Fősugárút

*Lyn*

/Tovább gyötörtek a baljós gondolatok ezen világgal kapcsolatban. Még akkor se tűntek szűnni, mikor a kifelé sorjázó emberek között magam is kiléptem a napfényre. Ahogy eltűntek körülem a falak, egy fokkal jobban éreztem magam. Néhány lépésnyire távolodtam az ajtótól és megpróbáltam oldalt sodródni és kikerülni az emberfolyamból. Nem igazán sikerült. Az utolsó pillanatban vettem csak észre, amint megnyílik előttem a tömeg. Először nem értettem mi történhet, már a legrosszabbra számítottam amikor tudatosult bennem, hogy nem én előlem húzódnak félre. Ebben a pillanatban robbant belém az árnyalak. Nem volt nagy súlya és a lendülete se sodort volna el, ha már megszoktam volna testemet és ha lett volna egy szívdobbanásnyi időm felkészülni. Nem volt. Ügyetlenül kaptam utána és még ügyetlenebbül próbáltam talpon maradni, összességében elmondható, hogy egyikünk se készült fel a találkozásra. Tompa puffanással értünk földet. A szárnyaimat szerencsére ösztönösen szétcsaptam, így nem zúztam össze őket. Így viszont ott terebélyesedtek körülöttünk, jótékonyan eltakarva minket a kíváncsi tekintetektől. Úgy éreztem, nem tört el semmim, ám a nő valamilye mélye beékelődött a hasfalamba. Már a földön voltunk, mikor tudatosult bennem, hogy az árny ami letaglózott egy nő. Első pillantásra még bájos is, bár a napszemüveg és a bőrruha igencsak rosszlányos hatást keltett.

- Én kérek elnézést kisasszony. Elmerengtem. De ha kérhetem, megemelné a csípőjét? Valami nagyon rossz helyen van! /Préseltem ki magamból fájdalmas arccal. /

{11}

/Amint meghallottam a szavait elvigyorodtam, még annak ellenére is, hogy milyen helyzetben voltam. Mellesleg A Helyzetben egyre kevésbé hittem. Már jó ideje itt tébláboltam és ha tényleg vadászok akartak volna lecsapni rám, már réges-régen megtehették volna.
Biztonsági óvintézkedésképpen még a földre helyeztem a tenyerem és hívtam a víz hatalmát. Egy kicsiny víz elementál jelent meg előttem./
- Menj és nézz körül jó alaposan, hogy látsz-e vadászokat.
/Tudom feltűnő volt viszonylag a kicsike, de mást nagyon nem tudtam tenni.
Miután lelépett lemásztam a férfiról, próbálva kibányászni, a most éppen idegesítően hosszúra nőtt hajam a tollak közül. A fegyvereket is megigazítottam az oldalamon, és amikor már vele szemben guggoltam, vigyorogva megszólaltam./
- Ne aggódjon, nem vagyok hermafrodita, habár jobb ha vigyáz, mert van ilyen ismerősöm is.
/Aztán, hogy letöröljem magamról végre a komikus helyzet miatta fakutya arckifejezést, igyekeztem normális arcot ölteni és kezet nyújtottam./
- Amúgy Lynarin, örvendek a szerencsének, vagy a szerencsétlenségnek az ütközésért.
Mialatt beszéltem, vettem még egy pillantást az elementál felé, de a kicsiny jószág pillanatok alatt eltűnt az emberek lába között. Láthatóan nem keltett nagy feltűnést, sőt egész észrevétlen volt.
+ Hipp Hii hurrá! Ellenben ha az a kölyök átvert, akkor kinyírom... elegem van már a merényletekből, elegem van annyira, hogy paranoiás legyek... ez azért tök gáz, jobb szó híján. Vagy nem? De, egyértelműen az. Esküszöm, ha ezt így folytatom, még a végén pisztollyal fogok aludni... Hmmm ez nem is rossz ötlet, úgyis még a 21. századba hagytam a plüsslovacskám.
/Sajnos a hülye gondolatmenet nem engedte, hogy semleges legyen az arcom, maradt a mosoly./

(114)

/ A hölgy az első pillanatokban sokkal inkább a külvilággal volt elfoglalva mint sem velünk, olybá tűnt. Én csak meresztettem a szemeim, amikor egy apró víz-lényt idézett meg. Már valamelyest kezdtem szoktatni magam a mágia gondolatához, de élőben látni azért mégis csak furcsa volt. Néhány szóval útjára bocsátotta a lényt, majd lekászálódott rólam./
- A szárnyakkal óvatosan, még újak!
/ Próbáltam elviccelni a helyzetet miközben lemászott rólam a nő én pedig felültem és magam alá húztam az egyik lábam, hogy némileg kényelmesebben helyezkedhessek el. Mindeközben próbáltam nem feltűnően megbámulni a nő fegyverzetét. Vonzottak régen a harcias lányok, de valahogy nem így képzeltem el a dolgot. /
- Hermafrodita? Én csak arra gondoltam, hogy "A pisztolyod nyomja a csípőmet!". Bár így utólag belegondolva, talán nem is sült volna el olyan viccesen mint gondoltam. Én is örvendek a találkozásnak Lynarin, a nevem Éadrom.
/ Fogadtam el a kezét és röviden fejet hajtottam előtte. A földön kuporogva amúgy is furcsának tűnt volna egy kézcsók. Na persze, nem mint ha mi ne festettünk volna pillanatnyilag furcsán. Megelégelve a térdelést felálltam, röviden megráztam szárnyaimat egyszersmind leporolva magam, majd a kezemet nyújtottam Lynarin felé./
- Had segítsek! Mellesleg van valami oka hogy így sietett kedves, vagy itt mindennaposnak számít, ha valaki pisztollyal az oldalán rohangál a városban? Kegyed tán rendőr, vagy ne adj isten vadász?
/Ahogy idáig jutottam mind szóban, mind gondolatban, megállt bennem az ütő./
+ Lehet, hogy emiatt volt olyan baljós érzetem?
/ Körbe cikázott a tekintetem, de mást nem láttam felém közeledni. Nem tudtam, hogy ez tényleg csak a véletlen műve, vagy a nőnek valamilyen szándéka volt azzal, hogy letaglózott./

