Annantina nagyi boltja

/Megnyugtatólag hatott, hogy Athalay elhitte, amit mondott neki. Úgy tűnt, tényleg hasonló körülmények között kerülhettek ide mindketten, még ha vele valami sokkal furcsább és látványosabb változás is történt, mint a másik férfival. Persze sok volt még a nyitott kérdés, s a válaszokat attól az idős hölgytől remélte, aki nyugodt, derűs arccal lépett elő a bolt hátsó részéből. mintha meg sem lepődött volna kettejükön. S szavai is ezt igazolták. Teljesen úgy viselkedett, mint ha ismerné őket, vagy legalább is tudott volna róla, hogy a boltban vannak. Bár a hölgy azt mondta, válaszokat odakint találnak, valakinél, aki épp őket várja, nem bírta ki, hogy ne tegyen fel néhány kérdést. De próbálta mindezt a lehető legudvariasabb, legbarátságosabb módon tenni. Az idős hölgy felé fordult, tett felé egy lépést az asztalon, s tiszteletteljes hangon szólította meg./
-Asszonyom, kérem nézze el nekem a kíváncsiságom! Tudom, hogy azt mondta, odakint kaphatok választ, de én eléggé össze vagyok zavarodva. Az előbb azt mondta, "Még mindig itt vagytok?". Ez azt jelenti, hogy már találkoztunk? Vagy, hogy ön tudott a mi érkezésünkről? Ne haragudjon, ha esetleg valami triviális dologra kérdezek rá, de attól tartok, némi emlékezetkiesésben szenvedek.
/Miután ezt a pár kérdést feltette, elhallgatott, s reménykedve nézett az idő hölgy szemeibe. Lett volna még bőven kérdése, de nem akarta egyből rázúdítani rejtélyes vendéglátójukra. Remélte, hogy így talán kaphat némi választ, még ha csak valami keveset is, már az is sokkal több volna, mint amit most tud.
Persze Athalay javaslata is logikusnak tűnt. Mindenképpen meg kell nézniük, hogy ki várja őket odakint, bár az óvatosság nem árt. Fogalma sem volt, hogy hol van és mi történt vele, így nem is bízhatott meg elsőre senkiben. Hallott már csúnya történeteket emberrablásokról, sőt, találkozott is áldozatokkal, akiket rettenetesen rászedtek és kihasználtak. Azonban olyat, hogy egy egészséges férfiból egy húszcentis kis tündérkét varázsoljanak, még nem látott.
A pénzérmékre ő is csodálkozva nézett. Nem tűntek ismerősnek, de remélte, hogy megfelelőek lesznek. Hálásan pillantott Athalayra, majd pedig reménykedve nézett ismét az idős hölgyre./
-Nagy szükségem lenne ezekre a ruhákra. Nincs semmi más, amit felvehetnék. S úgy tűnik, mással jelenleg nem tudunk fizetni...

<4>

*Akrennys és Athalay Nekare*

– Ne aggódj apróság, a tündérkék mindig is a legkíváncsibb lények közé tartoztak. /Mosolygott továbbra is megkapóan a hölgy. / – Természetesen, tudtam arról, hogy jönni fogtok. Nem egy hozzátok hasonló fordult meg már a boltomban. A farkasok kivételesen népszerűnek tűnnek mostanság. / Pillantott Athalayra a mondat közben. / – A zavar pedig, teljesen természetes. Az emlékezetkiesés ritka, legalábbis nem emlékszem, hogy bármelyik, a fátylon átkerült személy tapasztalta volna. Remélem nem súlyos, érdemes lenne egy gyógyítóval, vagy orvossal megnézetni. A kis vörös biztosan ebben is tud segíteni. /Néhány pillanatig eltűnődve nézte Akrennys ruháit, majd öreg kezét kinyújtva, ráncos ujjbegyeivel finoman megsimogatta a kis buksit, már ha a tündér nem hajolt el. / – A boltomban találtad? Nos, akkor pont neked lett szánva. Nem szoktam fizetséget elfogadni a felbukkanó vendégeimtől. De valóban, amit a kezedben tartasz, kedves Athalay Nekare, az kis Milleum, a világon mindenhol elfogadott fizetőeszköz. Biztos vagyok abban, hogy kis barátod is rendelkezik némi költőpénzzel, ám egészen más formában. Hiszen az érmék túl nagyok lennének a kicsik népének, nem igaz? / Lehervaszthatatlan mosolya nyugalmat sugárzott. / – Ha megbocsátotok, van még mit rendbe tennem a boltomban. A válaszadás pedig egy kimerítő dolog. Rábíznám a fiatalokra. / Fogta meg újra a portörlő rongyát, és a kezébe véve egy régi ébresztőórát kezdett tisztítani. / – Nem kell félni az ismeretlentől. /Szólalt meg némi hallgatás után, mintegy megérezve Akrennys óvatoskodó gondolatait. / – Ha bármi gond lenne, veled van egy erős vérfarkas, akiben biztos lehetsz, hogy meg fog védeni. / Intézte szavait egyenesen a tündérnek. / – Kint egy új világ vár titeket. Járjatok szerencsével.

+Vérfarkas. Vérfarkas! Előbb az a cirkuszi tükör, most meg ez az öregasszony. Mi jöhet ez után: tündérek.../ekkor döbbent rá, hogy újdonsült ismerőse egyike a mesék világának és így már nem tűnt akkora lehetetlenségnek. És ha ez itt körülötte minden valóság, vajon mi garantálja, hogy ővele nem történt-e hasonló? Hisz ő maga sem ismer magára, lehet hogy igaz, amit mond a kedves öreg hölgy? Elgondolkozott mindazon, ami elhangzott itt. Ő mint egy vérfarkas. Aki gyerekkorában többször felmentettek testnevelésből, ő aki rettegett a rovaroktól? Ilyen lenne egy félelmetes szörnyeteg? Athalay egy a közelben lévő asztal szélére ült, majd ujjaival a homlokát kezdte el dörzsölni, hátha a lüktető fejfájás kissé alábbhagy./
-Azt hiszem ez egy kicsit sok volt egyszerre-/hangja halk, suttogás szerű, kijelentése inkább csak ténymegállapításként hatott. Majd inkább a világ egyszerűbb, megfogható dolgaiba kapaszkodott./
-Szóval kis Milleum.-/kezében méregette az érméket, miközben hallgatta Akrennys és az anyó közötti párbeszédet./
+Talán igaza van. Élek, itt vagyok: ezek tények. És úgy reszketek az ismeretlentől, mint egy nyárfalevél. A barátaim a yardon milyen jót nevetnének rajtam, Catlyn lenne az, aki leginkább gurulna a nevetéstől. Catlyn. Ez vajon a te műved? Új élet.+/Athyalay immár teljesen nyugodtan elrugaszkodik az asztaltól és visszatér a valóság talajára. Akrennysre tekint olyan bocsánatkérő tekintettel, hogy amit mond az anyó, lehet hazugság, lehet igazság, igazából ő maga sem tudja./
-Nos álom, agymázas fantázia vagy tényleg a valóság, legyen bármelyik majd kiderül. Ide még bármikor visszatérhetünk, de ahogy a Yardon szokás, addig üsd a vasat, amíg meleg. Keressük meg a titokzatos kísérőnket mielőtt megunja a ránk való várakozást és esetleg felszívódik. Köszönjük a segítségét. /fordult az öregasszony felé. Majd őt is meglepte, hogy a régen nem látott magabiztossága ismét éledezni kezdett./
-Mint egy kirándulás mi?-/szól barátságos, nyílt tekintettel Akrennyshez/-Esetleg csatlakozik? Több szem mégiscsak többet lát. Amúgy részemről nyugodtan tegeződhetünk.

