Fősugárút

+ Csak kibújt a szög a zsákból... és baromira szúrni akar.....

- Nos, ha tudni akartad, nem szúrtam el. Aki rám támad, azt eddig is megöltem és ezek után is meg fogom. Az már csak az ő dolga, hogy így döntött. Ha szépen otthon ült volna, ahelyett, hogy rám vadászik, még mindig boldogan amőbázhatna. A tíz percet pedig rá fogom szánni, hogy lásd, képes vagyok hallgatni másokra, habár igazából nem érdekel mit gondolnak mások. Ha látják a vért, ahogy te, hát lássák, egy ember lelke tapad vele együtt a ruhámhoz. Ha igen, hát legyen, én nem félek a szellemétől.
/Nyugodtan a szemébe néztem. Tudtam, hogy most sima ezüstszínű és nem ragyog rubinvörösen, már csak azért sem lehetett így, mert nem voltam dühös, csak végtelenül fáradt, piszkosul fáradt./

+ Te is tudod, hogy igazából érdekel... képtelen vagy igazán vámpír lenni....
De sidhe sem vagy egészen kedvesem, ahhoz túl sok az árnyék a szívedben....
Oh, pofa be mindenki!!!

/Aprót sóhajtottam és megráztam a fejem. Aztán amikor a nagy beszéd szavai is eljutottak hozzám félgyunyorosan meghajoltam./
- Ahogy parancsolja uram! Akkor kezdjük az elején, nem vagyok se ecs*szett tündérkirálynő, se drágaság. Hívj Lynnek és akkor te is Fenrir leszel, ennyi az egész. Amúgy nekem sincs szükségem civakodásra, ma már eleget izmoztam azzal a szerencsétlen vámpírkirállyal, aki engem küld, ahelyett, hogy idedugná a nyamvadt képét... habár nem is jöhetne, mert a napfény pirítóst csinálna belőle...
/Gunyorosan, kissé kihívóan pillantottam a hófelhőkre, amik eltakarták a napot és nem mozdultak, aztán ismét megráztam a fejem./
- Ha így megfelelnek az illemszabályok, felőlem mehetünk. /fordultam felé és kíváncsian vártam a reakcióját./

(80)

- Kezdem érteni, hogy miért utálják a vámpírokat ennyire. De rendben, ha elkerüljük a fölösleges vérengzéseket, nekem megfelelnek így a dolgok. Csak legyünk ezen a hülyeségen túl. Na kezdjük szépen sorjában, előszöri is a ruháját tegyük rendbe, közben beavathat rendesen ebbe az elásott istennős dologba. Utána pedig nekiállhatunk lerendezni a dolgot.

/Zsebre dugott kézzel baktattam a nő mellett, vártam hogy végre kiderüljön minden. Közben próbáltam nem levegőt venni, a ruháján lévő vér csavarta az orromat./

(41)

- Az embereknek szükségük van rá, hogy utálhassanak valakit, egyszerűen zsigeri ösztön ez, akár a kajálás... teljesen esélytelen, hogy bármilyen korban békében éljenek. A 29. század csak annyi luxust biztosított nekik, hogy nem egymást kell utálniuk, hanem kaptak egy új fajt, akit gyűlölhetnek.

/Könnyedén vállat vontam és próbáltam elnyomni azt a kellemetlen hangocskát a fejemben, aki azt suttogta, hogy egyáltalán nincs így, hogy baromira zavar, hogy az emberek kegyetlen szörnyetegnek tartanak...
Azonban szerencsére nem maradt időm filozofálni, mert beléptünk a Tanácsházába egy mellékajtón. Ismertem ezt a helyet, amikor a sidhek nevében tárgyalni jöttem, mindig itt pihentem le. A helyet Arany szalonnak hívták és rászolgált a nevére... gyakran éreztem úgy, a sok csillogás elvakít./

- Itt várj meg kérlek, átöltözöm. /mondtam kissé gúnyosan, majd átmentem a kisebb szobába, amit direkt nekem tartottak fönt. Reméltem, addig a farkas le tudja kötni magát, amíg szerzek egy vérmentes ruhát./

Folytatás: Arany szalon
(81)

*Bettina és Svisys*

/Még egyikőtök sem reagálhat semmit, amikor egy rejtélyes idegen lép oda hozzátok./

- Ne haragudjanak, de ha jól sejtem önök Bettina és Svisys kisasszony. Ha így van, lennének olyan kedvesek velem jönni?

