Ködös park

by **Alyara Nirois** Csüt. Dec. 23, 2010 8:28 am

Kisebb park, ami meglepően tiszta a 2. szintű körülményekhez képest. Ám legtöbbször semmit sem látni, mert mindent beborít a sűrű köd.

by **Laila Finisse** Hétf. Dec. 27, 2010 12:45 am

/Végül utam egy parkba vezetett. Nagy nehezen jutottam el idáig, hála a hónak. Magamban zsörtölődtem, hisz gyűlöltem mindent, ami nedves. A ruhám aljára ráfagyott a víz, csörömpölve haladtam.
Egyáltalán, mi a francnak jöttem én ide? Semmi értelmeset nem tudok csinálni a vacogáson és a zsörtölődésen kívül. Igen, még mindig Andor, meg a mocsoklakó járt az eszemben.
A parkban találtam egy padot. Persze, hogy havas volt, de ezt egyszerűen megoldottam: lesöpörtem. Sose gondoltam volna, hogy egyszer mindez megtörténik, és én itt maradok egyedül, szolgálók, család, pénz és Rabraquat nélkül.
Lecsücsültem a padra, és elkezdtem elmélkedni a következőn: hogy is tovább?/

(19)

by **Nemesis** Kedd Jan. 04, 2011 11:10 am

Ez idáig szinte üres volt a park. Csak a szél zúgott néha fütyülve a ködbe vesző gallyak között keresztül, hogy megkergesse a hópelyheket. Nyugodt volt minden. Szokatlanul, természetellenesen nyugodt.

Most azonban az egyik szinte járatlan ösvény felöl egy alacsony, köpcös férfi érkezik. Ruházata mocskos, szakadozott. Szinte hihetetlen, hogy nem fagy halálra ebben a hideg időben. Lassan jár, csosszanó léptekkel, fejét lehajtja, tekintetével pedig a földre mered.

Hangosan süvít a rideg téli szél, nincs már falevél, melyet kergethetne, csak a fák ágairól taszít a mélybe egy-egy ez idáig kényelmesen nyújtózó hóréteget, mely hangos puffanással hullik a földre, társai fölött elnyúlva holtan.

by **Laila Finisse** Szer. Jan. 05, 2011 7:26 am

/Miközben merengtem, egyszer csak egy idegesítő hangra lettem figyelmes. Ilyet legutoljára otthon hallottam, amikor az öreg cseléd bejött a szobámba. Emlékszem, hosszú perceket veszekedtem vele arról, hogy emelje már meg azt a ronda lábát, és ne húzza maga után, mert baromira nem érdekel, hogy fáj-e neki, avagy sem.
Felnéztem. Egy fura alakot láttam a park túloldalán. Hangosan felhorkantam. Egy mocsoklakó, aki pontosan úgy csoszog, mint a szolgám! Úgy látszik, azért sok minden nem változott ebben a világban./
- Emeld már meg a lábadat, tata! /szóltam oda neki flegmán, majd elsimítottam hollófekete loknijaimat az egyik, már vörösre pirosodott kezemmel. Nem mondhatnám, hogy melegem volt./

(20)

by **Nemesis** Szer. Jan. 05, 2011 8:55 am

Hihetetlen. Ez a szemtelen fráter, mintha meg se hallaná, amit mondasz. Ugyan úgy csoszog tovább az ösvényen, egyre közelebb érve hozzád. Még mindig csak a földet bámulja. Karjait ernyedten lógatja maga mellett, mintha holmi rongyokat hordana a vállán, ám olyan lassan jár, hogy nem csapódnak testének kezei.
Közben a szél valami kellemetlen szagot hoz felőle. Olyasmi alapillatot, mint amilyen a konyhában szokott lenni, ha a szakács káposztát főz, melyhez társul még a pálpusztai jól utánozható szaga is. Kesernyés, kellemetlen. Még ilyen hidegben is képes kínozni az orrodat.

by **Laila Finisse** Csüt. Jan. 06, 2011 6:25 am

/kicsit sem fújtam fel magam azon, hogy ez a pasas - aki mellesleg úgy bűzlött, mint aki az én jelenem óta nem fürdött - semmibe vesz. Andor más nőcskékre vetett pillantásai után (ami az első helyen szerepelt a GYŰLÖLÖM! listámon) az volt a dolog, amit egyszerűen rühelltem, ha nem figyeltek rám, keresztülnéztek rajtam.
Szitkozódva a tata felé fordultam, és már szinte bele üvöltöttem a pofájába a következő szavakat:/
- Mi van, süket is vagy, nem csak büdös?! Emeld már meg azt a két szép kurta lábad, azt menjél vissza anyádba! Ha már volt olyan eszetlen, és teherbe esett a bugris apádtól!

(21)

by **Nemesis** Csüt. Jan. 06, 2011 9:23 am

Éppen befejezed mondatod, már alig négy-hat méternyire lehet tőled a különös alak, mikor végre felemeli a fejét. Látod szemeit vérvörösnél is vörösebben felizzani. Látod, ahogy a nyakizmai, majd az egész háta megfeszül. Ajkait felhúzza, mint mikor a macska dühösen fúj az ellenséges szándékúra, közben kivillannak hegyes szemfogai. Látod, milyen halovány bőre, hogy átüt rajta még az erezet is, mintha csak húsa kék erezetű fehér márványból volna.

