5. Kerület - Kávéház

+ Nem gondoltam, hogy ilyen könnyen megemészti amit mondtam. És mi ez a sok kérdés a vérfarkasokról meg vámpírokról?
-A vámpírok és a vérfarkasok egyaránt szörnyetegek. Van ami miatt az egyik, s van ami miatt a másik. Mind a kettő "faj" fenyegetést jelent az emberiségre nézve. Ezáltal "hivatalosan" egyikőjükkel sem vadászuk a másikat... / Zárja le a témát./
+ Egyáltalán minek is magyarázom neki?! Ez most lényegtelen. Később is ráérek elmagyarázni a dolgokat, de lehet, hogy felesleges. Érdekes módon elég könnyen elfogadtam, hogy új testem van és egy új helyen élek. Lehet, hogy ez Isten ajándéka, de lehet, hogy a próbatétele. Továbbra is a szívem döntése szerint kell eljárnom és... / a pincérnő kérdése szakítja félbe a gondolatmenetét. Pár másodperc szünet után felfogja, hogy mi is történt és észreveszi Adam váró tekintetét. Ismét megigazítja szemüvegét és válaszol:/
- Igen, hölgyem. De onnan jöttünk, viszont mégis honnan tudja ezt?! / kérdezi kicsit meglepődötten./

<11>

+ Ez most komoly? Mit szimatolt a levegőben? Nem lehet vérfarkas. Azok sosem tesznek ilyen nyilvánvaló mozdulatot. Főleg nem emberek előtt. Hmm. Adam rögtön a lényegre tért. Egész szimpatikus. Lehet, hogy őt szántad az új partneremül ó Uram? Na, ne rohanjunk ennyire előre...
/ Adam kérdése után felteszi a sajátjait is:/
- Mi ez az új test? Hogy jutottunk át? És miért van itt ennyi varázslény?! / az utolsó szinte panaszkodásként hangzik. /
+ Kétlem, hogy csak úgy válaszolna a kérdéseinkre, de ha mégis, akkor lehet, hogy még rosszabb helyzetben leszünk...

<12>

+ "-Menj arrébb.." Hát mit tehetnék ilyenkor egy hölgy ellen? Arrébb ülök. Minden alkalommal?.. Akkor mégis igaz, hogy nem csak mi jöttünk itt át. 2900... Na ez egy kicsit sok. És mi az, hogy a valódi testem? Az előző testemet is Isten szolgálatának szenteltem. Talán az volt a próbatételem? Ha igen, akkor ezek szerint megfeleltem neki és jutalmul új testet kaptam amivel folytathatom a feladatom. H'Sekirat és a Tíz Város szövetsége. Mint valami egyesült nemzet. Azt még értem, hogy mindenütt vannak varázslények, de mégis, hogy gondolja azt, hogy én is egy vagyok közülük! Ez biztos, hogy nem igaz. Én egy ember vagyok. Sosem leszek a gonosz teremtménye, s nem köttök alkut az Ördöggel. Hiszen kezdetben az első vámpír is ember volt míg nem döntött rosszul...
- Engem Ramiel Crusadernek hívnak, habár ezt a nevet az egyház adta nekem. Londonból jöttem és habár nekem is volt valami a tükörre írva, de nem tudtam elolvasni.
+ Mi az, hogy a tükör más nevet is adott nem csak testet? Akkor lehet, hogy nem a régi nevemet kéne használnom? Hmm. Máris lemondtam az előző világomról, s régi névként gondolok a saját nevemre. Egyszerűen őrjítő ez az egész. Viszont bizonyára az Uram nem véletlen adta nekem e nevet, így továbbra is ragaszkodom ehhez. Hívjanak akárhogy, akkor sem változik a helyzet...

