Ősi erdőség

Altmyrcától délre hatalmas sötét erdőség húzódik. A növényzet egészen Blooxig terjed, a farkasok városának egészen a határáig elér.
A varázsvárostól olyan jó 2-3 km-re kezdődik az erdő, ami olyan öreg és hatalmas, hogy egyeseket egészen elvarázsol, amikor belépnek a sűrű lombkorona alá.
A földet moha fedi, a fák szárai pedig mintha az égig nyújtózkodnának. Ilyen hatalmas fákat, mint amik itt vannak, szinte sehol máshol nem lehet látni.

/Hosszú ideje nem repültem ennyit és mikor legelöször tettem, akkor is csak felfelé kellett a "mennyiekbe". Nehéz volt, de ez hosszabb./
- A Domboknál élnek. Hmm... mi is a neve pontosan a városuknak?
/Tűnődöm pár percig, majd felelek a kérdésre./
- Uclyssenek hívják. De ott még nem jártam. Viszont ismerek valakit aki elvezethet oda. Ha úgy alakul, akár közösen is mehetünk. Feltéve, hogy a húgom ott lesz.
/Nézek rá. A hosszú út, láthatóan kikészítette. Lassabban száll és, mintha a vérveszteség miatt is gyengülne fénye./
- Leszállunk!
/Jelentem ki. Elkezdek ereszkedni, nem messze a sötét erdőségtől érek földet. Nem látok sehol harapnivalót, pedig jól esne valamit elrágcsálni./


{129}

* Danu gyermekei *

- Óh, az egekre.
/Nyögöm ahogy földet érek és szinte rögtön fél térdre is ereszkedem. A fejem lüktet és a látásom is elhomályosodik. Szerencsére a rám törő hányingert le tudom gyűrni./
+ Mi a fene történik?
- Valami itt nagyon nincs rendben.
/Érzem, hogy a bennem élő mágia és az ami Lyntől származik együtt próbál enyhíteni fájdalmaimon és szembeszegülni azzal mi a vesztemre tör, de mind hiába. /
- Valami…. Valami van itt. Érzem. És nem lát minket szívesen.
/Újabb áradata zúdul rám a rosszullétnek és csak nagy nehézségek árán tudok felegyenesedni. Szinte tombol a bennem lévő hatalom, ahogy próbálja védeni önmagát. Lyn ajándéka közben vadul vonaglik bennem. Bár a kettő különbözik mégis oly hasonlóak, és lassan, fájdalmasan lassan idomulnak csak egymáshoz. Még oly messze van, hogy igazán összhangba kerüljenek./
+ Vajon mire lennék képes, ha ezt tudatosan tudnám irányítani?
/Nekitámaszkodom egy fának és megdörzsölöm az arcomat. Megrázom a fejem, így próbálva kitisztítani. Nem sok sikerrel. Megérintem óvatosan a nyakamon lévő apró sebeket, szinte lángolnak, de mint ha nem itt szivárogna el az erőm./
- Na jó, azt hiszem ez most nem volt a legjobb ötletünk. Valamit ki kell találnunk, különben maga alá temet ez az áradat. Te is érzed?


{46}

/Egykedvűen nézek a rosszullét határán lévő társamra./
- Ez itt teljesen természetes. Nem ez az egyetlen ilyen -számodra furcsa-, hely.
/Megmozgatom kicsit a szárnyaim. Érzem, hogy enyhén zsibbad, mint amikor egy hosszú edzés után mozdítottam meg végtagjaim./
- Amit te természetellenesnek tartasz és azt gondolod, hogy nem lát szívesen, az teljesen normális. Nem gondoltad, hogy bolyhos felhők és nyuszik, meg rózsaszín virágok között lelünk rá egy szent helyre?
/Karba fonom a kezem magam előtt./
- Az áradat amiről beszélsz, nem más mint a zagyva fecsegésed. hamarosan rókázásba folyik, mert sok volt a vérveszteség. Ennyi a rosszulléted oka. Soha nem voltál véradáson?
/Kelletlenül fújok egyet, majd a közeledő alakra vetem tekintetem. Csendben figyelem főtörését, mikor már Éadromt istápolja./
- Nem vártunk sokat rád, Raven. Egy nő mindig késik. Ö itt Éadrom. Nemrég egy vérszívó evett belőle.
/Mutatom be a kölyköt, és mondom el a helyzetet./


