Belépés
Naptár
2900. július 21.
Legutóbbi témák
» Chat 04by Alyara Nirois Szer. Aug. 29, 2012 6:28 pm
» Elköltöztünk!
by Alyara Nirois Szer. Aug. 29, 2012 6:20 pm
» 1...!
by Alyara Nirois Szer. Aug. 29, 2012 7:23 am
» A rét
by Mulan Huryū Kedd Aug. 28, 2012 8:11 am
» Hirig lakrésze
by Hirig Kedd Aug. 28, 2012 6:17 am
» Előcsarnok
by Vera Rider Hétf. Aug. 27, 2012 10:04 pm
» 2...!
by Alyara Nirois Hétf. Aug. 27, 2012 9:42 pm
» Múzeum a XXI. századból
by Mira Hétf. Aug. 27, 2012 9:30 pm
» A lidérces álmok ligete
by Raven Raymore Hétf. Aug. 27, 2012 9:35 am
» 3...!
by Alyara Nirois Vas. Aug. 26, 2012 8:11 pm
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég Nincs
A legtöbb felhasználó (74 fő) Pént. Szept. 27, 2024 6:21 am-kor volt itt.
Statistics
Összesen 86 regisztrált felhasználónk van.Legújabb felhasználó: Dzsorsua
Jelenleg összesen 10615 hozzászólás olvasható. in 550 subjects
Az első korok - Az átok kora
1 / 1 oldal
Az első korok - Az átok kora
Krónika arról, hogy hogyan szakadt két részre a Tuatha Dé Danann, hogy hogyan született meg egy olyan átok, amit soha nem sikerült feloldani. Egy olyan átok ami mindig is kötötte a sidheket, hiszen vérátok volt ez, méghozzá a legsúlyosabb.
Hatalmas ünnepségre készültek a Bruig Na Boannban. A gyönyörű kastély csak úgy szikrázott a napsütésben. A halandó király és kísérete álmélkodva nézte. Ő volt ennek a földnek jogos királya a sidhek pompája azonban még mindig irigységet szült a szívében. Olyan csodás volt a palota, amilyet ő még csak el sem tudott képzelni. Fekete és hófehér szikrázó kövekből rakott falán emberfejnyi vérvörös rózsák tekergőztek. Az ablakok színes képein áttörő fény angyali képeket rajzolt a dús pázsitra. A kíséret megtorpant, amikor beértek az épület szikrázó árnyékába. Túl szép volt ahhoz, hogy beléphessenek, és mind túlságosan féltek a sidhekről szóló különös mondáktól. A király azonban makacs volt és soha senkinek nem vallotta volna be rettegését, főleg nem azt, hogy ezektől a különös lényektől fél, akikből alig néhány tapossa birodalma földjét. A meghívást is csak azért fogadta el, hogy bizonyítsa ő nem tart semmitől. Oldalra pillantva azonban elfogta a bizonytalanság. Mellette hófehér paripán a lánya lovagolt, a birodalom legcsodásabb asszonya. Őt is csak kevély dacból hozta magával, hogy bebizonyíthassa, annyira ártalmatlan lesz ez az egész, hogy még féltve őrzött gyermekére sem jelenthet veszélyt. Botorság volt-e, vagy sem ez már nem számított, a sors kerekei már forogni kezdtek.
A hatalmas kapuk kitárultak, a rajtuk megcsillanó napfény évezredek történelmét világította meg. A mondák ugyanis apró figurákkal a kapukba voltak faragva.
Egy pár lépett ki a kapun, náluk gyönyörűbbet halandó szem még nem láthatott. A királynő aranyfürtjei a nemesfémnél is jobban szikráztak, akár a királyé. Mosolyuk meleg volt és kedves. Beinvitálták a halandókat a díszes csarnokokba. Az emberek szíve kapzsi volt és az első csodálat után irigyelni kezdték a drágakövekkel díszített folyosókat és a márványban futó arany és ezüstereket. Danu gyermekei azonban nem látták ezt, vagy talán nem akarták látni, hinni akartak a rövidéletűek jóságában. Velük ettek velük táncoltak, a mulatság hét hétig és hét napig tartott. A sidhek csodás üstjéből soha nem fogyott ki az aranyszínű ital és a finom fogások is mintha maguktól kerültek volna az asztalra.
