Arich del Contiago tüskéje

A többihez hasonló, karcsú gránittüske komorlik a többitől kissé távolabb, ám mindezzel együtt valahogy mégis közéjük tartozóan.

A kívülről keskeny, éppen csak egy láb számára járható lépcsővel körbeölelt építmény egyetlen bejárata szédítő magasságban, a tüske legtetején található, s azt is finoman faragott, kovácsoltvas hatású fémpántokkal vert faajtó zárja.

Az alig pár embert befogadni képes előszobából a fal mellett indul a torony egész belsején végigfutó, fémvázra rögzített márványlapokból álló, keskeny csigalépcső, mely sorban lefelé öt szintet érint.

Közvetlenül legfelül a messzi XIX. század hangulatát idéző két heverő és ugyanannyi karosszék kínál helyet mindössze hat, illedelmesen és kényelmesen helyet foglaló vendég részére, s egy, a középen álló, fából faragott, finoman aranyozott ébenhatású kisasztal a vendégek italai, nassolnivalói számára.

Az ez alatti szint egy kisebb előtérre nyílik, melyből három ajtó vezet tovább:
egy a halandó látogatók, személyzet számára szolgáló, szolid eleganciával, világos színekkel és csak minimális aranyozással ékített, koedukált mosdó felé,
kettő pedig a teljesen ugyanúgy berendezett, badachinos-franciaágyas hálókba, melyek mindegyikének sarkában spanyolfallal leválasztott, aranyozott csappal felszerelt, egy egyszerű vezérlőpanelről fűthető, márvány fürdőkád kapott helyet.

A következő szint egybenyitott, a lehetőségekhez képest tágas tér, melynek falain törhetetlen, átlátszó ajtókkal felszerelt könyvállványok és díszes drapériákra felhelyezett, aprólékosan kidolgozott, különböző stílusú díszfegyverek váltakoznak, hogy a lépcsőtől távolabbi oldalon, ám azzal szembe fordított, hatalmas íróasztalnak és az ahhoz tartozó, dönthető, forgatható bőrfotelnek adjanak helyet.

Az utolsó előtti szinten a torony anyagából sarjadt nagyasztal uralja a termet, ami annak mozgathatatlan volta révén kizárólag ünnepségek, megbeszélések esetleg gyűlések lebonyolítására alkalmas, eme céloknak azonban kiválóan megfelel.

Végezetül pedig a házigazda sötétszürke alapon fekete mintás tapétával borított falú privát szállása bújik meg a bejáratihoz hasonlóan faragott és vasalt ajtó mögött, melynek egyik oldalán egész falat betöltő holoképernyő terpeszkedik.
A bármilyen látványt megjeleníteni képes készülék memóriájában több száz, előre beállított és végtelen számú, egyedivé szabható látvány illúziója található: ugyanúgy helyet kap egy szigorúan hololángokkal ellátott, fekete stukkókkal keretezett díszkandalló, mint egy valaha volt tavaszi reggel madárdalokkal és virágillattal terhes kertje.

A bejárati ajtóval szemközti falon kapott helyet a széles, a fentebb látottakhoz igen hasonló, minden kényelemmel felszerelt, két vagy több személy befogadására is alkalmas franciaágy, mely leomló lepedőivel rejti azt a szinte csak tapintás útján érzékelhető pár apró nyílást, ami az alig kétszemélyes, afféle pánikszobába vezet, ahova a torony gazdája végszükség esetén visszavonulhat.

Természetesen a padlóról nem hiányozhat a vastag, puha szőrme, a falakról a sejtelmes hangulatot árasztó, állítható fényerősségű falikarok sora, s az ágy melletti éjjeliszekrényről az örökkön jégbehűtött pezsgő, mely csak arra vár, hogy valakinek a társaságában elkortyolgassák...

