Re: 5. Kerület - Kávéház

by **Rabraquat** Szomb. Nov. 13, 2010 9:58 pm

/Nem fogadta el a felkínált kezem, ami nem nyerte el a tetszésem és ez arcomra is kiült./ +Így legyen kedves az ember egy nő...siedhe-hez. Kár, hogy nem tudok mit tenni most ezzel...

- Menjünk akkor a Városházára, az is érdekel. Hmm, teleporkapu...jól hangzik. Milyen módon utazunk el ezekre a helyekre? Valami szuper járgánnyal...vagy a mágiáddal? Nem is tudom melyik lenne a jobb... /Válaszom közben ránéztem Kaeronra, de mivel semmit sem reagált, csak megvontam a vállam. Ha őt nem érdekli ez az egész, maradjon csak. El sem köszönve tőle fenséges tartással elindultam Lyn után. Közben többen odanéztek, láttam belőlük a gyűlöletet. Így - mivel volt védelmezőm - gúnyos mosollyal jutalmaztam ezeket az "egyedeket". Ahogy ment előttem néztem a csaj lágyan ringó csípőjét és fenekét./ +Lehet, hogy még újragondolom ezt az ellentét dolgot...

- Kezdem unni, hogy mindenki minket néz...+Miért nem csak engem? Te hogy bírod?

/Válasza közben elhagyjuk a "kávézót", és belevetjük magunkat a sugárút forgatagába./

[15]

by **Lynarin Seeragic** Hétf. Nov. 15, 2010 5:53 am

Folytatás a Fősugárúton.

by **Bettina Twerpsnoogy** Vas. Nov. 21, 2010 8:15 pm

+Naná, hogy még nincsenek itt. Egyikőjük sem. Együtt jönnek egyáltalán?+ /Ahogy kiértem a szárazföldre, egyből visszaváltoztam. Úgy tűnik, hogy ez a művelet, csak odafelé nehézkes, visszafelé magától működik. Viszont állati külsőmből, hogy is fogalmazzak hátramaradt a bőröm. Kicsit mintha összement volna, ugyan, de attól még morbid volt a látvány. Nem akartam otthagyni, ezért a nyakam köré tekertem, olyan volt így, mint egy nagyon drága, nehezen beszerezhető sál, amit csak az igazán gazdagok engedhetnek meg maguknak, de meg kell mondjam, hogy a ruházatomhoz egyáltalán nem passzolt. Még mindig a csőfarmerom, és az egyszínű fekete pólóm volt rajtam, amit valami turiból szereztem még Angers-ban. Sosem volt arra pénzem, hogy ilyen meg olyan márkájú ruhákat vegyek, így szenvedélyem az öltözködés iránt fokozatosan megszűnt. Inkább egy-két fülbevalóval, és a hajam formázásával tobtam fel a kinézetem./
-Hozhatok valamit? /felnéztem, Seath állt előttem. Elpirulhattam kissé, mert elmosolyodott, és inkább azt mondta:
-Majd visszajövök később.
/Legalább addig, míg nincsenek itt Fro-ék, büntetlenül bámulhatom, nem kell semmi másra koncentrálnom./

{18}

by Vendég Szomb. Dec. 11, 2010 4:41 am

Trudy:
/Miközben a teámat ittam elmerültem a gondolataimban senkire és semmire sem figyeltem./+Csak arra gondoltam, hogyha édesapám nem akkor ment volna ki dolgozni semmi sem történt volna meg. Úgy éreztem én vagyok a hibás. Sok gyereknek ahol éltem gyönyörű élete volt. Bárcsak nekem is ilyen életem lett volna! De nem...Valamiért én ezt a sorsot kaptam.+/Egy két percig míg ezen töprengtem aztán furcsa fuldoklásra lettem figyelmes. A barna hajú lány előttem éppen úgy látszott mintha a halálán lenne, így segítségért kiáltoztam./
-Kérem valaki segítsen!!!
{4}

by Vendég Szomb. Dec. 11, 2010 9:00 am

+ A lány mikor észrevette mi történik velem, nagyon megijedt. Nem tudta azt, hogy most mihez kezdjen. Segítségért kiáltott de egyhamar nem kapott választ. Aki a leghamarabb jött az a pincérünk volt. Ő sem értette azt, hogy mi történik velem. Majd ezt hallottuk tőle.+
- Nem tudom mit tegyek ilyennel még soha nem találkoztam.-
+ A következő pillanatban egy másik asztaltól hallottuk a választ a kérdésünkre. A bekiabáló azt kezdte el mondogatni, hogy miért vagyok még mindíg a szárazföldön. Én személyszerint nem értettem a kérdést, mivel még nem voltam ezen a világon olyan sokat. Majd a pincér hozott egy nagy kancsó vizet és nyakonöntött vele. Egy kicsit jobban éreztem magyam. Mostmár kaptam levegőt is. Ezek után úgy éreztem itt a világvége. Úgy éreztem nem tudok már többet lélegezni. Viszont az nagyon jól esett, hogy a lány végig mellettem állt. Ez esett talán a legjobban egész addigi életemben amit itt töltöttem. A lányon látszott, hogy mennyire emberséges, az, hogy mennyire törődik a bajtársaival, azokkal akiket ismer és esetleg szeret is.
- Köszönöm-
+ Mondtam a lánynak de csak azt vettem észre rajta, hogy annyira meg van ijedve a dologtól, hogy azt sem tudja mihez kezdjen. Majd láttam úgymond visszatért közénk. Ezek után újra elkezdett segíteni itatott és sokat kedveskedett velem.

by **Bettina Twerpsnoogy** Vas. Dec. 12, 2010 4:35 am

/Úgy döntöttem visszatérek a kávéházban hátha Froék már ott vannak, de csalódnom kellett. Mikor beléptem kisebb káosz fogadott, egy rohanó pincér, kiabáló vendégek, és egy fulladozó barnás-vöröses hajú lány./ +Lehet, hogy selkie!+ /villant át az agyamon. Ekkor megpillantottam Seath-et, épp féltucat tányérral egyensúlyozott...nagyon ügyesen. Ekkor eszembe jutott a fókabőröm alatti fénykép, és leesett. A mosolygós, sovány arcú kisfiú a képen Seath! És az ő szülőházában jártam. Oda akartam menni hozzá, meg akartam kérdezni, hogy miért nem a szülőházában él, de még idejében rájöttem, hogy bunkóság lenne, ráadásul semmi közöm hozzá. Ugyanakkor ki akartam deríteni, hogy a lány valóban selkie-e, mert ha igen, illene útba igazítanom./ +Milyen kedves lettem...+ /gondoltam, és elmosolyodtam. A káosz eközben lecsillapodott, bár a lány arca még mindig kréta fehér volt a rohamtól. Ekkor vettem észre, hogy más is van mellette, egy magas,babaarcú ázsiai lány,a ki épp akkor mosolygott rá a barátnőjére mikor odanéztem. Ekkor láttam meg a szájában, a két hegyes fogát./+ Lehet, hogy vámpír? Nem lepne meg...+/ Mind ennek ellenére odamentem az asztalukhoz, leültem (anélkül, hogy engedélyt kértem volna), és próbáltam a lehető legbarátságosabb hangnemben megkérdezni a fulladozós lánytól:/
- Neked nem a tengerben lenne a helyed?

