Vérmocsár

*MET - A Jádekő*

- Nem úgy tűnik, mintha barátságosan közeledne. De lásd kivel van dolgod. /Pillantok rá, majd koncentrálok, és odahívom az egyik elementált./

- Mentsd meg, tedd a földre. /Utasítom és száguldok az angyali teremtés felé. Újabb hang, attól, aki a gyermekének tekint. De valami nem az igazi benne. Viszont úgy vagyok vele, hogy inkább ez a lény, mint az a förtelem a vérszívókkal. Összezavartak a történtek, Lailatól kezdve a vérszívó testvéreken át, Danu fájáig. "Mentsd meg az angyalt". Szólt a korábbi üzenet és én azt hittem, hogy Hirig volt az. De most is valami ilyesmi repül felém, akkor lehet, hogy nem jó volt a gondolatmenetem. Bár én ezt tartottam helyesnek, úgyhogy biztos, hogy ez a jó! Hiriget nézem, a kis kapaszkodót, az aggódót. Remélem, ha valaki átjön a múltból és valami förtelemmé változik nem akarja megmenteni, mert ős is egy múltbéli. Nem haragudtam Arichra, csak úgy érzetem, jelenleg nem a mi oldalunkon áll. Egész pontosan nem azok a céljai, mint az enyém. Az enyém Hirig megmentése és az, hogy ezt a zöld sz*rt ne a vérből született förmedvény birtokolja, akit láthatóan imádnak a vámpírok. Igen, megmentetem a bájosan puffogó és szarkasztikus barátomat, mert csak ő maradt akiben eddig nem csalódtam. Amióta elhoztam őt, egy pillanatig nem lassítottam le, hiszen követnek, el akarnak érni, kell nekik a kő. Úgy vagyok vele, hogy csapjanak ők össze, én egy kis láncszem vagyok a nagyok harcába, aki mindig valahogy belepofátlankodik az ügyeikbe. Kezdem azt érezni, hogy valami rejtélyes képességem van arra, hogy rosszkor legyek valahol rossz időben. A lény közeledésére megújulnak energiáim, úgy érzem több lettem. Még a csillogásom is elmúlik, mégis tovább repülök. Ha úgy akarom világítok, ha úgy akarom nem... Érdekes. Talán neki köszönhető? Nem tudom, de a zöld izé az övé lesz!/

[250]

*Level up! *

/Mielőtt át kellene siklanom a nulladik dimenzióba +Mi más lehetne? Egy párhuzamos sík, amiből viszont még követhetem az itteni történéseket... A kaput pedig lényemből adódóan magamban hordom, talán ez is a vámpírsághoz tartozik, mint a vérivás.+ érzem, ahogy a levegő, mint egy puha és óvó paplan alám fordul, majd biztonságban a földre fektet. Értetlen pillantásomat hiába vetem környezetemre, nem találok senkit, csak a szél örvénylik kis ideig, majd az általa felkavart levelek mellém telepednek, ahogy továbbáll. Hirigék párosa szélsebesen száguld az égen feltűnt idegen felé, én pedig egyedül maradok a földön./

- Hogy az a...!

/Fojtom el a feltörő méltatlankodást, miközben felállok és sietősen, reflexből leporolom magamat. Gyors helyzetfelmérés (aminek jelentős részét adja az egyik, magasban szálló foszlánytól lopott kép) után az üldözést gyalogosan folytatnám, azonban a fák +Mintha megpróbálnának kitérni előlem! Mégis...+ feltartanak, ahogy törzsük újra és újra irányváltoztatásra késztet, hát egy vállvonást követően a könnyebb utat választom./

+Na, most viszont igazán beavathatnál, mivé is fajult a születésnapi szertartásod...+
/Küldöm a lelkemben érzett Istennő felé az alázatos fohászt, miközben már ismét csak egy cikázó, testetlen árnyfoltként suhanok testvéreim-alattvalóim nyomában a vérszínű fák között./

(73)

/Mikor megpillantottam az ezüst alakot, elment a hangom. Először a csodálkozástól és örömtől, majd a torkomba lévő gumótól, melyet a kétely ragasztott oda. Raven állt-lebegett velünk szemközt, de mégsem ő volt. A szemei és a viselkedése, nem az volt akit én ismertem meg./
+ Ennyit változtál Te is mióta elváltunk, húgom? +
/Az, hogy észre sem vett, szomorúsággal töltött el. Hiszen én bármit megadtam volna Neki, hogy ha megkért volna rá. Hangok nélkül egy könnycsepp gurult végig az arcomon, ami elmondta mit is gondolok. Lassan buggyant ki, hogy utána sebesen gördüljön végig, majd elidőzzön az államon és utána könnyed eleganciával hulljon alá a kavargó vérfák közé./
+ Tényleg nem ismersz meg?! +
- Raven...
/Formáltam a szám, de a hangok suttogásszerűen törtek elő. Mint egy esetlen kismadár, az első szárnycsapkodásaikor./


