Sárkánykert

by **Mulan Huryū** Pént. Márc. 16, 2012 6:23 am

/Ahogy kijutok a kerengőből egy elhanyagolt földútra érek. Lepusztult az egész, mintha egy szellemvárosban lennék. Hiába fordulok hátra, a hatalmas kapu szőrén szálán eltűnt...
Pár pillanatig csak döbbenten állok, aztán észreveszem az áttetsző alakokat...
+ Kísértetek...
Felém közelednek, de aztán karnyújtásnyinál mégsem jönnek közelebb. Csak állnak és néznek engem hideg élettelen szemükkel. Még a szőr is feláll a háamon tőlük, de nyugalmat parancsolok magamra és nekiindulok arra, amerre az ösztöneim vezetnek. Jó egy órát bojongok a városban, mire meglelem a kaput, melynek túloldalán egy gyönyörű kertet látok.
+ Ez lesz az! Ennek kell lennie...
Vetek egy óvatosan pillantást a kapuban szobrozó két kősárkányra, majd nesztelen léptekkel áthaladok a kapu alatt...
A világ lódul egyet, és mire megfordulok, eltűnt a lepusztult város képe...
+ Noh szép, lassan jobb lesz, ha megszokom ezeket az őrült helyeket!
Óvatosan körbe nézek, felmérem a terepet. Egy teljesen átlagos kertnek tűnik, éppen olyan, mint a kerengő, csak itt nem süt ragyogón a nap, hanem viharos fellegek függenek az égen, esővel és nagy viharral fenyegetve.
+ Vajon mit kéne keresnem itt?
És akkor hallom meg a dobhártyaszaggató ordítást... Szörnyen hangos, az ember ereiben megfagy tőle a vér. Nincs olyan ragadozó, aki ilyenre lenne képes, csak egyetlen egy...
+ Sárkányok!
A szívemben rémülettel és várakozással indulok meg az ordítás irányába. Hiába lehet veszélyes, oda kell mennem, talán ott várnak rám az álmaim./

(68)

by **Mulan Huryū** Pént. Márc. 16, 2012 9:46 am

/Csöndesen suhantam, akár az éjszaka egy árnya, a talpam nem csapott zajt, de ha egy hadsereg élén dübörögve közeledek, az is észrevétlen maradt volna, mert az ordítások egy sűrűbbek és hangosabbak lettek.
A szívem őrült iramban vert a kezem a katana markolatára fonódott, tudtam, hogy nem kéne így a fegyverbe kapaszkodnom, el kéne engednem, de nem ment, borzasztóan izgultam. Valahogy nem féltem, hiába voltak rémítőek az ordítások, bennem inkább a várakozás gyűlt tócsába, nem a rettegés, ami megbénítja a szívet. Úgy éreztem szárnyalni tudnék, hiszen az álmom alig egy ordításnyi távolságra volt tőlem...
Jó száz métert futhattam, mire a fák eltűntek és egy tisztásra értem. Olyat láttam, amit eddig még soha...

Sárkánykert Dragon-heart-purple-love-31000

A két sárkány fel-felszárnyalt a levegőbe, köröttük a mágia mintha szilárd kristályokká egyesült volna. Ordításukba beleremegett a park, az egyik szájából jeges párafelleg robbant néha elő, amit a társa savas köpettel viszonzott. Elsőre azt hittem a két fenséges ragadozó harcának leszek tanúja. A harcos a lelkemben felujjongott, hogy ilyen nemes vadak gyilkos táncának leszek szemtanúja, aztán rájöttem, hogy mégse....
Nem tudom, melyik volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy minek vagyok tanúja, de ha nem tisztelem annyira a fegyver lelkét, akkor biztos, hogy a katanám a földre hullik. Így egyszerűen csak elraktam a fegyvert. Legszívesebben elmentem volna, de a látvány magával ragadt, az élet tánca volt ez, nem a halálé... Néztem a levegőben szálló óriás sárkányokat, akik végül összekapaszkodva landoltak a kert pázsitján, hogy fellobbantsák egy új élet lángját.
Én csak álltam, sóbálvánnyá merevedve, vagy mint bálám szamara, egyszerűen megfigyelővé váltam, mintha testem képtelen lenne a cselekvésre. Vállamról eltűnt a táska súlya, az övemről a fegyverek súlya... Úgy éreztem a lelkem is elhagyja a testem. Ott lebegtem, egyre közelebb szálltam a sárkányokhoz...
Amikor szellemkezem végigsimított a felhevült pikkelyeken a fehér sárkány rám kapta hatalmas szemeit, amik mintha elkerekedtek volna... Rémítő ordítás szakadt föl a torkából, aztán a lila is moccant... Fájdalmasan összehúzta a testét... A hasa egy pillanat alatt megnőtt aztán újra eltűnt... A hasa felől izzó mágia robbant ki és egy sikoly kíséretében vált eggyé szellemtestemmel. Sikoltottam, én magam lettem a sikoly, ahogy az egész világ elsötétült, csak az izzó zsibongó kín maradt, és a sárkányok dühödt ordítása.../

