Piac

A város főterével merőleges, hosszú utcában található meg a piac. Könnyű megtalálni, hiszen csak egy kicsit fülelni kell, hogy meghalljuk a végtelen nagy zsibajt, ami a piac hangulatát idézi.
Totális káosz jellemzi az utat, alig lehet elférni, annyi itt az árus. A portékáinkra és a kártyáinkra jobb, ha nagyon figyelünk, hiszen az ilyen nagy tömeg kincsesbánya a zsebtolvajok számára.

/ Macskaformából visszaalakulva leteszem az egyik sikátorban a zsákocskámat, majd gyorsan felöltöm magamra ruháimat. Feltűröm a pulóverujjamat, hogy ne látszódjon, letéptem belőle egy darabot. Csak ezután hagyom el a sötétség nyújtotta rejtekemet.

Kényelmesen, nézelődve sétálok a tömegben. Egy pillanatra tényleg olyan érzésem van, hogy visszakerültem a múltba, mert annyira másmilyenek itt az emberek, mint New Yorkban. Viszont a zsivaj, a sietség pont ugyan akkora.

Sajnos ügyetlenségemben, sétálás közben meglökök egy hölgyet, akinek a kezéből így kigurul az éppen szemrevételezett lila színű, almára emlékeztető gyümölcs. /

- Oh, őszinte elnézésem! - / szabadkozok azonnal. És már nyúlik is a furcsa dologért. Egyenlőre csak mint "dolog" tudom beazonosítani. Természetesen ügyetlenségemnek hála egy sietős dolgú járókelőbe ütközök, minek hatására áltaból térdelésben kötök ki a hölgy előtt. Közben a háttérből (már nem is figyelek arra), hallatszik, hogy az a személy, akit meglöktem édesanyámat emlegeti, miközben tovább halad. /

- Uhm.. kisasszony, az almája / bököm ki az első alkalmas megnevezést, miközben felé nyújtom. Közben hogy konstatálom a helyzet mulatságosságát, mi szerint pont úgy nézek ki ott féltérdre ereszkedve, minta éppen a kezét szeretném megkérni. Teljesen elvörösödök. /

(56)

- Szilva, nem alma - mondja a hölgy. Majd felnevet. - Na, álljon már föl, és nyugodjék meg, semmi sem történt!
Meglepetésedre Camille megragadja az egyik kezed, és felhúz. Fikarcnyi erőfeszítésébe se kerül a mozdulat, pont olyan, mintha rongybaba lennél.
- Oh, de hiszen csak most látom, hogy egy ismerősbe botlottam! - mosolyog Rád. Elbűvöl teljesen, nem tudod levenni róla a szemed, egy percre teljesen megfeledkezel a pár órája még karjaidban fekvő farkaslányról. Kék szemében elmerül tekinteted.
- Szóval, Fabien, mi van magával?
Nem érted, fogalmad sincs, hogy miért hív így, hiszen a neved Naryky, illetve így hívatod magad.

- Szilva? De-hát… olyan... alma formája van - / hitetlenkedek, akár egy kisgyerek, észre se veszem, hogy közben talpra húzott. Még mindig a dologra meredek. Aztán lassan visszapillantok a hölgyre. Végre leesik, hogy mi is történt: könnyedén felsegített egy ilyen... /
+ Gyönyörű.... +
/ Arcom teljesen kivörösödik. Még sosem láttam ilyen gyönyörűen ragyogó szemeket. És a hangja... olyan, mintha az angyalok játszanának gyöngéd dallamot szívemben... Csodálkozásomból csak az zökkent ki, hogy végre eljut tudatomig amit mondott: hogy egészen pontos legyek a szó, hogy "ismerős" és egy név... /
- Pardon? Fabien? - / kérdezek vissza, mintha rosszul hallottam volna, mert valóban olyan érzésem van, hogy éppen összekevernek valakivel. /
- Már megbocsásson kisasszony, de engem Mmm… / figyelem azokat a gyönyörűen ragyogó ellenállhatatlan zafírokat. Úgy ragyognak, mint Holdfényes éjszakán a csillagok tükörképei. /
- Azt hiszem - / hebegem / - Narykynek hívnak… de... az Ön kedvéért lehetek akár Fabien is… / pillantok rá esetlenül, szelíden, kisfiús mosollyal. /