<4>

/Az öreg hölgy valóban nagyon kedves volt, a nagymamáját juttatta eszébe. Már csak egy tálca süti hiányzott a kezéből, hogy tökéletes legyen a kép. De azért, egy nagyon kicsit zavaró is volt az, ahogy gyerekként bánt vele, hiszen ő mégis csak egy férfi volt. Neki nem szokták csak úgy megsimogatni a fejét. De nem hajolt el, hagyta, hogy a nő megérintse és még udvariasan mosolygott is hozzá. Nem akarta megbántani azt, aki ilyen segítőkésznek mutatkozott./
-Nagyon köszönöm a kedvességét asszonyom. Igazán hálás vagyok.
/Válaszolta a hölgynek, s valóban így is érezte. Persze lett volna kérdése még bőven a felbukkanó kérdésekről, a boltról, s magáról az anyóról is, aki úgy tűnt, egyfajta segítőként, gondozóként szolgál az érkezők számára. De mindez benne szakadt, mikor meghallotta a vérfarkas szót./
-Vérfarkas?
/Kérdezte kissé ijedten és meglepetten. Ismert néhány rémtörténetet az átkozottakról, akik egyszerű, hétköznapi emberek voltak, ám telihold idején vérengző szörnyetegekké váltak. Persze, eddig azt hitte, ezek csak olcsó horrorfilmekben fordulnak elő. Mégis, a hölgy valahogy egész másképp említette ezt. Mintha ez valami áldás, vagy kifejezetten jó dolog lenne. Athalayt figyelte, s látta, hogy őt is meglepte a dolog. Ezen mondjuk nem lepődött meg. Ő sem reagált volna másképp. Szívesen mondott volna neki valami biztatót, amivel megnyugtathatja, de nem tudott. Hiszen még saját maga is hasonló problémákkal küzdött. Így aztán csak egy együtt érző mosollyal válaszolt, s ismét felröppent a levegőbe./
-Igazad van. Menjünk s nézzünk szembe a sorsunkkal. Hölgyem, -fordult ismét az anyóka felé- nagyon köszönök mindent. Ígérem, amint lehetőségem adódik, visszatérek, s valahogy viszonozom a segítségét.
/Ismét bemutatott egy meghajlást, hasonlóképp, mint korábban Athalay felé, de ezúttal nem zuhant le közben. Kicsit azért elbizonytalanodott s csak sűrű szárnycsapkodással tudta megtartani magát, de ez már jobb volt, mint korábban. Úgy tűnt, gyorsan tanul, s talán következő alkalommal már hibátlanul fogja kivitelezni ezt a mutatványt. Majd ismét Athalayhoz fordult./
-Szívesen veled tartok. -a tegeződésre tett ajánlatot örömmel elfogadta- Azt mondod, a Yardon? Talán rendőr vagy?
/Kérdezte örömmel a hangjában. A rendőröket mindig is kedvelte. Munkája folytán szinte állandó kapcsolatban volt velük. Igaz, hogy sokuk nagyon nehéz természet, de mégis, néhányukkal sikerült jó barátságba kerülnie./

<5>

/Caecus farkasszemet néz a nővel. Figyelmesen hallgatja végig a mondókáját, de továbbra is ugyan azzal a tekintettel figyeli./
- Ha mást nem szeretne mondani, akkor távoznék! Ideje ugyanis indulnom, megkeresni a diákjaimat!
/Mondja nyugodt hangon. Találkozott pár igen nehéz természetű gyerekkel az évek alatt, munkája során. Vár pár pillanatig, majd elindul az ajtó felé ha a lány nem akar neki mondani semmit. Ellenkező esetben, türelmesen áll és vár./
- Nagyon érdekesnek vélem ezt a kis történetet, de a gyerekkorból már kinőttem, hogy mindent elhiggyek! A maszkírozás nagyon jó! Tényleg, gratulálok annak aki ezt megtudta csinálni! Sőt a díszletmegtervezőinek és kivitelezőinek is tolmácsolja minden elismerésem! A színészi tehetségén még kicsit van mit csiszolni, de akár hiteles is lenne, ha nem ezt a kemény és belevaló nőcske szerepet játszaná! Ugyanis nem áll jól magának! Túl fiatal hozzá, hogy eljátssza!
/Shanice szeméből felé irányuló fenyegetést egyáltalán nem veszi komolyan, hiszen egy szemernyit sem fél a lánytól Caecus./


{4}

-Nos igen, Londonban a Scotland Yard-on dolgoztam mint nyomozó. Nem egy hálás szakma, de legalább pár helyen kedvezményesen kaphatott az ember fánkot és kávét.
/Mosolyogva nézett oldalra, majd újra előre maga elé. Az ablakon bámul kifelé és kissé zavartan hintázik a sarkán lassan előre és hátra. A kezeit a zsebébe süllyeszti, majd lassan a "pénzérmékkel játszadozik a zsebben. Halkan csilingelnek ahogy egymáshoz ütődnek. De kemény, kézzel fogható realitásuk megnyugtatással hat./
+Vajon itt is lehet kapni cigit? Most jól jönne egy szál nah meg egy korty whisky, ha Londonban lennénk, akkor csak ki kéne fordulni és a sarkon volt egy éjjel-nappali...+
-Azonban ez most nem olyan mint London. /Fejezi gondolatait hangosan, majd mély sóhaj közepette tölti meg a tüdejét levegővel, és kicsit előrébb lép. Az ajtó csupán egy halk szisszenéssel tudatja működését, ahogy a két fele szétcsúszik utat engedve a boltból kifelé./
+Vérfarkas. Ez lennék én? Ahogy itt repked egy tündér? A tükörben nem úgy néztem ki, mint a filmeken azok a szörnyek, de igaz ők is normálisan néztek ki amíg az meg nem történt. Vajon bennem is egy ilyen szörny lakozik?+
/Kezét kivéve a zsebéből elindul kifelé a boltból, járásán kicsit kurtít, nem tudván, hogy újdonsült társa mennyire tudja őt követni. Azonban őt is meglepi, hogy most ahogy jobban odafigyel a részletekre, járása mennyivel könnyedebb, ruganyosabb./
-De ha van valami hatalom odafönt-/fordul Akrennyshez halvány mosollyal az arcán/-akkor meghagyott valami "pub"-ot, mert most őszintén jól esne egy korsó sör, meg egy cigi, ha már úgysem vagyok szolgálatban.

