Sötét ösvények

A város különböző épületeit és pontjait összekötő homályba burkolózó utak. Illetve inkább csak csapások, az egész annyira van csak leburkolva és modernizálva, mint egy középkori faluban.

*Előzmény: Káin vére katedrális*

- Mindig öröm számomra, ha olyan nővel van dolgom, aki nagyon is tudja, mit akar. /Búgom megjátszott érzékiséggel fülébe, miközben halvány rossz érzéssel a gyomrom mélyén konstatálom, bizony nem veszi fel a felkínált kísérő szerepét. +Sebaj, játszom én neki!+ Szegem fel gondolatban fejemet, s meggyőzőnek szánt magabiztossággal kacsintok arcába./
- Nos, Valentina kisasszony, attól tartok, az alapoktól kell kezdenie a tájékoztatásomat. Tudja /emelintem meg vállamat, miközben az ösvényen sétálva könnyed, csevegési hangnemben magyarázok/ nagyjából az éjszaka elején még egyszerű állampolgár voltam, akinek az a legnagyobb gondja, hogy Floridában vajon milyen lesz az az egy hetes nyaralás, amit a barátnőjével tervezgetett. /Ismét mosolygok egyet, bár ezúttal halvány szomorúság is színezi, ahogy felrémlik előttem Beccy arca, hangja./
- Szóval kezdje csak bátran úgy, mintha egy friss... Minek is neveztek már többen? Megvan, fióka lennék. /Újabb mosoly, ezúttal biztató-bizakodó zárja felvetésemet, s miközben környezetünket figyelem, véletlen sem tévesztem szem elől csinos, bár rideg kísérőm egyetlen rezdülését sem./

(96)

/Miközben fejben szorgalmasan jegyzetelem mondandóját +Örök élőhalál, hacsak a nap, vagy valami egyéb számunkra ártalmas el nem éget.+, szerényen végighallgatom, dícséretnek is értelmezhető, vérivással kapcsolatos szavait vállvonással és az azt kísérő cinkos mosollyal +Te is tudod, mennyire egyszerű, nem is sejthetem, másoknak hogy okozhat ez problémát!+ nyugtázom. Mikor aztán láthatóan-hallhatóan befejezi a gyorstalpalót, rövid gondolkodás után én nyitom szóra a számat./
- Tüskékben? /Rebbenek vissza az első kérdéses pontra./ Mi az, és nekem hogyan lehet ilyenem? Feltételezem, jobb egy ilyenbe visszavonulni, mintsem a klasszikus temető-koporsó párosítás. /Mosollyal kísérve kutatom arcát, aztán gondolataim továbbvisznek, hát ki is mondom őket./
- Apropó, mióta létezik a fajtánk? Mi igaz mindabból, amit a legendák mondanak? Tényleg veszélyes számunkra a karó, fokhagyma meg az ezüst? A szenteltvíz - mint említetted - az, mi a helyzet ezekkel? A kereszt, ha jól értelmezem /villantom meg előtte a csuklómra csavart rózsafüzért/ nem sokat árt... Vagy itt is csak a megfelelő hit kérdése a döntő? /Már-már abbahagynám, mikor felmerül egy újabb kérdés, így aztán szépen lassan nekilendülve folytatom./
- Hogyan szaporodunk? Igaz, hogy akit a vámpír háromszor megharap és belehal, az maga is a teremtőjének alárendelt vámpír lesz? És mi a helyzet a hipnózissal, vagy a denevérré, farkassá, köddé válással, az időjárás és a vadállatok irányításával? /Szabadkozóan elmosolyodom, mikor észreveszem magamon elragadtatásom, s miután csöppnyi önirónia hatására kikuncogom magam, lecsillapodva megsimítom alkaromra simuló kezét./
- Bocsáss meg, de odahaza, az én időmben rengeteg legenda kerengett rólunk, sőt... A fajtánk is csak legenda. Vagy legrosszabb esetben orvosi eset. /Ötlik agyamba valami kór híre, mely állítólag vashiányt, ínysorvadást és fényérzékenységet okozott. Végezetül elcsendesedve várom, hogy az összehajigált kérdéshalmot szépen megválaszolja kísérőm./