<13>

/ Miután válaszolt ismét "elbambulva" hallgatja Isis mondandóját s közben megérti szavainak jelentőségét is, ezáltal elmered a gondolataiban.../
+ Farkas?! Hogy micsoda?! Hmm.. Eddig láttam vámpírokat, alakváltókat valamint tündéreket. (Eközben eltűnik Adam) Egyből kiszúrtam őket, de vérfarkast nem éreztem. Nem volt a tekintetében semmi vérszomjas, állatias ösztön... Ennyire megtévesztett volna? Ez a hölgy viszont többet tud, mint az egyház bármely ördögűzője. +
/ Mikor ide ér a gondolatmenetével felnéz az említett személyre és felfogja, hogy Adam eltűnt onnan. Közben a hölgy kedvesen mosolyogva folytatja mondandóját mintha mi sem történt volna... /
- Hölgyem ön mégis kicsoda és micsoda valójában? És mit ért azon, hogy "fajtádbeli"? Én ember vagyok, nem pedig az Ördög szörnyeinek egyike!!
/ Szól fel hangosabban, de azért még higgadtan./
+ Válaszok. Igen ez kell nekem. Később ráérek a többivel foglalkozni.+
- Elnézést hölgyem az előző kirohanásomért. Csupán a kijelentése kicsit meglepett. Örömmel venném, ha megmutatná, hol kaphatok válaszokat a kérdéseimre...

*Mivel valaki említette már, hogy a színválasztásom a háttérrel, hogy úgy mondjam nem "kompatibilis" így annyival töröm meg az egyszínű vörösséget, hogy a / cselekvés rész / alapszínben marad. (Tegnap este én sem tudtam visszaolvasni mit írtam, mert egybefolyt az egész. xP)*

+ Az előző kirohanásomra jobban kellene figyelnem. Főleg nem jó ötlet a "fajtabeli" szót alkalmaznom ennyi szörnyszülött között. De mégis mit értet azon, hogy el kell vinnie? +
/ Eközben kicsit zavartan hallgatja meg a lány kérését. /
- Rendben, akkor Isisnek szólítsalak igaz? És megmondanád, hogy tulajdonképpen kik várnak minket? + Remélem nem valami csapda akar ez lenni, mert, akkor nagyon nagy bajban vagyok...+
/ A kérdés elhangzása után kis torpanással, de megfogja a lány kezét. /

<15>

*Akrennys és Athalay Nekare*

/ A kávéház klasszikus berendezése erős ellentétben volt a modern külsővel. A bent ülő néhány ember előtt színes, jeges üdítőitalok sorjáztak. Az egyetlen dolgozó pincérfiú a belépők láttán feltápászkodott, majd konstatálva a vörös úriember jelenlétét, az egyik kényelmesen elkerített sarokgarnitúrára mutatott. Nem sietett a rendelést felvenni, láthatóan megkérték, hogy csak hívásra zavarjon. /
– Üljetek le, és gondoljátok át, mit szeretnétek inni! / Terelte be a párost Agni. /

/A kávéházba már a saját szárnyait használva röppent be. Először úgy gondolta, az egész utat így fogja megtenni, de a hosszan tartó szárnyalás valóban megerőltetőnek tűnt, így végül elfogadta a felkínált vállat. Kicsit furcsa érzés volt ugyan, de nem ismerte még új teste korlátait és képességeit, s nem tűnt bölcs dolognak rögtön az első percekben próbára tenni önmagát.
Agni, avagy Vöröslő Hold nem tűnt veszélyesnek. A neve alapján indiánnak tippelte volna, de ha valóban a harmincadik században voltak, akkor semmiben sem lehetett biztos. Könnyen lehet, hogy már az általa ismert nemzetek és országok sem léteztek.
A felkínált helyet elfoglalta, bár előtte még alaposan körülnézett. Vajon valóban teljesen megszokottak lennének az olyan külsejű alakok, mint ő? Senki nem fog meglepetten, vagy épp ijedten ránézni, felkiáltani, amikor meglátja? Pániknak egyelőre nem tapasztalta jelét. Bár belül volt még benne némi szorongás, ezt nem mutatta ki. Kicsit elgondolkozott, mielőtt válaszolt volna a kérdésre./
-Nem tudom, milyen italok vannak nálatok, de talán valami hideget és narancsosat innék.
/Megvárta, míg Athalay is kér valami italt, majd folytatta./
-Én egyébként nagyjából ezer évvel ezelőttről érkeztem és azt hiszem a barátom is. Legalább is, nekem úgy tűnik, hogy nagyjából ugyanabból a korszakból jöhettünk, még ha nem is egy helyről.
/Pillantott Athalay felé. Majd ismét idegenvezetőjükhöz fordult./
-Szóval H'Sekirat. Sajnos még nem hallottam róla. Persze nem ismerem az egész világot. Lehet, hogy létezett már az én időmben is. Vagy ez most már az én időm? Kicsit zavaros ez nekem. De úgy tűnik, te tudod, hogy mi történik. Te is és a hölgy is a boltban. Vártatok ránk, ha lehet így fogalmazni. Elmondanád, hogy mi is ez valójában? Hogyan kerültünk ide és miért?
/Tette fel az első kérdéseit, amik a leginkább foglalkoztatták./

