Siurnvor - A Bázis

/Nagyon kellemesen teltek a percek a „kakaózóban”, nagyon élveztem minden egyes kortyot, az ízeket, de elsősorban Fiore társaságát. Nagyon bájos egy teremtés, és az idegen világban jó volt vele olyan dolgokról beszélni, vagy utalni rá csak egy pillanatig is, amik mindkettőnk szívében éltek eddigi életünk során. A megváltozott világ nagyon szép, nagyon érdekes és nagyon jó, de még sem az otthonunk. Mondjuk, én jobban annak érzem, nekem ez egy menekülés volt a végzetembe, nagyon örülök, hogy otthagytam a múltat. Nem voltak barátaim már, a családom sem tartott igényt a fekete bárányra. Bár nekem hiányozni fognak, amíg világ a világ, de már ezért sem tehetek semmit. Rég elporladtak már, az is lehet, hogy kihalt az az ág, ki tudja mi történt ennyi évszázad alatt? De a múlt aprócska töredékéhez ragaszkodom, még ha az egy szalmaszőke hajú, félénk leányzó képében is jelenik meg. Remélem, ha el is kell majd válnunk, tudunk még találkozni, a múlton merengeni, vagy csak beszélgetni. + Igen, jó lenne, ha ez így maradhatna. + Arra leszek figyelmes a gondolataim közben, hogy egy fiatal lány bámul minket és süt róla a gyűlölet irántunk. Bár ez nem tudom, hogy ezt mi okozhatja nála, én biztosan nem találkoztam még vele. Fiorére nézek, még a tengerzöld szembogarából is látszik a gyűlölködő pillantása az ifjú lánynak./
- Szerinted mi baja lehet velünk? Megkérdezzem? /Intézem a kérdést a római lány felé. Közben már elfogyasztom az utolsó kortyokat is, és megelégedetten dőlök hátra, amíg várom a válaszát./

/Egészen addig nagyon jó minden, amíg a lány el nem kezd figyelni minket. Én jól éreztem magam a jövő-jelenben már eddig is, de Fiore – igen, eldöntöttem, hogy így fogom hívni innentől, kivéve, ha megkér, hogy ne tegyem ezt – láthatólag feszült volt az első pillanattól kezdve. Szerencsére, ahogy teltek a percek, az ő feszültsége is szépen lassan oldódott, és itt a virágos kávézóban érte el csúcspontját. Tényleg kellemes társaság voltunk egymásnak és a múlt szoros köteléke kötött össze minket. Ehhez segítségünkre volt a varázslatos virág, varázslatos lényeivel, ízeivel, illataival. Ebbe kontárkodott bele, egy fiatal szőke lány, aki megvetéssel bámult ránk. Úgy gondoltam, hogy megkérdezem tőle, hogy mi a gond velünk, hiszen semmi ilyen okot nem találtam. Fiore megerősített ebben, a szalmaszőke hajú lány bájos arcán újra aggodalom ütközött ki. Nem nagyon tudja elrejteni az érzelmeit, de ebből legalább azt lehet leszűrni, hogy egy őszinte lánnyal van dolgom./
- Nem, még sosem. Vagy ha igen, nem emlékszem rá, de ártani, biztosan nem ártottam neki. Arra emlékeznék… Persze amióta itt vagyok senkinek sem akartam ártani és arra törekszem, hogy ez így is maradjon. Az erőszak nem megoldás semmire… /Fejtem ki a véleményemet. Elég sok rossz volt eddig az életemben, és ez az új világ, új lehetőségeket adott a kezembe. Tiszta lappal indulhatok, a sorsom most már a saját kezemben van. Remélem, sőt tudom, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy hasznos legyek a varázslótársadalomban. Minden bizonnyal így lesz, szinte csak rajtam múlik. A fiatal lány tovább bámul minket, nekem pedig mehetnékem támad./
- Nagyon kedvesek tőled ezek a szavak Fiore. Ugye nevezhetlek így? Nem vagyok én hős, csak talán bátor? Nem, annak sem hívnám magam. Megtámadni biztos nem akar minket az ifjú hölgy, arra lett volna már elég ideje. Megkérdem mi baj, aztán majd minden bizonnyal elsimítjuk a félreértést. Mert, hogy ez az, abban biztos vagyok. /Mondom tovább mosolyogva a lány felé és felhajtom a maradék italomat. Azonban mikor már felállnék, a fiatal lány odalép hozzánk és megvádol minket, sőt el is küld utána. Arcomon kedves kifejezés, de nem mosolygom, csak melegséget árasztok magamból felé. Semmi bajom vele, viszont jó lenne, ha nem förmedne így ránk. Főleg Fiorére, akit úgy érzem, hogy a szárnyaim alá kell vennem, meg kell védenem.
