Annantina nagyi boltja

/A padlón feküdve tértem magamhoz. Úgy éreztem magam, mint akit jól fejbe vágtak. Még a boltban voltam, ahol néma csend honolt. Elindultam, hogy megkeressem Robit és Mátét, de nem voltak a boltban. Ki akartam sétálni a boltból, de közben elhaladtam egy teljes alakos tükör mellett. Megtorpantam és visszamentem a tükörhöz, amelyből valaki más nézett vissza rám. megérintettem a tükröt és csak akkor vettem észre, hogy a valóságot mutatja.
Meglepve tapasztaltam, hogy a testem teljesen átalakult. Megnyúltam, lett alakom, sőt még a hajam is barna lett meg hosszú, a szemem meg sötétkék. Egyetlen dolog, ami nem változott meg rajtam egy nyaklánc volt.(Amit Robitól kaptam még) Ahogy szemléltem magam észreveszem, hogy tiszta kosz lettem, így elkezdtem lesöpörni magamról a port.
Tüsszentettem egyet, majd a következő pillanatban már a szoba sokkal nagyobbnak tűnt, nem értettem miért. Aztán megint a tükörre tévedt a tekintetem, amelyből ezúttal egy macska nézett vissza rám, és nem csak a tükör mutatta ezt, a tenyeremből mancs lett és stb. Ismét tüsszentettem és ezúttal vissza is változtam. Megkönnyebbültem, hogy ismét emberi méretű lettem.
A következő pillanatban a képem eltűnt a tükörből és a helyén -e felirat jelent meg:/
"Légy üdvözölve alakváltó, ki Vera Rider névre hallgat. Már vártunk itt H'Sekiratban."
+ Hogy ki? Az én nevem Lilla nem pedig Vera Rider. Úgy hangzik mint egy autóversenyző neve. Igaz, hogy mindig is szerettem volna motorozni, de ez most mellékes.
- Mi a fene folyik itt?
Ekkor vettem észre a szemem sarkából, hogy valaki figyel.
- Ki van ott?
Fordultam felé, várva a válaszát.

(1)

Vera Rider [???]

A bolt sötétjéből, a raktárrész felől fény villan. Vakítóan fehér, fókuszált. Egyenest az arcodba világítanak. Be kell csuknod a szemed, nehogy megvakulj.

Közben hallod, amint az alak szépen, kimérten megindul eléd. Még mindig nem látsz semmit, de érzékeled csizmája drága nyikorgását az üzlet padlóján. Kipp-kopp. Kipp-kopp. Már szinte várod, hogy a sarkantyú is megzörrenjen.

A férfi - mert már biztos vagy benne, hogy nem a gyengébbik nemet képviseli az illető, - ekkor a fényt kicsit lejjebb irányítja, a lábaid felé. Csak hogy a szemébe tudj nézni.

Egy lila szempárral találod magad szembe, amit egy angyali arc vesz körül. Az ifjú erősen hajaz az Orlando Bloom-féle Legolasra, bár azért felfedezel egy-két eltérést. Hosszú, szőke haját szoros kontyba tűzte, isteni testét pedig bőrruhába öltöztette. Bár nem ismersz fel rajta semmi konkrétat, világosan látod rajta a rengeteg furcsa kütyüt, szerkezetet.

- Már csak Te kellettél ide, babám - mondja barátságtalan, megvető tekintettel, majd ismét az arcodba világít.

/Ahogy megfordulok, hatalmas vakító fény tölti be a boltot. Még hunyorogni se tudok annyira fényes. Aztán csak lecsillapodik, mire szeme kinyitom és egy lila szempárral találom szembe magam. Nem ismertem fel se a tekintetet, se az arcot melyhez tartozott.
Kissé ellenséges hangon megszólalt.- Már csak Te kellettél ide, babám
Nem tudta mire véljem a mondatát. Talán már várt rám?
- Ki vagy te? Mit akarsz?
Válasz helyet a fény újra elvakított. Nem tudtam mit tegyek, hisz az orrom hegyéig se láttam. Éreztem, hogy a testem új formát ölt. Nem is akár milyet, úgy éreztem magam mint egy nagymacska. Nem kellett hozzá látnom, csak halottam ahogy karmaim koppannak a parkettán.
Felmordultam, de nem támadtam. Csak vártam, a fényben./
+Na most mi lesz? Ha támadni fog akkor pórul jár. Ha pedig nem akkor én se fogok. Ki tudja? Talán elárulja nekem mi ez az egész.

