A lidérces álmok ligete

*MET - A Jádekő*

+Még életben van, mit lehet vele tenni, talán ha elszorítanám a sebét!+
/Ez jut eszembe, fogalma sincs mit kell csinálnom, nem vagyok orvos. Ha lenne nálam egy mobil, hívnám a mentőket. De itt nemigen vannak mentők!/

- Persze, hazamegyünk, mindjárt, csak ébredj fel kedves... Hogy mit látsz? Ne, ne, ne, ne, Nehogy itt merj hagyni te szemét! /Kiabálom már a végén, de a szemem valamiért homályos lesz. Érzem, ahogy elernyed és tudom, hogy itt a vége, elment. Magyar Klára, Laila Finisse, a Rózsadomb királynője. A fejét az ölembe veszem, és simogatom az arcát, közben meg-megrázkódva zokogok. Nem értem, hogyan történt, és az sem mi ez az egész. Csak ülök és simogatom az egyre hidegebb bársonyos bőrét, a könnyeim pedig végigcsordogálnak tökéletes arcomon, az államról pedig a kedvesem arcán pattannak szét./

[224]

/Fejemet oldalra döntve, elgondolkodva hallgatom végig mit ajánl, s kinyújtott kezei mentén ismét szemeit kutatom./
- Sötét én, esszencia, vérőrület és császárnő... Attól tartok, ezek pillanatnyilag semmi lényegi tartalmat nem hordoznak a számomra. Halvány sejtésem ugyan akad, azonban ez kevés...
/Mondom fejemet csendesen ingatva./
- Ezek alapján bármi ígéretet kérni vagy várni tőlem vagy dőreség, vagy pedig csúnya számítás... /Fejezem be, a csínytevésen ért gyereket dorgáló felnőtt rosszallásával./
- Szóval elég politikát szedtem magamra apámtól, hogy tisztán tárgyalhassunk. Segítségre van szükséged tőlem, nekem viszont információra és magyarázatra tőled. Ez patthelyzet, de könnyedén feloldhatjuk. /Mosolygok rá, ezúttal csábítóbb arcomat felöltve./ Beszélj nekem magamról... Rólunk. Aztán meglátjuk, meg tudtál-e győzni, hogy az oldaladra álljak, bármit is jelentsen ez.

(48)

*MET - A Jádekő*


/Figyelem mindhármójuk tekintetét, miközben azon tűnődöm, hogy valóban igaz e amit mondanak./
+ Mi van ha ez az egész csupán egy álom? Ha igen, akkor eléggé röhejes! +
/Apró fintorra fut a szám./
- Pannae, Piena és Pathros. Anyátok nem volt igazán találékony a neveiteket illetően!
/Nehézkes sóhajt hallatok, majd kicsit tanácstalanul széttárom a kezeim./
- Mit vártok tőlem? Ha ti magatok nem tudtok kiszabadulni, hogy gondoljátok, nekem sikerülhet? Hapci, meg nekem nem mond semmit! Ha voltatok olyan ostobák, hogy engedelmeskedjetek neki, akkor megérdemlitek, hogy ide kerültetek!
/Karba fonom a kezem. Homlokomon a gondolkodó ráncok pillanatra előtűnnek./
- Igen, valóban nagy gond van! De ti valószínűleg még csak nem is sejtitek, hogy mekkora!
/Feltekintek, hangos gondolkodásomból./
- Ha elvezettek ebből az erdőből, segítek nektek.
/Mondom, színtelen hangon./
+ Talán a többiek már kiértek. Nagyobb esélyem van az erdőn kívül megtalálni őket, mint idebent! De hogyan segíthetnék rajtuk? +
/Pillanatra zavart tekintet jelenik meg arcomon./
- Oh! Micsoda neveletlenség! Be sem mutatkoztam! Elnézést! Hirig vagyok.
/Hajolok meg kissé, feléjük. Ibolya színű szemeimmel fürkészem őket./
- Náliát ismeritek?