{236}

*MET - A jádekő*

/Max nem állít meg. Óvatosan ráhajol a nyakadra és érzed a finom borzongást, a kéj halovány leheletét, amint a fogai átszakítják a bőröd. Érzed az egységet, a szoros köteléket, ami egymáskoz köt titeket. Egyesültök ebben a különös skarlát nászban, érzed, hogy talán még soha nem voltál ilyen teljes. Amikor elhúzódik, mintha már egy évezred eltelt volna./
- Gyere ide kedvesem. /szorosan magához ölel és mintha egy vöröses könnycsepp folyna végig sápadt arcán. A szemében valami különös fájdalom csillan, olyan mélyen, amilyen mélyre még nem látsz benne.
Rab az elementálod sikerrel jár, de miután megmentette Aricot áttetsző finoman gomolygó arcát az ezüst-jelenés felé fordítja, majd villámgyorsan eltűnik./
- Jöjj, jöjj ide hozzám fiam. Segíts hogy megállítsuk a szörnyeteget... /hallod a lágyan csilingelő hangon a fejedben. Teljesen elnyomja a szomorú bánatos hangot, amit már csak a csontjaidba érzel.
Közben a szárnyas alak szeme egy pillanatra elsötétedik, feketén csillan és az a bársonyos sötét tekintet a megtört angyaléba kapcsolódik./
- Nővérem... /suttogja, majd egy lobbanás és a tekintet ismét ezüst higanyként izzik.
Közben Arich érzed, ahogy árnytesteden áthatol valami. Megszilárdulsz és ott állsz a kislány fölé magasodva. Az arca szomorú és dühös egyben. Megfogja a kezed, mintha csak a bátja lennél, majd megrázza a fejét./
- Itt nem biztonságos. A húgom tehet mindenről. Bezárt engem, elzárt, hogy soha ne járhassak a felszínen többé. De én rájöttem, hogy játsszam ki a szavait, és hála neked és a többi gyermekemnek most ismét itt vagyok. Az erőm azonban nem a régi, szükségem van a kőre, épp úgy, ahogy neki is. Azzal ugyanis, hogy engem elzárt, mintha saját magát is megölte volna. Csak a saját élete árán volt képes ilyen mágiára. Ő is visszatért, de az nem az ő teste. Ez az enyém, de neki nincsen sajátja. /mondja szomorkásan, kicsiny kezével végigsimítva a saját arcán, mintha különös lenne az érzés./
- Megpróbálok tenni egy utolsó próbát, de ha az ővé lesz a kő mennünk kell. Akkor nem tudom felvenni vele a harcot. /susogja az Úrnő csak úgy az orra alá. Majd látod, ahogy megkeményedik a gyermeki arc és meglátszik rajta az évezredet súlya./
- Gyermek! Jól gondold át, kihez vagy hűséges! Biztos vagy benne, hogy neki van joga a kőhöz? Ő éppen olyan, mint én... nem ő a te anyád, habár hosszú ideig a sidhe-k vezetője akart lenni, de ti mások vagytok, mint mi... persze gondolom úgy sem hiszel nekem... add hát neki a követ ha kétkedsz bennem és számolj a következményekkel!
/Az Úrnő megszorította Arich kezét, és az árnyak is köréjük gyűltek./
- Remélem jól döntesz Danu fia. /suttogta maga elé a lány./

*MET - A Jádekő*


[251]