(2)

[???]

Ahogy a tested átalakul a fényben, ő még mindig követi az immár állati szemedet a kis zseblámpájával. Közben elővarázsol egy szál cigarettát az egyik belső zsebéből, majd flegmán beteszi a szájába. Hiába mordulsz rá fenyegetően, nem igazán foglalkozik új külsőd veszélyivel.

- Drágám, én a helyedben inkább nem fitogtatnám az erőmet vadidegenek előtt, ráadásul egy olyan helyen, amitől mindjárt szívgörcsöt kapsz. Inkább mondd meg, mit mondott a tükör. Hogy hívjalak? Hm? - Miközben beszél, a cigaretta magától égni kezd. Hihetetlen mennyiségű füst tölti be a kis boltot. Nem érted, hogy a füstjelző miért nem kapcsol be. Lehet, hogy ebben a lepukkant üzletben még az sincs?

Amikor a vadmacskaszemed összeér az ő ibolyaszínével, beleveszel a tekintetébe. Nem érted hogyan, de megint emberi alakban vagy. És nem mintha eddig nem tudtad volna, de most már végkép nem tudod, hogyan válts bőrt ezután.

- Így ni, édesem! Amíg nem nyugszol le egy kicsit, és nem hallgatsz végig rendesen, nincs több randalírozás!

/Továbbra is a szemembe világított, ami eléggé zavaró volt. Elkezdett nekem szövegelni miközben rágyújtott. Az erős füst betöltötte a kis boltot./
+Remek, nem elég, hogy vakít, még meg is akar fullasztani.
/A szemebe nézett és valahogy visszaváltoztatott. Nem értettem, hogy tudná irányítani a képességemet pusztán a tekintetével./
- A tükör szerint Vera Rider-nek hívnak, de az én nevem Lilla. Nem tudom, hogy változtattál vissza, de jelen pillanatban nem is érdekel.
- Köh. Telefüstölsz itt mindent.
/Kinyitottam az ajtót, hogy legalább levegőt kapjak. Csak akkor jöttem rá mire is utalt a férfi a szívgörccsel. Gyorsan becsuktam az ajtót, majd az idegen felé fordultam./
- Elárulnád mi folyik itt?

(3)

[???]

- Mindenkinek megvannak a maga képességei - mondja a fiatalember egy vállvonogatás kíséretében. - Idővel majd Te is megértesz mindent. Na, de egyelőre a környezettel kell megbirkóznod.

Tekintete ellágyul egy pillanatra, egészen kedves srácnak tűnik. De aztán ez az állapot elsuhan, ismét az a bunkó f*szkalap, aki eddig is volt.

Egy újabb cigit tesz a szájába, ami az előzőhöz hasonlóan szintén magától gyullad meg. A bolt rejtekéből elővarázsol egy rozoga széket, és a lábai közé tolja úgy, hogy a támlája a mellkasa előtt legyen. Közben elkezd beszélni:

- Nohát, kiscsillag. Az a helyzet, hogy a harmincadik századba sikerült teleportálnod magad. Sajnálatos módon nincs visszaút. És amit a tükör mond, az úgy van. A neved innentől kezdve Vera Rider. És alakváltó vagy.

/Egy pillanatra azt hittem félreismertem és nem rossz arc, de aztán megint nagyon bunkó lett. A szemem már kezdte megszokni a fényt így láttam mikor varázsolt magának egy széket és ráült. Amit mondott végre magyarázatul szolgált a történtekre./
+ Ha ez igaz akkor ez magyarázat a sok mindenre. De ez abszurd, tuti hogy csak álmodom.
/Megcsíptem a karomat, hogy felébredjek, de nem keltem fel. El kell fogadnom, hogy ébren vagyok és ez az egész velem történt.
Ekkor villant át az agyamon, hogy talán a fiúk is átjöttek./
+Nem hiszem, hogy Robival vagy Mátéval állnék szemben, elvégre nem jellemző rájuk a flegmázás. Bár ha belegondolok, néha flegmák, de csak ha viccelődnek. De ha ő is most jutott volna át, közel se lenne ilyen határozott.
- A jelek szerint nem álmodom, de még volna pár kérdésem. Ki vagy? Te is a fátylon jöttél át vagy már itt születtél? És jöttek -e még át mások is mostanában a fátylon? Mert a boltba nem egyedül léptem be.
+ Már tényleg kezdett érdekelni, és ki tudja, talán elvállalná a pesztrálásom.
Remélem, hogy igen, mivel nehezen boldogulnék itt egyedül.

