Fősugárút

*Dante és Alyara*

/A vámpír mivel csak most érkezett nem figylt semmire. A nővények és a nő szépsége megbabonázták, így nem látta, hogy csak egy vastag felhőréteg választja el a biztos haláltól.
Most azonban a felhők felszakadoztak és az aranyszín napsugarak olyanok voltak, akár gyilkos lándzsák. Beledöfték fénytestük a vámpírba, élő sikoltozó fáklyává változtatva őt... úgy lángolt, akár eleven máglya. Körbe-körbe rohant üvöltve, míg bele nem dőlt a virágszőnyegbe... A növényzet megmozdult és lehúzta a mélyre, Alyara nem tudhatta hogy él-e még, hiszen a vámpírok sokat bírnak, de látta mint ég le minden hús a csntjairól, hogy alig maradjon ami tartja./

*Arich, Cymbeline és Keilare*

- Távvezérlés bekapcsol, jogosultsági szint négyes, kód kettő, kettő, kilenc. Kettes a helyszínen, célpont azonosítva. Protokoll szerinti intézkedést megkezdem. /Az éterbe szűrődő szavak tulajdonosa kilép a személyre szabott menürendszerből, s határozott hangját immár egy magasan lebegő szerkezet hangszórója közvetíti:/
- Itt H'sekirat város rendőrbírája! Vérszívó, engedd el az áldozatodat és azonosítsd magad!
/Hogy ne legyen kérdéses, kire vonatkozik a felszólítás, vakító fénypászma öleli körbe az összeölelkezett kettőst. Pillanatnyi szünet után - ami éppen csak arra elegendő, hogy az egymással elfoglalt páros felocsúdjon - folytatja az erős, férfihang:/
- Figyelmeztetlek, hogy az Egyezmény értelmében jogom van az ellenszegülés legkisebb jelére azonnal likvidálást végrehajtani! Engedd el a lányt és azonosítsd magad!

/Látom, angyalkám mondana valamit, mikor az utcán felhangzó utasítás torkára forrasztja a szót. Bosszúsan pillantok fel, hogy megkeressem a hang forrását +Pedig már éppen kezdett sínre kerülni a dolog!+, azonban elvakít a ránk vetülő fény, így csak annyit látok, hogy egy magasan felettünk lebegő szerkezet +Jármű? Robot?+ tart minket ellenőrzés alatt. Megadóan, kezemet széttárva ellépek hát a lánytól, s miközben bocsánatkérő tekintettel igyekszem biztosítani, itt valami félreértésről van szó, csattan az újabb figyelmeztetés:/
- Azonosítsd magad! /A kiabálásra erőt nem fecsérelve - valamiért úgy gondolom, nem szükséges ordítoznom - mondom itt kapom nevemet:/
- Arich del Contiago, szolgálatára. /Hajtom meg magamat, majd felpillantva igyekszem valami kontaktust teremteni a reflektor mögött rejtőző fenyegetőzővel, éppen csak annyi sértődöttséget adagolva hangsúlyomba, hogy érezhető legyen a megbántottságom, amit az ilyen, megalázó bánásmód kelt bennem./ Attól tartok, itt valami félreértésről van szó...

(15)

/Valóban szerettem volna mondani valamit, de a torkomra forrt a szó, ahogy hirtelen világosba borultunk. Mint a tolvajok, akiket rajtakaptak a lopáson éppen, magam is bűnösnek éreztem magam, aztán enyhén ijedtnek, majd végül döbbentnek, mikor ráébredtem, hogy mit is kiabál felénk az egyelőre testetlen, arctalan férfihang, a rendőrbíró. Hátraléptem én is egyet Arichtól, kezdett összeállni bennem a kép, de nem hittem el egyáltalán, hogy az ez a kedves fiú, a kedves mosolyával bármi rendkívülit tett volna ellenem. Biztos voltam benne, azt megéreztem volna. /
+Vérszívó? Áldozat? Te jó ég! Ez meg miről beszél?+
/Mindeközben Arich arcát néztem, ő pedig a magasba nézett, illetve próbált látni valamit, de az erős fénytől ez lehetetlen volt. De aztán eszembe jutott, amit a boltban olvasott fel a tükörből: Halhatatlan. A tudatomba férkőző makacs gondolat tanyát vert, amitől már nem lehetett szabadulni: Arich vámpír. Ezért halhatatlan. Ó, de micsoda lét ez? Egyszerre váltam aggódóvá, és irtózóvá. Aggódtam a fiúért, hogy most mi lesz majd vele, ha a hatóságok kezére kerül. Fogalmam sem volt róla, hogy miféle egyezményre hivatkozik a rendőr, mi történhet majd vele. Másfelől pedig irtóztam attól, hogy mit tehetett volna, ha nem lép közbe a hatóság./
- Arich? /Néztem rá kissé kérdőn, és azt vártam, majd cáfolja, amit hallottunk. Azután fölnéztem én is a magasba, majd kimondtam, amit gondoltam én is./
- Nem, ez valami félreértés lesz. Mi most érkeztünk ide. Az én nevem Cymbeline. /azonosítottam én is magam az új nevemen./ - És nem vagyok az áldozata, nem akart bántani engem. /Sajnos nem tudtam állítani, hogy barátok vagyunk, képtelen lettem volna ezt hazudni, talán azzal megmenthettem volna. Bíztam benne, hogy elég lesz a szavam, hogy semmi ellenségességet nem tapasztaltam, semmi olyat, ami arra enged következtetni, hogy veszélyben lettem volna./
- Egyáltalán nem történt semmi, ami miatt aggódniuk kellene. /Aztán Arichra pillantottam, hogy meggyőződjek róla, nem tévedek./