(69)

by **Mulan Huryū** Pént. Márc. 16, 2012 10:25 am

/Amikor magamhoz tértem, minden olyan bizonytalan volt. A fejem borzasztóan hasogatott és mintha hangyák mászkáltak volna a bőröm alatt...
Amikor kinyitottam a szemem, kaptam egy olyan pofont, hogy azt hittem visszaszédülök az ájulásba... Aztán egy nő lágy hangja jutott el a fülemig./
- Hagyd! Még a végén megölöd!
- Megérdemelné...
/Még egyszer óvatosan kilestem a szemhéjaim all, de most senki nem pofozott fel, így bátran végignéztem a két alakot, akik mellettem térdeltek. Az egyik egy lila hajú nő volt, a másik egy fehér hajú férfi. Még így fektemben is feltűnt, hogy hiába térdeltek, látszott rajtuk milyen nagyon-nagyon magasak... Majd kicsavarodott a nyakam, ahogy felnéztem rájuk...
Nem értettem mi történt, alig tudtam felidézni az elmúlt perceket, de valami azt súgta, hogy most akkor teszem a legjobbat, ha csöndben lapulok, mint ahogy régi énem mondta volna, szar a fűben...
A nő rám nézett majd végigsimított az arcomon. A keze forró volt, szinte égette a bőröm... És akkor láttam meg, ahogy az energia, az erő, ami a teste körül pulzál, elvegyül az én testem körbenyaldosó mágikus hullámokkal...
+ Mi ez az egész??
És ekkor eszembe jutott minden... A sárkányok, ahogy megérintettem a testét. Szerintem a szemeim akkorára tágultak, mint két kisebb teáscsésze, ami valljuk be a jelenlegi etnikai hovatartozásommal nem kis teljesítmény és próbáltam elkúszni a két lénytől... a KÉT SÁRKÁNYTÓL!
Nem csak a hajuk színe engedett utalni a másik alakjukra, hanem az a félelmetes erő is, ami körüllengte őket./
- Ne félj tőlünk, nem akarunk bántani téged. Én Gterhasettrraawasina vagyok. /mondta valami morgós recsegős hangon, amibe a fülem is belefájdult./
- De hívj nyugodtan Gternek.
/Csak bólintottam egy óvatosat, de amikor a férfire néztem megint menekülni lett volna kedvem a villámló tekintettől./
- Ne bánj már vele így! Elrabolta a gyermekünket! /sziszegte a férfi és az orrából apró jeges párafoszlányok törtek elő./
- Nyugalom Khallatzri! Mostmár ő a gyermekünk.
/Nos erre köpni-nyelni nem tudtam, arany ösvénység ide, vagy oda. A két sárkány engem bámult, olyan tűnődő arccal./
- Elnézést é-éé-én nem így gondoltam.. én...
- Hallgass halandó, te már így is elég bajt okoztál!
- Kérlek Khall! Gyere egy kicsit és beszéljük meg ezt!
/Azzal a nő felhozta a férfit és kicsit odébb sétált vele, láttam, ahogy hevesen vitatkoznak. Megpróbálhattam volna elmenekülni, de ostobaság lett volna, időpazarlás.../