*Előzmény a sötét ösvényeken.*

/Egy aprót legyint, majd magyarázni kezd./
- Persze, te mé nem vagy itt olyan hosszú ideje, hogy hallj róla. Ő volt az egyik első, aki átjött a kapun.. a fene tudja miért, talán még nem volt bejáratva az a valami, minden esetre jól megkavarta a fajokat. A drága föld csak félig vámpír... másik részt azok közé az öntelt fekete sidhek közé tartozik... afféle hibrid, se hús, se hal. /vonja meg kecsesen a vállát.
Közben egy biccentéssel megindul afféle a tüske felé, amire ráböktél. Majd amikor odaértek a kissé kopottas lépcsősorhoz, ami felfelé vezet, akkor megáll és magyarázni kezd./
- Remek választás... Jelenleg éppen nem lakik itt senki, de régen az egyik Herceg tulajdonában volt. Nos ez a Herceg kivívta Nostrefat haragját és, nos csúnya véget ért... A tüske már jó ideje lakatlan, de szerintem szépen fel lehet újítani. Azt hiszem öt, vagy talán hat emeletes... Gyere, nézd meg belülről.
/Ezzel a teste mintha elhomályosult volna és hamarosan már csak egy ködfoszlányt láttál, ami átsuhant a rogyadozó lépcsősoron és a következőnek már azt vetted észre, hogy a vámpírnő ott áll a lépcsősor tetején és onnan int neked sürgetően, hogy gyere. A lépcső igen bizonytalannak tűnik, de talán kitart./

- Meglehet, hogy ez a Lyanrin amolyan se ez, se az öszvér... Viszont speciel az öszvér híres a teherbírásáról és biztos léptéről, már ha érted mire gondolok. /Mosolygok kísérőmre, majd ahogy tudatja, mi történt a torony előző gazdájával, kissé megborzongok./
- Bízom benne, hogy Nostrefat időben értesül a tüske gazdájának cseréjéről és nem ismétli meg pusztán biztos ami biztos alapon a... Nos, a retorziót.
+Herceg tornya volt, herceg nyomába lépsz Arich, akárhogy is nézzük! Ígéretes kezdet...+ /Fut át a gondolat agyamon, aztán máris azt méregetem, vajon a lépcső elég stabil-e, hogy probléma nélkül feljussak rajta. Valentina sürgető fintorral kísért gesztusa végül győz, s ahelyett, hogy szépen, illedelmesen felsétálnék a torony falán csigavonalban végigtekeredő lépcsősoron, egy könnyed vállrándítás után átcsavarom magam az árnyéklétbe s füstfoszlányhoz hasonlóan követem Valentina nyomát./
- Pff... /Húzom el a számat, ahogy a hiányzó ajtó fityegő zsanérjai mellett a kissé megkopott, kopár előszobát nézegetem./ Azt hiszem, lesz még min csinosítani...

(103)

- Vérszolgák? /Kérdezek vissza, majd felötlik bennem a vérből gyúrt gólemek sokasága, akiket az Úrnő hívott elő a tó mélyéről./ Vagy úgy... Értem. /Söpröm félre kérdésemet, majd, ahogy kíváncsiságtól hajtva, ám óvatosan megindulok felfedezni a tornyot, leendő birodalmamat, újabb kérdést fogalmazok./
- Annyi mindent kérdeznék... Csak egy mondatodban találok két olyan témát, aminek a kivesézéséhez egy éjszaka is kevés lenne. De hogy ne vesszek el a részletekben... Lynarin, ha jól emlékszem, azt említetted, sidhe és vámpír. A vámpírt értem, a sidhe meg amolyan varázslóféle, ha jól értelmeztem az eddig történteket.
Meglehetősen degradálóan említetted kevert vérét. Mitől lenne ő gyengébb, mint mondjuk... én? Hiszen képes varázsolni, és mindazon dolgokat ismerheti, mint mondjuk én, vagy akár egy rutinosabb fajtánkbéli. A mágia pedig... Nos, annyit tudok már olvasmányaimból, hogy akármiként is működik, mindenképpen okozhat meglepetést azoknak, akik nem ismerik.
Vagy... /Gondolkodok el egy pillanatra ujjammal szakállamat babrálva, majd ahogy megfogalmazódik bennem a lehetőség, visszapillantok kísérőmre./ Létezik arra opció, hogy akár én is képes legyek hasonló mutatványokra?

