Fősugárút

*Kemet Kawab*

/Mikor megindulok az idegen felé, az elteszi, eddigi játékszereit, kivétel a sárgán világító labdát. Azzal szórakoztatja magát, míg odaérek hozzá. A nevemen szólít, legalábbis egyértelmű, hogy nekem címezi. A név, ismerős, érzem, hogy az enyém, de valahogy mégis kicsit idegenen hangzik./
+ Barak Asher + gondolom végig magamban újra. Egyre inkább, tudom, hogy ez én vagyok. Enyhén meghajlok felé. Érzem a belőle áradó, erőt és hatalmat. Néhány szó szalad ki a számon:/
- Üdvözlet, az volnék.
/Szavaimat talán meg sem hallotta, vagy csak halk voltam. Olyan furcsán beszél az idegen, „fehér testvérem”, mintha a vadnyugati filmekből szabadult volna. A következő mondata hatására, robbanva tör elő tudatom háttérbe szorított része, és gúnyos megjegyzéseket tesz. Többek közt „én megmondtam”. Fiatal korom ellenére elég sok mindent láttam, és sok szituációban megálltam már a helyem. Ez most sincs másképpen, arcizmaim nem mozdulnak. Racionális énem, már is visszaveszi, az irányítást. Újra végig mérem a férfit és a környezetet, most egy egészen más tekintettel. Sárgás szemeim körbe villannak. Nem szívesen ismerem be, de tényleg el kell a segítség. Pillanatok leforgása alatt, hozom meg döntések tucatjait.
+ Ám legyen, belemegyek a játékba. +
/Nekem most információk kellenek, hogy tudjam, mi folyik itt. Természetesen tudom, hogy ha csak rá támaszkodok a későbbiekben, akkor olyanná formálja, a világot amilyenné akarja, de ezt majd később megoldom. Elmosolyodok, mint akinek ezek a dolgok természetesek. Kezet nyújtok felé./
- Köszönöm a segítséget.
/Tekintetem szinte lángol a tudásvágytól./

(3)

*Barak Asher*

/ Túlcsúsztatja a nyújtott tenyéren kezét és a másik alkarját markolja. Így ráz ő kezet. Nem használ felesleges formulákat a bemutatkozás után, mint mondjuk az „örülök, megismerkedésünknek.” Minek? Pedig arcán egyértelműen ott a lelkesedés. Hiszen milyen hosszú ideje vár arra, hogy ismét láthassa…? /
- Gyere, utunk még hosszú / elindul az egyik irányba, látszólag találomra, olyan személyek mozdulataival, akiket nem igazán érdekel semmi más, természetesen önmagukon kívül. Ám mégis, tartásán látszik, hogy ennél több van benne: földön túli hatalom, mely tiszteletet érdemel. /
- Vigyázz, hová lépsz, mert ezek az egységek mozognak a talp alatt / figyelmezteti haladás közben a másikat. Egy pillantással még egyszer végig méri az alakot. /
- Úgy látom, a szárnyakkal nem lesznek problémáid / neveti el magát. Hiszen ez egy napfénytől ragyogó nap, mely csak jót jelenthet számára. Askhar a megmondhatója. Ma minden megváltozik. /
- Szóval? Vannak már kérdéseid? / pillant oldalt az angyalra. Gyanítja, hogy az nem áll meg bambán nézelődni, hanem sétál tovább mellette. Közben a velük szemben haladó emberek sorra kikerülik őket, akár az utcai bajkeverőket szokták. /

*Kemet Kawab*

/Valahogy nem áll össze a kép. A modora, a viselkedése, a beszéde, mintha különböző, tájegységek, korok, embereiből lenne összerakva Kemet. De túlteszem, magam a furcsaságokon, kezet fogok. Egyébként is, kifejezetten tetszik lényegre törő magatartása. Végre nem kell az üzleti életben kötelező, unalmas köröket leróni. Már nagyon régóta hiányzott ez. A figyelmeztetés, óvatosságra int. Lepillantok az alant elterülő szintekre, mindenhol megannyi lény nyüzsög, furcsa szerkezetek repkednek, sőt még itt-ott, mintha angyalokat látnék elszállni. Néhány bizonytalan lépés után, felveszem vezetőm tempóját, és csak fél lépésre lemaradva haladok tovább./
+ Milyen szárnyakkal? Biztos, arra gondol, hogy úgy elbambultam az angyalokon. Kisgyermek koromban, mikor a nagyszüleimmel vasárnaponként templomba jártunk vonzottak, ezek az égi teremtmények. Most pedig, itt vagyok és láthatok, nem is egyet, hanem mindjárt többet is.+
/Csak mosolygok, és mikor jelzi, hogy kérdezhetek, azt sem tudom, mivel kezdjek. Rengeteg minden jár a fejemben, de mi az, ami fontos, amit minél hamarabb tudni szeretnék?/
- Természetesen vannak. /Próbálom vissza fogni hangomban az izgatottságot./
- Mi ez a hely? /Miközben a választ hallgatom, már a kérdéseimet rendszerezem: milyen sorrendben fogom feltenni őket./
- Hogy kerültem ide? /Figyelem a szembejövők reakcióit, és nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz kezekbe kerültem./
- Miért vártál rám? /Az elejétől egy furcsa érzésem volt, mintha Kemet, ez az erőtől sugárzó személy várt volna rám, és tervei lennének velem. Azért remélem nekem is lesz beleszólásom a történésekbe./

(4)