<5>

*Akrennys és Athalay Nekare
Elnézést kérek a kiesésemért. a folytatást itt találjátok. Ígyekszem nem ilyen hosszú szüneteket tartani az elkövetkezendőkben. Akrennys, ha gondolod a kilépődet még ide írd, de Athalay következő post-ja már mindenképp a Fősugárútra kerüljön. Köszönöm a türelmeteket.*

*Eyrana Caecus Saqron*

– Vannak, akik csak a szemüknek hisznek. Vannak, akik még annak sem. / Sóhajtott a nő. / – El akartam ezt kerülni.
/ Vetkőzni kezdett. Úgy tűnt ruhái mind a gyors levételre voltak kialakítva. Felsőjének cipzárja könnyen lecsusszant, ahogy szoknyája is végig cipzárosnak tűnt, csizmáit pedig könnyedén ledobta magáról. Semmiféle fehérnemű nem volt alatta, meztelensége pedig láthatóan cseppet sem zavarta. Amint az utolsó ruhadarab is lekerült róla, a test változni kezdett. Végtagjai, törzse megnyúltak. Bőre befeketedett, bársonyos szőr borította el. Arca villámgyorsan vette fel a farkasformát, fülei a koponyatetőre csúsztak, és hegyes antennákként meredtek a plafon felé. Hideg szemei azonban cseppet sem változtak. Mindez egyetlen pillanatot vett igénybe. /
– Ez is trükk, kedves? / Mancsát kinyújtva gyengéden megérintette a nő arcát. / – „Több dolgok vannak a földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.” Én nem játszom szerepet. Nem tudom mennyi idősnek gondolsz, de az én világomban, aki nem elég kemény, az nem éli túl. Vérfarkas vagyok. A Holdanya adománya az enyém. Te, mint már mondtam, alakváltó vagy. A te adományod az örökkön változó tűzé, Asheriné. El fogod hinni. Mert ez a valóság.

/Nem tagadhatja le, meglepődve figyeli a lány "átváltozását"./
+ Ilyen jó trükköt ritkán lát az ember! Főleg így élőben! Vajon hol van a vetítő? +
/Gondolkodik el hosszan. Alaposan körbenéz, de nem találja sehol a kamerát, sem azt ami kiadhatja a képeket./
- Ez egy nagyon jó film lehet majd! Sőt, élő szerepjátéknak is jó!
/Megharapja kicsit alsó ajkát, látszik, hogy tűnődik./
- Hol lehet kimenni ebből a holografikus szobából? Tudod, tényleg sietek!
/Hátralép, hogy a lány ne tudja megérinteni. Nem tudja megmagyarázni, de irtózik a gondolatától is, hogy hozzá érjen./


{5}

– Rendben hát, egyszer talán elhiszed. De ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek. /Horkantott élesen a nőstény. Felszedte ledobott ruhadarabjait, majd ahhoz az ajtóhoz sétált, amin belépett. / – Tessék! / Nyitotta ki Caecus előtt a faajtót. Napfény és tikkasztó meleg ömlött be a szobába. / – Vár rád H'Sekirat. De, csak mert ez a feladatom, elkísérlek egy darabon, nehogy bajod essen. Nem szeretném a szívemre venni, ha esetleg történne valami. / Kezével invitáló mozdulatot tett. Az ajtón túli világ remekül beleolvadt a nő által színjátéknak titulált környezetbe. A modern épületek előtt álló hirdetőtábla mellett egy szürkés farkas ült, fejét érdeklődve kapta a nyíló ajtó felé. / – Ha úgy érzed, mégiscsak beszélgetni szeretnél, miután kiléptél... Nos, meghívhatlak egy italra a közeli kávéházba.