(57)

Arca megmerevedik, amikor közlöd, hogy nem ismered.
- Hát nem emlékszik? - rebegi. Látszik rajta, hogy mindjárt elsírja magát. Ekkor veszed észre, hogy szorosan mellette egy kisfiú áll, olyan nyolc év körüli lehet, de nem tudod jól megállapítani. Ugyanolyan barna, sűrű haja van, mint a hölgynek, de a szeme színe pont olyan, mint a Tied: fényes smaragd. Arcán izgatott kifejezés ül, ám Camille fájdalmas arckifejezését látva az ő ajka is lebiggyed.
- Gyere, kincsem, menjünk innen! Apád nem ismeri meg egyikünket sem.
Kezét - amivel pár pillanattal ezelőtt felsegített -, arcába temeti, majd a másikkal megragadja a kisfiú tenyerét, és elfordul Tőled. Hamarosan eltűnnek a tömegben, de a lány haja párszor megcsillan a napfényben, ezért utánuk mehetsz, meg fogod találni őket.

/Ledöbbent arccal nézek a gyerekre. Arra a kicsi angyali arcra. A lefelé görbülő, sírásba hajló ajkakra. /

+ Istenem... azok... a szemek... az... én... szemeim... +

/ Földbe gyökerezik a lábam, hirtelen, nem tudok mit tenni, csak meredek magam elé, megkövülten, képtelen levén megmozdulni, csak nézem, ahogy távozni kezdenek...

Pillanatok telnek el, mire föleszmélek. Akár valami őrült, úgy rohanok utánuk, nem érdekelve emberek, vagy az, hogy esetleg bajom eshet. Amennyire tudom, kihasználom macskaügyességemet, jócskán merítve ezzel tartalékaimon. Érzem, hogy a fáradtság győzedelmeskedni akar felettem, ám az adrenalin tombolva lüktet fel testemben, nem engedi, hogy elvesszek.

+ Egy gyerek... Talán az enyém...? Aaaa... másik enyém...? Vagy élnek még rokonaim...? +

/ Meglökök véletlenül egy férfit, de nem foglalkozok vele, csak szaladok tovább, fel se fogom, hogy mit üvöltözik utánam, csak futok, mint aki az életéért szalad. /


(58)

Végül sikerül utolérned a nőt és a fiút. Camille egy halárussal társalog valamiről, látszólag alkudozni próbál. A fiú egy másik pultnál próbál megkaparintani egy szép medált - valószínűleg kedveskedni akar vele a lánynak. Számodra még nem derült ki, hogy a hölgy és a gyermek között milyen rokoni kapcsolat van, de gyanítod, hogy vagy testvérek lehetnek, vagy pedig a barna hajú kisasszony a gyerek anyja.
De nem, az nem lehet! Egyik variáció sem lehetséges, hiszen alig pár napja lépted át a fátylat, ráadásul, mint férfi, csak az előző éjszaka tesztelted magadat!
Választhatsz, hogy a fiúval próbálsz beszélgetni - aki minden bizonnyal le fog bukni, és ezzel megaláz Téged is -, vagy Camille-t kéred meg: magyarázza meg a dolgokat.
Egy valamit biztosan tudsz: Te nem Fabien vagy, nem számít, mit állít a hölgy.

/ Valahogy képtelen vagyok egy ilyen helyes kisfiúról azt feltételezni, hogy lopni próbál. Sokkal inkább arra gondolok, hogy még nincsen teljesen tisztában a pénz értékével. Az árusra pillantok, majd kutató szemeimmel keresem azt a tipikus kis táblácskát, amit... és megtalálom, apró fekete cetlin ezüst betűkkel az ékszer ára. /

- Elnézést uram! -
/ Szólítom meg az árust, közben úgy lépek oda, hogy a fiút semmilyen módon se buktassam le ügyetlen próbálkozásában. Óvatosan megfogom azt a medaliont, amit ő szeretett volna ajándékozni az ...