És a szemei… a szemei vérfagyasztóak. Nem a vörösség miatt, hiszen az mind semmi. Hanem azért, mert nincs bennük semmi, semmi emberi. Mintha éhes farkas tekintetét kaptad volna el.

Ugrásra készen mered rád ez az idegen, kinek ruhája mocskos, szaggatott és itt-ott bíbor vörös rég feledett halandók vére pettyezi.

by **Laila Finisse** Pént. Jan. 07, 2011 7:41 am

- Azt a rohadt! /kiáltottam, amikor belenéztem ennek az izének e szemébe. Életemben nem láttam még ilyen ronda valamit./
- Hát, apám, nem csoda, hogy úgy bűzlöttél! Esküszöm, még Andor feneke is szebb látvány a te képednél!
/Ha nem lett volna ilyen undorítóan félelmetes, bizonyára fetrengtem volna a röhögéstől. De az igazat megvallva be voltam szarva... Nem is kicsit!
Ahogy ez az izé ott állt, bamba képpel, és úgy nézett ki, mint aki pillanatokon belül rám veti magát, egy minutumra megingatott. Szemem előtt anyám képe derengett fel - kb. ő is úgy nézhetett ki, mielőtt leléptem, és közöltem vele, hogy Rab után megyek. Illetve AKAROK menni./
- Na, szervusz rondaság, asszem jobb helyed lesz az én drágalátos anyámnál! /mondtam, majd előkaptam lézerfegyverem. Nem is érzékeltem, hogy mit csinálok, egyszerűen csak meghúztam a ravaszt - és a biztonság kedvéért becsuktam a szemem./
+ Mondd, hogy meghalt, mondd, hogy meghalt! Add, Istenem. Tudom, hogy utálsz, máskülönben nem lenne ilyen buzinagy csípőm, de még nem akarod Hozzád menni! A qrva életbe, add, hogy sikerüljön megölni ezt a zombi-izét!

(22)

by **Nemesis** Szomb. Jan. 08, 2011 1:14 am

Az ösztöneid arra buzdítanak, ami a vadászok feladata: Élj túl! Ehhez viszont prédából vadásszá kell válnod, vadásszá, aki a vadászok fölé keveredik. Ehhez pedig az első lehetőségként a lézerfegyvereddel reagáltál. Nem tudtad, csak érezted, amit teszel; mivel az adrenalin elöntötte a szervezetedet. Egy röpke pillanatban megmutattad a valós énedet, a benned rejlő bestiát, mely utat akar törni magának: Utat, az életért. Nem a pusztításért, hanem az életét.

A kezed a fegyverre csúszik, a tok védőpántját felpattintod egy egyszerű hüvelykujj mozdulattal. A rideg acél a kezedbe simul. Egy röpke pillanatra érzed a teljes nyugalmat, amint a mutatóujjad az elsütő vasra csúszik és meghúzod. Koránt sem annyira kemény az ellenállás, mint a huszonegyedik századi golyós lőfegyvereké. Inkább csak egy érzésnyi súrlódási erő, hiszen fegyvered régi mintákat követ. Pont azért, hogy könnyebben használd.

Ujjad az elsütő vason, a kar izmaid megfeszülnek, majd ez a feszültség átterjed a teljes testedre. Az életösztön kerekedik felül benned. És ekkor jön az a bizonyos nyugalommal teli pillanat: amikor már kész vagy meghalni és élni is.

A biztosítószeg. Elfelejtetted kipattintani. Hirtelen, villámcsapásként tudatosul benned, hogy végzetes hibát követtél el. Meg-fogsz-halni. Egyszerűen ennyi? Egy ilyen apró hiba és pillanatokon belül véged lesz?

Mindez csak pár másodperc volt.

Hallod, ahogy ellenfeled talpa alatt roppan a hó. Mintha ez a rémület, mely eluralkodott rajtad, újabb löketet adna túlélési ösztönödnek, ezúttal hyperérzékekkel felruházva téged. Mintha szaga hirtelen felgyűlne közvetlenül az arcod előtt, hogy aztán veled ütközve robbanjon széjjel a világ minden része felé, hírül adva a világnak, hogy EZ támad. És a levegő szállítja félelemszagodat is, hogy tudják mások, Téged támadtak meg, nem mást. Téged. És vajon lesz-e olyan, aki segít? Reagál-e valaki az atomok kirobbanó tengerére? Jő-e a segítség, mielőtt halálba gyötörne?

Sussan a levegő, amint mozdul. Ruházata adja ki ezt a fülsüketítő hangot. Nem látod, hisz csukva van a szemed. Hanem minden más érzékszerveddel érzed. Ott van: neked fog csapódni. Letaglóz majd a lábadról. Éhes fogai a húsodat fogják marni, karmai pedig bőrödbe vájnak. Hallod, Szagolod, Érzékeled… Ott van.

A végzeted.