*Barak Asher*

- H’Sekiratban vagy, kedves barátom. Az emberek városában, ám… mint azt láthatod / int egy határozott mozdulattal körbe, színpadiasan. /
- Már nem csupán átlag halandókat láthatsz az utcán / zárásként fejével az egyik angyal irányába bök, hogy nyomatékosítsa, mekkora jelentősége van annak, amit mond. /
- Hogy-hogy, hogy kerültél ide? Hát nem tudod? / felháborodott, hitetlenkedő pillantást vet a másikra, mintha teljesen természetellenes lenne a kérdése. Mintha mindenkinek tudnia kellene erről. Persze ez csak egy jól megjátszott blöff. Mielőtt a másik válaszolhatna az imént feltett költői kérdésére, ő tesz fel egy újat: /
- Mégis mire emlékszel, mielőtt ide kerültél volna? / Kérdi mindezt olyan hangnemben, mintha a válasz segítségével akarná megmagyarázni a helyzetet, akár azt egy oktató teszi tudatlan tanítványának. /
- És még csak azt sem tudod, hogy miért vártam rád? / Megtorpan. Szembe fordul a másikkal és alaposan végig méri, mint aki valami hibát keres vagy magyarázatot a másik megjelenésében. /
- Hát nem készítettek fel előre?! / Haragossá válik tekintete, ám nem Asher-re haragszik, hanem valaki másra, aki a hibát vétette. /

*Kemet Kawab*

/Igyekszem felépíteni újra a világképem. Nem csak abból, amit hallok, hanem abból is, amit látok./
- Az utolsó emlékem az, hogy egy boltban keresgélek személyzet után, de sehol sincsenek, még egy fátyol mögé is benéztem. Aztán a következő pillanatban, csak a földet érés fájdalma lüktetett fejemben. Egyből észrevettem, hogy egy másik a helyen vagyok.
/Látszik rajtam, hogy erősen összpontosítok, a múlt emlékeire. Érzem, hogy kezd fordulni a helyzet, és kérdésfeltevőből vallatottba kezdek átmenni./
+ Jó lenne tenni valamit, de mit? Láthatóan fölényben van a másik, de nem szabad hagynom, hogy ezt most vagy akár később kihasználhassa. +
- Nem, nem tudom, hogy mért vártál rám. + Abban bízok, legalább erre a kérdésre hamar választ kapok. + /Próbálom szilárdan tartani, magamat bár lehet, hogy ezzel a mondatommal elvetettem a sulykot. Haragos tekintete, félelmet kelt bennem, de megacélozom magam és állom a tekintetét. Tárgyilagos hangnemre váltok és így folytatom a beszélgetést:/
- Ha felkészítettek volna, akkor valószínűleg más kérdéseket tettem volna fel neked, és úgy gondolom ismerős lettél volna a számomra, vagy a neved vagy legalább tudtam volna, hogy valaki várni fog rám.

(5)

*Barak Asher*

/ Fáradtan sóhajt, mint aki nem erre a válaszra számított. Szomorkásan, szinte hitetlenkedve rázza fejét. /
- Ez a világ az, ami a Fátylon túl várt rád / kezd bele a magyarázatába. /
- Ha jobban megerőlteted a gondolataidat, talán még emlékezni is fogsz rá: a jövő kicsinyített képére, mely közvetlen az orrod elé került, mielőtt még átléptél volna. Térben és időben egyaránt utaztál / folytatja olyan hangnemben, mintha mindez teljesen magától értetődő lenne. Egyértelmű, hogy vannak, akik tudnak utazni a tér és idő tekervényes labirintusaiban. /
- Itt volt az idő, azért vártalak. Askhar teljes fényében ragyogott, a Zerin az Et huszonharmadik szögébe esett / válaszol arra a kérdésre, hogy miért is várt rá. /
- A csillagok azt mondták, hogy ma láthatom ismét fehéren ragyogó testvéremet / és ahogy a szavakat kiejti, meleg tekintettel néz társára. Ez alkalommal tényleg nem hazudott. Ott csillog a szemeiben, hogy bármennyire furcsa, de amit mondott, az igaz. Legalábbis a látszat ezt mutatja. /
- Nagyon sajnálom, hogy senki se készíthetett fel téged / újabb sóhajjal zárja mondatát. Folytatja tovább sétájukat. Semmi sem lehet tökéletes. /
- De ne is haragudj rám / legyint. /
- Olyan izgatott vagyok, mint egy kisgyerek fügeérés idején. Kérdezz tovább nyugodtan, ha ismerem a választ, úgy azt megosztom veled.

*Kemet Kawab*

/Kemet szavaira és az erőteljes emlékezés hatására, feltűnik a kicsiny makett képe emlékeim között. Tényleg ez a város az. Próbáltam a részleteket felidézni, megtippelni, hogy most hol lehetünk, de túl keveset láttam eddig a városból, ami tudom, hogy hatalmas.
+ Kicsit foghíjasnak tűnik ez az Askhar-es és Zerin-es magyarázat, de majd később rákérdezek.+
- Mi az, hogy ismét? Ne haragudj, de nem emlékszem, hogy valaha is találkoztunk.
/Miközben magyarázok, lenézek magamra és újabb érdekes dolgot veszek észre. A nadrág is megváltozott, nekem nincs drapp színűm, most mégis azt hordok. Fokozatosan elkezdem megvizsgálni a magamon lévő ruhákat. Az ing, amit viselek tört fehér színű, és a bal oldalán ahol a zsebnek kellene lenni, egy mintát hímeztek rá, amit nem ismerek fel. Kezeimet a szemem elé emelve, látom, hogy ujjaim kissé megnyúltak. Másik testbe kerültem./
- Azt elfelejtetted említeni, hogy a tér- és időutazás új testtel is jár, legalábbis, ha jól látom a helyzetet.
/Vonom felelősségre, „testvéremet” miután befejeztem, az önvizsgálatot. Felnevetek./
+ Segíteni próbál nekem, én meg ilyen kis apróságon akadok fenn, ez igazán nem szép tőlem.+
- Nem úgy gondoltam. Nincs esetleg valami tükörféleséged, amiben megnézhetném magam? És pontosan mennyit is utaztam?