/A férfi két oldalán 3-3 vadász áll rezzenéstelen arccal. A kísérőitek láthatóan nem tiltakoznak az ellen, hogy az idegennel menjetek./

/Kiléptem hát a boltból, a csuklyás alak után, aki láthatólag nem épelméjű, kiszámíthatatlan. Csuklyáját fejébe húzta, nem volt kedvem követni egy ilyen ismeretlen helyen, egy ilyen ismeretlen fazont, de ha a néni ezt mondta, akkor ezt teszem/
+ Remélem már jön valami útbaigazítás, elvégre várnak vagy mi?! Ezt sem értem, meg azt sem miért kerültem ide, meg azt se miért egy ilyen alakkal, meg azt se ez hogy lehetséges. Sok hülye gondolta. De kell ez a sok hülye gondolat, hogy képbe legyek, hiszen ismerkedni kell még ezzel a világgal. Már ha nem álmodok vagy ilyesmi... +
/Körül pásztázom a várost és néha csak ámulok, mert ilyet nem mindennap láthat az ember, haladok előre Lester után és várom, hogy akik "ránk várnak" azokat megtaláljuk, vagy ők minket pontosabban/

(4)

/A csuklya alól tekintgetek ki néha a járókelőkre. A járásom szokatlan szabadságérzetet ad most nekem. Nem tudom miért, lehet köze van hozzá az utca fényének. A kisugárzásának vagy akárminek. Közben azon gondolkodok, hogy melyik lehet a fő utca. Gondolom, ha ilyen könnyen bocsájtottak az irányába nem lehet túl messze és igen egyértelműen ki lehet szúrni. Ezzel a gondolattal meg is állok. Zsebbel a kézben kapom fel a fejem. Majd körbe kezdek nézelődni. Az utca forgalmát vizsgálom. Lehet-e az az, a bizonyos amit keresünk. Nem tudom miért keressük. De amíg nincs jobb dolgom, vagy akármilyen kilátásom talán megfelel egy fajta célnak. Így, nyújtom ki hirtelen a kezem, hogy megragadjak egy járókelőt és közelebb húzzam./
- Hol találom a fő utcát? - /Kérdezem határozottan. Ellent mondást nem tűrően és remélem a hirtelen, egyértelmű választ vagy, hogy valami vallathatót ragadtam ki a lények közül. Ergo nem egy hegyomlást. Mert ezzel nem igazán törődtem a pillanat hevében./

(5)

*Bisur, Lester*

/A járókelő ijedten néz Lesterre, de hamarosan föltűnik egy fekete csuklyás köpenybe burkolózott alak.
Odalép hozzátok és biztos, ellenben valahogy hideg és monoton hangon megszólal./
- Engedje el azt a szerencsétlent, én kerestem önöket, és örvendek a találkozásnak.
/Hirtelen egy fegyver csöve fordul felétek és a világ elsötétül. Nem tudtok tenni semmit, látjátok a felvillanó fényt, majd érzitek a testeteket elárasztó zsibbadást. Még érzitek, amint a testetek a járdának ütközik, aztán a világ elsötétül./