{21}
*Remélem nem baj, hogy idepofátlankodtam. Wink

by Vendég Vas. Dec. 12, 2010 7:05 am

/Borzasztó volt. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy senki nem segít nekünk. Szerencsére egy pincér látta, hogy mi a helyzet és gyorsan hozzánk futott. Nem értettem, hogy mit mondott mert nagyon nagy volt a hangoskodás de az arcán lehetett látni, hogy elég tanácstalan. Ekkor még jobban pánikba estem. Ekkor valaki egy másik asztaltól bekiabált valamit először nem értettem de megismételte a kérdést./
- Miért vagy te a szárazföldön?
+Nem tudtam, hogy jól értettem-e a kérdést de ha igen akkor mit jelent?+
/Eltanakodtam ezen egy kicsit majd újra visszatértem. A pincér egy teli kancsóval érkezett hozzánk és a lánynak a nyakába öntötte. Egy pár másodperc után látszott, hogy jobban van és ennek nagyon örültem, mert éreztem a lányon, hogy most hiába nem mond semmit valamit adott a szívembe. Igaz nem tudtam valami sokat a lányról de ez volt benne a legjobb. Mint egy nagy kaland és senkiről vagy semmiről nem tudok semmit. Hirtelen eszembe jutott, hogy tényleg semmit se tudok erről a lányról, de még a nevét se! Megszerettem volna kérdezni mi a neve de ekkor egy gyönyörű szőke hajú, fehér bőrű lány ült közénk anélkül, hogy engedélyt kért volna. Ő is megkérdezte ugyanazt amit a bekiabáló ember de még mindig nem értettem. A kalandos érzésem, hogy nem tudok semmiről egyre idegesítőbbé és szomorúbbá vált./
-Bocsánat elmegyek a mosdóba!-
/Befutottam aztán a tükör elé mentem és láttam ahogyan megint könnycseppek hullanak az arcomról és idegességemben bevertem a tükröt majd leguggoltam és magamba fojtva a sírást megint elgondolkoztam azon, hogy tulajdonképpen miért is sírok. Pár perc múlva rájöttem, hogy talán azért mert úgy gondoltam, hogy a barna hajú lánnyal barátok vagy akár testvérek is lehetünk. De aki most jött egy gyönyörű lány biztos, hogy jó barátnők lesznek. Elég önzőnek tartottam magamat, de nem érdekelt. Senkim sem maradt. Aztán belenéztem a tükörbe. Próbáltam jó képet vágni hátha édesapám lát odafentről. Ekkor nagyon furcsa dolgot vettem magamon észre!/
-Ez meg mi?-
/Hegyes fogaim csak úgy "tündököltek" a fogsoromon./
-Most még ez is?-
/ Próbáltam lenyugodni de ekkor olyan szomjas lettem,hogy muszáj volt innom a csapból. Ekkor furcsa érzés töltött el, kirohantam a mosdóból és üvölteni kezdtem. Majd egyszer csak rátámadtam a szőke hajú lányra.../
{5}

by Vendég Szer. Dec. 15, 2010 11:07 am

/ Miután láttam azt, hogy mindenki segít nekem megnyugodtam. Ez boldogsággal töltötte el a szívemet. Láttam azt, hogy mindenki aggódik értem. Ilyen dolog még soha nem történt velem. Miután valamivel jobban éreztem magam, azt vettem észre, hogy az eddigi lány helyett egy másik szintén nagyon szimpatikus lány ül velem szemben. Először nem értettem. De ebben a szituációban mindegy is volt. Azért megkérdeztem tőle./
- Ne haragudj de ki vagy? Esetleg nem tudnál nekem segíteni abban, hogy mi történik most velem?-
/ A lány csak mosolygott, de választ egyhamar nem adott. Eközben megjelent a pincérünk, aki nagyon kedvesen hozott még egy nagy kancsó vizet és újra nyakon lettem öntve. Ez eléggé kínos volt, mert így már az egész kávézó engem figyelt, azt, hogy milyen vizes vagyok. Egyszercsak azt vettem észre, hogy így vizesen egyre jobban érzem magam. Így újra megkérdeztem./
- Nem tudnál nekem segíteni? Nem értem még teljesen ezt a szituációt.-
/ Majd elüvöltöttem magam./
- Valaki nem tudna nekem segíteni? Nem tudom mi folyik itt.-
/ Viszont ebben a pillanatban mindenki elhallgatott. Rám figyeltek és újra csak azt az egy mondatot hallottam./
- Mit keresel a szárazföldön?-
/ Már nagyon furcsa volt ez az egész a számomra. Már csak azt remélhettem, hogy a másik két lány választ tud adni szenvedéseimre.
+ Ó Istenem, bárcsak tudnának valami választ adni+ / Gondoltam./

by **Bettina Twerpsnoogy** Csüt. Dec. 16, 2010 3:01 am

+Úgy tűnik jobban kétségbe vannak esve, mint gondoltam...+
- Bettina vagyok, én is a vízben élek./próbáltam szelíd és megnyugtató hangnemet megütni, de valahogy nem sikerült. Abba inkább nem akartam belemenni, hogy tulajdonképpen kétéltű vagyok, félig fóka félig ember... Ránéztem a fekete hajú, vágott szemű lányra, aki nyilván feszélyezve érezte magát, amiért hozzá egy szót se szóltam, mert miután ránéztem felpattant, hogy felkeresse a mosdót./
- A vizet a teleport kaputól tudjuk a legkönnyebben megközelíteni, ott lemerülsz és minden rendben lesz. A város neve,a hol élni fogsz, pedig Aquapolitant. Feltehetőleg selkie, vagy talán sellő vagy, nem tudom, végül is akármi más is lehetsz. +Sellő?! Mi van, ha sellő? Végül is elég szép és elesett hozzá.+
/Ekkor eszembe jutott a másik lány. Ő vajon miféle? Abba az irányba fordultam ahol a mosdót sejtettem, (Seath-tel pont összetalálkozott a tekintetünk) és vártam, hogy kijöjjön. Végül visszafordítottam a fejem a lányhoz és megkérdeztem:/
-Neked mi a neved?
/Ekkor hörgés, és ordítás egyvelege ütötte meg a fülemet. Mikor a hang irányába fordultam jöttem rá, hogy a hörgés gazdája nem más, mint az ázsiai lány. A WC ajtó előtt állt, és miközben engem nézett fogait csikorgatta, majd emberi ésszel (nem is vagyunk már emberek) felfoghatatlan sebességgel ott termett előttem csáprágóit rám szegezve. Egyből leesett:a lány ezer százalék, hogy vámpír. Szuper. Szerencsére egyből kaptam segítséget, a kávéház egy hátsó helyiségéből erős embereknek tűnő alakok rohantak ide, hogy leszedjék rólam a lányt. Amint éreztem, hogy újra szabad vagyok felpattantam az asztaltól, és így szóltam az ismeretlen barna hajúnak:/
-Mire vársz menjünk! / de úgy tűnt mintha tétovázna. Megpróbáltam megkeresni Seathet a szememmel, de ez a káosztól, ami a kávéházban keletkezett a vámpír miatt, lehetetlen volt. Valaki megbökte a hátamat hátulról. Megfordultam Seath volt az, az arca krétafehér volt./
-Várjátok meg még lenyugszik! /mondta, majd otthagyott minket. Visszaültem a helyemre./ + Jó! Akkor megvárjuk! Persze! Hogyne!+

{22}

by Vendég Csüt. Dec. 16, 2010 3:40 am

/Mikor rátámadtam a lányra olyan érzésem volt mintha megakartam volna ölni. Vérre éheztem. Erős, furcsa kinézetű emberek/lények próbáltak megnyugtatni, de minden hiába, így, hogy másokat ne bántsak bezártak a mosdóba. Egy percig ott álltam a helység közepén aztán nagyokat üvöltöttem és püföltem minden ajtót. Belenéztem az összetört tükörbe, de nem ismertem fel magamat. Legjobban a lányokat sajnáltam, hogy ezt kellett látniuk. Ezt akivé lettem. Kiszerettem volna jutni, hogy bocsánatot kérjek, de nem sikerült. Most már biztos, hogy mindenki azt gondolja, hogy megakarom ölni. Pedig nem! Vagyis nem tudom! Egy pillanatban nagyon álmos lettem így elaludtam. Kis idő múlva ébredezni kezdtem és mellettem egy nagyon helyes ázsiai fiú ült és nevetett. Nem éreztem úgy, hogy megakarom ölni valami mást éreztem valami egészen mást. Majd megkérdeztem:/
- Szi..szia téged, hogy hívnak?
/A fiú csak nevetett, de nem értettem miért./
-Azért jöttem, hogy kihozzalak a mosdóból és, hogy rendet rakjak. Én itt takarítóként dolgozom és... hát... jó nagy rendetlenséget csináltál!-
/ Éreztem, hogy elvörösödök. Majd újra megkérdeztem:
-Bocsi csak hát... Biztos láttad, hogy mi történt! De, hogy hívnak?-
-Az én nevem Jaken. És téged, hogy hívnak? Várj ne is mondd mert tudom Shia. Hallottam mikor a nevedet kiabálták a nagy balhé után. Mindenki retteg tőled odakint./ Mondta a fiú/
+Hát ez nagyon biztató+/Gondoltam./
/Még hosszan elbeszélgettünk a ma történtekről. Nem igazán tudtam rá figyelni, mert az járt a fejemben hogyha kimegyek akkor mi várhat rám./
{6}

