5. Kerület - Kávéház

/Amikor kiléptem a boltból szép városra lettem figyelmes. Olyan volt mintha egy filmbe csöppentem volna. Gyönyörű volt de mégis ijesztő. Az épületek általában fekete és kék színben pompáztak. Olyan csönben botorkáltam az utcákon, hogy csak azt hallottam, ahogy lélegzem. Szerettem volna megtudni, hogy mit keresek itt és, hogy juthatok haza. Egyszer csak egy kávéházra lettem figyelmes. Gondoltam bemegyek, mert itt választ kaphatok a kérdéseimre. Így hát bementem. Először nem tűnt valami barátságosnak ez a hely.Hazámban a kávéházak teljesen mások voltak. Hangulatosabbak és barátságos emberek fogadtak ott. De ez ennek pont az ellentéte volt. Amikor beléptem nagy nyüzsgés fogadott. Nem láttam egy szabad helyet sem így hát egy vöröshajú lány mellé ültem aki naracslevet kortyolgatott szomorúan./
- Szervusz, jól érzed magad?

(2)

/Örültem, hogy van valaki aki ugyababban a helyzetben van mint én. Kedves és aranyos lánynak tűnt és ez jól esett. Elkezdtem neki mondani, hogy velem mi is történt de nem bírtam elkezdeni. Édesapám jelenlétét éreztem. Ekkor nagy könnycseppek hullottak le az arcomról. Gondoltam megnyugodok úgy hogyha innék egy jó meleg zöld teát. Apa mindig ezzel nyugtatott mikor valami fájt, nagyon fájt./
-Pincér!
/ Kis idő múlva megjelent előttem./
- Egy zöld teát kérek szépen!
/Pincér felírta a rendelésemet és el is tűnt. Éreztem,hogy a könnycseppek kezdenek száradni arcomról. Ekkor elmondtam a lánynak,hogy mi is történt velem/
-Én egy árvaházból szöktem el.
/ Szűkszavú voltam. De éreztem, hogy nem kell többet elmondanom neki. Eközben megérkezett a teám. Szürcsölgetve gondoltam vissza édesanyámra és édesapámra./


(3)

/Két féle érzelem keletkezett bennem. Először is sajnáltam azt, hogy neki is meghalt az édesapja, és édesanyja nem tudta nevelni. Másfelől viszont örültem annak, hogy van valaki aki ugyanolyan sorsra jutott mint én. Tudtam ezt nem jelezhetem felé mert még félreértené. Ezért csak némán néztem rá. Ő közben szürcsölgette a teáját. Eközben a pincér kijött, elvitte a poharamat és megérdezte.
-Kér még valamit?-
/Nagyon kedves és simogató volt a hangja. Ezért kértem tőle még egy narancslevet. Tizenöt percen belül már ki is hozta az italt. Eközben mi elkezdtünk beszélgetni. A lány mindent megosztott velem. Ám ekkor nagyon rosszul lettem. Nem tudtam elképzelni mi bajom lehet. Elkezdtem fuldokolni.
+Úr Isten mi ez. Nem kapok levegőt. Úgy érzem azonnal vízbe kell mennem. Egyszerűen megmagyarázhatatlan.+

(4)

/Megláttam valami kávéházat...egyszerű neve volt: Kávéház. Gondoltam ez pont jó lesz nekünk, így biztosan nem kerülhetünk nagy bajba. Kaeron hűséges kutyaként követ. Tény, én sem tudnék mit tenni a helyében, legalább van valaki akivel beszélgetni lehet. Lassan közeledtünk a bejárathoz, azonban felvillant bennem néhány halvány emlék valami filmről./

- Gyűrűk Ura? Á, de azt láttam. Volt benne az az öreg varázsló, meg a kis halevő féreg, aki követte őket. De abban nem voltak elfek...csak valami...tündék. Ez az, Tündék! Vagy azok is elfek? Nem értem...