/Zuhantam. Nem tudtam mi történik, csak zuhantam. Fény. Fény mindenütt. A fényben zuhantam, elvakított, belém mart. Éreztem, ahogy a fény megsűrűsödik körülöttem, mint ha anyaga lenne de mégsem, csak fény. Éreztem, ahogy apró fény-parányok, mint megannyi szikra csapódik nekem. Felhasogatják bőrömet, húsomba tépnek, csontjaim morzsolják. Felordítottam a fájdalomtól, összegörnyedtem majd a valami szétrántotta tagjaimat és miriádnyi darabra robbantam. Megszűntem létezni.
Lebegtem. Már nem zuhantam. Léteztem. Testem nem volt vagy csak én nem éreztem, de léteztem. Anyagtalanul lebegtem-úsztam a mindent betöltő fényben.Cogito ergo sum! Nem voltam benne biztos, hogy Descartes pont erre gondolt volna. Zuhanásom óta nem tudtam mennyi idő telhetett el. Egy pillanat vagy egy millennium tán? Egyszerre éreztem végtelen hosszúnak és semminek. Eleinte egyedül voltam, de rátaláltam a többiekre. Mások voltak és mégis hozzám hasonlatosak. Talán előttem is itt voltak vagy tán én idéztem őket e világba. Nem tudhattam. Kinyúltam feléjük és ők is egymás felé tapogatóztak. Számtalan fény-lény, megannyi lélek-parány érintette egymást. Szavak nélkül kommunikáltunk, érzések és emlékek villantak közöttünk, mint az agy neuronjai, hálót alkottunk a fény-semmiben. Mind egyedül voltunk és mégis együtt, külön-külön de mégis összeolvadva. Majd jött a Fény. Megsűrűsödött körülöttünk a világ. Volt ki menekülni próbált, volt ki elébe menni, de így vagy úgy, végül egyedül maradtunk. Szikrák gyűltek, és a fény, akár ha felhő mozdulna, körém gyűlt, áthatolt rajtam. Testet éreztem. Lélek-létem végén, még éreztem ahogy egymás után materializálódnak az apró csontok, a csontokat sorra izmok s inak növik be, és éreztem ahogy új bőr születik a fény-húson.
Repültem. Nem tudom mikortól s mi végre, de szárnyaltam. Testem volt. Fiatal, erős, fény alkotta hűs és vér. Szárnyam volt akár az angyaloknak. Arany fényben úszó acélszárnyak. Fehéren izzó, vakító szellemszárnyak. Tűzben égő, éjfekete szárnyak. Repültem. Feljebb és egyre feljebb. Köröttem megannyi teremtmény, állatok s emberek, élők s olyanok kik a halál csókját hordozták, szél-szellemek és tűz-démonok. Mind a fény szíve felé törtünk. Volt ki elhagyott s volt ki elmaradt mögöttem, de éreztem, hogy mennem kell, szállnom, vágytam a fénybe. Szinte már éreztem, hogy kinyújtott kezemmel akár meg is érinthetem a fény szívét. Jobbomon a jelek, miket még halandó testemen viseltem újra kisarjadtak s mint bűvragály egy rémálomban úgy formálták újra maguk s égtek bőröm alá. Balomba fájdalom hasított, akár ha izzó pennával rónának jeleket húsomba. Lepillantván írást láttam, értettem és ismertem. Elértem a fényt.
A világ megfordult körülöttem és a földre zuhantam. Nyögve próbáltam feltápászkodni, mint aki egy rossz álomból ébred. Mire szemeim kinyíltak, a fény-világ emléke elillant tudatomból. Csak egy másik életre emlékeztem, hol még dolgom lett volna. /
- Hol vagyok? /Nyögtem és éreztem, hogy minden mozdulatomra az érdes fapadló feldörzsöli a bőröm. Ahogy elemelkedtem a földről, láttam, hogy kezem bőrcsatos kesztyű fedi, mit még soha nem láttam. Kabátom és pulóverem helyén csak egy könnyű trikó volt rajtam s nadrágom, bakancsom se enyém volt, bármennyire is magaménak éreztem. Csatok és bőrszíjak, új ruhámon sűrűn megtalálhatóak voltak. Eltoltam magam a földtől és éreztem ahogy súly nehezedik a hátamra./
- Mi az isten? /Oldalt pillantottam s a lélegzetem is elállt. Tollakat láttam, tollakat, mik a beszűrődő napfényben arany színben izzottak. Feltérdeltem és megbabonázva meredtem az elém terülő szárnyakra. Éreztem őket, éreztem a testem része ként. Talán a fejem is beüthettem, hisz bárki más talán pánikba esne. Én csak meredtem magam elé. Percekig csak ültem ott, majd mikor már hellyel-közel megszoktam a látványt, megpróbáltam felállni. Eleinte szédelegtem, majd a testem másságával gyűlt meg a bajom. Az egyensúly nem jelentett problémát, hisz olybá tűnt, ha az elmém nem is, de a testem elboldogul a szárnyakkal. Esetlenül mozdultak velem, éreztem, hogy ezt még tanulnom kell. Kitámolyogtam a kis szobácskából és pillanatokkal később tudatosult bennem, hogy nem csak a testem változott meg. A bolt és a bolt ablakán túli világ is különbözött. A pánik és a rosszullét kerülgetett. El se tudtam volna fojtani a feltörni készülő érzéseket, ha nem zörren meg valami a lábamnál. Esetlenül lehajoltam a csillogó tárgyért, a nyaklánc volt, amit néhány perccel ezelőtt a kedvesemnek vettem. Keserűség markolta szívemet, de lassan valami melegség kúszott a lelkembe. Bizakodón léptem néhányat az ajtó felé, tudván, semmi nem történik ok nélkül. A boltban, a tömérdek kacat között egy méretes tükör állt, és a kíváncsiságom győzött./
- Ejha! / Szaladt ki belőlem, midőn megláttam a változást magamon. Az arcom az enyém volt, de a szemeim szinte izzottak. A testem arányosabbá vált. Karcsúbb lettem és inasabb. De az legszebb a szárnyak voltak. Hely nem volt, hogy igazán kitárjam őket, de így is megcsodálhattam őket. A fényben acélosan csillantak s a tollak pereme aranyszín fényben játszott, ahogy az ablakon besütő napsugarak végigcirógatták őket. Ám ahol takarva voltak a fénytől, szinte jáde színben játszottak az árnyas tollak. /
- Gyönyörű! / Többet nem igen tudtam volna mondani. Saját magam babonáztam meg. Csodálkozásom közepette egy szöveg jelent meg a tükörben. Egyszerű és érthető üzenet volt, tán valami felsőbb hatalomtól. Új nevet kaptam és már nem ember voltam. Más néphez tartoztam. /
- Ki vagy te? Hol vagyok? Mi történt velem? / De hiába, egyetlen kérdésemre se kaptam választ. Az ajtó felé fordultam. A világ is más volt. Mint ha ezernyivel több színt látnék, ragyogóbb, színesebb lett minden. Összeszedtem a bátorságom, úgy-ahogy összehúztam a szárnyaim és léptem egyet az ajtó fel./

{1}

/Lábam már az ajtó nyílásában volt, mikor egy vékonyka hang szólt utánam. Hátrébb húztam a szárnyaimat és visszanéztem a vállam fölött. Bár még kissé ügyetlenül mozdultam az extra végtagokkal, de úgy tűnt, a testem magától is tudja, mit kell tennie. /
- Várj, várj! Ne hadarj ennyire! Szőke lányt? Nem. De ha már itt tartunk, te hogy kerültél ide?
+ Esküdni mernék. Hogy egy perccel ezelőtt, még nem volt hátul senki rajtam kívül.+
/A kissé megszeppentnek tűnt. Olybá tűnt, őt is hozzám hasonló megrázkódtatás érte. A lány tekintetét is magára vonta a díszes tükör. Láttam rajta, hogy ő is nehezen ismeri meg saját magát, talán az ő külleme is megváltozott, nem tudhattam biztosan, ám a következő pillanat tudatosította bennem, hogy minden megváltozott. A lánynak hirtelen farka nőtt, akár egy macskának és perccel később pedig eltűnt. A farok felbukkanásának pillanatában hátrahőköltem, ami nem okozott volna különösebb gondokat ha önkéntelenül nem rebbennek meg szárnyaim. Nagy szerencsémre, csak egy kabáttartót sikerült felborítanom./
- Ez meg mi volt? / Fakadt ki belőlem mielőtt teljesen le tudtam volna magam nyugtatni. Mély levegőt vettem és nagyot sóhajtottam./
- Eh, rendben, azt hiszem, kezd ez a nap egy kicsit sok lenni. Ne haragudj a kifakadásomért, kérlek. Csak hát, nem minden napi látvány, egy leány macskafarokkal. És sajnálom, de nem tudom mi lehet H'Sekirat. Talán ez a világ, vagy a kinti város. Az biztos, hogy nem Dublinban vagyunk. Oh, bocsáss meg, a nevem Do... vagyis Éadrom. Úgy sejtem, nem véletlenül szólított ezen a néven a tükör vagy a túloldalán lévő, bárki is legyen az. / Összehúztam magam mögött a szárnyaimat és amennyire lehetett megpróbáltam a hátamhoz simítani őket. Lassan, de biztosan nyertem uralmat felettük./
- Tudom, most válaszokra vágysz, de nem tudok válaszolni a kérdéseidre. Alig néhány perce tértem magamhoz amott, a baldachin mögött. / Mutattam érkezésem színhelye felé. /
- És te kedves, gondolom te se tudod, hogyan kerülhettünk ide és mi ez a hely? És ha már itt tartunk, mégis mi vagy te?

