Atlantisz hotel

Egy viszonylag előkelő, de a még megfizethető kategóriába tartozó hotel. A szobák szépen és tiszták, azonban nem a legolcsóbbak, de nem is kerülnek kifizethetetlen összegekbe. A szegényebb gazdagok, vagy a jobb módú középosztálybeliek járnak ide. A hatalmas medence, a szaunák és mágia-napfény szoláriuma messze-földön híres.

Tetőmedence:


Szauna:

*Előzmény Múzeumban.*

- Nem én, még igazából senkivel nem találkoztam itt, igazából csak össze-vissza bolyongtam, amíg nem találkoztam veled. /mosolyogtam rá barátian, amit szerintem évszázadok óta igen kevés lénnyel tettem meg.
Scarlet kérdésére észre veszem magam. A hely valóban nagyon drágának tűnik, de annyira gyönyörű, hogy egyszerűen muszáj volt megnéznem. Kissé elbizonytalanodok és talán haza is mennék, azonban a kék márvánnyal erezett szürkés pult mögül egy nagyon helyes srác indul meg felénk./
- Segíthetek valamiben hölgyeim? /Zavartan Scarletre néztem és kissé közelebb léptem hozzá, de végül erőt vettem magamon./
- Őőőő nos igen. Egy szoba mennyibe kerülne? /gondoltam kicsire nem adunk, kit érdekel, hogy egy fillérem sincs? A dumálásban világ életemben jó voltam. A srác végigmért minket, mire rájöttem mire gondolhat, de igazából nem érdekelt./
- Nos 30 kMŁ egy éjszakára.
- Ahhaa... /vágtam rá nagyon értelmesen. Sejtettem, hogy ez valami pénznem, de hogy soknak vagy kevésnek számít-e arról fogalmam sem volt. Világéletemben szerettem kockáztatni, így rávágtam majd azonnal./
- Remek akkor kivennénk egyet.
/A srác visszasétált a pult mögé, kedves levendulaszín szemeivel minket figyelve, onnan nyújtotta a kezét. Zavartan a zsebembe túrtam, mintha a pénztárcám keresném és egy aranyszínű kártyát találok a zsebembe...
+ Mi a fene ez??
Végül odaadom a srácnak, aki simán elfogadja, matat vele valamit, majd egy kulcs kíséretében visszaadja./
- A 666-os az önök szobája, kérem kövessenek. /indul meg a liftféleség felé. Amikor hátat fordít nekünk Scarletre nézek és elvigyorodok majd vállat vonok./
- Végre egy hely, ahol hagynak majd minket beszélni... /mondom neki végül és megindulok a srác után./

(19)

/Csendben szemléli a nagy blöfföt, várja mikor dobják ki őket, mikor indulnak meg a biztonsági őrök feléjük, de ilyesmi nem történik. Legnagyobb meglepetésére pont az ellenkezője zajlik le./
- Ha lesz alkalmam megfojtalak!
/Suttogja oda Anitának, miközben a pultos kéri, hogy kövessék./
- Micsoda szerencsés szám.
/Jegyzi meg teljesen megfeledkezve magáról, cinikusan és enyhe élccel hangjában./
+ Nem mintha nem fordult volna fel körülöttem a világ, fenekestül, de azt hiszem ez a szám még mindig a rossz omen jele! +
/Barátságosan rámosolyog Anitára, majd a kezét nyújtja felé, hogy karoljon bele.
Határozott léptekkel indul meg a csinos fiatal srác után./


{25}

/Amikor felém nyújtja a karját kissé csodálkozva belekarolok, de más megjegyzést nem fűzök hozzá. A fojtogatás ígéretére is csak elmosolyodok és megvonom a vállam. Az egész annyira abszurd, hogy asszem már réges-régen elvesztem.
Most szerencsére egy teljesen normális liftbe szállunk be, habár csak a működését tekintve normális, ugyanis kagylókkal van kirakva az egész fala, és jó néhány zökkenőmentes pernyi utazás után az ajtó kitárul és elegáns folyosóra lépünk ki, aminek a teteje egy akvárium.
A srác egy kijelzőn matat valamit, majd felénk fordul./
- Kérem tegyék ide a kezük, az ajtó ugyanis ujjlenyomat alapon azonosít.
/Én miért ne tenném megtettem, mire a kis fény zölden villant./
- Hölgyem ön is. Ha betáplálták az adatokat mindig be fogja engedni önöket.
/Biccent, lenyom még egy gombot, mire az ajtó felátrul, felfedve a meseszép szobánk/
- Ha bármire szükségük van, csak hívjanak és állok rendelkezésükre. /Még meghajol és visszaszáll a liftbe. Nem moccanok, csak bámulom a szobát, ami egyszerűen gyönyörű./

