Vérmocsár

/Fáradságomból adódóan nem sokáig tartott elaludnom. Azonban néhány pillant múlva, már egy különös parton álltam, hosszabb hajjal és furcsa bőrrel. + Pedig nem emlékszem, hogy varázsoltam volna.+ Amint szétnézek, egy mezítelen nő - aki azonnal megkondítja a harangot a lelkemben - furcsán térdel a közeli hold előtt. Megrázom a fejem, de minden ugyanúgy marad. Végigsimítok új hajamon, csak javít a kinézetemen. + Ez biztos csak álom. + Odalépkedek hozzá, de már közben megszólít. Hangja felszabadító, felborzolja a szőrt a hátamon. Ismerős ismeretlen, nagyon közel áll hozzám. Ezt egyedül egy valakinél éreztem eddig./
- Nem tudom, én élni akarok. Azt sem tudom mit érdemelnek, fiatal vagyok. /Mondom neki az igazat, miközben már majdnem odaérek. +Igen, biztos, hogy ő az.+ Megerősít ebben, mikor a teremtésről beszél. Mire odaérek megfordul, de már máshol vagyunk. Gyorsan körbepillantok, majd vállat vonok./
- Elhiszem. De remélem több örömöt adtak neked, mint bánatot. /Válaszolom neki, mert úgysem tudom meggyőzni arról, hogy milyen jól elszennyezték a környezetüket az emberek, beleértve saját magam is. Bár most talán valamennyivel jobb a helyzet, de a föld eléggé megváltozott.../
- Danu vagy, a Földanya. /Hajolok meg mélyen felé, minden tisztelet megadva neki./
- Nem tudod mi történt Lailaval. De ez nem is annyira fontos. Miért lettem én Sidhe? Miért hívattál? Tudom talán túl sok és szemtelen kérdések ezek, de számomra fontosak. Persze, megteszek, amit csak kérsz, hiszen én érted élek, te adtál életet nekem. /Mosolygok kedvesen./

/Danu beszél, az élet beszél belőle, ami körbeölel és nem ereszt. Hiába tűnik törékenynek, ő a mindenség anyja, hatalmas minden mást felülmúl. Azt hittem erős vagyok, azonban az ő hatalma messze felülmúlja bárkiét, akivel eddig találkoztam. Még a kint hadakozó félelmetes erőkét is, Danu hatalma oly nagy, hogy elfújná őket, ha akarná. De mást akar, ő nem borítja fel a saját törvényeit. Ezt másvalaki gyengeségnek nevezné, de látom, hogy ő nem gyenge. hatalmas, reményteljes. A bizalmát belém veti, ami megdobogtatja a szívet, kivirágoztatja a lelkemet./
- Próbálok ezen az úton haladni anyám. /Igen kimondom. Weindligher Szilvia csak húst adott nekem, lélekkel a Földanya ruházott fel. Most pedig iszom a dicséretét, fürdök a szeretetében. Megsimogatja megnőtt hajamat, fantasztikus érzés, teljesen fel vagyok töltődve, mint akit most vettek le a hálózatról. Keserűség csempésződik az örömömre, Klári örökre elveszett számomra. Ő volt az utolsó, aki igazán közel állt hozzám, ő volt a múltam egyetlen darabja, ami még számított. Elengedtem őt. +Viszlát Klári, te hülye kis liba, szeretlek és sosem felejtelek el!+ Üzenem neki a gondolataimon keresztül, remélem meghallja. Fájdalmas mosoly terül szét az arcomon, de anyám közelsége nagyon nyugtatóan hat. Ha nem lenne itt, biztosan szétvernék mindent./
- Tehát így történt. Igen, érzem bennem a kék vért, ahogy régen mondták. Azonban nem vagyok szerintem még olyan erős, hogy én uralkodjak, érzem, hogy sok korlátom van még. Drabussus sem örülne túlságosan... /Suttogom neki, bár ha csak gondolnám is hallaná. De még el vagyok szokva ezektől a dolgoktól, a régi beidegződések továbbra is élnek. Persze gondolom, nem fogok napi kapcsolatban lenni Danuval, legalábbis ilyen szinten. Már ez is elég nagy kegy, hogy szóba áll velem és nagy felelősség is egyben. Sosem nyomta még ilyen a vállam, és most kezdem érezni a súlyát./
- Természetesen elviszem Lynarinnak a maszkot. De miért nem mindet? Itt van velünk az összes darab. Bár, akkor nem mondtad volna... Arich. Tudtam, hogy nem lehet benne megbízni. Vagy Hirig? Á, ő nem adná csak úgy oda senkinek. De mindegy, ez az enyém marad. Viszlát Földanya, a szél legyen veled, kísérjen utadon! / Intek búcsút a távozó Danunak. Felpattannak a szemeim, de a virágillat megmarad az orromban. Felállok és iszom pár korty vizet. Kimegyek, de csak Hirig van ott kissé lehasznált állapotban./
- Valami gond van Hirig? /Kérdezem és keresni kezdem a vámpírt, de sehol sincs. +Vajon hol bujkálhat?+ Nézelődöm tovább és felkészülök rá, hogy ha kell ellökjem magamtól.
- Nekem mennem kell tündérem, köszönöm, hogy segítettél! A tündérdombokhoz megyek, ha gondolod velem tarthatsz, de nem kötelezlek rá. Nem is tehetném. /Mosolyodok el barátságosan, majd várok pár pillanatig./
- Drüasz, ki tudsz juttatni biztonságban innen? /Kérdezem a fától./