{2}

- Szóval macska farok? Akkor te valami macska-alakváltó vagy? Amolyan vérmacsek? /Először viccnek szántam, de ahogy kipillantottam az ablakon, ár kellett ébrednem, hogy sokkal több különös dolog fog minket itt várni. Megannyi különös lény sétálgatott az utcán ami a bolt ajtaján túl várt reánk. Láttam apró, kergetőző tündéreket. Láttam karcsú alakokat, akikből szinte sugárzott a hatalom. És láttam vad küllemű, veszélyesnek tűnő alakokat, akik egy sikátor sarkánál gyülekeztek és úgy figyelték az elvonuló embereket, mint ragadozók, kik a csorda gyengéit lesik./
- Látom, téged nem viselt meg annyira ez az átváltozás, talán egy-két perccel előtted jöhettem ki onnan, és te akkor még nem voltál itt. Én percekig csak néztem magam elé, próbáltam megérteni mi is történt. Olyan érzésem volt, mint akin átment egy úthenger.
+ És emlékszem a fájdalomra. /Tettem hozzá fejben, de magam se tudtam, mire emlékezhetek pontosan. Mindössze néhány emlékfoszlány maradt meg mostanáig, és azok is gyorsan fakultak. Az ablakkeretnek támaszkodva bámultam a kinti világot és hallgattam a lány történetét. Közben vissza-vissza gondoltam a világra amit hátra hagytunk, a szeretteinkre kiket tán már soha nem látunk viszont. Éreztem ahogy lelkem megremeg egy pillanatra, majd a bizakodás melegsége önti el. Egy ismeretlen, idegen világban jártam, egy különös testben, és mégis, a testet magaménak éreztem, a világot pedig otthonomnak./
- Shirilla Canderion, nagyon szép név. Örvendek a találkozásnak! Ezek szerint te is véletlenül keveredtél ide. A farok miatt pedig ne aggód, azt hiszem, elég sok különös dologgal találkozunk még. Különben is, nézz csak rám, Waterfordban nem szaladgál túl sok angyal. Mellesleg igen, én is Ír vagyok. Vagyis voltam. Azt hiszem most már nyugodtan beszélhetünk múlt időben a régi életünkről. Ne haragudj, nem akarlak megrémíteni, de úgy érzem, most jó ideig nem mehetünk haza. Ez az egész, túl képtelen ahhoz, hogy csak álom legyen.
+ És talán soha nem mehetünk haza. /Tettem hozzá gondolatban, nehogy túlságosan megrémítsem a lányt. Mert bár bennem is fel-fellobbant a vágy a hazatérésre, de újra és újra elfojtotta a megismerés vágya. És egy különös, megmagyarázhatatlan érzés, hogy én ide tartozom. Ujjaim ráfonódtak a keresztre. Tudtam, hogy többé nem látom már azokat, kiket régen szerettem, de oka kell hogy legyen ennek. A medált a nyakamba akasztottam és Shirillához fordultam. /
- Nyugodj meg, nem zavar ha kicsit hadarsz. Volt két húgom, ők is ilyen pergőn beszéltek, és mellettük megszoktam, hogy ha mindent érteni akarok, hát figyelnem kell. /Felidéztem emlékeimben, ahogy kislányként csiviteltek körülöttem, még odahaza. És hogy mennyire nem értettem egyetlen szavukat sem, mikor egy-egy áttanult éjszaka után, egy gyűrött zokni értelmi szintjével vetekedve vonszoltam magam a reggelihez. Az emlékek hatására elmosolyodtam, majd Shirlilla földre huppanása apró kacajra ingerelt./
- Gyere, hadd segítsek. Nagyon megütötted magad? /Lehajoltam hozzá és felsegítettem./
- Egen, furcsa, de én azt hiszem inkább meg se szólalok. /Mosolyogtam, és közben óvatosan kijjebb nyitottam szárnyaimat. Most még félszemmel figyeltem hátra, hisz csak lassan tapasztaltam ki a mozgásuk. Bár beszélgettem és érdeklődve figyeltem a külvilágot, de tudatom egy szelete folyamatosan a szárnyaimra koncentrált. Apró mozdulatokkal próbáltam kipuhatolni új izmaim elhelyezkedését és képességeit./
+ Vajon repülni is tudnék velük?
/Újra az ajtó felé pillantottam. Vonzott, hívogatott a külvilág. Az ajtóhoz sétáltam és onnan szóltam vissza a lánynak./
- Azt hiszem indulnunk kéne. Nem maradhatunk itt. Talán találunk valakit, aki tudja mi történt velünk. Ha boldogulni akarunk ebben a világban, segítségre lesz szükségünk. / Lassan félig visszafordultam és kinyújtottam jobbomat a lány felé./
- Velem tartasz? /Megvártam válaszát, majd megtettem az utolsó lépést a külvilág felé./