(6)

*Cymbeline, Tereus*
*Mea culpa, itt a restanciám *


/Nália rosszallóan a homlokát ráncolja Tereus morgására, majd fejét csóválva elé libben./
- Nem egyszerű habók meg piszkálódás, hogy oda kellene mennetek. Ha huzamosabb ideig itt akartok lófrálni a városban, regisztrálnotok kell. Mit tennél, ha neked ugrana valaki, aztán a kiérkező Rendőrbírák történetesen téged kezelnének bűnösként, csak mert nem vagy benne abban a nyomorult Adatbázisban? /Tehetetlenül széttárja karjait, majd ismételten megcsóválja a fejét, miközben ujjával megfenyegeti a férfit./ Ha ilyen önfejű vagy, előbb vagy utóbb még kihúzod azt a bizonyos gyufát, te fiú!
/Már éppen megindulna, mikor ismét csak Tereus kérdésére visszafordul./
- Apropó, gyufa... El kell keserítselek, itt bizony az a dohányzás, amiről szó van, nagyon nem szokás. Pontosabban, nem tudják megfizetni az emberek. Persze, akinek vannak kapcsolatai, vagy rengeteg pénze... Na, de kisebb gondotok is nagyobb ennél. /Sajnálkozva Cymbeline-hez rebben./
- El kell keserítselek, aranyom, a történelem olyan esetet nem ismer, hogy valaki ebből a jövőből hazakerült volna. Ha jól értem ezt az időkígyó dolgot, akkor ha valaha is visszakerülne valaki, arról már régesrég tudomást szereztünk volna mindenféle beszámolókból. Remélem világos, mert ennél jobban nem tudom elmagyarázni... /Csinos kis pofiját összeráncolja, majd vállat von./ Szóval először regisztráció a Minisztériumokban, aztán keresünk nektek valami nyugis helyet, ahol kiheverhetitek ezt az egész kalamajkát. /Kacsint egyet, majd egyenletes, bár kissé sietős tempóban megindul a Tanácsház felé./

*Azaz még egy-egy reag mehet mindenkitől, aztán ha máshogy nem alakul, folytatás a Tanácsháznál.*

*Barak Asher*

- Nem is vártam el, hogy emlékezz. Ezek után… / egy újabb nehéz sóhaj, mintha a másiknak annyi közös eseményre kellene emlékeznie, mely még egy több ezer éves lelket is képes leterhelni. Csak rosszallóan rázza a fejét. /
- Nincs ez így jól… / morogja, csak úgy magának. Persze, ha azaz agyalágyult jobban odafigyel a csillagokra, akkor már ezt is tudta volna előre. Majd kérdőre vonja később, most inkább csak vállat von. /
- Majd felvilágosítalak a mi dolgunkról is… ellenben, először ismerkedj meg a világgal. Habár az idő sürget / körbenéz, mintha keresne valamit, aztán halad tovább az eddigi kényelmes mozgásával. Látszólag nem követi senki sem a párost. /
- Annyi mégis a rendelkezésünkre áll, hogy saját szemeddel vehesd figyelmed alá a mindenséget / Megáll egy holokivetítős reklámtábla előtt. Újra körülnéz. Ez alkalommal, azonban pillantása talál is. A szemközti oldalon egy üres tekintetű sápatag nő mered egyértelműen rájuk. /
- A változás szükségszerű. Hát ezt sem tudod? / fordul az angyal felé, tekintete haragosan villan. /
- Vagy inkább élnél tovább emberbőrbe zárva? / egy pillanatra olyan, mintha vicsorogna. Mintha az emberbőrbe zártság holmi bűn lenne, vagy valami fertelmes dolog, melytől hányni van ingerenciája. Közben a bal kezét alig észrevehetően megmozdítja, mutatóujjával apró köröket ír a levegőbe… nem is köröket, hanem inkább jeleket. Talán Asher észre se veszi a nagy nézelődésben. /
+ Anbo, a mestered szólít / villannak össze szemei a nőével, mire annak pillantása megtelik élettel. /
- Mikor írtad ki magad az idő fodrozódásából? / kérdez vissza a kérdésre, szeretné tudatosítani a másikban a pontos dátumot. Megforgatja jobb kezében a sárga gömböt, majd benyomja az egyik ponton, melynek hatására az angyal jelenlegi holografikus képe jelenik meg közvetlenül a tenyere felett. /
- Még nem tejes / babrál valamit a tenyerénél, mire egy kisebb átlátszó erőtér is megjelenik a holoalak körül, melynek egy része, mintha szárnyszerű képződményeket írna körül a testen. /
- Most jó / mosolyodik el. A másikra pillantva várja a reakcióját. /



/ Anbo eleinte csak egy helyben állt, mozdulatlanul. Ahol piszkos szürke testhez feszülő kezeslábasa alól kilátszott hófehér bőre, ott kísértetiesen csillant meg a rengeteg mesterséges fény, mely különböző adatokkal bombázta a járókelőket. A nő olyan volt, mintha a kék erezett hiányzott volna a szöveteiből, sőt, az arcán pír lehetőségének se volt jele.
Üres tekintete csak akkor nyílt meg, mikor Kemet rápillantott. Mintha fakózöld szemében megcsillant volna valami, valami olyan, amit a legtöbb ember nem kíván magáénak. /
- Mester / suttogta maga elé. /
- A mester szólít... / lépett egyet az irányukba, pont, mikor felvillant a holokivetítő fénye. /