(97)

/Lassan, minden egyes válaszát bólintva nyugtázom s utasítom későbbi elemzés céljából tudatalattim mélyére. Mint a villámolvasásnál: olvasok, egyik oldalt a másik után, s később ráérek majd kiértékelni, ha lesz rá elegendő időm és lehetőségem.
Végezetül elgondolkodó, mélázó hangon összegzem benyomásaimat./
- Ez az egész számomra nagyon úgy hangzik, hogy a létünk teljes mértékben a szellemre koncentrál. Persze, a hús minimális, mondhatni nélkülözhetetlen kötődésével, de a lehető legnagyobb háttérbe szorításával. Nem lélegzünk, nem élünk a szó hagyományos értelmében, még az ösztönünk is elcsökevényesedik, mindössze marad a tiszta ész, az intellektus. Amit mondasz, amit eddig tapasztaltam, nagyjából-egészében ezt sugallja. Nagyon tévedek? /Kérdem tőle álfélénk mosolygással, majd inkább témát váltok./
- Azt mondtad, az Úrnő gyermekétől eredünk. Nekem mégis úgy állították be őt, mint aki az ősanyánk. Sőt, ő is gyermekének nevezett. Nem ugyanazon Úrnőről beszélünk, vagy valaki, valahol tévedésben él? /Mosolyom továbbra is félénk, hangom is baráti, mint akinek mindegy, mi is a válasz. Csupáncsak bensőmben feszülök egy pillanatra, ahogy az ellentmondást feloldó nonverbális reakciót lesem, majd újabb kérdést fogalmazok./
- De nem is lényeg igazán. Régen volt. Mi a helyzet a mosttal? Hogyan élünk, milyen szabályozások szerint? Megérkezésem után valami rendőrféle jogtalan támadásról vagy mi a fenéről fecsegett, mielőtt meg akart volna süttetni az autójával együtt...
/Csendesedek el, ahogy felidéződik bennem az angyallá változott lányok esete./

(98)

/A különös macska csak egy szemöldökemelintést érdemel ki tőlem, Valentine szavai viszont meglódítják gondolataim szekerét./
+Nem vámpír teremtett... Mintha csak az Úrnő gyermeke lennék. Talán erre is utalt? Ez viszont Arich barátom, azt jelenti, hogy akár neked is lehet...+
- Klánod? Azaz úgy értem, melyik a te klánod? Vagy... Milyen klánok vannak, mitől lesznek azok klánok, amik? És a hercegek tanácsa mekkora, kik vannak benne? Milyen klánokból? Ha jól tippelek, több a herceg, mint a klán.
/Nem különösebben csillapítom szemem csillogását, amit a feltáruló lehetőségek széles skálája ragyogtat fel. +Ha már az élet nem adatott meg, egy jó kis agyjáték, mint a politika. Nos, talán megteszi.+/

(99)

/Röpke, elgondolkodó mosollyal bólogatok, miközben ki tudja hova kanyarog alattunk az ösvény./
- Hogy őszinte legyek, nem villanyozott fel igazán egyik klán sem. /Bököm ki végül somolyogva, majd továbbrebben mondandóm pillangója./
- Hogyhogy te nem vagy egyik klán tagja sem? Ha jól értelmezem, a vezetőtök, teremtőtök... Nosferat, ha jól rémlik, a klánoktól független. Hogyhogy? /Szegezem Valentinának egy vállvonással a kérdést./ A klánok azután jöttek létre, hogy ő hatalomra került? Netán... Épp miatta? Tudod /ismételt vállvonás/, sok lúd disznót győz alapon csordába tömörülnek a népek, hogy hatékonyabban lépjenek fel saját érdekükben? Nagyjából, mint a mi időnkben a szakszervezetek...
/Hagyom, hadd ülepedjen kicsit mondandóm, végül újabb színt viszek a társalgásba./
- Az Úrnő felébredése mennyiben borítja fel a hatalmi egyensúlyt?