{12}

- Üdv Éadrom.
/Miért is ne alapon elfogadtam a kinyújtott kezet, és hagytam, hogy talpra segítsen. Többnyire haraptam az ilyesmi miatt, de kezdtem megszokni, hogy vannak olyan emberek, akiket megnyugtat az udvariasság, vagy egyszerűen csak túl jól neveltek ahhoz, hogy ne tartsák magukat a tradíciókhoz. A sidhe-im is folyamatosan a régi szokások szerint éltek, habár ez azoknál szerintem nem túl meglepő, akik már évezredek óta élnek.
Az angyal pedig vadásznak nézett.
+ Hát ez kész! Ilyet sem pipáltam még, az biztos... Talán tényleg kezdenem kéne valamit a szerkómmal, hogyha ettől lépten-nyomon mindenki vadásznak hisz... Habár ez még hasznos is lehet, hátha így azok a mocsoklakók talán békén hagynak. Elvégre a remény hal meg utoljára, mert ő a gyilkos.../
- Nem vagyok rendőr, azzal nem járna túl jól a város... /vigyorodtam el./
- Én egészen más pozícióban működök. /Eszembe jutott, hogy végre valódi uralkodója lettem a Holdfényes udvarnak, ami csak még jobban növelte amúgy is jó hangulatomat. Már a merényletben sem hittem igazán, így kezdtem egyre jobban érezni magam./
- Mellesleg vadász sem vagyok, habár ha úgy vesszük vadászok valakire, de a vadászokhoz semmi közöm. /Hogy bizonyítsam a dolgot levettem a napszemüvegem, hogy láthassa az immár tényleg valódi sidhe szemeimet. Belül egy ezüst gyűrű, azután egy zafír, majd egy obszidiánfekete, aminek sötétségében mintha minden szín ott örvénylett volna.
Aztán ahogy a fénytől kissé hunyorogva az új szemeimmel figyeltem, tudatosult bennem valami. Új szárnyak... vadásznak néz egy híres sidhe uralkodót... nem áll el az útból ahogy mindenki.../
- Oh... te is a múltból jöttél? /adtam hangot a körvonalazódó gondolatnak./

(115)

- El nem tudom képzelni, miért....de ha nem rendőr és nem is vadász, akkor kicsoda kegyed?
/Pillantottam a többszínű szembe./
- Mert az biztos, hogy nem egyszerű halandó.
/Utóbbi megjegyzésére kíváncsian félre fordítottam a fejem. /
- Ezek szerint tudsz azokról, akik nem innen származnak? Honnan?
/Különös érzésem támadt a nővel kapcsolatban. Úgy éreztem, mint ha áramlana körülötte valami megfoghatatlan. Akárha a nap is tompábban sütne rá. Ekkor éreztem meg először. Mint ha valami távoli visszhang lenne, akárha a világ szívdobbanását hallottam volna meg. Egy pillanatra úgy éreztem, mint ha nem csak mi lennénk itt. Mint ha valami más is körüllengne minket. Olyan új, olyan különleges érzés volt, hogy szinte beleremegett a lelkem amikor csillapodott. Különös volt. Mint ha csak megérintettem volna egy folyó felszínét és önkéntelenül visszariadtam volna jeges érintésétől. Egy pillanatra el is szakadhattam a valóságtól, hisz az utca zajai korábbi tompaságukat legyűrve újult erővel dübörögtek végig rajtam. Ekkor vettem csak észre, hogy szárnyaim önkéntelenül égnek meresztettem. Megráztam fejem és visszazökkentettem magam a valóságba. Óvatosan visszahúztam szárnyaimat és az előttem álló nőre fókuszáltam./
- Bocsáss meg, ha gyanakvónak tűnnék. De egy kissé sok minden történt az utóbbi órákban, és még nem igazán tudtam mindent megszokni. És igen, a múltból jöttem. De tán ezt ne a tömeg közepén vitassuk meg. Azt hiszem, így is kezdünk feltűnőek lenni. Talán odébb állhatnánk!
/Megtapogatom a nadrágom zsebét és megnyugodva nyugtázom, hogy nem vesztettem el az azonosító láncot./
- Nos velem tart kisasszony, vagy megpróbál inkább újfent utat törni a Tanácsházába?