És érzed… a bőrödön, ahogy mocskos kezeivel félelmetes erővel ragad meg. Rettenetes szájgőze fuldoklásra késztett: Mintha maga a halál tátongana elő gyomrából, hogy beléd markolva rántson magába. Meg akar enni! Döbbensz rá hírtelen. Eddig is tudtad, nem erről van szó. Hanem átéled. Fogai a válladba marnak, szinte hallod, ahogy leroppan egy apró darab csontodból. Egy apró szilánk, mely a bőrödbe fúródik, ám ez a csepp fájdalom szinte észlelhetetlen ahhoz képest, ahogy tépi a húsodat. Megesznek. Elevenen. Egy újabb harapás. Fogai ezúttal ráakadnak ereidre. Akár egy pióca cuppan rá a mélyen felsértett bőrfelületre. Te pedig kezded úgy érezni magad, mintha kirántanák belőled az erőt. Érzed elernyedni tested. Mintha már elfogadtad volna, hogy vesztettél. Mintha a tested feladta volna a küzdelmed. Eldőlt: Te vagy a gyengébb. Ez a felismerés olyan hévként tör elmédre, hogy szád tátva gyomrodból küzdöd elő hangodat: Sikoltasz, ahogy a torkodon kifér, ám a levegő túl kevés. Segítség nem jő és mire a következő sikolyodat tennéd, a tested már szinte teljesen beletörődött a halál gondolatába. Kellemes melegség önt el. A halál közelségének érzése. Kezdesz megnyugodni. Ekkor érzed meg először: Úgy robban bele elmédbe, úgy szakítja szét ezt a kialakult békét, mint selyempapírt egy ellentétes irányú mozdulat.

+ Küzdj, Hercegnő! Akarj élni! + Lágy férfi hang. Valaki ott van veled, benned. Segít. + Küzdj, de ne a kezeddel. Ezúttal csak viseld el + gondolat sebességével peregnek mind ezek, mégis olyan tisztán érted a kérés szerű utasítást, mint még sose semmit ezelőtt. + Jön a segítség. Csak tűrj, ez alkalommal. Tűrd el a fájdalmat, hogy élj! És ne engedj a melegnek, mely a sötétségbe visz! +

Egy újabb maró fájdalmat érzel, fogai egy új helyen kutakodnak véred után, nyelve éhesen nyaldosva járja kulcscsontodat, kutatva az eltévedő vércseppek után. Semmi se menjen kárba. Így gondolkodik vadászod. És ismét kortyol belőled, érzed, ahogy elszívják erőd. Gyengülsz. Még gyengébb leszel.

by **Laila Finisse** Vas. Jan. 09, 2011 2:23 am

/Fájdalom. Tömény, ijesztő, és fárasztó fájdalom. Utáltam, hogy ez az izé belém mélyeszti a tűhegyes fogait, utáltam, hogy nem vagyok több neki, mint egy darab hús. Én érzek b**d meg! Ellentétben veled!
Csak üvöltöttem, sikítottam, rúgkapáltam, üvöltöttem és sikítottam. De nem, nem jött senki sem. Ellentétben mintha megbolondultam volna, amikor az erőm már majdnem elhagyott, hangokat kezdem el hallani a fejemben. Illetve "csak" egyet./

+ Küzdj, Hercegnő! Akarj élni! Küzdj, de ne a kezeddel. Ezúttal csak viseld el. Jön a segítség. Csak tűrj, ez alkalommal. Tűrd el a fájdalmat, hogy élj! És ne engedj a melegnek, mely a sötétségbe visz!

/Csak egy valami ragadt meg bennem: hogy hercegnőnek hívtak./
+ Háh! Ezt neked, te undorító féreg! Hercegnő vagyok!
/Ebbe a gondolatba kapaszkodtam, és nem hagytam el magam, bár - ahogy azt a hang kérte -, a testem elengedtem, és mint egy baba, úgy lógtam a szörnyeteg karmai között. És el sem hiszem, de hagytam, hogy igyon, és tovább marcangoljon. Andor remélhetőleg majd felkeresi, és kicsinálja./
+ Szél, tudom, hogy nem engedelmeskedsz nekem, de keresd meg Őt, és tudasd vele az állapotomat, a qrva éltbe!

(23)

by **Nemesis** Vas. Jan. 09, 2011 11:12 pm

Lassan, mintha minden zaj megszűnne a szörcsögésen kívül. Ahogy az éhes szörnyeteg újabb kortyokat nyel le belőled. Belőled!

Minden erődet latba kell, hogy vesd a kellemes melegség ellen való küzdelemben, máskülönben elnyelne az a tátongó üresség, mely oly erővel hív magához, mint még ez idáig semmi sem. Vonzóbb bármely csillogó drágakőnél, csodás ruhakölteményeknél. Vonzóbb, akár egy hajnalba nyúló party a lányokkal. A lányok… az udvartartásod otthon… a huszonegyedik században biztos hiányolnak…

Majdnem elkalandozol, majdnem elnyel az üresség, érzed, hogy az utolsó erődet nyelné el, mikor… valami történik. Először csak a csámcsogó-szürcsölő hang szűnik meg, majd a következő pillanatban érzed, hogy engednek a karmok. Mit engednek? Mintha óvatosan kiemelnék sebeidből az ujjakat.

A fájdalom, mely annyira kitágította pupilláidat, hogy még látni is képtelen voltál vele, teljesen megszűnt. Érzed, érzékeid átengedik ismételten neked az irányítás. Újra tiéd a látás ereje, újra tiéd a hallás hatalma. Csak a szagok térnek vissza oly rettenetes valójukban, mint amilyenre nem vágynál: a mocsok bűzét érzed. Ám még ez is jót tesz ahhoz, hogy magadhoz térj.