/Kaeron válaszát hallgatva belépünk a kávézóba. Őrületes egy hely, mondhatni varázslatos. Olyan modern, hogy még magamnak sem bírom megfogalmazni. Lassan szánakozva nézek az órámra, ami akkoriban - kb. egy órája - még a legmodernebb technika volt. Leülünk egy félreeső boxba, és az embereket figyeljük. Érzem, hogy nagy többségük ember. A pincér megérkezik - gondolom, hogy pincér - és idegesen kérdezi, hogy mit szeretnénk./

- Nekem, ha van maguknál, Kólát, vagy valami üdítőt lesz szíves, valamint némi - rápillantok az étlapra - "finom rágódni valót", ha kérhetem! /Olyannyira szeretném, hogy megfeleljek, hogy a modorom elkápráztatja, idegessége szinte elpárolog, és nagyon kedvesen veszi fel a rendelésünket, majd röpke pár pillanat múlva visszatér a kért finomságokkal. Kezdek belejönni a szerepembe, bármi is legyen az. Lassan megkóstolom az ételt - a finnyás mivoltom itt sem változott sokat -, megfelelő, nem a legjobb, de azért ehető. A kóla viszont hasonló, mint "régen"./

- Szerinted kit kérdezzünk meg? A kedves kocsmárost, vagy valakit a közelben? /Kaeron valami dobozt dédelget, mióta egymásra találtunk, de már kezd unalmas lenni, hogy azt bámulja folyton. Azért kivárom a soromat, jobb dolgom úgy sincs./

[9]

/Kaeron láthatólag belemerült a dobozkája dédelgetésébe és nem akaródzik neki válaszolni. Olyan érzés kerülgetett, hogy itt csak mi ketten érünk valamit, de hogy miért, fogalmam sem volt. Vártam a megvilágosodást, de az nem jött el. Közben a kaja is elfogyott, a pincér ide-ide nézett, de nem hozakodott elő a számlával./

+Na ezt már szeretem! Bejött a tipp, vagy majd jól levereti rajtunk később.

/A kólát szürcsölgetve nézelődtem tovább. Néhányan sunyi tekintettel néztek vissza, nem tudtam eldönteni, hogy ezt miért kapom, hiszen nem is ismernek. Aztán megláttam, hogy az egyik egy pisztolyszerű markolatra teszi a kezét és felém int. Kivert a verejték, jól esett volna egy hűsítő szellő. Ekkor egy pillanatra felragyogtam, mint odakint a széles úton és lágy szellő simogatta le a verejtéket a homlokomról. Ekkor a fickó elővette a mordályát és rám célzott. Azonnal kiengedtem a nadrágomba az addig eltárolt kólát, és hátrébb csúszva ellöktem magam az asztaltól./

+Nem lenne baj, ha segítene valaki, különben rövid életem lesz ebben a világban...

- De kemény vagy öreg, kézzel már nem is megy? /Hangom remegett, de azért csak sikerült egy oltári nagy hülyeséget kinyögnöm./

+Ekkora marhasággal miért tetézem a bajt? Ugorjak? Ne ugorjak?

[10]

/Mostanában furcsa mód megnőtt a jövés-menés. Ezt nem az átmenő forgalomra értem, hanem arra, hogy már két új fekete sidhet is el kellett kísérnem a dombhoz. Illetve az egyik magától talált oda és nekem csak ott volt időm meglepődni. Igazából emiatt jöttem, ugyanis az újakkal az volt a gond, hogy semmit nem tudtak erről a világról. Ezen nem kell nagyon megdöbbenni, amikor a tesómmal elsőként jöttünk ide, mi sem értettünk semmit, de aztán szép lassan kitisztult a kép. Igazából H'Sekirat vezetőjéhez tartottam, hogy figyelmeztessem a nagy képességeket, de minimális tudást hordozó emberek jelenlétére. Nem gondoltam volna soha, hogy éppen, mialatt az újak ügyében járok el, újabb újakra találok. Ellenben megéreztem idegen erők összpontosulását, méghozzá nem is kis mennyiségben. Az erő a kávéházhoz vonzott, tehát betértem oda. Kellett néhány másodperc, mire átláttam a helyzetet, de amikor minden letisztult, úgy éreztem, ideje, hogy közbelépjek. Na nem azért, mert olyan jóságos tyúkanyó típus vagyok, egyszerűen csak így éreztem helyesnek./
- Mi folyik itt? /Valahogy rám ragadt a királyi tartás és a vadászok különben is tökéletesen tudták, ki vagyok. Meggyűlt már velük párszor a bajom, így biztos vagyok benne, hogy jó néhány képük van rólam. Hagytam, hogy árnyak gyűljenek a fekete estélyiruhám köré, amit már nem is tudom mikor szereztem. Beálltam a vadász és a véleményem szerint újdonsült sidhe közé. Na nem mintha én halhatatlan lennék, de árnyakkal el tudom hárítani a lövést, akkor pedig meglátja mit kap tőlem. A fickó láthatóan habozott, de végül elrakta a fegyvert. Vetett még rám egy dühös pillantást, ami azt ígérte, visszatér még, de aztán a társaival együtt elvonult./
- Megvagy? /fordultam kíváncsian az idegen felé./

