Arion Scelter

by **Arion Scelter** Csüt. Feb. 02, 2012 11:15 am

Karakter régi neve: Davis Blaine
Karakter új neve: Arion Scelter
Kora: 19 éves
Születési hely: Anglia - Manchester
Fátyolos város: London
Faj: Fey - Sötét sidhe

Előtörténet

Hatalmas viharfellegek gyülekeztek az égbolton, a feketéllő felhők vészjóslón takarták el a nap fénylő sugarait, sötétségbe borítva London utcáit, parkjait, és folyóját. Már csak fényfátylak szűrődtek át a sötét égbolton, olybá festettek, mintha a mennyekből nyúlnának alá hatalmas függönyként, amelyet az angyalok aggattak ki mosás gyanánt. Az állatok mind visszahúzódtak már a rejtekeikbe... egy pillangó is azon sürgött, hogy olyan helyre érhessen, ahol átvészelheti a vihart. Izegve-mozogva reppent fel és alá, hol pedig jobbra, balra irányt váltva. Mivel más lehetőséget nem látott, egy apró, sikátor melletti üzletecske eresze alá fészkelte be magát a vész elől. Csápjait az üvegre tapasztotta, és várta, hogy elkezdődjön. Csend honolt a boltocskában, egyetlen vendég sem törte meg a némaságot, amely órák óta lakozott a régiségek, mások szemében lomoknak beillő portékák között. Poros és áporodott levegő lengte be a helyiséget. Az egész üzlet csupán két polcsorból állt, a bejárattól jobbra-előre az egyik, balra-előre pedig a másik. A két kisebb, folyosósáncoknak beillő polcokat követően ott volt egy kis pult, mögötte egy hintaszékkel. A kellemes ülőalkalmatosságot párnák szegélyezték, és lassan ringadozott... valaki nem is olyan régen kelhetett fel belőle. A hatalmas falióra ketyegése, amely a szék felett kattogott, is csak félve hangzott, a kakukkmadár pedig ki sem mert bújni az odvából, amikor tizenkettőt ütött. Az igazat megvallva már régóta elromlott, de a tulajdonos, az idős indiánasszony nem akarta megjavíttatni. Úgy volt vele, ha meg kellett történnie, hát bizony az idők végezetéig úgy marad szegény... vagy legalább addig, ameddig bírni fogja az anyaga. Erős jegenyéből készült a műtárgy, az idő foga nem látszott meg a lakkozásán sem. Ellenben a belső , fémes szerkezeteket már megharapdálta az idő rozsdás foga.