/Amikor meghallom Raven igazi szavait mely engem szólit, önkéntelenül is oda kapok, mintha eltudnám érni és megfogni őt. Megfogni, hogy utána ne engedjem el. De amire kinyújtottam a karom, már megint nem ő volt az, így vissza kapaszkodtam Rabba./
- Fogj erősen, le ne ejts!
/Mondom neki, majd az idegen tekintettől elfordulva barátomra nézek.
Elfintorodom egy pillanatra és próbálom lemosni az arcomról "az én megmondtam, hogy a fához menjünk" kifejezést, de nem megy rögvest./
- Ez nem Raven! Ö nem az én húgom! Az a valami amit eddig olyannyira imádtál megszállhatta. Nem önmaga!
/Magam is meglepődtem, mennyi fájdalom van a hangomban, amikor ezeket mondom. Szomorúan még vissza pillantottam Ravenre, reméltem, hogy szavaim nem megbántják őt, hanem felébresztik, de amikor Rab a harcot említette a két ragyogó fél között vissza fordítottam a fejem./
- Nem hagyhatod, hogy Ravennek baja essen! Ezt nem engedhetem! Lehet, hogy most nincs öntudatánál, de a teste és a lelke is a Húgomé!
/Néztem rá először kétségbeesetten./
- Rab... megértelek, hogy az agyadra ment ez a sok hülyeség, meg ez a kő sem tetszik ami kiáll a mellkasomból, mindamellett, hogy évakosztümben szárnyak nélkül repkedek itt a semmi közepén, ahol valaki megakar ölni, valaki meg megakarja szerezni ezt az izét ami önálló életet él bennem.
/Kezdtem el magyarázni és eléggé nem nyugodt hangon a dolgokat./
- Teljesen megértelek, még ha nem is tudom miért az a Fa ami a biztonságot ígéri. Abban is igazad van, hogy ezt a követ, nem lehet oda adni egyikőjüknek sem, de nem hagyhatom, hogy Ravennek baja essen!
/Mikor megindulunk egyre közelebb kerülünk az erdőhöz, kibukik belőlem egy fohász, mely egyben harag is./
- Raphael, megígérted, hogy vigyázol Rá! Megígérted! Bíztam benned! Rád bíztam! Ha lehet adni a szavadra akkor, gyere ide és tartsd be!


{137}

- Nos, azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy a tárgyalás során a két fél nézőpontjai közeledtek... /Nyugtázom, ahogy a repülő kettős végül magára hagyja a szárnyas tüneményt./
- Ha nem adták át, és... Ha jól látom, felénk sem tartanak... Mihez tudnak kezdeni azzal a kővel? /Értetlenkedek kicsit Istennőm felé fordulva, miközben egyik testvéremet +Alattvalómat!+ a távozók után küldöm. +Észre ne vegyenek! Inkább maradj le, de lásd őket, mihez kezdenek!+ Utasítom határozottan, majd figyelmemet a mellettem álló felé fordítom, csak szemem sarkából (azaz az egyik újabb árnyfoszlány tekintetéből) követem, hogy a magára hagyott szárnyas lény mihez kezd./
- Ha jól veszem észre, bármikor utol tudod érni őket. Ha nem okoz problémát, számítanék majd a segítségedre, ha tevőlegesen is közbe kellene avatkoznom. /Mosolygok le különösen megnyerő Istennőmre. +De hát végül is, milyen legyen, ha nem isteni?+ Zárom magamban a gondolatot, majd újból szóra nyitom számat./
- És most?

(74)

*MET - A jádekő*

/Laila Max finoman átölel és simogatja a hajadat./
- Ne aggódj kedvesem, amint az Úrnő megszerzi a követ már távozunk is erről a szörnyű helyről, és akkor végre magunk lehetünk... /mondja csábos mosollyal és ki nem mondott igéretekkel a szemében./
- Hogy küzdjünk meg? /kacag fel az Úrnő, majd az ezüstfénybe burkolózó jelenésre néz./
- Nos Ezüst Sárkány hugocskám, mit gondolsz? Tudom, az igazságos küzdelem nem a te asztalod, de...
/Még befejezni sincs ideje, a ragyogó alak kezében megjelenik egy lángoló kard és nekiront a vörös alaknak. A nő árnyakból falat von maga elé, de az szétesik a fényszabja csapása alatt. Azonban ennyi idő elég neki, hogy amikor a penge átfut a nyakán, egyszerűen mire kijön a túloldalon a seb már össze is forrjon. Ezüst Sárkány arcán mintha döbbenet látszódna. A kislány erre felnevet fölnézve a nőre./
- Drága húgocskám, van valami, amit elfelejtesz... hogy milyen hátrányai vannak a gazdatestnek... az gyenge... /azzal tesz egy kecses csuklómozdulatot, mire ezer megkeményedett vérpenge indul meg a nő felé, a fényes kard azonban lángcsíkot, szinte lángpajzsot létrehozva hárítja őket. A csata lenyűgöző és félelmetes.
Még a harc kezdete előtt azonban szinte egyszerre két dolog történik. Mielőtt a húga rátámadnak Arich érzed, ahogy az Úrnő árnyakra bont és villámgyorsan Rabék alatt a földön fekve találod magad./
- Vedd rá őket, hogy jöjjenek velünk... /hallod még gondolatban, majd kezdődik a harc.
Hirigéknél is történik még egy különös dolog. Amint Hirig utolsó szavai elhalnak, a levegőn mintha zöld lángok futnának végig, majd hirtelen egy alak zuhan alá az égből. Mielőtt azonban földet érhetne kitárja hatalmas hófehér szárnyait, amikről smaragd szikrák hullanak alá, és így tompítva az esést ér földet nem sokkal alattatok, gyakorlatilag Arich mellett. Döbbenten néz körbe a férfi csak egy alsónadrágot és egy köpenyt visel, zöldcsillámos szárnyai még nedvesek, és a kezében egy üveg tej van./
- Mégis mi a franc folyik itt? /néz körbe döbbenten./
Ezalatt Rab nem érzed semerre Danu hívását, habár mintha a megjelenő angyal felől az ő erejét éreznéd különös módon.