(16)

*Arich, Cymbeline és Keilare*

- Na persze... /Hangzik fel az óvatlanul kibukó fél mondat, majd újabb látványosság tűnik fel a színen: csendesen zúgva egy lesötétített ablakú, feketére festett jármű áll meg a páros mellett az út szélén, simának tűnő karosszériájából egy pillanat alatt két eléggé meggyőző kinézetű, ám ismeretlen rendeltetésű fegyverállványt elővarázsolva és Arich-ra irányítva./
- Vérszívó, előállítalak más fajú megtámadásának alapos gyanújával H'Sekirat város Felügyeleti Központjába! Ha ellenszegülsz az intézkedésnek, azonnal tüzet nyitok! /Az utolsó szó elhangzásakor a jármű hátsó ajtajaként szolgáló elem felemelkedik, feltárva a meglepően komor, fekete és szolidbarna színű utasteret. Tiltakozással, közbevetéssel nem törődve s mindet túlharsogva csattan az utasítás:/
- Utolsó felszólításom, szállj be önként a járműbe, vagy likvidállak!
/Mihelyst Arich a karosszérián belülre kerül, az ajtó lecsukódik, s az autó szinte egy pillanat alatt utazási sebességre gyorsulva kis ideig az úton halad, később a levegőbe emelkedve eltűnik szem elől./

+Na tessék, előállítás!+ /Nyugtázom rezignáltan a szégyenletes tényt./ +Odahaza a rendőr legfeljebb igazoltatott, de elő még soha nem állított. Még jó, ha ki tudom magyarázni magamat és nem kell belülről megtapasztalnom ennek a csodálatos jövőnek a korszerű börtöneit. Szép kis tapasztalat lenne, főleg, hogy még valahogyan a boltba is vissza kellene jutnom, ha valaha is vissza akarok jutni.+
- Remélem, te hiszel nekem, hogy egyáltalán nem akartalak... nem akartam semmi rosszat neked! /Pillantok esdeklő tekintettel Cymbeline szemébe, majd az utolsó felszólítás hatására kezeimet tarkóra téve, megadó arccal indulok meg végzetem - a sötét autó utastere - felé./
- Hagyj üzenetet, hol érhetlek el, és ha kiszabadulok, megkereslek! /Kérem angyalkámat, ahogy elvonulok mellette, majd egy utolsó búcsúpillantás után beszállok a járműbe./

(16)