(104)

/Mosolyra húzom számat, majd az ötletnek szóló helytelenítésemet kifejezendő megcsóválom a fejemet./
- Mindössze csak arra gondoltam, hogy létezik-e arra lehetőség, hogy mondjuk egy közülünk való is megtanuljon... Teszem azt átkot, tűzgolyót vagy valami ilyesmi mágikus mutatványt szórni? A mi időnkben a mágia csak kitaláció volt és fogalmam nincsen, hogyan is működik. /Teszem hozzá mosolyogva széttárt karral, majd szabadkozóan felemelem a tenyeremet, úgy folytatom./
- Pusztán csak azért, hogy ha tényleg annyira komoly erőket hordoz az a félvér, előbb vagy utóbb kényelmetlen lehet a jelenléte a vezetőség számára. Ha mindezt azzal párosítjuk, hogy... Apropó. /Vágom el mondandómat ujjamat felemelve, mielőtt olyat mondanék, ami megnehezíthetné a helyzetemet. A pillanatnyi szünetet kihasználva megrágom mondandómat, s inkább újabb kérdéses pontot igyekszek feltárni:/
- Milyen a viszonya Nostrefatnak ezzel a sidhe félével... /Helyeslő bólintást, avagy helytelenítő szemöldökvonást várva figyelem Valentina arcát, majd mikor az érdeklődve pillant rám, folytatom/ Szóval hogy állnak egymással?

(105)

- Hm... /Kis időre megakad társalgásunk, miközben emésztem a hallottakat, mindössze tekintetem járja az előszobát s üldögélő vendégemet. Az én... tüskémben. Zavartan ocsúdok fel mélázásomból, s kárpótlásul bocsánatkérő mosollyal fordulok Valentina felé./
- Ó, bocsáss meg, azt hiszem még szoknom kell a házigazda szerepét. Nem kerülünk bentebb... izé lejjebb /intek a mélybe vezető lépcsők felé/, hátha találunk valami lakályosabb helyet, ahol nagyobb kényelemben várhatjuk meg a segítőink érkezését?
Addig esetleg beavathatnál, hogy te mit tennél a helyemben, mivel kezdenéd az önálló életre berendezkedést... /Megnyerőnek szánt mosollyal ragyogok rá, ahogy magyarázólag hozzáteszem:/ Tudod, nem hiszem, hogy túl sokra mennék a munkaerőpiacon a jelenlegi helyzetemben, s vallom, hogy nem szégyen a tapasztaltabbtól segítséget kérni, ha bármi kérdésem is adódik.

(106)

- Alapvetően igyekvő típus vagyok. /Biccentek felé mosolyogva, miközben önkéntelenül is a szoba közepén álló kisasztalhoz sétálok. Ujjaimmal végigsimítom lakkozott felszínét, s kissé elmélázva szemlélem újdonat tükörképemet. Végül aztán felrezzenek gondolataim közül, s újabb mosollyal töltöm be a köztünk támadt csendet./
- Úgy vélem, korai lenne még nyakig vetnem magam a magaspolitikába. Egyelőre még azt sem tudom, mi az, amit ajánlani tudnék másoknak az elbűvölő társaságomon túl. Ez pedig, attól tartok, bár nem lebecsülendő, de önmagában sajnálatos módon nem elegendő egy mégoly gyenge megállapodás megalapozásához sem. /Mosolyomat félbevágva elhúzom számat, majd a mögöttem lévő székre ereszkedek, hogy végre eleget tegyek vendégem óhajának./
- Hogyan... mi szükséges ahhoz, hogy nekem is legyen... hogy én is tudjak vérszolgákat irányítani? Ne érts félre /tárom szét árulkodóan keresztbefont karjaimat s ismételten szélesen mosolygok Valentinára/ roppant mód boldoggá tesz, hogy önzetlenül, viszonzást nem várva sietsz a segítségemre... /Kis szünetet tartva kényelmesen keresztbevetett térdemre kulcsolom kezeimet, majd a művelet befejeztével ártatlan arccal rápillantva folytatom:/
De gondolom ahhoz szükségem lenne legalább egyre, hogy ne saját kezűleg kelljen rendben tartanom a lakhelyemet. /Alig észrevehető módon megrántom vállamat./ Vagyis hogy komolyan vegyenek.