by **Bettina Twerpsnoogy** Hétf. Dec. 27, 2010 5:44 am

/Biztos a félelemtől volt, hogy percről percre idegesebb lettem, miközben várakoztunk. Nem csodálom, hogy a barna hajú nem szólt hozzám, hiszen folyamatosan grimaszokat vágtam, vagy fészkelődtem./
+Minek ültem egyáltalán ide? Egyszer vagyok kedves, és majdnem belehalok. Itt az ideje, hogy visszatérjen a régi Brigitte..illetve Bettina.+
-Bocsi, hogy rád zúdítottam mindezt..csak segíteni akartam, de azt hiszem mindkettőnknek jobb lesz, ha te az ázsiai lánnyal maradsz én pedig most távozom.
/Elég hirtelen váltás lehetett neki, mert csak bambán pislogott. Akaratlanul is bevillant egy gonosz gondolat: "szerintem sellő".
-A teleport kapuhoz az erdőn át vezet az út, csak gondolj erősen a város nevére,ami még egyszer elmondom Aquapolitant. Rögtön a vízbe fogsz érkezni, de minden rendben lesz, csak cselekedj ösztönösen. Szervusz!
/Azzal felálltam, még egy pillantást vetettem az ajtó felé, ahol a másik lány lehetett, majd kicsörtettem a kávéházból. Látni se bírtam ezt a helyet. Az már csak hab a tortán, hogy Alyara és Fro nem jöttek el. Nem a teleportkapu felé vettem az irányt, hanem a nyomornegyed felé, ahol Seath szülőházát találtam./

{23 + 30hsz:toborzóverseny}

by Vendég Szer. Dec. 29, 2010 4:22 am

/Nagyon sokat beszélgettem Jakennel és jól éreztem magam. Vele akarok lenni. Nem is izgattak a lányok így hát úgy döntöttem, hogyha kimegyek rájuk se nézek, mert sejtem, hogy mit gondolnak rólam./
- Félsz kimenni?-/Kérdezte a fiú./
-Nem egyáltalán nem./Feleltem./
/Nem éreztem azt, hogy szégyellnem kéne magam a történtekért. Végül is nem tettem kárt senkiben. Kis ideig gondolkoztam ezen aztán rájöttem, hogy azt sem tudom, hogy a fiú milyen lény is lehet. Majd megkérdeztem/:
-Jaken! Te milyen lény vagy? Ha szabad így fogalmaznom.-
/A fiú újra mosolygott./
/ Hát persze! Míg én a nagyon tökéletes mosolyában gyönyörködtem észre se vettem a fogait! Ő is vámpír! Remek./
- Vámpír vagy mint én./Mondtam./
- Igen, ezért értelek miért támadtál meg egy másik lényt.-
/ Jaken komoly arccal el kezdte magyarázni, hogy tulajdonképpen mi is történik velem./
-Figyelj! Vámpír vagy és most kezdesz átalakulni. A fogaid csak a kezdet.-
- Pillanat!-/Szóltam közbe és elkezdtem inni a csapból./
-Te meg mit csinálsz?-/Kérdezte./
- Iszom. Nem tudom de elég furcsa egy csap nem oltja a szomjúságomat.-/ Vágtam rá./
- Nem csoda hiszen nekünk vámpíroknak nem oltja a szomjúságunkat a víz. Ezért voltál dühös mert energiára van szükséged.Csoda, hogy még van elegendő. A lányt konkrétan megakartad ölni.-/Felelte Jaken./
- De ennek mi köze van a lányhoz?-/ Kicsit meglepődtem. Én nem akartam megölni./
-Shia! Neked vérre van szükséged! Elgyengülsz és meghalhatsz!-
Rémülten néztem a tükörbe. Nekem ölnöm kell? Ez nem lehet!
- Én erre képtelen vagyok! Nem...nem...nem... ezt nem tudom megtenni!-/Könnyeim lefolytak az arcomról. Jaken megfogta a kezem./
- Jéghideg a kezed. Azonnal innod kell!-
/Jaken kinyitotta az ajtót. Nem vettem búcsút a lánytól. De örökre a szívembe zárom őt./
-Hová megyünk?-/ Kérdeztem./
-Jobb ha nem tudod!-
/ Kíváncsi vagyok, hogy hová megyünk./
{7}

by **Alyara Nirois** Szomb. Feb. 12, 2011 1:48 am

Froeira Lullaby

/Nagy nehezen, de megérkeztünk a Kávéházba. Szinte már jégcsapok lógtak le rólunk, de egyben voltunk. Szinte berontottam a kis helyiségbe, majd lerogytam az egyik székre. Froeira is helyet foglalt mellettem, vacogva összehúzta magán a kiskabátját. Hamarosan megérkezett a pincér is, mindketten gőzölgő forrócsokit kértünk. Amikor már kissé átmelegedve iszogattuk a nedűt, megszólaltam két korty között:/
- Nincs itt. Remélem, nem esett baja... /hangomba aggodalom vegyült, és idegesen tekintettem körben a kávézóban./ Csak hagyott itt valami üzenetet.
/váratlan ötlettől vezérelve szinte rátámadtam szegény kicsiny boszorkányomra a következő kérdéssel:/
- Az a pincér! Aki a múltkor is itt illeget! Hogy is hívták?

(55)

by Vendég Vas. Feb. 13, 2011 3:00 am

/Talajmenti köd kúszik be az ajtó alatt, majd egy nagyobb, határozatlan formájú homály suhan át csendesen rajta. Az ajtó egy halvány fehér hártyát von magára amíg az alak átvonul rajta, mert hiába bár hogy a fagy nem olyan erős mint esetleg más esetben lenne, mégiscsak egy lidérc vonult éppen át rajta. A jelenés szépen csendesen arréb úszik a levegőben egy homályosabb sarok felé és nézelődésbe kezd, hogy ezt az új és kissé még mindíg sokkoló világot tanulmányozza. Nemrég pillantotta csak meg egy boltból és az idő alatt amíg átsuhant eme kávézóba, máris volt ideje megtapasztalni hogy a vele vonuló hidegről és formátlan fényeinek láttán képesek szabályos hátraarcot csinálni, míg mások, furcsa lények akiken még saját változásának megélése után is ledöbbent, csupán elcsodálkoznak. Angyalokat látott, szárnyas angyalokat amilyeneket eddig legfeljebb csak képeken és filmekben. Élő, lélegző tündéreket és szakadt rongyokba burkolózó idegeneket akiknek csuklyája alól félelmetes, arctól elég távol álló valamik villantak rá egy-egy sikátorba betekintve. Látott néhány hegyes fülű lényt is akik mély megvetéssel néztek bárki másra és érezte az összes járókelőt. Tekintet nélkül fajra, korra, méretre, érezte azt a meleg lüktetést ami mind őt táplálta. Csodálatos, borzongató érzései sokasága elől bemenekült egy közeli helyre ahonnan egy más féle közösség jelenlétét sejtette érzékei legmélyén.
Megpróbál érzékeivel kutatni az élet különböző forrásai között és egy nagyobb, vagyis inkább más. Körbenéz és szeme megakad egy vörös hajú nőn és meglehetősen világos bőrű-hajú társaságán akik láthatóan érdekesebbek mint a kávézó -mostmár biztosan az- többi vendége./
+Fő az első benyomás... és valaki kell aki végre értesül létezésem nagyszerűségéről...+
/Visszaölti emberi formáját és a legvisszafogottabbá teszi a belőle áradó hideget. Ezüst-szín dicsfénye mely egész lényét körülveszi most láthatóvá válik, s így már feleslegesek az árnyak. Nyugodt "léptekkel", azaz mérsékelt tempóban ellebegve az előbb említett két hölgy asztalához indul. A kávézóban jó néhány arcot lát a szeme sarkából ami felé fordul, de nem törődik velük./
+Csodáljatok csak, halandók!+
/A szépségek közelébe érve megvárja amíg rá emelik esetleg tekintetüket, vagy a figyelem legapróbb jelére méltatják, s színpadiasan hajbókol egyet előttük./
-Szép napot drága hölgyeim! Örvendetes nap ez minden jelenlévő számára úgy vélem és remélem kölcsönösen élvezetes lesz ismeretségünk melynek kezdete lehet akár ez a perc is!
/Ezüst-szín szemeivel bíztatóan tekint rájuk és egy halvány mosolyt is megenged magának./
+Hiába... nem érthetik mily megtiszteltetést kellene érezniük ezeknek a földieknek hogy halhatatlan lényem közéjük tévedt és szerény személyüket használja információforrásnak. Lehetőséget kínáltam nekik nagyszerűségem megismerésére, ennél többet nem is kívánhatna két ismeretlen tőlem. Remélem meg tudnak majd szólalni a lenyűgözöttségtől ezek az egyszerű halandók...+
/Ilyen és efféle gondolatok cikáznak a fejében miközben feleletre vár a halványabb és a lángok színeit viselő nő forma egyénektől./

