Re: 5. Kerület - Kávéház

by **Éadrom** Hétf. Jan. 23, 2012 1:19 am

- Kegyed talán túlságosan is bízik a józan ítélőképességükben. De tegyük fel, hogy egyenlőre elfogadom, hogy itt nem fognak megpróbálni ártani nekünk. Hm... nem is az a lényeg, hogy mennyinek néz ki valaki. Mert viselje bár valaki, egy ifjú leány álarcát, a viselkedése, a szavai mindenképpen elárulják. A küllem amúgy sem a leglényegesebb.
- Hogy mi? Megölte? /Kerekednek el a szemeim./
- És ezt csak így mosolyogva mondja? Legalább némi megbánást mutathatna, bármilyen megalomániás is volt az áldozata. Már ne haragudjon, de még ha igazán meg is érdemelte a pusztulást, és itt leszögezném, hogy halandó nem ítélkezhet más sorsáról hitem szerint, még akkor is vétek megbánás nélkül ölni. Más részről, ahogy a régi mondás tartja, halottról jót vagy semmit!
/Időközben vissza ért a pincér és kiszolgált minket. A tea, bár finom volt, mégis kissé idegen. Úgy tűnik, az elmúlt eonok még az ízeket se kímélték. /
+ Talán nem ezt lesz legnehezebb megszokni.
- Elnézést kérek, az iménti kirohanásomért, de nehezemre esik elfogadni, ha valaki ily könnyelműen és megbánás nélkül beszél egy gyilkosságról. Ennyire elfajult lenne ez a világ, hogy az embereket nem érinti már meg ha ölnek? Vagy csak kegyed ilyen jégszívű?

{18}

by **Lynarin Seeragic** Hétf. Jan. 23, 2012 4:10 am

- Nem, habár a külső alapján mondják ki az első ítéletet, tehát úgy hiszem mégis számít. Királyok harcoltak olyan nőkért, akik semmivel nem voltak jobbak a többinél, csak egyszerűen szebbek voltak. Fura állat az ember, hidd el nekem, igeni számít neki a küllem, nagyon is!
/Aztán, hogy kicsit összeszedjem magam ittam egy hatalmas kortyot a kellemesen meleg fémes-édes itókámból, a többit csak utána folytattam. Addigra már semmi nem volt az arcomon, udvari maszk volt csupán, a túlélésem záloga./
- Igen megöltem, és egy percig sem bánom. Ha meg kéne tennem, megtenném újra. Sajnos én nem abban a világban élek, ahol a megbánás és a szánalom létező fogalmak. Régen én is más voltam, hittem benne, hogy a jó lányok is túlélik, hogy létezik szerelem, hogy az apák nem feszítik keresztre a saját leányaikat, és hogy az embert nem gyilkolja meg az ágyában a saját szeretője... Aztán sok mindent láttam, és sok mindent tettem. Olyanokat is, amikre régen nem lettem volna büszke, azonban azóta minden megváltozott. /Hiába volt maszkszerű az arcom, a szavaimból még én is kihallottam a tompult fásultságot. Régen valóban emésztett engem is a dolog. Egy áldozat után nappalokon át nem aludtam és olyan voltam, akár egy kísértet, aztán egyszerűen beletörődtem. Valahogy lényegtelenné vált az egész. Szomorú és elkeserítő, de így van. Az ártatlanság meghalt a szívemben, én pedig meggyászoltam és eltemettem, de ennél többet nem tehetek érte.
Aztán, úgy döntöttem, ha már ilyen mélyen vágott a húsomba, hát lássa, hogy meddig ért le./
. Mellesleg halandó talán nem ítélkezhet, én azonban nem vagyok halandó. /Valaki nálam beképzeltebb úgy folytatta volna, halhatatlan vagyok, de én tudtam, hogy ez hazugság lenne, én pedig sok ocsmány dolgot csináltam, de hazudni nem szokásom. / Én halott vagyok.
/Az egészet normális hangon mondtam, mintha csak a teáról csevegnék./
- Mellesleg semmi gond, még értékelem is az őszinteséget, régen nem volt részem benne. És amikor átjöttem én is így éreztem. Amúgy ne aggódjon, a világ nem fajult el. A halandók szeretik egymást, békében élnek, nevelik a gyermekeiket és szeretik a párjukat, ahogy mindig is volt, és talán mindig is lesz. És azt hiszem, a régi világba is voltak, akik megbánás nélkül éltek, sokuk még fizetést is kapott érte... Én nem pénzért teszem, nem is azért mert élvezem. A természetem diktálja, az, amit ettől a világtól kaptam. Ölni, vagy meghalni, úgy szól a parancsa. Maga még lélegzik, ráadásul olyan teremtménnyé lett, akita fényesség hírnökének, isten hangjának, vagy egyéb buta neveken neveztek a régi világban. Én a sötétség teremtménye lettem, hogy miért azt nem tudom, de már nem is érdekelt. Ez vagyok én, jobban, mint bármi más. És igen, talán jégszívű vagyok, de ami megfagyott, az legalább nem törik darabokra.
/Egészen elámultam, milyen hosszú és szívből jövő monológot adtam elő ennek az ismeretlennek. Kissé össze is zavarodtam, miért tettem, így ismét az italom mögé bújtam inkább./

(121)

by **Éadrom** Vas. Jan. 29, 2012 7:12 am

/A nő szavai hallatán elszorult a szívem. Sajnáltam, sőt szántam őt. Az ártatlan lelket, kit e világ kórsága megrontott és eltorzított. Ittam még egy kortyot a teából, hogy palástoljam érzéseim. A csésze halkan koppanva került vissza a helyére./
- Ölni és nem megbánni, ez olyan amit én soha nem lennék hajlandó elfogadni. Bármiért, valaki más életével fizetni hiba. Mindig, mindig törekedni kell arra, hogy olyan megoldást találjunk, ami nem árt másoknak. És ha ilyet nem találunk, az nem azt jelenti, hogy nincs, hanem, hogy nem akarjuk igazán. Ha valakiben kárt teszünk, az a mi bukásunk. Soha nem szabad feladni a hitet. És nem szabad hagyni, bármilyen romlott is a világ, hogy maga alá gyűrjön és megtörjön. Erősnek kell maradni, és támaszt nyújtani azoknak akik gyengének hiszik magukat. Persze, most biztosan azt gondolja, hogy én könnyen beszélek, hisz alig néhány órája vagyok itt, és az átlépéssel, olyan létezővé lettem, akiről senki nem gondolná, hogy hibázhat. Bizonyára oka és célja van az átlépéskor annak, hogy ki mivé válik. Hiszem, hogy kegyed se véletlenül lett ily kettős lénnyé, és nem véletlenül kapott oly hatalmat, mit ésszel tán fel sem érhetek. Ismerek egy régi mondást, mi szerint a hatalom megront. Úgy tűnik, hogy ön, a saját hatalmát eredendően gonosznak látja, ám akkor nem értem, hogy miért nem áll ki, és mutatja meg, hogy ez nem igaz? Én nem hiszem, hogy a világ fekete és fehér. Nem hiszem, hogy egy vámpír csakis gonosz lehet és egy angyal csakis jó. Ez a mi döntésünk. Pusztító hatalmat is lehet jóra használni, ha igazán akarjuk.
/Teljesen átszellemülve, beleélve magam beszéltem. Nem hegyibeszédet tartottam és nem is meggyőzni akartam, de olyannyira ráhangolódtam, hogy nem is érdekelt, minek tűnhet a mondandóm. Annyira hittem abban amit mondok, annyira szerettem volna meglágyítani a szívét és talán segíteni neki, hogy még a külvilág is megszűnt létezni. Szinte érezni véltem ahogy a Fényt sugárzom felé. A végén kissé megzaboláztam magam, hogy érezhesse, utolsó szavaim a legnagyobb komolysággal szólnak./
- És nem igaz, hogy ami megfagyott nem törhet el. A jégpáncél legfeljebb elrejti az apró repedéseket, és mikor megadja magát, miriádnyi szilánkra hullik szét.
/Felpillantottam és a szemébe néztem./
- Nem szeretném, hogy így végezd!

