Káin vére katedrális

/Megmeredve várom végig a másik vérszívó távozását, fogvillogtatását egy sokat mondó "találkozhatunk még, nem fogok bujkálni" pillantással kísérem, azonban lassan vérködbe boruló elmém mélyén felötlik, hogy valószínűleg sokkal jobban tudja, mi is folyt itt az előbbiekben. Lélekbeli vállvonással terelem hát vissza figyelmemet az előttem álló - mi több, hozzám bújó! - leányzóhoz, s aztán már csak azon küzdök, hogy nehogy elragadjon a hév./

- Vigyázni fogok, ígérem. /Mormogom szemfogaim között elhaló torokhangon, s lassan, mialatt bestiámmal minden egyes késleltetett másodpercért keményen megharcolok, ölelésembe vonom a lányt./
- Gyönyörű vagy. /Simítok végig enyhén remegő ujjakkal nyakának ívén, hogy azt a pár kósza hajszálat eltakarítsam világos bőréről, közben tekintetem a már előttem jártak fognyomait vizslatja./
- Vétek lenne ezt a szépséget szétmarcangolni, pedig szívem szerint rád vetném magam... /Villanásnyi időre tekintetét keresem, majd biztatóan rámosolygok./ De ne aggódj, úriember vagyok, nem fog bajod esni.

+Legalábbis remélem...+ /Teszem hozzá már csak gondolatban, miközben ajkammal apránként, gyengéden végigcsókolgatom nyakának bőrét egészen az előttem ivók nyomaiig. Mikor aztán nyelvemet végigfuttatva megtalálom a pontos fognyomokat, valamivel odébb érintem bőréhez agyaraimat./

+Eddig rendben, baja még nem esett... Remélem, ez véna és nem artéria, ami itt vonaglik a fogam alatt. Mindenesetre, csak lassan, óvatosan...+

/Intem magamat, miközben szépen lassan, csak a minimális sérülést ejtve egyre inkább bőrébe harapok./

+Csak egy szerelmes harapás...+ /Győzködöm magam, aztán mikor megérzem a kibuggyanó fémes-sós ízt, készséges áldozatom illatát beszívva lassan, finoman engedem, hogy számba csordogáljon s dorombolva egyre többet követelő bestiámmal viaskodva ismerkedek ezzel az újfajta, kissé abszurd élvezettel.

Mikor aztán érzem, hogy átmeneti kedvesem lábai gyengülnek, keze kissé súlyosabban nehezül vállamra, elszakítom magam a gyönyör forrásától, s vigyázva ültetem-fektetem a gyóntatószék melletti padra./

- Köszönöm. /Mosolygok rá elégedett-eltelten, de aztán látva sápadt arcszínét aggódva kérdezem:/
- Jól vagy? Nem esett komoly bajod... ugye?

/Hallom, ahogy utolsó kérdésem szinte már-már hisztérikusan cseng, azonban végül már csak a lány válaszát-rezdüléseit lesem./

(90)

