Lynarin Seeragic - Egy kis összefoglaló a későbbiekről.

by **Lynarin Seeragic** Szer. Szept. 08, 2010 5:19 am

Nem egyszerű az élet, ha az ember lánya vámpír, mert én kétséget kizáróan, vérrel megpecsételve az lettem. Miután elváltam a húgomtól, igazából nem tudtam, mit is kezdjek magammal. Hosszú ideig csak sétálgattam azokon a furcsa papírvékony fénylő hártyákon, amik ennek a városnak az utait képezték és csodáltam ezt a gyönyörű helyet. Egészen véletlenül vetődtem el a vérfarkasok városrészébe, amiről akkor persze nem tudtam, hogy mi is az igazából. Három farkas belém kötött, és valószínűleg darabokra szednek, ha nem jelenik meg Constantin. Összebarátkoztam az öreg vámpírral, már ha lehet ilyet használni, ennél, vagyis az én fajomnál... Már élt abban a korban, ahonnan én is jöttem és örült, hogy végre talált valakit, akivel beszélgethet. Ő vitt el a vámpírkirályhoz, aki kivételesen sok időt szentelt nekem és kíváncsian tanulmányozta furcsa félvér mivoltom. Mint kiderült később, félig sidhe voltam, annak minden előnyéve és hátrányával. Szép lassan megismerkedtem a képességeimmel és a vérszomjam is egyre jobban uraltam. Egy ideig Constantinnál laktam, így amikor elment Necradicatba, én is vele tartottam. Nem kellett sok idő, beválasztottak a hercegnők sorába, hiszen az erőm egyre terebélyesedett, minden az új világban eltöltött nappal. Másik rokonaimhoz egy követségi látogatás során kerültem. A vámpírok szövetséget akartak kötni a fekete sidhékkel és engem küldtek el, pár kísérővel, mert megfelelőnek tűntem erre a posztra.
Sok ideig éltem ott az udvarba és gyűlöltem az egészet. Megérintett a szerelem is egyszer és utoljára és emiatt hívtam ki a királynőt párharcra, bosszúból. A küzdelem kemény volt, hiszen nem hiába ő volt eddig a fekete sidhek királynője, de az árnyak és vizek erejével legyőztem, így a helyébe léptem. Azóta vagyok a Árnyak és Vizek királynője és vámpírhercegnő egyben. Az egyetlen, ami beárnyékozza az örömöm, az a testvérem hiánya. Legyen akárhány szövetségesem, bármekkora hatalmam vagy befolyásom, gyakran nagyon hiányzik az ikertestvérem, akiről semmit nem hallottam azóta, hogy elváltunk ott a kávéházban. Remélem a sors egyszer újra egymás mellé sodor minket, mert egyedül nehéz kibírni ennek a kornak a szörnyű viharait.