{19}

by **Lynarin Seeragic** Vas. Jan. 29, 2012 8:53 am

/Csak néztem rá és hosszú ideig nem szóltam semmit. Nem csak ültem és bámultam ki a fejemből, hanem gondolkoztam, tényleg. Régen nem tettem már, és most mintha fájdalmat okozott volna. gy értem, persze hogy gondolkoztam, mindössze nem komolyan. Hagytam, hogy az ösztönök vezessenek, amik ott munkáltak bennem, amik erősebb részeim lettek, mint bármi más, és könnyű volt így. Nem volt fájdalom, nem volt bánat, nem volt elemésztő magány. Egyetlen forró karmazsin csepptől elmúlt minden./
- Tudod igazad van. Én gyenge vagyok, volt amikor küzdöttem, de elhitettem magammal, hogy jobb nem küzdeni. Feladtam, feladtam minden érzelmet. Nem tudod elképzelni és szerencsére soha nem is fogod, milyen könnyű. A vér mindent elmos. Átmos, magával ragad és tiszta leszel utána, mocskosan tiszta. Tényleg nem érzek semmit, és nem is akarok, azért, mert fáj. Igen, gyenge vagyok... és eláruljak egy titkot? Azt hiszem még csak tizenkilenc. Mióta ide kerültem még a születésnapjaim sem tartom számon... /fájdalmasan elmosolyodtam, habár valójában nem fájt, csak tudom, fájnia kellett volna./
- Természetesen lehet jóra használni a pusztító hatalmat, de nehéz, mivel nem arra találták ki. Egy atombombával is lehet életet menteni, biztos lehet, de én nem tudom a módját...
/Ittam egy kortyot, hogy időt adjak magamnak gondolkozni, de nem volt jó ötlet. A kedvenc italom mintha keserűbb lett volna, pedig a régi volt./
- Tudod mi ez? /emeltem fel a bűnös kelyhet. Nem csodálkoztam volna, ha lassan idegbajt kap tőlem. +Esküszöm, olyan leszek lassan, mint az a hülye Edwad Cullen, csak csajba! Tiszta szánalmas...+ Ennek ellenére folytattam./
- Vér, vér és csokoládé. Amikor először jöttem ide a pincérfiú kihozott nekem egy kehely csokoládét. Annyit mondtam neki, szerinte ezt szeretném? Fogtam a kezét és hozzákevertem a vérét. Sokkal jobb lett. A srác azóta sokkot kap, ha bejövök, de azt án vérrel hozza, nehogy az övét használjam hozzá.
/Most nem is néztem rá, csak a kehelyre./
+ Teljesen meghibbantam?! Komolyan egy angyalnak akarok gyónni?! Szerintem hamarosan kirohan, ha jobban járok legalább szenteltvizet, vagy egyebeket nem borít rám...

(122)

by **Éadrom** Vas. Jan. 29, 2012 10:07 am

- Tizenkilenc? Szinte még gyerek vagy! Mikor kerültél át? /Teljesen ledöbbentem, alig hittem a füleimnek./
- Látod, pontosan erről beszélek. Elhitted, hogy gyenge vagy és hagytad, hogy maga alá gyűrjön a világ. De még nem késő, még lemoshatod magadról minden bűnödet. Hiszem, hogy ha igazán akarsz, lehetsz még jó. Elhozhatod magaddal a jóságot ebbe a világba.
/A hallottaktól forogni kezdett velem a világ. Olyan dolgokat tudtam most meg, aminek az ismeretébe is könnyen beleőrülhetne az ember. Az utolsó csepp a pohárban az italának az ecsetelése volt. Itt már egy pillanatra a gyomrom is felfordult./
- Azt hiszem, ezt nem biztos hogy tudni akartam. De ha neked jobban esik, hogy beszélsz róla, akkor nyugodtan. Bár, lehet, hogy a pincérfiú is jobban kedvelne, ha nem fájna a fogad a vérére. Nem tudom, hogy itt hogy működik, de biztosan megoldható lenne a táplálkozásod anélkül, hogy másoknak árts vele. Hisz, ha elég óvatosan bánsz vele, a legveszélyesebb dolgokat is meg lehet zabolázni. Tudom, biztosan unja, hogy folyamatosan ezt szajkózom, de tényleg hiszek benne. Más részről, hálás vagyok az őszinteségért. Így legalább már tudom, hogy miért meresztette annyira a szemeit. És remélem, hogy ez tényleg mentatea.
/Lassan kifogytam a mondani valóból. Nem igazán tudtam, mit is mondhatnék még erről. Láttam, hogy azalatt a talán rövid idő alatt amit itt töltött, szinte teljesen megcsömörlött. El nem tudtam képzelni, hogy egy tizenkilenc éves lány, hogy beszélhet ennyire könnyeden a halálról és a gyilkolásról. Hátborzongató volt a szemeibe nézni, és látni rajta, hogy egy hajszálon függ a maradék embersége. És mégis. Valahol mélyen, reményt láttam megcsillanni a szemében. Vágyakozást arra, hogy visszataláljon a fénybe. Hogy újra emberként tekinthessen magára és nem csupán egy szörnyetegként. S talán célja van annak, hogy egymásba botlottunk. Nekem kéne segítenem rajta? Még nem tudhatom, de ha igen, hát mindent megteszek, hogy a leányt, ki magát a legrémesebb förtelemnek tekinti visszasegítsem a fénybe. De vajon tényleg ez bujkál a tekintetében, vagy csak én szerettem volna ezt látni?/

{20}

by **Lynarin Seeragic** Vas. Jan. 29, 2012 11:53 am

- Igen, tizenkilenc, vagy talán már húsz. /vonom meg a vállam./
- Amúgy tizenhét voltam, még csak nem is nagykor... /kacagtam fel, habár a tények ismeretében talán egy kicsit hidegre sikeredhetett a dolog./
- Elhozni a jóságot? Tudod, igazán nem akarlak megsérteni, tényleg örülök, hogy beszélünk, de az nem lenne piskóta. A királynője vagyok azoknak, amit az emberek nem neveznek néven, mert ha felfognák, hogy léteznek, elborulna az elméjük. Tudom, ez így hülyeségnek hangzik, meg talán azt hiszed, csak túlzok, de nem. Láttam őket. Ott bújnak meg a sötétben megláncolva, ők a rémálmok szörnyei. Az emberek félelméből teremtették őket, amikor a világ még fiatal volt...
/Ránéztem, hogy hátha megérti, hogy tényleg nem viccelek. Utáltam a nagy drámai monológokat, de ez baromira nem volt az./
- És a szép az, hogy az egyikük itt van kint.... Azt hiszem ehhez szükségem lesz egy italra. /Felálltam és megkerestem a bárszekrényt a falnál. Kivettem egy üveg vodkát és visszaültem vele a fotelba. Az első korty után fojtattam./
- A neve Harag, öreg sidhe, baromira öreg. Meg volt láncolva, de most elszökött. Nem tudom mire készül, de az biztos, hogyha elszabadul, sokak halnak meg. Ezért jöttem ide a városba. Az embereim már keresik, de eddig még nincs nyoma...
/Újabb korty, kellemes lángok a hideg belsőmben..../
+ Tényleg, mikor is ittam utoljára? Jah persze, a csata közben... akkor semmi probléma, a sidhe vér erős és tápláló.. nyamm nyamm...
- Ahol ilyen lények vannak, ahhoz a világhoz szerintem kevés vagyok... az első átharapja a torkom, vagy ágybetétnek használ, attól függ milyen döggel van dolga az embernek. És valljuk be, cirka húsz évesen kinyiffanni elég gáz dolog, nem? /igazából költői kérdés volt, és csak egy kis itallal válaszoltam meg.
+Teljes őrület volt az egész, de a legrosszabb az, hogy igaza volt. Tudtam, hogy képes lennék rá. Hogy akkor mi a fene nagy igazság? Az hogy be voltam szarva... Én az Árnyak és Vizek királynője, a Vámpírhercegnő cidriztem, mint szűz lány az első éjszakán... hogy mitől? Hogy megint éreznem kelljen...