(70)

by **Mulan Huryū** Pént. Márc. 16, 2012 11:50 am

/Mire visszatértek már sikerült magam viszonylagosan összeszednem. Meditációnak nem nevezném, ahhoz több idő kellett volna, vagy több tapasztalat ilyen rövid időre, minden esetre katonás sorba rendeztem a gondolataim és nyugodt pillantással fogadtam a Khal dühödt és Gter barátságos arcát./
- Nos rendben, Gternek igaza van. Nem tudom ki vagy, miért tetted, amit tettél, így nem ítélkezem, amíg meg nem tudom az indítékaidat, tehát halljuk!
/Ebből a kérdésáradatból nem derült ki igazán, hogy mit is akar tőlem, de próbáltam úgy megválaszolni a fel sem tett kérdéseket, hogy ne okozzak csalódást. /
- A nevem Huryū Mulan. Hiro-sama tanítványa vagyok. A múltból jöttem és öt évet töltöttem el a kerengőben harcművészetet tanulva. Alakváltó vagyok, de az volt a legnagyobb álmom, hogy egyszer sárkánnyá válhassak...
/Itt összenéztek, de nem vágtak bele a mondandómba, így folytattam./
- Ezért tanultam Hiro-samánál és jártam végig az Arany Ösvényt. Ő azt mondta elvégeztem, amit kellett innentől fogva már csak az én dolgom, hogy megtalálom-e a saját utam... Azt mondta a válaszokat a Sárkánykertben keressem, így hát idejöttem. És láttalak titeket... de én...
/Hiába terveztem el, hogy nyugodt leszek, azért a végére csak megzavarodtam. Azért valljuk be, elég fura arról beszélni, hogy gyakorlatilag kilested, amint.. amint... szóval értitek na!/
- Semmi gond kedves. /vonta meg kecses vállát Gtar könnyedén.
Aztán vetett egy pillantást a férfire, utána újra felém fordult./
- Nos Mulan, a kívánságod teljesült... Mi sárkányok, mármint valódi sárkányok, mágikus lények vagyunk, Danu őszinte gyermekei. A mágia a vérünkbe van írva... Mostmár a tiedbe is. Amikor megérintettél minket, a mágia, ami felgyűlt, beléd áramlott. Valamit ugyanis tudnod kell. Már nagyon-nagyon régen nem született új sárkány. Ahogy a sidhe-k soraiban, úgy a mieinkben sincsenek fiatalok. Azért, mert ennyire átitat minket a mágia nagy árat kell fizetnünk. Ahogy Danu gyengül, úgy gyengülünk mi is... Nem tudunk elég mágiát fellelni ahhoz hogy gyermekünk szülessen...
- Dehát...
/Gtar intett, hogy ne vágjak a szavába./
- Khal dühös, de hiába. Gyűlt ugyan mágia, de nem elég, nem született volna meg a gyermek, habár nagyon szerettük volna... /a nő itt elszomorodva megállt, mire a férfi magához vonta. Váltottak egy szerelmes pillantást, de aztán a nő folytatta./
- Neked nem megszületned kellett, te már léteztél, így gyakorlatilag lett egy gyermekünk, habár csak mágia és nem vér által... Mulan, te magadba vontad a mágiánk, a valódi sárkány mágiát...
/Elég döbbenten nézhettem, mert Gtar felnevetett, talán, hogy oldja a feszültséget, majd összeborzolta sötét fürtjeim./
- Ne aggódj, nincs semmi gond. Nem lettél más, csak nos sárkány... Dehát ezt akartad, nem?
- Igen, persze, de nem ilyen áron... én nem tudtam...
- Figyelj rám Mulan, mert nem mondom el többször! Nincs semmi gond! Most pedig gyere és állj föl!
/Forró kezét nyújtotta és felsegített. Amikor felálltam mg mindig picinek éreztem magam hozzájuk képest, de mintha nőttem volna pár centit! Olyan boldog lettem attól, hogy talán már 160 cm vagyok, hogy madarat lehetett volna velem fogatni. A két sárkányra mosolyogtam, Gtar visszamosolygott, Khal csak a távolt fürkészte, nem nézett rám. /
- És most? /kérdeztem tétován./
- Várd meg a hajnalt és megmutatjuk.
/Azzal egymásba karoltak és a horizontot lesték. A türelmet megtanultam, várakoztam tehát, kíváncsian és reménykedve várva, mint hoz a hajnal.../