Az idős, indiánra emlékeztető nénike lassú léptekkel, inkább totyogásnak nevezhetően haladt a szűk sorok között, hol meg-meg állva, megigazítva a termékeit. Aprót szusszanva tekintett vissza, dél elmúlt már egy perccel. Megrázva a fejét folytatta útját egészen az ajtóig, melynek kicsiny ablakán kikukkantva méregette a belátható járdaszegélyt, meg persze az út túloldalát. Amott egy fiatalt pillantott meg, aki kabátját a fejére húzva szaladt át egy emeletes busz előtt, karját oldalra nyújtván, mintegy elnézést kérvén a sofőrtől, vagy éppen nemzetközi jeleket mutogatva annak. Nem tudta eldönteni, de nem is akarta igazán. A kölyök megtorpant a bolt előtt, majd megrázta a kabátot, és előre tekintett. Egy fél mosolyszerűséggel az arcán lépett be az üzletbe.
- Csókom...
Be sem tudta fejezni a mondatot, az idősebb nő korholón legyintett egyet felé a levegőben. Azt követően sarkon fordult, majd azzal a lassú tempóval, amivel elindult a székéből, indult meg most vissza felé. Amikor már háttal állt a fiatalnak, elmosolyodott, de aztán lehorgasztotta az ívet az ajkairól, és korholó hangnemben szólalt meg.
- Elkéstél!
A szó kiejtése közben megemelte balját, és mutatóujjával a mennyezet felé mutatott. Ezzel is jelezni szerette volna szava fontosságát. Aztán csak battyogott tovább, a fiatal fiú pedig mögötte. Miközben hallgatta a nőt, megszabadult a kabátjától.
- Az akasztóra tedd, még összevizezel nekem mindent!
Davis hümmentett egyet, majd odaballagott a pult mögötti fogasokhoz, és felakasztotta rá bőrkabátját. A fiatalon egy fekete farmernadrág volt, zsebekkel a combján is, és különféle lifegőkkel az oldalán. Cipőnek egy bakancsot választott mára, mielőtt nekiindult a nevelőintézetből, azért az időjárást megnézte az interneten. Eléggé kopott volt már a lábbeli, most készült volna újat venni, ha megkapja ma a fizetését az asszonytól. Fehér rövid ujjú pólót viselt, rajta pedig egy fekete, varrt pulóvert. Most, idebent attól is megszabadult, felkészült, hogy a munkában azért meg fog izzadni. Ahogyan levetette, egy pillanatra kivillant valami feketeszín a póló ujja alól... csupán egy pillanatra. De a székében ringatózó öregasszonynak elegendő volt, hogy észrevegye.
- Az mi?
Bökött előre, a foltra mutatva. Davis meglepődve mérte végig a kezét, először azt hitte, valami ráragadhatott, amit nem vett észre. Mivel azonban nem látott a karján semmit, így kérdőn tekintett fel.
- A válladon!
Morogta az asszony, összeszűkítve a szemeit. A kölyök felhúzta jobbjával a fehér anyagot, majd megmutatta a nőnek. A bal vállán egy hatalmas hópehely tetoválás éktelenkedett, felette pedig egy apró félhold.
- Mhmhh, ülj le!
A hangja már nem volt annyira parancsoló, annak ellenére sem, hogy a szavak bizony ezt sugallták. Davis nem kérdezett kétszer, addig sem kellett dolgoznia, amíg üldögélt. Ellenben a munkaideje ketyegett, a fizetés pedig szépen lassan csepegett a számára.
- Meséld el az életed útját, ma nem szeretnék felesleges dolgokról cseverészni!
Az idős indián küllemű nőszemély összefonta a karját, és lassan ringatva magát figyelte az előtte, pulton üldögélő kölyök arcát. Davis kissé meglepődött az eseten és nem igazán akaródzott belekezdeni a dologba.
- Senkinek nem fogom továbbadni!
A fiú haloványan elmosolyodva, némi gúnnyal fűszerezve a vigyort vonta meg a vállát. Elvégre, úgy volt vele, ha a nő elmeséli bárkinek is, biztosan agyalágyultnak fogják nézni. A helyiek mind féltek tőle, mert állítólag valami sámán volt annakidején. Davis már olyan mókás történeteket is hallott róla, hogy több ezer éves. Ezeket persze mindig a röhejes kategóriába sorolta, elvégre, alig ismert olyan embert, aki a százat megérte, nemhogy az ezret. Képtelenség, minden tekintetben.
- Rendben van, végtére is, miért ne?
Fenyegetőn emelte meg mutatóujját, amit színpadiasan megrázott a levegőben. Aztán belekezdett... belekezdett egy olyan történetbe, amely cseppet sem tartozott az átlagosok közé. Nem volt az a tipikus angol kisfiú, nem volt egy hétköznapi fiatal. Annyi mindennel dobálta meg a sors, hogy csoda volt egyáltalán az is, nem őrült meg. Bár ezt egyes nevelőintézetes társa, társai cáfolták, mégpedig keményen.