*Folytatás és felébredés a Belső kertben. *

/A Múzeumból kilépve, mélyen beszívóm a kinti hideg és friss levegőt. Hosszan nézem a csendben hulló hópelyheket./
+ Megnyugtató látvány a benti látványhoz képest. +
/Nézem a tovaszáguldó járműveket. A gondtalanul mászkáló lényeket. Szemem sarkából figyelem Ravent amikor elhalad mellettem. Csendben követem./
+ Remélem hamar végzünk ezzel... Nem szívesen bóklászom ezzel a hónom alatt. +
/Erősebben fogom meg a csomagot. Önkéntelenül is megropogtatom a vállam. A benti szolid és kommunikációra hajlamos testtartást hamar felváltja a megszokott durva és távolságtartó járás./
+ Jobban érzem magam ha nem akarnak mindenáron rajtam csüngeni az emberek és távol maradnak tőlem! Főleg most! +


{20}

/Kissé bágyatagon követem az angyalt ki a Múzeumból. Úgy érzem, mintha lebegnék, a testemet mintha nem rám szabták volna. Nagyon fura és kellemetlen érzés.
Az ózonszag pedig bevette magát a ruhámba, eláraszt teljesen és képtelen vagyok menekülni tőle./

+ Oké, nem lesz semmi baj... segítek a sárkánynak, aztán békén hagy....

- A teleportkapu felé menj angyalka!

/vetettem oda csípősen a másiknak, ezzel is csökkentve a feszültségem, habár az az igazság, hogy még a piszkálódás sem segített igazán.
Kikerültem néhány embert, igyekezve tartani a lehető legnagyobb távolságot, de nem igazán ment, néha még a szárnyamhoz is hozzáértek, ami bosszantott. Idegesen törtem utat a teleportkapu felé./

+ Jobb lesz minél előbb letudni ezt az akciót!

(87)

/A könnyeimmel küszködtem, de nem hagytam, hogy bárki gyengének lásson. Kezemben szorongattam Tédien levelét. Tudom, hogy jót akar, hogy aggódik értem, de hogy kérhet valaki ilyet? Elhagyni szegény Frot? Aki még saját magát sem találja meg, nemhogy valami biztonságos menedéket?
Észre sem vettem, hogy kitavaszodott. Mintha több hónapot üldögéltem volna ment a Kávéházban falatozással ütve el az időt.
Össze voltam zavarodva. Hogy tűnhet el ennyi mágus? Persze nyílt titok volt, hogy a vámpírok rettegnek a nekromantáktól, mert ők a holtakat képesek irányítani. Bizonyára valami nagyszabású terven dolgoznak amivel az uralmuk alá vonhatják a világot...
Sötét gondolataim közepette észre sem vettem a csodaszép virágokat, amik az út mentén nőttek. Beleszagoltam a friss levegőbe, méz és vanília illat terjengett. Ragyogó mosolyra húztam a szám, és leültem a földre, egyenest egy virággal szemben. Békésen néztem. Abban a pillanatban semmitől sem féltem, csak a virág volt, és én, meg az a lélegzetelállító illat.
El is felejtettem, hogy Polimetronba kéne mennem...

(59)

+ Ezt az idegesítő öregasszonyt remélem nem látom többé! Mit papol nekem?! Ami még ennél is idegesítőbb, az a ronda hülyegyerek, aki az ablaknál szórakozik! Most, hogy ittam vért, már nem érzem azt, hogy bántani akarnám ezt a lurkót, had szórakozzon, engem nem érdekel! Ami viszont nagyon is érdekel, az a gyönyörű lány, ott mögötte. Hirtelen megint valami furcsa érzés fog el! Ki akarom inni a vérét! Meg akarom ízlelni! Nem bírom ki, muszáj odamennem!
/ Kilépek a boltból, arrébb teszem a gyereket, ha esetleg útban lenne, majd odamegyek a lány mellé, és a kezembe veszem a legszebb virágot, amit meglátok: /

- Milyen csodálatos, ugye?