(100)

- Megtisztelnél vele. /Bólintok mosolyogva ajánlatára, majd ahogy elindulunk a mutatott irányba, séta közben tovább okoskodok./
- Azt mondod, akit magukhoz hasonlóvá tettek, az örökli teremtőjének képességeit, valamivel gyengébben vagy épp hiányosabban, mint az eredeti? Ez azt jelentené, /morfondírozok hangosan/ hogy egy idő... azaz generációk tömkelege után jóformán meg sem lehet különböztetni a vámpírt az embertől?
- Apropó... /Torpanok meg futólag, majd rögvest meg is indulva tovább röptetem gondolataimat./ Mit lehet tudni a múltból átkerülők... Ha jól értelmeztem, többen is vagyunk... Szóval a mifélénk kinek a képességeit birtokolják? Ha jól értettem, senki sem tett minket vámpírrá, hanem valami, az elveszett gének közül ébredt fel... Szóval hogy is van ez? Mikre lehetünk képesek? Pár dolgot már értek, érzek, de attól tartok nagyon elkelne számomra egy kellőképp tapasztalt tanító...

(101)

- Rendben, mindjárt ott vagyunk. /biccent./
- Igen, azt mondtam. És valóban így néz ki a dolog. A képességek egyre gyengülnek, habár leginkább az láthatja ezt a folyamatot, aki már évszázadok óta szemléli hogyan is korcsosul el, egykor oly dicső fajunk... Egyszer talán valóban olyanok leszünk, mint az emberek. Ha eljön ez az óra, akkor valakinek meg kell majd tisztítania a fajunkat...
/A tekintetében harag villan, egy pillanatra kinéznéd belőle hogy az efféle korcsokat legszívesebben a pokolban látná.../
- Nos őszintén? Fogalmam sincs... Még nem nagyon találkoztam olyan vámpírral, aki a múltból jött, habár vagytok egy páran, de idáig kevesen jutnak el... Talán csak Lynarin, de ugye érthető okoknál fogva ő kicsit más eset, mint te...
/Ekkor kiértek egy tüskékkel borított tisztásra. A kőcsúcsok majdnem az égig nyúlnak./
- Igen, valaki tanítani fog, azt pedig az idő majd felfedi, milyen képességeid vannak. Most egyenlőre válassz először menedéket magadnak.

*Nyiss egy tüskét magadnak, és akkor ott folytatjuk majd.*

/Kifakadására válaszul érdeklődő pillantással igyekszem megfejteni mögöttes gondolatait, de aztán egy lélekbeli vállvonást követően +Az eddigiek alapján bármit gondolhat, bármit mutathat!+ inkább mondandójának további része köti le figyelmemet./
- Érthető okokból? Ki az a Lynarin? /Mosollyal oldom kérdéseim hirtelenségét, majd esdeklő tekintetemmel együttérzést... de legalábbis megértést próbálok kicsikarni, ahogy továbbfűzött szavaimmal élüket lágyítom./ Megtisztelő a feltételezésed, de attól tartok, fogalmam nincsen, kiről is beszélsz.
/Mivel csak semmiségekkel folytatnám, hát mondandóm inkább bennem marad, ahogy lenyűgözve mérem végig a hirtelen elém bukkanó különös képződmények sorát./
- Nos, ha szabadon választhatok... Nos, legyen talán az, ott. /Mutatok rá rövid fontolgatás után az egyik toronyra, ami ránézésre semmiben sem különbözik a többitől./
- Feltéve persze, ha még nincsen gazdája. /Teszem hozzá előzékeny biccentésemet félmosollyal kísérve./

(102)