Davis lepattant a pultról, majd az amellett lévő poros és cipőfoltos szőnyegre heveredett lótuszülésben, kezét a padlózaton megtámasztva maga mögött. Egy sóhajjal, meg persze fintorral tekintett fel.
- 1992. január elsején születtem, hajnali három, negyvenkettőkor, Manchesterben, a Memorial Hospital-ben. Esett a hó, és telihold volt, ezért a tetoválás. Legalább ennyi emlék maradjon meg azokból az időkből. Persze ezeket a dolgokat már csak később mesélték nekem, de ebbe ne is menjünk egyelőre bele. Legyen elegendő annyi, hogy miután a világra jöttem, nem volt éppen meseszép az életem. Az első pár évben, amikor még nem tudtam magamról, a gyámosok elvettek az anyámtól, mert egy idősebb bácsika, a szomszédunk feljelentette, hogy ver, és itt-ott véletlenül elhagy... teszem azt, az udvaron, a hátsó kertben, a garázsban. Meg persze az életvitele miatt nem igazán képes felelősségteljes anyukaként viselkedni. Ez így eléggé cinkes, de a nő címeres kurva volt, rengeteg kuncsafttal… ahogyan tudom ráadásul, leélt állatokkal, akik a fizetésük felét arra költötték, hogy valaki kielégítse őket. Drogosok, alkoholisták, lecsúszott vezetők, egytől egyig szánalmas idióták, akik azt sem érdemelnék meg, hogy éljenek. Gyanítom, mondanom sem kell, hogy a nagy többséget bizony rendes családi körülmények várták otthon. Ezek meg inkább fizettek egy mihaszna lotyónak a szolgáltatásaiért… nem értettem őket, ma sem értem igazán. Ezt a sztorit csak azért tudom, mert a nevelőintézetbe a magát anyámnak nevező nőszemély be-bejárkált meglátogatni. Olykor hozott ételt, vagy ajándékokat, de nem nagyon érdekelt a történet. Vert kiskoromban, akkor meg minek törődnék vele akár egy percet is?
Az öregasszony kicsit fészkelődött, majd összeszűkített szemekkel, röpke gondolkodási időt követően szólalt meg.
- Azt akarod mondani nekem, hogy semmit sem érzel az édesanyád iránt?
Davis megvonta a vállát, meg fintorgott egy kört. Ez tipikusan az a fajta arcjáték volt, ami leírta, nem nagyon izgatja a történet.
- De, utálom!
Vetette oda nemes egyszerűséggel, bár mélyen… valahol tényleg nagyon mélyen, a lelke legeldugottabb bugyrában vágyott rá, hogy bárcsak neki is olyan családi háttere lett volna, mint mindenki másnak.
- Miért szeressek valakit, aki vert, nem törődött velem. Aztán, miután ráébredt, hogy mit dobott el, kezdett csak látogatni? Évekig be sem dugta a pofáját hozzám, ramaty életem volt… most meg holmi ajándékokkal akarja megvenni a múltat, meg a szeretetet? Nem vagyok ő, én nem adom el magam minden szarért.
Az öregasszony hümmentett egyet, majd intett, hogy folytatódjon a történet. Azt nem tette hozzá ugyan, hogy meglepő a fiatal érvelése, de ezt elraktározta magában.
- Olyan négyéves koromtól tudom felidézni az élményeket. Ha nagyon megerőltetném magam, menne hároméves korom környékétől is, de a dupla fizetés annyira nem nagymérvű. Meg, apróságokat azért csak ki lehet hagyni. Szóval, négyévesen már két éve bent rohadtam a nevelőintézetben, és noha akkor még szende gyereknek számítottam, nem kellettem a kutyának sem. Az évek szépen lassan teltek, olyan hatéves lehettem, amikor teljesen feladtam, valaha is lesz családom, vagy bármi, ahová tartozhatok. Két éven keresztül be-bejárkáltak az emberek, és soha nem választottak ki. Egyszer egy idősebb nénike lett volna, de amikor megtudta, honnan vagyok, azt mondta, kizárt, hogy elvigyen. Nagyon szarul éreztem magam, gondolom mondanom sem kell mennyire. Az anyám nem foglalkozott velem, másnak meg nem kellettem… úgy éreztem magam, mint egy rossz korcs, egy idegen kelés a világban. Ráadásképpen abban az évben kezdtem ráébredni, hogy az élet nem éppen habos torta. Odabent vállaltam borítékozós munkát, mert rájöttem, hogy némi apró tök jól tud jönni, bármire elkölthetem. Ráadásképpen az idősebbek mondták, hogy ők már kijárhatnak a városba is… gondoltam, addigra megtakarítok egy keveset, és tudok majd vásárolni ezt-azt. Ruhákra, egyebekre fogom elszórni. Alig fél éve csinálhattam, amikor a szobatársam egyik pillanatról a másikra kiment a szobából. Bejött helyette két idős srác. Akkor már tudtam, hogy probléma lesz. Hírhedtek voltak, kicsiket vertek, szerették alázni a gyengébbeket. Közölték, hogy szeretnék megkapni a védelmi pénzüket, ami gyakorlatilag a teljes féléves mellékkeresetem volt. Természetesen nemet mondtam, mire jól elvertek. Kitörték két fogamat, és varrni kellett a fejemet az eset után. Én nem tudtam túlzottan sokat felmutatni, viszont eldöntöttem, hogy megtanulok verekedni. Arra gondoltam, nemcsak