(71)

by **Mulan Huryū** Pént. Márc. 16, 2012 11:04 pm

/Néztem hogyan bontja ki vörös szárnyait a hajnal, és magával ragadt a látvány. Pár pillanatig megszűnt körülöttem a világ. Nem számítottak a sárkányok, nem számított a tanítás, csak a napfény, ami lomha méltósággal árasztotta el a világot ragyogó fényével...
Éreztem, ahogy végigsimít az arcomon, a melege bátorságot csempész a szívembe. Szinte zenélt, muzsikált a belsőmben.
A légzésem lecsillapodott és nem aggódtam többé semmiért. Jöjjön aminek jönnie kell, én készen állok rá. A felkelő nap sugarainak gyűrűjében úgy éreztem bármire képes vagyok.../
- Gyönyörű, igaz? /mosolygott rám Grat a magasból, én pedig visszamosolyogtam./
- Valóban az...
/Ekkor láttam meg, hogy a napfény kirajzolja a testük körül a mágiát, különös volt, először nem ismertem fel, mit formáz, aztán megláttam a sárkánytestet. Kisebb volt, mint a rendes, de a napsugarakból egyértelműen egy sárkány alakja bontakozott ki körülöttük.
Amikor látták, hogy mit nézek, Gtar felé intett egyik kecses hosszú karmokban végződő kezével./
- Nézz magadra Mulan...
/És akkor megláttam. Köröttem is ott izzott a sárkánygyűrű, egyértelműen kirajzolta a fény a nemes, büszke fejet, az elegáns szárnyakat, a hát nemes ízét. Megmerítettem a kezem a varázsba, de kisebb kavarodás után az újra felvette a sárkány formáját.
Gyönyörködtem a sárkányban a saját sárkányokban a lelkem egy újabb alakjában. Aztán amikor a nap teljesen felemelkedett a varázs szertefoszlott, a mágia elenyészett, vagy talán csak nem volt látható már többé.
A boldogság könnyeitől fátyolos szemmel néztem a két sárkányra./
- Köszönöm. /mondtam csendesen. Gtar hozzám lépett és letörölte az arcomról a könnyeket./
- Szívesen. Használd a varázst hozzá méltó módon.
/Ekkor vette észre a nyakamban láncot függő gyűrűket, amik a nagy kavarodás közepette előjöttem a ruhám alól, úgy tűnik. Óvatosan a kezébe vette őket és méregette egy darabig./
- A Tigris és a Sárkány... Mulan, te voltál a tigris? /nézett rám kérdőn, én pedig biccentettem./
- sajnálom, de többé nem lehetsz tigris, a sárkány és a tigris nem él meg együtt, túl erős mind a kettő, örök harcuk elemésztene... Te már sárkány vagy, a mi gyermekünk. /simított végig a sárkányos gyűrűn./
- Értem... /mondtam halkan, de azért tettem egy próbát. Sokszor változtam már át. A tigrisre koncentráltam, de nem történt semmi, a jól ismert alak a narancsszín bunda nem bújt elő.../
- Hamarosan segítek átváltozni, de előtte meditálj, szükséged lesz ahhoz, hogy megtisztítsd az elméd. Ha valódi sárkány lennél, könnyebben menne, de így nem lesz sétagalopp... Mi elmegyünk vadászni Khallal, várj itt ránk. /mondta.
Aztán elsétáltam nem is olyan messze a levegő megrebbent körülöttük és mintha átolvadtam volna egyik alakból a másikba... Ilyen lágy és ösztönös alakváltást még soha nem láttam... lenyűgöző volt. Aztán a két sárkány elszárnyalt a reggeli égbolton./

(72)

by **Mulan Huryū** Szomb. Márc. 17, 2012 12:48 am

/Egy darabig még néztem a távolodók után, aztán leültem a fűre. Lehunytam a szemeimet és próbáltam ellazítani magam, hagytam, hogy a lelkem mélyére hatoljon az elmém, illetve valami olyasmit, habár az ilyen dolgokat elég nehéz ésszerűen elmagyarázni...
Egy idő után megszűnt a madarak csicsergése, nem éreztem a szellő lágy simogatását az arcomon, se a nap melengető sugarait...
Mire feleszméltem egy rom mellett találtam magam egy esőerdő mélyén.