+ Anyukájának? + / sandítok szemem sarkából a lányra. És érzem, hogy ismét kipirul az arcom. Valljuk be: túl sok energia gyülemlett fel bennem, és most, hogy belekóstoltam a felnőtt örömök nyújtotta gyümölcsbe, könnyen elmerülök egy szép lány pillantásában. Nem tudok mást mondani róla, mint, hogy gyönyörű. Ebben a pillanatban még az is lényegtelenné válik számomra, hogy nem Fabiennek hívnak. /

- Jól látom, hogy ez az ékszer 20 kMŁ-be kerül? - / Mutatom felé az ékszert, majd lepillantva a fiúra cinkosan elmosolyodom, jelezve neki, hogy majd mindjárt az övé lehet. /
- Jól látja - / Válaszolja a mogorvának tűnő árus, hiszen ritkás öltözetemben nem gondolja azt rólam, hogy bármennyi pénzem is lenne. Ahogy én se gondolom azt magamról, viszont tudom, hogy a középkorban volt szokása a cserekereskedelemnek is: /

- Ezzel lehetne fizetni? / akasztom le a nyakamból a dögcédulámat. Erre a férfi kiköp egyet oldalra: /
- Chöj... azt a kurafi fajtádat! Hát mocskos neked a pénzt megfogni? - / mondja szinte már-már felháborodott hangnemben, ám a szemében heves lánggal lobban fel a kapzsiság. Kinyúl, hogy elvegye tőlem a bilétát, közben válaszol is: /
- Hát persze, hogy lehet, hogy ne lehetne?! / azzal becsúsztatja egy kis technikai kütyübe, ami leginkább a hitelkártya leolvasók kicsiny mására emlékeztet, melyen ujjlenyomat olvasó is található. /
- Kérem, hitelesítse a vásárlást. / Nyújtja felém a szerkezetet, immáron sokkal nyájasabb hangnemben, mint amit először megejtett. /
- Nahát... / nyögöm meglepetetten, mivel nem erre számítottam. Közben leolvastatom az ujjlenyomatomat.

A kijelzőn a következő szöveg jelenik meg:

Számlájáról 20 kMŁ levonásra került.
Köszönjük a vásárlást!

+ Ezek szerint van a számlámon pénz. Ezt viszont díjazom. Csak tudnám, hogy honnan van... +

/ Visszafordulok a kisfiúhoz és leguggolok hozzá, hogy odaadjam neki az ékszert és végre jól megnézhessem magamnak az arcát. Valóban kísérteties a hasonlóság: mind rám nézve, mind az idősebb lányara tekintve. /
- Tessék, add oda... / ekkor döbbenek rá, hogy fogalmam sincs, mi lehet a hölgy neve. /

(59)

- Az anyukámat Camille-nak hívják - válaszolja vigyorogva, és a nyakadba veti magát. - Olyan jó, hogy megtaláltál minket, Apu! Az Anyu már nagyon ideges volt, éjjel-nappal Téged keresett - ujjong a füledbe. Aztán elenged, és Te még mindig az örömtől csillogó szemeit figyeled. - Az Anyu nagyon sokat aggódott érted, már majdnem szólt a Pávásoknak, hogy el vagy veszve. De most, hogy megvagy, megint egy család lehetünk!
A kisfiú szavai annyira borzasztóak, hogy azt sem tudod, mit kezdj velük. Először is nem akarod megbántani azzal a gyermeket, hogy közlöd: semmi közös sincs Fabienhoz. Ráadásul szemmel láthatóan végtelenül lelkes és boldog. Szeret Téged.
- Vincent, miért ölelgetsz egy idegen embert? - szól ijedten a hátad mögül Camille. Ám amikor megpróbálja kiszabadítani a gyereket a karjaidból, ismét felismer.
- Oh, Naryky - mondja fagyosan. Először használja a valódi neved, ám még mindig úgy hangzik, mintha azt mondaná: Fabien. - Nem hagyna békén minket? Gondolom nem akarja, hogy a gyermekünknek megint kettéhasadjon a szíve. Vagy az enyém! Amikor itt hagyott, azt hittem meghalok! Azt hittem, belehalok a fájdalomba! - Szemei perzselnek, eléggé tartasz attól, hogy a kezében szorongatott hallal arcon vág.