*Kemet Kawab*

/Miközben kényelmes tempóban sétálok Kemet bal oldalán, hallgatom válaszait. Kicsit zavarosan beszél, ezért jobban rá kell fókuszálnom, hogy megértsem, pontosan mit mond. Aranyos szememmel, azért próbálok környezetemre is figyelni, ha már társam, azt mondja, hogy saját tekintettemmel lássam a világot./
- Most már tudom. /Az a haragos pillantás még mindig nem tetszik, de megpróbálom állni./
+Úgy viselkedik, mintha tehetnék bármiről is. Ráadásul, itt vagyok teljesen kiszolgáltatottan neki. Még meg kell fejtenem a viselkedését, sok ellentmondás van benne, vagy csak nem találom a mozgató rugókat.+
- Nézz végig rajtam! Most is ember vagyok, bár régen sokszor gondoltam, hogy valami más lennék! Még álmodtam is olyat, több ízben is. De látod még az utazás sem változtatta meg emberi mivoltomat. És úgy gondolom, pusztán az akaratom kevés lenne ehhez.
+Mit akar, mondani ezekkel, nem látja, hogy hogyan nézek ki?+ /Értetlenkedve nézek rá./
- Az utolsó napon, ami abban a világban ért 2011. július 1-t írtunk. Olyan délután két óra felé lehetett. /Valamiért már megint akaratlanul is többet mondok, mint eredetileg szándékoztam./
- Szép kép. /Jegyzem meg./ Már a mi időnkben is voltak erre a technológiára kezdeményezések, elég jól haladtak az eltelt idő alatt. /Bólogatok elismerően, az ismeretlen fejlesztők tudása láttán./
- Nem értem miért hordok ilyen ruhákat, ha ezt az angyalok szokták viselni. /Átfut a fejemen, hogy akár az én is lehetek a holoképen, de nem hiszem./
+Én, mint angyal, ugyan már! Még csak nem is vagyok mélyen vallásos. Ez biztos csak egy tréfa!+ /Kemet, viselkedéséből hamar leszűröm, hogy úgy gondolja, az vagyok. Hátra pillantok bal vállam felett, és keresem szárnyakat, de egyet sem találok./
- Megtisztelő, hogy azt gondolod, angyal vagyok, de nem látok szárnyakat. /Gyorsan témát váltok./
- Van még valami, amit nem értek. Mi ez az Askhar, meg Zerin és Et? /Úgy érzem, rengeteg tudást kell még összegyűjtenem, egyelőre csak raktározom az információkat. Előbb-utóbb úgyis le kell pihennem, akkor összerakom a kirakóst./

(7)

*Barak Asher*

/ Figyelmét a szolgájára irányítja. Már nincs szüksége ahhoz kézjelekre, hogy utasításokat adjon. Habár hallja, amit a másik mond, ám látszólag nem vele foglalkozik, hanem Anbo-val. Mintha csak várna valamire. Aztán mikor már minden aggályát kifejtette a másik, csak akkor pillant ismét rá, elgondolkodott tekintettel. Tenyerébe rejti a hololejátszót, majd zsebébe csúsztatja. /
- Korai lenne még elmagyaráznom neked a csillagjóslás titkait / válaszolja a feltett kérdésekre. /
– Majd, ha nyugodtabb helyre érünk, ahol kevesebb a zaj. / Ennyivel le is zárja a dolgot, és azt sem firtatja, hogy a másik angyal lenne. Majd... hamarosan... Hagyja, hogy Asher rájöjjön saját magától. Hiszen a bogár már ott ciripel a fülében. És hamarosan már úgysem lesz más lehetősége. /
- Az elmúlt megközelítőleg kilencszáz esztendőben rengeteg újítás és fejlesztés történt, melyet nagyrészt a Vadászok birtokolnak / úgy tűnik, mintha tovább akarna indulni és folytatná mondandóját is, ám, mikor megteszi az első lépését, akkor… /

/ Anbo követve az utasítást előre lép… egy lépést,… le a járdáról. Nem néz előtte körül, ahogy azt az átlagemberek teszik, vagy használja a lebegő járólapokat, hanem belép a járművek közé. Egyenesen az egyik lebegő kétszemélyes elé.
Ha a huszonegyedik században lennénk, akkor gumiszag szállna fel, miközben fékcsikorgás hallatszana, ám ebben a kerekeket mellőző korszakban ilyen nem történik. A vezető behúzza a légféket. Surrogó hang tölti be a teret. Félre irányítja a járművet, felszaladva ezzel a járókelők felé… Anbo élete mégsem menekül meg, mert a következő vezető már nem tud időben félrehúzódni: a nőt a magasba dobja az ütközés…
A járdára felcsapó autós elveszti uralmát a szerkezet felett: Ha valaki nem tesz valamit, akkor egy anyuka és a vele kézen fogva sétáló kisgyermeke az ütközés áldozata lesz. Mert míg a legtöbb ember időben használta a lebegőlapok nyújtotta lehetőséget, addig ők ketten ott maradtak…/