/Rólam, mintha tudomást sem vettek volna, úgy zajlott le gyorsan minden./
- Tudom. /Nyugtattam Arichot/ - Biztos vagyok benne, hogy tisztázod magad, és el fognak engedni. /Bárcsak tudtam volna mondani neki valami olyasmit, ami igazán biztató, amivel magamat is vigasztalhattam volna. Mert amikor körbenéztem, Keilare sem volt már ott. Vagy ha ott is volt a közelben, én nem láttam őt sehol. Be kellett vallanom még magamnak is, féltem. Teljesen egyedül kell maradnom egy idegen világban? Ez járt a fejemben az aggodalmam mellett. Néztem a fiú után, és csak az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy hol is hagyhatnék üzenetet neki. Utánaléptem, de nem akartam a hatóságot kihívni magam ellen, tisztes távolságban megálltam./
- Carlosnál hagyok üzenetet! + Feltéve, ha eljutok oda.+ /Gondoltam magamban majdhogynem ijedten. A közeget nem lehetett meggyőzni arról, hogy téved, hogy nem volt szó semmilyen támadásról, nem is próbálkoztam vele tovább. Egyetlen reményem volt, hogy Arichnak sikerül valahogy meggyőzni a rendőröket. Arich zakója rajtam maradt, de amikor ezt észrevettem, az autó már a magasban járt ismét. Tétován léptem egyet-kettőt a járdán, azután próbáltam magamhoz térni. Egyik bajból a másikba kerültem. Hiába törtem a fejemet, nem sikerült dűlőre jutnom, mitévő is lehetnék./
+ Hol keressem ezt a Carlost is?+ /Tépelődtem magamban. Nem hittem, hogy egyszerű lenne. Semmit sem tudtam erről a városról, csupán a nevét./
- H’ Sekirat. /suttogtam magam elé a város nevét, és az égvilágon semmit nem mondott nekem ez semmit, még így kimondva sem. Tanácstalanul indultam Keilare keresésére, aki szintén eltűnt a szemem elől./
+ Csak nem történt vele is valami szerencsétlenség? Azt már tényleg nem élném túl!+
/Gondolataim természetesen túlzóak voltak, de ez normális volt az adott körülmények között. Az utcán járóktól nem remélhettem segítséget, mindenki kikerült. Mindenki tudatosan közlekedett, csak én voltam, aki nem tudta mitévő legyen./

(17)

*Cymbeline*

- Miért akarsz pont ahhoz a vérszívóhoz menni? Nem volt elég ez a mostani? /Szólal meg Cymbeline mellett egy ismerős - az előbbiekben utasításokat osztogató - férfihang. Ahogy odakapja fejét, a hang gazdája éppen hosszú kabátja zsebébe csúsztat (a szájában füstölgő cigaretta tanúsága szerint) egy öngyújtót. Vagy legalábbis valamit, ami az öngyújtó jövőbeni megfelelője./

- Ha így folytatod, előbb vagy utóbb kivéreztetve végzed valamelyik kevésbé finnyás vámpír vackán. /Cigarettájának füstjét mélyen leszívva pillant a napszemüveg mögül Cymbeline-re, majd szája sarkában megvető fintor sejlik fel./
- Ugye nem akarod azt mondani, hogy Anolgelisből pont ezért pottyantál ide?

/Ahogy elindultam volna az ismeretlen utcán engem is megszólított valaki. A hangjára összerezzentem. Ugyanaz volt, aki az előbb még Arichot felszólította, igazolja magát. Miért nem vettem észre előbb? Erre nem tudnék válaszolni, de egyszerre ott termett mellettem. Meglepettségemben megtorpantam, és csak néztem rá értetlenül. A férfi szemét eltakarta a napszemüveg, ami nem volt indokolt szerintem, hiszen nem volt napfény, ami bánthatta volna a szemét. Minden bizonnyal a divatnak hódolt, hacsak nem valami más oka volt, hogy óvja, illetve takarja a szemeit./
- Carloshoz? -/kérdeztem, s meglehetősen ostobán éreztem magam. Kihez-máshoz? Hisz az ő nevét kiabáltam Arich után./
- Ahogy az előbb is mondtam, nem voltam veszélyben. Mégis miféle világ ez? Nem is kérdeznek, csak visznek? / A hangot, ahogy hozzám szólt roppant cinikusnak találtam. Félrefordítottam a fejemet, igyekeztem megemészteni a hallottakat. Éreztem, a rendőr megvet engem olyasmiért, amiről fogalmam sincs. Elhatároztam, nem veszek róla tudomást, csak gondoljon, amit akar. Visszafordultam hozzá a következőkkel:
- Ma reggel még Budapest egyik utcáján sétáltam munkából hazafelé mentem. Ez a város, az egész meghaladja a képzeletemet. Egy régiségboltba mentem, onnan is jöttem ki. Most biztosan ostobaságnak fogja tartani, magam is ezt gondolnám otthon, és meggyőződésem volna, hogy valami nincs rendben itt. /mutattam a fejemre./ - De ha elhiszi, ha nem, ez itt nem az én világom. Ez olyasmi, amit fantasztikus filmekben látni. / Kis szünet után hozzátettem még azt is:
- És fogalmam sincs róla, Anolgelis hol lehet, de onnan végképp nem pottyantam.
/Igyekeztem a napszemüveg mögé látni, nem volt ínyemre, hogy nem láthattam a szemét a férfinek. A másik téma sokkal kényesebb volt. Nem is nagyon tudtam, hogyan reagáljak rá./
- Úgy gondolja, hogy veszélyben voltam? Nem hittem… szóval nem éreztem, hogy bántani akarna Arich. Ő is valahonnan máshonnan jött ide. /Megráztam a fejemet, ahogy kissé elgondolkodtam./
- Vámpír lenne? Hihetetlen! /Azután újra a rendőrre néztem./
- De ahogy elnézem magát, másokat sem kedvel jobban. /Próbáltam valamiféle mosolyt produkálni, oldani a feszültséget. /
- Ha nem ajánlja, hogy ehhez a Carlos nevű vérszívóhoz menjek, mégis hová mehetnék? /Kérdeztem félig viccelve, félig komolyan, de a választ nagyon is vártam./
(18)