{13}

+ Dobpergést kérek!
- Lynarin Seeragic vagyok, az Árnyak és Vizek királynője, a Vámpírtanács hercegnője. /közöltem halovány mosollyal. Ha tényleg a múltból jött, nem ismer, és nagyon úgy tűnt, hogy onnan jött. Eleinte frusztrált, hogy az utcán lépten-nyomon fölismernek az emberek, hol ellenséges, hol lenyűgözött pillantással bámulnak, mindegy, merre megyek. Ez az anonimitás újszerű élmény volt, de illik őszintének lenni. Megkérdezte ki, vagyok, én pedig megmondtam, egyszerű a képlet./
- És igen, tudok azokról, akik a múltból jöttek, elsőként jöttem át a kapun. /tettem még hozzá, kissé elmerengve. Eszembe jutott a yorki lány, Heather. Olyan távoli volt már, mintha csak egy álom lenne. Egy álom, ami a vér és az árnyak mocskos függönyén át már nem látszik. Én már nem voltam Heather, azóta nem hogy megöltem az első embert, hogy először csillapítottam a bennem rejlő bűnös szomjúságot. Hogy először éreztem meg, amint a Tündérdomb szíve egybeforr az enyémmel./
- Nem csodálom, hogy gyanakszik. Először felfogni sem tudtam ezt az egészet. De az ember egy idő után vagy megszokja vagy megszökik. Mivel az utóbbi lehetőség korlátozott, így marad a megszokás. Amúgy van nem olyan messze egy kávéház, oda beülhetünk, ha gondolod. Elég sokan vannak arrafelé is, de van asztalom, ami elég békésnek mondható.
/Még egyszer körbenéztem, de az elementálnak nem láttam nyomát, és gyanús vadásznak kinéző alakok sem voltak semerre./
- És igen, magával tartok, illetve tartson velem, ha gondolja. Amúgy csak azért igyekeztem a tanácsházába, mert azt hittem, meg akarnak ölni, nem nagy dolog, és úgy tűnik, csak félreértettem valamit.

(116)

- Azt hiszem, egyenlőre önnel tartok.
/ Biccentettem és a karomat kínáltam neki./
- Ne haragudjon, de nekem ezek a titulusok nem sokat mondanak. Bár az árnyak és vámpírtanács nem hangzik túl biztatóan. Más részről, hallottam már önről. Nem is olyan rég. Ha jól emlékszem, ön volna a sidhe-vámpír hybrid?
/Ez utóbbi résznél lehalkítom hangom, bőségesen elég, ha csak ő hallja amit mondani akarok./
- Gondolom, nem az önök ötlete volt ez a regisztrációs dolog? Minden esettre örülök, hogy megismerhetem kedves. De ha kérhetem, egy kicsit jobban rejteni kéne fegyvereit. Nem ismerem még az itteni törvényeket, de kétlem, hogy túlságosan örülnének az emberek ha fegyvereseket látnak. Mellesleg, miért is akarná bárki megölni? Hatalmi harc vagy csak személyes ellentét?
/ Idő közben, akár belém karol akár nem, elindulunk a kávézó felé./
- Különös ez a világ nem de? Már mint, ahhoz képest ahonnan mi jöttünk. Nehéz lesz megszokni, bár azt hiszem nem lesz más választásom. Szinte percről percre történik valami amit nem tudok megmagyarázni. Érzek dolgokat, ösztön szinten reagálok és.....
/Megtorpanok és hosszasan figyelek az egyik mellékutca felé. Mint ha kilépnék az idő sodrából és kívülről szemlélném az elhaladó embereket. Elmosódott arcokat látok csupán./
- Induljunk! /Sürgetem visszazökkenve./
- Rossz előérzetem van, jöjjön a másik oldalamra!
/ Áttessékelem a nőt a túloldalamra és elhaladtunkban fél szemmel arra figyelek, ahol megakadt a szemem, a nőt pedig szárnyammal takarom. De semmit nem látok, ami okot adhatna a félelmemre. /
+ Talán csak az átlépés miatt érzem magam különösen.
- Bocsánatodat kérem ezért a kis közjátékért, megcsalnak érzékeim, úgy hiszem.

{14}

- Nos valóban nem olyan dolgok, ahová a tinédzserek hétvégente bulizni járnak... /mormolom az orrom alatt, ahogy beúszik a tudatomba a vámpírok szabad idős programjai körül egy, amin részt vettem. A vér fémes szaga, a tobzódás, a vérmámor... a halott testek és üveges tekintetek. Kissé megborzongok, de a szörnyű az, hogy nem az undortól. A bennem élő szörnyeteg oda vágyik, csábítja a vér szaga, a gondolat, hogy gyilkoljon. Ő akar lenni a legerősebb, a legnagyobb és a legkegyetlenebb vad az erdőben.
A vámpír-sidhe hibrid dologra csak haloványan, még mindig félig somolyogva fintorgok./
- Nos ezt így igen kevesen merik kimondani, de igen, valami afféle vagyok. A legszörnyebb szörny a szörnyek között. /vontam vállat könnyedén, mintha nem lenne nagy dolog az egész. Habár kicsit komikusnak tartottam, hogy ezt pont egy angyallal tárgyalom meg./
- Nem a regisztráció a h'seriratiak mániája főleg. Nagyon rá vannak kattanva a dologra, de felőlem aztán azt csinálnak, amit akarnak. /tettem még hozzá folytatva a vállvonogatást. /
- Amúgy a vadászok mindenkit meg akarnak ölni, aki nem ember. Azonban mivel ezt a mai világban csúnyán büntetik, így kis halakért ritkán kockáztatnak. Ellenben én igen előkelő helyen vagyok, a tegyük el láb alól listájukon. A vadászok úgy hiszik, a világ jobb hely lenne szörnyek nélkül. Mellesleg a fegyverekkel nem lesz gond, néha előnye is van annak a sok számodra üres titulusnak.
Amikor mint valami testőr ide-oda pakolgat kissé meglepődök, és én is ösztönösen figyelem a tömeget, de nem látok vadászokat, vagy olyasmit, ami annak tűnne. Egy nő mintha minket figyelne, de nem voltam benne biztos, így hagytam a dolgot./
- Ne kérj bocsánatot. Ebben a világban többnyire jobb, ha hallgatsz az érzékeidre. Szerintem is ideje indulnunk.
/Nem karoltam bele, az akadályozott volna a lövésben, csak a balommal megfogtam a kezét és magam után húztam a kávéház felé. A jobb kezem szabad maradt és a fegyver mellett lógott.