*Kemet Kawab*

- Rendben. /Belenyugszom a döntésébe, és magamban hálát adok, hogy kísérőm, nem akar az összes kérdésemre egyből választ adni. Más szituációban, más időben bizony bosszantana, és hajthatatlan lennék a dologgal kapcsolatban, de most hiba adná át akár az összes tudását agyam túl sok mindennel van lekötve a tudás tökéletes elsajátításához.
- Olyan sok? /Láttam magam körül a változást, az előre haladást, mégis megdöbbentem a számok hallatán. Eddig reménykedtem, hátha találok még információt apámról, amiből megtudhatom mi történt családommal az eltűnésem után, így már egyre kevesebb erre az esély./
+ Milyen vadászok? Mi ez a hang?+ /A másik oldal felé kapom fejem, és látom, ahogyan egy lebegőjármű a járda felé veszi az irányt. Ez már a XXI. században is azt jelentette, hogy itt valami nagy gond lesz./
+ Remélem, ha már ennyi idő telt el, akkor még most sem késő és lehet tenni valamit.+ /Mindenki használja a járólapokat és azonnal menekülni kezdenek a jármű elől, de egy édesanya a gyermekével megdermedt a félelemtől. Teljes testemmel az események felé fordulok. A fogaskerekeim sebesen pörögnek./
+ Négysávnyi autó választ el az eseményektől. /Érzem, magamban, képes lennék időben ott lenni és megmenteni a családot./
+ Mi van, ha ők valahol az eredeti családom leszármazottai? De ha mozdulok, lehet, sokkal nagyobb gondot okozok, nem csak a járművekben ülőkben, hanem akár egy másik szerkezet is felfuthat erre a járdára. Még a saját családom érdekében sem kockáztathatom, emberek tucatjainak életét. Ha biztosan tudnám, hogy ha indulok, akkor mindenki épségben megússza+
/Egyhelyben maradok, és csak szemlélem, az eseményeket. Látom, ahogy egy másik nőt elüt egy gépezet. Ő szerencsétlen, valószínűleg félre ugrott a járdára hajtó elől, de ezzel csak elodázta az elodázhatatlan. Egy másik szerkezet okozza vesztét. /
/Sajnálatomra a csoda elmarad, és az autó elüti, a két megfagyott embert. Az asszony védőn öleli magához az utolsó pillanatban gyermekét. Együtt repülnek el az ütközés erejétől./
+ Hinnem kell magamban, hogy a megfelelő döntést hoztam meg.+ /Társam felé fordulok/
- Vajon mi történhetett?

( 8 )

*Barak Asher*


Az igaz anyának még annyi lélekjelenléte volt, hogy a gyermeket átölelve olyan szögben forduljon, hogy az a legkevesebbet sérülhessen, viszont így: saját életével adózott a kegyetlen sorsnak. Talán volt értelme, talán...
Feje kényelmetlen irányban csuklott oldalt, mikor földet ért. Teste még hosszan súrlódott az úton, majd nem mozdult már. Csönd lett.
Egy röpke pillanatra megállt minden. A központi biztonsági rendszer leállította az összes járművet, amint végigfutott az információs sztrádán a vészjelzés. A járókelők nézelődőkké váltak, nem indultak meg segíteni a rászorulókon. Talán nem maradt bennük elég emberiesség ehhez. Vagy valami más lehetett ennek az oka?


* Kemet arcán könnyek peregtek, viszont, mintha… mintha sírásba forduló ajkai közül egy másodperccel ezelőtt még kuncogás futott volna szét. Vagy csak a szél játszott a fülekkel? Most azonban sűrű cseppek hullottak alább orra mentén. Egész testét görcsösen tartotta, mielőtt… *
- Megölted… * remeg meg a hangja, és mégis könyörgő-dühös gyerektekintettel pillant az angyalra. *


A forgalom viszont nem állhat örökké. A mozgásfelületet adó pálya anyaga megelevenedett és emelkedni kezdett, hogy egy felüljáró alakuljon ki azoknak, akik folytatni szeretnék utazásukat. Közben hirtelen kicsit szűkké vált a járda innenső oldala, ugyanis lassan leérkeztek a másik oldalról menekülő alakok.

A járdán elterült női test megmoccant. Apró kéz bukkant elő a két ölelő kar között.

*Kemet Kawab*

/Senki sem siet az elütötteket megvizsgálni. Az emberek csak szemlélik az eseményeket./
+ Furcsa, azt hittem ebben a korban néhány másodperc és már itt is lesznek a mentők, de e helyett csak a rövid időre teljesen leállt forgalmat tapasztalom.+
/Meglepődök, mikor észreveszem Kemet arcán a leguruló könnycseppeket. Az előbb még semmi jelét nem adta ennek a reakciónak. Aztán megszólal./
- Micsoda? Kit? Én? /Döbbenetemnek azonnal, hangot adok./
- Mit tehettem volna? Túl sok embert sodortam volna veszélybe. /Magyarázom neki. Közelebb lépek hozzá és, hagyom, hogy fájdalmát, bármilyen formában rajtam töltse ki./
/Szemem sarkából még az eseményeket figyelem és látom, ahogy a kisgyermek elő mászik anyja halott karjai közül./
+ Csak két áldozat. Sokkal több is lehetett volna a közbe avatkozásom miatt. Nem lesz egyszerű az ifjúnak, de él.+

(9)

/A talpam alatt a végtelen, fölöttem a szikrázó narancsvörös Nap. A ragyogása olyan erős volt, hogy szinte vártam mikor olvasztja le a húst a bőrömről. Olyan volt, akár a fehér fény nem is olyan régen, Még ebben a forróságban is megborzongtam az emlék hatására. Leárnyékoltam a szemeimet és elnéztem a távolba. Az áttetsző út szinte kihalt volt itt a bolt előtt, csak egy apró stand állt nem is olyan messze tőlem. Odasétáltam. Egy nő ücsörgött egy hatalmas kifeszített ponyva alatt és láttam rajta, hogy mindjárt megpusztul a melegtől. Ekkor jöttem rá, hogy én nem izzadok, még csak más bajom sincs. Persze melegem volt, de semmi több.