idebent, de ha egyszer kijutok, akkor ott is hasznát fogom majd venni. Volt a nevelőintézetben egy sportterem, ahová heti két alkalommal egy idős pali jött edzéseket tartani. Kravmagát tanulok már tizenhárom éve folyamatosan. Egyetlen pillanatra sem volt kiesés. Amikor megkaptam a verést, egy jó hétig lábadoztam, a többiek pedig csúfolni kezdtek, hogy arra sem vagyok képes, megvédjem magam… és teszem hozzá gyorsan, a pénzem is elúszott. Kellett egy nagyobb löket, hogy erőszakra erőszakkal válaszoljak? Más lehetőségem nem is igazán volt. Alig fél év telt el, iskolába jártam, edzésekre, és persze mellette továbbra is dolgozgattam apróságokat… de megint beütött a krach. Mivel a két srácot eltanácsolták máshová, naná, hogy a helyükbe mások léptek. Megint megkaptam a verést, megint elvették a pénzemet, de most volt egy aprócska különbség is a két eset között. Nem csak én kerültem a gyengélkedőre. Az egyiküket sikerült lenyomnom, eltört egy bordája a rúgástól, amit bevittem. Mondanom sem kell, éjszaka még egy kicsit megrámoltam, így reggelre sokkalta rosszabbul festett, mint amikor behozták. Miután kikerültem, a másik kölyköt is elkaptam. Megvártam, amíg egyedül kitette a lábát egy eldugottabb folyosóra. Úgy összevertem, mint annak a rendje, és megfenyegettem, ha elmondja valakinek, akkor megkeresem, és kinyírom. A pénzemet noha nem kaptam vissza, mert elköltötték, elvettem a karóráját és a kabátját. Jó kis márkás volt mindkettő. Akkor jöttem rá, hogy a behajtóknál rengeteg pénz mozoghat, már persze gyermekszemmel mérve, ha pedig nem pénz, akkor meg más értékek. Tudtam, fenn kell tartanom a látszatot, az nagyon fontos, így továbbra is dolgoztam, hogy ne tűnjön fel, a kelleténél több pénzem van.... amit persze azoktól szedtem be, akik másokat nyúltak meg. Egy idő után már nem kellett utánuk mennem, az idősebbek kerestek meg, és tették le az asztalomra a begyűjtött összegek egy részét. Szemet hunytam felette, hogy nem az egészet rámolták ki a zsebükből, így én legalább meg tudtam húzódni a háttérben.
Az öregasszony kelletlenül húzta el a száját, ő bizony azt gondolta, a csibész, aki nála takarít azért jár ki, mert szegény, és kell neki a pénz.
- Azt mondod, te lettél a vezetője az egész bagázsnak?
Davis megrázta a fejét egy mosolyt megeresztve.
- Dehogy, nem voltam én senki sem! Egyszer sem mondtam, hogy hozzák be a beszedett pénzeket, maguktól tették meg egy idő után.
Egy hümmentés hangzott a hintaszék irányából.
- Azokra nem gondoltál, akiktől elvették?
A fiatal előre dőlt, pár pillanatig csendesen méregette a padlózatot, a kezével pedig a szőnyeget piszkálta. De aztán csak feltekintett.
- Először nem! Évekig örültem neki, hogy a melóm mellett extrajövedelemre tettem szert. Aztán, amikor tizenkettő lettem, történt egy baleset. Éppen a folyosókat róttam a nevelőintézetben, és egy ajtó előtt elhaladva halk nyöszörgést hallottam. Lányvécé volt, így először elgondolkodtam, hogy bemenjek-e, de aztán csak kirúgtam az ajtót. Egy velem korú, vörös hajú, szép arcú, számomra névről nem, de arcról ismert lányka hevert a földön. Az egyik szeme be volt vérezve, a másik lila volt, egyéb színárnyalatokkal. Nem is ezen döbbentem meg igazán, hanem azon, hogy amikor oldalra fordította a fejét, hogy lássa, ki érkezett, a halántéka környékén akkora vérfolt garázdálkodott, mint a Grand Canyon. Abban a pillanatban nyeltem egy nagyot, és emeltem meg a fejemet... a vécében volt egy csap, meg volt repedve, az oldalát pedig vörös massza borította. A lányka erősen szuszogott, de nem szólalt meg. Egy szitokszó, máig emlékszem, ennyi jött ki belőlem. Rohanvást szaladtam az ügyeletes tanári szoba irányába, ahol jelentettem az esetet. A lányt kritikus állapotban szállították el a kórházba. Egy hét elteltével közölték, hogy menjek, elvisznek valahová, de konkrétumokat nem mondtak. Hosszú évek után először jártam a nevelő falain kívül. Az udvarra ki szoktam menni, de az egy teljesen más történet, itt valóban szabadnak éreztem magam. Némán, a kocsi üvegének nyomva a homlokomat bambultam az utcákat, a parkokat, az embereket. Új és ismeretlen embertömegeket az utakon. Egy kórház előtt álltunk meg, a kísérőtanár közölte, hogy a harmadikra fogunk menni. Pár sornyi lépcsőzést követően egy szobába vezetett, ahol egy kötözöttfejű ismeretlen feküdt az ágyon. A kérésére a tanár hátrahagyott minket egy kis időre. Mint kiderült a kislány elmeséléséből, ő kérte meg a tanárokat, hogy hadd lásson, mert nekem köszönhette, hogy még van egyáltalán. Elmondta, hogy