*Folytatás a kávéházban.

(117)

]/ Ahogy a férfi elkezdett beszélni, ezzel újabb információáradatot zúdítva rám, nem igazán tudtam eldönteni, hogy mire véljem a halottakat./
-Most ugye csak viccelsz?/kérdeztem. Teljesen képtelenségnek tűnt számomra, hogy a harmincadik századba kerültem, egy időkapun keresztül, meg ez az új test is, és mi az, hogy mágus vagyok?. Most már nem igazán voltam benne biztos, hogy az idegen olyannyira normális, mint azt első pillantásra gondoltam.Azonban ahogy jobban megnéztem arckifejezését, hozzá tettem/
-Vagy mégsem viccelsz?...Na jó tételezzük fel, hogy elhiszem azt amit mondasz. De ha mindez igaz igaz is akkor mégis nem kellett volna valamiféle figyelmeztető, hogy például "vigyázz ha meg akarod nézni a makettet akkor hirtelen belecsöppensz a harmincadik századba" vagy valami hasonló? És még is mit jelentsen az ,hogy mágus, meg ,hogy új test? és mégis mitől lett rövidebb a hajam? És ha már itt tartunk, mégis ki a csuda volt az a tükörben akit láttam, és miért volt olyan ismerős a számomra mind a külseje mind a neve?/zúdítottam, kísérőmre a bennem lévő kérdéseket. Habár valójában magamban akartam átgondolni ezeket, valamiért kibuktak belőlem ezek a kérdések, ezért kicsit elszégyelltem magam, hogy ilyen hirtelen, zúdítottam rá a kérdéseimet./
-Bocsáss meg kérlek, hogy ilyen hirtelen ilyen sokat kérdeztem, igaziból, nem így akartam...sajnálom/mondtam végül, s reméltem, nem fog rám haragudni/

{4}

/Ahogy kilépett az ajtón, immáron biztosan, tudva,hogy már nem Londonban van, furcsállóan nézett körül. Számára teljesen idegen helyen volt, és...
+Repülő autó he?/ gondolta, miközben egy újabb jármű suhant el fölötte. Most már biztos volt benne,hogy nem képzelődik, azonban...Nem tudta, hol van, nem tudta, hogy került oda és mégis,hogy mehetne vissza...
+mégis mi ez az egész? Álmodnék?/várt egy kicsit, hátha fölébred valahol, London utcáin, azonban nem történt semmi. Végül is nem gondolta ő komolyan, hogy álmodna, hiszen nem szokott, csak úgy elaludni, azonban az igaz,hogy sűrűn belemerül gondolataiba, s ezért védtelenné válik.
+Hm, még egyszer ez okozza a vesztem./gondolta, majd visszarángatta magát a környezetébe, mely egy cseppet sem változott az elmúlt másodpercek alatt. Ahogy ott állt, és meredt az ismeretlenbe, nem tudva mi tévő legyen, először érezte azt, hogy nem tudja mit kell tennie.../

(2)

/Ahogy kiléptem az ajtón, egy különös világban találtam magam. Repülő autók suhantak el előttem és különféle furcsa alakok sétáltak el mellettem. Nem értettem ezt az egészet. Nem tudtam, hogyan is lehetséges az, hogy a napfényes Poenixből ide jutottam. Jó, itt is sütött ép a nap és a hőség is csak egy kicsit volt nagyobb, mint az otthonomban, de nem ez volt a lényeg. Egy egészen új világba kerültem, ahol senkit és semmit nem ismertem. Igazából még magamat sem. Volt egy olyan sejtésem, hogy a tükörben látott szavak közül a H'Sekirat lehetett a hely neve, ahol éppen voltam, a Gramin pedig valami megszólításnak illett be. De én eddig Collin voltam! Meg persze szárnyam sem volt ezelőtt. Mégis egy új világban álltam, két hatalmas szárnnyal a hátamon, amiket még meg kellett szoknom. Éreztem őket, de furcsa volt, hogy egyáltalán vannak. Az út, vagyis az az átlátszó, törékenynek tűnő izé, amin mindenki fel-alá sétált, sokfelé vezetett, én pedig találomra elindultam valamerre. Igazából nem figyeltem, hogy merre haladok, ösztönösen haladtam egy bizonyos hely felé./

*Folytatás itt: 1. szint, 2. kerület*

(2)

*Izzy Mirbacle*

- Semmi gond, teljesen természetes, hogy össze vagy zavarodva. Az új test pedig... / Agni megállt egy pillanatra, és a mellettük lévő épület egyik hatalmas üvegtáblájára bökött. Az üveg éppen annyira tükröződött, hogy a lány megfigyelhesse magát, csak alig engedett bepillantást a mögötte elterülő, irodaszerű világra./ - A többiek mind új testről számoltak be, nem tudom ez, mennyire hasonlít az eddigiekre. És nem, sajnos egyáltalán nem viccelek. A figyelmeztető tábla jó ötlet lenne, de a kapu visszafelé nem működik. Valójában nem tudjuk miért létezik, vagy kinek a céljait szolgálja. / Megvárta, amíg a lány felfedezi új arcát a tükörben. Töretlenül mosolygott, hogy némi megnyugvást nyújthasson. Amikor úgy érezte, hogy a másik kezdi felfogni a helyzetet, illetve megbékélni vele, a szemközti kávézóra mutatott. /
- Ide jöttünk, le tudunk ülni, hogy átgondolhasd a hallottakat.