A nő hirtelen felnézett és láttam, ahogy elkerekedik a szeme. Idegesen fölpattant, még meg is hajolt, majd egy üveg vizet nyújtott felém./
- Parancsoljon őnagysága.
/Kissé csodálkozva vettem át az üveget és gyorsan ki is ittam. A hűs víz kellemesen felüdített. Amikor kiittam forgattam még a kezemben egy picit az üveget és akkor megláttam... Az ujjaim között úszóhártya feszült! Ijedten ejtettem le az üveget, ami ezernyi szilánkra tört szét és mindegyik mint egy kis kristályként csillogott a napsütésben. Én azonban a kezemet bámultam, a szemem láttára olvadt vissza a hártya az ujjaimba, mintha ott sem lett volna azelőtt.
Mialatt bámultam éreztem hogy egy kéz nehezedik a vállamra. Amikor megfordultam egy különös férfi arcába bámultam. Mielőtt felocsúdhattam volna, az egyik kezemben máris egy vörös rózsa pihent. A férfi átkarolta a vállam, majd lehengerlő mosolyt villantott a teljesen zavarodott lányra./
- Elnézést az üvegért kedves... Most gyere drágám. /suttogta a fülembe és magával húzott. Olyan zavarodott voltam, hogy követtem.
Egy padra ültetett le és megállt előttem. Valahogy nagyon ismerős volt az arca, de nem tudtam rájönni honnan olyan ismerős. Csak egy apró szúrás terelte el a figyelmem az elegáns arcról. Addig gyűrögettem a rózsát a kezemben, amíg meg nem szúrt. Zavartan engedtem el és az ujjamon a bőr azonnal beforrt, még azelőtt, hogy a vércsepp lecseppent volna. Amikor fölnéztem mintha árnyék futott volna végig a férfi arcán./
- Itt az ideje, hogy lepihenj. /hajolt közelebb és amikor elhúzta a kezét az arcom előtt a világ elsötétült./

(2)

*Kemet Kawab*

+Végre! Megérkeztek a mentők. Remélem, tudnak tenni valamit.+
/Teljes figyelmemet társam felé fordítom, ő itt van, és láthatóan szüksége van valakire. Erőtlen kezeivel mellkasomat püföli. Kezeimet a vállaira helyezem, és alig érezhetően közelebb húzom magamhoz. Ahogy hallom a vádjait, a fejemben összeáll a kép. Minden, mit eddig mondott, mutatott, azt a célt szolgálta, hogy rávezessen, mi vagyok./
+Az angyaloknak segíteniük kell mindenkinek. Legalábbis a többség ezt a képet párosítja ezekkel az entitásokkal, a régi időmben. Csak azért, mert ilyen testbe kerültem, nem kell szentnek lennem. Különben is sokkal több embert sodorhattam volna veszélybe. A helyes döntést hoztam meg, legalábbis a jelenlegi információim alapján.+ /Megerősítem a tudatom, most nem moráliskérdésekre kell időt vesztegetni./
- Tudom, hogy képes lettem volna rá. Nem látok a jövőbe, ha közbe léptem volna, minden másként alakul, valószínűnek tartom, hogy több sérült lenne. /Körbe pillantok, és látom, hogy kíváncsi szempárok szegeződnek ránk. Nemsokára kiderül, kilencszáz évvel később mit gondolnak az angyalokról./
- Jó? Kedves Kemet! /Hangom lágyan, nyugtatóan szól. / Nincsen jó vagy rossz, csak személyek, és az ő nézőpontjuk. Kérdezd meg a gyereket, és azt mondja jobb lett volna, ha megmentem az anyját. Viszont, ha az autósokat kérded, akik előtt el kellett volna mennem, biztos, hogy úgy gondolják, a megfelelő döntést hoztam. Igyekszem felvértezni magam a tudással, hogy máskor, ha lehet, jobban alakuljon a helyzet.
/ Érzem, hogy szeretne eltávolodni tőlem, leeresztem kezem és hagyom, hogy hátrébb lépjen. Nem tudom, mire vélni az arckifejezését. Indulnék felé, de tiszteletben tartom akaratát. A gyorsan pörgő események, és az újdonságok miatt eddig észre sem vettem, hogy mekkora hőség van./

(10)

/ Bármennyire is határozottan lépett ki a boltból, nem volt képes elrejteni riadt arckifejezését. Az elé táruló látkép teljesen lefoglalta. Percek múltán vette észre, hogy még mindig ugyanott áll, hátul maradt kezében az üzlet csukott ajtajának kilincsét szorongatva. Mély sóhajjal engedte el a biztonságot jelentő fémfelületet./
+ Kávéház… üzletek… Szerencsére ezek mindig felismerhetőek. Tehát, ez valami bevásárló utca. Remek, legalább megszabadulhatok ezektől a rémes ruháktól. Mármint… Ahhoz sajnos pénz is kéne. Legalábbis, valószínűleg itt is szükség van pénzre. +
/ Egy fintorral nyugtázta elmefuttatásának eredményét, majd figyelmét magára vonta a sétáló tömeg. Nagyrészt embereket látott, ez nem zavarta annyira, de feltűnt neki néhány apróbb különbség. Már régen megtanulta, hogy másokat nem illik bámulni, így óvatosan szemlélte a feltűnő jegyeket. Különös, többszínű szemek, hegyes fülek. A periférián látott egy szárnyas alakot, de mire odakapta fejét, már nem találta. /
+ Nem tudom mi lenne jobb, ha ez álom, vagy a valóság… +
/ Először fel sem fogta, hogy egyre mélyebbeket szippant a levegőből. Az információk azonban, lassan áramlani kezdtek. Ezernyi szag terjengett a levegőben, a tömeg, a megszámlálhatatlanul sok egyedülálló lény illata hatalmas kavalkáddá olvadt. Az elhaladók mind-mind egyedi szaggal rendelkeztek, de mégis, volt néhányukban közös elem is. /
+ Emberek. + / Villant agyába a gondolat. / + Feyek, talán shidek. +
+ Hogy mik? + /értetlenkedett az elméjén átfutó szavakon./
+ Dohányos. Büdös. Én meg éhes. Szerezz enni. Aztán vackold be magad valahova és pihenj. +
/ A lány tényleg kezdett némileg éhes lenni. De ezek az állítások... Biztos volt benne, hogy nem a saját gondolatai. Mégis, valahogy... /
– Ki vagy? / tette fel akaratlanul is hangosan a kérdést. /
+Te. Ki más?+
+ Nem lehetsz én, mert én, én vagyok. +
+Pedig te vagyok. Keress ételt! Most!+
/Philomela lábai megint önállósították magukat. Enyhén bicegve indult meg a kávézó felé. /
+ Végül is, tényleg éhes vagyok. + / engedett a késztetésnek, és megpróbált természetesen viselkedni a számára idegen környezetben. /