Megmentőd alig tőled egy lépésnyire áll. Éppen a földhöz vágja a szörnyeteget. Nem is hallottad, hogy jött… Nem is hallottad, hogy mozdult. De most ott áll és úgy hajít a földre egy jó kilencven-száz kilós valamit, mintha kispárnát dobálna. Aztán hallod megszólalni is. Valószínűleg ahhoz a mocsokhoz beszélhet.

- Rendőrbírói hatalmamnál fogva, a H’Sekirati egyezmény alapján, gyilkosság vádjában elítélem. Ítélete halál, melyet azonnal kötelességem végrehajtani / egy furcsa karózó pisztolyt vesz elő a kabátja elő. Az elsütő szerkezet surrogó hangot hallat megából.

Kihegyezet fakaró szeli át a levegőt, majd a nedves-ragacsos húsba csapódik. A lény felhördül. Mintha hírtelen felmelegedne a levegő, támadód lángra kap és visítozni kezd.

- Minden rendben lesz, Hercegnőm / térdel le melléd a férfi, kabátja alá csúsztatja közben fegyverét, majd óvatosan megérinti a seb körüli puha bőrödet. – Jó mélyen megharapott, ez a mocsadék. / Érzed, hogy hangja belopakodik elméd rejtett zugaiba. Olyan érzésed támad, hogy a karjai között még a halál is csodálatos lenne. Mintha minden más… mindenki más megszűnne létezni. Mintha ő lenne a világon a legfontosabb. Lágyan megcirógatja az arcodat.

- Azonnal itt lesz a segítség. Nyugodjon meg! – mondja szinte halkan, suttogva, olyan kedves, bársonyos hangon, ahogy férfi még sose szólt hozzád. Olyan, mint a lassan folyó méz. És tényleg megnyugtat, képtelen lennél nem hinni neki.

Mindeközben a Ködös park nem is oly távoli szegletében valakik átlépnek a hófehér bejáraton. Garien valami visítozó hang hatására rohanni kezd, olyanan hirtelen, melyre szegény szerencsétlen Juvel nem számít, így hiába próbálná megállítani a vaktában rohanó mágust, képtelen elég gyorsan a karja után nyúlni, hogy visszarántsa.

Ahogy Garien tekintete előtt kitisztul az út, ugyanis a szemeket megzavaró ködréteg csupán a bejárati ajtót jelképezte, végre megpillantja, hogy alig két lépésnyire tőle egy fa áll, melynek vélhetően nekicsattanna, ha nem tesz ez ellen valamit.

Futását közben rendesen megzavarja az, is, hogy valami idegen férfihang szólal meg a fejében. Mély, kedves hangjában egy enyhe parancsoló élt lehet hallani:

- Segíts! / hangzik fejedben és már tudod, hogy hova kell menned. Hogy itt a közelben áll. Pontosan tudod, merre találod meg az elegáns-sportos ruhát viselő, hosszú kabátos férfit és a vérző lányt.

by **Garien Seardur** Vas. Jan. 09, 2011 11:33 pm

/Hirtelen eltűnik a köd és minden élessé válik.... főleg a fa, amely felém közelít. Nem tudok mit csinálni, megpróbálom majd magam ellökni tőle, de mindenesetre előre teszem a kezeim, majd szépen nekikoccanok. Szóval nekimegyek, és a földön bucskázva gurulok néhányat, mire a lendület elvész és szépen elterülök, ahogy azt kell./
+Ó, hogy az a...+
/De csak nagyot nyögök és összeszedem magam, majd fel is állok. Ruhám több helyen elszakadt és nyilvánvalóan koszos is lett. Leporolom magam, amennyire lehet, mikor egy hang szólal meg a fejemben. "Segítst!"/
+Azért jöttem, barátom.+
/Ekkor minden megvilágosodik és elindulok a lány felé, aki eléggé vérzik.... és kiabál. Felette egy fura fazon guggol, mellette egy lángoló alak visítozik. Odaszaladok a lányhoz, nem foglalkozom a férfival és arra gondolok, hogy be kell gyógyítanom a sebeket. Gyorsan megnézem, hogy hol vannak és arra koncentrálok, hogy gyógyítsak./

[21]

by **Laila Finisse** Hétf. Jan. 10, 2011 8:15 am

/Léptek zaját hallottam, de nem foglalkoztam vele, egyre csak a "hercegnő" szócskát motyogtam magamban. Eszembe jutott valahogy egy szövegrészlet. "Köszönöm, hogy mikor királynak hittem magam...". Kispál, azt hiszem. Jó kis magyar, XXI. századi zene. És aki azt állítja, hogy rossz, azt keresztben lenyelem!
Pont úgy, mint ez a pasas, aki a zombi-vámpírkámat nyírta ki.
Eddig bírtam lélekjelenléttel, a következő pillanatban elvesztettem az eszméletem./