Azonban amikor mindenki megpihent mámorosan a báltól a király meglátta, hogy leánya a csodaszép Lug herceg mellett ült. A szívében ismét fellobbant a harag és amikor meglátta a trón mellett álló csodás dárdát odaugrott és az ifjú szívébe döfte. Lug csak nézte a sebet, nem értette hogy történhetett ez. Azonban a csontlándzsa bármilyen lényt megölt, hiszen mágiája ősibb volt, mint bármilyen más varázs. A királyné sikoltva vetette magát a fiára és aranyszínű könnyei elkeveredtek a karmazsin vérrel. A király különös elégedettséggel nézte a megtört sidheket, szemében őrület csillant. Tudta hogy ezért halállal lakol majd, de mégsem bánta.
- Látod mit tett? Látod? Te hívtad ide őt!! Én mondtam, hogy nem szabad! - zokogta a királyné vádló pillantással nézve a férjét. A király csak bámult,úgy tűnt képtelen megmozdulni.
- Danu! Légy te tanúja eskümnek! Halld szavam és vésd szívébe akaratom mindenkinek, akik a te méhedből születtek! Ne térjek meg a Tir na n-Og-ba, míg bosszúm be nem teljesedik! Átkot mondok minden halandó fejére, akinek szívében kapzsiság gyökerezik! Elátkozom mindet, kinek szíve rövid ideig dobog! És elátkozom a férjem, elátkozom az összes ragyogót, akik keveredni merészelnek a rövidlétüekkel! Átok a véremben, vérrel írom az átkom, ez az átok, a sajátom, s ezt az átkot tovább adom!
Ekkor ragyogó fény töltötte be a termet, majd a fényből feneketlen sötétség lett, olyan fekete átlátszatlan sötétség, hogy még a sidhek szívébe is rettegés költözött. Amikor az árnyak feloszlottak a páros helyén egy új alak állt. Lug herceg volt az, de mégsem. A bőre sápadt volt, mint ami soha nem látott fényt. Régi aranyfürtjei helyett mintha árnyak kavarogtak volna a fejét és égkék szeme is már inkább az éjszakát idézte. Anyja pedig eltűnt, nyomtalanul, akár egy lidércnyomás. A herceg azonban fölállt. Sötét pillantása végigvándorolt a teremben lévőkön, majd megállapodott az apján.
- Enyém az anyám ereje és élete, az emlékei és mindene. A részemmé vált, hogy megmentsen engem, én pedig magamba fogadtam az átkát. Nem ismerlek többé se téged, se akik veled tartanak. Ember nekem nem lesz társam soha többé. Ki az, akinek szemét bántja az önámítás és ennek a királynak kevélysége? Az tartson velem!
Ezen szavak után a herceg megindult kifelé. Egy pár pillanatig senki nem mozdult, de aztán néhányan elindultak utána, majd még többen követték. Majdnem a sidhek fele vele tartott. A király csak állt és bámulta a távolodókat. Amikor csak ők maradtak a teremben a kastély rázkódni kezdett a falakról drágakövek hullottak alá. Mindenki futni kezdett és amikor már senki nem maradt az épületbe a csodás vár darabjaira hullott. Nem maradt belőle más csak egy halom kő és néhány szörnyű átok. A halom egyik oldalán Lug herceg állt embereivel, a másik oldalon a király az övéi és a halandók.
Alig pár perce álltak így egymással szemben, amikor a föld megrázkódott és egymástól pár száz méterre két domb emelkedett ki a földből. Az oldalukon hatalmas kapuk voltak egy fekete és egy hófehér, pont olyan, akár a Bruig Na Boann kövei. Lug egy pillanatot sem várt, megindult a fekete kapu felé és hamarosan elnyelte őket Danu teste.