(123)

by **Éadrom** Hétf. Jan. 30, 2012 9:21 am

- Ne haragudjon, nem akartam megsérteni. Csak úgy vélem, hogy még a legsötétebb lélekben is ott a Fény. Elhiszem, hogy rengeteg rémség létezik, és hogy ezek egy részének kegyed parancsol. Igen komor feladat, és bizonyára nehéz. De kérem, majd egyszer gondolkozzon el azon amiket mondtam, és ha szükségét érzi támogatásnak, ne féljen segítséget kérni.
/Csöndben követtem a tekintetemmel, miközben újabb italt öntött magának. A szavain rágódtam és próbáltam elképzelni, mire is lehet képes az elszabadult sidhe. De bárhogy közelítettem meg a témát, mindenképpen arra jutottam, hogy legyen bámily hatalmas is, a velem szemben álló leány, egyedül nem bírhat el Haraggal. És persze mindeközben próbáltam megmaradni a realitás talaján. Egyre több olyan dolgot tudhattam meg tőle és láthattam meg a szemében, amiket talán messze jobb lett volna, ha soha nem ismerek meg. Szinte a hideg rázott ettől a nőtől és mégis volt benne valami, ami arra késztetett, hogy nem hagyjam magam széthullani. Néhány mély lélegzettel lenyugtattam háborgó lelkem és egy pillanatra lehunytam a szemem. Különös érzésem volt. Szinte látni véltem a körülötte háborgó sötétséget és az ezzel gyürkőző fényt, mely talán belőlem áradt. Mindössze érzékeim határán tapasztaltam ezt, de tudtam, hogy valami jelentősége lehet./
- Újfent felmerül bennem, hogy ha ilyen veszélyesek ezek a lények, miért állt közéjük és miért nem kér segítséget. Bizonyára vannak olyan frakciók akik a védelmükbe vennék, vagy jelen esetben segítenék felkutatni ezt az elszabadult fenevadat. Bizonyára naívnak hangzik, és nem is gondolom, hogy ingyen segítenének, de talán nem ártana megfontolni. Nem vagyok jártas a politikában, főleg nem az itteniben, de ilyen helyzetben, a magasabb jó érdekében, félre kell tenni a büszkeséget. És ha az ön emberei nem találják meg, akkor talán másoknak sikerülhet. Ha tényleg olyan veszélyes ez az alak mint amilyennek mondja, akkor minden perc számít, és a késlekedés életekbe kerülhet.
+ Magamra se ismerek, néhány órája vagyok itt, és máris megváltanám a világot? Mi a fene ütött belém? Na mindegy, inkább a Béke Hírnöke legyek mint sem a Halálhozó.

{21}

by **Lynarin Seeragic** Hétf. Jan. 30, 2012 9:48 am

- Nem sértődtem meg, mondtak már nekem csúnyább dolgokat is, annál, hogy talán nem vagyok teljesen elszúrva... /kuncogtam fel.
Még néhány kortyocska, amik segítettek emészteni a szavait./
- Igen, nekem kéne parancsolni nekik, de nem mindig megy... elég fura elképzelés olyan dolgoknak parancsolni, akik már Jézus korába is az emberekkel bratyiztak.
+ Hol a korty?? Itt a korty!
- Az a baj, hogyha elszúrtam valamikor, akkor az már végérvényesen el van szúrva. Talán, mondom, esetleg talán segíthettek volna nekem régebben, de nem most. Mindenki ismer, és egy kialakult képet megváltoztatni valakiben, szinte lehetetlen. Amúgy ne vedd önteltségnek, de kevesen csinálják nálunk jobban, amit csinálunk. Manipulatív és szemét egy fajta a sidhe, de egy titkot elmondok, amire mindig hagyatkozhat, ha egy magamfajtával van dolga. Elferdítik az igazságot, más irányba terelnek, de ha egyszer a szavukat adják, azt nem szegik meg, soha. Afféle ördögi betyárbecsület.
+ Csak nekem tűnt fel, vagy tényleg néha gy beszélek magamról, mintha sidhe lennék, néha meg, mintha nem? Asszem nem kéne többet innom...
/Le is raktam gyorsan az asztalra az üveget, de olyan tompán koppant. Az állam is majdnem a padlóra pottyant, amikor feltűnt, hogy több mint a felét lehúztam./
+ Hűha, ez csúnya menet lesz....
- De valóban igazad van, Harag odakint van, én meg csak a hátsóm süttetem a napon... Nem vagyok túl felelősségteljes, azt hiszem. /fel is álltam, és sikerült alig imbolyognom. Tisztelegtem felé, majd hirtelen felindulásból visszaültem, illetve felindulásnak álcázott egyensúlyvesztésből./
- Csak egyvalamit kérdeznék még, mielőtt megszentelnéd a teát és az arcomba borítanád... komolyan gondoltad, amiket mondtál, mármint hogy... szóval komolyan, vagy csak, mert gy gondolod egy angyalnak ilyeneket kell mondania?
+ És még egyesek állítják, hogy az alkohol nem oldja a gátlásokat! Jobb lesz minél előbb elhúznom, mielőtt olyat találok mondani, amit nem akarok... Elég volt ennyi mocsok egy angyalnak egy napra szerintem.

(124)

by **Éadrom** Hétf. Jan. 30, 2012 10:45 am

- Nem lesz sok az az ital? /Azt hiszem, már kissé későn tűnt fel, hogy a leányzó úgy pusztítja a vodkának tűnő italát, mint ha csak víz lenne./
- Lehet, hogy a népednek az intrika a vérében van és, hogy már sokaknak megvan a véleményük rólad, de ez nem jelenti, hogy nem cáfolhatnál rá és ha szükséged van, nem kérhetsz segítséget. De nem akarlak mindenáron olyasmire kényszeríteni, amit nem akarsz. Csak úgy éreztem, szükséged lehet, hogy valaki kimondja ezeket. De igen, komolyan gondolom. Hogy őszinte legyek, egyenlőre halvány lila gőzöm nincs arról, hogy hogyan kellene angyalként viselkednem, vagy hogy egy angyalnak miket kellene mondania. Ezzel az erővel, lehet hogy itt az angyalak gonosz és kicsinyes lények, én pedig pont ellenkezőjét teszem és mondom annak, amit ők mondanának. Vagy lehetnek olyan tiszta teremtmények, akikhez képest én is pokolravaló fattyú lennék. Egyenlőre nem tudom, így hát a szívemre hallgatok, és azt mondom amit hiszek és gondolok. És pillanatnyilag úgy gondolom, hogy talán el kéne rakni azt az üveget onnan, mielőtt kegyed a maradékkal is végez. Szerintem mára már eleget ivott.
+ És legkevésbé sem szeretném kipróbálni, hogy mire képes egy részeg sidhe/vámpír hibrid.
- Másrészről az sokkalta felelőttlenebb lenne, ha ilyen állapotban hajkurászná azt a Haragot. Ha a társainak szüksége lesz önre, bizonyára jelzik majd, de talán jobb lenne, ha ezt tapasztaltabb egyénekre bízná. Ha jól értem két-három éve van itt, akkor bizonyára bőséggel akadnak tapasztaltabbak, és hogy úgy mondjam, a feladatra alkalmasabbak a sidhék között. Hagyja egyenlőre rájuk Harag megtalálását vagy ha nem bízik teljesen meg bennük, akkor ideje utánnanézni, hogy kiket tekinthet ebben a helyzetben szövetségesének.
/Kuncogtam egy rövidet. Kezdtem kissé feloldódni az elejtett kis humoros megjegyzésének hatására. Bár még mindig inkább csak kivűlről voltam nyugodt./
- Még soha nem szenteltem meg semmit és nem tudom, hogy a teával működne-e. De egyenlőre nem is próbálnám ki, ha nem probléma. De kérdezzen csak nyugodtan, ha kíváncsi még valamire.