(20)

/Kezdi úgy érezni magát, mintha egy tengeralatti világba csöppent volna bele. Az önmagában tömör tengerélővilágát tükröző díszlet, nem nyeri el különösebben Caesus tetszését. Számára túl giccses az egész. Összhatást tekintve, szép munka, de számára nem az alkotó ügyességét, hanem a fanyar fantáziáját mutatja./
+ Fogadjunk, hogy a kedvenc állata a tervezőnek a hal volt! +
/Már majdnem kimondaná a gondolatát, de mégis megtartja magának, amíg a fiú velük van.
Csendben halad velük, és bár nem érti, de eleget tesz a kérésnek, oda adja a kezét./
- Köszönjük!
/Feleli a portásnak, mikor az távozóban van. Eltűnődő tekintettel néz körbe a szobába, majd megossza Anitával a gondolatát./
- Fogadjunk, hogy a kedvenc állata a tervezőnek a hal volt!


{26}

/Scarlet megjegyzését nem bírom mosolygás nélkül, de azt hiszem még halkan kuncogni is kezdek./
- Igen, azt hiszem van abban valami, amit mondasz.. Ez egy elég haláli hely... /teszem még hozzá kajánul mosolyogva. Most olyan jó a kedvem... ami egészen addig tart, amíg a karmaim szolid csilingeléssel egymásnak nem ütődnek.
Az arcomról leolvad a kellemes mosoly és odasétálok az ágyhoz. Leülök a lepedőkre és az ölembe ejtem a kezeim. Pár percig csak figyelem őket, a kecsesen halálos fegyvereket. Fogalmam sincs mit tehetnék. Végül immár teljesen komolyan a társnőm felé fordulok./
- Nos lehet, hogy nem a legfantáziadúsabb az egész, de itt legalább nyugalom van és nem zargat minket senki. Azt hiszem itt békésen beszélgethetünk. Talán kezdjük elölről a dolgot. Tehát te hogy kerültél ide pontosan? /nézek rá kíváncsian a kezeimet még mindig az ölembe ejtve.
Kicsit elveszettnek érzem magam ebben az idegen világban, de a beszéd mindig segít a magányon./

(21)

/Bólint a szinonimás viccre./
- Valóban haláli!
/Mondja, miközben a látképet tanulmányozza a szoba üvegfalain túl. A gyönyörű korallok kicsit megnyugtatják, de a valóságba vissza zökken mikor meghallja a karmok csilingelését. Figyelme így újra Tessa felé irányul./
- Hogyan kerültem ide?!
/Elmereng egy kicsit ezen. Majd mint amikor a diákjainak tartana előadást, nyugodt, félhangos beszámolóba kezd./
- Olaszországban lettem tanár az egyetem után. Rögtön megkaptam egy igen rosszcsontokból álló osztály vezetését. Ennek lassan két éve. Mit mindig, ahogy az nyaranta lenni szokott, megterveztük az osztálykirándulást, de most maradtunk Olaszországban. Gondoltam, így jobban betudom mutatni nekik, azon kulturális emlékeinket, amik mellett napjában többször elhaladnak. A szülőknek így nem kell azon gondolkodniuk, hogy mikor és hol alszanak a gyerekek, de azon sem, meg kora kiadásokba verik magukat, a külföldi nyaralás után vagy előtt, amit családostul akarnak megtenni.
/Miközben magyaráz, leül az egyik igen kényelmes fotelba./
- A Colosseumot elhagyva éppen az ebédlőhöz közeledtünk, mikor egy kis utcán betértem Anna nagyi régiségboltjába. Ha jól emlékszem legalábbis valami ilyen neve lehetett. Bent nem találtam senkit, sem eladót sem nézelődőt. Viszont érdeklődésemet igencsak felkeltette egy is asztalkánlévő makett. Mikor oda értem, hogy megnézzem elvesztettem az eszméletemet, vagy leüthettek, nem tudom pontosan mi történt, csak azt, hogy elsőtétült minden. Mikor magamhoz tértem, már ha ez valóság, akkor már itt találtam magam ebben a futurisztikus jövőben.
/Zárja rövidre mondandóját. Majd enyhe érdeklődéssel a hangjába, mint amikor a gyerekeket kérdezi vissza, egy-egy prezentáció után, felteszi a kérdést./
- És Ön?