<7>

/Kint az utcán a bolt jóleső légkondinja nélkül szinte mellbe vágó volt a hőség. Bár először az újdonság ereje és a bemutatkozás kissé elterelte a figyelmét, de miután megindultak a kávézó felé Athalay egyszerűen kibújt kabátjából. Miközben hallgatta Agnit engedett kíváncsiságának és alaposabban körülnézett. Végig hordozta tekintetét a házakon, az utcákon, a járókelőkön. Ekkor tudatosult benne, hogy senki nem fut hozzájuk fényképezőgépekkel, nem tör ki sikoltozás./
*Ezek szerint valóban ez csak a szürke hétköznapok.*
/Az út további részén inkább kissé magába fordulva rendbe rakta a kérdéseit, amikre mindenképp választ akart kapni. Míg végül azon vette észre magát, hogy már a kávézóban ülnek és mindenki arra vár hogy rendeljen./
-Nos valami erős az jól esne...
/A pincér már fordult, mikor meggondolva magát utánaszólt, arcán némi zavartsággal és aki jobban megnézi, érzi a benne lévő feszültséget./
-Inkább egy teát, esetleg jégkockával ha van ilyen.
*Azt hiszem le kell állnom a piáról, akármi is ez tiszta fejre van szükségem.*
/Mikor Akrennys rá pillantott, tovább görgette a társalgás szálát./
-Nos igen, az utolsó alkalom amikor naptárt láttam, azon még 2011 volt. Amúgy én Londonban voltam, épp betértem egy régiség boltba, hogy kicsit körülnézzek egy igencsak bonyolult este után. De ez nem érdekes, szóval betértem, körülnéztem aztán bumm! Mintha fejbe kólintottak volna, abban a boltban ébredtem, ezzel az arccal.
/Majd végig hallgatta Akrennyst, aki feltette azon kérdések egy részét, ami őt is érdekelte, miért, hogyan, hova? Így csak bólogatva figyelte Agnit és kissé izgatottan várta a válaszokat./
*H'Sekirat, igazán furcsa hangzású, nem hallottam még soha ilyen városról, de illik egy ilyen furcsa helyhez*
-Illetve-/szólt közbe mielőtt még Agni megszólalhatott volna/-mikor megláttál, "testvéremnek" szólítottál. Nos a neved alapján ha jól sejtem indián származású vagy esetleg? Anyám indián volt, esetleg valamilyen rokonom vagy a jövőből?
/Nos igencsak esetlenül és furcsán hangzott, mint valami ócska sci-fi-ben, de végül is ki tudja? Nem ez lenne az első furcsa dolog itt és egészen biztos nem is utolsó./