(24)

by **Garien Seardur** Hétf. Jan. 10, 2011 7:42 pm

/A fiatal lány elájult. Csinos volt, nem tagadhatom, de most ez nem érdekes. Ahogy koncentrálni kezdtem megéreztem magamban az erőt. Nem a jedi lovagokét, hanem a mágiát. Igen, azonnal hittem benne, éreztem ahogy átfolyik rajtam, keresztül a pórusaimon, én magam voltam most az eszköz, ami megzabolázza, irányítja ezt a mítikus hatalmat. Meg akartam fogni a vállát, ahol a szörnyeteg - mert normális ember nem karmol és harapja meg áldozata nyakát, vállát - megsebesítette, de nem volt rá szükség. Fehér fény csapott ki a kezeimből és körbefonta, simogatta a lány sebeit. Melegnek éreztem, nyugtatónak. Láttam, ahogy a sebei lassan összehúzódnak, regenerálódnak, új bőr "nő" ki, majd belesimul a régibe, és, mintha mi sem történt volna beheged, eltűnik a seb, nyoma sem marad. Kissé el is fáradtam, gondolom majd ha többet gyakorlom jobban bírom majd. Felhőtlen boldogság járt át, jóleső érzés volt, hogy én mentettem meg valakit. Viszont gyógyító erőm eltávozott, üresnek éreztem a "kelyhét", ellenben volt még valami bennem. Úgy reméltem, hogy valami tartalék lehet, de jelenleg nem érdekelt. Néztem a szépséges nőt-lányt, a szakadt ruhán keresztül begyógyult nyakát és vállát. Majd nyiladozni kezdtek a szemei, és akkor hátrébb guggoltam egy picit, hogy legyen levegője./

- Szervusz! Örülök, hogy visszatértél közénk. Maradj még egy kicsit a földön, nyugodj meg, a szörnyeteg elpusztult. /Próbáltam nyugtatólag mondani a szavaim, a felemás színű szemeim is ezt sugározták./

[22]

by **Nemesis** Hétf. Jan. 10, 2011 10:18 pm

A zombi-vámpír kiszenvedett, teljesen porrá változott. Garien, mégis valami hiba lehet a mátrixban, mivel a gyógyítás után nem múlik el a visítozó hang, hanem ismét hallod, méghozzá nagyjából abból az irányból, amerre jöttél. Még mindig olyan, mintha valamely kisebb méretű állat sírna keservesen. És mellé némi fémcsörgést is hallasz. Ami viszont furcsa, hogy rajtad kívül senki se reagál erre a hangra. Lehet, hogy csak egyszerűen nem figyelnek erre, ám az is lehet, hogy… talán… Nem hallják?

A tündér és a férfi, aki hívott téged, egymással szinte szemközt állnak, a lány egy-egy oldalán, megközelítőleg fél-fél lépésnyire Lailától. Feszülten néznek farkasszemet, egészen addig, míg el nem kezd ébredezni a felgyógyított áldozat, mert ekkor mindketten megszólalnak. Garien a tündér hozzád szól:

- Úgy hiszem, hogy Mesterem nem egészen erre gondolt a segítség alatt / vonja össze elgondolkodón szemöldökét. – Nem hallasz valami furcsát?

Közben az ébredező Lailához a bűvös hangú uraság szól:

- Magához tért, Hercegnőm? / ereszkedik fél térdre a lány mellé és nyújtja felé a kezét. Olyan kedvességgel beszél, amit lehetetlen visszautasítani:
- Jöjjön, segítek felkelni, nehogy megfázzon a jeges füvön. / Hangja olyan dallamos, hogy senkinek se lenne kedve félbeszakítani, ha beszél és a környezők úgy vélik, amit mond, az a lehető leghelyesebb. Lassan talpra segíti Lailát, miközben erős karjaival támaszt biztosít arra az esetre, ha az ifjú hölgy megbillenne egyensúlyában.

- Nagyon köszönöm, ifjú gyógyító, hogy segített az én Hercegnőmön! / fordul az illem kedvéért feléd a férfi, majd elismerően fejet hajt tudásod előtt; közben biztosan nyújt segítő kart és kezet az említett hölgynek.

by **Laila Finisse** Kedd Jan. 11, 2011 5:00 am

/Hát, fura kis társaság gyűlt körém, nem tagadom. Egy tündér, és két pasas. És én még mindig hercegnő voltam!
Nem mondom, hogy zavart, ahogy ez a szépséges férfi gyengéden felsegített, és támogatott. Bűntudat nélkül bújtam oda hozzá - nem mintha foglalkoztam volna a lelkiismeretemmel. Rabraquat biztos a dombjain csücsül, és szórakozik valami fehérnéppel. Az üzenetemet meg meg sem kapta, vagy nem foglalkozik vele(m)./
- Hm... valaki megmondaná nekem, hogy a francba került ide egy ilyen pokolfajzat? /pislogtam szendén az engem tartó ifjúra. Szegényke, még nem tudja, mi vár rá./

(25)

by **Garien Seardur** Csüt. Jan. 13, 2011 6:49 am

- Ó, ne haragudjon kedves tündér, de muszáj volt megmentenem a hölgyet, úgy tűnt életveszélyben van. De igen, igaza van hallok valamit, meg is nézem rögvest, mivel úgy tűnik bajban van valak... valami. Igazán nincs mit uraim, kötelességem.... úgy gondolom. Pláne egy Hercegnőnek!