/Nália kiröppen a vállamra és onnan mutogat merre kell mennünk a Múzeumhoz. Közben csacsog nekem a különböző boltokról, melyek mellett elhaladunk. Félig meddig figyelek rá, ami érdekel arról még kérdéseket is teszek fel neki, hogy jobban tájékozódjak és ne nézzen egy szótlan élő közlekedési eszköznek, viszont ami nem érdekel annál csak hümmögök.
Rengeteg fura szerzetet látok útközben, még mindig újult erővel hat rám a megannyi teremtmény./
+ Nehéz lesz megszokni! +
/Némi gyaloglás után megérdeklődőm, miképp viszonyulnak egymáshoz a különböző lények. Mivel nem hinném, hogy puszi pajtások lennének!
Ezt a véleményemet érezem és látom is.
Mert míg rám tisztelettel néznek a legtöbben, tündértársamra semmilyen pozitív vagy negatív érzést nem látok a tekintetükben.
Kérdésemre Naália elkezd mesélni a különböző városokról, lakóiról és a fennálló helyzetről.
Arról, hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz a különböző lények, tömören felel. Amiből csak azt tudom meg, hogy minket angyalokat többnyire tisztelik, de akadnak fajok, mint például a vámpírok és a vadászoké akik lenézik. Míg a lidércek és a goblinok félnek tőlünk. Arról már nem mesél, hogy őket tündéreket milyen számba veszik.
Meghagyom későbbre kíváncsiságom. Nem firtatom. Ha ő nem akar most róla beszélni elfogadom.
Érdeklődésemet, most úgyis egy másik csini kislány köti le. Méreteiben is jobban imponál, mint Nália.
Aranyszőke fürtjei csak úgy ragyognak a tavaszi napsütésben. Kissé lelombozóan hat, hogy egy férfi zakó van ráterítve a vállaira, de az már kevésbé, hogy akivel beszél nem a zakó tulajdonosa.
Néhány lépéssel távolabb egy kirakatnál megállok, és figyelem a szépséget, ahogy azzal a rossz küllemű férfival társalog./


{53}

*Cymbeline*

- Á, ezek szerint M kategóriások vagytok... /A férfi elfintorodik, majd megrántja vállát./ Mindegy, ez nem... /Pillanatra elcsendesedik, majd miután a szemüvegkereten megérint egy - a többitől látszatra semmitől sem különböző - pontot, fanyar félmosolyra húzza száját./

- Nos, az a nagyon ártatlan piócád csak eddig tudta tűrtőztetni magát. Az érzékelők szerint ismételt támadást hajtott végre... Nagyon ki lehet éhezve. Ezek után hiába magyarázkodsz, biztosan le akart csapolni. Még ha te nem is vetted észre. /Magasan a háttérben egy fakó tűzgömb villan fel./

- Bár ki tudja, lehet, hogy hagynom kellett volna, akkor legalább a Szolgálat kocsija megmaradt volna. /Félig szívott cigarettáját elpöcköli, majd zsebre vágva kezét megindul a járdán. Két lépés után viszont megáll és visszanéz a válla felett./
- Rendőrbíró megtámadásáért ugyanis azonnali likvidálás jár. Ne mondd, hogy ez nálatok máshogy van...

*Tereus*
- Ő egy rendőrbíró. /Szólal meg Nália, miután kiszúrja, kiket figyel Tereus./ Nem, nem a lány, a férfi. Ez a város az egyetlen, ahol igazából a régihez hasonló törvények szabályozzák az egymás mellett élést. Máshol... /Megvonja apró vállait./ Nos, máshol boldogulsz, ahogy tudsz, meg ahogy hagynak. Mindenesetre itt az ő fajtája felelős azért, hogy ezek a szabályok bizony be legyenek tartva. Ha jót akarsz magadnak, nem lesz dolgod velük... vele meg különösen nem. Híresen gyorsan eljár a keze, érted meg kár lenne. /Kacsint fel Tereusra./