- Elnézést ifjú hölgy, nem egészen értjük miről beszél. Azonban igaza van némileg. Nemrég érkeztünk, de úgy tudom, hogy a városaink már nem léteznek, tehát oda nem mehetünk vissza. Nem is lenne értelme, úgy hiszem. Engem Merlin hozott, vagyis ő mutatta meg nekem ezt a világot. Ő azt akarta, hogy itt legyek, igaz nem tehettem ellene semmit. Nem akarjuk önöket bántani, higgye el. Egyébiránt Garien Seardur a becses nevem, a hölgy pedig Froeira. Ha jól belegondol az ifjú hölgy, nekünk sem olyan könnyű, hogy most itt vagyunk. Minden új, minden más és még varázsolni is tudunk. Azt azonban megkérdezném, hogy mi az oka a gyűlöletének irántunk? Kérem, foglaljon helyett közöttünk – persze, ha Fiore nem bánja -, és mondja el nekünk ennek okát. Ha a mi hibánk nagyon szívesen kijavítjuk. /Fejezem be kedvesen, a hangnemem is megnyerő, legalábbis amennyire én ezt meg tudom ítélni. Helyet mutatok a hölgynek és várom, hogy mit lép./

/A kedvesség általában kifizetődik, számomra még csak nem is megterhelő dolog. Tudok szemtelen, vagy keményebb is lenni, de amíg célravezető a józan ész és a kedvesség furcsa elegye, addig felesleges máshogyan élni. A beszélgetés közben megpróbálom megnyugtatni az idegen lányt azzal, hogy segítek neki. Fiorét pedig finoman felkérem, hogy tartson velem. Igazából sokkal jobban ragaszkodom hozzá, mondhatni akarom, hogy vele jöjjön. Ez alatt a pár óra alatt is szorosabban kötődök hozzá, mint a régi életemből bárkihez évek alatt. Igaz, akkor elvoltam egyedül is, nem kerestem senki társaságát, és engem sem kerestek. Meg is értem, nem voltam valami szép látvány. De ez már elmúlt, Pedro meghalt, Garien viszont nagyon is él és mindent megtehet annak érdekében, hogy a saját és mások élete is harmonikus legyen. Szerencsére és nagy örömömre Fiore sem szeretne elszakadni tőlem, muszáj nyugtáznom a kedves ragaszkodását, mindkettőnk megnyugtatására./
- Az csak természetes, hogy velünk tarthatsz, mi több, nagyon örülök neki, hogy így döntöttél! /Visszamosolygok a szalmaszőke lányra, és ezzel teljesen megnyugszom. Sajnos nem ismerem még annyira, hogy mit szeretne, vagy mik a vágyai, vagy milyen ő tulajdonképpen, de örülök, hogy vele lehetek. Megnyugtató a tudat, hogy van, aki fontos lehet számomra, vagy én az övére. Az udvariassági körök végére pontot téve – bármilyen paradoxon is legyen ez – Fiore kérdezni kezdi a lányt. Az viszont csak egy halvány mosollyal válaszol és elfogadja a felkínált lehetőséget, de előtte még be is mutatkozik. +Melony, fura egy név.+ Kérésére én felállok, hiszen biztos vagyok benne, hogy a helyszínre akar vinni és majd út közben ismerteti a dolgokat. Megvárom, amíg smaragdszemű kísérőm is így tesz és előreengedvén őt, követni kezdem kettejüket. A pénzért nem szólok, udvariatlanság lenne most ezt felhozni. Lassan sétálunk, de aztán muszáj gyorsítanunk, mivel Melony nagyobb tempóra vált. kérdően nézek Fiorére, de tudom, hogy ő sem érti, miért kell ennyit bolyonganunk szótlanul.