/Kacsintok Lailára, majd mélyen meghajolok a férfi felé. Bólintok a tündérnek is és elindulok a furcsa hang irányába. Nem nézek hátra, úgy gondolom a feladatomat már elvégeztem./ +Nagyon remélem nem kell varázserő a "próbához". Igen, úgy érzem ez valami próba lehet. Nos, ha kell hozzá, akkor elbuktam, de mindent megteszek, hogy kinyissam a "ládikót". Út közben reménykedve figyelem, hátha megpillantok valamit./

[23]

by **Nemesis** Kedd Jan. 18, 2011 5:20 am

- Jahj, nem úgy értettem / válaszol a tündér Gariennek. Majd mielőtt elindulna, még egy utolsó pillantást vet a rendőrbíróra. Egyértelműen látszik, hogy jól ismerik egymást és mind a mellett, hogy ismerik egymást, nem feltétlen szívlelik. /

- Jó utat, Uraim! / hajol meg enyhén felétek Lucius, közben egyik kesztyűs kezét a hasára teszi, ahogy azt illendő meghajláskor tenni, majd figyelmét visszaadja Lailának: /
- Természetesen elmagyarázom, Hercegnőm! / Válaszol a férfi. Hangja szinte cirógatja az arcodat, olyan bársonyosan puha. Olyan, mintha képtelen lenne dallam nélkül beszélni. /

- Ez, amit Ön pokolfajzatnak nevezett, valójában egy vámpír volt. Méghozzá szégyene a vámpírok fajtájának,... ugyanis képtelen volt uralkodni az éhségén. Ám biztosíthatom arról, hogy a legtöbb vámpír nem ilyen / hangja úgy öleli körbe, búgón elmédet, mint valami meseszép történet. Akárcsak mindenkit, aki hallja a hangját. /

- Megkérdezhetem, hogy mit keresett erre ezen késői órán, egy ilyen hideg helyen? / érdeklődik. Közben leveszi a kabátját és válladra teríti. - Nem örülnék, ha megfázna.

/ Ruhája alatt leheletfinom selyemmellrészű inget visel, melynek ujjai könnyebb, sűrű szövésű vászonból vannak, valamint keményített gallérral rendelkezik. A ruhagombokból az ember arra következtethetne, hogy egy tizennyolcadik századi nemessel vagy tudóssal van dolga, ugyanis aranyozottak és címeresek. Nem beszélve a finom birkabőr kesztyűről, mely leginkább a tőrkarddal vívókra volt jellemző.
A sálját is óvatosan a nyakadba teszi. Közben úgy tűnik, mintha arra koncentrálna, nehogy úgy lásd, mint aki fázik.

/ Garien és a tündér közben elindulnak vissza a híd lábához, ugyanis úgy tűnik, mintha arról jönne a visító hang, melyet vas csörömpölése kísér. /

- Ha gyógyító lennék ... / magyarázza tovább, melyet már korábban elkezdett. - Én is segítettem volna a lányon. Illetve, ha nem vagy itt, akkor bekötöttem volna a sebeit. / Látszik rajta, hogy a szavaidból azt vette, kit, hogy Te úgy gondolod, ő nem segített volna, és ezért akartat siettetni... éppen ezért próbálja megmagyarázni neked: - Tulajdonképpen, csak jelezni akartam, hogy ezzel még nem végeztük el a dolgunk. A Mester nem látnok, ilyen helyzeteket nem szokott felfedezni... persze sose lehet ezt a mestereknél tudni, az is lehet, hogy valaki megsúgta neki, és tudott az egészről... / mintha belekavarodna saját gondolataiba. Ám éppen ebben rejlik gyermeki naivitása is. /

by **Laila Finisse** Kedd Jan. 25, 2011 5:19 am

/Jól megnéztem magamnak ezt az udvarias fickót. Hitetetlenül jól nézett ki, majdnem ütlegelte Andort. Amikor hozzáért immár sebtelen, ép bőrömhöz, libabőrös lettem. Annyira finom és gyengéd volt... nem állhattam meg, hogy ne bámuljam őt folyamatosan./
- Túlságosan is aggódik értem, édes! /kacérkodtam./ Az itt tartózkodásom okát meg nem érdemes tudni. Őszintén legyen mondva, csak néhány szabad percre vágytam - erre letámadott egy vámpír. /Hangom tökéletesen úrhölgyi volt, a lágy csevegőhang. Reméltem, hogy mézes hanglejtésem megnyeri e szép szál legényt./
+ Kezdek én is becsavarodni! Ez nem normális gondolatmenet!
- Hm... most, hogy már meg vagyok mentve, nem gondolja, kedves, hogy ideje volna bemutatkoznia?
+ Akkor legalább nem halok meg hülyén /tettem hozzá magamban. Már kettéállt a fejem ettől a nyálas magázódástól, de még kibírtam volna egy jó negyed óráig./

(26)

by **Garien Seardur** Kedd Jan. 25, 2011 6:10 am

/A fejembe lüktető hang és a tündér beszéde kezdett kihozni a sodromból. Megálltam egy pillanatra és kifújtam a levegőt, újra béke töltött el. Tovább indultam és megpróbáltam a tündért megnyugtatni, saját magam után./