(29)

/Mikor már szorult helyzetem a kaszás eljövetelét hirdette, valahonnan előlépett egy nő és közbeszólt. Meglepett, mit ne mondjak. fantasztikus hidegvérrel és pár szócskával hallgattat el a nagyobb kompániát. Mondjuk lehet, hogy hozzájárult az is, hogy az estélyi ruhája körül +Hülye ez, hogy ilyenbe jár? megsokasodtak az árnyékok. Érdekes és lenyűgöző volt, de próbáltam nem mutatni. Vonzódtam hozzá, de valami azt súgta, hogy nem kéne. Aztán jól felmértem magamnak tetőtől talpig és megláttam rajta egy anyajegyet. Ekkor széthullott a kép, pedig emlékszem régi énemnek ez semmit sem jelentett volna, és maga alá gyűröm előbb utóbb a kiscsajt. Furcsa kettősséget éreztem: örültem, hogy megvédett, viszont láthatóan feszült köztünk valami ellentét. Itt volt az ideje, hogy megköszönjem a közbelépését, megpróbáltam a legjobb modorommal megszólalni. Érdekes módon sikerült!/

- Igen, hölgyem! Mondjuk rá. Mivel még életben vagyok és nincs semmi bajom, mondhatjuk ezt. Köszönöm, a segítségét...minek köszönhetem, hogy megmentet...tél? Nem, mintha nem lennék hálás emiatt. /Magamat meglepve hellyel kínáltam megmentőmet, kedvesen mosolyogtam rá, aki furcsa módon elfogadta, hogy alá toljam a széket./ +Uram atyám, mióta vagyok ilyen kedves? Vagy talán jó szövetséges válhat belőle és azért csinálom? Furcsa, hogy valami nem stimmel, de majd kiderül, mi az. /Gyorsan leültem mellé, így ő kettőnk közé került, Kaeron valahonnan előkerült közben./

- Te talán tudsz segíteni nekünk. Egy órája még ez a dolog /mutatok az órámra/ az egyik legmodernebb technológia volt, aztán valami ócsk...régiségboltba bementem és...ez van. Itt vagyok H'Sekirizébe, meg arany siedhe vagyok állítólag, amit egy tündér közölt velem. Hát, mit ne mondjak...kissé meglepő a dolog, na jó nagyon meglepő. Tetszik itt, mindig ilyen helyről álmodoztam, csak...nem értem hol a helyem. Összezavart a dolog...meg mi a fenének akart kinyírni az a pasi, és miért ijedt meg tőled, mi közöm a szélhez és... /Hirtelen már nem tudtam mit kérdezni, mert egyre jobban mérges lettem, amiatt, hogy tehetetlen vagyok. Gondolom meg is látszott rajtam ez, de nem tudtam palástolni hirtelen az érzéseimet./

- Ne haragudj, kissé kiakadtam. A barátnőm is bejött velem a boltba, de ő nincs itt, ez hogy lehet? Segítesz kiigazodni nekem itt? /Szinte - bár továbbra is éreztem a felé áramló ellenszenvemet - falni akartam a tudást, már-már az jutott eszembe, hogy kiverem belőle. Szerencsére lehiggadtam, és úgy hallgattam meg a válaszait./

[11]