- Remélem, hogy tudunk segíteni. /Mondom a barátommá fogadott szépségnek. Már kezdek fáradni, ahogy a furcsa utcák között lépdelünk, egyedül az tart vissza a szólástól, hogy lenyűgöző az egész. Egymásba csavarodó tetőszerkezetek, virágból szőtt kerítések, mocorgó utcakövek és megannyi más érdekesség jellemzi az utunkat. De nagyjából egy óra múlva Melony egy szép kapun lép és invitál be mindkettőnket. Természetesen előreengedem Fiorét, ha igényli, ha nem, én lépek be először. A bérház nem tűnik különösnek, azonban a barna leányzó szájából elhangzottak már igencsak. Finoman meghajolok – felismervén a nagyobb hatalommal bírót – és kedves, de apró mosollyal jutalmazom őt. Biztatóan tekintek Fiorére, majd megszólalok. Szavaim nem hordoznak elégedetlenséget, felháborodást, csak a szín tiszta valóságot és erkölcsiséget./
- Köszönjük a megtiszteltetést Melory. Én igénybe venném a páratlan lehetőséget, amit felkínáltak nekünk. A tanulás fontos része az ittlétemnek, igen, szeretnék megismerni minden lehetőséget, ami előttem áll. És szeretném, ha Fio… Elnézést, Froreira is velem tarthatna, amennyiben ezt ő is szeretné. /Mosolygok kedélyesen a szőke utazóra. A kapocs erősödni látszik közöttünk, már nem válnék meg a lánytól olyan könnyen. Sőt, valószínűleg nagyon nehéz lenne…/

/Látom, ahogy Fiore továbbra sem biztos a dolgokba, abban sem, hogy mi legyen és abba sem, hogy mi van. Teljesen megértem őt, a helyében én is ezt tenném, de nekem ez a világ egy megváltás és sehogy sem lehet rosszabb, mint az előző volt. Talán ez lehet az oka, hogy én egészen máshogy állok a dolgokhoz, mint ő, a kicsiny ékszer ebben a hatalmas új világban. Látom, ahogy vívódik, elpirul és falfehér lesz, szinte másodpercek alatt váltakozik szépséges arcbőrének a színe, ahogy a gondolatai versenyt száguldanak benne. Szerencsére vendéglátónk nem egy kapkodó idegbeteg, nagyon türelmes típus, és szépen megvárja a szalmaszőke döntését. Persze nem tudom még most sem, hogy miért van ez a kitüntetett figyelem rajtunk, de nagyon optimista vagyok. Amikor Ravent meggyógyítottam az egy fantasztikus, lélekemelő pillanat volt az életemben. A varázserő megbizsergette a tagjaimat, és ahogy eltűntek a hegek, az mámoros tudattal töltött el, hogy miatta történt. Ugyanígy éreztem Fiore lábánál is, a hálás pillantása mindennel felért. Azt kell, hogy mondjam szeretek gyógyítani és szeretnék gyógyító lenni. Ráadásul még többet is kínálnak ennél, ami nagyon jól fog jönni a későbbiek során. Végül is a nagy hezitálás közepette a tengerzöld szemek alatti bájos ajkak is megszólalnak, elfogadván a felkínált lehetőséget. Láttam, ahogy újra elvörösödik, de már nem lepett meg vele, igazán aranyosnak találtam, hogy ennyire impulzív személyiség. A mondandója második fel viszont egyszerre lepett meg és indította el magasabb fordulatszámon a szívem ütemét. +Velem szeretne maradni! Nagyon kedves…. Nagyon.