{2}

/Selymes ágyneműn ébredtem fel, a fejem enyhén hasogatott és még nem tértem teljesen magamhoz abból az őrült álomból, ami nemrég kísértett. Ahogy fokozatosan függőlegesebb pozícióba tornáztam magam észre kellett vennem, hogy valami nem stimmel. Velem szemben egy tükör állt, amiben megláttam a csodaszép idegen nőt, aki minden mozdulatom követte. Ő is hátratűrt egy tincset abból a különös ezerszín vöröses hajából, amikor én is ezt tettem.

Kis ideig csak ültem és farkasszemet néztem a másik háromszínű szempárral, aztán ismét szemügyre vettem a kezeim. Sápadtak voltak, akár egy európai embernek. Az ujjaim hosszúkásak és nagyon kecsesek, a bőröm pedig akár egy kisbabáé. Nemhogy a jól megszokott ráncok, de még egy apró gyűrődés sem látszott rajtuk, olyanok voltak, mintha most születtem volna./

+ Talán így is történt... most születtem újjá... Ebben az esetben viszont...
- Legyőztem a halált... /suttogtam alig halhatóan.
Olyan lenyűgöző és magával ragadó volt a gondolat, hogy szinte beleszédültem. Aztán felnevettem.
+ Miért is ne? Végülis nem vagyok se jobb, se rosszabb, mint mások... Nah jó, talán picit rosszabb, dehát ilyen az élet... az élet, ami az enyém, az új életem...

Az arcomra magabiztos mosoly ült ki, amikor a hang megszólalt./
- Örülök, hogy örülsz gyönyörűségem...
- Ki az? /kérdeztem aggodalmasan, azonban a hang a szoba árnyékos sarkából jött. Aztán az idegen közelebb jött, de még mindig nem láttam rendesen. Aztán amikor fölmászott az ágyra, és leült velem szemben végre láttam az arcát. Az a férfi volt, akit legutóbb láttam, azonban kicsit mégis már. A haja izzó vöröse egészen vérszínű volt./
- Ne haragudjon kedves a modortalanságomért, de jobb ha nem mutatkozom be... hívj egyszerűen As-nek. Azért jöttem, mert át kell adnom neked valamit.

/Felám hajolt és egy súlyos nyakéket kötött a nyakamba. Amikor kész volt csókot lehet a homlokomra, suttogott néhány szót valami furcsa sötét nyelven, utána megfogta a karom és magával húzott. Kába voltam a döbbenettől és a sokktól, így hagytam, hogy kitereljen az ajtón.
Ahogy kiléptem a Fősugárútra a ragyogó napsütésbe, hunyorogva fordultam hátra. Azonban legnagyobb döbbenetemre nem volt sehol ajtó. A pad volt mögöttem, amire ájulásom előtt leültem. A nyakékhez nyúltam, de az súlyosan és szikrázóan a nyakamra nehezedett.
Egyszerűen csak megcsóváltam a fejem, fogalmam sem volt, hogy most mihez kezdjek, kész őrület volt ez az egész./

(3)

/Mintha egy koporsóban kellett volna hullámvasutaznom, kábé olyan érzéssel szakadtam ki a túloldalra. Persze, csak hogy bonyolítsuk a dolgot, egy szigorúan bezárt koporsóban, esetleg megspékelve mindezt az előző tulaj hátramaradt csontjaival. Pörögtem, forogtam a semmi közepén, éreztem, ahogy egyes darabkáim ide, a többi meg amoda igyekezett. Kábé mintha egyszerre akartam volna levenni a szekrény tetejéről a sütisdobozt, leülni a nappaliban és behozni a reggeli újságot. Aztán egyszercsak megelégeltem, s mikor ismerős szagot éreztem, úgy döntöttem, inkább odajuttatom minden részecskémet. Mint a Schwarzie-féle T modell, irtózatos villámlással meg szélrohammal érkeztem térdre az egyik csendes utcácskába, kettőnk között annyi különbséggel, hogy nekem nem kellett ruházkodással kezdenem az egész bohóckodást./
+Pofozkodni meg ráérek később is, ha már végre hazakeveredtem!+
/Döntöttem el a kérdést, mikor konstatáltam, hogy sikeresen átjutottam, méghozzá egészben./
- Már csak azt kéne tudnom, hol is vagyok... /Túrtam a hajamba, majd gyorsan lazítottam, ahogy önkéntelen szimatolgatásom közepette megéreztem, valaki közeleg./

*Philomela Ylva*

(154)

*Fiona Freefall*

/ A kávézó felé menet, az egyik mellékutcában, mintha legalább egy tornádó szabadult volna el. Szerencsére, magára a főútra csak enyhe szellő formájában jutott el, így nagy feltűnést nem keltett. Philomela érezte, ahogy a háta bizsereg, szőrszálai az égnek merednek a levegőben felgyülemlő enyhe elektromosság hatására. Egy pillanatra megtorpant, de mivel mások látszólag tudomást sem vettek a jelenségről, ő is indult tovább. /
+ Veszély! + / Állította meg újra, ébredező énje./ +Várj… mégsem… fajtárs.+
+ Fajtárs? Milyen faj… + / A lány inkább nem fejezte be a kérdést. Eszébe jutott, az öreg hölgy hogyan nevezte a boltban. Megrázta a fejét, és egy mély sóhajjal a kis utca felé vette az irányt. Lassan lépkedett, nehogy megijessze a másikat. /
+ Nő. +
+Annyira éles a szemed…+
+ Az orrom. Egyébként is a saját szemeidet szidod. Vigyázz vele, erős.+
+Akkor az orrod. Orrom. Orrunk, amit akarsz. +
– Üdv. Segíthetek? Jól érzed magad? / öltötte fel legmegnyugtatóbb mosolyát. Tisztes távolságban állt meg. /
+ Ne lássa rajtad, hogy félsz! + / Philomela önkéntelenül kihúzta magát, hogy magabiztosabbnak tűnjön.
– Nem esett bajod?