{22}

by **Lynarin Seeragic** Hétf. Jan. 30, 2012 11:06 am

/Csak a szemöldököm ráncoltam a nagy gondolkodás közepette, de aztán rájöttem, hogy ettől valószínűleg totál degradált részegnek tűnök, ami nem sokat javít a helyzetemen, így inkább csak egy semlegesebb gondolkodó arcot öltöttem fel, de olyan, hogy azt még Szókratész is megirigyelte volna, de tudtommal ő már nem él +habár ki tudja! + szóval csak gondolkoztam, mindenki irigykedése nélkül./
- Nos igaz, azt hiszem háborgó vizekre ért a vitánk kicsiny hajója, szóval jobb lesz, ha leeresztjük a mentőcsónakot, aztán visszatérünk ide később, ha elült a vihar. Magyarul ígérem, gondolkozom a dolgon, de nem lesz egyszerű, így egy kis időt kérek. /villantottam felé egy elbűvölő mosolyt, aztán lejjebb csavartam a fényerőt és igyekeztem összeszedni kusza gondolataim./
+ Furcsa... többnyire ennyi pia még előjátéknak sem elég... Egyszer egy halandó volt olyan balga és gy döntött versenyt iszik velem... nah miután olyan 7 liter alkohol után is teljesen józan voltam, meghajoltam a profizmusom előtt... Akkor meg mi a fene ez?
/Hallgattam csak a szívverésem és ez elég is volt válasznak.../
+ Persze, én hülye! Ha nem iszom, a vámpír erősebb bennem, annak meg aztán nem árt az alkohol, semennyire sem. Míg a sidhe is jól bírja, de messze nem annyira, mint kéne. Mekkora kretén vagyok!
- Amúgy nincs semmi gond, ittam én már ennél többet is, Haragnál egy cirka fél liter vodka már mit sem számít. Mellesleg sajnos ott kell lennem velük. Mi nem azt a hátulról irányítós játékot játsszuk. Az uralkodó azért uralkodó, mert az első sorban harcol. Amúgy megnyugodtam, hogy a szentelést kihagyod, én nem hiszek benne, de ismerek olyat, akiket szarrá roncsolt.
/Fel is álltam, de most szó szerint visszaszédültem.../
+ Nah itt valami nagyon nem stimmel! EZ biztos nem a vodka... az még halandó koromban sem ütött ki ennyire...
/A szívem őrült tempóba vert, és mintha a hideg rázott volna belülről./
+ Mi a franc!
/Vettem pár apró levegőt, majd felhúztam és átöleltem a lábaim. Próbáltam szavakkal küzdeni a pánik ellen, az többnyire bejött. Ránéztem az angyalra, mintha minden stimmelne, és igyekeztem kérdezni valami értelmeset./
- Viszont egy picit lehet még maradok. Nem akarsz mesélni addig valamit? Mármint, gy értem, van már valami célod itt Középföldén? /próbáltam mosolyogni, de azt hiszem kicsit haloványra sikeredhetett./

(125)

by **Éadrom** Szer. Feb. 01, 2012 11:48 pm

/Furcsának tartottam hirtelen viszakozását./
+ Mint ha csak belefáradt volna abba, hogy vitatkozzon, vagy egyszerűen csak ráunt volna és inkább rám hagyja?
/Nem, éreztem, hogy itt többről van szó./
+ Talán még komolyan is gondja azt, hogy elgondolkozik ezeken.
- Rendben kedves, annyi időt kap, amennyit csak szeretne. Van egy olyan érzésem, hogy miénk a világ összes ideje.
/Lassan furcsállani kezdtem a viselkedését, bár eleinte betudtam annak, hogy egy fél üveg vodkát tüntetett el szinte percek alatt. Ez még jobb napokon is kiütne szinte bárkit akit ismerek. A fény letekerésével jótékony félhomályba borult a szoba. Kellemes és hangulatos volt, de még szemmelláthatóbbá tette a köztünk lévő különbségeket. Ahogy a kanapéra kucorodott, szinte eltűnt benne, ahogy a félhomály gonosz játékait űzte érzékeimmel./
- Az első sorban? Nemes gesztus, ám veszélyes. Van, hogy a vezérnek le kell mondania a csata dicsőségéről, hisz ha ő elvész, ki óvja a birodalmat. Ezért van szükség bajnokokra, hogy az első sorban küzdve lelkesítsék a katonákat. Legalábbis, egyes ókori hadművészek így vélekedtek róla. És azt hiszem, van is benne valami. A jelen állapotában amúgy se hagyhatnám, hogy kegyed küzdelembe keveredjen. Hm... bíztató, hogy azért van némi hatalma az angyalnépnek. Nem gondoltam volna, hogy a legendák szenteltvize ilyen hatást tud gyakorolni bárkire. Szinte már aranyos. Ennél már csak az lenne meglepőbb, ha lángoló pallosokkal, mennyei kórusok hangjától kísérve szállnának alá a fényből.
/Valami megváltozott, mint ha rosszul lett volna./
- Mesélni nem tudnék sokat, hisz még csak órákkal ezelőtt érkeztem. Célom pedig nem nagyon van egyenlőre. Talán csak az, hogy mihamarabb eljussak Anolgelisbe és hogy hellyel-közel be tudja illeszkedni ebbe a mai világba. Minden rendben? Rosszul érzi magát?
/Kérdeztem végül kissé aggódó hangon, majd odaléptem a kanapéhoz, a nőhöz hajoltam és homlokára tettem a kezem./

{23}

by **Lynarin Seeragic** Csüt. Feb. 02, 2012 3:10 am

- Oh, az bizonyos, hogy van ereje az angyaloknak... és igen, a szenteltvíz nagyon hatásos, kimondottan erőteljes...
/Ahogy mondta a mennyei kórust, meg egyéb dolgokat, muszáj volt kissé idegenvezetőt játszanom a mi korunkban./
- Ebben a világban a legenda messze nem legenda. Úgy nézem én vagyok az első, aki elmondja neked, de az angyalok valóban lángoló pallossal repülnek, szinte mindegyiküknek van. Szerintem neked is, csak még nem tanultad meg magadhoz hívni. A mennyei kórust még nem hallottam, de állítólag könnyfakasztóan szép... /ezt enyhe szarkazmussal mondom, de tényleg csak leheletnyivel, az erősödő fájdalom ugyanis minden erőm leszívja.
A fények már mind fájdalmasan erősnek tűntek, oldalra néztem az áruló pedig csak pislákoló fénycsövekre, és láttam, ahogy megmozdulnak az árnyékok. Nem én hívtam őket, maguktól kezdtek fodrozódni és remegni, mintha készülnének valamire... vagy talán csak rám reagáltak, nem is tudom.
Vettem egy mély levegőt, de addigra az angyal már előttem állt a levegővel pedig az illata is bekúszott az orromba. A fenevad sziesztájából ébredve megmoccant a belsőmben, hiába nem szabadott volna még éhesnek lennem alig néhány órával evés után, ez nagyon nem volt rendjén...
Mégis akkor döbbentem meg, amikor megérintette a homlokom, a keze ugyanis a jégnél is hidegebbnek tűnt. Ezen azért lepődtem meg annyira, mert az élőlények testhőmérséklete az én halott testemhez képest mindig égetően forró... azonban ha hidegnek érzem az ő kezét, ráadásul ilyen hidegnek, akkor olyan magas lázam lehet, amilyen még egy vérfarkasnak sincs telihold idején./
+ Mi a fene ez??
- Rendben leszek, csak szükségem van néhány percre... /nyögtem ki végül a választ, de olyan erős volt az illata, hogy majd belefulladtam és a fények miatt is résnyire húztam össze a szemeimet./