* Folytatás Fősugárút *

{3}

/Egyszerre csak azt vettem észre hogy zuhanok, zuhanok bele a sötétségebe, majd lelesek. talaj, végre, talaj. Kinyitottam szemeimet, és igyekeztem fölállni. Ekkor vettem csak észre, hogy egy számomra idegen, helyen vagyok./
+De mégis hogyan lehetséges ez? /Gondoltam, miközben szememmel végigpásztáztam a boltot. Mögöttem ott volt a fátyol, melyet néhány pillanattal ezelőtt húztam el.
+Várjunk, hol van sara?
/ Akármennyire is próbáltam meglátni barátnőmet, nem sikerült, csupán azt értem el, hogy egy kicsit megfájdult a szemem a sok nézéstől. Ekkor kezdtem kétségbeesni, fogalmam sem volt róla, hogy hol vagyok, ráadásul még Sara is eltűnt. Próbáltam megnyugodni, de nem igazán sikerült, ezért ránéztem a Saratól kapott karkötőmre. Ez után már nem nem voltam olyan zaklatott mint előbb. Az a tárgy mely csuklómon volt -szinte mindig-, most is nyugtatóan hatott rám. Sara azt mondta, hogy ha magányosnak érzem magam, akkor nézzek erre a karkötőre és gondoljak rá.
Mikor már teljesen megnyugodtam, úgy véltem, elindulok és megkeresem barátnőmet, azonban mielőtt elértem volna a bolt ajtaját, egy különös tükröt pillantottam meg, ezért rögtön odamentem hozzá. Amikor belenéztem a tükörbe, egy számomra teljesen idegen lány nézett vissza, aki még csak nem is hasonlított rám, mégis...mintha ismerős lenne./
+biztosan csak képzelődök. /Gondoltam, aztán mivel úgy véltem ez egy álom megcsíptem maga, s vártam kicsit. A várt hatás nem következett be, még mindig ott álltam a tükör előtt. Elkezdtem, kalimpálni a kezemmel, és furcsamód a tükör másik oldalán lévő, ugyanazt tette amit én./
+Na jó, ez már tényleg furcsa. /Ekkor vettem csak észre egy feliratot, mely megjelent a tükrön. "Üdvözöllek, Izzy Mirbacle, varázsló..." Pislogtam párat, majd újból elolvastam a különös feliratot, végül úgy véltem, hogy ez csak valami vicc lehet, valami varázstükör melyet a bűvészek is szoktak használni. Már láttam ilyet, ezért úgy véltem, ismét a kijárat felé veszem utamat. Ahogy közeledtem, az ajtóhoz, újabb furcsaságokkal találtam szembe magam. Különös lények mentek el az ajtó előtt. Biztos voltam benne, hogy csak káprázik a szemem, azonban, mikor a következő pillanatban egy repülő autót láttam elrepülni, igencsak furcsállóan néztem. Meg akartam tudni, hogy mi ez az egész, ezért, amilyen gyorsan csak tudtam kiléptem ajtón, hogy jobban szemügyre vegyem a kinti dolgokat./

{1}

/Hosszú percekig csak zuhantam a semmiben. Majd tompa puffanással érkeztem a kemény padlóra. Felállok a földről és körbe nézek. Meglepetten tapasztalom, hogy a kis boltban körülöttem megváltozott minden. Nem látom se a baldachint se a makettot, ezen kívül új tárgyak jelentek meg néhány közülük szokatlan formájú, párat pedig az idő vasfoga kezdett ki. A hideg futkos a hátamon./
+Hol vagyok? Hogy kerültem ide?+
/Ezernyi ilyen és ehhez hasonló kérdés tódul elmémbe, majd felismerés hasít belém, és furcsa nyugalom lesz rajtam úrrá./
+Ez az, amiről Taranis beszélt, erre próbált felkészíteni.+
/Bátortalanul megteszek pár lépést a helységben. Valamiféle érdekes tükör előtt állok meg. Mikor felemelem a kezem pontosan utánoz az üveg másik oldalán lévő kép, de teljesen más arc néz rám. Végigtapogatom magam, körbe fordulok és több tükröződő felületről az az arc tekint vissza. Szemem sarkából mozgásra leszek figyelmes és a tükör felé kapom a fejem. Írás jelenik meg rajta./
"Üdvözöllek Gunnar a mágus, H'Sekiratban."

(1)

* Gunnar Sigurd *

/ A bejárati ajtó kis csengője halk csilingelésbe kezdett. /
– Hűűű, nem gondoltam volna, hogy ma bárki is beesik! / Szólalt meg az ajtón belépő, gőzölgő kávéját szorító alak. / – Üdvözöllek, Agni vagyok! Mindig annyira izgatott leszek az újoncoktól! Most jöttél át a fátylon, tudom új neked ez az egész, sok kérdésed van, kérdezz bátran! Azért vagyok! / Hadarta az idegen, nyúlánk termetű, vörös loboncos, kecskeszakállas fickó, és széles mosollyal kezét nyújtotta. / – Persze az alapvető kérdések azok szoktak lenni, hogy hol vagyok? Mi történt a testemmel? És a többi, és a többi. Szóval, először is, utaztál az időben, most a harmincadik századot írjuk. H'Sekirat az emberek fővárosa, hidd el sok minden változott! Ezen felül új testet kaptál, és új képességeket, méghozzá… / Szimatoló mozdulatot tett. / Mágus! Nem lesz könnyű, sokat kell majd tanulnod, hogy a mágikus erőidet irányíthasd. Szóval, mint mondtam a nevem Agni, de szólíthatsz Vöröslő Holdnak is! Oh, azt hiszem túl sokat pofázok, és nagyon lesokkolhattalak, elnézést, csak tényleg mindig annyira izgatott leszek, amikor én fogahatok valakit!

/Pár másodpercig csak zuhant, zuhant és zuhant. Végül egy hideg padlón ért földet. Szemeit kinyitotta, és rögtön feltűnt számára, hogy a helyiség, már nem ugyanaz, mint az előbb.
+Vajon, mi történhetett?...Végül is teljesen mindegy/gondolta. Amilyen gyorsan csak tudott fölállt és leporolta ruháját. Azonban, valami igazán különöset vélt fölfedezni önmagán. A kéz melyet használt, nem ugyan az volt melyet 19 évig látott. Mindezt csak illúziónak vélte, melyet a zuhanás következtében tapasztalt...úgyhogy nem foglalkozott ezzel. Úgy vélte otthagyja a boltot, és visszatér szálláshelyére. Ahogy közeledett a bejárati ajtóhoz, akaratlanul is megakadt a tekintete, egy látszatra átlagos tükrön. A fiú különös vonzást érzett, muszáj volt belenéznie, legalább egyszer.
Ahogy a tárgy elé lépett, és belenézett, egy számára, ismeretlen alak nézett, rá. Az, ugyanakkora lehetett mint ő, azonban barna haja és barna szeme volt. Ahogy az idegent szemlélte, aki valamilyen oknál fogva leutánozta mozdulatait, egy feliratot vélt láni az üvegen, mely ez volt: Üdvözöllek Ron Kayn halandó...
a felirat semmit sem jelentett a fiúnak, habár a név ismerősnek, tűnt, habár abban biztos volt, hogy Ron nevű ismerőse nincs.
Végül tovább indult az ajtó felé, mit sem törődve a különös tárggyal. Shogy ismét közeledett a kijárathoz, furcsa dolgokat, vélt látni. Mintha különös lények, mentek volna el az ajtó előtt, és még egy repülő autót is látni vélt./
+Akkorát estem volna, hogy képzelődök?/ gondolta./
+Tudod Han fiam, nem minden az aminek látszik, mindazonáltal, az agyunknak sem hihetünk mindig. Egyedül a szív az amely mindig az igazat suttogja nekünk, csak tudnunk kell meghallani/ Jutott eszébe egy bölcs gondolat nagyapjától./
+Igen biztosan csak képzelődtem/győzte meg magát.
Végül is rávette magát hogy megfogja a kilincset és kilépjen az utcára../