Sárkánykert Swamp_ruins_by_snaketoast-d32675n

Nem láttam egy teremtett lelket sem, még madarak vagy vadállatok neszezését sem hallottam... egyedül voltam, teljesen egyedül.
Az utolsó pillanatban hallottam meg a zajt. Villámgyorsan ugrottam el, és éppen az utolsó pillanatban. Egy pengeéles fogakkal teletűzdelt pofa szántotta fel a földet azon a helyen, ahol alig néhány másodperce álltam. Gyorsan talpra ugrottam a kard halk szisszenéssel a kezemben termett, és szembenéztem a sárkánnyal...
Fekete pikkelyei mintha elnyelték volna a sűrű lombkoronán besütő bágyatag napsugarakat, csak a fogai villantak hófehéren, ahogy félelmetes ordításra nyitotta a száját.
A hang kis kíján elsodort, de erősen megvetettem a lában a sziklán, amin álltam, és farkasszemet néztem a fekete űrnek tűnő sötét szempárral./
- Hát nem félsz, halandó? /sziszegte mély dübörgő hangon a sárkány./
- Nem, miért félnék? /kérdeztem vissza nyugodtan. Valóban nem féltem. Valami ősi nyugalom szállt meg, harc közben megszűnt a külvilág, csak én léteztem, egységbe forrva a fegyveremmel és az ellenfél, semmi más. Megszűntek az érzelmek, éppen úgy, ahogy a világ is./
- Pedig jobb lenne, ha reszketnél és behódolnál... ugyanis egyesével fogom leszopogatni az élő hús a fehéren meredező csontjaidról halandó...
- Akkor ne a szád járjon, lássuk mit tudsz! /vágtam vissza.
A sárkánynak sem kellett több, kitárta hatalmas bőrszárnyait és rám rontott. Ha kicsit lassabb vagyok, már vagy ötször meghaltam volna a harc során. Életemben először áldottam apró termetemet, ahogy a sárkány hasa alatt villámgyors lépésekkel lavírozva itt-ott belevágtam az acélkemény pikkelyek közti réseken. Ilyenkor felüvöltött és fekete vérében fürdetve engem egyre dühödtebben támadt. A pengefogsor centikre csattant az arcomtól éreztem a halált hozó leheletét a bőrömön.
Aztán megbotlottam egy ágban és elvágódtam a földön... Nem tudom, hogyan történt, talán mert egyszerre három mancs és egy pofa elől próbáltam kitérni, minden esetre a katana a puha mohaszőnyegre hullt, messze tőlem. Felnéztem a sárkány diadalmas pofájába, ahogy fölém sétált. Láttam a gyilkolási vágyat a szemében. A feje felém mozdult a fogakkal teletűzdelt pofa halotti koszúrúként akarta díszíteni a fejem...
A kezem szinte öntudatlanul mozdult, és arra eszméltem hogy a wakizashi rövid pengéje a két szeme között hatol be a fejébe. A sötét pillantás még megrebbent, az orra a földre koppant mellettem. Kicsit odébb hengeredtem, már az előbb, ha nem így lett volna felfal, mielőtt elérhetném a homlokát.
Ott álltam, farkasszemet nézve a haldokló sárkánnyal, aki csak két szót szólt, aztán obszidiánszilánkokra hullt szét.../
- Méltó vagy...
/Csak álltam és néztem a kristályhalmot. Aztán monoton mozdulatokkal megtisztítottam a fekete vértől iszamós fegyvereket. És visszatettem őket a helyükre.
Aztán csak álltam és nem tudtam mitévő legyek... Valami belső sugallattól vezérelve a kristályhalomhoz léptem és tétován megérintettem az egyik követ... A fekete anyag életre kelt én pedig sikítottam, amikor a kövek bemásztak a bőröm alá, bekúsztak a testembe. Szinte magába rántott a fekete lucskos forró vérré váló halom, és befolyt az orromon a számon, elárasztotta minden testnyílásom, hogy már sikoltani sem tudtam...
Leverőért kapkodva meztelenül tértem magamhoz a Sárkánykertben, a hátam borzasztóan sajgott.

(73)