/ Elakad a lélegzetem, ahogy meghallom a nő hangját. Hiába ijedt a csengése, mintha a gerincemet simogatnák szavai. Tetszik és ez ellen nem tudok mit tenni. Lassan felé fordulok, óvatosan, mintha attól tartanék, hogy ami rám vár, az csak délibáb, de nem: valóban ott áll, azokkal a csodálatos. És dühös! szemeivel a kezében azzal a hallal... /

- Camille...,
/ hangom szinte elhalóan lágy lesz, ahogy kiejtem a nevét, akár az olvadó jégkrém, valami romantikus zengést érzek kicsengeni benne: Kamijj. Legszívesebben kiejteném még egyszer, csak hogy biztos legyek benne, hogy az ő megbabonázó szemei ragyognak rám vissza, nem egy jött-ment vadidegené, hanem az Övé... /
- asszonyom, ne haragudjék meg rám!
/ fogom vissza hangomat, hogy azért mégse csöpögjek nyálasan, ne vesszen ki belőlem a férfias él, mert végül is már ennyi büszkeség csak kialakult bennem azóta, hogy tényleg férfinak érezhetem magam: /
- Kérem, higgye el, hogy képes leszek megmagyarázni Önnek a helyzetet,
/ emelem fel védekezően kezeimet, nehogy megüssön azzal a rusnya hallal, melynek olyan ínycsiklandozó húsa van, ha az ember megfelelő módon készíti el: /
- csak...
/ Hangom megremeg, ahogy pillantásom a kisfiúra vetül: azokra a szeretetvágyó szemekre, kis híján magam is bekönnyezem. Hiszen feldereng az emlék, hogy én is ilyen éhes gyerekszemekkel néztem mostohaapámra, aki aztán... /

+ Nem, nem tehetem azt, amit velem tettek! Ennek a gyereknek apára van szüksége... +

/ villan át gondolataim között, azzal az emlékkel együtt, hogy milyen szörnyű sorsom volt nekem, milyen messzire taszítottak engem. A lelkiismeretem rugója összeforraszthatatlanul pattan el. Visszatekintek hölgyemre: /

- várjon pár percet, míg összeszedem magam

/ már csak hebegek, mintha minden erőm elhagyott volna. Ám ez nem így van, agyam lázasan dolgozik azon, hogy hiteles magyarázatot adjon a történtekre. Magam is kezdek elbizonytalanodni mindenben... /

+ hiszen mi van akkor, ha az eddigi életem volt hazugság,...? ...ha az csak egy játék volt...? ...és annyira elmélyültem a játékban, hogy...? +

/ az arcomhoz emelem kezemet, érzem, hogy egy hosszúra nyúló pillanatra megszédülök. Az ereim valahogy megfeledkeznek arról, hogy a hirtelen megszaporodó véráradatomnak megfelelni vágyjanak: rugalmatlanok maradnak, így a megemelkedő vérnyomásom elveszi tőlem térérzékelésemet. Mintha látásom is kihagyna. /

+ Nem, az nem lehet... Lehetetlen... Az a sok... WoW... Lineagae... Secoundlife... Lehetetlen! ...mind-mind egy játékon belüli játék lett volna? És... Mi van, ha valójában... elveszítettem az emlékezetemet... és ez itt valóban... a feleségem...?

/ Emelem tekintetemet lassan Camille-ra, ahogy visszanyerem testem fölötti uralmamat is. Erősen megkapaszkodok a pultban, nehogy egy újabb gondolatfolyam levigyen a lábamról, vagy ájulásba taszítson. /

+ Mi van, ha minden eddigi emlékem... csak egy program szülte szövedék...? Megmagyarázná, hogy miért keltem egy boltban... És hogy miért van a számlámon pénz... és... Lehet, hogy a teljes nevem Naryky Fabien Charygyen...? +

/ Olyan érzetem van, mintha minden megvilágosodott volna előttem. Mintha a valóság ezen ponton összeforrt volna régi és gyűlölt életemmel. Ennyi lett volna lerázni magamról a múltat? Ilyen egyszerű? /

- Beszélhetnénk valahol nyugodtan?
/ Teszem fel immáron a kérdést határozottan. /

(60)

Folytatás a házadban.

