Piac

- Miazhogyfogyoznomkellene?!
/Háborodom fel./
- Nah, majd adok én neked!
/Pufogok játékosan./
- Kettőn közül, nem én vagyok az aki nem fér a bőrébe!
/Csípőre teszem a kezem. Mint egy morcos vénasszony aki a férjével perel. Közben nem tudom nem leplezni a vigyoromat./
- Még nem próbáltam, az az igazság! Amikor legutóbb ekkora voltam, akkor talán egy fél napot ha voltam emberi nagyságú. Nem azzal foglalkoztam, hogy vissza tudok e miniatűrre menni. Hanem azzal, hogy hogyan tudom egy féregnek és egy beképzed fajankónak az egóját letörni.
/Kicsit elkomorodom ahogy Voldemort és Raphael eszembe jut. Előbbinél a hideg gyűlöletet és megvetést lehet látni a szememben. Utóbbinál az elkeseredett és csalódót, magányos szívét.
Csendben haladtam pár percig./
+ Vajon mi lehet Ravenne?! +
/Gyors terepfelmérés után, és témaváltás gyanánt megszólaltam./
- Mindjárt ott vagyunk.


{147}

/Szabadkozó-védekező tartásba emelt kézzel hárítom Hirig kitörését, de azért látom, ott a pajkos fény a szemében./
- Hé, én mindig tökéletesen beleférek a bőrömbe, legfeljebb a ruhám nem tud követni! /Vigyorgok rá tele szájjal, majd homlokráncolva töprengek egy kicsit, ahogy emlékeibe merül./ +Az Ieas vagy hogy hívják valóban egy féreg, de nem úgy vettem észre, hogy Rabaizét annyira nagyon megviselte volna tündérkénk ególetörési akciója.+
- Rabaizét ezek szerint már régebbóta ismered... Viszont nekem nem úgy tűnt, hogy annyira nagyon meghatotta volna a támadásod. Mivel próbálkoztál? /Kérdem tőle végül, mielőtt belépnénk a fogadó tágra nyitott ajtaján./

(137)

/A fogadó ajtaján kilépve felmérem a piacon tolongó tömeget és kiráz a hideg./
+Micsoda zsibvásár! Elhiszem, hogy csak dizájn a középkori stílus, de ez a része túlzottan élethűre sikerült. Nincs egy korrekt fegyverbolt valahol?! Semmi kedvem utcai árustól kacatot venni, jobb az olyan üzlet, ahova vissza lehet menni reklamálni...+ /Sóhajtok egyet, majd - habár Lomposka sürgősen kotródna haza Farkasvárosba - ráveszem magunkat, hogy tegyünk egy kitérőt Hes... H'Sekiratba./
+Akármennyire is futurisztikus meg idegen, azért mégiscsak egy nagyváros! Ha ott nincsen szükség fegyverboltra, akkor sehol!+
/Felvillanyozódva indulok neki a tömegnek, s igyekszem minél előbb a csodakapuhoz jutni, ami átdob a másik városba./

(145)

*Fiona Freefall*

/Fárasztó volt ilyen sokáig ebben az alakban maradni. Persze, szerettem szabadon röpülni a többi madárral, de valahogy nem éreztem azt, hogy önmagam vagyok.
Hosszas fáradozás után - körülbelül egy hét telhetett el, bár ebben nem voltam biztos, - megérkeztem Polimetron városába. Hosszasan köröztem a város kerületei között, míg végül arra a következtetésre jutottam, hogy a Piac lesz a legmegfelelőbb hely a visszaváltozásomra, hiszen ott akkora a tömeg, hogy észre sem veszik, ha egy plusz fő érkezik. Különben is, ez itt az alakváltók városa, teljesen megszokott, ha valaki vissza kíván változni emberi alakjába./
+ Tédien azt mondta, itt biztonságban lehetek. /merengtem, miközben felöltöttem emberi bőrömet, és kiléptem az egyik mellékutcából. Addig tolongtam a tömegben, míg végül beleütköztem egy nőbe./
- Elnézését kérem! /mondtam szégyenkezve, de azonnal megváltozott az arckifejezésem - rémültté. Azonnal láttam ugyanis, hogy ez a hölgy nem idevalósi. Jó, persze lehet, hogy véletlenül keveredett ide, de nekem azonnal inába szállt a bátorságom, és csak arra tudtam gondolni: értem jött.
Hápogva próbáltam tehát megfordulni és elszaladni, de képtelen voltam akár csak a szám becsukására is./