/Eleinte úgy tűnt a másik sidhe habozik. Fogalmam sem volt, hogy min gondolkodhat, mert szerencsére mások gondolataiban olvasni nem tudtam, habár néha elcsábultam, hogy szeretnék képes lenni erre, de mindig feleszméltem, hogy baromi rossz lehet mindenki szánalmas magánéletét hallgatni, egyáltalán nem éri meg, amit nyernék vele. Amikor végül a kedvesség győzött, engedtem neki és úgy gondoltam, különben is jobb, hogyha ülve hallgatja végig az egészet. Mindig utáltam ezt, látni a másikokon a döbbenetet és az értetlenséget. Jó, részemről én jobban szerettem ebben a világban lenni, mint otthon, de nem tudtam, ki hogy van vele. Ez a pasis, amikor azt ecsetelte, hogy eltűnt a barátnője, nos akkor kezdett nagyon nem tetszeni a dolog, ellenben annak örültem, hogy tetszik neki a város, ez már legalább valami haladás volt. Amikor elhadart mindent és láthatóan a legingatagabb hangulatban volt, akkor úgy döntöttem, hogy semmi értelme tovább húzni a dolgot, jobb a fekete leves, aztán majd kiderül, ki mennyire issza meg./
- Nos, azt hiszem, a bemutatkozással kezdeném. Én Lynarin Seeragic vagyok, itt, a 29. században /amikor láttam a döbbenetet az arcán, felemeltem a kezem, jelezve neki, hogy ne szóljon közbe/ régen Heathernek hívtak és éppen úgy, ahogy te is, a testvéremmel bementem abba a boltba, aztán itt kötöttem ki. Igazából nem értem, ami történt, de már megszoktam a dolgot és megtanultam uralni. Ti sem vagytok már emberek, úgy, ahogy én sem. Arany sidhek lettetek. Részemről én vagyok a fekete sidhek királynője és már egy ideje itt élek, így kiismerem magam. Ha bármi kérdésed van, mond nyugodtan. De légyszi a most szórakozol velemtől kímélj meg! /Valamiért olyan alaknak tűnt, aki nem hogy nem hiszi el, de még jelenetet is rendez, hogy kifejezze a bosszúságát. Habár nem valami nagy az emberismeretem, szóval ki tudja? Az is lehet, hogy filozofikus vitát kezd meg, de ezt valahogy nem hittem.../

(30)

/A döbbenet kiült az arcomra, ahogy elmesélte a történetét. Türelmesen végighalgattam, pedig ez a képesség eddig hiányzott belőlem...vagy ez is megváltozott, vagy van a csajsziban valami./

+Szóval Lynarin....fekete shiedek királynője! Hogy oda ne rohanjak szépségem! Tudom(!), hogy igazat mond, de még nálam is nagyobb az egoja, pedig az már...

- Én Rabraquat vagyok, a fiatal srác - vagyis siedhe, bocsánat - Kaeron. Nem szívesen árulom el a régi nevemet, ehhez képest sokkal....bén...egyszerűbb, és már amúgy sincs jelentősége, gondolom. Szóval azt mondod többen vagyunk? Meglepő, de az is, hogy nem érdekel. Annyi minden megváltozott bennem, hogy már kezdek megzakkani tőle...de, ha őszinte akarok lenni, egyre jobban érzem magam itt. Egyébként ez mi a franc? /Mondom neki, majd egy kis szellőcskére gondolok, ami végigsimogatja az arcát, majd ellibben. Újra felragyogok közben, majd mire véget ér a "varázslat" megint kihunynak a fények. Rájöttem, hogy valamilyen formában irányítani tudom, de uralni nem. Remélem ez csak ideiglenes állapot. Közben elmosolyodom új barátnőnkre. Megvárom a válaszát, majd új kérdést intézek felé./

- Szóval mi az, hogy fekete shiede, arany shiede. mi a különbség, miért érzek irántad valami...? Mindegy. Mi a dolgunk, vagy mi a "beosztásunk"? Nyugi, lesz még hülye kérdésem... /Továbbra is mosolygok, kezdek bízni benne, de azért még nagyon gyanús minden./

[12]

- Hát igen, a változások jelentősek, de egy idő után megszokod, vagyis, én megszoktam, ugyanis vagy megszoksz, vagy megszöksz, csak hogy valami béna hasonlattal éljek. /Lazán megvontam a vállam, mert erről többet nem nagyon lehetett mondani. Van aki jobban viseli a változást, van, aki rosszabbul, én igyekeztem alkalmazkodni és az az igazság, hogy minél jobban megszoktam, annál jobban élveztem a dolgot. Mára már mind a vámpírok, mind a sidhek között otthonosan mozgok. Mondjuk könnyű úgy a sidhek között, hogy idegen létemre, furcsa mód a domb engem választott, de hát ez történt, el kell fogadni... Természetesen ez nem valami szörnyű feladat, sőt, jobbat el sem tudnék képzelni. Elvégre otthon ki lettem volna? Egy világcsavargó lázadozó. Itt viszont? Nos, hát azt hiszem, elértem amit el lehetett és borzasztóan élvezem a dolgot. Még ez a kavarodás, ami az újak jövetelét követi, még ez is élvezetes. A szellőre csak elmosolyodok, felismerem az isteni hatalmat, a régi időkben valaki uralta már, úgy mesélte valaki./
- Ez a mágiád volt, a mágia az egyik alapvető részünk, enélkül nem tudsz létezni, de egy idő után nem is akarsz. Veled növekszik és fejlődik hatalmassá. A két sidhe faj között pedig alapvető különbség nincs, mindössze annyi, hogy úgy mondjam, az arany sidhek az elit, a fekete sidhek között pedig vannak félvérek, vagy olyan szörnyek is, akik néhány rémálmot okoznának egy átlagos halandónak... Ellenben velük is lehet bírni, csak el kell érni, hogy tiszteljenek. /Na, ez nem volt egyszerű, de legalább sikerült, habár kemény munka árán./