/Állítólag híres voltam a türelmemről, de ez a pasas kezdett kihozni a béketűrésemből. Hiába akartam kedves lenni vele, egyszerűen irritált a lenézése, a fensőbbséges modora. Ökölbe szorítottam a kezemet, bosszantott, hogy teljesen idiótának néz. Még akkor is, ha tulajdonképpen megmentett. Mert biztosan tudta, mit csinál, és lennie kellett valaminek, ami őt igazolja, még akkor is, ha nekem erről semmit nem mondott./
- Igen, lehet, hogy M kategóriás vagyok, lehet, hogy kategórián kívüli, sőt az is lehet, hogy fogalmam sincs, miről hadovál. Mindazonáltal, nincs joga így beszélni velem. Nem az én piócám, s nem is nevezném annak, még magát sem. /Éreztem, hogy nem biztos, hogy jó úton haladok, de már nem volt megállás, muszáj volt kimondanom a véleményemet ennek a rendőrbírónak, vagy legyen is ő bárki./
- Ő legalább udvarias volt. Tudom, illene megköszönnöm a közbelépését, de ahogy elnézem magát, úgyis teljesen mindegy. Magának nem az a lényeg, hogy megmentett-e, vagy sem, hanem az, hogy likvidálhasson valakit. Áh… /Nem léptem utána, két lépés távolságból szóltam hozzá./
- Biztosan jó oka van rá, hogy így viselkedjen, és mivel maga rendőr, minden joga megvolt hozzá, hogy így cselekedjen. De talán neki is járt volna egy esély, hogy megértse, mi történt vele. Ugyanis én sem nagyon értem, mi folyik itt. De gondolom, ez magát a legkevésbé sem érdekli. Sajnálom, hogy gondot okoztam. /Hangom nem volt vádaskodó, egészen komolyan gondoltam, hogy sajnálom. Kezdtem arra gondolni, a legjobb volna talán, ha elindulnék valamerre, hogy megismerjem ezt a várost. Körülnéztem az utcán, hogy felfedezzek valamit, ami útmutatást adhat./
- Nézze, nem akarom magát föltartani, biztosan ezer és egy dolga van a városban. És ha megmondja, merre induljak el, ígérem, többet nem is fog látni. /Már nem próbáltam meg a szemébe nézni, inkább visszanéztem oda, ahol korábban egy angyalt láttam állni az utca egyik boltjának kirakata előtt. Egy aprócska lény üldögélt a vállán, és beszélgettek valamiről. Még mindig ott voltak. Azután a rendőrbíróra néztem ismét. Az igazat megvallva, nem vártam tőle választ, hiszen eddig egyetlen kérdésemre sem felet igazán. Nem vártam tőle semmit./

(19)

*Cymbeline*

/A szavak hatástalanul peregnek le a napszemüveges fickóról, azonban, ahogy Cymbeline kezei ökölbe szorulnak, mintegy véletlenül kiveszi a zsebéből bal - a dühöngő angyalhoz közelebb eső - kezét. A dühkitörés végeztével aztán megvonja vállát./ Az Egyezmény mindenkire vonatkozik. Mindenkire. Ő támadott, én a szokásos protokollal eljártam. Amennyiben gondod van, a Felügyelet felé jelezheted. Te... /Megfogja szemüvegét, mintha le akarná venni, majd miután végigpillant a lányon, elengedi./ Te pedig jobban teszed, ha megkeresed a Minisztériumodat. Minél előbb, hacsak nem akarod, hogy én vagy valamelyik társam kísérjünk be.
- Ha meg nagyon nem tudod, merre indulj, nézz meg egy térképet, vagy kérdezz meg egy tündért. /Egy mozdulattal az út túlsó felén beszélgető párosra mutat./ Nem azért vagyok, hogy útbaigazítsak minden jöttment senkit.
- Itt Kettes, végeztem. /Hallani még, ahogy ismét megindul a járdán, egy pillantást sem vesztegetve az odahagyott angyalra./

- Tudod mit? Nem én mentem oda hozzád! Nem én szólítottalak meg! Épphogy te voltál, aki idejöttél, és kérdezted miként akarom végezni. S én azt hittem azért, mert aggódsz. /Kicsit kiborultam tényleg, de gyorsan magamhoz tértem, nem akartam az utca közepén feltűnést kelteni, hogy egy vadidegen után beszélek, akit láthatóan nem érdekel./ - Most pedig egy jött-ment senki lettem. /de ezt már csak magamnak mondhattam, hiszen nem volt kinek mondani. Átnéztem az utca túloldalára, ahová a rendőrbíró mutatott, ahová már én is néztem korábban. Már nem volt kinek megköszönni, magamra hagyott. Egyáltalán nem szerettem bele ebbe a világba. Gonosznak találtam, és félelmetesnek.
- A legjobb tényleg, ha keresek egy térképet. /Még vetettem egy pillantást Tereus és a tündér felé. Eljátszottam a gondolattal, hogy odamegyek hozzájuk, de Keilare is eltűnt, anélkül, hogy bárkinek is a terhére lett volna. Nekem is így kellett gondolkodnom, meg kell állnom a lábamon, történjen bármi is velem. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem kavart fel az az utolsó párbeszéd, és úgy egyáltalán az egész, de magamban igazat adtam a rendőrbírónak, de magamnak is, mert úgy volt, ahogy számítottam, semmit nem volt hajlandó segíteni. Végülis, ahogy mondta, nem ez a feladata.