/Önként és dalolva ugranék Úrnőm elé, mikor a lángoló kardú angyal csapásra huzakodik, azonban egy szelíd lökést érzek, majd messze találom magamat a földön heverve. Tekintetem a továbbra is a levegőben suhanó párosra vetül, ahogy közelednek a ritkás folthoz, ahova volt szerencsém érkezni./

- Sok sikert nem kívánsz? Vagy inkább szerencsét... Egy egész hajórakománnyit. Azt hiszem, szükségem lesz rá, ha meg akarok felelni.

/Morgok magamban Istennőmnek válaszolva, a következő pillanatban viszont egy újonnan előkerült szereplő vonja magára a figyelmemet./

- Üdv a jövőben, egy istenek között folyó csata közepén.

/Felelek, gyorsan kihasználva a majdhogynem ölembe hullt lehetőséget, miközben felpattanva hozzáugrok./

- Ha jót akarsz magadnak, nem heverészel tovább. Futás!

/Ráncigálom talpra, majd példát mutatva, szelíden magammal rángatva futásra ösztökélem, bízva abban, hogy eléggé felkeltette a levegőben szárnyalók érdeklődését ahhoz, hogy ne kelljen őket tovább üldöznöm./

(75)
*Tadadadam! Levéltáp itt is*

*MET - A Jádekő*


[251]

//Grat Arich!//

/Erősen kapaszkodom, Rab biztos karjaiból figyelem a hirtelen események váltakozását. Nem kis meglepetésemre, Raphael megjelenik a semmiből./
+ Ezt meg hogy? +
/Ül ki az arcomra a döbbenet, majd eluralkodik rajtam a pulykaméreg./
- Hogy a fészkes fenébe jut eszedbe egy szál boxerben ide tolni a képed?
/Akadok ki ezen a jelenségen./
- Arich enged el! Te meg Izomagy gyere ide, és adj magyarázatot arról, hogy miért van itt Raven! Miért nem önmaga és, hogy történhetett meg ez az egész ha vigyáztál rá?!
/Kiabálok, hogy jól hallja amit a szemére hányok. Rab kérdésére nyugodtabban válaszolok./
- Mennyünk közelebb hozzájuk, hogy oda adja a köntösét. Ha már ebben jelent meg, tegye hasznossá magát.
/Az utolsó mondatot már megint Raphaelnek üvöltöm, és vissza is fordulok felé./
- Add oda a köntöst és menj, védd meg Ravent!
/Mutogatok vádlón felé./
- Különben nagyon megjárod! Csak kerülj a kezem közé, Te... te!
/A további gondolataimat, csak magamban folytatom, nem akarom rázúdítani minden haragom, hiszen valljuk be, nagyon jól nézett ki./


{238}

*Gratulálok!*

*MET - A Jádekő*

[252]

/Először rákvörös leszek, mert megint leasszonyozott, ez a fajankó, nem is hagyom szó nélkül!/
- Asszony?! Már mondtam neked, hogy csak akkor hívj így ha elveszel, te Tulok!
/A döbbenet és a pulykaméreg között ingadozom, amikor Rab is asszonynak tekint. Hápogok egy sort, és nem kapok szikrát egy pillanatig./
- Te is fiam Brutus?! Nem vagyok az asszonya!
/Nyafogok Rabnak elhaló hangon. De kénytelen vagyok bevallani magamnak, jól esne, ha az lennék. Kis ideig csendben várom Raphael válaszát, a feltett kérdésre, de csak a gúnyos mosoly amit látok az arcán. Ha szándékában áll is, nem látom, hogy válaszolna.
Gyors léptekkel megyek hozzá, amikor Rab letesz végre a földre. Kezemmel próbálom takarni nőiességem és kristályos mellkasom. Megváltásként érzékelem a fekete köntöst amit magamra öltök gyors mozdulatokkal. Behúzom a nyakam és egészen a fülemig begubózom a puha pamutszálakkal. Csak a szemem látszik ki. Raphael illatát érzem az oromban, kissé megborzongnom./
- Nah, nem akarsz válaszolni Conan?
/Mormogom a ruhán keresztül./
- Engem is kezd untatni a dolog, hogy itt jobbra-balra rohangálok, hol elveszt tollak, hol vérszívók bálján, hol egy manifesztálódót vérmes nőszemély között, aki az irhámra pályázik.