/ Mondom, és a lányra mosolygok. /

(2)

/Feltekintettem. Fölöttem egy magas férfi ágaskodott, majd lehajolt, és megjegyzést tett az egyik virágra./
- Milyen igaz... /mosolyogtam rá félénken. Szemem azonban rezzenéstelen maradt. Túlságosan is le voltam sokkolva. A virág hatása elmúlt, én ott voltam megint ijedten./
- Mit csinálok? /motyogtam magam elé, majd felálltam. Idegesen pillantottam a férfi világosbarna szemeibe./ Nekem Polimetronba kell mennem! Most! Azonnal!
/Esküszöm, majdnem el kezdtem sírni. Tessék! Végre találkoztam egy szimpatikus fiatalemberrel, aki nem akar azonnal letámadni mindenféle államügyekkel, és teendőkkel, erre jól leírom magam előtte...
Túlságosan is sok minden történt az elmúlt percekben. Kell valamennyi idő, míg feldolgozom azt a tényt, hogy mostantól egyetlen egy nekromantával sem érintkezhetek. Főleg nem egy bizonyos nektomantával. Amíg minden biztonságos nem lesz újra.
Visszarogytam a földre, és megint beleszagoltam az egyik virágba./

(60)

+ A lány idegesnek látszik. Remélem, hogy nem rám mérges!
/ Lehajolok mellé, beleszagolok az egyik virágba, majd azt mondom : /

- Valami gond van? Ugye nem zavarlak?

/Ha befejeztem, a szemébe nézek, és a vállára teszem a kezem./

(3)

/Közelesége kicsit megijesztett, de hagytam, hogy kezét a vállamon tartsa. Aztán felöltöttem diplomatikus arckifejezésemet. Semmi köze hozzá, hogy hogy érzek. Legyen ez az én titkom!/
- Nem, nincs semmi probléma, egyszerűen csak elúsztam a teendőimmel /mondtam kedvesen. Mindig is büszke voltam arra, hogy olyan hangulatot tudtam magamra erőlteti, amilyet a helyzet megkívánt./
- Nem lenne kedve esetleg bemutatkozni? /kérdeztem bájosan az ifjútól, majd tekintetem elfordítottam róla, és lecsuktam lélektükreimet./

(61)

+ A lány elég furcsán viselkedik. Leveszem a kezem a válláról, remélem, hogy nem sértettem meg vele. A nevem? Nem tudom! Ki vagyok én egyáltalán? Olyan zavaros itt minden! Belenézek a lány szemébe, és amit ott látok, az elképesztően bizar: a szemében vörös betűk vannak. Oda összpontosítok, majd próbálom kiolvasni: Dante Dellorque... ez van beleírva!

- Dante Dellorque vagyok! És benned kit tisztelhetek?

/ Nézek a lányra, miközben végig rá mosolygok,és a szemében lévő feliratot bámulom. /

(4)

/Furcsán vizslatta a szemeimet, majd bemutatkozott. Nem gondoltam volna, hogy azonnal letegez. Ebből látszott, hogy nem tudta, ki vagyok.
Fellélegeztem. Nem jelentetett rám veszélyt. Legalábbis úgy nézett ki. Ki tudja, lehet, hogy a következő pillanatban előugrik belőle egy vérfarkas.
Gyengéden visszamosolyogtam rá, és én is bemutatkoztam./
- Alyara Nirois. Örülök, hogy megismerkedtünk.

(62)

+ Alyara... milyen csodálatos név! Nem bírok várni, valamit lépnem kell!

- Őőőő... izé... új vagyok a városban, és nem ismerem a járást! Tudnál mutatni egy helyet, ahol csillapíthatnám a szomjúságomat?

/Nézek rá, ám most már szélesebb mosollyal. Remélem segít nekem!

(5)

>>*moderálta OldMan*<<

Idéznék a szabályzatból:
5. Egy hozzászólásnak a játékban minimum 6 mondatból kell állnia, de szép, tartalmasak legyenek! Nem azt mondjuk, hogy minél hosszabb, annál jobb, de látszódjon, hogy igényesen van megírva a hsz.

Ezt vedd figyelembe a jövőben, kérlek!