(2)

by **Alyara Nirois** Vas. Feb. 13, 2011 5:44 am

/Mielőtt a drága Fro kibökhette volna a pincérfiú nevét, egy szellemalak állt meg előttünk. Láttam szegény boszorkámon, hogy mindjárt elájul, ezért átnyúltam az asztal fölött, és megszorítottam kis kézfejét, nyugalmat erőltetve rá. Aztán a jelenés felé fordultam, aki színpadiasan köszöntött minket./
- Ékesszólása hibátlan, uram, ám modora nem, hiszen tudhatná, hogy a bemutatkozással kellene kezdeni mindennemű csevejt! /mosolyogtam a lidércre. Közben a fejemben megfordult, hogy lakótársamat nem világosítottam fel a fajokról. Ezt is mihamarabb meg kell majd ejtenem./
- Mondja, mi járatban? /kérdeztem, majd kissé arrébb csúsztam, hogy leülhessen mellém. Közben a vizet kértem, hogy vonjon körém jeget, hogy a testem hőjét ne a szellem eméssze fel. Ugyanakkor megkérdem a tüzet arra, hogy ne hagyja kihűlni a testem. Hogy is lehettem annyira ostoba, hogy az alakváltói énemet előtérbe helyeztem?
Lehet, hogy butaság volt engedni, hogy a jelenés "helyet foglaljon" mellettem. De a sótartó az asztalon volt, és mivel a szellemvároson kívül volt a lidérc, gyanítottam, hogy esetleg új errefelé, tehát a gyengeségeit talán még nem ismeri.
Kedvesen mosolyogtam rá, miközben egyik kezemmel még mindig Fro csuklóját markolásztam, és agyamon átfuttattam egynéhány varázslatot a biztonság kedvéért./

(56)

by **Froeira Lullaby** Vas. Feb. 13, 2011 12:34 pm

/Megváltás volt, mikor Alyara berobbant a Kávéházba. Lehuppanva az egyik asztalhoz, forró csokit kérve végre felmelegedhettem. Jóleső langyos levegő járta közbe az egész helyiséget, ahol még több furcsa szerzet volt, mint legutóbb. Seath-t még nem láttam a sürgő-forgó pincérek között; ahogy Bettina sem tűnt fel, hiába pásztáztam végig az összes asztalt. Csalódott voltam, és aggódtam, s ezen Alyara felettébb nyugtalanító megjegyzése sem segített./
+Ha már Alya is aggódik, akkor csak baj lehet! Biztosan történt vele valami! Lehet, hogy nem tudott kijönni a vízből? Vagy egyáltalán bemenni sem? Mi van, ha megfulladt? Vagy... lehetséges lenne, hogy jobban tetszik neki ott, mint itt, a szárazföldön, velünk? Végül is, megeshet... de az is lehet, hogy csak megunta a várakozást! Talán hamarosan vissza is jön! Jaj, csak tényleg így legyen! Egy bosszús Bettina ezerszer jobb, mint egy sérült, vagy ami még rosszabb... /idegeskedtem és reméltem, hogy nem esett bántódása, miközben pesszimista mini-monológokat szavaltam a fejemben.
Aztán Alyara egy szempillantás alatt váltott idegesből hevesen izgatottá, amikor Seath-re mutatva a nevét kérdezte. Már épp válaszolni készültem, amikor:
megcsapott egy hűvös fuvallat. Éreztem, hogy valaki áll az asztalunk mellett. Majd' a szívbajt hozta rám, s a lélegzetem is elakadt, ahogy felé fordítottam a tekintetem. Úgy hiszem, a világ egyik leggyönyörűbb férfiarca nézett le ránk valami furcsa felsőbbrendűség-érzetre hasonlító kifejezéssel a szemében. Kicsit tényleg olyan volt, mintha lenézne minket. Ám nem is ez volt a legmeglepőbb az idegenen. A testét ezüstös, kissé füstszerű fény vette körül, amitől még ijesztőbbé vált. Borzongató volt, a szó minden értelmében: egyrészről elkápráztatóan jóképű - és nagyképű -, másrészt pedig rémisztő, olyan túlvilági lény féle. Egy pillanatra át is futott az agyamon, hogy esetleg szellem, vagy legalábbis olyasmi, de ahhoz túl emberi volt. Persze, a szellemek is emberek voltak hajdanán, de ő tényleg annyira valóságosnak, annyira élőnek tűnt, még ilyen holtsápadtan is.
A hajbókolása és az a rettentő udvariasság, ami a szavaiból áradt bizarrul hatott ebben a XXIX. századi környezetben, mégis valahogy illett hozzá. Emellett viszont kicsit álságosnak, leereszkedőnek is tűnt. Mindig is rossz emberismerő voltam, s úgy éreztem, valószínűleg most is csak a paranoiámat vetítem ki a szerencsétlen vadidegen srácra. Próbált rendesnek tűnni, még egy mosolyt is megeresztett, de ezüstös szemében még mindig ott csillogott az önhittség és a veszély fénye.
Alyara is meglepettnek tűnt, de leginkább már megint aggodalmasnak. Valószínűleg az arcomon is tisztán látszott a rémület, amit a még mindig mellettünk álló szellem(?) okozott. Gyorsan átnyúlt az asztal fölött és megszorította a kezem, és ez olyan jó érzéssel töltött el, hogy megfeledkeztem szinte minden aggodalmamról. Mindig magányos voltam, de mégis vágytam arra, hogy legyen társaságom, barátaim, akik velem vannak... Hiába csak alig ismertem Alyat, annyira jól esett, hogy tudom, ott áll mellettem és megvéd a bajban... Már megint könnyes lett a szemem, a meghatottságtól, és persze a pár másodperccel korábbi idegrohamtól.
Csak pár pillanatra sikerült megnyugtatnia, ugyanis utána újból olyannyira ideges voltam, hogy arról is megfeledkeztem, van szám, nyelvem, hangom és képes vagyok megszólalni. Barátnőm határozott, vezetői hangja juttatta eszembe, hogy talán illene nekem is mondanom valamit a jövevénynek.
Alyara ellentmondást nem tűrően adta elő véleményét neki, de közben a jó modorról sem feledkezett meg. Ezek után, azt hittem, szívinfarktust kapok, amikor megláttam, hogy a maga melletti hellyel kínálja a fiút. Igen, így közelebbről, jobban szemügyre véve látszott, hogy fiatal, nagyon is fiatal.
Láttam, hogy Alyara feszülten koncentrál, és valami fura bizsergést is éreztem valahol a bensőmben, de nem ez volt az, ami igazán zavart és nyugtalanított. A szívem olyan tempóban és akkora hanggal dübörgött, hogy szinte minden egyéb zajt kizárt a fejemből. Tudtam, ha barátságos szeretnék lenni, - márpedig miért ne lennék az, még ha módfelett ijesztő is a velem szemben helyet foglaló egyén -, akkor itt az alkalom, hogy megmukkanjak végre és legalább egy köszönést kipréseljek magamból./
-Üdvözletem... /hebegtem elhaló hangon, és éreztem, az arcom egyszerre akar elsápadni és kivörösödni a "szellemfiú" közelségétől. Igyekeztem arra fordítani minden meglévő energiám, hogy ne kezdjek el remegni. Kényelmetlenül éreztem magam, nem szerettem az új (és furcsa) embereket. Aztán már csak arra vártam, hogy kiöntse Alyarának a lelkét, elmesélje élete történetét, és hogy kiderüljön: mégsem olyan hátborzongató, mint amilyennek első látásra tűnt./