(1)

/A belépő idegen felé fordulok. Elsőre kicsit meglepődöm, de belül valami nyugalom kezd szétáradni bennem. Így kell történnie a dolgoknak. Megvárom míg végig mondja a monológját./
-Agni, akkor kérlek segíts nekem. Az elmodottak alapján a képességeimmel kapcsolatban nem tudsz sokat, de biztos vagyok benne, hogy tudod kit kell keresnem és addig elmondhatnál pár dolgot a helyről hova érdemes és hova nem érdemes menni. /Furcsán higgadt hangon szólaltam meg, nyoma sem volt benne parancsnak./

(2)

/A fátyol elhúzása után nem sokáig láttam a makettet. Hirtelen zuhanni kezdtem és hatalmas fájdalom lett úrrá rajtam. Nem tudom, mi történt, de nem sokkal később ismét a boltban találtam magam. Legalábbis azt hittem, hogy ott vagyok, de igazából ez a bolt csak hasonlított arra, amelyikbe eredetileg beléptem. Erre már akkor rájöttem, mikor néhány olyan tárgyat fedeztem fel, ami a másik boltban nem volt. Ezek között volt egy nagy tükör is, melynek a másik oldaláról egy furcsa alak bámult vissza rám. Nem én voltam az, mégis ismerősnek tűnt. Azonban nekem nem volt szárnyam, mint a tükörből rám néző lénynek. Furcsán nehéznek találtam a hátam egyenesen tartását. Mintha némi plusz súly lett volna ott. Kissé oldalra fordítottam a fejem és megpillantottam a hatalmas szárnyakat. Az állam valahol a padlón koppanhatott, ahogy felismertem, hogy az én szárnyaim és amit a tükörben láttam, az igazából én lennék./
+De hát a ruhám hogy változott meg? És különben is, mi ez az egész?/Jöttek fel bennem a kérdések. Valóban, a ruhám sem az volt, amit reggel felvettem. A pólóm és a rövidnadrágom helyett egy fehér trikó és egy farmer virított rajtam, a sportcipő is egy másik márkájú lehetett, mert nem volt ismerős. A tükör hirtelen kiírt egy szöveget, amit nem értettem, csak pislogtam rajta./
+Angyallá váltam? És mi az a H'Sekirat? És a Gramin?/Jöttek az újabb kérdések. A legnagyobb döbbenetet az okozta, amikor kinéztem az ablakon. Egy egészen más világ tárult elém, mint amilyenben eddig voltam. Ahogy megfordultam, levertem valamit, de nem fordultam vissza, hogy megnézzem, mi is az. Valahogy sejtettem, hogy akkor megint sikerülne valamit elsöpörni a szárnyaimmal. Odasétáltam az ajtóhoz, óvatosan megpróbáltam összehúzni a szárnyaim és kiléptem ebbe az új, ismeretlen világba./

(1)

/ Alig léptem be azon a vászonszerű ramatyon, valami rettenetesen fejbekólintott. A századmásodperc töredéke alatt lejátszódott bennem, hogy az öregasszony bérelt fel valakit, de aztán ezt elvetettem. Jó párszor láttam már a vénséget, nem igazán kommunikált az emberekkel, meg, hát nem igazán látogatták a boltját, már amennyire ezt ki tudtam venni az utca túloldaláról. A másik pedig, mi a fészkes fenéért tenne ilyet? Még egy pillanatra láttam, ahogyan a padlózat felé közeledik az arcom, és lőn sötétség, elszenderedtem valaki, vagy valami miatt.

Az ébredés sem volt túlzottan kellemes, pillanatokig csak heverésztem a hűvöskés padlózaton, nem igazán érdekelt, mi is van körülöttem. Még a szememet sem nyitottam ki, jól esett most vegetálni. Éreztem, ahogyan sajog a pofám, a mellkasom… gyanítom, azért lehet, mert úgy dőltem el, akár egy jól megtömött zsák. Egy mélyről jövő mormolást követően próbáltam meg megtámasztani a tenyereimet a padlón, ez volt a pillanat, amikor megemeltem a fejemet és körbetekintettem. /
- Rosseb egye meg a vénlányt!
/ Miközben feltoltam magam ülő helyzetbe, újra meg-megszólaltam, mégpedig azért, mert valahogyan nem hasonlított a hangom a sajátoméra, amit már úgy megszoktam. /
- Mi a… ?
/ Újabb próba, aztán még egy. /
- Ez cink!
/ Amikor már lótuszülésben heverésztem, magam elé emeltem a kezeimet, hogy azt is megmustrálhassam. A meglepődés ekkor következett csak igazán, egyrészt, jóval fakóbb volt a bőrszínem, mint percekkel ezelőtt, másrészt pedig tök más ruha volt rajtam. Ez már cseppet sem tartozott a tréfás műsorok sorába, így végigmértem magam. Valami ezeréves, mégis utópisztikusnak ható hacuka tesvedt a testemen, és rohadtul nem tetszett. /
- Bakker, ez átöltöztetett? Perverz!
/ A monológ már csak magamnak szólt, nem is akartam választ kapni rá, bár azért újra körbetekintettem, a vén szipirtyó eltűnt-e, mert ha nem, akkor majd megismerheti végtelen haragomat.