/ A házamból... igen, a saját házamból visszaindulva szinte még mindig felfoghatatlannak tartom azt, ami történt. Valójában az egész eddigi életem hazugság volt, és most végre itt vagyok a valóságba. Semmi kétség. Tökéletesen összerakom magamban azt, ami történt. Sehol se találok hibát.

Miért is keresnék? Hiszen ez most a tökéletes álomkép: egy hatalmas varázslónak segítek, van egy saját házam, egy asszonyom, egy gyerekem. Nem utolsó sorban mindketten szeretnek engem...

Kedvesen mosolygok rá a körülöttem lévő emberekre. Egy-kettőnek még biccentek is. Aztán a gyomrom hangosan megkordul, úgyhogy az egyik árustól gyorsan szerzek valami... sült halnak tűnőt. Vele is illedelmesen, kőkorian beszélek, ahogy az tőlem hétköznapi helyzetben megszokott.

- Mondja csak, jó úr, van erre kávéféle? / szólítok meg egy szimpatikusnak látszó fehér köpenyes idegent. /
- Mi, hogy fekete levest szeretne az ifjúúr? / mosolyodik rám az idősödő szakállas férfi kedvesen. /
- Hát, valami olyasmit / bólintok. /
- Arra a Tyrrich-nél van a legjobb / int az egyik bódé irányába. /
- Nagyon köszönöm! /Hajolok meg felé enyhén. /
- Kellemes napot!
- Önnek is! / Köszönök el, és a korábbiakhoz hasonlóan jó kedélyűen megyek tovább. /

/ Betérek ehhez a Tyrrich-hez, és szagérzetemet kielégítően csavarja meg a kellemes illat... Most, hogy már túlestem egy kávén is, teljességgel frissnek érzem magam. Frissebbnek, mint bármikor. Szinte úgy hatott rám a szer, mint valami gyógyital. /

*** Összesen a medállal együtt 30 kMŁ-t költöttem. ***
(63)

/Áthaladtunk a tündérrel városon, és némi kérdezősködés után egy hatalmas piacra jutottunk./
+Na kösz, itt találjak meg egy virágárus utáni halárust. Nem sok lehet, csak kábé' száz. Nem baj, hátha szerencsénk lesz!+

- Hirig kedves tündérem, fel van adva a lecke. Induljunk. Lehet, hogy jobb lenne, ha te egy kissé feljebbről tartanál szemmel engem és onnan keresnél egy virágárus és egy halárus kombót. talán több esélyed lesz megtalálni, mint nekem itt a földön.

/Ezzel be is vetettem magam a tömegbe... keresvén egy macskát, egy halárust és egy virágárust.../
+Remélem meglátom valahol ezeket, különben morcos leszek, így is elég baj, hogy ezek a mocsoklakók összekoszolják a ruhámat.+

[139]

/Végigszállok Rab mellett a kőkorba illő utcákon, a piacig. Magamban zsörtölődöm útközben, hogy mennyire hideg van./
- Rendben!
/Felelem Rabnak, mivel teljesen ésszerűnek vélem a kérését. Jóval fej, kar és ugrás magasságon felül repülök, keresem a fejemben mantraként szolgáló "listát"./
+ Virág, hal, kettőt balra, madárfészek. Virág, hal, kettőt balra, madárfészek. +
/Nézem a forgatagot magam alatt./