(66)

- Ohohó...! /Nyúlok a csaj után, mielőtt lelépne a közelemből a "véletlen" kis ütközésünk után./ - Várj csak egy kicsit, csajszikám! /Nyúlok be pénztárcámhoz a zsebembe./ Ez már az én időmben is... +ócska trükk volt.+ /Fejezem be gondolatban a mondatot, ahogy konstatálom, tárcám érintetlenül lapul a helyén. Így aztán értetlenül pislogok a vöröske halálra vált arcára, s kissé zavartan engedem el./
- Izé... Nem történt semmi. /Ahogy riadtan kapkodja a tekintetét, megszólal belül valami vészcsengő./ Gond van? Ki kerget? /Kérdem tőle azonnal akciósebességre felpörögve./

(146)

+ Tessék, még le is támad! Istenem, felismert! /ijedeztem rémülten. Azt viszont nem értettem, hogy minek nyúl a pénztárcájáért. Értetlenül ráncoltam össze a homlokom, amikor rájöttem: tolvajnak nézett. Minden esetre elengedett./
- Olcsó trükk! /vágtam vissza élesen, mikor már tudtam levegőt venni./ Tudom, hogy felismert! /préseltem a szavakat, majd elkezdtem formálni a mágia szavait... illetve egyelőre csak felidéztem őket. Nem, nem fogom bántani, egyszerűen csak "véletlenül" be fogja vágni a fejét valamibe, és elalszik./
- Istenem, mit csinálok? /suttogtam elkeseredetten, és leállítottam magam. Ez itt valószínűleg csak egy ártatlan hölgy, aki rosszkor volt rossz helyen./

(67)

/A kiscsaj jól felhúzta magát, nekem meg kinyílt a bicska a zsebemben... Ezzel együtt pedig karmaim a kezemen./

- Hé, vöröske, fékezd magad! /Torkolltam le kis önuralommal mindössze verbálisan, alig hajszálnyit vicsorogva a visszavágását./ Halvány lila dunsztom sincs, mi a franctól vagy így beparázva, de ha nem tűnt volna fel, épp felajánlottam a segítségemet! /Lomposka kezdett volna kibontakozni, hogy látványosan kifejezze, mennyire felhúzott ez a kis közjáték, de látva a kiscsaj magába zuhanását, visszarugdostam a sarokba, a plédjére./

- Éppen felidegesítesz... /Morogtam válaszul a kicsike habogására, s ingerülten fújtattam egyet, miközben visszahúztam túlméretezett körmöcskéimet./

(147)

/A nő kissé ideges lett. Konkrétan annyira, hogy majdnem leharapta a fejem./
- Elnézést, elnézést, én csak magamat próbálom menteni! /mondtam védekezően, de aztán rájöttem, hogy ezzel semmit sem mondtam el, ami lényeges lett volna. Inkább vettem egy mély levegőt, és a nő kezére tettem az enyémet nagy óvatosan./ Nézze. Ebből a helyzetből már magam sem mászok ki valami fényesen, ezért engedje meg, hogy kiengeszteljem valahogy! Mire lenne szüksége?
+ Minél közelebb az ellenség, annál távolabb a baj.
/Kedvesen, ámde még mindig kissé idétlenül mosolyogtam a nőre, közben krémszín köpönyegemet gyorsan megigazítottam magamon. Láttam, ahogy egy-két alakváltó biccent felém, többek között egy Eliza névre hallgató lány, aki szintén sokat segédkezik mostanában nekem Roch oldalán a céhben.
Tekintetemet újra a hölgyre szegeztem a nagy tömegkutakodás után, és vártam lehordó, vagy éppen meglepett válaszát./

(68)