/Kissé szkeptikusan hallgatom, ahogy a lány kitartását bizonygatja, de aztán magam sem tudom igazán miért, de bágyadt-felajzott pillantása, sóhajai újból felcsigázzák vágyamat. Már korántsem az a heves-követelőző vadság fog el, ami +percekkel? órákkal?+ ezelőtt leginkább torka brutális feltépését követelte, sokkal inkább egy gondoskodó szerető figyelmessége, aki a saját öröme után partnerének is csak a jót akarja./
- Ó, szóval ezt szeretnéd? Itt?
/Siklanak ujjbegyeim harapásnyomokkal tarkított nyakára, miközben letérdelek mellette./
- Vagy inkább itt? /Simítja másik kezem kissé ernyedt karjának bőrét könyökhajlattól csuklóig, hogy visszatérve karjának külső felén fusson végig./
- Mondd csak mit szeretnél és megkapod... /Tarkója alá nyúlva kissé megemelem felsőtestét +Milyen könnyű!+, hogy arcába pillantva láthassam, melyik az a pillanat, amikor továbbra sem szűnő, játékos-évődő becézésem másfajta, egy halandó nőhöz képest sokkal inkább természetes vágyat ébreszt benne./
- Ó, szóval ennyi mindent szeretnél?
/Kérdem tőle válaszra sem várva, s miközben szépen lassan ismételten ölelésembe vonom, szinte oda sem figyelve, az intim játszadozás részeként gyakorlott mozdulatokkal undok és akadályozó ruháitól is megszabadítom, hogy testének minden apró rezdülését észlelve folytassam, ami annyira nagy örömet okoz neki. Miközben érzem, ahogy szívdobogása erősödik, lélegzete el-elfullad, s testének változásai is egyre inkább arról árulkodnak, örömére szolgál tevékenységem, megérzem, hogy az én vágyam is feltámad.
Kissé szomorkásan konstatálom, hogy a megszokott késztetések helyett mindössze vérének édes ízére vágyom, hát miközben én is kihámozom magam ruháimból, messzire nyúlok, valahova a nagyjából ezer évvel ezelőtti múltba, mikor még életerős, eleven ifjúként annyi lányt és asszonyt tettem boldoggá, miközben én magam is megkaptam a nekem jutó jót. Kis sikerrel, de azért kézzel fogható eredménnyel zárul kutatásom, s ezen ténnyel felfegyverkezve nekilátok, hogy a lassacskán már könyörgésnek álló lány vágyait minden mértékben kielégítsem, a vágyva várt újabb ivást játszadozásom +Az enyém? Nem, nem. A mi közös játszadozásunk, hiszen ő is élvezi, látni rajta...+ legvégére hagyva, miközben több tucat apró, inkább ingerkedő, mintsem vért fakasztó harapással korbácsolom kedvesem szenvedélyét az extatikus magasságokig, aminek tetőzésén aztán végül megadom neki, amit már az első pillanatoktól kezdve vágyott./

/Mikor aztán elcsendesül játékom +Játékunk!+, észbekapva ismét jóllétért aggódok, hát újból bőrén szaladgálnak ujjaim, ezúttal azonban már pulzusát, lélegzését keresve kutakodnak./

(91)

/Hallgatom tétova szívdobbanásait, közben elgondolkodva, nyugtatólag simogatom hátát, vállát, különösebben nem is figyelve, sebhelyet, avagy sértetlen bőrt tapintanak ujjaim./
+Mi a fene volt ez?+ /Utalok látomásomra, aztán miután még egyszer ellenőrzöm a lányt körbeölelő, bár gyenge fényudvart, amit át- meg átszínez az enyém vöröse +Nem, nem olyan, mint Cassandráé, a jósé+, újabb magyarázatot keresek a jelenségre./
+Ennyire eggyéváltunk volna??? A test mellett a szellemünk is? Ez nem kicsit bizarr... Mindenesetre egyáltalán nem rossz... Csak... Különös. Bár az árnyéksík után... Már igazából meg sem lepődhetek.+
- Mondd csak... /Kezdek bele, de aztán inkább nem mondom ki +...te is láttad?+ kérdésemet. Elvégre ez a nagyfokú bizonytalanság nem illik hozzám, a nemes nagyúrhoz. +Vagy minek is nevezett.+ Viszont, ha már belekezdtem, muszájból csak befejezem a kérdésemet./
- ...mi a neved? /Ismerkedésünk megcsavart időrendjén kuncogva aztán hozzáteszem:/ - Tudom, kissé rosszkor teszem fel a kérdést, de remélem megbocsátasz. /Rámosolygok, természetesnek kezelve a bánásmódot, ahogyan az őt ért, minden bizonnyal rengeteg megpróbáltatást feledtetni próbálom. Ha nem is sokáig, de legalábbis ideiglenesen./
+Különben sem köthetem magam hozzá csak így. Túlzottan... Törött.+
/Gyorsan megdorgálom magam a hideg gondolatért, de aztán már csak azzal törődök, hogy félénk magába húzódásából előcsalogassam kedvesemet./