{27}

- Értem... /mondom halkan, amikor a nő befejezi. Aztán ahogy visszakérdez, még hosszú percekig csendben ülök.
Amikor megmoccanok háromszínű szemem jegesen komoly a meleg aranyszínek ellenére is. És a ragyogás mélyén valami hihetetlen öregség és tapasztalat ül. Látom magam a szemközti falon függő kagylótükörben, és talán meg is rémiszt kicsit ez az idős pillantás ebben a fiatal és gyönyörű arcban.
Egy pillanatra lehunytam a szemem, ami elém vetítette azt a különös napot. Halkan szólaltam meg, a hangom fakó volt, mintha csak egy mesét mondanék el./
- A naplómat fejeztem be éppen. Már vártam a halálra és úgy gondoltam, előtte még leírom, mi is történt velem, tanulságul az ifjabbaknak. Aztán odajött hozzám az az idős nő... karon ffogott és a boltba vezetett, majd azt mondta menjek a fátyol felé, én pedig megtettem... megtettem volna akkor is, ha a halál vár rám, annyit életem már és olyan fárasztó volt az élet, hogy nem érdekelt hozá küld. Aztán itt teremtem. Itt ebben a furcsa világban, ebben az ifjú testben...
/Szórakozottan beletúrtam a sűrű egészséges tincsekbe. Hozzám tartoztak, mégis oly szokatlanok voltak még.../

(22)

/Figyelmesen hallgatja végig a nő emlékeiről szóló kis merengést. Mikor az befejezi az apró beszámolót eltekint róla, újra az üvegfalak mögött lévő korallokat fürkészi.
Csendben vár. Vár valamire ami továbbgörbíti őket. Jó kicsit itt ülni és elmélkedni, de ha már megadatott ez a hihetetlen utazás, ki akarja élvezni és nem egy érdektelen életet élni, mint előző testében tette.
Vágyott az adrenalinra. Valami kis szikrára legalább, ami tovább égeti a benne megbúvó parázst./
- Mihez akar kezdeni, most, hogy egy új lehetőséget kapott az életre?
/Teszi fel sokára a kérdést ezzel megtörve a csendet, mely kettejük közé telepedett./
- Nekem valamiféle H'Sekirat-ról beszéltek, hogy most itt vagyunk, meg valami másik városról, ahol magamfajták élnek. Legalábbis ha hitetek annak a lánynak akivel legelőször össze futottam, még a boltban, akkor valamiféle kapun kell átmenni, mint a Csillagkapuban.
/Folytatja a beszélgetést, remélve ezzel megereszti a nyelvét társnőének./


{28}

- Nos... /pár pillanatig elmélkedem, aztán csak valami furcsán és könnyeden kecses mozdulattal megvonom a vállam./
- Nem igazából fogalmam sincs mihez tudnék kezdeni. Habár abban biztos vagyok, hogy meg akarom tudni mi és ki lettem. Mi ez az egész... hogy ezek eltűnjenek...
/Dühösen rápillantok a kezeimre, érzem, ahogy a harag szétáramlik a bőröm alatt... És láss csodát a kezeim halványan ragyogni kezdenek, az ujjaim pedig undorító roppanások kíséretében visszaugranak a helyükre, az aranykarmok pedig mintha visszaolvadnának a bőröm alá./
- Oh... - suttogom halkan, majd csodálkozva megrázom a fejem. Egyenlőre inkább társnőmre figyelek, az ő szavainak leglább van értelme, nem úgy mint minden másnak ebben a vacak világban.../
- Nekem senki még nem mondott semmit erről a helyről, de lehet valóban körbe kéne érdeklődni. Vajon olyanok is vannak, mint én? /az utóbbi mondatot csak félhangosan suttogom az orrom alá./
- És akkor szeretnéd megnézni ezt a másik várost? És amúgy milyenek azok, akik olyanok, mint te? Nekem teljesen normálisnak tűnsz.
/Még egyszer alaposan szemügyre veszem, de csak egy csinos nőt látok semmi furát és bizarrt, habár jelenleg ez így van velem is, leszámítva a szemeimet... jah meg az aranyos bőröm... nah hagyjuk, nem én nem vagyok normális./