< 7 >

– Akkor egy jeges tea, egy jeges narancs tündérméretben, és egy jegeskávé a fejfájásomra! / Adta le a végleges rendelést a vörös, majd türelmesen meghallgatta a feltett kérdéseket. /
– Ah, hol is kezdjem? / Simogatta meg göndörödő kecskeszakállát. / - Először is nem vagyok indián, legalábbis nem rémlik, hogy a felmenőim között lett volna akár egy is. A testvérem kifejezést viszont tényleg nem véletlenül használtam. Ami azt illeti… talán könnyebb lesz úgy felfognod, hogy barátod testével jóval nagyobb változás történt, mint a sajátoddal. / Tartott egy lélegzetvételnyi szünetet. / – Alapvetően vérfarkas vagy, ahogyan én is. És jó esetben, minden farkas testvér. Ezért neveztelek így. A nevem pedig, régi szokásból fakad. Minden ifjú kap egy törzsi nevet, amikor felnőtté avatják. Én a Vöröslő Holdat kaptam. / A pincér közben lerakta a kért italokat. Athalay a jól ismert sötétbarna teát kapta, néhány jégkockával, és mentalevéllel. Akrennys a méretéhez illő, illetve kicsit nagyobb pohárban kapta a friss, jégkásával gazdagított narancslevet, a kezelhetőség érdekében megfelelő méretű szívószállal. Agni elé pedig egy jeges kávéköltemény került. /
– H'Sekiratról… Hát igen, a történelemről... Az általatok ismert nemzetek már nem léteznek. Mióta a varázslények megmutatták magukat az embereknek a világ a háborúk során átrendeződött. Ma a fajok saját területtel rendelkeznek, ezek központját egy-egy nagyváros alkotja. Például az emberek városa H'Sekirat. Ami a boltot és az öreg hölgyet illeti... Ezek szerint találkoztatok Annanita anyóval? Érdekes! Szóval, a helyzetről, hogy pontosan mi történt veletek, mi sem tudunk sokat. Az eddigi információink csak annyiból állnak, hogy egy ideje, talán egy éve, érkeztek meg az első személyek a ti századotokból. A bolton keresztül. Azóta jó páran átjöttek már, hogy pontosan hogyan, vagy miért, senki sem tudja. Az átkeltek azonban mind megváltoznak. Emberként lépnek át, és a varázslények valamelyikeként érkeznek meg, egy teljesen új testtel. Tényleg számítottunk az érkezésetekre, bár nem pontosan a tiétekre. Azt tudtuk, hogy jönni fog valaki, valamikor a fátylon át. Az Ulfric, a vezérünk éppen ezért szedette össze a mi kis falkánkat. Az Ösvényeken Vezetők falkáját, hogy fogadjuk, és segítsük az érkezőket. / Agni végre levegőt vett, és elgondolkozott azon, ideje szóhoz juttatnia a másik kettőt is, hátha új kérdések merültek fel. /

/Érdeklődve nézegette a poharat, amit neki hoztak ki. Tündeméret. Örömmel látta, hogy bár sokkal kisebb, mint a többieké, mégis ugyanolyan gondosan kidolgozott. Úgy tűnt, gondot fordítanak rá, hogy a hozzá hasonló vendégek se szenvedjenek semmiben hiányt. Ennek most kifejezetten örült. Elég megalázó lett volna egy ilyen nyilvános helyen megküzdeni egy pohár üdítővel./
-Köszönöm.
/Köszönte meg az italt, mind a pincérnek, mind pedig Agninak. Érdekesnek tartotta a vérfarkasok testvériségéről és törzséről szóló történetet, még ha nem is neki szánták, hanem Athalaynak. Vajon a tündék is keresik egymás társaságát? Nekik is vannak közösségeik? Ezekre a kérdésekre is választ kapott hamarosan, de feldolgozásukhoz némi időre volt szüksége./
-Szóval már nincs...
/Jegyezte meg halkan, szomorúan. Természetesen az otthonára gondolt. Valahogy nem tudta elfogadni, hogy az a hatalmas, erős ország már ne létezzen többé. Persze, ezer év hosszú idő. A tizede is elég lenne, hogy országok szülessenek és tűnjenek el. Úgy érezte, gyászolnia kellene. Az emberek, akiket ismert, sőt, az egész világ, amiben élt, eltűnt. De vajon lehet gyászolni egy egész világot? Valahogy nem tudta átérezni a veszteséget. Sokkal inkább volt ez olyan érzés, mintha csak elutazott volna egy távoli, ismeretlen helyre. Csak éppen innen nincs visszaút. De ez a gondolat szöget ütött a fejébe./
-Akkor nincs visszaút? Nem tudtok semmilyen módot rá, hogy hazakerüljünk, a saját időnkbe?
/Kérdezte kíváncsian, bár nem igazán bízott a válaszban. Az eddigiek alapján úgy tűnt, hogy ez egy végleges állapot és mindenki szerint örökre itt ragadtak. De muszáj volt rákérdeznie. Ha csak egy csöppnyi remény, lehetőség is lett volna, arról tudni akart.
Végül, miután az Ösvényeken Vezetők falkája is szóba került, tisztelettel tekintett fel Agnira./
-Nemes vállalkozás a tiétek. Segíteni az érkezőknek, az elveszetteknek, igazán nagylelkű dolog. Mi magunk is hálával tartozunk érte. Nélkületek még mindig az utcán bolyonganánk, tele megválaszolatlan kérdésekkel.