{210}

*MET - A jádekő*

Rab
- Nos igen, az erdő kegyetlen a játék pedig számára véget ért..
/A fák közül Valentina lép elő és vértől vöröslő ajkakkal rád mosolyog./
- Ha szeretné visszahozhatom. Régen nem teremtettem már fiókát magamnak ő pedig nem tűnik olyan rossz választásnak...
/Kissé közelebb lép hozzátok és tűnődve figyeli Lailát./

Arich
/A nő elmosolyodik, pendeéles, de elismerő mosollyal./
- Nem is számítottam ilyen összeszedettségre egy fiókától... De már ezzel megnyerted a bizalmam, legyen hát. Te vámpír vagy, akárcsak én. A Vérúrnő a mi istennőnk, őt akarjuk magunkhoz szólítani. Ehhez azonban ősi vérre is szükségünk van. A te véred ősi, hiába vagy még csak fióka. Mindössze ennyi lenne a feladatod, egy kevés vért adni az úrnőnek. Engem azért küldtek, mert úgy hiszik a kutyájuk vagyok... /Ekkor veszi észre, hogy elszólta magát és ismét nyugodt arcot ölt./
- Cserébe a hercegek és hercegnők közül sokan pártfogolni fognak, ami nem kevés befolyást jelent. Ennyi lenne az alku tömören.

Hirig
/A férfi kissé ingerülten kezd el nézni, majd megrázza a fejét./
- Áh nem számít, hagyj itt minket, ha kegyetlen szívednek úgy kellemesebb... úgy hiszem te is olyan tündér vagy, aki jó sokat volt fekete sidhe-k közelében, megrontottak téged is, pont mint a királynőt...
- Hallgass bátyám! /vág a szavába a kislány és szomorkásan néz rád./ Kérlek ne haragudj rá, de sokat kellett szenvednünk a királynő miatt. Tudod miért hiszi, hogy segííthetsz? Mert érezzük rajtad a mágiát. Te nemes tündér vagy, előkelő házból származol, nem így van?
/Aztán amikor végighallgatnak téged a vöröshajú most először szólal meg. A hangja olyan csilingelő és lágy, hogy dal helyett is szívesen hallgatnád./
- Szívesen kivezetünk, négyen többet érünk, mint hárman. Náliát pedig ismerjük, ő a másodunokatestvérünk.

/Mint aki elszólását meg sem hallotta, vagy ha igen is, hát kevéssé tulajdonít neki jelentőséget, bólogatva hallgatom végig mondandóját./
- Világos a tömör és rövid lényeg, még ha nem sok mindent is értek belőle. Még mindig. Mindenesetre azt bizonyára tudod, hogy egy szerződésben az apróbetűs rész a lényeg. /Kacsintok rá mosolyogva, majd szabadkozva széttárom kezeimet./ A vámpírságról keveset tudok, csak amit a legendákból szedhet magára az emberfia, viszont az egészen biztos, hogy a sok ködösítés mögött ott rejtőzik a lényeg, az pedig az, hogy a vérnek valamiképpen különös jelentősége van a számunkra. Furcsa, hogy mindenféle előzetes hangulati befolyásolás vagy észérvek nélkül próbálkozol rávenni arra, hogy önként és dalolva adjam neked... Nektek. /Kis szünet után vállat vonok./
- Mindegy is. Ha el tudnád venni, már elvetted volna, márpedig ez vagy azt jelenti, hogy nem tudod megtenni, vagy ha mégis, hát nem teheted, mert az én hozzájárulásom is kell hozzá. Amit viszont még egyelőre, bármennyire is szeretnék a kedvedben járni, nem adhatok neked. Ahhoz túl keveset tudok.
Ki ez a Vérúrnő, mit kell róla tudni, továbbá miért szorultok az ő isteni segítségére, és ehhez a ti véretek hogyhogy nem elég ősi?

(49)

*MET - A Jádekő*


/Felvonom egyik szemöldököm./
- Fogalmam sincs miről hadoválsz Szívem!
/Mormogom Pathrosnak, majd a lány felé fordulok és őt hallgatom végig./
- Illetve arról sem, hogy Te, Csöppöm mit motyogsz! Nem ismerek egy sötét sidh-et sem és nem vagyok egyik ház sarja sem! Persze, hogy érzel mágiát, hiszen tündér vagyok! Akárcsak Ti! Ha nem létezne mágia, nem léteznénk mi sem!
/Jobban szemügyre veszem őket./
- Ha Nália valóban rokonotok, segítek! Egyéb ellenszolgáltatás nélkül! Viszont, míg elérünk az erdő széléig, szívesen hallgatom okfejtésetek erről az előbbi témáról!
/Lehunyom a szemem és hagyom, hogy a bőröm alá befészkelt érzésnek eleget tegyek, melyet már egy ideje megfogalmazódott a fejemben.
Kitárom érzékeim és megpróbálom a környezetemet érezni, és éreztetni vele szándékom./
+ Enged el, a tündéreket! +
/Gondolom, miközben a vérvörös-levelű fára koncentrálok, mely foglyul ejtette fajtársaim./