(23)

/Figyelmesen végighallgatja Tessa szavait, majd egy apró fejbiccentéssel jelzi, hogy figyelt./
- Engem is érdekel, hogy mi folyik itt, de úgy hiszem, bármit is mondanak addig nem hiszem el, amíg saját magam nem érezem. A látszat néha csal! Csak az a valódi amit magam megtapasztalók. Az, hogy az olyanok mint én milyenek nem tudom. Mivel azt sem tudom én milyen vagyok. Valami alakváltóról beszélt az a kislány.
/Magyarázza gondolatát, majd megvonja a vállát./
- Szeretném megnézni a másik várost, de nem hiszem, hogy ez az egyetlen. Viszont feltételezem ehhez kell némi tőke, hogy egyről a kettőre jussak. Ha igaz az, hogy "időt" utaztunk akkor ez ide nem lesz jó.
/Előrehúzza övtáskáját és elkezdi kipakolni ami benne van. Illetve csak elkezdené, de üres./
+ Nincsenek meg az irataim! +
/Akad ki pillanatok alatt. Nagyra nyílt szemekkel veti fel fejét és néz társnőjére./
- Nincsenek meg a cuccaim!
/Nyögi ki az amúgy is egyértelmű helyzetet. Most először mióta itt van, most kezd el félni. Ha nincsenek meg a papírjai, akkor nem is tudja magát igazolni, ha egy a rendfenntartószervektől valaki megállítaná. És ha nem tudja magát igazolni, akkor az olyan, mintha nem is létezne!/
- Mit csináljak?
/Pattan fel ültéből./
+ Ez így nem lesz jó! Meg kell nyugodnod Scarlet! Meg kell nyugodnod, hogy gondolkodni tudj! +
/Mondogatta magában, de egyre jobban feszült lett, mert nem sikerült semmilyen épeszű megoldást kiötlenie, mert valami furcsa belső késztetés, valami megmagyarázhatatlan érzés elvonta a gondolatait./
+ Mi ez? +
/Az érzés amit érzett, legbelülről tört elő. Nem tudott neki ellentmondani, mert nem tudta, hogy mi az. Kicsit lázba hozta és felcsigázta érdeklődését. Amint felfogta, hogy nem tud ellene tenni és engedte, hogy magától mozogjon a teste, annyira kellemes bizsergést érzett végigfutni a gerincén, hogy megkönnyebbült és megijedt egyszerre.
Nem tudta mi történik, csak engedte szabadjára engedni a belső késztetést, mely azt súgta neki, hogy így biztonságba lehet.
Külső szemlélő először csak azt látta, hogy a bőre elkezd feketedni, fényesedni, majd megkeményedni miközben furcsa amorf és valahol torz-groteszk alakot kezd el felölteni teste, miközben látványos ruhaszakadásokkal és ropogásokkal kezd átalakulni. Átalakulni egy átlagos méretűhöz képest, hatalmas skorpióvá./