<8>

/Athalay türelmesen végighallgatta mindazt, amit Agni elmondott, majd lehajtott fejjel csak bámulta az egyre jobban olvadó jégkockákat a poharában. Belül próbálta értelmezni és felfogni az értelmüket./
*Milyen érdekes, úgy érzem a régi életem, a valóm, az aki voltam úgy olvad mint ez a jégkocka. Vajon még mindig én vagyok-e? Bár innen belülről, leszámítva, hogy ezek szerint egy ősi történet legendás szörnye, egy vérfarkas vagyok és az arcom nem is hasonlít arra, amit eddig láttam, mindezeket leszámítva azt hiszem még mindig én, én vagyok az.*
/Kissé megbékélve azzal, amit a válasz nyújtott és kicsit önmagával is felemelte tekintetét és visszakapcsolódott a beszélgetésbe. Éppen akkor, amikor egy kis történelem óra következett. Az elhangzottak annak ellenére, hogy már kezdte elfogadni mindazt, amit maga körül lát és tapasztalt még mindig hihetetlennek tűnt./
Akrennys kérdésére, hogy ez az állapot végleges-e és hogy valaha visszatérhetünk-e, Athalay csak némi szorítást érzett a gyomrában. Sejtette Agni válaszát, mert azt nem mondta, hogy bárki is visszament volna, és ha meg is történt, akkor sem hallott ilyenről "akkor" márpedig biztos elmondta volna valaki ha egyszer visszajut, milyen kalandokban volt része./
*Ám ki tudja, találkoztam már őrültekkel, akik fantasztikusabbnál fantasztikusabb történeteket mondtak el és ezért elmegyógy intézetben kezelték őket. Lehet, hogy némelyikük nem is volt őrült?!*
/Majd kíváncsian várta Agni válaszát./
-Nos valóban, köszönjük a segítséget. Azt hiszem Akrennysnek teljesen igaza van, nem is tudom mihez kezdtünk volna, ha egyedül kellett volna mindezt felfognunk. Ha már itt tartunk, elmondanád, hogy mit érdemes tudni az itteni életről? Milyen szabályok, törvények vannak? Nem szeretnék rögtön valami zűrt csinálni csak mert...
/Nézett mosolyogva Athalay, próbálva olyan gyakorlatias kérdéseket feltenni, ami csak eszébe juthat./

< 8 >

– Kedves tőletek, de higgyétek el, nem felebaráti szeretetből tesszük a dolgot. A falkában mindenkinek megvan a maga oka, amiért odakerült. / Ült ki egy pillanatra egy fanyar mosoly a vörös arcára. / – Én például… szeretek ismerkedni! / Nevetett fel. / – Nos, ami a visszajutást illeti… Sajnos nem tudunk senkiről, akinek sikerült volna. Mivel még az sem tisztázott miért vagytok itt, erre nem is látok esélyt. Legalábbis most nem. A varázslók biztosan ráállnak a dologra. Merlin nem olyan, aki ilyesmit figyelmen kívül hagyna. Már ha nincs benne az egészben a keze. De mindegy is. A ti szempontotokból… azt mondhatom el kell fogadni a helyzetet. Ha megtalálják a visszautat, akkor megtalálják. Addig pedig használjátok ki az időt, és érezzétek jól magatokat! / Kortyolt egy nagyot az italából, hagyva időt, hogy megemésszék a hallottakat. /
– A szabályok… Szerintem az alapvető törvények nem változtak… mármint… Ne lopj, ne ölj, ilyesmi. / Ráncolta össze homlokát elgondolkodón. / – Az biztos, hogy a városoknak, a népeknek megvannak a saját kis szabályozásai. Én sem ismerem az összeset. Egy fontos szabály, a Vadászok városa kerülendő terület. Sőt, ha egy vadász van a közeledben, jobb ha összehúzod magad. Szeretnek minden apróságért ugrani. A tündérek, mint te, Akrennys, gyakran segítenek fizetségért cserébe eligazodni a városokban. Híresen jó tájékozódó képességetek és memóriátok van. A feyek egyébként elég bonyolult népek. Mármint, ha belegondolunk, ott vannak az arany és fekete shidek, a goblinok, ti… Szóval színes kis közösség. Ha jól tudom páran képesek vagytok emberi méretet felvenni, de néha már nem tudom mi régi mendemonda, amit a kölyköknek mesélünk, és mi az igazság. A saját fajtámat persze jobban ismerem, de ezzel nem untatnálak. Athalaynak úgyis intenzív felkészítésben lesz része, erről az öreg Zound gondoskodik. Ha minden jól megy, és a kis diplomatánk is jól végzi a dolgát, akkor hamarosan minden fajból a rendelkezésre fog állni egy segítő csoport. Addig azt tudom tanácsolni, hogy amikor eljutsz a feyek városába keress egy segítőkész tündért, vagy a vezetőket, akik remélhetőleg kijelölnek melléd egy mentort.