(4)

[A XXX. században valamikor]

A férfi türelmesen hallgatja a kérdéseid, látszik rajta: tudja, mit mondjon. Ám amikor a Fátyolról kezdesz kérdezősködni, felpattan a székről. Az ülőalkalmatosság felborul a mozdulatára, és hangosan csattan a földön.

A következő pillanatban már közvetlenül előtted áll, föléd magasodik. Látszik az arcán, hogy nagyon nem örül valaminek. Megfogja a vállad, és az arcodba tolja az övét. Fáj a szorítása.

- Kislány! Mit tudsz a Fátyolról?! Honnan tudod, hogy hogy hívják? Ki küldött ide?!! - Minden szót préselve, sziszegve ejt ki, egyre idegesebben, amitől egészen fenyegetően hat. Határozottan megijedsz tőle. Látod rajta, hogy nyolc napon túl gyógyuló sebesülést tudna okozni Neked, és hogy nem habozna megtenni azt. - Ügynök vagy?!

/ Amikor a fátyolról kezdtem kérdezni nagy sunggal állt fel a székről, majd megragadta a vállamat. Bevallom kissé félelmetes volt amikor a képét az arcomhoz tolta./
- Kislány! Mit tudsz a Fátyolról?! Honnan tudod, hogy hogy hívják? Ki küldött ide?!! Ügynök vagy?
/Tette fel kérdéseit és látszott rajta, hogy dühös./
- Egyszerű diák vagyok, vagyis voltam. Onnan tudom, hogy fátyolnak hívják, mert a nagymamám szobájában is volt egy. Persze az nem röpített a jövőbe mikor hozzáértem.
*a nagyszülőkkel való kapcsolatokat elfelejtettem leírni a karakterlapon*
- Mellesleg, senki sem küldött. Két osztálytársammal együtt tértünk be a boltba, hogy régi könyveket vegyünk. Bár én az eladó helyett csak a fátylat találtam meg.
/ Hangomból csak úgy áradt az őszinteség. Lehet, hogy túl sokat is mondtam, de ez jelen pillanatban nem érdekelt. Csak ki akartam kerülni végre a vaskos szorításból.

(5)

[A XXX. században valamikor]

- Aha... - morogja a szőke herceged hitetlenséggel a szemében. Nem igazán sikerült meggyőznöd. Azért elengedi a vállad, de még mindig föléd tornyosul. A kabátja belsejéből ismét elővarázsol egy újabb szál cigit. A füst az arcodba csap.

- Talán nem itt kéne tovább beszélgetnünk - mondja, majd körbetekint. - Bármelyik pillanatban érkezhetnek újabb múltbeliek. - Elővesz egy kis cetlit a hátsó nadrágzsebéből. Biztos vagy benne, hogy hihetetlen feszes benne a feneke, bár még odáig nem jutottál el, hogy megbámulhasd. A gyűrött papírról leolvas valamit. - Ja, pont, ahogy sejtettem. Tehozzád nem tartozik senki - mondja inkább magának, mint Neked. De a lényeget leszűröd: egyedül vagy.

- Ha benne vagy Vera, elviszlek egy privát helyre, ahol... - Mi van? Most komolyan csábítgat? Pont olyan a hanghordozása. Aztán, mielőtt még hiú reményekbe ringathatnád magad, felhorkant. - Na, nekem ez nem megy. De akkor is elmegyünk innen.

Megragadja a kezed, és akár akarod, akár nem, kirángat a boltból.

*Semmi gond. A következő posztot kérlek a Fősugárútra írd.*