{29}

/Egy pillanatig csak ücsörögtem továbbra is az ágyon. Aztán amikor Scarlet az iratokat említette én is rájöttem, hogy nincsenek irataim, de ez valahogy annyira nem zavart, mint őt. Valahogy a régi világban sem hirdtam magamnál annyit a papírjaim, mert életem egy jelentős részét illegalitásba éltem le, így akkor nem nagyon használtam őket.
Aztán azonban más is történik. Csak döbbenten bámulom, ahogy társnőm valami borzasztó metamorfózison megy keresztül... mígnem eltűnik a csinos nő, és egy skorpió marad a helyén...
Pár pillanatig csak ülök, olyan mozdulatlanságban, hogy rájövök, pár percig levegőt sem vettem, csak ültem akár valami döbbent-szép szobor./
- Scarlet? /teszem fel végül a kérdést tétován. Ahogy meghallom a saját hangom, valami buta dolog azt suttogja a fejemben menjek oda hozzá, talán szüksége van rám.
Furcsamód egyáltalán nem féltem, ahogy lecsusszantam az ágyról és odasétáltam a kicsiben is halálos lényhez, nem hogy ilyen nagy mértékben...
De végül ott álltam, a kezem pedig a fényes fekete kitinpáncél felé nyúlt. Csak egy másodpercig tétováztam, aztán végigsimítottam a fényvisszaverő fekete felületet./
- Ne aggódj Scarlet, nincs semmi baj. /suttogtam neki megnyugtató hangon, habár nem tudtam, megérti-e a szavaim, de muszáj volt kimondanom, közben lágyan simogattam, mintha érezné és megnyugtatná az érintésem./

(24)

/Hagyta, hogy minden porcikája megnyugodjon végre és a jóérzésű remegés is elmúljon. Érezte a kemény kitinpáncél alatt a puha inak miképp mozognak meg, mikor arrébb akart kicsit lépni. Egyszerre mozdult meg mind a hat ízeltlába és ereszkedett alább az első két csáprágó, mikor Tessa felé jött. Hátsó méreggel teli megnyúlt potrohája fellökte a mögötte lévő széket, amiben előtte ült./
+ Ne gyere közelebb! Nem akarlak bántani! +
/Gondolta, de mondani nem tudta, csak ollószerű-csáprágóival valami furcsa csattogós és sistergő hangot hallatott./
+ Azt hiszem, ez így nem fog működni. +
/Mikor Tessa először bátortalanul, majd határozottan megérintette kitinpáncélját nem is érezte meg először, csak egy kellemes érzést érzett, melyet társnője sugallni akart.
Tükörsima, csillogó fekete szemein keresztül nézet rá./


{30}

/Csak leültem mellé, fejem az oldalának vetve. Hátradőltem és nem tudtam hogy lesz tovább. Minden annyira furcsa volt, és annyira különös. Úgy gondoltam, jobb, ha hangosan mondom ki, mert akkor ő is hallja, és hátha az jól esik majd neki./
- Tudod, minden annyira megváltozott. Soha nem gondoltam volna, még legvadabb álmaimban sem, hogy ez fog történni... Teljesen irreális, és az a furcsa, hogy mégis hálás vagyok érte. Hálás vagyok, mert rám már csak a halál várt volna... Talán olyan vagyok, mint egy akasztott ember, akit az akasztófáról szedtek le, majd egy idegen világba hoztak. Hiányzik az otthonom, de tudom, ott már nem várt rám semmi. Itt kell új életet kezdenem, és meg is fogom tenni. De meg én! Remélem velem tartasz.
/A végén rámosolyogtam, igyekezve keresni a szemkontaktust. Tudtam, hogy érti, legalábbis értenie kellett. Ő volt a társam, egy hajós otthonról az idegen vizeken./

(25)

/Csendesnek nem mondott motoszkálással hallgatta végig Tessát. Figyelt minden szavára és mondani is akart valamit, de megint csak azt a csattogó sistergő hangot volt képes kiadni magából./
+ Az aki fél a haláltól, magától az élettől fél! Aki nem fél tőle az megváltásnak tartja, szenvedéseinek végén. +
/Mocorgása közben azért figyelt társnője helyzetére és igyekezett úgy felméri saját új testének mibenlétét, hogy ne zavarja meg a nőt./
+ Milyen furcsa, de teljesen természetesen viselkedik minden porcikám. Ha lépni karok, lépek, ha arrébb akarom tenni a faromat, bár leverek valamit, arrébb teszem. Csak gondolnom kell rá. +
/Jóleső érzés kerítette hatalmába. Tessa szavai, hogy vele együtt tervezi az itteni lét felfedezését, és az, hogy csak gondolnia kell rá, azt teszi a teste amit akar együttes hatása, megnyugtatta.
Igen aprót lökött társnőjén, hogy az vegye el fejét a tükörsima, mégis majd' acél-kemény kitintől. Elkezdett vissza alakulni./
- Egy idegi biztosan veled tartok! Csak meg ne und társaságom.
/Felelte, mikor már félig guggolva, félig összegörnyedve újra emberi alakban volt mellette./
- Remélem nem zavar akkor, hogy most már tegezlek ezentúl.