*Ron Kayn*

- Egy újabb elveszett bárány, nemde? / szólította meg egy hideg női hang bal kéz felől. - Ne sikítozz, ne akadj ki, csak maradj nyugodt. Bántani nem foglak, azért vagyok itt, hogy elmagyarázzak dolgokat. / A fiatal nő egyáltalán nem tűnt veszélyesnek. Bőr szerelésében vagány motoros benyomását kelthette. Szemei jegesen tekintettek a másikra. /
- Még nem érted, mi történt veled, vagy hol vagy. De... / Nem éppen emberszerűen szagolt hirtelen a levegőbe. Felvonta szemöldökét, és tekintetében hirtelen érdeklődés csillant. / De érdekes szerzet vagy. Ember vagy. Nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű ember is átléphet... Mármint, hogy valakinek a vére ne telítődjön mágiával... / Megrázta a fejét. / Mesélni valód lesz. Nekem is. Keressünk egy csendesebb helyet.

/ A férfi a mellettünk lévő épület üvegére mutatott. Én belenéztem abba, és ismét az idegen, mégis ismerős alakot láttam, aki ugyanúgy mozgott, mint én. Miközben a tükörben nézegettem az idegent, a férfi beszélt hozzám, bár mondanivalója nemigazán ért el hozzám./
-Szóval ez azt akarja jelenteni, hogy az a lány ott a tükörben, én lennék?-kérdeztem, bár én sem igazán akartam elhinni a dolgot ezért valamivel több irónia került szavaimba mint terveztem.
-Azt hiszem...áááá/ ekkor elkezdtem nevetni.
-Bocsáss meg nem rajtad nevetek, csupán nagyon viccesnek találom ezt a szituációt.Pont olyan, mintha egy előre megtervezett filmben lennék, ahol a főszereplő lány átkerült egy párhuzamos dimenzióba és nem tud visszamenni, csak most még új testem is van./ A nevetést már abbahagytam, s reméltem nem nézett teljesen őrültnek, bár lehet, hogy ez az egész felkavarta gondolataimat. Kis szünet után ismét szóltam már gúny nélkül, inkább reménykedve/
-Biztos, hogy nem csak egy álom az egész?/ kérdésem inkább már kétségbeesettnek tűnhetett.../

{5}

*Előzmény az Angyali Bájakban*

/Pár percig csak bámultam az áttetsző utat a talpam alatt és azon gondolkoztam, mikor jön el az az időpont, hogy ez a világ képtelen nekem meglepetést okozni.../
+ Azt hiszem soha...
/Felsóhajtottam, néztem a csodás világot, ami oly idegen volt, de olyan gyönyörű, hogy egyszerűen nem tudtam félni tőle. Más volt, mint az otthonom, egy szupermodern felgyorsult világ tele mágiával és veszélyekkel... és mégis... és mégis szerelmes lettem belé.
Az arcomra mosoly költözött, ahogy ez a képtelen gondolat megfogalmazódott a fejemben./
+ Pedig de, szerelmes vagyok ebbe a világba.. a mágiába...
/Tűnődve simogattam meg Khar fejét, aki hűséges ebként jött utánam és most is lecövekelt a lábaimnál, ahogy az illik.
Éppen itt tartottam tűnődésem közepette, amikor a kocsmaféleség ajtaja kinyílt és kilépett Arion. Igazából csak érzékeltem a jelenlétét, mert még az utcát és a mesebeli tájat néztem. Azonban amikor megszólított meglepetten néztem arra azokat a sötét, torz fekete tükörként csillanó obszidiánszemeit keresve, a pillantása azonban a távolba révedt, nem nézett rám./
- Tessék? /a visszakérdezés ösztönös időhúzó-reakció volt nálam. Valójában sejtettem mire gondol... de a gondolat túl fájdalmas volt ahhoz, hogy testet öltsön. Ha hagytam volna, hogy lelkének anyagát materializálja, tőrként fúródott volna bele az enyémbe...
Eszembe jutott a fekete koporsó, amiben a fiam feküdt... Ahogy a lányom veje buta vénasszonynak nézett. Olyan távoli emlékek voltak, de valahogy mégis túl fájdalmasak, hogy átgondoljam őket.
Végül vettem egy apró levegőt és a csizmám orrát figyelve válaszoltam. A hangom halk volt és csilingelő tónusa valahogy nem illett a régi emlékekhez, hiszen nem az a hang mondta el őket, aki átélte.../
- Mindenkit. A férjem, a gyermekeim. /mondtam csendesen. Ennél többet egyenlőre nem tudtam elmesélni róluk. Hogy hogy szerettek minden butaságom ellenére.
Önkéntelenül simítottam végig az ujjamon pihenő jeggyűrűmön. Majd visszafordultam felé, vártam, hogy rám nézzen./
- És te? /kérdeztem végül ugyan olyan csendesen, ahogy eddig beszéltem. /
+ Ismét az a kellemes csilingelés, lágy dallamos hang... Milyen idegen! És mégis ismerős...