{239}

/Első döbbenetemben szóhoz sem jutok az arcomba kapott egészséges italtól, főképp hogy égető érzés késztet arra, hátralépjek s veszett mód arcomat törölgessem. A kioktató hangnemben adott tanács beszűrődik futó agóniám hullámai közé, s érzem, ahogy szemem égni kezd, a harag pedig felhorgad lelkemben./

- Ó rendben, ahogy kívánod, kézzel nem érek hozzád többet! /Sziszegem arcába közellépve hozzá, majd az övembe tűzött tőrt a szempillantás törtrésze alatt átütő erővel markolatig a mellkasába döföm. Majd újra és újra, nem törődve vele, hogy a kilövellő, forrópiros folyadék eláztatja ruhámat, csúszóssá teszi kezemet a fegyver markolatán, s végül már látásomat is elhomályosítja, ahogy finom permetként arcomra ül./

- Asszony?! Már mondtam neked, hogy csak akkor hívj így, ha elveszel, te Tulok!
/Térít magamhoz Hirig hangja, ahogy Rabraquat kíséretében földet ér, s a gáláns módon köpenyét felkínáló szárnyas jószághoz siet. Mialatt kérdésekkel ostromolják, csak kapkodom tekintetemet egyik beszélőről a másikra, de különösképpen nem ártom bele magam a csevejbe, szótlanul álldogálok, kívül a köröttük kialakult körön.

Mindenesetre megnyugtat, hogy mindketten tanácsra szorulnak. +Pedig mennyivel egyszerűbb, ha elkötelezed magad egy oldal számára, s nem a legfelsőbb, erkölcsi jót akarod elérni!+ Villan át bennem a gondolat egy, az Úrnő felé küldött, tájékoztató jellegű képpel együtt, majd a halványan felsejlő segítség- és tanácskérő fohászra válaszul megérkezik a levegőben továbbra is feltartóztathatatlanul suhanó armadám tudata. Egyikőjüket sarkon fordítom, hogy közvetlenül is láthassam, hogyan zajlik Úrnőnk gigászi küzdelme, majd egy tekintet, Rabraquat fürkésző tekintete terel vissza a mellettem zajló társalgáshoz./

+Én is épp olyan tanácstalan vagyok, mint te.+

/Mondom egy mosollyal kísért vállvonással, majd becsatlakozom körükbe én is, felemelt kézzel magamra irányítva figyelmüket./
- Már megbocsássatok tudatlanságomért, de mi ez az egész? Mit hordoz Hirig, ki az a Danu és Renaviel? Milyen úrnő volt okosabb kinél és úgy egyáltalán... Miről van szó? /Mikor az utolsó kérdést felteszem, tudatosul, hogy végig az égből pottyant férfihoz intéztem szavaimat./

- Egyébként pedig ki ez?
/Kérdem a többieket végül, majd Hirigre pillantva, szemrehányó pillantással hozzáteszem még, könnyedén hagyva kiszűrődni a valahol mélyen, csendesen felszikrázó féltékenységet hangomból./
- Ha jól értelmezem, te ismered.

(76)

/Meglepetten érzékelem a változást. Örülök, hogy újra önmagam vagyok, de valahogy nem tetszik ez az egész cinizmus és beképzelt önteltség ami Raphaelből árad, így nem tudok igazán örülni magamnak./
- Mondtam, hogy mikor hívj csak így!
/Sziszegem, mikor megint asszonyszemélynek hív. Szemeim villámokat szórnak felé. Már a megfojtás gondolatával kacérkodom, amikor felkelek és valóban elkezdem vágyam kielégítését./
- Most mondj egy jó okot Izomagy, hogy ne fojtsalak meg tényleg!
/Vékony ujjaim a nyaka köré tekerem, de nem szorítom meg. Még nem./
- Azért vagy itt, hogy betartsd az ígéreted, amit tettél! Véd meg Ravent!
/Mondom vészjósló hangszínnel. Majd eljut tudatomig, hogy Arich kérdezett valamit. Lágyabb hangon mondom neki, fejemet felé fordítom./
- Igen, ismerem ezt a Tökfejet! Van vagy jó fél éve, hogy összefutottunk.
/Vissza fordulok Raphaelhez./
- Nem diplomata kell, hanem az, hogy elvégezd amiért ide hívtalak!
/Kis szünetet tartok, majd folytatom./
- Igenis, utána kellett volna menned! Nem elég jó kifogás, hogy a múltból érkeztünk ide!
/Elengedem a nyakát és magam mellé engedem a kezeim./
- De ezek szerint nem lehet adni egy angyal szavára! Hogyan várod el akkor, másoktól azt, hogy amit megígérnek betartsák?
/Végignézek rajta, szememből megint kiveszik a csillogás, és az üresség váltja fel, mint legutóbb amikor elküldött. Arcizmaimat igyekszem rendebzeni, de látszik a szomorúság és a csalódottság./
- Ha nem tartasz semmire, miért adtad oda a nyakéket?
/Kérdezem tárgyilagos hangon./