(107)

/Figyelmesen fülelve iszom információt +Még ha oly bosszantóan csekélyet is!+ hordozó szavait, végezetül némi öniróniával fűszerezett ajakbiggyesztés kíséretében elmosolyodom./
- Attól tartok, még mindig szoknom kell a gondolatot, hogy a hosszútávra tervezés jelen, reményeim szerint tartós álláspont szerint nem pár évet, netán évtizedet jelent. /Pillantok magamon mulatva arcára, végül csekély színpadiassággal felsóhajtok./
Gondolom, más, hozzám hasonlóan pályakezdő fiatalnak is ugyanez a problémája... /Villanásnyi szünetet tartok, majd helyeslésre nem várva nagyúrit parodizáló kézmozdulattal kísérve folytatom:/ ...hát kegyeskedem azon iparkodni, hogy ne untassalak téged halálra. Szóval, ha még akad számomra némi elütni való időd, elmondanád, mit értesz az alatt, hogy kétirányú a kötelék?
/Kósza pillantásom a fekete kövek alkotta plafonon át a falig siklik, majd annak mentén pedig kissé kopottas társalgómon szalad végig, végül visszatér társaságomra. Elkalandozó gondolataim közepette rádöbbenek, a választ mintegy tudatom peremén egyensúlyozva tartom, közben pedig megváltást várva érkezők zaját kutatom, hát igyekszem oldani a társalgásunk menetében ismételten csak beállt, aprócska szünetet./
- Ha nem nagy teher számodra bohókás csapongásom, mesélj nekem egy kicsit, milyen volt ez a... tüske fénykorában? /A helyes kifejezés megtalálása felett érzett örömömtől felélénkülve ismét elmosolyodom./ Esetleg elmondhatnád azt is, milyen is volt a gazdája. Mivel foglalkozott, ki és mi iránt érdeklődött, mi lett a többi tulajdonával, netán alkalmazottaival? Ha jól értelmezem, ők valakinek a fennhatósága alá kerültek... /Szégyenlős vállvonással, a gondolatot félbehagyva igyekszem palástolni a ház és az azt rendben tartó személyzet közti, felderengő kapcsolat körvonalazta halovány ösvényt ölelő izgalmamat. Elvégre annak mentén talán, ismétlem talán nekiindulhatok végre az önálló, elismeréssel szegélyezett élethez vezető út felé./

(108)

Jó diák módjára, elmélyülten bólintok visszakérdezésekor s fürkészését is moccanatlan arccal tűröm. Tekintetemet azonban nem tudom fékezni, óhatatlanul is elárulja ide-oda rebbenésével, hogy a kapott információk feltárta-megszabta lehetőségeket s korlátokat kutatom.
Az érkezők színrelépésével aztán máris akad lényegesebb szemlélnivalóm, hisz annyira különböznek Úrnőm által életrehívott vérből alkotott +gólemek?+ szolgáktól.
+Szívdobbanás, aura... Hisz ők élnek!+
- És hol marad Aramis és D'Artagnan? /Vonom mosolyra ajkaimat, azonban meglepődésemet s a névválasztásnak szóló gúnyos gondolatokat visszatartom, nem szivárognak ki ajkaimon; hangom marad a könnyed, társasági csevej megszabta illendő, finom érdeklődés határain belül.
A kérdés elültével aztán aprót biccentek Valentina felé, s pajkos, huncut hangon sóhajtom:/
- Meg mertem volna esküdni, hogy ha már választani kell, a Mylady szerepe rád illene inkább. /Kacsintás után viszont szemöldököm felvonva szúrok egy incselkedőt:/ Vagy még az is kiderülhet, hogy a Bíboros valójában nem is férfi? Egyébként /sietem udvariasan elvenni megjegyzésem élét/ meglehetősen dekoratívak, már ha szabad dícsérni mások... segítőit. /Mosolyom, mozdulatom már-már vidámnak is tekinthető lenne, belül azonban kíváncsian várom, mi a következő lépés, hogyan fogunk neki majdani lakhelyem renoválásához./

(109)

- Részemről az öröm és a megtiszteltetés, hogy vendégül láthattalak! /Bókolok utána egy igazi, reneszánsz korabeli udvari meghajlással, s ahogy eltűnik a lépcsőn, mintha még elcsípném visszapillantó arcát. Aztán, a következő pillanatban végül már csak az általa felkavart levegő s az utasításomat váró szempárok árulkodnak ittjártáról./
- Hát... /Pislogok vissza tanácstalanul egy pár szempillantásig, aztán lélekben megrázom magam és felderült arccal, széles mozdulattal intek a további mélységekbe csábító lépcsőlejárat felé./
- Úgy vélem, előbb célszerű lenne megtekinteni a már meglévő alapokat, aztán pedig kíváncsi vagyok, ki mihez kezdene velük.
/Terelem előre gondolkodás nélkül a fiúkat, a szikrázó szemű fiatal nőre viszont legelőzékenyebb, barátságos mosollyal az arcomon ragyogok, felkínálva karomat, amit gáláns módon a rendelkezésére bocsátok az ereszkedéshez./