OldMan

- Természetesen /mosolyogtam vissza rá./ Ha rám hallgatsz, a Kávéházba mész, ám az eléggé csúfolt hely. Van erre felé valahol egy teázó is, bár még csak a szóbeszéden keresztül ismerem, nem voltam ott sohasem.
/Elhalkult a hangom, majd szégyenlősen hozzátettem:/
- Bár az is igaz, hogy összesen fél éve ismerkedtem meg H'Sekirattal.
/Körbenézem, keresve valami utat, ami esetleg a bizonyos teázó felé vezethetett./
- Nem tudom... Nem tudom, merre van.
/Élesen bevillant Tédien levele, mire felkaptam fejem, és idegesen tördelni kezdtem a kezemet./
- Az a helyzet.. hogy nekem sürgősen el kéne sietnem Polimetronba bizonyos hivatalos ügyek elintézése végett. Ha szeretnél, elkísérhetsz, ott legalább ismerek egy jó helyet. Mit gondolsz?

(63)

- Rendben, akkor máris indulhatunk! /mosolyogtam rá vidáman, és a teleportkapuk felé vettem az irányt. Élveztem, hogy nem tudja, ki vagyok, hogy nem kell a formalitásokkal foglalkoznom. Persze, ez a tény egy kicsit aggasztó volt, de ráértem ezzel később is foglalkozni.
Körülöttünk a virágok édes illata terjengett, a hó már sehol sem volt. Feltekintettem a kék égre, ahonnan a nap sugarai dárdaként döfték át a fehér felhőket, kik uralmára törtek.
Elmerengtem, vajon milyen is lenne most felszállni, repülni egy kicsit, de aztán a mellett lépkedő férfira vetettem smaragd pillantásom, és inkább úgy döntöttem, mellette maradok, elvégre én kértem meg arra, hogy jöjjön velem.
A Fősugárút igencsak forgalmas volt ezen a napon, a járművek ide-oda cikáztak félelmetes sebességgel, egy pillanatban majdnem el is ütött egy. Az utas kiszólt, balszerencséjére a céhembe tartozott./
- Elnézést, tisztelendő nővér! /kiáltotta utánam remegő hangon, de én csak legyintettem, és folytattam utamat csendesen, mert nem tudtam miről beszélgetni társammal. Különben sem voltam csevegő hangulatban, amikor fejem fölött úgy kavarogtak a sötét felhők, mintha egy hatalmas örvény mélyére pillanthattam volna bele. Meg is szédültem a gondolattól, hogy bármelyik pillatatban rám ugorhat négy-öt vámpír, akik az életemre pályázhatnak, vagy céljuk az lenne, hogy addig kínozzanak Necradit vérmezein, amíg színt nem vallok Fro hollétéről./
- Mihamarabb Polimetronba kell érnem! /sóhajtottam rémülten, majd megszaporáztam lépteim./

(64)

* Lathspell Solannis*

Ahogy kilépsz a boltból hihetetlen látvány tárul eléd. A város meseszép és mindenfelé virágok nyitogatják a szirmaikat. A kellemes illat beveszi magát az orrodba és mintha egyik éhség gerjesztené a másikat, hirtelen arra leszel figyelmes, hogy egyre éhesebb és éhesebb vagy... Valami mélyról feltörő intenzív éhség ez, mintha már hetek óta nem ettél volna semmit.
Aztán hirtelen meghallasz még valamit csengettyűk csilingelése és lágy bársonyos énekhang. Ahogy abba az irányba fordulsz, meglátsz egy csodaszép lányt. Fölfigyelsz a hangjára, ami egészen hipnotikus, habár a nyelvet nem érted, amin beszél. A lábai körül egy kölyökkutya szaladgészik a szájában egy kalappal. Néhányan pénz dobnak bele. Még fel sem ucsódsz, a kis eb a lábadnál cövekel le és nagy bociszemekkel néz rád, két lábon állva a kalappal egyensúlyozva.