(126)

by **Éadrom** Csüt. Feb. 02, 2012 4:44 am

- De hiszen kegyed lángol! /A bőre szinte égette a kezem./
- Na jó, azonnal kerítek egy kis vizet, utána pedig értesítjük az embereit. Addig is maradjon nyugton!
/Mindössze néhány pillanatig hagytam magára, amíg a függönyhöz léptem és a pincért magamhoz intettem./
- Hozzon egy kancsó hideg vizet és egy poharat! /Láttam az arcán az értetlenséget és tán még motyogott is valamit./
- Most! /Dörrentem rá, majd visszatértem a nőhöz. Leültem a kanapé szélére. Balomat előbb a homlokára tettem majd végigsimítottam az arcán, jobbommal a kezét fogtam meg. A bére mindenhol izzott. /
- Mi történhetett? Gondolom nem jellemző, hogy kegyed betegeskedik. Főleg nem ilyen hirtelen. És a vodkára sem jellemző, hogy lázat okozna.
/Összehúzott szemekkel méregettem a poharat, amiben az első itala volt. Éltem a gyanúval, hogy lehetett benne valami, aminek nem volt ott a helye. De megbizonyosodni erről nem tudtam pillanatnyilag sehogyan. /
- Na rendben. Akkor kit hívjak és hogyan? Ilyen állapotban nem hiszem hogy itt kéne heverésznie!
/Türelmetlenül pillantottam újra és újra a függöny felé és vártam a pincér érkezését. Mikor pedig épp nem a függönyt lestem akkor a nő elkínzott tekintetét fürkésztem és próbáltam jelenlétemmel erőt önteni belé./

{24}

by **Lynarin Seeragic** Csüt. Feb. 02, 2012 8:45 am

- Kegyed... hívj csak Lynnek, a kegyedhez még nem vagyok elég vén... /suttogom csak úgy magam elé. Nem tudom, miért ez a legnagyobb gondom most, de jól esik az apróságokba kapaszkodni./
- Vizet? Miért nem szóltál, ha csak ennyi kell? Én vagyok a vizek királynője...
/Újabb hülye mondat, de mire meg is mutatnám a dolgot, már nagyban tárgyal a kis pincérsráccal. Ellenben amikor visszafordul felém, kivonok vizet a levegőből kis részen és tenyérnyi gömbbé formálom./
- Mire kell? /ekkor azonban fájdalom nyilall a gyomromba a gömb pedig elpárolog a tenyeremről. Ahogy ránézek a cseppek alatt látom, hogy a bőröm valóban lángol, illetve inkább fénylik, mintha egy kisebbfajta holdat nyeltem volna le egészbe./
- Nem, nem voltam beteg, mióta az vagyok, ami, kivéve amikor próbáltam megtagadni a természetem, de az sem ilyen volt, pont ellenkezőleg...
/Figyelem az árnyakat, amik egyre sűrűsödnek körülöttünk, szép lassan falják fel a szobát, lépésről lépésre. Mire leült a kanapéra, már csak egy gyatra lámpa világított, de magában az sem adott volna sok fényt, a fényforrás én voltam. Tudom, hülyén hangzik, de a mágia volt, most jöttem csak rá. Most, ahogy néztem a mágia fényeit magamon, a bőröm gyémántfehér lángját, a hajam fonatának feketébe oltott ezernyi színét, azt hiszem a szemem is izzott, habár ezt nem láttam. Éreztem, ahogy egyre növekszik bennem..../
- Az embereim... kellenek az embereim... át kell adnom, alkotnom kell valamit, vagy elemészt...
/rémülten néztem körbe, mert mostmár tudtam mi ez, csak soha nem hittem volna, hogy a meséken kívül máshol is létezik. Felpattantam, de vissza is zuhantam.
Vettem egy mély levegőt és a mentális parancsom úgy dübörgött végig a termen, akár egy hurrikán. Szinte ordítás volt, hívtam őket, mindenkit, aki hozzám tartozik.
A férfi felé fordultam, az ő mágiája olyan más volt, mint ami szét akart feszíteni, mégis valahol mélyen mintha egy tőről fakadtak volna. Odaültem mellé és a vállához érintettem a homlokom./
- Megtennéd, hogy kiviszel innen? Ez a hely nem fogja bírni.... /egészen biztos volt a hangom, ahhoz képest, hogy úgy éreztem, fel fogok robbanni.
Ekkor lépett be a pincérfiú egy kanna vízzel, meg egy törülközővel és zavartan bámulva megállt az ajtóban./

(127)

by **Éadrom** Csüt. Feb. 02, 2012 10:11 am

/Izzott s ragyogott, életemben nem láttam még ilyen csodát. De mégis, mint ha megszaporodtak volna az árnyak, a szoba maga egyre inkább sötétségbe borult. Miközben én a pincért próbáltam szaporább munkára sarkalni a Lyn egy apró vízgömböt bűvölt elő, de egy újabb fájdalom-roham hatására szét is hullott. /
- Ne erőlködj, kérlek. Inkább áruld el, hogy mi történik. Miért kellenek a társaid?
/Szinte megbabonázott, ahogy ragyogott. A bőre, akár ha maguk a csillagok bújtak volna meg alatta. A szeme, mint ha tűz égne benne, izzott és csillogott akár egy sokszínű drágakő. A haja pedig miriádnyi színben parázslott és vonaglott körülötte minden mozdulatára. És akkor megéreztem. A különös áramlás, az a különös szövedék, amit már korábban megéreztem, most szinte kikristályosodott körülöttünk-bennünk. Nem értettem, hogy mi ez, mi körülöttünk kavarog most, de éreztem Lynen, hogy tudja mi történik és fél tőle. Hirtelen remegés futott végig a szövedéken, mint ha követ dobtak volna egy nyugodt vizű tóba. A hullám végigsöpört azon az aprócska darabon, mit most homályosan bár de éreztem és eltűnt valahol a határaimon túl./
- Rendben kiviszlek. Gyere!
/Gyengéden átkaroltam és az ölembe vettem. Óvatosan emeltem meg és finoman de erősen tartottam. Közben magamhoz parancsoltam a pincért. Egy kézzel tartva Lynt a törülközőre borítottam a kancsó tartalmát majd a lány homlokához tettem./
- Nem akarok feltűnést kelteni és szerintem nektek sincs szükségetek a felhajtásra. Mutasd meg a hátsó kijáratot, mégpedig gyorsan!
/Majd mikor kissé tanácstalanul ellenkezni próbált, ráförmedtem./
- Az istenedet mozdulj már, különben esküszöm, hogy én magam rugdoslak le a pokol hetedik bugyráig! Mozgás!
/Végre összeszedte magát a kölyök, és bár láttam, hogy eszébe jutott egy-két ésszerűbb és hatásosabb tiltakozás is, inkább belenyugodott és elvezetett minket a hátsó kijárat felé. Még félútnál sem jártunk, mikor halkan súgva szóltam újra Lynhez./
- Ha ennyire sürgős, add át nekem, bármi legyen is az.

{25}

by **Lynarin Seeragic** Pént. Feb. 03, 2012 2:57 am

/Amikor felemelt szinte belehúzott az energiájába. Először nagyon különös volt, nem tudom ő érezte-e a szikrázást amikor a két különböző, mégis valahonnan egy tőről fakadó mágia egymásba olvadt. Olyan volt, mintha messzi testvérek lettek volna, akik régen elváltak már, de hirtelen megismerték a másikat.
Az energiája, ami belefolyt néhol az enyémbe enyhítette a fájdalmat, mert az enyém is átfolyt az övébe, de még mindig nem volt az igazi, vad mágia volt bennem. A saját hatalmammal már megbirkóztam, megtanultam uralni, de ezt a szeszélyes ősi erőt én soha nem hívtam, nem akartam, hogy itt legyen, féltem tőle.
Amikor a vizes kendő megérintette a bőröm, a víz kellemesen ellazított, a részem volt a hatalmam forrása. Aztán érzékeltem, hogy a kijárat felé tartunk, de igazán Éadrom szavaira tértem magamhoz, még egy mosolyt is sikerült előkapnom valahonnan./
- Köszönöm, de nem. Nem hiszem, hogy erre vágynál, hogy kész lennél befogadni ilyen ősi mágiát, habár ismer téged, nem is tudom miért... /néztem a karjából föl tűnődve az arcába. Még soha nem beszélgettem sokat angyalokkal, nem is sejtettem, hogy a mágiájuk ennyire hasonlít a miénkhez... vajon mi lehet ennek az oka?
Ahogy egyre közeledtünk a természet felé az energia várakozóan felszikrázott, én pedig úgy gondoltam beszélnem kell, hogy eltereljem a figyelmem./
- Azért kellenek az embereim, mert ez az ő mágiájuk, öreg mágia, Danu ereje... én nem használtam soha, de ők régen igen, még mielőtt elfeledtük volna örökségünk nagy részét... talán, ők tudják mi lesz a teendő... de lassan már itt is lesznek szerintem, csak jussunk ki.
/Nagyot sóhajtottam és vártam, hogy ne csak érezzem a vonzását, de lássam is végre a fekete bársonyként szikrázó eget.
Nem tudtam a többiek hol vannak pontosan, a mágia túl erős volt bennem ahhoz, hogy uraljam és használjam, de azt a csontjaimban éreztem, hogy már nincsenek messze, éreztem, hogy a népem a közelben van, és engem várnak, hogy érezzék ők is a vad, ősi mágiát.../