{130}

* Danu gyermekei *

- Oh, hogy az a.... Tereus, ennél nagyobb tuskó lennél, fát lehetne rajtad vágni. Őszintén nem értem, hogy egy angyal, hogy lehet ilyen tompa agyu.
/Fakad ki végül belőlem „társam” szűntelen becsmérléseinek hatására./
- Nem a vérveszteség a bajom, azzal megbírkózom. De mindegy, ennek a megértése számodra túl nagy feladat lenne.
+ És ha még egyszer vérszívónak nevezed én magam verek értelmet abba az ostoba fejedbe!
/Az új jövevény szinte kérdés nélkül fordul hozzám. Érzem, ahogy hatalmát felém irányítja és belém áramoltatja. És bár kínjaim gyökerét ki nem tépheti, de testem fájdalmait képes volt enyhíteni, így bár még mindig a fának támaszkodom, már képes vagyok megállni a lábamon. /
- Ne haragudj, az előző kirohanásomért, sajnos vannak határai annak amit képes vagyok elviselni tőle. Renaviel igaz? Nekem azt mondták, egy bizonyos Ravennel kellene itt találkoznunk. Te lennél az?
/A testi kínok enyhülésével lelkem kettőse már nagyobb erőt fektethet saját és egymás védelmébe, így a környéket belengő mágia lassan kiszorul lelkemből és az arcomba is visszatér lassan a szín./
+ Oh Lyn, merre jársz most? És mégis, mi kezdődött el bennem?
- Mondd csak, neked is szent meggyőződésed, hogy csak az idegenek megbéklyózása segíthet a világon, vagy te hajlandó lennél békésebb megoldást is számba venni?
/Könyörgőn pillantok rá majd megdörzsölöm a nyakam és óvatosan megmozgatom a szárnyaimat. A testem már nem szenved, legalábbis nem úgy mint eddig, de érzem, hogy messze nem vagyok erőm teljében. Összehúzott szemmel pillantok az erdő mélye felé és akaratlanul is próbálom kifürkészni a rám sújtó hatalom forrását. /
+ Ki vagy te?


{47}

* Danu gyermekei *

/És akkor fény kél nyugatról, borzongató, szembántóan tiszta és ragyogó fény. Az egész erdő ragyog belé és a vegytiszta hófehér lángok hideg tüzükkel belemarnak a levelekbe. Felfalják a zöldet és éles tiszta fényükben mindennek az árnyéka átragyog...
A fény egyre csak növekszik, isteni tüzének elementáris pusztító erejébe szinte beleremegnek a beszőtt fák. Minden hang elhal, hogy utána a felharsanó sikoly még bántóbb, még pusztítóbb legyen.
Beleremegnek a fák, de talán még az égbolt is. Aztán meglátjátok őt. Egyetlen alak közeledik, a fény mintha az ő testéből áramlana elő./
- MIND BŰNÖSÖK VAGYTOK, ÉS AMIKOR ELJÖN AZ ÍTÉLET IDEJE, LELKETEK MOCSKOS TÜKRÉBEN MEGLÁTJÁTOK AZ IGAZI VALÓTOKAT.... BORULJATOK HÁT TÉRDRE FÖLDI FÉRGEK ÉS FELEDVE BŰNEITEKET TEGYETEK JÓT, KÜLÖNBEN A LELKETEK A POKOLBAN FOG ROHADNI, HOGY KÍNOK KÍNJÁT ÉLJE ÁT, AMÍG A TÜKÖRSZFÉRÁBÓL KISZAKADVA ÚJRA NEM INDUL A TEREMTÉS MŰVE HOGY KÁRHOZATOTOK VAGY SZENVEDÉSETEK ISMÉT MÉRLEGRE TÉTESSEN!
/Nem tudjátok mikor kerültetek a földre, de már mind a hárman fekszetek, a fületekből dől a vér, elsőre a hangokat sem halljátok...
Aztán az angyal leszáll körötte a fehér lángok szinte felfalják a füvet és a fákat, mégse sértik meg azokat. Szinte ránézni sem tudtok, a teste mintha egy merő ragyogásból szőtt test lenne. Aztán hirtelen egyik pillanatról a másikra kialszik a fényt.
Ha hunyorogva pislogtok néhányat egy férfi arcába nézhettek, vagy láthatjátok vakítóan fehér öltönyét, amit mintha vonagló fényből fontak volna.
Egyesével odalép hozzátok. Megérinti Raven könnyes arcát, majd biccent./
- Bűnös vagy húgom, de vezekelsz bűneidért...
/Majd Éadromhoz lép. Megérinti az angyal arcát, majd felegyenesedik, tűnődve néz egy pillanatig, aztán biccent. Utána Tereushoz lép. Az arcához ér, majd elrántja a kezét, minta a bőr égetne.../
- Te elkárhoztál porhüvely. Ha nem látod be bűneidet, az örök kárhozat lesz a jutalmad... Bánd meg őket és vezekelj. Ha megtaláltad a hited, keresd fel Őt...
/Tereus a földön fekszel, és még látod, ahogy a fehér lángok mintha felperzselnék a másik kettő testét, aztán kihuny minden fény, és zavaróan nagy sötétségként nehezedik a tájra a délutáni napfény. Fázol, a fejed pedig hasogat. A másik kettőnek nyoma sincs sehol. Ellenben a fűben pihenve megakad a tekinteted egy vörösen szikrázó kövön.../