(88)

*Innen jöttem: Tanácsház; Előcsarnok*

/Kérdéseimre Yash kedvesen válaszolt és közölte, hogy egy medál, amit a nagyapjától örökölt, lehetővé teszi, hogy a ruhája is vele együtt alakuljon. Örültem, hogy nekem ilyen gondom nem volt. Mikor átalakult, tátva maradt a szám. Kissé bizarr volt látni, ahogy átváltozik egy jó négyméteres farkaslénnyé. Valahogy látszott rajta, hogy nem alakult át teljesen farkassá, de biztos ennek is megvolt az oka. Gyönyörű, szürkésfehér szőrt "növesztett" a szőke haja helyett. Egy vicsort is küldött felém és feltessékelt a hátára. Nem kellett sokat biztatnia, néhány pillanat múlva már a hátán terpeszkedtem és a bundájába kapaszkodtam, miközben ő elindult a fősugárúton. Régi hajam csak úgy csapkodta volna a hátamat annál a sebességnél, de az már a múlté volt. Új hajam rövid volt, így különösebben nem volt gond vele. Élveztem ezt a száguldást Yash hátán. Fenomenális volt ez az élmény./
-Jahúúú!/Kiabáltam izgatottan. Tényleg jól éreztem így magam. Ez volt eddigi életem legizgalmasabb napja és még messze volt a vége.

{13}

/ Noha nem volt szándékos a lélekgázolás, azért a kérdésemmel csak sikerült feltépnem a leányzó régi sebeit, amelyeket az át jövetelkor, vagy már előtte szerzett. Az első reakciója magától értetődő volt, erre nem is igazán reagáltam rá. Úgy voltam vele, hadd szedje össze minden erejét... bár már ekkor élt bennem a gyanú, hogy igencsak érzékeny pontra tereltem a beszélgetésünk fonalát. Aztán jött az a párszavas válasz is, ami valahol ott lógott a levegőben, már akkor, amikor még csak megszólaltam... egyszerűen nem akart elhalni a hangszálam. Megtörtént. Viselni kell a következményeket. Legalább azt már tudtam, hogy odahaza a múltban, a valódi életében családja volt. A jegygyűrű érintését akaratlanul és észrevettem. Annak ellenére, hogy ennek a torz világnak az utcáit bámultam menet közben, a látószögemben ő is benne volt. Egyrészt, a környék ismeretlenségéből fakadóan, akár kellett óvni őt, akár nem, megtettem volna. Egyrészt, mert útitársak voltunk, másrészt meg azért, mert egy lányról beszéltünk. Azóta az eset óta megfogadtam, hogy egynek sem ártok... olyan nagyon, legfeljebb egy kicsit. Éreztem ott legbelül, hogy mivel sidhe, de nem az én alfajom, rühellnem kellene, de nehezemre esett. Első és második körre is... így ezt az utálkozzunk marhaságot le is zártam magamban, itt és most, mégpedig véglegesen. Legalábbis vele szemben egészen bizonyosan.

Annak ellenére, hogy a válasza közben a hangja dallamosan és kellemesen csengett, mégis, mintha éreztem volna benne valamiféle eget rengető fájdalmat. Némaság lett úrrá közöttünk, persze az utca zaja ezt feledtette... de feltűnő volt a csendessége, így oldalra pillantva a tükreit kutattam. Az övé igézőbb és szebb volt, visszagondolva az üzletben való tükörbenézésre. A fekete golyók a fejemben meglehetősen félelmetes és nem mellékesen pedig beteges képet festettek. /
- A múltam!
/ Válaszoltam egykedvűen egy vállvonás közben, melyet követően újfent a tömeget méregetve haladtam mellette... meg a furcsa állata mellett, amit eddig a pillanatig sem sikerült megszoknom. Úgy voltam vele, ez a válasz bőségesen elegendő a számára, elvégre nem ismerem annyira, hogy minden apróságba beavassam. Hazudni pedig nem hazudtam, valóban csak azt hagytam hátra. Családom nem volt, akit közelebb engedtem magamhoz, az meg már nem élet, amikor az időutazás megtörtént. Egyszóval egy szennyel teli régmúltat hagytam hátra, hogy itt a jövőben a régi érzéseimmel, de új életcéllal szülessek újjá. Végiggondolva az egészet a büdös vén banya életcélt adott nekem, ami odaát csak annyiban merült ki, hogy dolgozzam a megélhetésemért. Itt meg, ki tudja, mi fog rám várni. Annyi bizonyos, hogy rengeteg tanulás, elvégre belecsöppenni egy ismeretlen világba nem szokványos. /
- Az állatod micsoda? Itt szerezted, vagy hoztad, és ő is átalakult?
/ El kellett terelni a dolgot, mert azt nem akartam, hogy kukán, mint két idióta csoszogjunk egymás mellett egész út alatt. /