- Ne haragudjon, nem gondoltam, hogy ön bármi rosszat tett volna. Csak kötelességemnek éreztem segíteni a hölgyön, úgy gondoltam nagy veszélyben van. Úgyhogy ne érezd magad rosszul kedves tündér. +De tényleg ne, nem hiszem, hogy okod lenne rá. Lassan nekem lesz lelkiismeret-furdalásom mert félreértettél.+

/Közben tovább megyünk a csodaszép parkban, a harmónia érezhető, ahogy szinte minden összhangban van egymással. Rám nyugtató hatást gyakorol és már nem is zavar semmi, csak követem az elmém által kijelölt irányt, ahol azt a bizonyos hangot hallom. Érzem, hogy nemsokára odaérünk, már nagyon szeretném megoldani a feladatom... bármi legyen is az./

[24]

by **Nemesis** Szer. Jan. 26, 2011 2:44 am

*** Laila Finisse ***

- Túlságosan? Kérem, egy ilyen csodás hercegnőért sosem lehet túlságosan aggódni, ahogy éppen eléggé sem
/ mondata befejeztével nem csak fejet hajt feléd, hanem derekat is. Kecses kacsódat ajkai elé emeli és lágy csókot lehel a levegőbe, ahogy azt egy úriembernek illenék tennie./

- Engedelmével bemutatkozom: Lucius D. Earl vagyok, szolgálatára
/ emelkedik fel, hogy ismét elragadhassa ragyogó pillantásodat. /

- Ön pedig nem lehet más, mint egy földre született duchess, akinek a neve…
/ tekint rád kérdőn. Ám mintha lélektükre mélyén ott rejlene az a bizonyosság, hogy tisztában van azzal ki is vagy mi is vagy Te, ám hagyja, hogy az illemnek megfelelően bemutatkozz. /

- Elkísérhetem valahová a bájos Laila Finesse-t?
/ Kérdezi, mikor már ajkaidon kipotyogtak nevednek csillogó betűi. Körbemutat a parkon, úgy mint aki jól ismeri a helyet. Sőt, nem csak a parkot, hanem valószínűleg mindent. /

*** Garien Seardur ***

- Akár csak én
/ biccent feléd a tündér. Hiszen maga se szívesen hagyna ott egy bajbajutott embert, pláne olyan rémséges karmok között, melyek szemet vetettek rá. Ugyanakkor, mintha bizalmatlankodó tekintettel pillantana vissza a válla fölött az otthagyott párosra. /

- Jó szíved van, Garien
/ jegyzi meg út közben, mint egy mellékesen, majd megtorpan. Ennek pedig nem más az oka, mint, hogy eléritek a híd lábát, ahonnan már mindketten megpillantotok, mélyen a híd alatti sötétségben egy lánckupacot, melynek közepéről csillogó kék színű fény árad.

Amint közelebb értek, megfigyelheted azt is, hogy a lánchalmaznak valójában olyan alakja van, mintha valami kígyó lenne… és éppen a tojást akarná magába nyelni. Dühösen villan rád két rubint szem onnan, ahol a lény fejét véled felfedezni.

- Nos… úgy gondolom, ezt keressük / böki ki Juvel, szemét meresztgetve. /

by **Garien Seardur** Szer. Jan. 26, 2011 3:15 am

+Jó szívem van? Kedves tőled tündér.+

/Felvillanyozott ez a pár szó és el is hittem ezt neki. Ha Merlin szerint itt gyógyító leszek, akkor nyilván jónak kell lennem. Lassan közeledtünk a furcsa hang forrása felé, majd a híd lábánál megláttam azt a... láncot? Kígyót? Éppen bekapni készült valamit, ami egy tojásnak látszott... talán a benne lévő kicsike már él és felfalná... egy lánckígyó? Kissé összezavarodtam, de meg kell próbálnom valamit. Meg sem hallom a tündér megjegyzését, csak a feladatra koncentrálok./

- Engedd el, a tojás nem a tiéd te... rusnyaság!

/Mondom hangosan és közeledek a "lény" felé. Meglátjuk, hogy hogyan reagál. Arra gondolok, hogy minden áron meg kell mentem a kis életet./

+Micsoda? Még sosem volt ilyen gondolatom, de most kötelességemnek érzem. Igen érzem, hogy meg kell tennem... bármi is legyen az ár.+

/Talán felemás szemem megbabonázza annyira, hogy eltereljem a figyelmét a tojásról./

[25]

by **Laila Finisse** Szer. Jan. 26, 2011 11:04 am

/Ez a férfi egyre jobban elcsavarta a fejem. Többször figyelmeztetnem kellett magamat arra, hogy becses nevem Magyar Klára, és csak egy ember mellett, bizonyos Weindligher Andor mellett tudtam volna elkötelezni magam; és bár az egy éjszakás kalandokat mindig is kedveltem, sajnos a következményekkel sokszor kellett számolnom. Most, hogy ebben az új világban voltam, rádöbbentem, hogy tiszta lapot indíthatok, és nem akartam elcseszni.
Mikor végre kinyögtem a nevemet eme szépfiúnak, észre sem vettem, hogy előtte valami furcsa szót használt: "duchess". Lehet, hogy én vagyok a hülye és a kulturálatlan, de életemben nem hallottam még ezt a szót./
- Kedves, mielőtt bárhova is elkísérne, remélem felfedi előttem a "duchess" szó jelentését /kérleltem lágyan. Szorosabbra húztam magamon a ruháit./ Mindazonáltal örülnék, ha elkísérne valami melegebb helyre. Gondolom nem akarja, hogy egy hercegnő megfagyjon /mosolyogtam lágyan. Olyan ellenállhatatlan és kacér voltam, amennyire csak tudtam./ Apropó! /tettem hozzá./ Miért is vagyok tulajdonképpen hercegnő?
/Klári nyelvre fordítva az előbbi undorítóan nyálas mondókám a következőképpen hangozhatott volna: "Édes kicsi legényem, remélem, hogy tudod, merre kell mennem, mielőtt szétfagy az a gyönyörű testem, és leesik a lábujjam! És ha már annyira büszke vagy arra, hogy megtaláltál, legalább világosíts fel, hogy mi a fészkes fenét akarsz éntőlem!"/