- Legszörnyebb szörny a szörnyek között? Ugyan. Ez tán egy cseppet túlzás. Bár szó ami szó, a vámpíroknak még az említésére is feláll a szőr a hátamon, a sidhekről nem sokat tudok. Bár anno hallottam róluk, az angolszász mitológián belül, de semmi lényegretörőt. Persze, most mondhatnám, hogy kegyed nem tűnik vérmes ragadozónak, se pedig vérengző szörnyetegnek, de tudom nagyon jól, hogy a látszat néha csal. És ki tudja, hogy a bájos arc mögött milyen fenevad lakozik. De, hogy őszinte legyek, nem is szívesen találkoznék kegyed gonoszabbik oldalával. Mellesleg, mindenki az ami. Ha valaki hybrid hát hybrid, ezen fölösleges mit titkolózni, és nevezzük bármily módon, akkor is hybrid marad.
/Hagytam, hogy csak a kezem fogja meg, bár így talán egy kicsit furcsábbnak is tűnhettünk és így vezetett a kávézó felé./
- Azért be kell hogy lássa kedves, az ő szemszögükből, mi mind különcök vagyunk. Persze nem tartom én se jó ötletnek, hogy mindenkit írtani akarnak, de a helyzetükben nem tudom, hogy én különbül viselkednék-e? Számukra a világ, tényleg úgy lenne jobb, ha csak emberek élnének rajta. Bár úgy sejtem, hogy a vadászok is legalább annyira különböznek az átlag embertől mint mi. Bár nem tudom, hogy ezt mire alapozom. Csak egy megérzés.
/Idő közben, bár némileg sietősen de megérkeztünk a kávézóba. Amíg Lynarin az asztalt intézte én cseppet feszülten figyeltem az utca tömegét. Nem hagyott nyugodni az érzés, hogy valamit nem veszek észre./
- Elhiszem, hogy van előnye ennek a sok titulusnak, de én önben csak a nőt látom, és őszintén nem foglalkoztat, hogy minek a királynője és minek nem......