/Hirig kérdése nem ért váratlanul, nem tudhatta, hogy Danuval beszéltem az imént. Sajnos a Földanya nem árulta el nekem a kérdésem ellenére sem, hogy hogyan vezessem a Napfényes udvart, mikor nem én vagyok a vezetője. +Egy idegen vagyok, miért is hallgatnának rám?+ Persze biztos vagyok benne, hogy Danu nem a levegőbe beszél./
- Újra találkoztam a Földanyáéval, aki újabb megbízást adott. Nem igazán szeretem ha ide-oda rángatnak, de... /Egy nagy sóhajjal szakítom meg a kis tündérbarátomnak tartott magyarázatomat, a folytatás előtt./
- Ő olyan, akinek nem mondok nemet. De még csak nem is akarok. Olyan, mintha Szerelmes lennél belé, mindent megtennél érte. Pedig nem vagyok szerelmes, de máshogy nem tudtam elmondani./ Fejezem be neki, mikor érdekes kéréssel áll elő. Sőt, még Arichot is keresni kezdi emiatt, amiért felvonom a szemöldököm. +Miért érdekes mind a három tapintása? Ráadásul az egyik nála volt.+/
- A nyakék, ami eddig nálad volt ugyanolyan anyagból van, mint a karperec és maszk. Nem értem, miért akarod újra érezni, mind a hármat egyszerre. /A kimondatlan kérdés, hogy miért adta oda Arichnak a levegőben lógott, de nincs idő arra, hogy felelősségre vonja a másikat, igazából nem is akarja. Nem adhatja ki a kezéből, csak Lynarinnak. Magában elmosolyodik, amikor a sidhe úrnőre gondol, ő mentette meg legelőször az akkor még csetlő-botló Andort. Andor viszont eltűnt örökre, Klári magával vitte őt, Rabraquat pedig reméli, hogy jól megvannak. Bármi is történt, ők megérdemelték egymást./
- Sajnálom, újra megtagadom a kérésed, immár másodszor. El kell vinnem a maszkot, velem tarthatsz a Tündérdombokhoz, ami elvileg a te hazád is lesz. Sajnos már sosem megyünk vissza Magyarországra, vagy éppen az Egyesült Államokba. Szívesen venném, ha velem jönnél, de nem fogom megtagadni tőled a választás lehetőségét. Hiszen a barátom vagy. /Meleg mosolyt küldök felé, remélem az őszinte szavaimmal nem bántom meg őt. Megvárom, hogy hogyan dönt, aztán elindulok a kijárat felé, amit időközben a kérésemnek megfelelően Drüasz megnyitott nekünk. Arich eltűnt, de ezt már meg sem említem, jó volt a tippem, hogy nem szabad bízni benne./
- Köszönöm faúrnő, a szállást, az ételt és a menedéket. A levegő kísérjen utadon. /Meghajolok, majd kilépek az ideiglenes menedékünkből és elrepülök a tündérrel, vagy nélküle a teleportkapu felé./