{240}

*MET - A Jádekő*

/Hallgatom az angyalt, a hülye történetét. Hát engem rohadtul nem érdekel, hogy ki az a Ranaviel - de legalább már be tudom azonosítani -, meg jádekő, meg mit tudom én. Ráadásul Raphael Arkangyal még rajtam is túltesz a flegmaságában, ami dühít. Szerencsére kiveszi a követ Hirigből, aki egyből fenyegetőzni kezd hála helyett. Bírom a csajt, csak néha lehetne egy kicsit következetesebb is. Mondjuk annyira nem érdekel, de, ahogy fojtogatni merészeli az angyalt az azért elég komikus, és mosolyt is csal az arcomra, ahogy kiakad./
- Érdekesen fejezed ki a háládat Hirig. /Kuncogok, miközben a kezembe nyomnak egy maszkot, hűvös zöld kőből. Nézegetem, forgatom, és vállat vonok. Mikor arról beszél, hogy ezzel el lehet pusztítani a világot elfintorodok./
- Mi lenne, ha egyszerűen elrejtenénk, hogy senki se rakhassa össze? Akkor nem kell vele többet törődni... Persze a három alkotórészt, három különböző helyen. /Kérdezem érdeklődve, bár sejtem, hogy nem igazán lehetséges, de egy próbát megért megkérdezni. Ez olyan, mint az atombomba volt, valaki ellövi és vége a világnak. Na ilyen baromság nem kell, hogy egyáltalán létezzen./

[253]

/Fanyar mosollyal ajkamon biccentek Raphael fogjukrá-bocsánatkérésére válaszul, majd elgondolkodva nézegetem-simogatom a tőle kapott karperecet./

- Szerintem sok értelme úgysincs megpróbálni elrejteni ezeket.

/Pillantok fel Rabraquat javaslatára, majd ajakbiggyesztve, +lényegtelen apróság, éppen csak eszembe jutott, nem is érdemes vele törődni+ módon megvonom vállamat./

- Meglátásom szerint a világban jelentős változásokat előidézni képes tárgyak előbb vagy utóbb egészen biztosan felbukkannak, akármennyire is igyekszik az ember. Mintha valami óriási erő abban lelné örömét, hogy az apró jószágok kétségbeesetten erőlködnek valami eredményt elérni, legyen az jó vagy rossz...

/Sandítok nem minden célzás nélkül Raphaelre és az ő szárnyaira./

- Apropó, tudom, hogy szánalmasnak hangozhat, de te, mint Raphael az a Raphael vagy? Tudod, "Raphael, a Szeretet, a Tudás Angyala, az Élet Fájának Õrzõje, az Erény Hercege"?

/Citálom fejből a Bibliából idézett jelzőket +Köszi, nagyi!+, majd várakozással teli pillantással ráemelem tekintetemet az előttem feszítő kétségtelenül angyal +Igazi arkangyal, Isten küldöttjeinek egyik fősége?+ fickóra./

- Mert akkor megmondhatnád, mi a terve a Főnöknek, hogyan tudnánk a kedvében járni...

/+Már nem kell sok, már látni a tisztást.+ Tudatosul bennem cikázva közelítő armadám, majd féloldalas, megjegyzésem cinikus kísérőjének is betudható vigyorral palástolom megkönnyebbülésemet. +Hamarosan Úrnőm...+/

(77)

*MET - a Jádekő*

/Nem tudom, hogy mit csinált Hiriggel, amitől ennyire bezizzent, de kíváncsi vagyok rá. Majd ha nagyon jó kedve lesz a csajnak, megkérdezem tőle. Most, ahogy elnézem nem alkalmas a pillanat. Körbenézek, hogy mi történik még, a nagyhatalmak harcolnak, a sötét felhő pedig közeledik. Elhúzom a számat, mert úgyis az angyal fog dönteni, ha már annyira okos, én meg maradok másod-, vagy harmadhegedűs továbbra is. + De rohadtul utálom ezt! +/
- Nekem végül is mindegy, csak igyekezzünk, mert lassan társaságot kapuk. /Intek a fejemmel az egyre közeledő fekete felhő felé. Túlságosan nem aggódom, hiszen itt van velünk egy valódi angyal. Forgatom a maszkot a kezemben, aztán felemelem és elkezdem az arcom felé húzni, ha valaki meg nem állít, vagy figyelmeztet valaki, oda is érintem/

[254]