(31)

+Azt hiszem az előbbit fogom választani "királynő". Megszokom, ugyanis nagyon ott van a dolog. Csúcstechnika, sőt szupercsúcstechnika, érdekes - bár alantas - lények, fejlett civilizáció, hatalom...apropó hatalom. Remélem tud majd adni egy kis...pénzt...vagy valamit, amivel a szerény kis életemet tengethetem. De előbb hagy mondja csak tovább...

/Csak úgy ittam a szavait, amiből kisült, hogy ő bizony nem akar visszamenni sehova, főleg, hogy láthatóan élvezi az ittlétet. Amikor a mágiára került a sor, elöntött a bizonyosság...én leszek -vagy már az is vagyok? -a helyi Michael Jordan, a levegő ura./

- Szóval mágia. Rendben elfogadom, egyébként sem lehetne nem elfogadni, de. Senki sem akart még visszatérni? Én biztosan nem, hiszen nagyon jól nézek ki, mágikus tulajdonságom van, és egyébként is...mindenki engem néz. Elégedett vagyok. Lehet becserkészlek még téged is úrnőm! /Kacsintok rá vidáman, kétértelművé téve a mondatot. Bár úgy hiszem, hogy csak viccnek fogja venni....egyelőre annak is szántam./

- Azok után meg pláne nem megyek el, hogy mi /Mutatok Kaeronra, aki csendben figyeli a beszélgetést és még valamit./ vagyunk az elit faj. Mindig is tudtam, hogy rendeltetésem van, és tessék el is jött. Gondolom ha elég erősre fejlődik a mágiám, majd tisztelni fognak, már csak hatalmat kell még szereznem és...tetszik H'Sekirat és a jövő, nagyon tetszik. Most pedig áruld el nekem Lyn, hogy mit csináljak? Hova menjek? Hol laknak a többiek? Hogy fejleszthetem a mágiám? Hogy vagy? /Ezt a kérdést már nevetve teszem fel, aztán vagy veszik a lapot, vagy nem...majd valaki arca bekúszik a szemeim elé.../

-Klárit nem láttad? Ő az én kedvesem +de kis romantikus lettem, pfuj! akivel bementem abba a boltba. Lehet, hogy bent kéne még egy picit szobroznom, hátha ő is átjut...

[13]

Csöndesen végighallgattam, amit mond, megnéztem a társát is, aki jóval csendesebbnek és nyugodtabbnak, de minimum szerényebbnek tűnt.
+Azt hiszem, ez a fickó nem hiába lett arany sidhe!
Tényleg van valami a dologban, mármint hogy jellemünknek megfelelő fajt kapunk, értem ezt úgy, hogy igazán nem akarok megbántani senkit, de volt a pasiban valami fensőbbséges, az olyan alakok szoktak ilyenek lenni, akik aranyfogkefével mosnak fogat, milliós autóval járnak, és a gyémántgyűrűt rakják a szék alá magasításnak. Oké, bennem is volt természetesen egy kis felsőbbrendűség, megszoktam, hogy királynő vagyok, de azt hiszem, a kívülálló is érzékelheti a kettő közti különbséget. Ha nem, akkor pedig azt hiszem, csak gonosz vagyok, ennyi.../
- Visszamenni? Nem, nem tudok róla... Illetve, még nem jöttek olyan sokan, de eddig senki sem akart visszatérni, de különben sem hiszem, hogy lehetne. Ha egyszer kijöttél a boltból, nem tudsz többé visszamenni, hidd el, próbáltam, mintha láthatatlan falba ütköznél. De próbálkozni azért lehet. /Lazán megvontam a vállam, az utolsó megjegyzést figyelmen kívül hagyva. Nem voltam már annyira érzékeny, mint régen, aki mondjuk úgy torokig pirult volna egy ilyen megjegyzéstől./
- Azt teszel, amit akarsz. Ha gondolod egy ideig eljöhettek velem az én Tündérdombomba, aztán átmehettek a Napfényes udvarba, ha gondoljátok, a ti dolgotok. A mágia pedig z eltöltött idővel arányosan növekszik. A barátnőd pedig, nos fogalmam sincs... az sem biztos, hogy ő is átjött. Ha nem lépett át a fátylon, nem kerül ide. /Megráztam a fejem, fogalmam sem volt, hogyan keríthetnénk elő a barátnőjét./