{112}

MET - A főnix tolla

Nem igazán találtok semmit, ellenben végignézhetitek, ahogy egy csapat Üvöltő Sakálbeli végigüldöz néhány szemtelen tolvajt a fél piacon. Aztán a távolban megpillantotok egy virágost. Felvilágosulva megindultok, ám amikor odaértek, semmi ismerőset sem találtok, a halárusról már ne is beszéljünk. Rabraquat, ekkor előveszed még egyszer a kis képet, hogy megnézhesd a rajta lévő macskát, hátha ő itt van valamerre. Ám egy kéz kikapja a kezedből a fotót, és szembetaláljátok magatokat magával Leise-zel. A nő arra ideges arckifejezés ül ki, mérgesen összeráncolja homlokát.
- Nem hittem volna, hogy az a bolond pont ide küldi magukat! Miért nem a boltomba jöttek? - hangja érdes, parancsoló, és jelen pillanatban igencsak bosszús, és felháborodott. - De ha már itt vannak, akkor kövessenek! Elvezetem magukat egy nyugodt helyre!
Megfordul, és átviharzik a főúton. Ahogy mentek, lassacskán felfedezitek a kis jeleket: egy hal alakú krétarajzot az egyik falon, majd, miután kettőt fordultatok, egy kisebb szénakupacot is.
A piac zsivaja elhal, egy békés, csendes kis utcában vagytok. Az asszony benyit egy kis üzletbe, ami fölött a cégéren egy pitypang található.

Írhattok ide még valamit, vagy folytathatjátok a patikában.

[158]

/Rab felfortyanására csak morogtam valamit magamban, aztán kisvártatva érthetően is megfogalmaztam:/
- Érdekes fogalmaid vannak a bókokról. Feltételezem, ha azt mondom, seggfej vagy, azt is bóknak veszed...?
/Választ nem várva sötét pillantásokkal tudattam ficsúrunkkal: most jobb ha csendben marad. Nem, nem Lomposka állt ez mögöt: Fiona, a kellőképp öntudatos nő akadt ki./

(121)

/Vállvonással egyetemben, ajakbiggyesztve jegyzem meg./
- Nem igazán hat meg Mimóza kisasszony léte, így a kijelentése sem.
/Fionára nézek./
- Ha a macskától eljöttünk, nincs kedvetek enni valamit?! Bocsi Fiona a szóhasználatért, de én kezdek farkas éhes lenni.
/Rab kijelentésére, miszerint jól nézünk ki, nem is reagálok. Komótosan haladok célirányosan a "fűszeres" felé. Közben figyelem mi mellett haladunk el. Magamban előveszem a kis mantrát, bár én nem így jegyeztem meg az utat./
+ Virág, hal, kettőt balra, madárfészek. Igen ezek mind megvannak, de azért nem ezek alapján fogok tájékozódni a jövőben sem. +


{132}

- Aha /válaszolom velősen Hirig okfejtésére, miközben végigsétálunk a Piacon. A tumultust látva azért az egyik félreeső kapualjban rutinosan ruhám mélyére süllyesztem degeszre tömött tárcámat, s a biztonsági láncot is bekapcsolom. +Sose lehet azt tudni, mikor szemel ki magának valamelyik balfácán, itt kergetőzni meg azért nem akarok vele. Bár gyanítom, Lomposka élvezné, de én nehezen viselném, ha teszem azt, a helyi rendvédelmi erők is beszállnának a fogócskába.+/
- Szóval azt mondod, Philadelphiában vagy otthon. Te hogy kerültél ide, mit csináltál ezelőtt? /Fordulok kísérőm felé séta közben./ +Ideje, hogy végre értelmes dolgokról szövegelj, nem kell az ilyen pszichoblabla meg a nagyonelvont duma. Talán a korábbi énedről sikerül értelmesen beszélned.+

(133)

/Félszemmel észrevettem Fiona gondos pakolászását, így én is jobb belátásra tértem -zseb hiánya lévén és jobb híján-, hogy ne a kezembe vigyem a köteg pénzt, betűrtem a ruhám dekoltázsába./
- Hogy kerültem ide?! Hát azt pontosan én is szeretném tudni. De ez utolsó amire emlékszem mielőtt itt felébredtem volna a régiségboltban, az az, hogy ajándékot akarok venni a testvéremnek karácsonyra és beleakadt a lábam valamibe, mikor leakartam venni egy könyvet a polcról, leestem és elájultam.
/Elgondolkoztam az emléken. Majd halk sóhaj keretében folyattam./
- Rezidensként dolgoztam egy Philadelphiai klinikán. Orvos vagyok. Pontosabban természetgyógyász. A hobbi meg a kertészkedés.
/Kedvesen rámosolyodtam./
+ Ennyit azt hiszem tudhatsz! +
- És Te?!
/Kérdeztem./