{211}
Zöldbeszéd 2

*MET - A Jádekő*

/Csendes gyászomat az a nő szakítja félbe, akivel már találkoztunk./
+Nem jöttél jókor szépségem!+

- Figyelj izéke, ó hatalmas lósz*r, nem érdekel az ajánlatod. Mi több, van egy olyan gyanúm, hogy te is közreműködtél a halálába. Nem szeretném, ha a fiókád lenne az én drágám. Ha már megöltétek - itt jegyezném meg, hogy úgy tudom, hogy ez tilos - hagyjátok nyugodni békében. Semmi közötök nem volt hozzá és nem is lesz. A kisujjáig sem értek fel...
/Mondom Valentinának, bár nem nézek rá. Simogatom Laila haját, érzem, ahogy egyre hűl ki a teste.
/
- Távozz, nincs szükségem a társaságodra. /Ekkor megidézek annyi elementált amennyit lehet és a magunk védelmére kérem őket. Nem érdekel mit csinál a nő, én csak Klári halott testét simogatom és arra gondolok, hogy miért is történt ez velünk./

[225]

*MET - A jádekő*

Arich

/Könnyeden vállat von és kegyetlenül elmosolyodik./
- Nem is vártam, hogy ennél többet megérts fióka, és nincs is szükséged többre. Nincs apróbetűs rész. Persze fájni fog,, de nincs semmilyen következménye annak, ha a véreteket adjátok. Mellesleg rosszul fogalmaztam. A mi vérünk, illetve egyeseké elég ősi, már vele a gond. A Vérúrnő nagy ellenségének a mágiája a hosszú létezésünk alatt rárakódott a vérünkre, és megbetegítené az úrnőt. Míg a ti véretek ősinek számít egy bizonyos módon, ellenben mentes ettől a lerakódástól.
/Aztán melléd lép és a füledbe súg egy utolsó mondatot./
- És ne légy olyan öntelt, hogy azt hidd, nem vehetném el a véred... pontosan jó lenne úgy is az úrnőnek... lehet, hogy frissen jobb, de kicsit állottan sem olyan szörnyű... Ellenben a hercegnők szeretnék, ha megegyezésre tudnánk jutni.

Hirig

/Hallod a tündérek elégedett felkiálltását. Mikor kinyitod a szemeid látod, hogy a ha eleresztette őket és kissé még kóvályosan, de odaröppennek hozzád. Valami utánozhatatlanul kecses és parádés mozdulattal meghajolnak a levegőben. Talán ha más csinálná hülyén és esetlenül nézne ki, de nekik annyira a vérükben van, hogy gyönyörű a mozdulat./
- Hálás köszönetünk úrnő, látod erre gondoltunk. A te nemesi szavadnak engedelmeskedett a fa, de nekünk nem.
/A férfi beszélt, és néha fájón a karjához nyúlt./

Rab

- Még hogy én közreműködtem? No de kérlek sidhe uram! Mikre nem gondolsz!
/Tetetett zavarral a szájára teszi a kezét, habár ezt nem látod, és elégedetten elmaszatolja rajta a vért.
Majd megvonja a vállát, amikor arról beszélsz, hogy ne tegye vámpírrá./
- Nekem mindegy, én csak attól akartalak megóvni, hogy necrofil legyél itt nekem...
/Amikor megidézed az elementálokat, azok előjönnek, azonban zavartak, akár te, és mindenfelé szétrepdesnek. Majd az egyik olyan szelet kavar, amiből egy új elementál születik meg. Szinte látod a testét, olyan eleven.
Hozzátok lép és megérinti Lailát, mire a szemet láttára válik levegővé. Szép lassan elhalványul a karjaid közül és levegővé lesz./
- A tied marad, örökké egy szellő lesz, aki a nevét fogja susogni a füledbe és melegével az arcod simogatja.
/mondja bánatosan az elementál, majd a társaival semmivé foszlanak./

*MET - A Jádekő*

[226]