nem akarta odaadni a pénzét két fiúnak, ezért azok megverték. Elmondta, hogy az utóbbi időben egyre többet és többet vettek el tőle, ha nem volt pénz, akkor mást. Most először tudatosult bennem, honnan vannak a lóvék, ez pedig szar érzés volt. Főleg, hogy Anne, így hívták a lányt, története is hasonlatos volt az enyémhez. Senkinek sem kellett, dolgozott egy kis pluszért, ha kikerül, legyen hogyan elindulnia az úton. Odabent van lehetőség iskolába járni, utána meg gimnáziumba, amíg ki nem eresztenek minket... ez pedig kell, különben utána esélye sincs az embernek. Akkor és ott eldöntöttem, hogy nyomni fogom a tanulást, és dolgozom majd, mint a hülye, mert nem akartam nincstelen és nélkülöző életet. Amikor visszamentem az intézetbe a tanárral, megváltozott valami. Attól a naptól főnök lettem, úr, ha úgy tetszik. Mégpedig a magam ura. Gyűlöltem az embereket, rájöttem, hogy nem vagyunk többek beszélni tudó állatoknál. Magamat is megutáltam, hogy ennek a rohadt és velejéig romlott fajnak az egyedei közé tartozom.
- Érdekes!
Vetette közbe az öregasszony, annak ellenére, hogy a fiú még folytatta volna a történetét. Meglepődött, mert nem igazán találkozott még olyan emberrel, aki az emberi fajt magát gyűlölné, a fiú volt talán az első.
- Ebben nincs semmi érdekes, utolsó rongydarabok vagyunk! Egyetlen önzetlen embert sem tud mutatni, egyetlen olyat sem, akinek ne lenne valami hibája... ez az érdekes. Talán Anne hatására, talán csak azért, mert átértékeltem a dolgokat, az egyik hétvége estéjén a közös étkezéskor megkértem a tanári kart, hadd beszéljek a diákokkal egy rövidebbet. Virágnyelven elmagyaráztam, ha még egyszer valakit azon kapok, ha csak megtudom, hogy pénzt vesz el a másiktól, én levadászom, és a lány után küldöm. Nem kellett túlzottan sokat várni, már az azt követő estén bejött hozzám egy kiskölyök, hogy őtőle bizony elvették a pénzét, neveket mondott, időpontot. Hatalmas fülessel jutalmaztam, és kizavartam a szobámból, utáltam a spionokat... tudom, én kértem a beszéd alkalmával, hogy tudomást szerezzek ezekről a dolgokról, de azt gondolom, ez kijárt. A két srácot elpicsáztam, nagyon elvertem őket. Az egyiknek eltördeltem az ujjait, a másik megúszta bordatörésekkel. Nem találtak ellenem szóló bizonyítékot annak ellenére sem, hogy a kettő vallott. Az ügy annyiban maradt. Jómagam eközben már nem borítékozásból éltem. Az éltem erős kifejezés. Tizenhárom évesen már nagyon jól haladtam a Kravmaga edzésekkel.Emellett a takarítószolgálat vezetőjével is összeismerkedtem. Azt mondta, ha napi szinten ezt és azt megcsinálom, akkor feketén ugyan, borítékban, de ad fizetést. Az így befolyó, plusz eleddig elraktározott lóvéval már eléggé jól álltam gyerek létemre.
Az indiánküllemű idős asszony elmosolyodott, majd megrázta a fejét.
- Te beleszerettél a lányba!
A hangja tele volt gúnnyal, talán még valamiféle megvetés is kihangzott belőle.
- Maga hülye! Azt a részt már lezártam régen, és most jön elő vele?
- Dehogy zártad le, szerintem még most is tart! Visszamentél a nevelőbe és rendet raktál, őmiatta!
- Nem, nem miatta!
- De, folytasd!
Davis megrázta a fejét, majd egy mély sóhajjal folytatta a történetét.
- Rendben, rengeteget tanultunk együtt azt követően, hogy visszajött a kórházból, remélem nagyon boldog! Szóval, a pénzes történetek nem maradtak abba, én meg holmi igazságosztóként vertem a diákokat, elvettem a pénzt, amit loptak, meg, hogy én is kamatozzak egy kicsikét, pár holmijukat is. A begyűjtött anyagiakat általában visszaszolgáltattam, már amikor arra érdemesnek találtam a személyt. Az egyik napon többen jelentek meg nálam a kelleténél, és nagyon elvertek, ez volt a sok lúd disznót győz féle program. Ameddig tudtam, tartottam magam, nagyon keményen kiosztottam őket én is, ők pedig engem. Mivel a verekedés közben lebuktunk, így mindannyiunk eltanácsolásra került, még én is, aki csak önvédelemből cselekedett. Soha nem értettem meg, hogy a "szenvedő" alanynak miért kellett, de mindegy is. Tizennégy évesen Liverpoolba kerültem Manchesterből, egy szigorított nevelőintézetbe. Anne-el megmaradtunk levelezőpartnereknek, minden héten jött tőle, és én is küldtem neki, éppen hogyan áll a sorom. A pooli intézet kissé keményebb volt, ott már nem csak egymást vertük napi szinten, de a nevelőtanárok is nekimentek a diákoknak, csak ők segédeszközökkel. Érdekes módon, amikor ezek az esetek történtek, a kamerák üzemen kívül álltak, vagy éppen másfelé pásztázták a folyosókat, termeket. Ott nagyon megnevelődtem, de