(24)

by Vendég Hétf. Feb. 14, 2011 5:15 am

/Kissé meghökken a válasz hallatán, lévén nem ilyesféle természetes reakcióra számított, pláne nem arra hogy halandóként szól hozzá bárki is. Elképedése pedig tovább nő, mikor még hellyel is megkínálják./
-Khmm... hogy a nevem...-
/Elkezdi hát törni a fejét hogy mi is volt ama tükörre írva ami üdvözölte őt ebben a világban, de nem igazán akar eszébe jutni./
-Aaa... nevem... kissé... kétséges. Jelen pillanatban még számomra is. De biztosíthatom tudatom kegyeddel is amint kissé határozottabb formát öltenek ama csodás betűhalmazok elmémben amiket az a varázslatos tükör mutatott számomra...
és, bár igazán... nagyra értékelem ajánlatát, de az a helyzet hogy egy magamfajta lény nem függ túlzottan a fizikai világtól, így bocsássa meg ha visszautasítom.-
/Hanghordozásában kissé olyan mintha egy jó szándékú de butuska gyermeknek magyarázna, ám közben próbál egy bocsánatkérő mosolyt magára erőltetni hogy mégse vegyék ezek az egyszerű lények szívükre szavait. Valamiféle gyenge taszítást érez az asztal környékéről. Talán a nők "ereje" lehet amit eddig nem érzett? Vizslató pillantásokat vet hát a környezetük minden apróbb tárgyára, de mivel semmi különöset nem lát, betudja a hölgyek kisugárzásának. A másik hölgy üdvözlését meghallva tekintetét rögtön reá veti mintha eddig a nem hitte volna el hogy tényleg ott van./
+Óh szegényke, bizonyára nagyon megilletődött, nem találkozhatott még elvégre hozzám hasonlóval sem. Bátorítom kissé, hiszen amíg szólni nem mer, nem tudhatom miféle elragadtatással viseltet irányomban.+
/Szemei nyomán teljes egészében a másik hölgy felé fordul. Kimért mozdulatokkal féltérdre ereszkedik, legalábbis olyasféle pozícióban lebeg tovább a padló fölött, majd az ifjú leányzó szemeibe néz. Próbálja kiolvasni hogy mégis mit tükröz tekintete, s annak csodálkozása melegséggel tölti el abbéli tudatában hogy megtalálta az első lényt aki megfelelő formában tiszteli múlhatatlan szépségét. Egész barátságos mosolyt ereszt hát meg irányába./
-Remélem nem ijesztették meg földöntúli fényeim túlságosan kedves hölgyem. Szörnyű volna ha nem lehető legszebb emlékévé válnék mindenkinek aki találkozik velem.-
/Igyekszik eközben háta mögé szorítani a felé áradó meleget hogy ne rontsa el dallamosan búgó szavainak varázsát egy esetleges megfázás amit miatta kap el akivel éppen beszél. Mondandója végén ajándék képpen még egy mosolyt ereszt meg a szőke kis boszorkány felé és így egyenesedik vissza eredeti pozíciójába, s fordul egy kissé ismét mindkettőjükhöz./
-Ha nem bánják, +bár ha bánják akkor is...+ szeretném egy kissé rabolni még idejüket, ki tudja, lehet még megtudok valami újat ittlétem alatt ami hasznomra válhat.-
+Lehetnek itt nálam furcsább dolgok is az alapján amit nemrégiben láttam... De szebbek? Felsőbbrendűbbek? Semmiképp.+

(3)

by **Alyara Nirois** Hétf. Feb. 14, 2011 5:34 am

/Rezzenéstelen arccal hallgattam a kísértetet. Igencsak furcsa szókincse volt, és bár nem tagadom, imádtam a régi pasasokat, ez mégiscsak szokatlan volt. Ha nem lett volna lidérc, azt hittem volna, hogy vámpír. És egyáltalán nem tűnt volna föl fel, hogy ő is fátyolos. De mi másért nem tudna a nevét?/
- Honnan jött? /kérdeztem barátságosan./ London? Párizs? Washington? Tokió? Peking? Amúgy meg nyugodtan sugározza a hideget, a Tűz vigyáz ránk. Nagy T-vel. És higgye el, sok mindent láttam már, ami a lidérceknél is hátborzongatóbb, hiszen már fél éve élek itt, a XXIX. században.
/Reméltem, hogy a hirtelen bejelentésemmel sikerül lerángatnom a magas lóról. Nagyon nem tetszett a hozzáállása, meg az egója. Nagyon nem tetszett.../

(57)

