Vámpírlét

Vámpírlét

Lángol éget... s a heve mégis csábít!
Belül feszít a vágy, porrá tesz, kiszárít...
A szomjazva a vitae-re csak egy a gondolat:
Jer a haláltáncba Mors mesternek szűz áldozat!

Pillangó rebben selymes bőröd alatt.
Kitárja skarlát szárnyát, oh úgy csalogat!
Nem bírom már tovább, szükségem van rá!
Hempergőzni benne, hogy beborítson mint kabát,

Hogy barbárság lenne, őrjöngő pusztítás?
Ez csak puszta, kínzó szükség, semmi más!
Nem élhetek, elvette tőlem a lét pulzáló melegét,
Hát én visszaveszem, örökké, ahogy éj követ éjt.

Az Öröklét hideg kegyetlen álarcos bál,
Hol csak a karmazsin gyémánt melege vár,
A létezés egy tél, dermedt jégpáncél alatt...
Érzed már a fenevadam? Hát SZALADJ!

Add meg nekem azt a édes kéjt, hogy menekülsz,
Hogy a parttalan kínban szendén pislogva elmerülsz.
Végigsimítok arcodon, csókom a nyakadon ég,
Ellopom bársony bőrödről a zsenge rózsapírt én.

S ha a szíved nem ver, hideg és holt leszel,
Majd kacagok, fehér tested fekete torán ember!
Aztán napszálltával folytatódik a kegyetlen játék,
A világ az emberi fátylon túl egy rémítő tájék.

Árnyjáték sötét, morbid csápja nyúl feléd,
Itt te nem vagy más, csak baba, ócska cseléd.
Itt én vagyok a bábmester, ki abyssi szálon,
Hagyja, hogy elrothadt lelke a túlnanra szálljon.

De visszatérek én onnan, kísérteni az fekete éjbe,
Vagy belefulladni egyetlen gyönyörömbe a kiontott vérbe.
S ha karmazsin tombolásom közepette meglátsz,
Eme bosszúálló angyalnak jobb, ha ellen nem állsz!

Ha behódolsz eldobod makacs vasakaratod,
A csók nem fog fájni, szelíden örök álmot adok.
De ha ellenállsz... Ha nem húzod be füled farkad...
Hidd el fehér kezemtől észveszejtő kín fakad!

Nah de ne szaladjunk úgy előre az időbe,
Most jöjj drága csókra, később mész majd a temetőbe.
Áh, de mit fecsegek itt, hiszen már úgysem hallasz...
Maximum már csak a kövér férgeknek vallasz.

Látod, mit tettem? Mire kényszerít eme alantas vágy?!
Úgy csábít és vonz, az emberi bőr oly selymes.. lágy...
Hallani akarom a szavad, hogy elűzze a magányt,
De akkor miért vágyom a sikolyod is? Érted e talányt?

Nem bírom, nem bírom, a bőröm hiába örök,
A szívem megfagyott, meghalt és eltörött...
Úgy hiszem tehát, ilyen maradok én örökre,
S nálam ez nem csak üres szó: mindörökre...