{31}

- Én nem fogom, remélem te sem. /mosolyogtam rá, majd a boldog derűnek engedve megöleltem. Tudom buta ötlet volt és amikor rájöttem, hogy talán zavarom, azonnal el is húzdtam és kissé zavartan mosolyogtam rá./
- Ne haragudj, csak annyira örülök, hogy nem vagyok egyedül... asszem beleőrültem volna ebbe az egészbe ha egyedül kell végigcsinálnom.
/Majd az utolsó mondata is eljut a tudatomig és csak mosolyogva biccentek./
- Persze, azt hiszem ez már természetes.
/Aztán hátrébb dőlök, tűnődve törökülésbe és onnan nézek rá./
- Nos akkor már csak az a kérdés, hogy mi legyen a következő lépés...
/Pár pillanatig tűnődtem, aztán elmosolyodtam. Kezdem úgy érezni, hogy még a végén ráfagy ez a hülye boldogság a képemre, de valamiért nem tudott érdekelni, hogy folyton vigyorgok, mint a fakutya./
- Talán elsőnek valami lakás kéne, meg persze meló, mert valamiért az az érzésem ebben a szép új világban sem a levegőből élnek a népek... Vélemény?

(26)

/Először meglepődik, majd maga is átöleli a nőt, de mikor az elakar távolodni hagyja, had tegye./
- Nem tudom, mit hoz a jövő!
/Válaszolja Tessának, majd elkezd felállni és az előbb széttúrt berendezési tárgyakat vissza teszi helyére. Onnan magyaráz félig a háta mögé./
- Igen, a régi pénz ha meglenne, akkor sem, hiszem, hogy elfogadnák. Ami a kártyádról vonok le következtetést, itt is fizetni kell mindenért, mint anno. Nem tudom, milyen munkát tudnák elvállalni itt, de valami mindenképp kell keresni. Előbb utóbb megfogunk éhezni, szomjazni és mivel igen erős nyarat tudhatunk magunknak, utóbbi igen hamar bekövetkezhet.
/Ránéz a mosolygós nőre./
- Nem lenne jó, ha megint rosszul lennél!
/Miután befejezte a kisebb rendrakást, vissza ül a már felállított fotelbe./
- Te sokkal több mindenhez értesz mint én, lehet neked előbb lesz szerencséd, mint nekem. De azért nem adom fel! Ha lépésről lépésre fogunk haladni, akkor megfogjuk tudni oldani okosan a helyzetet!
/Fejti ki véleményét Scarlet, miközben enyhe zavar jelenik meg arcán, a viseltes ruháját szemlélve./
- De mindenek előtt, azt hiszem, hogy egy elfogadható megjelenést kellene kölcsönöznöm magamnak.
/Apró fintorra húzza száját, majd vissza néz a tökéletes küllemű és minden mozdulatában magában hordozó eleganciával megáldott nőre./


{32}

- Hát igen... milyen ironikus, hogy a jövőben vagyunk, a jövő mégis egyben távoli. /filozofáltam röviden, de hamar összeszedtem magam./
- Oh tényleg. Rá kell jönnöm, mennyi van még a kártyámon, az ideiglenesen elég lesz, hogy ne haljunk éhen, de igazából nem tudom meddig tart ki. De majdcsak megoldjuk.
/Amikor azt mondja, nem lenne jó, ha rosszul lennék, csak elmosolyodom. Tényleg hihetetlen, hogy találtam valakit az én koromból, aki azokkal a problémákkal küzd, mint én. És nem talál olyan kiállhatatlannak, mint a családom néha... a családom.
Ahogy eszembe jutnak, a pillantásom Claude gyűrűjére téved. Igazából ő már csak a múltam, talán az egyetlen ember, aki megértett életembe. Vicces, de volt három férjem is... vagy talán négy? Nem. Kettő férjem volt és egy szeretőm, akitől gyermeekem lett. De ez az egész mégis olyan távoli volt és érdektelen. Mintha valaki mással történt volna meg. Egy másik nővel, egy másik világban, és az a különös, hogy így is volt./
- Hogy több mindenhez értenék? Hát talán... Azonban nem tudom, mire jó az én tudásom a jövőben, talán még felszolgálólány sem tudnék lenni, úgy megváltoztak a dolgok... De igazad van, a lényeg, hogy szép alaposan nézzük át, mit is kéne tennünk.
/Aztán amikor Scarlet fintorog, rájövök, hogy valóban találnunk kell neki valami szép ruhát, mert így valóban nem mehet emberek közé, még azt hiszik megtámadták./
- Hmmm nézzük meg, hátha van itt valami ruha.
/Felállok és nekiállok turkálni a hatalmas szekrényekbe, hátha találok valahol valamit./