/Arich utalásár, ami a bibliai alakról szólt, csupán egy megvető félmosolyra futja tőlem. Ha nem ezek a körülmények lennének, meglehet, hogy könnyesre röhögném maga.
Álltam és hallgattam amit mond Raphael, egy könnyed csuklómozdulattal intettem csak mondandója közben, hogy nem igazán hat meg amit mond. Valahogy nem akartam, hogy lássa mennyire megérint az, hogy megint csak sérteget. Már átéltem egyszer ezt a vissza utasítást, így hamar úrrá tudtam lenni a fájdalmon és az ürességen. Nem látszott az arcomon semmi.
Figyelmemet újra Arich vonja magára, mert eszembe jutott egy emlék./
- Arich. Ha jól emlékszem, van nálad valami, amit elvettél tőlem. Kérlek add oda.
/Leveszem a nyakamról a medált, majd Raphael felé dobtam, egy laza mozdulattal./
- Gondolkozz mielőtt cselekszel, Izomagy! Az én erőmre is reagálna, hiszen belőlem szedted ki!
/Arich felé nyújtom a kezem, miközben szavaimat Raphaelnek intézem. Tekintetem mégis egy pillanatra Rabra téved. Éppen csak annyira, hogy lássam mit csinál./
- Rab, nem állna jól, ha Jim Carreyvé válnál!
/Mondom félhangosan. Magamban viszont újra a fát kérdezem, merre van./
+ Mielőbb el kell oda jutniuk! +
/Fut végig az agyamon./
- Inkább fogd meg Aricht és vidd a fához!
/Felé fordítom a fejem, hogy a szemébe nézzek./
- Meglehet, hogy annak a nőnek a szolgálatában áll, de akkor is tedd meg kérlek.
/Kis szünetet tartok, miközben veszek egy mély levegőt./
- Ne feledd el mit mondtam. Ö is közölünk való.
/Vissza fordulok Arich felé, remélve, hogy mostanra már elővette és oda adja a tőrt. A tőrt ami mindent megváltoztatott!
Igyekszem Raphaelről tudomást sem venni. Ha akar ö is velük fog tartani, ha nem megy a maga útján./
+ Miért?! Miért érzem magam féregnek? Hiszen én több vagyok annál a nőnél! +
/Üres tekintettel nézek magam elé. Figyelem a vámpírt./


{241}

- Nincsen Főnök? Mindig is sejtettem. /Bólintok Raphael mondandójára, majd a hozzám forduló Hirigre pislogok értetlenül./
- Megbocsáss, de nem tudom, miről beszélsz. /Az angyal felé dobott nyakbavaló útjába viszont egy villanással siklok oda, így az ha markomba nem is kerül, de mellkasomnak ütődik s a földre pottyan. Bókolással s megértést váró fintorral kísérve hajlok meg az angyal felé egész a földig, közben szinte mellékesen a nyakékért nyúlok./
- Megtisztelő, hogy jelentkező híján rám hárul megóvásának feladata. /Mosolyodok el szemtelen-magabiztosan, miközben felegyenesedve egy hányavetinek ható mozdulattal csuklómra, a kereszt mellé csavarom.
Az újra várakozóan felém forduló Hirigre érdeklődve pislogok, mígnem kutató pillantása egyértelművé teszi, mire is vár. Kezemet óvón a kérdéses fegyver markolatára helyezem, gesztusommal is biztosítva, helyén marad, majd a karperecet nadrágom zsebébe süllyesztve szabaddá teszem mindkét kezem./
- Ó, szóval a pengére vágysz, amivel egyszer már majdnem ostobaságot követtél el. Megbocsáss, de szerintem úgy lesz a jobb mindenkinek, ha ezúttal is megakadályozom a szándékodat, még ha ezzel örök időkre el is vágom magam nálad. /Bocsánatkérő mosollyal kísérem mondandómat, majd a puskázáson kapott diákot dorgáló tanár elnéző tekintetével folytatom./
- Szöget ütött a fejembe, vajon mi történne azután, hogy a nemesvérű Rabraquat /gyors, elismerő főhajtás +Aki ekkora szelet tud kavarni, tiszteletet érdemel!+ a nevezett felé/ kíséretében magadra hagylak a védelmedet igencsak nehézkesen vállaló angyalunkkal.... Szóval a te érdekedben inkább magamnál tartom eme tőrt, ami Graephittől került hozzád. /Rabraquathoz fordulok, majd Hirig közeléből ellépve széttárom karomat./
- Ha úgy gondolod, én nem állok ellent. Kíváncsivá tettetek, vajon mi lesz ennek az egésznek a vége.