+ Az arcomra biztató és kedves mosoly keveréke ül ki egyszerre, de a gondolataimat már nem tudom befejezni, ugyanis a lány megfogja a kezemet, végérvényesen kinyilvánítva, hogy bízik bennem. Nem hinném, hogy több van a dologban, hiszen alig ismerjük egymást, de a barátságunk végérvényesen megköttetett. Az, pedig, hogy lesz-e később más is, rábízzuk az égiekre. Az bizonyos, hogy nem fogok elzárkózni Fiore elől és nem a szépsége miatt, hanem mert fantasztikusan tiszta lelkű nekromanta. Ezt még én sem tudom feldolgozni és lehet, hogy megváltozik, de azon kívül, hogy a múltam utolsó darabja, nagyon megkedveltem. Érzem, hogy egy picit elpirulok én is, ahogy rámosolygok, de szerencsére Melony bemutatója elveszi rólam a figyelmet és én is inkább a vendéglátót fürkészem. Melony engedélyt ad, hogy az elején még együtt maradjunk, de ez már nyilvánvaló volt, hogy nem lesz örökké így./
- Majd megoldjuk valahogy Fi… Fro. /továbbra is kedvesen beszélek hozzá, ez már a védjegyem lett. A lány után indulunk, de nem engedem el az izzadó kezecskét, érzem, hogy szüksége van rám. Már az is bizonyítja, hogy megfogta a kezemet és a zöldjeivel kérően pillantott felém. Miután bemutatták az étkezőt és a szállásunkat is, muszájnak érzem megnyugtatom Fiorét./
- Még ha nem is találkozhatunk mindig, a társalgóban összefuthatunk. Majd megbeszélünk egy állandó találkozó időpontot, vagy ilyesmit. Te is fontos vagy nekem, szóval nem kell aggódnod, hogy elfelejtkezem rólad. Egy biztos pont vagy ebben az őrült, új világban Fro, úgyhogy nem fogsz megszabadulni tőlem. / Mondom neki és gyengéden végigsimítom az arcát, majd lassan elengedem a kezét. Megnézem melyik az ő szobája és végigolvasgatom a neveket, semelyik másik nem ismerős. Aztán Melony felé fordulok, most először kissé félszegen./
- Kedves Melony, szeretném tudni, hogy Merlinnel találkozhatnék-e? Neki köszönhetem, hogy itt vagyok és meg szeretném neki köszönni mindezt. Ha nem találkozhatok vele, akkor legalább egy üzenetet juttassatok el hozzá, hogy mindent köszönök, amit értem tett. /Kedves szavaim őszinteséggel vannak töltve, majd visszafordulok Fioréhoz és megölelem egy rövid időre. Aztán belépek az új otthonomba, ami nem túl nagy és szép, de egész otthonos és minden van benne, ami kell. Visszapillantok még a két álldogálóra és közlöm velük a napi programomat, legalábbis a következő fél órát nagyjából./
- Akkor én most lefürdenék, ha nem gond. Ha van valamilyen ruha, amit illik viselni, azt természetesen elfogadom. Utána rendelkezzen az iskola velem. Ha ma pihenőt kapunk, akkor… /itt a szalmaszőkére pillantok/ … találkozunk fél óra múlva a társalgóban, ha van kedved. Ha pihenni szeretnél – amit megértek – akkor amint lehet. /Mosolyom őszinte továbbra is és ha mindenki elmondta, hogy mit szeretne bemegyek a szobámba./