(27)

/Fintora tovább nő, mikor Tessa az elavult tudásukat említi, hiszen teljesen igaza van. A saját korában még ha jónak is mondták szakmáján belül, mostanra már egy őskövületnek számít./
+ talán dolgozhatnék a múzeumban?! +
/Mikor társnője az itteni szekrények mélyére kezd el kutatásokat végezni, inkább nem osztja meg vele gondolatát. Apró mosollyal az arcán szemléli őt./
+ Van abban valami amit mondtál. Egyedül lehet én is megkergültem volna. De veled sem fogok unatkozni úgy hiszem! +
/Lassan felkel és oda sétál a kecses nő mellé és segít neki pakolászni./


{33}

/Talán kissé diadalmasra sikerül a kiáltásom, amikor eldugva az egyik szekrény sarkában találok egy egyszerű farmert egy garbóval. A farmer egy picit nagyobbnak tűnik, mint ami társnőm mérete, de ideiglenesen, amíg nem szerzünk jobbakat, azt hiszem megteszi majd.
A farmer kellemes tapintásának hatására engem is elfog a vágyódás valami normális ruha után. A félig selyemszerű részben áttetsző nyári ruhacsoda, ami lágyan omlik le a testem körül most olyan furának tetszik hirtelen. Habár igaz, hogy olyan kényelmes viselni, mintha mindig is ilyen különös ruhákat hordtam volna, de az agyam racionális fele egy jó farmerért sikolt./
+ Habár jobban belegondolva ez a különös mesebeli-lény testem és egy farmer elég groteszk duót alkotna...
- Nézd ezt találtam, biztos egy előző vendég hagyhatta itt, nagyon a szekrény sarkában volt... Nem hiszem, hogy a kedvenced, de remélem addig jó lesz, amíg nem sikerül vásárolnunk magunknak normális ruhákat. /nyújtottam át kedves mosoly kíséretében a talált cuccokat. Aztán az ajtóhoz sétáltam./
- Öltözz át nyugodtan, kint megvárlak. /Tettem a kezem a kilincsre, majd megindultam kifelé/

(28)

/Társnőjével ellentétben, ö nem ugrott hátaraszaltot, csak kis megnyugvással nézte a szerzeményt. Mikor átvette a farmert és a pólót, hogy átöltözzön, félúton megállt a mozdulatban, amikor a már szakadt és megviselt ruhájától megszabaduljon. Annyira nevetséges volt Tessa szemérmes viselkedése, hogy nem bírta magába tartani nevetését./
- Ne hülyülj már! Hiszen láttál már meztelenül, még akkor is ha azok kitinpáncélok voltak. Semmiben nem különbözik az emberi testem tőle.
/Gyorsan levette viseltes gönceit, majd magára öltötte a pár számmal nagyobb farmert és a pólót. Övnek, hogy a nadrág le ne essen övtáskáját fogta be. Szárait térdéig feltűrte, és a pólóját is melle alatt összekötötte./
- Nem hiszem, hogy nem tanultál anatómiát, és azt sem hiszem, hogy a női test újult felfedezéssel törne rád, amit most látsz először.
/Magyarázza Tessának./
- Nők vagyunk, nem kell szégyenlősnek lenned.
/Szakadtas ruháját övtáskájába gyűrte bele eközben./