/Kifelé elnézően mosolyogva, de belül kissé komoran keresem a nő tekintetét./
- Pontosan ilyesmire tippeltem. /Kacsintok rá./ Az, hogy mágikus együttállás, vagy belső kóda akadályoz, van olyan erős, mint a felsőbbrendűek óhaja, netán egyfajta politikai előrelátás. /Biggyesztem ajkamat, aztán oldalt siklok, hogy szemmel tartva őt, ellépjek a közeléből./
- Mindenesetre rossz stratégiát választasz, küldönc. /Hangom szándékosan hideg, hogy szavaimon túl ez is emlékeztesse szerepére, amit kénytelen játszani, vagyis kénytelen legyen érveivel meggyőzni./ Te is említetted, amit én is sejtettem, miszerint álmodom. Mivel ez pedig az én álmom /vigyorgok rá szégyenlősen, de azért igazam teljes tudatában/, a szabályai téged, a vendéget kötnek. Én pedig azt mondom, a vérem nem fog folyni, csak ha én is akarom. Amit pillanatnyilag viszont a legkevésbé sem óhajtok. Lehet, hogy te nem így látod, de korántsem mondasz eleget ahhoz, hogy bármi döntést is hozhassak a halasztáson kívül. Ami viszont sejtéseim szerint számodra korántsem elegendő eredmény... /Szemlélem egy ideig a nőt, aztán vállat vonva lekezelően rámosolygok./
- Vagyis ha meg szeretnél velem egyezni, hát mesélj kérlek mindarról amit kérdeztem. Esetleg még arra is kitérhetnél, ki az a Cassandra, Valentin és mi közük van nekik - mert hogy van valami, ne is tagadd - a megidézendő Vérúrnőhöz?

(50)

*MET - A Jádekő*


/Szem forgatva veszem tudomásul meghajlásukat./
+ Köszönöm! +
/Felelem közben a fának, majd a tündérek sérülésit kezdem el figyelni./
- Ha kiértünk az erdőből, el kellene láttatni a sebesüléseiteket!
/Mondom színtelen hangon nekik./
- Ha kicsit kifújtátok magatokat, érdeklődve várom a véleményeteket, merre kellene innen tovább indulni és azt, hogyan értettétek a nemes családágat!
/Megigazítom a múltból velem maradt karkötőmet. Vonásaim kicsit jobban megkeményednek, mert eszembe jutnak a szüleim./
- Ha másképp kértétek volna a vérlevelű-fát, gondolom elengedett volna titeket, nélkülem is!
/Körbenézek./
+ Mindenfelé csak a Vörös tenger. Nem mondom szép hely, csak a frász kerülget tőle! Jobb lenne már kimenni innen és megtalálni a többieket! Vajon merre vagy Rab? Remélem nem csináltál valami baromságot! +
/Várok kis ideig, hogy rendezni tudják magukat, majd újra kérdést intézek feléjük./
- Mikor indultatok el?


{212}

*MET - A jádekő*

Rab
/Repülsz egyre magasabbra és magasabbra, de az erdő valahogy nem akar elfogyni. Hiába repülsz egyre magasabbra, a fák is mintha veled nőnének. Már szédítő magasságban vagy, a vámpírnő egy apró pont csupán, de a fák körötted még mindig embervastagságuak és a csúcsuk messze az ég felé nyúlik.
Ellenben egy halk szellő süvít el a füled mellett déli irányból, ami mintha Hirig hangját hozná feléd./

Arich
/A gyönyörű arcra dühös fintor ül ki, majd könnyeden vállat von, még halványan el is mosolyodik./
- Noh nézzenek csak oda, máris kivillantja a foga fehérjét a fióka...
/Elképesztő könnyedséggel törzsből meghajol előtted és hátrébb lép./
- Kérem mélységes tisztelettel bocsánatát a fenyegetésért, de mint arra már utaltam, én nem küldönc vagyok, tehát a tárgyalás nem az én asztalom... sajnos az erre kijelölt embert egy apró kis baleset érte... Minden esetre, ha ennyie kíváncsi vagy, hát mesélek. Cassandra egy jós, látja a jövőt, de amilyen kis buta meg akarja akadályozni... Valentin és Valentina pedig föl akarja támasztani a Vérúrnőt, ami minden vámpírnak jó lenne, hiszen ez növelné az erőnket. Ennyi közük van az Úrnőhöz. Abban is igazad volt, hogy nem akarok halasztást... de szerintem te sem.
/Hátrébb lép pár lépést, és ahogy nincs a közeledben, ahogy az illata arébb libben és nem borít be, a fájdalom finoman mardosni kezdi a gyomrod./
- Ugyanis fióka, lehet, hogy jó diplomata vagy, de a benned élő szörnyeteg nem az.. te tudod mi kell a jó alkuhoz, én tudom mi kell Neki. Hidd el nekem, nem akarlak tőrbe csalni, csak a segítséged kérem és cserébe segítek.