{15}

- Hogy túlzás-e vagy sem, azt nem az privéligiumom megítélni. Én csak azt mondom, amit itt-ott suttogva hallhat ebben a világban. Habár őszintén nem igazán érdekel a dolog. Mindenki azt hisz, amit akar, a pletyka úgyis az univerzum egyik legnagyobb ereje... /mosolyodtam el./
- Mellesleg abszolút nem titkolózom. Mindenki tudja rólam mi vagyok, és igazából nem érdekel mit mondanak rólam, habár az enyéim, mind a két nép imádja az intrikázást, a szavak kifacsarásának művészete szinte kultuszszinten megy az udvarban és a vámpírvárosban is.
/Közben beléptünk a kávéházba. Jópár szempár fordult felénk és a nagy része igen ellenséges volt. A kávéházról tudni kell, hogy a törzsvendégei a vadászok főleg. Igazából ezért is szerettem idejárni. Játszottam a veszéllyel, élveztem, ahogy közöttük sétálgatok, ők pedig nem tehetnek semmit. Annyira még ők sem őrültek, hogy nyilvános helyen megtámadjanak egy uralkodót. A pincérfiú amint meglátott minket elkerekedett szemmel kezét lábát törve jött oda hozzánk és sűrűn hajlongva +Ez baromira idegesített kezdetben, de azóta megszoktam+ elvezetett minket a függönnyel elválasztott elegáns terembe. Ezt a helyet a díszvendégeknek tartották fönt, de jelenleg senki nem volt itt. Ledobtam magam a kanapéra levettem a napszemüvegem és a kabátom zsebébe tűzve kényelmesen elhelyezkedtem./
- Persze, a vadászokat is meg lehet érteni, de amíg az én irhámat akarják kicsipkézni, addig valamiért baromira nem tudok törődve azzal, hogy ápolgassak a szűzfehér lelkecskéjüket. /vontam vállat. Jól esett kicsit őszintének lenni ezzel a férfival, aki annyira járatlan volt ebben a világban, és a régi otthonomra emlékeztetett valami édes-keserű nosztalgiával.
Az utolsó mondatára eszembe jutott az előző királynő, és ha már az őszinteségnél tartottam, ki is mondtam, ami átfutott a fejemen./
- Szerencséd, hogy nem a sidhe-k előző királynőjébe futottál bele. Nála ezért a mondatért a kínpadon, vagy az ágyában ébredtél volna, attól függően milyen a hangulata. De amúgy engem sem érdekel nagyon a rang, ellenben ebben a világban mindenki asszerint él, szóval azért jól jön.

(118)

- Miért van olyan érzésem, hogy nem igazán látnak szívesen itt minket?
/ Egy számomra talán túlzottan is luxus berendezésű szobába vezettek minket. A nő, hogy úgy fogalmazzak, legkevésbé sem királynőtől elvárhatóan dobta le magát a kanapéra./
+ Talán még szoknia kell.
/Egy darabig zsebre dugott kézzel bóklásztam a szobábam és laikus szemmel méregettem a berendezést. /
- Egész szép, bár kicsit csicsás.Szóval, egyesek szerint ön volna a legszörnyűbb szörnyeteg? Bármennyire is próbálom ezt komolyan venni, akkor is mosolyognom kell. Remélem én azért egyenlőre nem vagyok rajta a vadászok listáján. Nem örülnék neki, ha naphosszat fanatikusok kergetnének. Főleg, hogy ha az emberek még mindig olyan leleményesek mint a mi időnkben voltak.
/Miután kinézelődtem magam, én is bírtokba vettem egy széket. Beletellett pár pillanatba, mire megtaláltam a kényelmes pozíciót a szárnyaimnak./
- Eh, akkor talán még jobb is, hogy nem ismertem a korábbi királynőt. Nem szeretem ha minden ismeretség nélkül ágyba rángatnak. Kinőttem már az ilyesmiből.
/Közben az egyre idegesebben toporgó pincérre pillantottam./
- Na mondd csak fiam, mivel tudtok szolgálni?


{16}

- Nos talán azért, mert itt a vendégség 70 %-a vadász. /válaszoltam somolyogva./
- Igen, nekem sem a stílusom, de mivel ez nem az én rezidenciám, így úgy hiszem, nem igazán kéne beleszólnom a belső építész munkájába. /vonok vállat./
- Igen, bármily meglepő, így tartja a jónép. /néztem tüneményesen ártatlanul. A rengeteg bőrruhába szorosan összefont hajjal és egy tonna fegyverrel elég lehetetlen volt, de azért nem kivitelezhetetlen. Majd föladtam és csak felnevetettem./
- Igen, és igazából igazuk is van. Amúgy ne aggódj, mondom a kevésbé híres varázslényekre nem nagyon vadásznak, mert durván megbüntetik őket, ha kiderül mit tettek, és többnyire nem éri meg nekik a kockázat, kicsi zsákmányért, már megbocsáss. Habár azért vannak fanatikusok és elborultak, szóval azért jobb vigyázni velük, de nem hiszem, hogy rajta lennél a listájukon, főleg, ha most érkeztél meg a múltból.
/A régi királynőről ahogy eszembe jutottak a viselt dolgai, kicsit elkomorodtam./
- Nos, ő nem nőtte ki az ilyesmiket, a maga 4-5 évezredével, nem igazán nőtt fel a feladathoz. Illetve csak olyan baromira kicsavart volt az értékrendje, hogy aki ember, vagy valaha az volt, az nem igazán tudja felfogni. /A múlt meghozta a komorságot az arcomra, érezted a szívemben a hideget, az első találkozásom a királynővel, amikor a vámpírok követeként mentem... a beteg játékai, a bomlott elméje...
Megborzongtam, ahogy eszembe jutott az összes őrült részlet./
- Én a szokásosat kérem kölyök, és az úrnak is hozd ki amit kér. /fűztem tovább a mondatot, amint láttam, hogy amint az én rendelésem megvan, már lépne is le. Amikor Éadrom rendelését is fölvette, enyhén királynői mozdulattal elbocsájtom. Ilyet se csináltam régebben, de bárhogy harcolok ellene egyes hülye udvari gesztusok rám ragadnak, akár sár a cipőre./