by **Froeira Lullaby** Hétf. Feb. 14, 2011 9:28 am

/Hiába reménykedtem, az idegen sehogy sem akart "jófiú"-nak tűnni számomra. Sőt, egyre furcsább is lett... Annak hallatán, hogy nem tudja a nevét hirtelen átfutott az agyamon az a képtelen gondolat, hogy:/
+Ez a fiú, aki úgy beszél, mintha a múltszázadból csöppent volna ide... akarom mondani, jelen tekintetben, mintha vagy ezer évvel ezelőtt élt volna... talán ő is a mi időnkből jött? Végül is, logikus lenne, hisz... Hiába a nagy magabiztossága és beképzeltsége, azért mégis kicsit elveszettnek tűnik, mintha olyan távol lenne az otthonától, hogy nem is tudja, mihez kezdjen egyedül. Talán ezért jött ide hozzánk is! /Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem sajnálni, hiszen az elmúlt napokban én is megtapasztalhattam, az ember mennyire jelentéktelennek és elesettnek érezheti magát az ismerős arcok nélkül. Nekem viszont ott volt Alyara, és Bettina is, hiába nem tudtam, ő épp merre kószál. Volt kire számítanom, és valami érthetetlen oknál fogva, azt szerettem volna, hogy ennek a rémisztő fiúnak is legyen. Még akkor is, ha a hátamon égnek is áll a szőr tőle. Semmit nem változott bennem, hogy féltem tőle és mégis elkápráztatott, de közben azért valahol mélyen - nagyon mélyen(!) – együtt éreztem vele.
Egy egész szikla csusszant le a szívemről, amikor úgy döntött, hogy nem akar mellénk ülni. Viszont az továbbra is rettentően bosszantott, hogy mennyire sokat képzel magáról. Végtére is, ha ő sem egészen evilági, úgy gondoltam: mégsem kéne ennyire lebecsülnie Alyarát, aki már veteránnak számít a fátyolon át idekerültek között!
Mikor az idegen észrevette, hogy én is ott vagyok, a gyomrom azonnal szaltózott egyet és fájdalmas görcsbe rándult./
+Jaj! Még mindig nem ettem egy falatot sem! /suhant át az agyamon a kellemetlen felismerés. Ám nem sokáig foglalkozhattam ezzel, ugyanis miután egy - feltehetőleg, kedvesnek szánt - mosollyal teljes valójában felém fordult és letérdelt elém, majdnem ugrottam egyet ijedtemben./
+Mégis mi a csudát akar? Ez, ez... nagyon nem jó! Istenem, álljon már fel onnan! /idegeskedtem magamban, miközben ő pont, hogy megnyugtatni akart. Zavart, hogy elégedettséget láttam felvillanni a szemében, amikor a tekintetét az enyémbe fúrta, de... Sajnos valahol jogos volt, mert, tulajdonképp még mindig elképesztően jóképűnek találtam... és hiába voltunk egy teljesen ismeretlen világban, hiába volt hátborzongató és emellett vadidegen, hiába volt ez az egész helyzet annyira abszurd, hogy legszívesebben hisztérikusan kacagtam volna, akkor is: egy lány első reakciója egy előtte térdelő férfi láttán mindig jó, mindig pozitív érzések töltik el, persze némi rémülettel vegyítve.
Azt kívántam, bárcsak otthon lennék, és Alexandre lenne ott helyette, hogy végre valahára rászánja magát a "nagy lépésre". Mert hát... tudtam, hogy szeret, és hogy örökké együtt leszünk, de az egyetemi "diákszerelem" túl kevés volt nekem. Önző módon annyira vágytam rá, hogy néha még attól is ideges lettem, ha megölelte Yolande-ot. Pedig én komolyan bíztam benne, ez ösztönös féltékenység volt, és tudtam, semmi okom az aggodalomra.
Ahogyan most sem kellett volna annyira megrémülnöm. Egy másodpercre annyira rendesnek tűnt, de amit mondott olyannyira fellengzős volt, hogy a pillanat szépsége azonnal elszállt. Bár, gondolatban írtam egy jó pontot is a listájára, mert éreztem, hogy megpróbálja visszaszorítani a természetesen áramló hidegségét. Megint mosolygott és hál' istennek felkelt a földről. Utána kissé megbántam, hogy abban reménykedtem, feláll végre, mert azzal, hogy ismét fölénk magasodott, újra hátborzongatóvá vált. Azzal a kijelentéssel pedig, hogy továbbra is "rabolni szándékozik az időnket" újból megrémített.
Amit pedig Alyara válaszolt rá, valósággal a frászt hozta rám. "Lidérc"!/
+Tehát tényleg szellem! Ezért olyan túlvilági és ijesztő! Így már teljesen érthető… vagyis… "Élő", járkáló szellemek? Hogyhogy látjuk? Jó, ott az ezüst, füstös fénye, meg az a földöntúli szépség, de akkor is! Nem kellett volna jobblétre szenderülnie a túlvilágon? Egyáltalán, hogyan lehetséges az, ha valaki átkel a fátylon, az kísértet legyen?
/Utáltam, hogy nem értem a dolgot, és hogy nem zúdíthatom azonnal Alyarára kérdések tömkelegét, amik most fogalmazódtak meg a fejemben! Irtózatosan bosszús lettem tőle.
Az mondjuk kifejezetten tetszett, ahogy Alya beszélt a fiúval. Persze, az ő modorán is lehetne egy picikét csiszolni, de amellett, hogy tőle telhetően barátságos volt, kíméletlenül egyenes is. Megmondta, hogy őt nem lehet olyan könnyen kizökkenteni vagy megfélemlíteni, mint engem.
Én pedig szokás szerint csendben meghúzódtam és a gondolataimban elmerülve figyeltem őket, és hallgattam miként beszélgetnek. Nem akartam belefolyni, vagy fölöslegesen zavarni./

(25)

by Vendég Hétf. Feb. 14, 2011 11:12 am

/A szőkeség reakciója kissé zavaróan hat rá, míg a vörös hajú nő szavai.../
+Honnan... Honnan tudja? Miért...? Nem... Nem követhetett ide is az a világ... Nem szabad itt lennie... Képtelenség... Én vagyok egyedül... Senki... Senki más, csak ÉN!+
/szeme kicsit elcsodálkozik arcáról a mosoly utolsó vonásai is tovatűnnek egy pillanatra mintha jeges vízzel öntötték volna nyakon. Egyik kezét a fejéhez emeli, a fejében tolongó gondolatok összezavarják, mintha millió hang lenne bezárva a koponyájába, kavarognak, tébolyultan lökdösve egymást, sikoltozva hisztérikus kavarodásban elvesztve a kérdések lényegét és a meg nem értés valódi alapjait. Hátrál egy fél lépésnyit, fénye halványan megremeg, egy kissé megrázza fejét mintha ki akarná tisztítani a benne tomboló káoszt:/
-Én...
/Kezdené elhaló hangon, de a nő még nem végzett. Beauteous keze még mindíg fején pihen, s ezüst pillantását melyet nem takar keze, most zavart pillantása megmerevedik és lassan a vörös hajú nőre vándorol, karja elernyedne ha még izmok mozgatnák, így csak lecsúszik fejéről, hátrál még egy fél lépésnyit, kissé előre dől, mintha egyensúlyát veszítette volna./
-Hátborzongató...? Lidérc...?
/Ajkainak suttogása valóban kísértethez méltóan hangzik, mintha visszhangok sokasága kelne szavai nyomán, akár az őrült kérdések sokasága ami saját fején belül zavarja fel elméje csendjét. Alakja megremeg, körvonalai, fényei vibrálni kezdenek, szétcsúsznak, köd szerűbe pillanatonként áthajló testében eluralkodik természete, képességei sorra omlanak össze, először a lidércek természet adta hidege kezd terjeszkedni közeléből, jégvirágok nyílását indítva el a közelében a legtöbb tárgyon. Az eddigi mérsékelt hőhiány helyébe határozott hideg árad szét, s halvány fehéren gomolyog a levegő a szellemalak közvetlen közelébe, majd a halál fagyos karmai, melyeknek hidegét már egyszer átélte az utazás közben szintén elkezdik éreztetni erejüket az e-világi halandókkal. A szellemalak körvonalai lüktetve homályosulnak el és tisztulnak, néha már csak csak színeinek árnyalatából lehet kivenni hogy hol van a feje és hol egyéb részei. Mindkét karjával hajába túr és már egészen előregörnyed, térdei is megrogynak és lassan eléri a belőle áradó hideg az asztalnál ülő hölgyeket is, mikor pillantása rájuk villan, alakja éppen tisztán látszik, s míg szemeiben egy pillanatra fájdalom villan, fejében -akárha egy késsel vágták volna el a hangok sokaságát, egy csendes félénk női hang hallgattatta el őket ami szintén csak a fejében szólalt meg: ~ne...~
Tekintete a szőke, törékeny teremtésre villan, s miközben szenvedései saját magába sűrűsödnek, a hideget mintha ő maga szívná el, rohamtempóban húzódik vissza környezetéből. Térdre rogyva, remegő körvonalakkal néz maga elé a földre. Szépséges arcán végtelen fájdalom ül és testének egésze fakó ködös alakká halványodott arcát kivéve. Tekintetét, mely most megtört és fényét vesztett, Alyarára veti, majd Froeirára, s "rajta is felejti" a sápadtfehér hölgy arcán pillantását. Hangja most tisztán, mégis lénye egészének remegését tükrözve cseng./
-Ez... Ennek láttok hát? Lidércnek? Hátborzongatónak?-
/testének középpontjának környékén halványan felfénylik valami egy rövidke pillanatra, mintha a lélek fájdalma az elmúlás közelébe sodorta volna. Minden szó ami akár csak úgy hangzik mintha kétségbe vonná léte értelmét megingatja eme lét egyébként sem túl stabil támpilléreit, főleg egy kevésbé "józan" és önuralma elvesztésére hajlamos lidérc esetén./