(20)

*Cassius*

/A néni még utánad szólt, hogy talán a kávéházban tudnád megtalálni amit keresel.
ahogy kilépsz a boltból egy apró tündér reppen az orrod elé./
- Gyerevelemhallottam, hogymostjöttélésszívesensegítek! /hadarja el egy levegővel.
A válladra libben és hasonló tempóval hadarja merre is kell menned a kávéházba./

+Szóval a kávéház? De merre lehet?
/Kilépek az utcára. A látvány teljesen letaglóz. A város, amit magam körül látok olyan amilyet a legvadabb álmaimban sem tapasztaltam. Hatalmas toronyházak vesznek körül, mindenhol villódzó fények. Próbálok valami ismerős objektumot felfedezni, de semmi ilyet sem látok. Lenézek a földre és észreveszem, hogy a talaj, amin állok átlátszó. Még fel sem dolgoztam a rengeteg újdonságot amikor egy apró szárnyas lény repül elém. Iszonyatos hadarása miatt alig értem amit mond. Nem kis erőfeszítésembe kerül megérteni, hogy azt magyarázza, hogy merre is kéne mennem. Iránymutatása alapján elindulok és hamarosan meg is látom a kávéházat. Közeledve egyre több furcsa alakot látok. Rengeteg a kísérőmhöz hasonló tündér, de vannak itt furcsa, láthatóan harchoz tervezett öltözéket viselő ember, néhány hihetetlen szépségű, hegyes fülű nő, egy csapat furcsa, zöld bőrű törpe, sőt még egy átlátszó, öltönyös öregúr is. A kávéház bejárata előtt megállok és megkérdem a tündértől, hogy mennyivel tartozom, fizetek (a kabátom egyik zsebében találtam egy kis pénzt), majd felkészülve az újabb meglepetésekre belépek./

(7)
*Folytatás a kávéházban*

/Hümmentek Náliának. Nem igazán érdekel a férfi./
- És arról a cicusról nem tudsz valamit?!
/Kérdezem kicsit mélyebb hangon. Náliára nézek. Megköszörülöm a torkom./
- Köszi, hogy aggódsz értem tündérkém!
/Kacsintok vissza rá, majd megnézem a kirakatott, mi előtt is álltam meg.
+ Jellemző! Fehérnemű bolt. +
/Kicsit elhúzom a számat./
+ Annyira azért nem is rossz, ezt pölö eltudnám képzelni a szöszin. +
/Kalandozik el a gondolatom tovább. Széles mosollyal fordulok vissza, mert észbe kapok és érdekel miről folyhat a beszélgetés./
- Szerinted most haluztam, vagy tényleg felénk intet az a férfi?
/Kérdezem Náliát, mikor az otthagyja a szőke ciklont./


{54}

*Tereus*

/Érezni az óvatosságot Nália hangjában, ahogy a távozó férfit szemmel tartva csendesen válaszol./
- Nem, nem integetett. Idemutatott ránk. Vajon mit akar? És mi köze... /Elmosolyodik és játékosan megrántja a hajadat, majd felröppenve enged érvényesülni./
- Na, nyomás Rómeó, hódítani!

*Cymbeline*


/Figyelem Náliát. A hajhúzásra, kicsit elhúzom a szám./
- Nem vagyok Romeó! Nincs kedvem meghalni egy nő miatt!
/Összevonom a szemöldököm./
- Mellesleg mit lehet tudni arról az alakról?! Valami azt súgja, hogy félsz tőle.
/Nália tartása, felkeltette érdeklődésem a rendőr felé./
- El ne szelelj Kicsim!
/Figyelmeztetem, majd elindulok a szőkeség felé.
Határozott léptekkel közeledek felé, majd mikor pár lépés távolságban vagyok, megállok és köszöntöm./
- Jó napot kisasszony. Ne haragudjon meg tolakvásom miatt, de feltételezem, hogy az imént egy rendőrrel Rólunk beszéltek. Gondolom segítségre van szüksége. Ha megengedi állok szolgálatra! A nevem Tereus. Társnőm pedig Nália.
/Mutatom be magunkat./
- Eltévedt talán?