{34}

+ Még hogy én szégyenlős?
/Már a gondolattól is muszáj volt kuncognom. Az egyre erősödő nevetésem igyekeztem köhögésnek álcázni, nem túl nagy sikerrel. A vigyort még később se igazán tudtam levakarni az arcomról. Még hogy én szégyenlős! Én, aki éveket töltöttem azzal, hogy...
Végül csak szolidan megráztam a fejem. Tényleg őrület volt ez az egész, a múlt pedig csak múlt./
- Nos nem vagyok szégyenlős, de az emberek többsége az, és nem tudtam, te hogy vagy vele. Gondoltam jobb biztosra menni. /adtam végül néminemű magyarázatot mindenre.
Végül támadt egy ötletem./
- Scarlet, van egy ötletem, de kíváncsi vagyok a véleményedre. Az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha hívnánk a portássrácot és tőle kérdeznénk meg, hogy esetleg nincs-e itt valami meló, vagy esetleg ő nem ismer-e valami helyet, ahová munkaerőt keresnek. Ő elvégre mégis csak helyi, biztos többet tud nálunk. Szerinted?

(29)

/Szkeptikus arckifejezését nem tudta elrejteni. Ha akarja akkor sem, de nem így állt vele. Viszont egy kezdő ötletnek nem volt elvetendő dolog, még ha nem is hitt a sikerben./
- Ahogy gondolod!
/Mondta végül, megvonta vállait és lezuhant az ágyra./
- De ha csak azért akarod ide hívni, hogy lásd, akkor azt mond. Ki is mehetek addig míg kettesben akarod tölteni vele az időd.
/Beszélt a plafonnak. Pontosabban annak helyének, mivel ott is a kéklő vizet látta, pár hal úszkált csak errefelé most. Nem látszottak fent a korallok, így annyira nem volt élvezetes látvány, de azt az érzettet adta, mintha egy kapszulában lenne a tenger mélyén./
- Nem is volt annyira rossz ez a tervező.
/Motyogta az orra alá./


{35}

/Csak hangosan felkacagtam. Ez volt az első és egyetlen reakcióm, amivel a szavaira válaszolni tudtam.
Végül odasétáltam az ágyhoz, lefeküdtem mellé, és egy ideig csak én is bámultam a halakat a fejünk felett. Aztán sóhajtottam egyet, majd beszélni kezdtem. Közben nem néztem rá, mintha halakkal beszéltem volna, de a szavaim neki szántam. /
- Remélem te sem gondoltad igazán komolyan, amit mondtál. Persze, helyes srác volt, de nem szoktam senkit csak úgy leteperni körülbelül 5 percnyi közös liftezés után.
/Még egyszer megráztam a fejem fekve, mire a hajam selyemfonálként tekergett a testem alatt./
- És különben is, én büszke családos asszony vagyok, Hat gyermek édesanyja. Kedves Scarlet, ilyen könnyűvérűnek tartana? /könyököltem fel és somolyogva néztem rá.
Nagyon kíváncsi voltam mit reagál az újabb információkra a múltamból. Most hogy eszembe jutottak egy kis szomorúság futott át rajtam. /
+ Vajon mi lehet a gyermekeimmel? Illetve inkább az a kérdés, hogyan és hol haltak meg... Túléltm őket is azzal, hogy legyőztem a halált....

(30)

/Ahogy Tessa kinevette és mellé telepedve elkezdet mesélni magáról és a családjáról, valami furcsa régi érzést kavart fel benne. Egy érzést, mely annyira távoli volt mindig. Hatalmas árkot vonva kettőjük közé./
- Család?! Hah, már nincsenek! Jobb esetben is több mint nyolcszáz éve meghaltak!
/Morogja, miközben felkel fekhelyéről. Mozgása az eddigiekhez képest igen gyors és durva volt. Tartása megváltozott, ahogy a szobába elkezdet járni. Most nem az idegesség jelei látszottak, hanem a kimért távolságtartó idegené, egy csöpp férfias magatartással vegyítve. A különös fényes fekete szín halványan kezdet újra előtörni belőle, de most nem alakult át./
+ Még hogy büszke családanya?! Oh, miket gondolok?! Hiszen nem mindenki úgy nőt fel mint én! +
/Egy fejrázás után, elindult a kapszula vékonynak nem nevezhető üvegfala felé, ahol egy hosszú kanapéról a szobának háttal leült és figyelheti a korallokat, szinte karnyújtásnyira./
- Ne haragudj!
/Mondta hosszú csönd után, majd újra a némaságba burkolózott./


{36}