(4)

by **Alyara Nirois** Kedd Feb. 15, 2011 4:09 am

/Egyből megbántam, hogy olyan óvatlan, és nyílegyenes voltam vele. Nem szabadott volna mindezt rázúdítanom, de valahogy meg kellett tudnia az igazat. Átvillant az agyamon, hogy most azonnal átlépek a szellemi síkra használva asztál alakom, de képtelen voltam őrizetlenül hagyni a testemet ekkora tömegben, ráadásul úgy, hogy Fro még nem tudta használni az erejét, így védtelen maradtam volna. Szegény szellem összerogyott, miután a fél kávéházat lefagyasztotta. Én nem éreztem semmit sem, mert a Tűz vigyázott rám, a Víz Jéggé fagyva pedig nem engedte, hogy a melegemet a lidérc elszívja, nem is érezhette azt./
- Nem, nem vagy hátborzongató! /suttogtam, majd lehajoltam hozzá a földre. Megpróbáltam gyengéden megsimogatni a fejét, de kezem átsiklott rajta. Ijedten felsikkantottam. Aztán persze tehetetlenül ismét visszaültem a hosszú székre. Nem is tudom, hogy hívták ezt, amin most ültem. Régen ilyen a McDonald’s-ban volt.
Bágyadtan néztem előre, mikor a gyomrom jelzett. Napok óta nem ettünk Froval, így amikor egy pincér felénk settenkedett, rendeltem két jó nagy tényér melegszendvicset burgonyával. Meglepetésemre a kávézóban volt ilyen, hamar kihozták./
+ Hamburger, sült krumpli, és forró tea. Már csak a ketchup hiányzik.
/Megragadtam kezemmel a flakont, és kissé eltúlozva megnyomtam. Mondjuk úgy, hogy drága nővérem bizonyára szívesen lenyalogatta volna az arcomról a "vért" - ha tényleg az lett volna -, amit sikerült magamra kennem. Na jó. Ez undorító./
- Basszus, a nővérem egy vámpír! /motyogtam magam elé, miközben a férfi és a lány hangos kacarászása közben egy szalvétával törölgettem magamról a paradicsomszószt./

(58)

by **Froeira Lullaby** Szer. Feb. 16, 2011 11:03 am

/Nagyon meglepett, amikor láttam lefagyni a mosolyt a fiú arcáról, és lassan fokozatosan kezdte elveszíteni az önuralmát. Fogta a fejét, és ahogy Alyarára nézett azzal a végtelenül kétségbeesett és zavarodott tekintetével, a szívem majd' megszakadt érte. Pedig Alya nem akart rosszat, nem akarta bántani, sőt segíteni szeretett volna!
Kicsit megint megborzongtam, amikor azon a földöntúli hangon szólalt meg, amilyet még életemben nem hallottam. Remegett, ő is és a "fénye" is, ami időközben gomolygó ködhöz hasonlatossá vált. Hirtelen velőtrázó hideg árasztotta el a helyiséget, s a fogaim hangosan össze-összekoccantak, amikor megéreztem a saját bőrömön is.
Bármennyire is fagyos és rémisztő is volt a helyzet, kimondhatatlanul sajnáltam a fiút, főleg mikor már a körvonalai is alig látszottak. Mintha erős szemüvegre lenne szükségem, olyan homályosan láttam őt. Valóban olyan volt, mint egy szellem.
Abban a pillanatban, ahogy térdre rogyott, legszívesebben én is mellécsúsztam volna a székről, hogy tudja: valaki ott van mellette, vele. Valami a bensőmben, valami ősi ösztön még mindig azt súgta, hogy veszélyes, de annyira szomorúnak tűnt... Fájdalom csillogott a szemeiben, tudtam, hogy szenved. Csak az arcát láttam, s az – bármily közhelyes is ez – hirtelen mintha éveket öregedett volna, annyira meggyötört és elkeseredett volt. Már szinte nekem is fájt, amikor ránk vetette a tekintetét, s látszott rajta: nagyon szenved. Remegett, s vele együtt remegtem meg én is. Ezüstös tekintete fogva tartotta az enyémet, olyan bús volt. A hangja tisztán, erőteljesen csengett, s amit mondott, iszonyú bűntudatot ébresztett bennem. Azonnal megbántam, hogy hátborzongató lidércnek láttam, nem pedig annak, ami: egy elveszett emberi léleknek. Alyara hirtelen lecsusszant mellé, s én úgy lettem volna a helyében, de valamitől egyszerűen mozdulni sem bírtam. Talán a jeges hideg miatt, pedig már azt is enyhülni éreztem. Még mindig remegtem egy kicsit, de Alya anyai szeretettel teli hangja engem is megnyugtatott. Én is biztosítani akartam az emberségéről a fiút, de... Még mielőtt kinyújthattam volna a kezem, hogy a vállára tegyem, vagy valami hasonló baráti gesztust tehettem volna felé, Alya ugyanezzel próbálkozott. Csakhogy a keze átszaladt a még mindig csak derengő testen. Elakadt a lélegzetem, s barátnőm is felsikkantott, a fiún pedig láttam, hogy bántja a dolog.
Alyara óvatosan visszamászott a szemben lévő székre, és egy percen belül le is intette a pincért, akitől a forró csokit is kértük, hogy hozzon nekünk két adag hamburgert és sült burgonyát. Ahogy kimondta, azon nyomban hangosan megkordult a gyomrom, s szégyenemben lejjebb csúsztam a széken, de úgy tűnt, egyikőjük sem hallotta. Hamar megkaptuk, s sietve neki is láttunk. Mint a mannát, úgy ettük. Isteni volt! Sohasem voltam oda a gyorskajáért, de ez a hamburger minden addig általam elfogyasztott melegszendvicshez hasonló dolgot felülmúlt. Épp egy szál burgonyát rágcsáltam, mikor Alyara a ketchup-os tubust túlságosan megnyomva, magára fröcskölt pár cseppet. Összeráncolta a szemöldökét, s meghatározhatatlan kifejezés suhant át az arcán, majd motyogni kezdett.
Olyan komikus volt az egész szituáció, hogy önkéntelenül is felnevettem. S legnagyobb örömömre, a szellemsrác is velem kacagott, miközben Alya bosszúsan törölgette az arcát. A fiú a kiborulása óta egy árva szót sem szólt, de jó jelnek vettem, hogy azért nevetni még tud.
Mikor végre abbahagytuk a lakótársamon való kuncogást is, gyorsan lenyugtatva magam a felfokozott állapotból, folytattam az evést. Lassan fogytak a burgonyaszálak, egyre kevesebb fért belém, pedig nem sokkal korábban még úgy éreztem, hogy egy egész ökröt meg bírnék enni. Azon kezdtem gondolkozni, hogy esetleg megkínálom vele a fiút, de fogalmam sem volt róla, hogy a szellemféleségek vajon képesek-e enni. Gondolatban megrántottam a vállam, és mielőtt még meggondolhattam volna magam, a fiú felé nyújtottam a tálkát, aminek több mint a fele még mindig tele volt sült krumplival./
-Kérsz? /kérdeztem még mindig kissé (vagyis inkább eléggé) bizonytalan hangon./ -Nem tudom, hogy ehetsz-e ilyeneket, vagy hogy egyáltalán tudsz-e még enni… Bocsánat, nem akartam gonosz lenni, csak… Ez elég finom, megkóstolod?
/Olyannyira remegett a kezem idegességemben, hogy inkább mind a kettővel "belekapaszkodtam" a tálba, és teljesen a fiú felé fordultam vele.
Már határozottan jobban nézett ki, mint korábban. Nem mondhatom, hogy "visszatértek a színek az arcára", de mégis valami olyasmi történt: már sokkal tisztábban láttam, bár azért még mindig nem mertem volna megérinteni, nehogy az én kezem is csak úgy átmenjen rajta, mint Alyaé. Bár, be kell, valljam, picit azért foglalkoztatott a gondolat, hogy milyen érzés is lehet, amikor az ember konkrétan egy szellemtestben "turkál"… bármily morbidan is hangzik ez. Persze azért nem irigyeltem Alyarat, hogy ő megtapasztalhatta.
Kavargó gondolatok közepette még mindig vártam a választ, és igyekeztem nem elsápadni és nem is kivörösödni, pedig máris éreztem annak közeledtét. Tehát, kissé ingatagon, de még mindig tartottam a hasábburgonyát magam előtt, a fiú felé, s vártam, hogy a meglepett arc gazdája végre mondjon valamit. Kezdtem nagyon kínosan érezni magam.../

(26)

by **Mira** Pént. Ápr. 01, 2011 2:22 am

Froeira

A szellemalak nem válaszol, nem mozdul. Egyetlenegy dolog történik vele: hangtalanul eltűnik. Alyara kérdőn tekint Rád, de kilesheted lélektükreiből: fogalma sincs, mi történhetett.
Többen körülöttetek megkönnyebbülten felsóhajtanak, és békés társalgásba kezdenek.
Lakótársad kissé feszélyezve folytatja az evést.
- Komolyan aggódom Bettyért - szalad ki a száján két falat között. És ekkor a legnagyobb meglepetésetekre Seath jelenik meg előtettek.
- Hölgyeim, de rég láttuk egymást! - vigyorog kedvesen. Annyira más, mint az előbbi szellem-fiú! - Véletlenül hallottam, hogy a barátnőjükről beszélnek. - Amikor a lányról van szó, kissé kipirosodik az arca. - Ne aggódjanak, a hölggyel minden rendben, nemrég távozott. Oh, és kedves Alyara! Egy levél érkezett kegyednek.
Barátnőd gyorsan átfutotja az üzenetet, majd bánatos arccal Rád néz.
- Rólad is szó esik benne - mondja, majd átnyújtja az üzenetet.