A király még hosszú ideig állt, csak bámulta a semmivé foszló kaput. Arra eszmélt, hogy a gyönyörű hercegnő belekarol.
- Felség, had tartsunk magával. - A király belenézett az ártatlan haloványzöld szempárba, majd a halandó király kegyetlen tekintetébe és biccentett.
A rövidlétű király udvarából sokan a sidhekkel maradtak és beolvadtak közéjük. A sidhe uralkodó maga mellé emelte a gyönyörű hercegnőt és alig öt esztendő múltán megszületett a fiúk Breasal, aki félvér létére hatalmas király lett, de az ő uralmát már egy másik krónika beszéli el. Éppen úgy, ahogy Lug herceg és Aerten nemessidhe gyermekének Andraste-nek uralkodását is.
Hatalmas ünnepségre készültek a Bruig Na Boannban. A gyönyörű kastély csak úgy szikrázott a napsütésben. A halandó király és kísérete álmélkodva nézte. Ő volt ennek a földnek jogos királya a sidhek pompája azonban még mindig irigységet szült a szívében. Olyan csodás volt a palota, amilyet ő még csak el sem tudott képzelni. Fekete és hófehér szikrázó kövekből rakott falán emberfejnyi vérvörös rózsák tekergőztek. Az ablakok színes képein áttörő fény angyali képeket rajzolt a dús pázsitra. A kíséret megtorpant, amikor beértek az épület szikrázó árnyékába. Túl szép volt ahhoz, hogy beléphessenek, és mind túlságosan féltek a sidhekről szóló különös mondáktól. A király azonban makacs volt és soha senkinek nem vallotta volna be rettegését, főleg nem azt, hogy ezektől a különös lényektől fél, akikből alig néhány tapossa birodalma földjét. A meghívást is csak azért fogadta el, hogy bizonyítsa ő nem tart semmitől. Oldalra pillantva azonban elfogta a bizonytalanság. Mellette hófehér paripán a lánya lovagolt, a birodalom legcsodásabb asszonya. Őt is csak kevély dacból hozta magával, hogy bebizonyíthassa, annyira ártalmatlan lesz ez az egész, hogy még féltve őrzött gyermekére sem jelenthet veszélyt. Botorság volt-e, vagy sem ez már nem számított, a sors kerekei már forogni kezdtek.
A hatalmas kapuk kitárultak, a rajtuk megcsillanó napfény évezredek történelmét világította meg. A mondák ugyanis apró figurákkal a kapukba voltak faragva.
Egy pár lépett ki a kapun, náluk gyönyörűbbet halandó szem még nem láthatott. A királynő aranyfürtjei a nemesfémnél is jobban szikráztak, akár a királyé. Mosolyuk meleg volt és kedves. Beinvitálták a halandókat a díszes csarnokokba. Az emberek szíve kapzsi volt és az első csodálat után irigyelni kezdték a drágakövekkel díszített folyosókat és a márványban futó arany és ezüstereket. Danu gyermekei azonban nem látták ezt, vagy talán nem akarták látni, hinni akartak a rövidéletűek jóságában. Velük ettek velük táncoltak, a mulatság hét hétig és hét napig tartott. A sidhek csodás üstjéből soha nem fogyott ki az aranyszínű ital és a finom fogások is mintha maguktól kerültek volna az asztalra.
Azonban amikor mindenki megpihent mámorosan a báltól a király meglátta, hogy leánya a csodaszép Lug herceg mellett ült. A szívében ismét fellobbant a harag és amikor meglátta a trón mellett álló csodás dárdát odaugrott és az ifjú szívébe döfte. Lug csak nézte a sebet, nem értette hogy történhetett ez. Azonban a csontlándzsa bármilyen lényt megölt, hiszen mágiája ősibb volt, mint bármilyen más varázs. A királyné sikoltva vetette magát a fiára és aranyszínű könnyei elkeveredtek a karmazsin vérrel. A király különös elégedettséggel nézte a megtört sidheket, szemében őrület csillant. Tudta hogy ezért halállal lakol majd, de mégsem bánta.