(31)

/Tovább hallgattam a lány csicsergését, de olyan utakra tévedt, amik felkeltették bennem az érdeklődést és nem hallgattattam el egy-két szúrós megjegyzéssel./ +Tündérdomb, Fényes Udvar! Igen, ez való nekem! Behalok, ha nem láthatom ezeket!

- Nos, legyen, persze. Követlek téged a dombodba. Egyrészt ha nem lehet visszamenni, nem állhatok ott a bolt előtt naphosszat, másrészt érdekel ez az új világ. Kalandra fel! Vagy valami ilyesmit szoktak mondani a filmekben... +Ezt a baromságot! "Kalandra fel!" Inkább gyere fel! Persze a szobámba, hehe. Bár nincs is szobám...vagy van? Mindegy, egyelőre tartsunk össze, mi siedhek!

/Arcomat olyan vigyor járja át, amit nem lehet eltéveszteni. Fel is állok, szúrós szemmel szétnézek, majd újra elvigyorodom./ +Á, nem bírom ki, hogy a 'mocsoklakók' itt is csak 'mocsoklakók'. De még nincs itt az ideje, hogy felsőbbrendűségemet kinyilvánítsam. Persze meg fogom tenni, idővel. /Ránézek a kicsikére, aki volt olyan kedves és megmentette fényességes életem, majd kezet nyújtva neki +ezeket honnan tudom? megpróbálom felsegíteni, amennyiben elfogadja segítőkészségem./

-Hát lássuk akkor a tündérdombokat, mivel megyünk?

[14]

/Úgy tűnik, az új sidhem nagyon belelkesült a Tündérdombok gondolatától. Ellenben nekem fogalmam sem volt, hogy mit fogok kapni a dombtól, amiért egy arany sidhet viszek bele. A drágaságom ugyanis nagyon sértődékeny és hiába vagyok én a királynője és engedelmeskedik nekem, azért szeretem azt csinálni, amit ő is élvez. Értelmetlennek tűnik? Nem az. Hogyha van valakinek egy jó barátja, aki hallgat rá és szereti, azért azzal szerintem mindenki szeret rendesen viselkedni. Na így vagyunk, én meg a domb. Talán ő áll a legközelebb hozzám a testvérem óta. Oké, tudom, hogy hülyén hangzik, de aki egyszer már volt Tündérdombban, az tudja hogy legalább olyan érző mint egy ember, csak éppen milliószor erősebb és annyi mágia van benne, hogy azt elmondani sem lehet./
- Te pedig, ha nem haragszol, most magadra hagyunk, ellenben ha gondolod, utánunk jöhetsz, téged is szívesen látlak a Holdfényes udvarban, ha úgy gondolod. /Fordultam Rabraquat asztaltársához, aki kissé mintha belefeledkezett volna valamibe. Nem akartam megzavarni, de maradni sem volt kedvem, sok dolgot kellett még elintéznem, és a Necraditi otthonomra sem ártana ránéznem lassan, emellett ennem is kell hamarosan. (Nem, nem a puncsra gondolok ezzel!)
- Teleportkapun át. De valamit tudnod kell, fogalmam sincs,hogy a Tündérdomb hogyan fog fogadni, nem szoktam arany sideket odavinni, szóval ha goromba lesz, azt el kell viselned, de bajod nem lesz, azt ígérem, esetleg apró kellemetlenség. /Úgy gondoltam, illik, hogy ezt közöljem vele elmenetel előtt. Ne fogadtam el a kinyújtott kezet, nem szerettem a túlzott lovagiasságot, kisebbségi komplexusom lett tőle. /
+Hülye vagyok mi? Ez van...
- Ha gondolod előtte benézhetünk a városházára, úgyis van egy kis dolgom ott. Persze mehetünk a dombba is, ahogy gondolod. /Mondom fölállva és félre biccentett fejjel várom a válaszát./

(32)