{12}

/Az arcok olyanok, akár színes fonalak egy hatalmas szövegben. Ahogy a múlt sebeit kötögetve sétálok az áttetsző úton, amelynek sima teste mintha hullámozna a semmiben.
Kicsit úgy érzem magam, mint aki álomban jár. Már meggyőződtem róla, hogy ez nem álom, valamiért mégis az merül fel néha bennem, hogy csak álmodom. Hogy egyszer majd felébredek, sajgó tagjaimba ismét belehasít a kor gyilkos kínja, és én majd csak fekszem az emlékével annak, aki voltam, vagy akit álmodtam magamnak...
+ Vagy talán nem is egy álom, hanem valami különös kifacsart mennyország? Ide jutottam, mert talán a halál mégis győzedelmeskedett rajtam, csendben féltő szeretőként magához ragadott, hogy ne eresszen a karmaiból soha? És szerelme zálogául ezt a túlvilágot adta volna nekem? Minden csalás lenne, minden csak illúzió? Talán nem is csak az álom, hanem az egész élet is az... egy álom az álomban, csalás a csalásba csavarva...
Felsóhajtottam, hogy gátat vessek az őrült gondolatmenetnek.
+ Ha így folytatom, akkor teljesen biztos, hogy meg fogok őrülni...
A másik sidhe mozdulata rántott ki a nagy gondolkodásból. A vállvonása olyan könnyed volt, mégis mintha maga mögé taszította volna ezzel az egyetlen mozdulattal az egész múltját. Minden esetre én nem akartam faggatni róla. Az emberek szerettek nekem beszélni, mert tudták, megtartom a titkaikat, de Arion még nem ismerhetett annyira, hogy ezt tudja rólam, így inkább azon csodálkoztam volna, ha egy vadidegennek kiönti a szívét.
Én sem vágytam arra, hogy még jobban feltépjem a múltam sebeit, így egyáltalán nem csodálkoztam rajta, hogy ő sem teszi. Nem tudtam, mit élt át, de úgy gondoltam, majd ha szeretné, elmondja. Addig pedig nincs jogom faggatni.
Már azt hittem végtelenre nyúlik a csend, amikor végre megszólalt. Hálás voltam a témaváltásért, habár jó barátom volt a csend is, de nem a kínosabbik fajtája.
Amikor rákérdezett, vetettem egy pillantást Kharra, aki hűséges ölebként nyugodtan bandukolt mellettem. Különös állat volt valóban, de az volt a még furcsább, hogy nem igazán lógott ki ebből a világból. Ezt még az is alátámasztotta, hogy alig néhányan bámulták meg ezt a különös teremtményt./
- Nos igazából nem állat... illetve én sem tudom pontosan micsoda. Amennyire eddig összeraktam a dolgot, ő egy elementál, aki beleköltözött abba a testbe, amit homokból alkottam. /próbáltam nagyjából definiálni a dolgot./
- Tudom elég furcsán hangzik.. /vetettem rá egy gyors, félig bocsánat a hülyeségért pillantást.
Ekkor láttam meg a fényt, az út végén. Nah nem azt a bizonyos fényt, hanem valami földöntúlian gyönyörű szikrázást, amibe belépve az emberek elenyésztek, akár a reggeli harmat a nap első sugarainak csókjától./
- Oh... az lenne a teleportkapu? /kérdeztem csak úgy magamtól, meg mindenkitől. Meglepődtem és le voltam nyűgözve, ezt nem tagadhattam./

(89)

*Folytatás a Teleportkapunál*

*Danu gyermekei*
*Innen jöttünk:Régies sikátor*

/Furcsa, hogy nem kell visszafognom magam, elvégre most már Lisim simán
tudja velem tartani a lépést. Nemsokára tényleg kiérünk a széles útra,
mely még mindig furcsa. Csak kuncogok egy sort barátom reakcióján./
-Az én reakcióm is valami hasonló volt elsőre./Mosolygok derűsen a szőke
angyalra, aztán szétnézek./Vajon merre lehet a kávéház?/A forgatagban
lassan lépkedek, közben a fejem nyújtogatva, hátha rálelek az általunk
keresett helyre. Fel sem tűnik, hogy a szárnyam is meg-megmozdul, ezzel
hol egy járókelő, hol Lisim felé csapva egyet. Csak mikor az egyik morcosabb alak rám szól, akkor esik le, mit is csináltam./
-Bocsánat./Hajtom meg a fejem a férfi felé, aki legyint egyet és
elviharzik. Ezután óvatosabban mozgok, ügyelve arra, hogy szárnyaim
lehetőleg ne is moccanjanak. Hamarosan megpillantom a boltot, melyből kijöttünk.~Legalább ide már vissza tudok találni.~Gondolom. Ekkor nem messze a bolttól észreveszek egy helyet, ami talán a Kávéház lehet. Odamegyek és belesek az ablakon és valóban azt látom, hogy kávét, meg egyéb innivalót fogyasztanak a bent
lévők./
-Megtaláltuk! Ez a kávéház!/Fordulok Lisim felé vigyorogva. Előveszem a Ramieltől kapott kis üveglapot és a közepére bökök. Ekkor ismét feltűnnek a képek a keresendő személyekről, akiknek próbálom megjegyezni az arcát. Mikor ez megvolt, társam kíséretében belépek és szétnézek, hátha meglátom valamelyiküket./

*Folytatás a Kávéházban*

(14)

*Izzy Mirbacle*
folytatás a Kávéházban
*Shirilla Canderion*

/Az út villámgyorsan elröpül Yash lábai alatt, a loboncába kapaszkodó lány pedig elsuhantában érzékelheti a kisebbfajta döbbenetet, amit különös párosuk megjelenésére kiül a hasonló látványhoz ritkán szokott járókelők arcára. Mindenesetre a rövidnek alig, ám mindenképpen gyorsnak nevezhető száguldás végeztével Shirilla nélkülözni kényszerül Yash könnyedén táncoló izmait, mikor is a fiú a Kávéházhoz érve fél kézzel hátranyúl és annak ruháját megragadva könnyedén leemeli utasát, hogy onnantól kezdve az a saját lábán közlekedhessen. Végezetül felegyenesedve ruháival együtt visszanyeri emberi alakját és a futást követő pihegés legkisebb jele nélkül, mosolyogva int fejével az üvegajtajú bejárat felé./
- Remélem, nem gond, hogy be azért nem viszlek.