{55}

*Tereus*

/Figyelmesebben kezdtem nézni a környezetemre. Egy városban lennie kell könyvesboltnak, ott pedig találni fogok térképet. Így gondolkodtam, habár a térkép sem fog segíteni olyasvalakin, aki azt sem tudja, hová mehetne, mit kereshet. Valamivel határozottabban indultam meg a boltok felé, arra, ahol Tereus és a tündérke álldogált. Nem számítottam rá, hogy megszólít, még akkor sem, ha korábban rám nézett. Rögtön a lényegre tért./
- Jó napot kívánok! /Biccentettem az angyalnak, a tündérnek is kijárt volna, ha a közelben maradt volna./ - Valóban egy rendőrrel beszéltem az előbb. Az én nevem Cymbeline, és valóban eltévedtem, jól jönne a segítség. /Elmosolyodtam, hogy megint egy angyallal hozott össze a véletlen. Vagy annyira nem is lett volna véletlen?/
- Igazából nem magukról beszélgettünk. Volt egy feladata, amit elvégzett, de ennyivel ki is merült. Az már nem volt hatásköre, hogy útbaigazítson. Tereus, ön ismerős ebben a városban? A rendőr, akivel beszéltem azt javasolta nézzek meg egy térképet, vagy beszéljek egy tündérrel. Gondolom Náliára utalt, amikor erre felé intett.

(21)

*Cymbeline*


+ Eltévedtél! Igazán haza kísérnélek, csak nincs hova... +
/Bosszankodom magamban egy sort./
- Cymbeline, milyen szép név. Akárcsak kegyed!
/Körbenézek és a már megszokott út menti térképeket hamar megtalálom./
- Térkép, mondjuk van egy ott, ott és amott. De a legbiztosabb ha egy tündért kérdezz meg.
/Mutatom a kis holografikus kijelzőket a falakon, majd Nália felé intek./
- Nála nem ismerek jobb idegenvezetőt.
/Mondom őszintén, még egy barátságos mosolyra is futja közben./
- Hova szeretne eljutni? Bár én magam sem vagyok ide valósi, de szívesen elkísérem a hölgyet, baja ne essen. Biztos vagyok benne, hogy Nália is szívesen segít, ha megkérjük!


{56}

*Tereus*

- Köszönöm! Itt kaptam ezt a nevet. /Mondtam neki komolyan. / - De már egészen magaménak érzem. / A bókolásról eszembe jutott Arich, és kicsit megborzongtam. Csak mostanra ülepedett le bennem, hogy a bókjainak mögöttes szándékai lehettek, mégsem tudtam tá haragudni, és a tudat, hogy már nem él… Bántott, pedig még csak nem is ismertem. Most egy angyal állt velem szemben, az ő bókja nem volt olyan rafinált, egyszerű volt, és őszinte, én mégis inkább tudomást sem vettem róla, csak egy mosollyal nyugtáztam. Inkább érdeklődve néztem a térkép irányába./
- Ez remek. Szinte elsétálok mellette, és még csak észre sem veszem! A rendőrbíró azt javasolta, keressem meg a minisztériumomat. Azt hiszem ez volna a legcélszerűbb, tekintve, hogy én… hogy is mondta? M kategóriás vagyok, jelentsen az bármit is. Azt hiszem, jobb lesz, ha magam megyek, különben ő, vagy valamelyik társa fog bevinni. /Majd hirtelen elhallgattam./
+ Még a végén azt hiszi, valamiféle bűnöző vagyok, akit úgy kell előállítani. Bár mifelénk a rendőrségre viszik a kétes elemeket, nem a Minisztériumba. Ez roppant érdekes.+
- Volna egy kérdésem, illetve több is, de a legelső, hogy megkérdezzem: maga ugye egy angyal? Úgy értem, igazi. /Nália jelenlétének is nagyon örültem, hiszen ha hihetek Tereusnak, és a rendőrbírónak, akkor ő olyan lény, aki tud segíteni. Csak meg kell kérni szépen. /
(22)

