Valahol, nem is olyan régen...

- Hogyhogy ennyire csúnyán beleszaladtál, Lohengrin? - kérdezte a fiatal férfi társát, akinek oldalán a gyógyító mágiának köszönhetően szemmel látható sebességgel forrt össze a félelmetes seb.
- Szívesen mondanám, hogy nem tehetek róla, de sajnos csakis magamnak köszönhetem, Merlin - bosszankodott az őszülésnek indult hajú sebesült, miközben felállt, s lassan, vigyázva mozgatni kezdte gyógyuló bordáit. A művelet korántsem lehetett fájdalommentes, legalábbis az apró ráncok barázdálta, kissé borostás arc meg-megvonaglott, ahogy a pihenést óhajtó test fájdalomütegek útján tudatta nemtetszését az akarnok aggyal.
- Csak annyit láttam, hogy rajta a jel, nem is gondoltam volna, hogy rejtőzködő. Aztán ahogy áthoztam... - halk szisszenés szaladt ki a száján, ahogy a gondolatot lezárandó vállat vont.
- Nem viselte olyan jól az időugrást a farkaska, igaz? - bólogatott megértően a Merlinnek nevezett. - Tudod jól, mennyire ellenemre van ez az intertemporális utaztatás - kezdett bele kis idő múlva egy régóta húzódó vita folytatásába, folyamatosan a seben tartva tekintetét, miközben homlokán apró izzadtságcseppek születtek.
- Persze, tudom, Hidd el, nekem sem éppen egy leányálom - húzta fájdalmas grimaszra a száját a Lohengrin nevezetű férfi. - De mit tehetnénk? Nincsen más lehetőségünk, hisz most van szükségünk rájuk, nem akkor, a maguk idejében...
Kis ideig csendben tűnődtek, végül ismét Lohengrin szólalt meg.
- Arra találtál-e már választ, hogy a jelvarázsod miért csak a XXI. századból választ alanyt? Úgy értem, tökéletesen egyértelmű, a későbbi korok népe már nem érintetlen... De előtte mi a helyzet? Miért nem hozhatjuk magunkkal például Castanedát vagy Eusebiust? Te is nagyon jól tudod, hogy a racionalitás kora előtt lényegesen nagyobb potenciállal rendelkezők kóboroltak.
- Azt nem szabad. Óriási felelőtlenség lenne - pillantott fel elborult homlokkal Merlin. - Ha nem lennél az, aki, megtiltanám neked már pusztán a gondolat megfogalmazását is. De ne aggódj - emelte fel kezeit a másik sötét pillantására - a világért sem utasítgatnálak. Egyszerűen csak... Hogy őszinte legyek, fogalmam sincsen, hogy viselné mondjuk Ezekiel, ha a mesék korából egyszercsak itt találná magát a repülő autók között. Mi láttuk, végigkövettük azt a párezer évet, amin őt egy ugrással átröpítenénk. Néha azon is eltűnődöm, ezek az utazók hogy bírják vajon megszokni... De nagyon úgy néz ki, valahogyan sokkal könnyebben alkalmazkodnak, mint azt gondoltam volna.
- Kivéve természetesen a legújabb utasomat - vigyorgott Lohengrin a seb után maradt rózsaszín heget simogatva az oldalán. - Ezek a farkaskölykök... Apropó, hova tűnt?
- Elrohant - csóválta meg a fejét Merlin. - Nem, nem kezdett tombolásba, ahhoz elég volt az az apró simítás a lelkén. De meglehetősen zaklatott s kétlem, hogy egyhamar érdemben beszélhetnénk vele.
- Hagyjátok, majd ha megtalálta a saját útját, fogtok vele beszélni.
Kellemes női hang csendült fel mellettük. A felegyenesedő, középkoron már túl járó, mégis karcsú és izmos női test láttán elismerő melegség költözött a feléforduló férfiak tekintetébe.
- Szürke Sarló! Nem is éreztem, hogy érkezel! - csodálkozott Merlin kissé bosszankodva, de aztán észbekapva elmosolyodott s fejet hajtott. - Bámulatos, ahogy uralod az erődet. Mondd csak, mi hírt hoztál? Hogy halad a lányod, Fekete Hold? Rendben van felétek minden?
- Köszönöm kérdésed, mindenki remekül halad az útján. Viszont nem azért jöttem, hogy a családi dolgaimról csevegjünk. Úgy döntöttem, az ilyen - intett Lohengrin oldala fel, amin még mindig virított a sebhely - esetek elkerülése érdekében állandó kíséretet kaptok majd magatok mellé, azazhogy inkább az érkező testvérek mellé. A varázserőtök úgy nézem, nem olyan gyorsan használható, mint egy kifejlett vérfarkas marka.
- Átmenetileg nem rossz megoldás... - Szólalt meg a kissé háttérbe szorult férfi, miközben felvette szétrongyolódott ingét.
- Viszont azt hiszem, így nagyon sokáig fog tartani, amíg kellő számosságú megjelöltünk lesz. Ne érts félre - fordult Merlin felé - már az is nagy segítség, hogy a jelet el tudod helyezni, nekem pedig csak ugranom kell. De így, egyesével...
- Ha ez segít, nagyon jól tudod, hogy az Akadémián van pár kellőképp potens tanszékvezető, aki talán tudna segíteni neked. Sok kéz hamar kész, nem? - Kacsintott Merlin Lohengrinre.
- Nem, valami más jutott az eszembe... - gondolkodott el az idősebb. - Bár egy kicsit összetett és komoly energiákat igényel, de... - elmosolyodva rebbent vissza tekintete. - Azt hiszem tudom a megoldást! - mondta maga elé, majd sarkon fordulva otthagyta a többieket.
- Csak nehogy túl nagy falat legyen - morgott baljóslatúan az ismét négykézlábra ereszkedő Sarló, majd egy búcsúzó faroklegyintés után kecses léptekkel távozott.
- Reméljük a legjobbakat! - sóhajtott fel Merlin.