Hirig

- Köszönjük, meggyógyulunk. /mondja a kicsi./
- Én úgy érzem arra kéne mennünk, habár ez az erdő olyan furcsa... /fuvolázza bársonyos hangján a vöröhajú./
- Egyet értek, menjünk arra. /mondja a férfi, majd ha megindultok így folytatja./
- Mellesleg nem engedett volna el, hidd el, mindent megpróbáltam, de a nemesekre egyszerűen jobban hallgatnak.
/Aztán hirtelen megdermed, az arca fájdalmasan megvonaglik, de megrázza a fejét és folytatja a repülést./
- Hogy mikor kerültünk ide? Természetesen alig pár órája, 2800 nyarán. Egyszerűen kikészít ez az erdő azonban ennyi idő uán is.

*MET - A jádekő*

- Hát ez meg mi a franc? kandi kamera, kész átverés? Vagy csak álmodom?

/Kérdezem magamtól,. ahogy a fák jönnek velem, vagy megnőnek. Aztán pedig azt gondolom valamiféle mágia lehet, talán létezik álommágia is? Mivel nem jutok dűlőre tovább repülők és otthagyom a vámpírnőt. De egyszer csak ismerős hangot suttog felém a szél./
+Hirig! Na talán majd ő... megvagy kisasszony!+

/Mondom magamban vigyorogva és felé kezdek száguldani, ha meglátom lehuppanok mellé karba tett kézzel ereszkedve, mint egy igazi nemes./
+Végül is istenek vagyunk...+
/Az vigasztal, hogy ha ez álom, akkor Klári még életben lehet... bár nem fűzök hozzá sok reményt és egyébként is jobb az, ha az a kapu a szívemben jelenleg zárva van./

[227]

/Ahogy az az égető-feszítő fájdalom újból belém mar, legszívesebben üvöltenék, azonban a helyzetre való tekintettel mégsem teszem. A nő győzedelmes pillantásából tudom, arcom legalábbis megrándul, ekként biztosítva, övé a végső érv. Büszkeségemet továbbra sem feladva igyekszem kihúzni magam, s mint aki saját józan megfontolásából választ, kurta biccentés után akár alkunak is érthető módon, szándékaim szerint higgadtan szólalok meg:/
- Legyen hát. Mi kell Neki? /Bökök hüvelykemmel mellkasom felé, a belül mocorgó szörnyetegre egyértelműsítve kérdésemet./

(51)

*MET - A Jádekő*


/Röptömben megállok és gyorsan Pathros elé libbenek. Tüzetesen végigmérem, összeszűkült szemeimen keresztül, majd vállat vonok és folytatom az utat./
- Röpke száz évet voltatok, akkor a fába ágyazódva, nem csodálom, hogy ennyire kivagytok készülve! 2900-et írunk!
/Mondom színtelen, nem törődőm hangon./
- Ami a fát illeti, nem fogok veletek vitázni erről tovább! Részemről le van zárva ez a téma! Annyi viszont biztos, hogy nem vagyok nemes! Még csak nem is tündérek az őseim! Soha nem jártam még a Dombotokban sem! Nemrég óta élek itt, de azóta eléggé sok mindent megéltem, hogy tudjam, ha nem kerülünk ki innen nemsokára és nem találom meg a társaimat, akkor nagyon nagy veszélybe kerül a Föld!
/Fecsegek, mint aki megbízik bennük, de teljesen közönyös hangon. Mintha ez a világ leghétköznapibb témája lenne./


{213}

*MET - A jádekő*

Rab és Hirig

/Rab megérkezel egy csapat tündér közé. Meglátod, hogy a tündéred három másikat is összeszedett, akik jöttödre elnémulnak, kecsesen meghajtják magukat a levegőben, mintha minél apróbb gombócként akarnának tisztelegni felséged előtt./
- Sidhe uram, hálásak vagyunk, amiért jelenlétével kitüntett minket.