(27)

by **Nemesis** Csüt. Jan. 27, 2011 7:18 am

*** Garien Seardur ***

/ Bármennyire is legyen toleráns fajta Juvel, nem bír magával. Elkezd nevetni. Még térdre is rogy röhögcsélés közben, majd könnyeit kezdi el törölgetni kézfejével. Aztán elnézést kérően felpillant rád. Látszik az arcán, hogy megbánta amit tett. /

- Ne haragudj rám, de olyan vicces volt.

/ Vallja be őszintén, és csak egy hajszál választja el attól, hogy megint teret engedjen a nevetőrohamnak. Felkel a földről, majd leporolja gyorsan nadrágjáról a rátapadt havat. /

- Ez - / int kezével a lánckígyó irányába. /
- Csak egy káprázat / magyarázza: /
- Egy pszichikus ráhatás a mágikusan kifáradt lényekre, azért, hogy megrémüljenek... de... / tart rövidke szünetet mondandójában: /
- a századik alkalommal szerintem már annyira nem rémisztő... - / kihúzza magát teljesen. /
- Viszont a kép, amit vágtál... az leírhatatlan volt
/ valószínűleg először azt akarta mondani, hogy vicces volt, ám úgy tűnik, hogy inkább kulturálja magát, hiszen nem szeretné megsérteni az érzéseidet. /

/ Szinte elégedett mosoly jelenik meg az arcán, miközben rád néz, ám szemében még mindig azaz ártatlanság csillog. Ő valóban nem akart rosszat, csak egyszerűen komikusnak vélte a helyzetet. Még védekezően fel is emeli maga elé a kezét, tenyereit feléd mutatva. /

- Tényleg ne haragudj!

/ Közben érzed, hogy a rémülten sikoltozó rágcsálóhang átváltott izgatott kaparászásba. Nagyjából olyan izgalmat érzel a tojás felől, mint amit Te éreznél akkor, amikor éppen a karácsonyi ajándékodat bontogatnád otthon a fa alatt, azzal a különbséggel, hogy valamiért nem nyílik a doboz fedele.

A tündér közben óvatosan közelebb lép és jobban szemügyre veszi a láncokat. /

- Ugye nálad van a kulcs? - / kérdezi válla felett pillantva rád. /

*** Laila Finisse ***

- Ebben az esetben, ha megengedi, ismerek egy ragyogó kávézót nem messze innen, bizonyára egy... forrócsoki jól esne Önnek
/ int nagyjából abba az irányba, amerre a másik két alak is ment, majd lágyan átkarol, óvatosan magához húzva, ám ez nem olyan szépfiús magamhoz húzom a cicababát ölelés, melyet a fel világi fiúk szoktak produkálni, sokkalta inkább az a védelem, melyet egy felnőtt férfi képes nyújtani egy fázó hölgynek, sokkal kevesebb felajzó kisugárzással, mint azt eddig a férfiaknál tapasztaltad. /

- A duchess jelentése hercegnő, méghozzá olyan hercegnő, aki nem születése árán jutott a ranghoz, hanem kiérdemelte azt a...
/ mosolyodik el sármosan. /
- ... képességeivel: az irányításkészségével, az akaratával, a szépségével. Vagyis mindennel, amire egy igazi úrinőnek szüksége van.

by **Garien Seardur** Csüt. Jan. 27, 2011 8:01 am

/A kígyó még mindig furcsán támadólag lép fel rám. Aztán Juvel elkezd nevetni, hahotázni. Zavartan nézek felé, alig bírja türtőztetni magát. Elvörösödöm, mikor elmondja, hogy átverték az elmémet./
- Könnyű neked, én még csak ma érkeztem, a mi világunkban nem volt.... rejtve volt a mágia. De nem haragszom ne félj... bár...
+Könnyű kinevetni a másikat tündér úr. Nem tudom mi lenne fordított helyzetben. Mindegy.+
/Vállat vonok és az arcomra is az van írva, hogy nem haragszom rá. A kulcs kérdésre összevonom a szemöldököm./

- Tiszta szív nyitja, nem? Megvizsgálom.

/Odalépek és vizsgálni kezdem a láncot, a kulcslyuknál. Próbálok bárminemű nyitószerkezetet találni, közben arra gondolok továbbra is, hogy segítenem kell ezen a kaparászó bajbajutotton. Nagyon szeretném, ha sikerülne./

[26]

by Ajánlott tartalom

Ködös park

Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park

Re: Ködös park