hála a harcművészeti tanulmányoknak, tartottam magam. Minden egyes nap edzettem, bár sajnálatomra a kravmaga ebből állt. Nem volt ilyen jellegű edzési lehetőség. Iskola, délutáni foglalkoztatás, kis munka. Egy éven keresztül minden egyes nap meg kellett harcolnom az igazamért, ennyi idő kellett, hogy a nagyobbak elfogadják, velem nem érdemes kezdeni. Tanárnak nem ütöttem vissza, hülye nem voltam. Tudtam, ha megteszem, soha nem lesz nyugalmam, soha. Viszont, azzal, hogy tűrtem a csapásokat, egy idő után érdektelen lettem a szemükben, mert nem ellenálltam, úgy meg nem volt annyira izgalmas. Ez az időszak csak tovább erősítette bennem a gyűlöletet, amit az emberek iránt éreztem. Azt el is felejtettem mondani, az anyámnak a távolság már nem feküdt, nem jött utánam, az ajándékok elmaradtak... egy idő után pedig a levelek is Anne-től, legalábbis nem olyan formában érkeztek, mint régen. Meglepődtem a stílusváltásán, egyik pillanatról a másikra történt. Olykor teljesen kifordult magából, és addig soha nem olvasott sorok landoltak az asztalomon. Bő két hét kellett, mire rászántam magam, és csak annyit írtam neki vissza, hogy te ki vagy? Egy egész álló hétig nem érkezett levél a számomra... aztán az egyik napon egy vezércikk jött csak, amiben egy manchesteri nevelőintézetben történt halálesetről írtak. Az irat szerint öngyilkosság történt, először nem értettem, aztán megfordítottam a papír fecnit, és ott éktelenkedett a vörös lányka képe. Teljesen elkeseredtem, és próbáltam megérteni a miértet, de egyszerűen nem sikerült, sehogyan sem. Két nap kellett csak, mire leesett a dolog, a cikk szerint Anne már több napja halott volt, ennek ellenére leveleket kaptam tőle. Írtam egyet újra, neki címezve. Érdekes módon pár napot követően megjött a válaszlevél, amiben csak annyi állt, hogy az illető nem gondolta volna, ennyi idő kell, míg leesik. Válaszoltam neki, ő pedig nekem, egyre több és több levelet váltottam egy gyilkossal, aki valószínűleg odabent lakott az intézetben, a kérdés már csak az volt, diákról, vagy tanárról volt-e szó. Az egyik napon e-mailt küldtem egy volt nevelőtanáromnak, kérve a diszkrécióját az ügyben, a téma természetesen nem volt más, mint Anne, és az utolsó napjai. Valamint egy kérdés, ő hogyan látja az esetet. A válaszból kiderült, hogy egy új srác érkezett a nevelőbe, gazdag szülők gyermeke volt, azonban a család a rokonokkal egyetemben életét vesztette egy repülőgép szerencsétlenségben. Ő nem tartózkodott a gépen, amikor az lezuhant, mivel azonban nem volt vér szerinti gyám jelentkezőben, a vagyonát zárolták, míg elég idős nem lesz, és nevelőbe küldték. A srác állítólag nagyon sokat foglalkozott Anne-el, legyeskedett körülötte, holott többször is kosarat kapott. Továbbá taglalta a válasz azt is, hogy a srác családjának halálesete meglehetősen kérdőjeles, és még folyik a nyomozás az ügyben. Amúgy a kölyök tizennyolc éves, szóval elviekben már csak három éve van a felnőttkor eléréséig. Kutakodni kezdtem az interneten egy kicsit, kiderült, hogy a család vagyona hatalmasnak mondható, szállítmányozási cégeik voltak, több is. A szerencsétlenségben az volt az érdekes, hogy a gépen állítólag megrongált alkatrészeket találtak, amelyek kiválthatták a balesetet. Először arra gondoltam, talán a kölyök nyírta ki a családját... az emberek állatok, de ennyire azért csak nem. Neki címeztem a következő levelemet, amiben ecsetelte, hogy a nevelőintézetben a levelezésnél dolgozik egy kis pluszért, amíg a vagyonához nem fér hozzá. Ez így viszont gyanús lett, ugyanis amiket leveleket írtam egy már halott lánynak, akkor ezek szerint átfutottak a kezén? Rákérdeztem tőle, hosszú heteken keresztül írtunk egymásnak, közben persze zajlott az életem. Embereket vertem el, tanultam, dolgoztam. A levelek egyre szaporodtak, a kölyök folyamatosan a fájdalmáról beszélt, hogy mennyire hiányzik neki a lány, annyira szerette... ő pedig viszontszerette őt. Megírtam, hogy másképpen hallottam az esetet, akkor változott meg kissé az írási stílusa. Agresszívebb lett, lekezelőbb, ennek ellenére írt és írt. Megígérte, hogy a tizenötödik születésnapomra meglepetést is küld majd nekem... meg is kaptam, mégpedig egy fénykép darabkáját. Ezt követően nem küldött leveleket, csak egy-egy képkockát... én pedig vártam. Egyes kockáknál már sejtettem, mi lesz a végeredmény... az utolsót már meg sem vártam, megszöktem az intézetből, mert vissza kellett jutnom Manchesterbe. A kép Anne-t ábrázolta, holtan... tehát a kölyök ott volt az esetnél, akkor pedig