Arich

/A nő arcára hideg ragadozómosoly ül ki és csak egyetlen szót mond./
- Préda...
/Ezzel megindul, kacifántos utakon, míg végül arra a tisztásra kerültök megint, ahol a levélvihar beborított titeket. Mintha eddig is ott lettél volna, de most hogy látod a tisztást, hirtelen rájössz, hogy valahogy mégis máshová kerültél. Most azonban ismét vihar támad és legközelebb amikor magadhoz térsz a két társad kissé távolabb fekszik tőled, a nő pedig melletted guggol./

/Értetlen-kíváncsian indulok meg a nő után, majd az újabb vérlevél-vihar után már csak az értetlenség marad arcomon, ahogy felváltva pislogok földön heverő társaimra és a guggoló nőre. Tétovaságom aztán feloldódik, ahogy ráébredek magatehetetlen voltukra, s kisebb levélforgatagot kavarva melléjük rohanok./
- Mi történt velük?
/Fakad ki belőlem az aggodalom, s halványan, de azért még lélegző testüket sorra véve (elsőül az apróvá zsugorodott Hiriggel törődve) igyekszem elcsitítani feltörő rémületemet./
- Ugye, nem... /Harapom el a mondatot, ahogy visszafordulok kísérőmet kutatva, azonban a belül megbúvó sötét valami moccan, s én már nem is vagyok biztos abban, hogyan is akartam befejezni a mondatot, csak az utolsóként leellenőrzött Klára nevezetű lány lassú, ám kitartó szívverése az, ami tudatosul bennem +Hogy hallhatom ennyire hangosan?+ s újra égni kezdő tekintetemet a szélesen vigyorgó nőre vetve remélek magyarázatot, netán útmutatást./

(52)

*MET - A Jádekő*

/Már messziről látok valami mozgást, és akkor ugrik be, hogy a tündérek nem igazán magasak. De Hirig csingilingi hangja beivódott már az agyamba, így biztos vagyok benne, hogy ő az. Mikor közelebb érek látom, hogy még három másik fajtársával társalog. Lelassítok és színpadiasan leereszkedem hozzájuk. Kezeim karban fonva és szép lassan ereszkedve talajt érek. A másik három tündér meghajol mélyen fenségesen fénylő alakomnak és szívélyesen üdvözölnek. Intek feléjük, hogy felállhatnak./
- Nincs mit tündérkék. Hirig tündér, félrejönne egy pillanatra?

/Mondom neki pimaszul és arrébb sétálok. Amennyiben odajön, folytatom és rámosolygok, de a tündéreknek háttal állok./

- Laila egyesült a széllel, miután Valentina megölte, Arich nem tudom merre van. De neked örülök, hogy élsz. Tudsz valamit, mi ez a hely? Valami nem stimmel vele. Nem tudok a fák fölé repülni, mintha velem nőnének. Veled mi történt? Kik ezek a szerencsétlenek?

/Kérdezem, érdekel az amit tud./

[228]

*MET - A Jádekő*


/Szem forgatva veszem tudomásul Rab színpadias megjelenését, még akkor is, ha nagyon örülök neki. Unott arckifejezéssel várom ki soromat, hogy végre rám is figyeljen. Türelmem nem marad viszonzatlan, méltóztatik rám is figyelni.
Belemegyek játékába és szótlanul követem, mikor megáll a vállára telepszem le./
- Szia!
/Üdvözlöm, majd végig hallgatom, hogy mi mindent hadovál össze. Nem hazudtolom meg önmagam, szememből kiolvashatja a "Te hülye vagy, Életem!".
Rab szemébe nézek, miközben beszél, majd a tündérek felé tekintek./
- Szri..
/Hosszú ideje először mosolyodom el./
- P..
/De mire vissza fordulok, a már jól megszokott gúnyos mosoly van az arcomon./
- O társaság tagjait, egy fa tartotta őket fogásban. Kiszabadítottam őket. A legkisebb Pitypang, a középső vöröske Patika, a fiú meg Pán Péter.
/Legyintek egyet, jelezvén, hogy nem fontos a nevük. Legalábbis engem hidegen hagy!/
- A triumvirátus tagjai azt mondták, erre van az erdőből a legközelebbi kijárat. Bár én ebben kételkedem, de legalább téged megtaláltunk! Ha lehet hinni annak amit fecsegtek, akkor száz évet voltak a fába zárva. De nekik csak pár órának tűnt. Az erdő él! Önálló gondolattal rendelkezik! De rám hallgatott, mikor arra kértem, hogy engedje el a törpelepkéket.
/Pár pillanatra elhallgatok, majd folytatom./
- Az mondták, hogy a Királynőjük miatt kerültek ebbe a helyzetbe. Vagyis őt keresik, mert valami hülye ide küldte őket. Hmmm, milyen nevet is mondtak? Várj egy kicsit!
/Eltöprengek és felidézem a beszélgetésünk kezdetét./
+ Hildemburg? Krizantén? Kretén? Jah, nem azt csak én gondoltam! Áh, megvan! +
- K'Herastar! Ő küldte a királynőért őket. Meg valami olyasmit is mondtak, hogy az ő királynőjük tehetetlen. Meg, hogy valami nemesi családhoz tartozom.
/Elfintorodom és vállat vonok./
- Hadováltak össze-vissza mindent csak, hogy kiszabadítsam a fából őket! A fa elszívta az életerejüket.
/Figyelem az arckifejezését, majd adok egy kis esélyt a tündéreknek és megkérdezem./
- Mond valamit neked ez a név, K'Herastar?