(128)

by **Éadrom** Pént. Feb. 03, 2012 4:28 am

/Kiléptünk a kávéház mögötti utcára. A pincér olyan sietve csapta be az ajtót mögöttünk, mint ha nem örült volna a vendégeinek. Meg tudtam érteni. Szárnyaimat előre hajtottam és így szinte teljesen el tudtam takarni a karjaimban heverő Lyn-t a kölvilág elöl. Újra és újra megtöröltem az arcát, szinte már súlytalannak éreztem. Lassú léptekkel indultam el a kávéház mögötti utcában./
+ Ennyire kiszipolyozza ez a hatalom, vagy én lettem ennyivel erőssebb?
- Lehet, hogy nem vágyom rá tulzottan, de ha rajtad segítene, hát ne tartsd vissza. Egy picit mint ha jobban festenél. Nem tudom ki az a Danu, és a mágiához sem értek. De ha Istentől ered, akkor nem is olyan meglepő, ha hasonlítanak. Úgyhogy, ha már nem bírod tovább, akkor ne aggódj, majd csak megbírkózom vele. De azért most segíthetnél, megvárjuk itt a társaidat vagy induljunk el valamerre? Bár az biztos, hogy elég feltűnőek leszünk. Főleg hogy így ragyogsz.
/Köröttünk egy vadabbul rángatózott az, mit jobb híján a mágia szövetének tudtam beazonosítani. Örvénylett, vonaglott, kitört és összerándult. Valahol mélyen bennem, éreztem, hogy a lelkem erőt gyűjt. Mint ha belegázolna ebbe az áradatba és teleszívná magát. Lyn körül szinte összecsomósodott ez az áramlás. És éreztem, hogy lelkeink, vagy tán csak hatalmunk kivetülései egymás felé araszolnak. Mint ha a bennem élő, engem alkozó Fény körülölelné, dédelgetné, simogatná azt a kitőrni vágyó hatalmat, mi Lyn lelkén át e világra szüremlik. Szorosabbra vontam a szárnyaimat, és tollaim, mint ha csak Lyn fényére válaszolnának, ezerszín szikrákat szórva csillantak meg./

{26}

by **Lynarin Seeragic** Pént. Feb. 03, 2012 9:56 am

+ Fény... ragyogó szikrák, arany és ezüst csillámok....
/Kinyitottam a szemem, amikor egy pillanatra minden kitisztul, a világ fájón erőteljes és biztos lett. Körbenéztem, fölöttem a csillagos ég, körülöttem a megnyugtatóan hűvös karok. Már nem féltem, már nem fájt. Minden porcikám, minden egyes sejtem a legapróbb részekig eltelt mágiával.
Aztán megéreztem a szagukat is. Különös, hogy olyan nagyon kiélesedtek az érzékeim, hogy előbb éreztem a szagukat, mint a bennük pulzáló újabb testvérmágiát. Ugyanis már az is, amiben fürödtem, az is a testvérem volt. Éadrom mágiája olyan volt mint az enyém, csak éppen még kiforratlan és kiaknázatlan. Tudtam a többiek ereje sem a régi. A sötétségbe olvadtak körülöttem, nem léptek még elő a fényre. Én az angyal karjaiból a szikrázó ragyogásból rájuk mosolyogtam a sötétben./
- Ami valaha a mienk volt, a mienk lesz újra. Danu azt hiszem ébredezik, minden esetre a mágia vissza fog térni a maga régi teljességében, akkor pedig vége a bitorlóknak és élősködőknek... /nem is tudom miért mondtam ezeket, de valahogyan helyesnek tűntek. Aztán éreztem, hogy eljött a perc, olyan volt, mintha anya lennék, és jönne a szülés pillanata, illetve szerintem az is ilyen lehetett, ugyanis nem szültem és valószínűleg nem is fogok soha, de mégis talán ez a két dolog hasonlíthatott egymáshoz. Nem szép lassan jött a világra azonban, hanem mintha kirobbant volna belőlem, hogy visszatérjen a többiekhez. Egy része velem maradt, de csak annyi, amennyit be tudott fogadni a testem. Egy része az angyalba is belecsimpaszkodott, éreztem, ahogy a kavargó erejébe olvadt... A többi pedig a sidhekbe szállt. Egyesével kapta el őket az erő.
Először Nuada bőrének holdfénye kelt versenyre az enyémmel, majd követte őt az öccse Lugh majd Oegus, Brigith, Arawn, Rhiaimon, Cernunnos, Albion, és végül Morgan ezüst ragyogása is csatlakozott a mienkhez. Mind ragyogtunk, körben álltak körülöttünk, a mágia pedig mintha egyre csak nőtt volna, mintha mind gerjesztettük és erősítettük volna. Már nem hittem, hogy elegek leszünk hozzá, a varázs túl erős volt. És akkor az árnyak megmozdultak... alakot öltöttek, rég halottnak vélt, vagy talán soha meg sem született szörnyek csapatja öltött testet a körünkön kívül. Az enyéim voltak, hozzám tartoztak... hozzánk tartoztak./
- Te is érzed őket? /kérdeztem végül az angyaltól. Kíváncsi voltam, ő mennyire kötődött bele a körbe, aminek a középpontjában ragadt velem./

(129)

by **Éadrom** Szomb. Feb. 04, 2012 1:40 am

/Ahogy Lyn kissé megnyugodott, a szövedékben tomboló vihar is csillapodni látszott. Bár olyan heves erők tomboltak körülöttünk , miket épp ésszel fel sem értem, mégis sokkal békésebbnek tűnt minden. Az áramlás békésebbé vált de erősebb lett, és félő volt, hogy magával ragad minket. Nem igazán értettem, hogy mi történik körülöttünk, de békében éreztem magam.
+ Bitorlóknak és élősködőknek? Miről beszélhet?
- Kiket? Nem érzek senki mást.
/Nem értettem kiről beszélhetett. Senki más nem létezett abban a pillanatban./
- Mégis kit kellene éreznem? Itt vannak tán a társaid?
/Ahogy a belőlünk áradó fény meghátrálásra késztette az árnyakat, alakokat pillantottam meg körülöttünk. Különös alakokat, akik ugyanúgy részévé váltak az örvénylésnek. A fény körén túl pedig vad árnyak viaskodtak a Fénnyel. És csak ekkor értettem meg. A viharba a békét nem holmi véletlen hozta meg, hanem mi magunk. Lyn, én és az újonnan érkezettek. A hatalom kisugárzott Lynből, átáramlott rajtam és a részükké vált. Amivel Lyn és az én lelkem, vagyis, sokkal inkább a lelkeink összeolvadása nem bírt el, azt ők magukba fogadták és megzabolázták. A ketrecbe zárt vadállatként vonagló hatalom így már önmagát uralta és pillanatról pillanatra erősebb lett. Szinte szétszakította a valóság szövedékét. Egy pillanatra megállt a világ. Az időn kívülről szemlélhettem a körülöttünk tomboló fényvihart. Egyszerre láthattam mindent és mindenkit. Láttam, ahogy a hatalmunk tombolása a valóságba mar, elszórt lomdarabok röppennek fel az acélüveg aszfaltról. És akkor, minden más zaj eltompult. Szinte hallani véltem a világ szívdobbanását és valahonnan, mindenen túlról mennyei dallam szólalt fel./
*Mennyek Hangja I. spontán megidézése.*
- Már érzem.
/Szóltam, miközben lelkem szinte feloldódott a körülöttünk erősödő örvénylésben, és mindennek közepén Lyn lelkében./