nem lehetett öngyilkosság. Semmi más nem forgott a fejemben, csak az, hogy meg kell tudnom, mi történt vele, hogyan történt, és a legfőbb kérdés, a miért. Nem vittem sok cuccot magammal, csak ruhákat, meg a spórolt pénzemet, mindent, amit eddig összegyűjtöttem. Vonattal és busszal utaztam, próbálva kerülni a feltűnést... mindig nagy tömegben, hogy nehezebben lehessen kiszúrni. Biztos voltam benne, hogy legkésőbb másnap már a rendőrségi listán leszek, mint szökevény, így nehezebb lesz. Miután visszatértem Manchesterbe, eldöntöttem, hogy melyik napon és mikor fogok bemenni az intézetbe... azért volt rá szükség, mert a srác, noha kijárhatott volna, nem tette. Az internetnek köszönhetően én bizony tudtam hogyan néz ki, ő viszont nem tudhatta, én hogyan. A megfelelő éjszakán besurrantam, a kémiaszertárból szereztem egy kis kloroformot, elkábítottam és kihoztam. Nem kellett túlzottan megerőltetnem magam, ledobtam a szennyes ledobón, kivonszoltam az udvar hátsó részére... a kerítésen nehezen dobtam át, de sikerült. Egy közeli sikátorba vittem, ahol megkötözve kezét, lábát ébresztettem fel. A pofájába belenyomtam egy pólót, és beragasztottam. Elmondtam neki, hogy én beszélni fogok, ő pedig bólogat. Lassan haladtunk, és elértük a pontot, amikor már a szava is kellett. Levettem a ragasztást, nem üvöltött, meglehetősen nyugodt volt, szinte betegesen. A csevej során közölte, hogy ő tette, mert nem elégedett meg azzal, hogy csak barátok legyenek. Ideges voltam, hogy nem volt nálam legalább egy diktafon, saját mobilom meg nem volt. A kölyök röhögött mindenen, azt is elmesélte, hogy ez már nem az első eset, és mivel gazdag, úgyis megúszik mindent. Elmondta, hogy idióta vagyok, mert ezzel sem értem most el semmit, legfeljebb tönkretettem az életem. Közölte, hogy ki fog nyíratni, amint elengedem, vagy ő maga fog megölni... elkapott a düh, levágtam a köteleit, és közöltem vele, hogy itt a lehetőség. Nekem rontott, én pedig neki... ismert küzdősportot, így nem volt könnyű dolgom, de neki sem. Felforgattuk a hátsó sikátort, nagyon elvertük egymást... a végén pedig... nos, egy rúgást követően nekivágódott egy fémszemetes szegélyének a halántékával. Pár percig csak bambán meredtem, és nem tudtam, mitévő legyek, érdekes módon azonban nem éreztem lelkiismeret furdalást. Hirtelen ötlettől vezérelve rádobáltam pár papírost a kukából... újságokat, borítékokat, meg ami éghető volt. Felgyújtottam, aztán elmenekültem a környékről. Szerettem volna minél távolabb lenni mindenkitől és mindentől, így eldöntöttem, hogy Londonba utazom. Ott sikerült feketén állást vállalnom, mégpedig futárként. Szerencsére a cég nem kérdezett túlzottan sokat a hátteremről, csak adták a borítékot minden hónapban. Elegendő volt az összeg egy albérlet kivételére, ami jobbára egy szobából állt, amiben van tusoló meg vécé is, egy rezsó, és egy kicsi hűtő. Nekem pontosan megfelelt. Mivel a főállásom mellett még volt időm, elvállaltam az ön üzletével szembeni számítástechnikai boltban a takarítást. Tizenhat lettem, találtam egy edzőtermet, ahol karvmagát oktattak, hát eljártam, hogy továbbfejlesszem magam. A huszonnégy órából tizenhatot melóval töltöttem, a többit pedig edzéssel és alvással. Szórakozni nem jártam, nem találtam semmi olyat, amin mulathatnék. A balesetet soha nem kenték rám, az intézet pedig tavaly, amikor tizennyolc lettem, visszavonta az ábrázatom az eltűntek listájáról. Így már szabadabban mozoghattam kicsit, bár itt, Londonban nem is igazán szórakoztak velem egyetlenegyszer sem. Az életem tele volt erőszakkal, kegyetlenséggel, halál is adódott, hát ilyen egy hétköznapi fiatal élete? Mit várjak ezek után az emberiségtől? Szeressem őket, mert vannak kivételek? Ez egy romlott világ, és egy visszataszító létforma uralja, mi! Azért mertem mesélni, mert tudtam, hogy nem nagyon hinne magának senki, ha kikotyogná... és azért meséltem, mert azt gondoltam, így könnyebb lesz a lelkemnek. Nem lett könnyebb... és megmutattam, én sem vagyok több senkinél.
Az idős nénike megrázta a fejét, majd leakasztotta a szék melletti fogasról a fiatal kabátját, és odadobta hozzá.
- Ott hátul, a függöny mögött a makett alatt van egy ajándék a részedre! Hozd ide nekem!
Davis feltápászkodott a földről, felvette a fekete kabátot, majd lassú léptekkel ugyan, de megindult a helyiség irányába. Fél füllel még hallott valami pusmogást, hogy ott jó lesz neki, de nem értette a nő szavait, nem tudta azokat értelmezni. A függönyt félrelökte, megszemlélte a makettet, majd belépett...