*Cymbeline*


/Kissé csalódottan veszem tudomásul, hogy neki sem vagyok színpatikus. Viszont ez az érzés egyáltalán nem mutatkozik meg külsőségekben rajtam./
- Hát, ami azt illeti, fogalmam sincs mit jelent az, hogy M kategóriás! Legfeljebb csak az a szinonima jut eszemben, ami Önnek kapcsolatos, hogy Meseszép!
/Kicsit megmozgatom a szárnyaim./
- Angyal vagyok, azt hiszem.
/Nézek a szárnyaimra, majd vissza Cymbelinere./
- Már ha nem kereszteztek egy elefántméretű hattyúval.
/Mosolygok rá. Szemébe nézek, hogy lássam valójában mit gondol./
- Ne legyen elkeseredve hölgyem! Elkísérem Önt a Tanácsházba. Ha jól tudom, nincs messze, sőt útba esik a Múzeum felé, ahova tartottunk Tündérkémmel.
/Idézem fel a térkép részleteit magamban, majd jobbnak látom inkább Náliára bízni a koordinálást./
- Elvezetnél oda minket Tündérem?
/Kérdezem kedvesen Náliát./


{57}

/Amikor kilépek a sugárútra, két dologra döbbenek rá rögtön: Egyrészt, hogy a ruhám egyáltalán nem annyira feltűnést keltő, mint amire számítottam; másrészt, hogy a nem emberi lények egyáltalán nincsenek kiközösítve a társadalomból. Ez azt jelenti, hogy nem intézhetem el a feladatot annyival, hogy egyszerűen rárontok az utcán. Valahogy el kell csalnom őt a vadászokhoz! Körbenézek a megdöbbentő szépségű városban, és azon gondolkodom, hogy vajon hova mennék itt, ha vámpír lennék. Viszont rá kell döbbennem, hogy fogalmam sincs, hogy viselkedik egy vámpír! Egy kicsit csökken a küldetés által felfokozott adrenalinmennyiség, és rám tör a tudat, hogy teljesen elveszett vagyok. Nem tudom, mi ez a város, és hogy miért vagyok itt egyáltalán. Válaszokat viszont csak egy módon szerezhetek: ha megölöm azt a torzszülöttet! Meg kell találnom, akárhol is rejtőzik. Valahonnan információt kell szereznem, ahogy a "múltban" is csináltam. Ez pedig a kocsmákban és egyéb szórakozóhelyeken a legkönnyebb. Olyat itt nem látok, de az út túloldalán egy zsúfolt kávéházat pillantok meg, oda veszem hát az irányt./
(4)
*Folytatás a kávéházban*

*Cymbeline és Tereus*

- Természetesen, angyalom! /Pukedlizik Nália a két angyal közé röppenve./
- Nem sokat tévedtél, tényleg útba esik, ha hajlandó vagy egy kicsit városnézőbe indulni. /Csengettyűk csilingeléséhez hasonló hangon kacarászik egyet, majd Cymbeline felé fordul./ Ne félj, hipphopp elkalauzollak téged is a városban, ahová csak szeretnéd! Rómeónk pedig előzékeny módon kivárja a sorát! Először is arra... /Indul meg az egyik irányba. Hogy ennek van e köze ahhoz a tényhez, hogy így Tereus közvetlen megtorlási köréből is kikerül... Mindenesetre pár könnyed szárnycsapás - jó két méter - után aztán megáll a levegőben, s visszafordulva ellenőrzi, követik-e őt. Megvárja, amíg beérik az angyalok, csak akkor indul meg, visszafogottnak alig nevezhető sebességgel ontva magából az információkat./

- Ha esetleg majd később innátok valamit, ott, ahova most megy be egy férfi, az egy kávéház, méghozzá eléggé felkapott, sokan járnak oda romantikázni; ott, annál a ruhaüzletnél a múltkor Lianne mesélte, hogy látott egy vérfarkast tombolni, de aztán a rendőrbírák lecsillapították; nem, nem a Kettes, akivel te is beszéltél, de nem lett jó vége a szőrmóknak; elvitték a Felügyelethez azóta nem tudni róla; itt láthatod ezen a térképen, hogy oda fogunk menni, ki is van írva, hogy Tanácsháza, na az aztán egy forgalmas hely, mindig rohangálnak ott bent a különféle pofák... /Röptéhez hasonlóan csapongó szavai elakadnak, ahogy Cymbeline felé fordulva megáll a levegőben./

- Azt mondtad M kategóriás? M, mint Más? Húú... /Húzza el a száját elkomolyodva./ Hát, akkor nem irigyellek. Mindazon keresztül kell menned, amin az itt élők mindegyike átmegy, még születése után nem sokkal. /Kacarászik egyet, bár érezni rajta, hogy egy kicsit erőltetett a nevetése./ Még szerencse, hogy a születésed utáni egy-két évet minden további nélkül elfelejted, így nem marad nyoma az egész mizériának. Persze, te ezt az előnyödet elvesztetted, de hát ez van, ezt dobta a gép, nemde?