{27}

by **Lynarin Seeragic** Szomb. Feb. 04, 2012 3:24 am

/Az erő még rángatózott egyet, mire az árnyakból egy különös sárkányféleség meg valami mutáns lószerűség is kibontakozott, aztán a mágia elcsitult. Illetve nem szűnt meg létezni, de akkorára csökkent a szintje, amivel elbírt a testünk.
Csak biccentve fogadtam, hogy Éadrom nem érzi őket, aztán nem kellett sok idő, úgy tűnt, rajta is átmos az erő, ami mostmár apadóban volt. Nem tudtam ez mit jelent, hiszen ő nem volt része az udvarnak, minden esetre a vad mágia őt is felismerte.
Megnyugodtam, már nem fájt semmi, a mágia még szikrázó volt, de már nem elviselhetetlen./
- Köszönöm, mostmár meg tudok állni. /súgtam az angyalnak és megmoccantam, hogy rakjon le a saját lábamra.
A pillantásom a sidhe-testekből álló fénygyűrűn kívül álló szörnyetegre esett. Borzalmas rémségek voltak a Megnevezhetetlen régen elveszett tagjai, de nem féltem tőlük. Én hívtam életre őket, hozzám tartoztak.
Ha az angyal lerak, odasétálok a hatszemű sárkányhoz, kinyújtom felé a kezem. Nem habozok, habár talán félnem kéne. Különös a kontraszt, ahogy a még mindig fehéren izzó kezem megérinti az árnyakból és sötétségből teremtett testet./
- Hozzátok el nekem Haragot! /adom ki biztos hangon a parancsot, majd visszanézek az angyalra és félig gunyoros mosoly jelenik meg az ajkamon./
- De senkinek ne essen bántódása. /A szörnyeteg fekete pofáján semmilyen érzelem nem látszódik, nem tudom csodálkozik-e, vagy szokatlan-e a kérésem, minden esetre kitárja a szárnyait és elrepül, akár a többi rémség.
A fény lassan csökken, már rá tudok nézni a többi sidhe-re anélkül, hogy elvakítanának. Az én bőröm is fénylik még mindig, de már csak úgy mint egy tábortűz, nem annyira, mint egy kicsiny nap./
- Menjetek és kövessétek őket, segítsetek nekik, ha szükségük van segítségre. /fordulok a fénylő maszkarcú népem felé. Egy ideig csak bámulnak, majd egyesével elmennek kérdés és vita nélkül.
Cernunnos marad hátra utolsónak. Biccent, majd hagyja hogy az illúziója elmúljon és megláthassuk az igazi arcát./
- Köszönöm neked Királynő, hogy visszaadtad a gyermekeim... /Ismét mélyen meghajol, majd ő is eltűnik az éjszakában.
Visszafordulok az angyal felé, és félig aggodalmas pillantással mérem végig./
- Nem bántottunk, ugye? /nem vagyok biztos benne, hogy reagál egy angyal a vad sidhe-máhiára./

by **Éadrom** Szomb. Feb. 04, 2012 5:43 am

/Ahogy a tombolás alább hagyott, olybá tűnt, Lyn is új erőre kapott, így mikor kérte, könnyed mozdulattal leengedtem a karjaimból, szárnyaimat pedig szét tártam és újra a hátamhoz simítottam őket./
- Csak óvatosan!
/Némán szemléltem az eseményeket. Bár nem úgy tűnt, hogy a köröttem állók fenyegetést jelentenének, de nem is nyugtatott meg a jelenlétük. Lyn előzékenységét, miszerint senkinek se essen bántódása, egy lágy mosollyal és apró bólintással köszöntem meg. Annyit már megtudtam népéről, hogy nem sokat számít nekik, egy-két halálos áldozat. Így ezt csak annak tudhattam be, hogy miattam adta ezt a parancsot. Előbb az árnylények, majd szépen sorban a sidhék tűntek el. Vadászni indultak. Haragot keresték és kétségem sem volt afelől, hogy most meg is fogják találni. Már csak az a kérdés, vajon elég hatalmasak-e ahhoz, hogy lebírják és megbéklyózzák. Mikor az utolsó közülük ledobta álcáját nem kicsit meghökkentem. Az addig szinte emberi külsőt felváltotta egy szörnyeteg bőre. Próbáltam legyőzni meghökkenésem és miután ez a fenevad is távozott, sikerült is. Mikor egyedül maradtunk Lyn hozzám lépett./
- Nem, azt hiszem nem bántottatok. Bár még mindig kicsit felpezsdülve érzem magam. De Mégis mi történt? És mi ez a hang?
/Körbepillantottam, miközben a dal, mely mintha mindenhonnan szólna, lassan elhalkult és elenyészett a város zajaiban. Percekig bámultam a kezem. Olyan érzésem volt, mint ha forró vasat szorítottam volna, de se fájdalmat nem éreztem, sem a kesztyűmön nem láttam égés nyomát. Lassan megérintettem a mellkasom. A szívem még mindig vadul kalapált, de a lelkem háborgása, hatalmam erőfeszítései már elcsitultak./
- Azt hiszem rendben leszek. Ilyet még soha nem éreztem. Jól esne egy séta. Olyan, mehetnékem van és örülnék, ha tovább élvezhetném a társaságodat.

{28}

by **Lynarin Seeragic** Vas. Feb. 05, 2012 12:46 am

- Nos teljes mértékben én sem vagyok biztos benne, hogy mi történt. Nagyon régen nem idézte meg már senki a vad mágiát, illetve még csak nem is hallottam róla, hogy Danu tiszta esszenciája bárhol előjött volna. Nem tudom mi az oka annak, hogy ez a mágia most felébredt, minden esetre úgy néz ki, hogy én voltam a csatorna, amin át kiszökött a világra.
/Megvontam a vállam, mintha ez a csatorna-dolog nem viselt volna meg, pedig olyan kimerült voltam, mintha egész éjszaka harcoltam volna, vagy legalábbis valami hasonló.
Aztán amikor a hangról kérdezett, én is csak akkor vettem észre. Eddig azt hittem a mágia egyik megnyugtató utórezgése... aztán rájöttem. Az angyalra mosolyogtam, majd körbeintettem a mindenfelől zengő békés üzenetre./
- Nos kedves Éardom, ez a hang te voltál. Illetve te csináltad. Először nem ismertem fel, de aztán rájöttem, hogy valahol már hallottam ilyet. Ez egy angyali képesség, a béke dala, vagy a boldogság éneke, vagy nem is tudom milyen nevet használnak rá a tieid. Minden esetre az bizonyos, hogy tőled jön. Ez az a mennyei himnusz, aminek kíséretében lángoló pallossal alászállnak az angyalok a mennyekből. /néztem rá mosolyogva. Vicces volt, hogy pont ezt kérdőjelezte meg nem is olyan régen, hogy ilyen nincs is, most pedig tőle ered. Persze erre nem hívtam fel a figyelmet, elég volt hogy nekem derűt okozott./
- Egy séta? Szerintem már évek óta nem sétálgattam csak úgy... /egy kicsit elgondolkoztam, de végül biccentettem./
- Persze, miért is ne? Ezt hiszem ennyi mágia ha nem tudja foglyul ejteni Haragot, akkor hogy én is üldözöm-e, az már édes-keveset számít...
/Hátrasimítottam az arcomból egy valamikor kiszökött fekete tincset, aztán érdeklődve néztem rá./
- Van valamiféle hely, ahová menni szeretnél, vagy csak induljunk el valamerre?
/Végigpörgettem a fejemben, hogy merre lehetne jót sétálni, de egyenlőre jól esett csak ácsorogni, igazából eléggé elfáradtam. Persze ha öt napig kínoznak, a kimerültségem akkor sem ismertem volna be./
+ Oh hülye büszkeség, Lyn neved! Hmmm milyen kreatív vagyok ma....