Szépen lassan, meg persze nyögdécselve a fájó és sajgó testrészek miatt álltam fel, és tekintettem újra végig magamon meglehetősen lemondó fintor kíséretében. Mögöttem nem messze egy tükör álldogált, nem emlékeztem rá… mondjuk ez nem is csoda, tekintve, azonnal megzuhantam, amikor beléptem. Odabattyogtam elé, és mélyen belenéztem. Az első reakcióm két lépés volt hátrafelé, és egy hatalmas undorító fintor. A csávó, akivel szemben találtam magam, velem egy magas lehetett… a haja azonban hosszabb, melegnek festett volna, ha a szeme nem olyan gusztustalan és visszataszító. Fekete volt az egész, egy rohadt kis fehér pöttyel. Gyorsan kapkodtam a levegőt, csoda, hogy nem lett szívrohamom. Lassan tapogatni kezdtem a pofámat, és mivel én voltam a tükörben, rengeteg kérdés merült fel bennem. Többek között az is, hogy betöröm a cuccost, hátha csak valami szemfényvesztő valami. Az ajtó irányába pillantottam, meglehetősen dühös arckifejezéssel. /
- Merre van maga némber!
/ Átható üvöltés, az egész boltot átjárta. Lassú léptekkel kezdtem kutakodni odabent, megtalálom-e a banyát, van mit elmagyaráznia a kedvesnek. Ahogyan lépdeltem, nem tudta nem elkerülni a figyelmem a kinti világ, amit a bolt ablakain keresztül láttam. Rohadt módon nem az volt, ahonnan érkeztem. Kezdett egyre érdekesebbé, és kérdőjelekkel telibbé válni ez a történetecske./
- Válaszoljon, vagy felforgatok mindent!
/ Újabb üvöltés, ideges tekintettel kutatva a helyiséget. Eldöntöttem, ha nem mond semmit, szét fogom barmolni a kis üzletét, legalább ennyi öröm érjen, ha válaszokat nem kapok. /


{1}

*Arion*

/A boltban láthatóan semmi sem mozdul, a nagyinak se híre, se hamva. A banya vagy lelépett, vagy csak előled bujkál, minden esetre bármelyik legyen is igaz, sehogyan sem tudsz a nyomára akadna, mintha a föld nyelte volna el... pedig meg mernél esküdni, hogy nemrég még itt volt, de lehet, hogy elbújt, miután átöltöztetett? Ki tudja?
Minden esetre tombolásod közepette figyelmes leszel rá, hogy az üveg felől ragyogó fény vakít el egy pillanatra. Ha a fény felé fordulsz az üvegen kívül egy férfi áll, fehér ingbe, hosszú fekete kabátba és éppen egy cigire gyújt rá. Amikor ránézel bekopog az üvegen, majd egy széles karmozdulattal int neked, hogy gyere ki a boltból.
Ha nem reagálsz pár percig csak ácsorog, aztán egy százdollárost lobogtat meg a levegőben és újra int neked, hogy gyere ki./

/ Csend honolt a boltocskában, még a fenyegetésemet követően sem mutatta meg magát a csorosznya, ez pedig felettébb dühített. Ott álltam a sorok között, mint valami idióta, teljesen új külsővel, ismeretlen hanggal, csak kapkodni tudtam a levegőt. Egyszerűen nem voltam képes feldolgozni azt, hogy mi a fészkes fene történhetett azalatt az idő alatt, amíg kiütve feküdtem a helyiségben... ráadásképpen kissé félelmetes volt a tudat, hogy a rohadt üvegen túl sem a megszokott londoni utcácskát láttam, hanem valami fényekkel teli szart, egy teljesen új városkát.
Csend.
A boltban csak és kizárólag a falióra ketyegett, mellette minden más hangtalannak tűnt. A kis neszt is csak az én szuszogásom törte meg, de az eléggé ütemesen, tekintettel, azért nem sikerült még teljesen lenyugodnom. Sorra vettem magamban a lehetőségeimet, mégpedig, mi is történhetett velem. Első körben mindenképpen arra asszociáltam, hogy álmodom, és még mindig ott fekszem a kis putriban, a sikátor melletti boltocska hátulsó helyiségében. Erre találtam egy igencsak gyors ellenvetést is, miszerint, ha álmodom, akkor miért sajogott volna az ébredést követően a pofám, meg persze a mellkasom. Azért megcsíptem a kezem... tudom, marhaság, de mindig ezt szokta hallani az ember.
Fájdalom.
Éreztem, tehát ébren vagyok. Második hatalmas ellenvetés az álommal szemben az volt, hogy nem tudtam manipulálni a környezetem. Amennyiben alszom, szokott olyan lenni, hogy tudom, álmodom... olyankor úgy irányítok, ahogyan én szeretnék.

Mivel a belső okfejtésem alatt sem került elő a vénség, lemondó pillantással illettem a szélrózsa minden irányát. Valami olyat kerestem, amivel tüzet lehet gyújtani... nem volt nálam sem gyufa, sem pedig öngyújtó. Maradt a régi, jól bevált módszer. A pult mellé lépdeltem, felemeltem a hintaszéket és egy velős lendülettel a pénztárgéphez vágtam. Összetörött. Egy erősebb fadarab maradt a kezemben, amivel nekiálltam a bolt belső részének lebontásához. Szépen és ütemesen haladtam, sorról sorra, hogy biztosan ne hagyjak ki semmit. Mivel megígértem, hát illett megtartani a szavam. Az ütemezett és felépített rombolás közepette egy alakra lettem figyelmes... de csak azért, mert valami hatalmas fényforrás egy pillanatra elvakított odakintről.
Kopogott.
Azt várta, hogy menjek ki. Összehúzott szemöldökkel álldogáltam a hatalmas romhalmaz közepén, kezemben a segédeszközömmel, a hintaszék egy darabkájával. Nem mozdultam, és mivel látta a tétovaságomat, meglobogtatott egy ismerős valutát. Dollár, szép kerek számmal. Egy százas. Mivel a lóvé mindig jól jött, lassú léptekkel indultam meg az ajtó felé. Tudatosult bennem, hogy más helyen lehetek, így az sem biztos, a pénz ér valamit... de lobogtatta.

Kilépve a helyiségből igencsak erőteljesen vágtam be magam mögött az ajtót... ennek hatására pedig megrepedt benne az üveg. Nem érdekelt, nem tekintettem hátra, csak az ismeretlen alakot méregettem. A fadarabot leeresztettem a törzsem mellé, egyelőre úgy gondoltam, nem kell használnom. /
- Ér az egyáltalán valamit?
/ Furcsa volt az új hangom, meg kellett még szoknom. /
- Mielőtt pedig válaszolna, még egy kérdés. Hol a fészkes fenében vagyok? Mi ez a hely?
/ Bíztam benne, hogy válaszol. Az első kérdés nem is igazán érdekelt annyira, a második és harmadik viszont annál inkább. Több kérdés is felmerült bennem, de egyelőre ezek voltak a rangsorban a legfontosabbak. /


{2}