*Éadrom a kórteremben tovább.*

/Nem tudom honnan jött és mikor tűnt el a problémám forrása, de nem is érdekelt jelen pillanatban. Ráülök lábamra miközben próbálok felegyenesedni. Mocskosul hasogat a fejem, így két kezem közé fogom, hogy megakadályozzam szétrobbanását. Ennyire egyszerűen azért ez nem megy, így kénytelen vagyok gyógyítanom is magamon. Nehezen meg, hiszen nem tudok koncentrálni rendesen. A migrén ehhez képest kutyafüle. Sokszor volt már agyrázkódásom, az edzések és versenyek miatt, de azok is eltörpülnek ehhez képest. Ösztönös védekezésem(?), viszont kis idő múltán csillapította a kárt./
+ Ezt még vissza kapod, bárki is légy! +
/Mikor a hunyorgásom csillapodik és végre felfogom mit is látok, felkelek és oda megyek a vörös kőhöz. Letérdelek és felveszem./
+ Ezt adta Ramiel, hogy vigyük el a templomba. De hol van a másik kettő? +
/Körbenézek, hátha észreveszem valahol a dobozt, vagy a hiányzó darabokat./


{131}

*Danu gyermekei*

/A többi követ nem találod sehol. Csak egy fekszik a fűben, ha megérinted, a kó meleg, illetve olyan hőmérsékletű, mint a bőröd, mintha élne...
Szinte meg mernél rá esküdni, hogy amikor a tenyeredbe zárod, még a pulzusát is érzed... A többi kő azonban nincs sehol, ahogy a doboz sem./

/Fejfájásom elmúlik, de helyette kezemben érzem szívem dobbanását./
+ Kezd az agyamra menni ez az egész! +
/Bosszankodom magamban. Nem látom semerre a két agyalt, sem a dobozt, amiből ez a kő hiányzik./
+ Már ha ez valóban egy kő és nem valami élőlény, aki karmazsin drágakőnek álcázza magát! +
/Nézem a kezemben lévő apróságot. Feltápászkodom és elindulok a mohás ösvényen, az égig érő fák között./
+ Remélem nem lesz több kellemetlen meglepetés! Nem erről volt szó ugyanis Ramiel! +
/Lassan lépkedek, de határozottan. A kellemetlen érzés -mely az erdőből árad-, körülvesz, de nem foglalkozom vele. Nem tud eltántorítani./