{144}

/Vállat vonok, majd említeni sem méltó apróságként válaszolom:/
- Gotham Cityben voltam zsaru /elvigyorodva fűzöm hozzá/ Na, nem a Batmanes városban, csak New Yorkban. Annyira azért nálunk se volt gázos a helyzet, mint ott... Bár lehet, hogy volt akár több köpenyes jótevő is, de szerintem azokat mindet gumiszobába ültették le. /Kuncogok egyet, aztán komolyra fordítva a szót - miközben keresztülfurakszunk a tömegen - kérdezem:/
- És milyen érzés tündérkedni? Hogy viselted az új formádat?

(134)

/Mosolyogtam vele, sőt nevettem vele a hasonlaton, amit a városa elmebetegeire hozott fel./
- Nem volt rossz kis képregény, sőt a film is jó volt. Jokertől meg egyenesen kilelt a hideg!
/Viszont mikor az új lényemről kérdezett eltűnt a jókedvem./
+ Milyen az új formámban lenni?! Érdekes és egyben borzalmas! +
/Észre sem vettem, hogy megálltam útközben miközben ezen gondolkodtam. Arcomon lehet, hogy valami sötét futhatott végig, mert az eddig kedvesen közeledő emberek inkább elfordultak és kikerültek. Valahogy nem akartam most látni a tekintetem, mely tudtam, hogy rideg.
Megráztam a fejem és ezzel igyekeztem a gondolataimat is kirázni onnan. Rendeztem a vonásaimat, nem akartam, hogy mindenki elfusson. Kedvesen mosolyogtam Fionára és tovább indultam./
- Még szokom.
/Válaszoltam röviden./


{145}

/Ahogy észreveszem, hogy Hirig lemaradt, megvárom, amíg felzárkózik. Csak ez után bököm meg ismét, majd kuncogva rákacsintok:/
- Ezek szerint nem vagy a helyzettel túlzottan megelégedve, de gyanítom, az én helyemben sem lennél... Kaptam egy saját, privát bejáratú farkast, akit folyamatosan pórázon kell tartanom, mert legszívesebben csak rohangálna meg szaglászna mindenkit. +És akkor az egyéb, agresszívabb ötleteit ne is említsem...+ /Vigyorogva megvonom vállamat, elfogadva a megváltoztathatatlant, majd jókedvűen fütyörészve indulok vissza a fogadóhoz./

(135)

- Áu...
/Mondom tetetett fájdalommal a hangomban, mikor megbök. Majd kicsit összevonom a szemöldököm, mikor elindul./
- Khm... figyú.
/Megvárom míg rám figyel, majd bökök egy irányba -sajnos-, ellenkezőleg mint amerre elindult./
- Izé... arra kell menni.
/Motyogom./
- Nem cserélnék veled! Akkor már inkább ez a test.
/Folytatom az előző témát, mintha mi sem történt volna közben./
- Legalább ha kicsi vagyok, akkor tudok repülni és eltűnni szemek elől!
/Megpróbálom most is megemelni magam, de nem sikerül./
- Így viszont nem megy. Nem bírnak el a szárnyaim.


{146}

/Értetlenkedve fordulok vissza, majd elhúzom a számat, ahogy konstatálom, igaza van a tündérnek./
- A franc ebbe a városba, sehol egy normális utcatábla, vagy toronyház, nem is beszélve a metróról... /Bosszankodok egy sort, majd eljut a fülem után az agyamig is, mit mond Hirig. Kárörvendően vigyorgok egyet, de ezzel nem tudom beérni, muszáj szóvá is tennem:/
- Fogyóznod kellene, az talán segít... /Kuncogok egyet, aztán mielőtt érdemben megsértődhetne, gyakorlatiasabb oldalról közelítem meg a problémát:/ És vissza már nem tudsz változni? Vagy egyelőre nem akarsz?

(136)