Tulajdonságok

Belső : Nem egy átlagos fiú. Fiatal kora ellenére sok mindenen keresztülment és rengeteg dolgot megtapasztalt, nem bízik senkiben és semmiben. Mindazon borzalmak ellenére, melyet átélt, képes harcolni és küzdeni. Bosszúálló típus, nem fél erőszakot alkalmazni sem. Mindent magának köszönhet, amije van, azt egyedül teremtette meg önnön számára. Nem rest beismerni, ha hibázik. Bár azt mondja, hogy nem törődik az emberekkel, igenis foglalkozik velük. Kitartó típus, nem hagyja magát legyőzni. Szeret nyerni, de nem kudarckerülő, akkor is szembenéz olyan helyzetekkel, amelyekből tudja, hogy vesztesen fog kikerülni. Szereti a pénzt, és meg is dolgozik érte, bár a lazsálást sem veti meg. Kudarcai viszik előre az életben, szeretne egyre jobb és jobb lenni, például a küzdősportokban. Kiábrándult az emberiségből. Gyors felfogású. Nem hagyja, hogy megszabják, hogy mit csináljon, teljesen a saját maga ura. Szeret a dolgok végére járni, semmit sem hagy annyiban. Határozott fellépésű, és rendkívül forrófejű.

Külső : Arca karizmatikus és markáns képet fest, bőre fakóbb, szemei pedig feketében úsznak. Egy-egy apró, fehér pötty miatt látható csak, éppen merre néz. Haja hosszúkás, egyenes, a válláig ér. Ruházatát tekintve is csak a gyászszín jellemzi. Éjfekete bakancsa van, és nadrágja. Ezen több zseb is található, nem csak a far és elülső zsebek. Egy-egy a combja két oldalán, amelyek zárhatóak. Továbbá a vádliknál egy-egy kisebb, fedetlen. Fekete inget visel, amin egy ugyancsak fekete, vastag, bőrszerű anyag van. Vállát keménybőr lemezek fedik, ezüstszín mintázattal. Kesztyűi alkalmazkodnak a színvilághoz, könyökig érőek.
Arion egy külső szemlélő által látva, ruházatától megfosztva következőképpen lenne leírható. Magasnak számít, bőre fakó, majdhogynem fehér. Meglehetősen sportos testalkatú, ez igaz mind a lábizomzatára, mind pedig felsőtesti izmaira.

Belépés a fátyolba: Lásd az előtörténet rovarban

Képességek

Levegő alapképesség - specializáció nincs, teljesen kifejlett alapképesség
Bestia uralom - 2. szint - 1pont+2pont
Elementaritás - 1.szint - 1pont
Megmaradt - 1 pont

Tárgy: -

Egyéb: -

Általános képességek

Erő : 8/10
Gyorsaság : 8/10
Ügyesség : 9/10
Állóképesség : 9/10
Modor : 2/10
Megjelenés : 5/10
Intelligencia : 9/10

Rólam: Hosszú évek óta szerepjátékozom már. Először asztalival kezdtem, majd később, időhiányban / és összeegyeztethetőség hiányában fórum alapokon folytattam.

by **Lynarin Seeragic** Csüt. Feb. 02, 2012 12:28 pm

Üdv a köreinkben félfajtárs! Very Happy

Még így ilyen korai-kései órán is megérte fönt maradni, hogy elolvassam a töridet. Smile

Egyrészt nagyon tetszett, mind stílusra, mind tartalomra... úgy érzem jó helyed lesz a Holdfényes udvarban. Very Happy

Ugyanis szegény fekete sidhe-k kihalófélben vannak az oldalon, de úgy látom lassan feltöltődnek a soraink.
Természetesen elfogadlak és remélem minél hosszabb ideig maradsz játszani nálunk. Smile

Még várd meg Alya-t aztán irány a XXX. század! Smile

by **Jóindulat** Csüt. Feb. 02, 2012 12:34 pm

Pár apróság, amibe Lyn rábólintása ellenére belekötnék:
A Nagyinál nem fog senki sem állást vállalni. Beszélgetni lehet vele, mosolyoghat, bólogathat, teáztathat, de pénzt senki sem fog tőle kapni. A hátteréről egyelőre nem mondok semmit, de ez tény. A Nagyi többnyire passzív a boltban, ideát többnyire nincs is jelen. Ennek függvényében átkalibrálod a történetet egy egyszerű beszélgetésre és nincs részemről ellenvetés. Smile

Egy apróságot kivéve: alig 14 évesen szvsz kicsit túlzás a segédedzői kravmaga-szint, főleg amiért pénzt is kapsz. Ennek ellenére elfogadhatónak tartom, hogy a kész karakter komoly önvédelmi képességekkel rendelkezik, csak az ilyen epic vonulatot mérsékeljük. Wink

by **Arion Scelter** Vas. Feb. 05, 2012 9:25 am

Sziasztok!

Javítottam a Jóindulat által kért tételeket.

Üdv,
Arion

by **Jóindulat** Hétf. Feb. 06, 2012 12:34 am

Leköteleztél. Wink

by **Alyara Nirois** Kedd Feb. 07, 2012 6:58 am

Üdvözöllek minálunk!

Végre megérkeztem, és természetesen elfogadlak! Jó játékot! Wink

Alya

by Ajánlott tartalom

Arion Scelter

Arion Scelter

Re: Arion Scelter

Re: Arion Scelter

Re: Arion Scelter

Re: Arion Scelter

Re: Arion Scelter

Re: Arion Scelter