by **Mulan Huryū** Szomb. Márc. 17, 2012 12:59 am

/A kertben ahogy felébredtem a sárkányok még nem voltak sehol. Jó pár percig tartott, mire elcsitítottam őrülten kalapáló szívem, és a lélegzeteim is egyenletessé váltak. A torkom fájt, nem tudom az ordítástól, vagy a fekete valamitől-e...
Kissé remegő térdekkel lábra álltam, de a ruhám nem találtam sehol. A fegyvereim különös módon ott hevertek mellettem a füvön, nekik semmi bajuk nem esett szerencsére.
+ Jellemző...
Megindultam arra, amerre egy tavacskát láttam. A hűs lágyan ringatózó víztükör látványa megnyugtatott. Odasétáltam és szép lassan ereszkedtem bele a vízbe, élveztem, ahogy a hullámok végigsimítanak a testemen. Pár percig csak áztattam magam, hagytam, hogy a víz minden feszültséget és fájdalmat kioldjon belőlem.
Végigsimítottam a mellettem lebegő tavirózsák kelyhén és úgy éreztem minden rendben lesz, ha megnyugszom. A hátam azonban még mindig borzasztóan sajgott, így próbáltam úgy fordulni, hogy a tiszta víztükörbe lássam a hátam. Féltem, hogy a sárkány karma feltépte, vagy ilyesmi történt...
Én döbbentem meg leginkább azon, amilyen kép a víztükörből visszanézett rám...

Elnéztem a gyönyörű és részletes sárkánytetoválást, aminek a tekintete mintha egyenesen engem nézett volna a saját hátamról..
Óvatosan odanyúltam, de a bőröm szinte égetett, ahol a fekete vonalak beleivódtak.
+ Hihetetlen...
Lemerültem a vízbe, és ameddig bírtam, lent is maradtam. Amikor végre nem éreztem borzasztó mocskosnak magam, kikászálódtam a vízből és kifeküdtem a tó partjára. A nap melegen sütött, én pedig hagytam, hogy a napsugarak felszárítsák a bőrömről a vízcseppeket. A hajam még nedves volt kicsit, amikor visszaindultam a kiindulópontra. Felvettem a fegyvereim, habár hülyén éreztem magam meztelenül karddal a kezembe és a táskám keresésére indultam. Nem kellett sokat gyalogolnom, jó tíz méternyire egy fa ágaira fönnakadva meg is találtam...
+ Nem akarom tudni, ez hogy került ide!
Villámgyorsan felöltöztem, majd visszasiettem arra a helyre, ahol a sárkányokra kellett várakoznom. Még jó ideig ültem ott magányosan magamban elmélkedve, a két sárkány ugyanis csak alkonyatkor tárt vissza, ordításukba az egész kert beleremegett./

(74)

by **Mulan Huryū** Vas. Márc. 18, 2012 8:57 am

/Néztem őket, ahogy fenséges szárnycsapások közepette közeledtek, mintha még a táj is meghajolt volna előttük...
+ A lelkem büszkeség és béke járta át, hogy én is ilyen leszek talán, ilyen fenséges és nemes lény. Habár minden lény tökéletes volt, a maga nemében és a maga feladatára mindenkinek megvolt a helye és a feladata, a legkisebb nélkül nem élhetett a legnagyobb sem.
A sárkányok földet értek és emberi alakba olvadtak át. Nem tudom máshogy leírni a bőrváltásukat, ami egyszerűen csodálatos volt...
Nyugodt léptekkel sétáltak oda hozzám, és ismét szembesültem vele, hogy milyen óriásiak még emberi alakban is. Az arcukon béke ült, nyugalom és boldogság. Váltottak egy szerelmes pillantást, aztán Gtar odalépett hozzám és nyomott egy puszit a homlokomra. Kicsit meglepődtem, de nem mutattam ki./
- Ne haragudj kedves, hogy megvárattunk, kicsit tovább tartott, mint vártuk.
/Oldalba bökte Khalt, aki még mindig elég barátságtalanul nézett rám, de végül felsóhajtott és hozzám lépett. Megdermedtem, de végül csak a nyakamba csatolt egy vékony láncon függő medált. Utána el is nézett, nem pillantott rám még egyszer.
Tűnődve forgattam a kezemben az egyszerű ezüstkeresztet, de mielőtt bármit kérdeztem volna Gtar magyarázatba is kezdett./
- Eredetileg a gyermekünknek szántuk, de úgy döntöttem neked adjuk. Mielőtt átváltoznál érintsd meg és akkor a ruháid és a személyes tárgyaid belekerülnek amíg sárkány alakban vagy. Igen kényelmes, mivel nem kell meztelenül flangálnunk. A legtöbb alakváltónak van, habár főleg a módosabbaknak, de Polimetronban is beszerezhető, úgy hiszem... Ez még a nagymamámé volt, legalább ötezer éves.
/Azt hiszem pislogtam párat és azt sem tudtam mit mondjak./
- Köszönöm. /nyögtem ki végül nagy nehezen. Ő csak rejtélyesen mosolygott./
- Ne köszönd. Még találkozunk Mulan, de minket hív a saját fajunk... Kísérjen jószerencse utadon.
/Ezzel hátralépett és a lila sárkány hamarosan fel is emelkedett a fellegek fölé... Döbbenetemre Khal hozzám lépett és megölelt. Azonban nem a szeretetét fejezte ki ezzel... Jeges lehelete a fülem súrolta, ahogy belesúgott./
- Gtar szívét megnyerted, de én soha nem felejtem, hogy elloptad a gyermekünk... Jobban jársz, ha a hátad mögé pillantasz és csukott ablaknál alszol Mulan, akit sárkánynak és Tigrisnek is neveznek...
/Ezzel ő is ellépett és hamarosan a párja után szállt.
Egészen addig ott álltam és néztem őket, amíg az alakjuk el nem nyelte a messzeség. Az egyik szemem sírt, a másik nevetett./
+ Most mi legyen? Sárkány lettem, de egy sárkány gyakorlatilag megígérte, hogy megöl...
/Sóhajtottam egyet, azt hiszem, nem szabad ezzel törődnöm, a sorsunk ellen úgysem tehetünk semmit./