(92)

/Csibészesen felkuncogok szabadkozására, majd árnyalatnyival szorosabban megölelem, mielőtt válaszolnék neki./
- Nos Elizabeth, mindig is azzal áltattam magam, hogy más vagyok, mint a többi pasi. /A percekkel korábban történtektől magabiztosan rákacsintok, s könnyedén folytatom./ De hogy biztosan meg tudj tőlük különböztetni, Arich vagyok. /Ismételten rámosolygok, mikor fülemet megüti valami neszezés az egyik sarokban. Ösztönösen siklanék át az árnysíkra, hogy bármi támadást felkészülten várhassak, azonban józan eszem megálljt parancsol.
+Túl sok volt az utóbbi időben a veszélyből, csak túlreagálod!+
Lélekbeli vállvonást +Patkányok mindenütt vannak. Ha csak egy kisállat, nem teszem magam nevetségessé, ha pedig más... Nos, nem kell azt tudnia, hogy tudatában vagyok a jelenlétének. Ha meg esetleg a hely vámpírpapja... Nos, majd szólok neki, hogy az Úrnő szerint enyém a világ, tehát a templom is.+ követően aztán maradok odaadó Elizabethem mellett, s miközben gyengéden simogatva sebhelyes bőrét semmiségekről kérdezgetem,/
- Ki volt ennyire vadállat? Hogy keveredtél ide? Mit csinálsz itt? Mesélj magadról...
/érzékeimet feltűnésmentesen a motoszkáló valami (valaki?) irányába fordítom./

(93)

- Nos, úgy vélem, tökéletesen teljesíted vállalt feladatodat. /Kuncogok bele hajába, miközben végigmérem a csendes szemlélődőt. +Zajt nem csapott, mozdulatlanul áll... Fényudvarát sem kell látnom, hogy biztosra vegyem, fajtámbéli. Nos, ha már ilyen visszafogottan jelezte jelenlétét s nem meglepetésből csapott le rám, hát illendő érdemben is foglalkoznom vele.+ Jutok lassan döntésre, majd miután búcsúzólag ismételten végigsimogatom Elizabethet, futó csókot lehelve fülcimpájára, búcsút susogok:/
- Attól tartok, ismerkedésünket később kell folytatnunk... Ha megteheted, ne menj messzire, mindenképpen várj meg! Mihelyst lehetőségem akad rá, folytatjuk, amit elkezdtünk...
/Beleegyező válaszát már meg sem várom, az első pillarebbenésére részben-egészben az árnysíkra olvadva látok neki gyors, ám cseppet sem sietős öltözködésemnek. Kinyúlok a mi síkunkra, a földön heverő ruhadarabot megemelintem, s árnytestem anyagiasul, hogy utána már a ruhával együtt csússzak vissza a köztes létbe.
Végezetül a jelzésképpen utoljára földön maradt tőrt veszem fel s tűzöm meztelen pengéjét övembe immár teljesen fizikaivá válva, hogy könnyed mosollyal arcomon meghajolva üdvözöljem csendes látogatónkat./

- Szép estét, már ami még hátravan belőle. Minek köszönhetem megtisztelő figyelmedet?

(94)

- Ó igen, már volt szerencsém találkozni a hölggyel. /Mosolygok Elizabethre, majd gáláns mozdulattal karomat ajánlom kevéssé lelkes látogatómnak./
- Nos, ebben az esetben ne vesztegessük az időt. Annyi minden van, amit szeretnék megtudni az eltelt röpke ezer évről. Jöjj hát kedvesem /mosolygok rá könnyedén, az éreztetni kívánt ellenszenvről nagyvonalúan tudomást sem véve, miközben fejemmel a sejtett kijárat felé intek/ s mialatt andalgunk egyet a holdfényben, el is mesélhetnéd, mi az, ami változott...

(95)