*folytatás odabent*

*Előzmény itt: Annantina nagyi boltja*

/Bólintok és követem Eddy-t, közben győzködöm magam, hogy csak azért, mert nem tudom, hol vagyok.
A város még mindig furcsának tűnik. Sok furcsa kinézetű ember: hozzám hasonló, sávos-szeműek, különös enyhén sápadtak és átlagos embert láttam, szokatlan ruhákban, mintha egy sci-fiben járnék. Köztük egy-két apró, szárnyas lény is repkedett az utcán./
+Tündérek?+
/Inkább ezt nem említem a srácnak, mert a végén még bolondnak nézne. De attól még minden olyan bizarrnak látszik... Ráadásul a környezet, az épületek is furcsának tetszenek./
-Mint valami kicsavart, futurisztikus világ, nem? Az egész, mint egy sci-fi valósághű díszletei. Csak az emberek egy része tűnik szokatlannak. /mondom. Mindig érdekeltek az igazán különleges dolgok, mint művészt, de sose gondoltam, hogy egyszer egy ilyen világba fogok belecsöppenni./ -Te nem így látod?

{5}

- Úgy - úgy, de nekem azért sok a szokatlan. Ami viszont jobban aggaszt, hogy még mindig nem tudok semmit erről a helyről.
/Válaszolok Rayanának.
Észreveszek pár sarokkal arrébb egy KÁVÉZÓ táblát. Egy kicsit gyorsítok a tempónkon./
- Ott egy kávézó, oda megyünk. /Mutatok a táblára./
- Remélem lesz ott valaki, aki tud informálni minket.
+ Annyi gondolat jár a fejembe, hogy inkább nem is foglalkozom velük, majd ha végre leültünk...+


{9}

/Felnézek a táblára, amire Eddy mutatott./
-Rendben. /Bólintok rá, de azért magamban füstölgök egy sort./
+Még hogy parancsolgassanak nekem!+/A felháborodásomat egyszerűen az indokolja, hogy még senki nem próbálkozott ilyesmivel./
/Az azért meglátszik rajtam, hogy nem vagyok épp felhőtlenül boldog. Abban a pillanatban még az is eszembe jutott, hogy a következőnél megütöm./
+Nem is rossz ötlet a kávézó! Csak ő is gondolkodik, és jónak látja ezt az ötletet és úgy gondolta nekem is tetszeni fog.+
-Mégis, mivel fogunk fizetni?! /kérdezem gúnyos mosollyal./ -Valószínűleg nem tudunk itt a szokásos pénzünkkel fizetni és nálam különben sincs egy dollár sem.
/Közben kiforgatom a zsebeimet és valami hengeres fémtárgy esett ki a pulcsiméból. Felkaptam és vizsgálni kezdtem./
-Mi lehet ez? /kérdezem magamtól és észre sem vettem, hogy hangosan is kimondtam./

/Látom Rayanán, hogy nem szereti, ha irányítják./
- Jó kérdéseid vannak "szivi". /Mondom félvállról, és tartom az arcomat várva a pofont./
- Mid van neked? /Mosolyodok el a hengeres fémtárgy láttán./
+Tudom, tudom rossz az aki rosszra gondol, de ennyi belefér... vagy nem...+
- Szerinted tudom, hogy miket hordasz Te magadnál?
Ha engem kérdezel, akkor nagy a baj, mert ugyan úgy tudom mint te.
/Vetem oda gúnyosan./
+Lehet nekem is meg kéne nézni a zsebeimet?+
/Átkutatom a ruhámat és találok egy sörnyitót.../
+Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó, na de ez már aztán tényleg furcsa...+
- Ez meg mia... ? /Mutatom Rayanának a mini sörnyitót./


{10}

/Az első megjegyzésére nem reagálok, egyszerűen csak fenyegetően bámulok, viszont másodszorra már tényleg megütöm. Szerencsére ebben gyakorlatom van, így szép, egyenes ütéssel célzom meg az orrát./
- Az az egyetlen baj, hogy ez biztos nem az enyém, mert Dublinban még nem volt nálam! /nézek rá gúnyos mosollyal és a kérdést is figyelmen kívül hagyom./
/Erősen elgondolkozom azon, miért ne hagyjam ott, de nagyon úgy tűnik, ő az egyetlen, akinek legalább a nevét tudom./
-Ajánlom, hogy ne idegesíts fel, mert megbánod! /sziszegem Eddynek, mielőtt megint erőszakkal próbálnám megoldani a problémáimat./

{6}

*Rayana Lestarn, Eddy Shooter*

/Az út túloldalán, a többi, repülő, lebegő lény és jármű között egy focilabda méretű, fémesen csillanó testű valami tűnik fel, ahogyan lassan, mármár ráérősen fordul be a legközelebbi sarkon.
Robotokhoz méltó alapossággal forgatja körbe és körbe üvegesen tükröződő optikáit, miközben lassú sétatempóval araszol végig az út mentén, magasan az emberek (és egyéb lények) feje fölött./