(110)

/A karomat elutasító nő fintorára megbántott fintorral és kérdőn felvont szemöldökkel válaszolok, hogy aztán lefelé vonultunkban pofátlan módon felzárkózva a fülébe sustorogjak:/
- Meglep ez a tömény ellenségesség, amivel jutalmazol kedves, pedig tudomásom szerint egyáltalán nem szolgáltam rá. Mifelénk az egyik legalapvetőbb illemszabályok közé tartozott, hogy azt a bánásmódot viszonoztuk, amivel a másik felénk fordul... /Pár pillanatot hagyok, hogy ülepedjen mondandóm, majd a következő szintre kilépve mellé siklok, hogy újból elé kínáljam vezető kezemet./ Nos, mit szólnál hozzá, ha újra megpróbálnánk kultúráltan és kellemesen viselkedni? /Mormolom felé szélesen mosolygó ajkaim mögül, miközben tekintetem az elém táruló látványt méri fel./
- Szépen sorban mindet. /Felelek a lágy arcú fiú +Athos?+ kérdésére kedélyes mozdulattal előreintve a bal szélső ajtó irányába, aztán sorra véve a többit is./ Esetleg, ha valamelyikőtök tudja, hogy nézett ki fénykorában, megoszthatná velünk is.
/Teszem hozzá udvariasan érdeklődő hangsúllyal előbb a fiúk felé intézve, aztán egy udvarias oldalpillantással a nőre is kiterjesztve a lehetséges válaszadók körét./

(111)

/Szemügyre veszem az elém táruló látványt s szintről szintre, részletekbe menően átvizsgálom a hologramot./
- Bámulatos... /Suttogom, ahogy közelebb hajolva egyre több és több aprólékos momentum fedi fel magát. Jóformán magam sem tudom, ámulatom a látványnak, vagy éppen az azt létrehozó technikának szól, hát gordiuszi módszert használva lélekben vállat vonok és egyként vonatkoztatom mindkettőre. Térdre azért nem hullok, ennyi méltóságot megőrzök magamnak, de csak kis híja, hogy áhítatos gyermek módjára imádjam eme csodát. Rövid ámulat és vizsgálódás után végül észreveszem magam, s lelkesedéstől csillogó szemmel, felegyenesedve mosolygok a két testőrre./
- Javaslat elfogadva. /Biccentéssel nyomatékosítom válaszomat, s a biztonság kedvéért pontosítok./ Igen, állítsátok vissza régi fényét, legyen olyan, mint leromlása előtt. Aztán majd igyekszem nem ráhagyni az enyészetet.

(112)

/Már-már hajlanék a beleegyező elfogadásra, azonban a lehető leghamarabb közelemből elmenekült és azóta is folyamatosan, zavartalanul gyűlölködő hölgyre siklott pillantásom ráébresztett valamire.
+Itt bizony nem szeretnek. Meglehet, hogy kötelességből segítségemre vannak, azonban abban bizonyos vagyok, hogy ez csak a szükséges mértékig és pillanatig él, azon túl egy szemernyit sem számíthatok hasonló gesztusra. És ez bizony akármennyire is szomorú, de egyaránt vonatkozik a kissé hiányos testőrgárdára vagy épp vezetőjükre, a bájos ám hideg Valentinára.+
Sóhajomat magamba rekesztem hát, s elnéző-megnyerő mosolyomat arcomra öltve karomat széttárom, úgy válaszolok./
- Szívesen venném az idegenvezetést, azonban attól tartok, túlzottan kíváncsi lélek vagyok ahhoz, hogy kihagyjam, miként nyeri el régi fényét a hajlékomnak választott, elhagyott rom. Szóval /hajtom meg magam feléjük továbbra is változatlan mosollyal ajkaimon/ attól tartok, kénytelenek lesztek alkalmatlankodásom terhe mellett végrehajtani eme bravúrt. Közben talán /lépek közelebb a Myladynek nevezett nőhöz, s szavaimat leplezetlenül hozzá intézem/ talán alkalmunk nyílhat megtörni a jeget, ami valami titokzatos módon fagyosítja itt a levegőt...

(113)