(119)

- Hogy mi? És biztos, hogy jó ötlet nekünk itt ücsörögni? Már ha ennyire fenik kegyedre a fogaikat. Különös ez a világ, nehézkes kissé megszokni gondolom. Bár úgy tűnik, kegyednek egész könnyedén ment. Már ha csak abból indulunk ki, hogy ha jól értelmezem, akkor két népnek is a vezetőjévé vált. Mennyi idő alatt is? Az igazat megvallva, talán mindegy is. Én nem igen török ilyen babérokra. És amíg nem kavarom fel az állóvizet, addig nem is akarnak majd levadászni.
/A pincér felé pillantottam újfent, mikor már nagyon iszkolt volna./
- Egyenlőre egy teát kérnék, valami erősen mentásat. Köszönöm.
/Újra visszafordultam Lynarinhoz és közben rendezgettem magamban a hallottakat./
- 4-5 ezer év? Akkor igencsak öreg lett volna hozzám. Valahogy nem nagyon vonzanak az idősebb nők. Főleg nem az ennyire idősek. Bár így már nem csodálom, hogy kifacsart értékrendje volt. És szabad megkérdeznem mi történt vele, vagy inkább ne akarjam tudni? Ha jól veszem észre, nem fűződnek hozzá túl kellemes emlékei?
/Próbáltam olvasni a testbeszédében, de még csak a sötétben tapogatóztam. Nem voltam benne biztos, hogy mit is érezhet a nő a korábbi királynő iránt./


{17}

- Persze, hogy jó ötlet. A nagy nyilvánosság előtt még ők sem csinálnak hülyeségeket, itt végképp nem. Kissé bonyolult, de ez a hely pont azért nem olyan veszélyes, mert annyi itt a vadász.
/Magyaráztam nyugodt hideg arccal. A mosoly tovatűnt, akár a csalóka lidércfény./
- Higgye el a korkülönbség őt csöppet sem zavarta volna. És nem igen látta volna rajta a kort sem.
/Aztán egy pillanatra mégis elmosolyodtam, de nem azzal a kedves fajtával. Hideg kegyetlen számító ragadozómosollyal./
- Hogy mi történt vele? Megöltem. És igen, nem volt túl kedves. Úgy is mondhatnák, hogy egy őrült megalomániás kurva volt.
/Talán folytattam volna még tovább, ha a srác vissza nem tér elegáns tálcán egyensúlyozva az italokat. Talán valamit láthatott az arcomon, mert rám nézett és inkább Éadromot szolgálta ki elsőnek. Egy elegáns kannából öntött neki teát egy szép pohárba, majd a kannát is ott hagyta. Majd lassan óvatosan odasétált hozzám és óvatosan lepakolta nekem is a kedvencem.
A kezembe vettem a kelyhet majd egy hosszú kanalat a tálcáról, és óvatosan összekeverve a rétegeket inni kezdtem. Az íze megnyugtatott, olyan megszokott volt, az én italom. Eszembe jutott még Éadrom előző szavairól, ahogy az italt hívták. Az volt a neve "Hybrid" és rajtam kívül senki nem ivott belőle.../

(120)