(131)

by **Éadrom** Vas. Feb. 05, 2012 5:23 am

- Nos, valami mindenképpen kiváltotta. Mit tudsz nekem mondani erről a vadmágiáró? És ha már itt tartunk, tisztázhatnánk, hogy ki is az a Danu. Annyit már leszűrtem, hogy tőle ered a hatalmatok. És mivel én is éreztem valamit, azt gondolom, hogy a hatalmaink nem állnak túl messze egymástól. És, bár a mágia-elméleti ismereteim egyenlőre igencsak hiányosak, e úgy sejtem hogy minden mágiának erednie kell valahonnan. Ami elképzelésem szerint három féle lehet. Közben induljunk el, mindegy merre, csak el innen. Van egy olyan érzésem, hogy itt előbb vagy utóbbi megjelenik pár ember szaglászni.
/Így hát indulásra is ösztökéltem partnerem, majd mikor már magunk mögött hagytuk a kávéházat folytattam./
- Szóval, elképzelésem szerint, három féle mágia létezhet. Egyiket az élő szervezet vagy a lélek generálhatja. Vagyis fajonként eltérő lenne a mágia, sőt akár egyénenként is nagyban különbözhet. Viszont ezt csak úgy tudom elképzelni, hogy igencsak behatárolt lehet és csak az egyéntől függ, hogy mennyire erős. A másik megoldás az lehet, ha egy állandó áramlást vagy szövedéket csapolnak meg. Ezzel viszont az a probléma, hogy akkor mindenki mágiája azonos alapokon nyugodna, vagyis nem lenne meglepő, hogy én is része voltam annak ami történt. Ellenben a szavaidból azt vettem ki, hogy ez némiképp meglepő volt számodra. A harmadik pedig, ha valahonnan kívülről ered, teszem azt Istentől. Vagy akár a három egyszerre is jelen lehet, persze elkülönülve. Vagyis, az angyalok Istentől kapják a hatalmukat, a természeti népek magukból nyerik, a mágusok pedig a szövedékből. Persze szólj rám nyugodtan, ha butaságokat mondanék vagy ha nem érdekel a téma. Nekem viszont felkeltette az érdeklődésemet és utána is kívánok járni a dolognak. Főként, hogy ha igazad van és azt a dallamot én idéztem meg spontán, tudni szeretném, hogy honnan ered a hatalmam és mik a korlátai, mert azt már tapasztalhattam, hogy a te erőd hatalmas. Még ha nem is vagy teljesen tisztában vele, de az a hatalom ami körülöttünk örvénylett, szinte elképzelhetetlen méreteket öltött. De lehet, hogy csak az én tapasztalatlan érzékeimnek tűnt úgy.
/Menet közben hirtelen megtorpantam és szinte gyermeki mosollyal pillantottam Lynre./
- Van egy ötletem! Keresni kéne egy parkot vagy valami nyíltabb helyet! Repülni vágyom!

by **Lynarin Seeragic** Hétf. Feb. 06, 2012 7:31 am

- Nos a vadmágiáról igazából én sem tudok valami sokat, ezért is lepődtem meg annyira, hogy előtört, főleg úgy, hogy engem használt csatornának. Annyit hallottam róla a Tündérdombtól, hogy régi mágia, ami a mágia hanyatlásával szép lassan eltűnt. Túl tiszta, így ahogy bemocskolódott a mágia, egyszerűen kiveszett a világból. Illetve valami ilyesmi. /vontam vállat. Én sem voltam éppen a vad mágia nagymestere./
- Amúgy igen, nagy esély van rá, hogy idejönnek, még a vaknak is kiszúrja az érzékeit egy ekkora mágia löket.
/Amikor megindult követtem én is, csak úgy el. Az embereim bárhol megtaláltak, nem volt szükség rá, hogy a Kávéháznál várjak rájuk./
- Nos igen, abban igazad van, hogy a mágia baromi elvont dolog. Bevallom őszintén, hogy én elblicceltem a mágiaismereti-alapoktatást, illetve senki nem is nagyon magyarázta el. Tudod, a sidhe-k között olyan, mintha docensek közé csöppennél, vagy valami ilyesmi. Ők nagyon ismerik a mágiát, remekül használják, többen már évszázadok óta. Én még kisdiák sem vagyok hozzájuk képest. A mágiát is inkább ösztönösen használom. Úgy tanultam, ahogy a kisgyerek megtanul beszélni. Hallottam a szavakat, a mondatokat és megtanultam őket. Igazából a rendszeréről, a nyelvtanáról úgymond elég keveset tudok.
/Sajnálatos tény, de így volt. Előbb idéztem meg jelentős hatalmat, de hogy milyen mechanizmus szerint, arról nem sok fogalmam volt, ami kevéske mégis, azt igyekeztem összeszedni./
- Danuról persze mesélhetek neked. Ő a mi Istennőnk úgymond, minden mágia forrása, a Teremtő Anya, az Ősszes Asszony. Mások a földet is gy nevezik. Én bevallom régen se voltam túlságosan hívő, de Danu ereje nem hit kérdése, bennünk áramlik. Azt hiszem jól mondtad, mind egy erőből merítünk, mi sidhe-k Danu erejéből, de mások nem nagyon, ezért csodálkoztam, hogy te is használhattad. Azt hiszem elkönyvelhetem, hogy ti angyalok is Danu erejéből merítetek. Az a különböző szerintem, hogy mennyire tudunk megnyílni ennek az erőnek, ez a személyes rész, amit mondtál. Van olyan, aki csak keveset tud felhasználni ebből az erőből, van aki pedig rengeteget. Személyes mágiánk szerintem nincs, ha elvinnének minket sidheket a Vénuszra mondjuk, akkor szerintem tehetetlenek lennénk. Amúgy jól érezted, nem dicsekvés, de ez tényleg hatalmas erő volt, még soha nem éreztem ilyesmit, azért is volt olyan... +kimerítő...+ meglepő.
/Amikor az utolsó javaslatát szinte gyermeki lelkesedéssel elmondta, nekem is mosolyognom kellett, habár talán kicsit fáradtra sikeredett, de azért igyekeztem. /
- Ismerek egy parkot, ha gondolod odavezetlek. Sőt, akár el s kísérlek repülni. /Mosolyogtam rá én is pajkosan, illetve csak akkor nevezném pajkosnak, ha nem érezném hülyén magam ettől a szótól. Majd felpillantottam az égre./
- Persze csak akkor tudlak elkísérni az égbe, ha leszállt az est, de ezzel már nincs baj.

(132)

by **Éadrom** Kedd Feb. 07, 2012 6:03 am

- Tündérdombtól? Miért van olyan érzésem, hogy ez nem egy személy neve?
/Ahogy sétáltunk elkacagtam magam./
+ Lassan már nem is értem, miért lepődök meg itt bármin.
- Szerintem nem olyan meglepő, hogy te voltál a csatorna. Végül is, nem azt mondtad, hogy te vagy a sidhék úrnője? Szerintem teljesen logikus. Az pedig, hogy miért tőrt elő? Nos, vadmágia, vagy nem? Érdekes lehet olyan lények között élni, akiknek kisujjában van a mágia minden csínja-bínja. Én biztosan kihasználnám a lehetőséget, hogy tanuljak tőlük. Bár abból amit eddig összeszedtem a sidhékről lehet, hogy gyengeségnek vélnék. Jut is eszembe, ha már ennyire általános dolog a mágia, nincs esetleg valamilyen intézmény ahol tanulni lehet róla? Azt hiszem rám férne, hogy beletanuljak az új technológiákba és a mágia is érdekel. Egyrészt, úgy tűnik nekem is jutott némi, másrészről érdekel a működése.
/Érdeklődve hallgattam amit Danuról mesélt. Kissé különös volt, hogy szinte létezőként beszélt egy istenről, de azok után amit ma tapasztaltam, még ez is hihetőnek tűnt./
- Ezek szerint, ti Istent Danu néven tisztelitek? És mi van a többi népekkel és fajokkal? Léteznek egyáltalán még a régi vallások?
/Még utoljára visszapillantottam a kávéház felé. A sikátor árnyai között már is alakok mozogtak./
- Na jó, azt hiszem ideje tényleg eltűnnöd innen. Menjünk akkor abba a parkba.
/Azzal megszaporáztam lépéseimet és a park felé vettük az irányt./

*Folytatás a Ködös parkban.*

{30}

by Ajánlott tartalom