(78)

*MET - A jádekő*

/Rab, hogyha Hirig utasítása nem hat meg túlságosan, akkor hamarosan érzed, amint a kő az arcodra simul. Különösképpen nem érzed hidegnek, sőt, mintha pont olyan hőmérskletű lenne, mint a bőröd. Ahogy kinyitod benne a szemed, hirtelen mindent máshogy látsz. A világot mintha erővonalak hálóznák be. Látod a barátaid remegő auráját és tisztán érzékeled a két harcoló fél auráját is. Azonban ha jobban megnézed a harcos angyalt, valami egészen különöset látsz. A hatalmas ezüst erő alatt fényes arany glória kezd egyre duzzadni, szinte már akkora, mint az ezüst derengés.
Aztán hirtelen egy alak vonja magára a figyelmed. Mintha a földből bújna elő, szinte kiolvad a talajból. Nyújtózkodik egyet a nő aztán mosolyogva rád néz./
- Tudtam büszke fiam, hogy élni fogsz a hatalom erejével. /A hangja ismerős, a jelenléte pedig nyugalommal tölt el, valódi, nem pedig hamis békével./
- Beszélnem kell veled Levegő Lordja. Az egyik gyermekem megtalálta a társát, de a másik nem. Azt szeretném, ha a kedvemért majd felkeresnéd, és segítenél hogy újra az én mágiám itassa át ezt a világot, a bitorlókat pedig távozásra kell bírnunk. Ígérem melletted leszek, ha vállalod ezt a szent feladatot. /mosolyog továbbra is, kellemes anyai mosollyal./
- A maszk segít majd neked. Nagy az ereje, segítségével láthatod a láthatatlant. Tartsd meg, mert ha elmúlik ez az egész, szükséged lesz rá, hogy rendesen tudjunk beszélni. Egyik este elalvás előtt tedd a párnád alá és álmodban felkereslek. Most azonban menjetek, mert a leányom fel fog ébredni. /néz a harcosok felé./
- Fiam, vidd őket biztonságba! Tölgy kisasszony majd megóv titeket. /Szavait az angyalhoz intézi, aki Rabra néz, majd vissza a nőre, és biccent egyet. A nő még rád mosolyog Rab, majd a harcosok felé indul. Látod, hogy a lába nyomán apró fehér virágok bújnak elő a kiszáradt fekete földből.
A többiek azt látják, hogy Rab felveszi a maszkot, majd elbámul, mint aki nincs is ezen a világon, majd Raphael is arra néz, aztán vissza rátok és indulásra buzdít. Ha arra néztek, ti is láthatjátok, amint a földből előbújnak a virágot egy nyomvonalat rajzolva.
Hirig te pedig megérzed a fa vonzását, ha elnézel az irányába láthatod ahogy vérszínű levelei közül sok ismét zöldbe fordul át. Hatalmas ágaival hívogatóan int felétek.
Közben Arich sikerrel megszerzed a nyakéket, mert az angyalotok láthatóan valami mással van elfoglalva, minthogy ilyesmikre figyeljen. Ha a karodra csavarod különös emlékképek rohanják meg az elméd. Egy termet látsz, amit mindenhol vér borít. A közepén egy nő ücsörög, aki valahonnan borzasztó ismerős neked... A karjaiban egy gyermeket tart, egy kislányt, akinek a haját mintha árnyakból fonták volna, a szemei pedig vérszínű tavak és haloványan izzanak. Ahogy anyja felé nyújtja undi karocskáit mintha pillanatról pillanatra növekedve. Aztán ahogy elmosolyodik kivillannak hegyes agyarai... És rájössz, hogy az Úrnő az, az Úrnő az anyja./
- Ti mind az én leányom gyermekei vagytok. Egy anya pedig nem hagyja magára gyermekeit. Most menekülj fiam, mert érzed hugom nem bír a lénnyel, akinek elrabolta testét! Menekülök én is, de eljövök érted, addig kémleld ki, mire készülnek ezek a napfényben járok... Hagyd magadon a nyakéket és bármikor meghallom a hangod. /kúszik be a gondolataidba az Úrnő hangja Arich, immár mindennél tisztábban, majd látod, hogy vörös villanás kíséretében eltűnik az angyal immár leeresztett pengéje elől./
- Egy magadfajta bugyuta asszonynak nincs szüksége fegyverre, az ostobasága is épp elég fegyver! /veti még oda Hirignek Raphael, majd mindannyiótokhoz szól./
- Fussatok ahhoz a fához, ha kedves az életetek! Most! /ordítja és a magára maradt angyalhoz fordul, akinek mintha a bőre alól éteri fény kezdene előszivárogni. És valami távoli morajként egy egyre erősödő sikoly fenyeget azzal, hogy beszakítja a dobhártyátokat.../
- Menekülj nővérkém... /szólal meg egy ismerős hang még utolsóként a fejedben Hirig. Ha Raven felé nézel, barna szemeivel rád pillant, majd a szemeiből is ragyogó fény tör elő./