/A csaj szövegelése közben végigmérem. Köpenyben van, többen láthatóan ismerik... Ezek szerint tutira idevalósi. És mindezek mellett valamiért nagyon ki akar engesztelni. Valahogy gyanús az egész. +A pénztárcámra utazna? De akkor már az előbb lenyúlhatta volna, egészen biztosan nem számított arra, hogy meg fogom fogni. Vagy ez is valami újkori trükk lenne?+ Vállat vonva fintorgok egyet, majd - pénztárcámat még egyszer a helyére igazítva - rápillantok./
- Oké, azt látom hogy valami miatt nagy gáz van, ne is tagadd. De ha már annyira nagyon ki akarsz engesztelni, nem tudsz egy helyet, ahol vehetek mondjuk egy sokkolót, paprikaspayt, vagy valami más önvédelmi cuccot? Öhm... A kés, kard meg mittomén... számszeríj, vagy mit árulnak errefelé nem elég. Esetleg egy stukkert, ha más nagyon nincs...
/Hirtelen bevillan egy ötlet, amitől baljós gondolatom támad./
- Tudod mit, meg is mutathatnád, mert tuti eltévedek erre. /Ujjamat figyelmeztetően felemelem./ Viszont előre figyelmeztetlek, nem érdemes a haverjaidat hívni, hogy majd velük lepofoztass egy nyugis utcácskán, a 46. utca sarkán lévő csehót is erősítés nélkül pakoltuk ki a kollegámmal, pedig ott két banda balhézott!

(148)

/Felvontam a szemöldököm./
- Fegy... fegyvereket? /dadogtam elkeseredetten. + Ki akar csinálni, vagy most mi van? + Sóhajtottam egyet, majd a fülem mögé tűrtem egyik lángoló fürtömet./ Rendben. Elkísérlek a Céhmesterhez. Mert előbb engedélyt kell kérnünk. A városban ugyanis tilos engedély nélkül vásá... /Elhallgattam. Tudtam, hogy léteznek ilyen-olyan fekete árusok, és végül is nekem is szükségem lett volna némi fegyverre a rám irányuló fenyegetések miatt.
Kajánul elmosolyodtam miközben a nő valami 46. utcáról fecsegett, és gyorsan megragadtam a kezét. Teljes extázisban voltam, ahogy elképzeltem: mi ketten a nyomorult vérszívók ellen, tüzes nyilakkal és lövetekkel.
Amint megvolt a keze, elkezdtem masírozni a zsúfolt piacon. Nem izgatott, hogy tiltakozok-e, avagy sem, én magabiztosan vezettem a tömegben./

(69)

- Héhé, azért csak módjával! /Morogtam a csajszira, mikor elkezdett maga után vonszolni. Viszont valamiféle vásárlás lehetőségével kecsegtetett, hát legyűrtem a kísértést, hogy egy mozdulattal kirántsam a kezem a szorításából és hagytam, hadd vigyen, amerre gondol. Mindössze arra koncentráltam, később visszataláljak, ha netán meglépne előlem, vagy valami idióta tréfából megpróbálna magamra hagyni, miután bevitt az utcák labirintusába.
Odabent, a plédjén elheverve Lomposka jóízűen kuncogott - mit szépítem, szabályosan fetrengett a röhögéstől - az eltévedés gondolatára. +Világosan követhető a szagunk, merre megyünk, oké, felfogtam.+ Morogtam vissza rá odabent, aztán már inkább arra figyeltem, a házak mennyire kezdenek lepusztultak lenni. Ha valami bandaterületre, vagy esetleg csúnyább gettóba rángatna be a kiscsaj, szintén megszívja. Egyrészt ott van a most még bőven röhögő Lomposka, másrészt azért én is tudok ezt-azt villantani, nemhiába voltam évekig járőr!/

(149)

/Kis idő után eléri újra a poimetroni kaput, ahol az őrök csendben strázsálnak a bajárat két oldalán. Biccent feléjük, és egy halk, de határozott hangon köszönti is őket./
- Jó napot Uraim!
/Bár az örök, mint Londonban, itt is csak csendben állnak, nem reagálnak semmit, mégis, úgy érzi egy kicsivel könnyebb lett teste, hogy megtette. Mikor átlép a kapun és a kinti őröktől távolabb van már, körbenéz alaposan. Van is mit meglesnie, hiszen itt mintha megállt volna az idő az építmények felett, mégis tele van élettel a város. Valami megmagyarázhatatlan nyugalom és békesség költözik Eyranába, ahogy a városban halad. Bár páran megnézik az új jövevényt, de senki nem rossz szemmel néz rá, valahogy mintha tudnák, hogy ide tartozik.

A piachoz érve, a zsivaj és a káosz az, amit tapasztal először, mégis pár perc után - ahogy figyeli csendben a helyet -, észreveszi, hogy igenis van rendszer a helyben.
Lassú léptekkel halad végig a nyüzsgő ember - alakváltó - tömeg között. Pár kufár megpróbál rásózni valami apróságot, de kedves mosollyal hárítja el. Lévén nincs szüksége rájuk és nem is tudna mivel fizetni értük.


{117}