Alyara!

Az üzenetem titkos, kérlek, ne mutasd meg senkinek sem, akiben nem bízol!
Egyre több nekromantánk tűnik el, és bukkan fel később a vámpírok szolgájaként. Akik akadályozzák a halhatatlanokat az elragadásban, meghalnak. Ezért könyörgök Neked, hagyd el a lakótársad egy időre, amíg a dolgok rendeződnek! Megpróbálunk megkísérelni egy támadást a vérszívok ellen, hátha fel tudjuk szabadítani eltévelyedett gyermekeinket.
Tudom, hogy a lány a szívedhez nőtt, de a SAJÁT BIZTONSÁGOD érdekében utazz Polimetronba, és folytasd alakváltói kötelezettségeid!!

Tédien

Mintha egy világ omlana össze benned. Hogy is kérhet valaki ilyenre bárkit is?! Ráadásul pont Alyát? Aki segített, aki ott volt, amikor majdnem megbolondultál a magánytól?
Elkeseredettségedre Alyara nemhogy elkezdene magyarázni valamit, kitalálni bármi kifogást, de helyette gyengéden kiveszi a lapot remegő kezeidből. Aztán feláll, és se szó, se beszéd, elindul a pulthoz, fizet, majd eltűnik a kinti napsütésben.
Egyedül maradtál... megint.

by **Froeira Lullaby** Vas. Ápr. 03, 2011 1:35 am

/Nagyon nem tetszett nekem ez a kínos csönd, hogy a szellemfiú nem reagál semmit, s már épp vissza akartam húzni a kezem, arra gondolva, hogy: hátha megsértettem valamivel… Amikor észrevettem, hogy ismét halványulni kezd, de most teljesen levegővé vált és eltűnt. Rémisztő volt!
Azonnal Alyarára kaptam a tekintetem, de úgy tűnt, ő sem érti, mi a csuda folyik itt. Míg kérdőn néztünk hol egymásra, hol a fiú hűlt helyére, a kávézó többi vendége láthatóan fellélegzett. Mintha mindenki visszafojtotta volna a lélegzetét, amíg a lidérc itt volt, most új életre keltek a beszélgetések.
Aztán Alya újra enni kezdett, tettetve, mintha mi sem történt volna, majd véletlenül kibukott belőle, amit én már eddig is tudtam, de azért a megerősítés már kicsit megijesztett: ő is végtelenül aggódik Betti barátnőnkért. Mikor már szóra nyitottam volna a szám, hogy hangot adjak megfigyelésemnek, miszerint: „mindenki eltűnik mellőlünk” – akkor jelent meg a semmiből az asztalunknál Seath. (Talán már egy ideje itt lézengett, de valamiért nem vettem észre.)
Köszöntött minket, válaszolunk:/
-Á, üdv Seath! /mondtam mosolyogva. Mindig nagyon megörültem neki, annyira kedves, aranyos teremtés. Amit mondott az is olyan barátságos, mintha régi, jó ismerősök lennénk (bár, végül is, azok vagyunk, ha úgy vesszük), mintha tényleg ennyire örülne nekünk. Mikor közölte, hogy Bettina itt járt, ráadásul nem is sokkal előttünk ment el, először elszomorodtam, de utána – mielőtt még sírni kezdhettem volna – inkább a kijelentés pozitívabb részére koncentráltam, miszerint:/
+1.: Betti épségben van, vagy legalábbis itt még minden rendben volt. 2.: Seath belevörösödött a barátnőm gondolatába, úgyhogy továbbra is fennáll a vonzalmuk egymás iránt… /aminek én kifejezettem örültem.
Aztán előhúzta a kis borítékot, amit valaki Alyának szánt – a címzés is ezt hirdette. Barátnőmnek csak pár röpke pillanatig tartott, amíg elolvasta az üzenetet, de közben az érzelmek széles választéka vonult végig az arcán – főleg a kellemetlenek… Ideges voltam és a kezemet tördeltem. Majd felém fordult és átnyújtotta nekem a levelet, mondván, hogy én is szerepelek benne.
A lendületes kézírással papírra vetett üzenet lényege az volt, hogy: Alyarának el kell hagynia engem, a saját biztonsága érdekében, valamint, hogy sorozatosan tűnnek el, majd változnak vámpírszolgává a necromanták… Lesokkoltam, egész testemben remegtem és a szemem előtt összefolytak a betűk./
+Ne! Nem akarom, hogy itt hagyjon! Szükségem van a barátnőmre! Nem tehetik ezt velem, épp amikor minden kezdene jóra fordulni! Nem maradhatok egyedül. Főleg így nem, hogy vámpírok – vámpírok!!! – vadásznak a magamfajtákra… Ha még Alyarának is el kell mennie, akkor teljesen védtelenné válok. Hogy is gondolhatták, hogy ez így rendben lesz?! /gondoltam kétségbeesve és dühösen./
+Bárki találta is ezt ki, ez nagyon nem lesz jó így! /ingerülten fortyogtam magamban, s mikor már sikerült volna nyugalmat erőltetnem az agyamra és a testemre, Alyara felállt mellőlem. Kikapta a levelet a kezemből, a pulthoz sietett, kifizette az ebédünket, és gyors léptekkel kiviharzott a Kávéházból.
Végleg magamra maradtam.
Fel sem tűnt, hogy Seath még mindig ott áll mellettem, csak percekkel az után, hogy az a két ember, akikben bízhattam, akikre számíthattam, mind a ketten elhagytak. A pincérfiú újabb bizonyítékát adva határtalan empátiájának, a vállamra tette a kezét, s tündéri mosolyával arra ösztönzött, hogy ne adjam fel teljesen a reményt.
További pár perces szipogás és egy mély lélegzetvétel után végre kiegyenesedtem addigi görbült tartásomból, és végre viszonozni tudtam Seath kedvességét, egy talán kissé félresikerült vigyorral. Szerencsére ő azért értette, s értékelte a szándékot, megveregette a hátam és indulni is készült, de elkaptam a karját. Gyengén, mint a harmat, tudtam csak megfogni, de ő azon nyomban megállt. Ráemeltem még mindig riadt tekintetem, s megkérdeztem, ami abban a pillanatban a legjobban aggasztott:/
-Seath, mi lesz most velem? Mit tegyek? Hová mehetek? /A hangom reszketeg volt, de legalább a testemet egyenesen tudtam tartani. Szükségem volt rá, vagy akárkire, egy támaszra. Féltem, és féltettem a barátnőimet is, de tenni akartam valamit. Bármit, amivel segíthetek nekik, rajtuk, vagy magamon. Ez az egyszerű, de nagyon emberséges pincérfiú maradt az egyedüli személy, akit ismertem és aki talán tudhattam mihez kezdjek./

(27)

by **Mira** Vas. Ápr. 03, 2011 6:19 am

- Hát, esetleg utána nézhetne a barátnőjének... Ha már ennyire aggódnak érte mindketten - mondja, majd biztatóan Rád mosolyog. - Ne haragudjon, drága, de sok a munkám - suttogja kissé kelletlenül. Gyengéden lerázza a kezedet magáról, és elillan. Időnként még fel-fel bukkan, olyankor mindig barátságos, biztató mosolyt küld feléd.
Váratlanul belibben egy lányka a boltba, és leül egy hozzád közel lévő asztalhoz. Látványosan pislog rád egyet-kettőt, majd bevonul a mosdóba.

by Ajánlott tartalom