{132}

/Talán a hely, vagy az egyedüllét teszi, de teljesen elvesztem az idő érzékem. Nem beszélve arról, hogy nehezen, de be kell ismernem azt is magamnak, hogy eltévedtem./
+ Nem nagyon, csak egy kicsit! Mivel én itt vagyok, csak azt nem tudom, hol az az itt. Szóval nem vészes a helyzet! +
/Fanyar cinizmussal összegzem a helyzetem. Már majdnem hangosan is elkezdek káromkodni, mikor végre meglelem a szentélyt, ahova indultam./
+ Nah végre! +
/Megállok az egyik árkádos boltív aljában. Onnan nézem meg a helyet és az égi fényeket. Utóbbi jobban elnyeri tetszésem, bár a hely sem rossz.
Kezemben lévő élet, jelzi, hogy itt van és ne kalandozzak el nagyon. Nem örülök, hogy égetni kezdte a kezem, de egyenlőre nem elviselhetetlen a fájdalom, így még nem dobom el jó messzire. Még. Ránézek és összevont szemöldökkel, mintha érthetné amit mondok, halkan megjegyzem./
- Ha nem maradsz nyugtunk a vízben találod magad!
/Megrázom kicsit, mintha ezzel rendre tudnám utasítani, bár nem reménykedem benne./
+ Rosszabb vagy mint Éadrom! +
/A középen elterülő víztárolóhoz megyek. Leülök a szélén. Kezeimet magam mellé teszem kétoldalt letámasztva, fejemet felvetem és szemlélem még egy ideig az égen táncoló fényeket./


{133}

*DGY*

/Úgy tűnik a kő nemigen hallgat rád. Amikor leülsz vele a medence szélére olyan lánggal lobban fel a kezedbe, hogy az már tényleg fáj. Ha ránézel láthatod, hogy ott maradt a nyoma, szó szerint égési sérüléseid lettek tőle.
Őrülten pulzál, lángol és mostmár vöröses lánggal izzik. Ez az apokaliptikus villózás ránt ki a fény elmélyült nézegetéséből./

/Hirtelen kapom el a kezem és fel is szisszenek a fájdalomtól. Olyan hirtelen érintett, amire nem tudtam felkészülni./
- A jó büd...
/A káromkodés végét magamba fojtom. Koncentrálok arra, hogy megtudjam magam gyógyítani, de ez súlyosabb mint az eddigiek, így nem megy tökéletesen. Csak a fájdalmat tudom kicsit enyhíteni./
- Ramiel, ezért még számolunk!
/Haragos szemekkel nézek a lángoló kőre. Kezemet bele teszem a vízbe, remélem az csillapítja majd a forróságot. Közben a lábammal bele rugók kicsit a fájdalom forrásába, minek következtében, az bele pottyan szép kis ívben a vízbe./


{134}

/Amint a víz forrósodni kezd felpattanok és bele törölöm a kezem nadrágom szárába./
- Ramiel, nem lesz elég az a graw amit eddig fizettél, hogy ezt megúszd!
/Mormogok az orrom alatt, lassan lépkedek hátra, mikor elkezd növekedni a "kő", mint egy mag, ami kihajt. Hátamat csakhamar a szentély egyik fala érinti. Onnan szemlélem a tüzes létezőt./
- Remélem ez volt a terved, és nem ellenkezőleg Ramiel.


{135}

/Döbbenten nézek magam elé. Nem tudom eldönteni, hogy most kire haragudjak jobban, erre a lényre, vagy Ramielra aki bele rángatott az egészbe./
+ Ramiel, most már tényleg érik egy gyomros Neked! +
/Fogcsikorgatva szemlélem a kis semmiből hatalmassá duzzadt valamit. Kitárom szárnyaim és felreppenek. Az erdőbe nem mehetek vissza, mert csak az időmet fecsérelném a bolyongásban. Még vetek egy utolsó pillantást a lent kavargó valamire és a szentélyre, majd elindulok a "mennyországba". Tájékozódási pontként a sarkcsillagot használom, mikor már eltűnnek a sarkfényre emlékeztető, az atmoszférában villódzó mágneses mező hullámai./


{136}