- Látod mit tett? Látod? Te hívtad ide őt!! Én mondtam, hogy nem szabad! - zokogta a királyné vádló pillantással nézve a férjét. A király csak bámult,úgy tűnt képtelen megmozdulni.
- Danu! Légy te tanúja eskümnek! Halld szavam és vésd szívébe akaratom mindenkinek, akik a te méhedből születtek! Ne térjek meg a Tir na n-Og-ba, míg bosszúm be nem teljesedik! Átkot mondok minden halandó fejére, akinek szívében kapzsiság gyökerezik! Elátkozom mindet, kinek szíve rövid ideig dobog! És elátkozom a férjem, elátkozom az összes ragyogót, akik keveredni merészelnek a rövidlétüekkel! Átok a véremben, vérrel írom az átkom, ez az átok, a sajátom, s ezt az átkot tovább adom!
Ekkor ragyogó fény töltötte be a termet, majd a fényből feneketlen sötétség lett, olyan fekete átlátszatlan sötétség, hogy még a sidhek szívébe is rettegés költözött. Amikor az árnyak feloszlottak a páros helyén egy új alak állt. Lug herceg volt az, de mégsem. A bőre sápadt volt, mint ami soha nem látott fényt. Régi aranyfürtjei helyett mintha árnyak kavarogtak volna a fejét és égkék szeme is már inkább az éjszakát idézte. Anyja pedig eltűnt, nyomtalanul, akár egy lidércnyomás. A herceg azonban fölállt. Sötét pillantása végigvándorolt a teremben lévőkön, majd megállapodott az apján.
- Enyém az anyám ereje és élete, az emlékei és mindene. A részemmé vált, hogy megmentsen engem, én pedig magamba fogadtam az átkát. Nem ismerlek többé se téged, se akik veled tartanak. Ember nekem nem lesz társam soha többé. Ki az, akinek szemét bántja az önámítás és ennek a királynak kevélysége? Az tartson velem!
Ezen szavak után a herceg megindult kifelé. Egy pár pillanatig senki nem mozdult, de aztán néhányan elindultak utána, majd még többen követték. Majdnem a sidhek fele vele tartott. A király csak állt és bámulta a távolodókat. Amikor csak ők maradtak a teremben a kastély rázkódni kezdett a falakról drágakövek hullottak alá. Mindenki futni kezdett és amikor már senki nem maradt az épületbe a csodás vár darabjaira hullott. Nem maradt belőle más csak egy halom kő és néhány szörnyű átok. A halom egyik oldalán Lug herceg állt embereivel, a másik oldalon a király az övéi és a halandók.
Alig pár perce álltak így egymással szemben, amikor a föld megrázkódott és egymástól pár száz méterre két domb emelkedett ki a földből. Az oldalukon hatalmas kapuk voltak egy fekete és egy hófehér, pont olyan, akár a Bruig Na Boann kövei. Lug egy pillanatot sem várt, megindult a fekete kapu felé és hamarosan elnyelte őket Danu teste.
A király még hosszú ideig állt, csak bámulta a semmivé foszló kaput. Arra eszmélt, hogy a gyönyörű hercegnő belekarol.
- Felség, had tartsunk magával. - A király belenézett az ártatlan haloványzöld szempárba, majd a halandó király kegyetlen tekintetébe és biccentett.
A rövidlétű király udvarából sokan a sidhekkel maradtak és beolvadtak közéjük. A sidhe uralkodó maga mellé emelte a gyönyörű hercegnőt és alig öt esztendő múltán megszületett a fiúk Breasal, aki félvér létére hatalmas király lett, de az ő uralmát már egy másik krónika beszéli el. Éppen úgy, ahogy Lug herceg és Aerten nemessidhe gyermekének Andraste-nek uralkodását is.
Caridwen- Mesélő - Necradit és Holdfényes udvar moderátora
- Hozzászólások száma : 414
Join date : 2010. Sep. 18.
Tartózkodási hely : A pokol kénköves mélye...
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.