{214}

*MET - A jádekő*

Arich

/A nő finoman hátrébb von, annak ellenére, hogy egy érintésből érzed milyen hihetetlen izomzat rejtőzik a bársonyos bőr alatt./
- Ne aggódj értük, csak pihennek egyet, hogy ne akadályozhassák a terveink. Jobb nekik így, hidd el nekem.
/Azonban azt láthatod, hogy akit Klárának néztél, az nem is Klára, hanem egy nagyobbacska vöröses hajú tündér és másik kettővel ott fekszik a társaid mellett, Klárát azonban sehol nem látod./
- De most induljunk, ha a szertartás előtt még vadászni is akarunk sietned kell.

Rab és Hirig

/A tündérek közül a nők értetlenül, a férfi pedig dühösen néz vissza rád, amikor hozzájuk szólsz. A vöröshajú nő zavartan lesüti a szemét, amikor Rabra pillant, babaszerű arcocskáját elfutja a pír./
- Már hogy ne mondana! Hiszen éppen az előbb mondtuk, hogy az ő utasítására érkeztünk ide! Igazán nem akarom megsérteni nemes úrnőm, de figyelhetne kissé jobban!
/Pathros idegesen fel.le szálldos, miközben beszél, de amikor rájön, csak bocsánatkérően meghajol, habár az arca még mindig izzik a haragtól./
- Elnézést, igazán nem akartam tiszteletlen lenni....
- A Szelek Hercege jött el hozzánk! /sivít fel hirtelen a kislány és Rab arcához röppen. Ámulva bámul csupán, és hamarosan a többiek is rá figyelnek ámuldozva./

*MET - A jádekő*


[229]

*MET - A Jádekő*


/Figyelmesen végig hallgatom Rabot, a nagyzoló szélirányításánál, csak a szemem forgatom, megint. Kezd már szinte állandósulni ez a cselekedetem, ezért jobb ha majd megvizsgáltatom magam, nehogy szemproblémáim legyenek!/
+ Sosem változol! +
/Félig felvont szemöldökkel figyelem szépfiúm kitörését. Mikor Rab a kislánnyal játszadozik oda szállok elé./
- Jól van aprólék! Tegyük fel, hogy hiszek neked! De felesleges így felhúznod magad, mert ilyen kicsinek születtél! Attól még nem kellene úgy viselkednem, mintha az agyad is akkora lenne!
/Hangom teljesen hideg és érzelemmentes. Arcom a legtöbb pókerbajnokot lepipálná./
- Ha egy kicsit kedvesebb vagy velem is, akkor talán én is oda fogok figyelni rád Pán Péter!
/Hanyagul vállat vonok, közben./
- De ha maradsz ilyen kis agresszív, akkor Kicsi Borsnak hívlak majd! Igaz, nincs benne P-betű, de majd csak megszokod!
/Könnyed csókot adok a mutató és középső ujjamra, majd megérintem vele Pathros ajkaira./
- Csss! Elég ha egy méregzsák van a csapatban!
/Rákacsintok. Majd végre eljut a tudatomig, hogy Rab, Valentinát hívja éppen ide, felháborodva fordulok felé./
- Ide ne hívd az a kurvát! Mit gondolsz? Azt hiszed, hogy segítene? Kössz, de nekem nem kell attól a vérszopó kis kullancstól semmi!
/Vissza repülök Rab vállára, és onnan nézek rá megrovó tekintettel./