{3}

/Egy újabb csajszi állt meg velem szemben. +Még a végén kénytelen leszek elmenni Farkasvárosig, hogy normális pasit találjak!+ Húztam el a számat, de aztán már mosolyogva óvakodtam közelebb./
- Helló! Öhm... Utálom ezt kérdezni, de meg tudod mondani, hol is vagyok?
/A szélesebb úton, amire utcácskám nyílt, elsuhant egy légpárnás izé./
- Feltételezem, ez még mindig nem New York.
/Fintorogtam bosszúsan, aztán a saját gondolataim helyett inkább a csaj válaszával foglalkoztam./

(155)

/ Mindig nehezen leplezte csodálkozását, izgatottságát most sem sikerült maradéktalanul elrejtenie. /
– Nem. Nem New York, nem is Róma, vagy bármilyen hasonló értelmes város. / Elgondolkozva pörgette végig eddigi rövid beszélgetését. /
– Azt hiszem… valami H'Sekirat a neve. De azt, én sem tudom, pontosan melyik része. / vonta meg vállát, visszaöltve kedves mosolyát. Lépne még egyet közelebb, de szerencsétlenségére az egyik elem megmozdult a lába alatt. Esését ösztönösen egyik karjával próbálta tompítani, a másik kezével pedig a fal felé kapott. A kézfejébe nyilalló fájdalom egy gyenge nyögést csalt ajkaira. Térdre érkezett, elkerekedett szemeit az ujjai hegyén meredező fekete karmokra szegezte, majd pillantásával a felszínesen megsérült falrészletet pásztázta. Láthatóan pillanatokba telt, amíg felfogta, hogy nincs egyedül. Kezeit a háta mögé rejtve, újra felöltötte, ezúttal enyhén zavart mosolyát. /
– Ehm. Elnézést, hol is tartottunk? Oh, igen, hogy ez H'Sekirat. / rutinosan felállt térdelő helyzetéből./

{4}

/A csaj botladozását kettős érzéssel figyeltem. Egyrészt szívesen ugrottam volna, hogy kisegítsem, másrészt meg Lomposka maradásra késztetett. Ő sokkal inkább a másik életképességét mérte volna fel. Elvégre... +Fajtáárs?!+ Meredtem a csajszi kezén díszelgő karmokra, amik igen erősen emlékeztettek az én, jelenleg rejtve lapuló, legtutibb műkörmöket lepipáló növekményeimhez.
+Tehát ezt jelenti az az ismerős szag, te pofátlan dög!+ Ugrottam neki játékosan a csendben vigyorgó vadabbik felemnek. +Azért szólhattál, vagy jelezhettél volna...+ Morogtam rá miközben megborzoltam a szőrét, majd inkább igyekeztem a veszettül pislogó másikra koncentrálni./
- Öhm... Szóval még mindig a jövő... vagy mi. +Afranc! No mindegy, akkor marad az A terv.+ Figyu, nagy gáz van! Most jövök Polimetronból és... Öhm. /Nyeltem le a kikivánkozó pánikfolyamot. +Elvégre ki tudja, hogy egyáltalán érdekében állna-e segíteni? Mi van akkor, ha annak a fanatikus baromnak a sleppjébe tartozik?+ Hogy ne tűnjek annyira bambának, inkább terelni próbáltam a dolgot./
- Szóval az a helyzet, hogy sürgősen el kéne jutnunk Farkasvárosba, mert kiba... oltári nagy hírem van Holdéknak. Natehát... /túrtam végre levegőt véve a hajamba/ megmondanád, hogy jutok el S.O.S. a teleportkapukhoz, vagy kerítsek valahol egy tündért?

(156)

/ A káosz, mely mostani gondolatait uralta, a másik szavainak hatására csak tovább erősödött. Ha lenne egy perce, hogy átgondolja a dolgokat… /
+ Nem, szemmel láthatóan erre nincs idő. A kérdéseket ráérek út közben feltenni. +
+ Sebezhető vagy válaszok nélkül. De farkasok közé akar vinni. Vagy megesznek némi olaszos fűszerezéssel, vagy társakra találsz, akik segíthetnek túlélni. +
+ Nagy segítség vagy. Teleportkapuk. Egyre furcsább ez az egész. +
/ Sikerült hamar összeszednie magát az újabb sokkhatásból, amit a másik, szinte egy szuszra elhadart információtömege okozott. Egy magabiztosnak szánt mosollyal emelte fel a még mindig hegyes karmokkal ellátott mutatóujját. /
– Egy perc, és megmondom. / Előbbi sutaságát teljesen levetkőzve perdült sarkon, és néhány könnyed futólépés után, a főútra kilépve leszólította az első járókelőt. /
– Elnézést, megmondaná merre találom a teleportkapukat? / Kezeit gondosan a háta mögött tartva, a világ legédesebbnek szánt mosolyával nézett a válaszolóra. A férfi először meglepetten nézett az őt letámadóra, majd pár szóval elmagyarázta, merre induljanak. /
– Köszönöm. / Engedte útjára segítőjét. A mellékutca felé fordulva intette magához Fionát./
– Itt, a Fősugárúton, arra kell végigmennünk. / Ismételte meg az előbb kapott felvilágosítást, a megfelelő irányba mutatva, amikor a másik mellé ért. /

{5}