(75)

by **Mulan Huryū** Vas. Ápr. 01, 2012 8:47 am

/Apró sóhaj után úgy döntöttem, nem foglalkozok vele.
Szépen elrendeztem a fegyvereket és a maradék ruháimat a sporttáskában, majd kicsit messzebb sétáltam. Nem állt szándékomban eltaposni a katanámat, többre tartottam annál a fegyvert, hogy kárt tegyek benne a testvérem volt, az egyetlen társam./
- Amikor elég messze álltam már meditálni kezdem. Kiürítettem az elmém, hagytam, hogy az energia átáramoljon rajtam. Éreztem magam körül a természetet, éreztem minden rezdülését. Most azonban nem harcolni készültem, most valami ezerszer ismételt, de egyszer sem elvégzett dolgot akartam tenni.
Lenyúltam a lelkem mélyére, abba a kútba, ahol eddig a tigrisem pihent. Finoman haladtam, féltem, hogy ami most odalent van, belém mar majd. A tigris mindig készségesen jött, elég volt csak csettintettem neki. Ő igazából nem is volt önálló valami, csak az én másik arcom. Most azonban a mélyből, obszidiánfekete szemek kegyetlen tüze sütött rám. Ő is én voltam és mégsem...
Felé tártam a karom, ő pedig haraggal egyesült velem, szinte belém robbant. Az átváltozásom mindig egyenletes, lágyan hullámzó tenger volt, most azonban dühöngő árvíz, forrongó tenger.
Az izmaim remegtek, ahogy elcsitult a csontjaim változása. Körbenéztem a magasból, és úgy éreztem legyőzhetetlen vagyok. Éreztem minden izmot az acélkemény fekete pikkelyeim alatt. Éreztem a karmaim pengeélét és a szablyaszerű fogaim. Ha tudtam volna elmosolyodom.
+ Oh igen...
Diadalmas üvöltést hallatva kitártam a szárnyaim, elrugaszkodtam... majd lezuhantam. Nos igen, a repülés nehezebb volt, mint gondoltam volna. Jó három órát ugrabugráltam, hogy a föld csak úgy remegett a hatalmas testem fölött és csak utána jöttem bele. De végül már egyenletes szárnycsapásokkal keringtem és néztem le a gyönyörű Sárkánykertre. Végül leszálltam, két karmom hegyével óvatosan átfogtam a táska szíját és a táskával felszerelkezve +biztos igen különös látványt nyújthattam!+ nekiindultam a végtelennek.
Nem figyeltem merre tartok, a magasból láttam csak, ahogy elsuhan alattam a táj, a lidércek kihalt városa már messze elmaradt. Már rég selyemfüvű legelők fölött szálltam, de nem akartam még megállni, csak szálltam és szálltam, ameddig csak bírtam./

(76)

by Ajánlott tartalom

Sárkánykert

Sárkánykert

Re: Sárkánykert

Re: Sárkánykert

Re: Sárkánykert

Re: Sárkánykert

Re: Sárkánykert

Re: Sárkánykert

Re: Sárkánykert

Re: Sárkánykert

Re: Sárkánykert

Re: Sárkánykert