{215}

- Hogy ne akadályozzák...? /Szökik ki belőlem az önkéntelen kérdés, azonban inkább magamba fojtom a folytatást. +Akadályozhatnák, ha nem aludnának?+ A mélyebb gondolatok elhallgatnak, ahogy az indulás szándékának legcsekélyebb jele nélkül a nő felé fordulok, s ő újból megszólal./
- Vadászni? Mire? Vagy inkább: kire? /Intek körbe a társaimtól eltekintve tökéletesen néptelen erdőben./ Azt hiszem itt az ideje, hogy elmagyarázd, miben is különbözik a tényleges vámpír a Bram Stoker féle szörnyedvénytől. Gondolom, a koporsóban alvás nem kötelező, s a keresztnek sincsen felettünk hatalma. /Vonom elő a még mindig ártalmatlanul nyakamban fityegő feszületet./ Más egyéb? Mi a helyzet a vérrel meg az átváltoztatással? Vagy esetleg élvezetesebb módon szaporodik a fajtánk? /Dévaj kacsintással zárom kérdéseim özönét, lehetőséget adva neki, hogy a fizikai előtt tudásszomjamat oltsa./

(53)

*MET - A jádekő*

Rab és Hirig

/A tündérkislány visongva tapsikol a boldogságtól, egészen addig, amíg meg nem jelenik az elementál./
- Kövesd a tündéreket Rabraquat, ők elvezetnek a helyes úton, habár azt az utat mindannyiótoknak a szívében kell keresni, csak a saját elmétek emelhet ki benneteket innen. /mondja rejtélyesen, majd feloszlik és lágy szellőként simogatja végig a fákat.
Hirig tündére csak halkan hápog felháborodással vegyes döbbenetében, majd megcsóválja a fejét és elindul./
- Erre kell mennünk!

Arich

- Hogy kire? Hát akit találunk! /kacsint rád./
- A mítoszok és mondák még várhatnak, habár látom te kíváncsi fajta vagy, legyen tehát! Nem kell koporsóban aludnod, habár kényelmes egyesek szerint. A vér és átváltozás titkába majd az előljáród vezet be, és jó esélyed van rá, hogy remek mentort kapj, ha segítesz. Ő majd bevezet az éjszaka világába...
/Viszonozza a dévaj mosolyt. Látod, ahogy a várakozás szétterjed az arcán, de valami egészen idegen vágy ez, olyan, amilyet még nem láttál... a szemében fellobban az éhség skarlát lángja./

- Ha jól sejtem a vadászat lényegét, az a prédának nem annyira jó... /kalandozik el tekintetem gondolataimat követve, majd fókuszba áll a földön heverő tündéreken./
- Meglehet lustának fogsz gondolni, de minek rohangálni, ha úgymond terített asztal vár? /Mutatok a földön heverő ismeretlenekre./ Ők idegenek számomra, hát különösképpen nem foglalkoztat, mennyi bajuk esik, ha esetleg elrontanék valamit. Javíts ki, ha tévednék, de úgy feltételezem, az úgynevezett áldozatunk nem feltétlen hal bele a táplálkozásunkba. A többiekhez egyelőre ragaszkodnék, de könnyebben túlteszem magam... Szóval érted. /Vonok vállat, miközben kérdőn a nőre nézek. Közben a számomra még homályos táplálkozás gondolatára érzem, hogy szemem ismét égni kezd +A nő szeme vörösen izzik! Én is ilyen látványt nyújtanék?+ s állkapcsomat is jóleső érzés feszíti, ahogy szemfogaim megnyúlnak, mint... Nos, mint harcrakésszé varázsolt rugós kések pengéi./
- Szóval hogyan csináljam? Amit a filmekben meg a regényekben meséltek, klasszikusnak számít? Nyaki verőérbe harapni, aztán szürcsölni meg csámcsogni? Ha jól gondolom, ebbe elég gyorsan belehal az elszenvedője... Van arra valami mód, hogy ha nem muszáj, ne haljon meg?
/Igyekszem kérdéseimmel elterelni a figyelmemet az egyre erősebbé váló vágyról, miszerint gyengéden vegyem karomba a Klárának nézett és azóta Hirighez hasonlóan apróra zsugorodott tündért, s csak hagyjam spontán megtörténni az eseményeket./

(54)