Danu áldása

Az elhagyatott építmény belsejébe, alig-alig szűrődik be fény a koszfoltos ablakokon. Valaha, talán nem is olyan rég ez egy nyüzsgő épület lehetett, de mára már semmi nem emlékeztet erre. A berendezést vastagon lepte el a por, a néhol betérő szél pedig egy-egy megsárgult papírfecnit lebbentett odébb. Egy pók igyekezett lefelé, vékony pókhálón lógva lassan talajt ér. Sietve indul tovább, majd irányt változtat hirtelen. Hatalmas vörös tenger közelít felé, és félő, hogyha beleragad az rövid életét még jobban megtizedelné. A terjedő vörös vértócsa közepében John már nagyon lassan húzta magát. Teljesen elfáradt, és ezen a vérveszteség sem segített. Érezte itt a vég, a mágikus lények győzni fognak, ha nem sikerül a terv. Ennek egyik része rajta múlott, de már csak három métert kell élnie és indítani a detonációs hullámot. Bár ő is belehal, de fennmarad az esélyük, hogy győzzenek. Amennyiben sikerül az emberiség elsöpörheti a genetikailag elfajzott dögöket. A győzelem és az ellenséghez legközelebbi választóvonalánál, ő John megfordíthatja a háború menetét. A két fél évek óta őrizte ezt a határvonalat, különféle építményekkel. Ez a mágikus bázis elhagyatott volt, de a pökhendi ’máglyalények’ elfelejtkeztek arról, hogy ha egy fúziós bombát a szellőzőn át aktiválnak, akkor eljuthat a detonáció számtalan másik bázishoz is, jelentős pusztítást okozva. Így hát John Warm, az Egyesült Emberi Hadtest (EEH) tábornoka megnyomta azt a bizonyos piros gombot, ezzel kioltva saját életét is.

2599. augusztus 31-e 22:22 perckor, hatalmas rázkódás rázta meg az egykori Rajna-völgy feletti erdős hegységet. Drabussus felkapja a fejét, ahogy pillanatokon belül érkeznek a jelentések, ezer és ezer varázslény kioltott életéről.
- Az elbizakodottság, az a te bajod Siedhe. Mondtam neked, hogy őriztessük a gyermekeimmel azt a létesítményt, de persze te és az összes okos faj sem hallgattatok Nostrefatra. – hallatja vérfagyasztó susogó hangját a vámpírfejedelem. Bosszankodva legyint a megbízott vezetőre.
- Danu bocsássa meg a tévedésünk. De most mi jövünk. Egyébként is a vízi lények, már elhárították a kárt…
- Elhárították? Ennyire szűklátókörű vagy Napkirály? Gondolod ez volt az utolsó? Majd amikor már nem marad kit a csatába küldened, majd akkor könyörögni fogsz nekem, hogy segítsek… - szól utoljára a vámpírkirály és elindul kifelé a láthatatlan bunkerből.
- Elmész? Cserbenhagyod Danu gyermekeit? Az egész varázsvilágot? – hitetlenkedik, és többen izzadni kezdenek a hangjában kitörő haragjától. De mire ráemelné a tekintetét a királynak már nincs nyoma. Csak néhány halottnak, akik az útjába mertek állni, nekik a véres teteme maradt meg hírmondóul, hogy merre ment Nostrefat. De nincs ideje ezzel törődni, mert Poszeidón, a víz alatti királyságok ura jelentkezik be. Az üzenet a szökőkút vizéből csendül fel.
- Drabussus, a lányaink és fiaink elégnek az újfajta robbanószerkezettől, a tüzet nagyon sok halál árán sem sikerül teljesen megállítani. Itt az ideje, hogy bevesd őket! – a nagyúr hangja különösen dühös.
- Induljanak a goblinok Rosmerta. Ellencsapást és elterelést kell végeznünk, mire elkészülünk a rituáléval. Mindkét oldalon hatalmasak a veszteségek, de a csata és a győzelem a miénk lesz… - fejezi be a mondatot, de ekkor lézerfegyverek sikítanak fel és a napkirályon kívül mindenki elemésztődik a forró nyalábokban. Drabussus vakító fényvillanásban tűnik el, hogy pár másodperc múlva már a B főhadiszálláson legyen. A tanács őt várja, és megkezdődik az új terv előkészítése, valamint Drabussust azonnali hatállyal váltják le. Helyére az eddigi legvitatottabb személyt kerül, Nostrefat.
- Onuris, kész van? – üvöltözik a király sápadtan és keresi alattvalóját.

23:01
- Sikerült! Warm tábornok jelentősen meggyengítette az ellenség fő haderejét. Sőt, még a vízi lények is csak úgy füstöltek az új adaléknak köszönhetően! – lelkendezik, egy frissen kinevezett tiszt az EEH főparancsnokságon. Mindenkire átragad a győzelmi mámor és egymást túlkiabálva éljenzik a győzelmet. Szép lassan lenyugodnak a felhevült érzelmek által keltett kedélyek és a terv a következő szakaszba léphet. A főparancsnok feláll az ovális asztalnál és szót kér. Mindenki lélegzetvisszafojtva várja, hogy mit fog mondani. Természetesen a jelenlévők tisztában vannak ezzel is, de a protokoll szerint fognak eljárni. Dragujev főparancsnok feláll, megigazítja egyenruháját, ránéz az előtte álló jelentésre, majd a szokásos reszelős hangján megszólal.
- Kevesen hittük, hogy a csata első napján győzelmet arathatunk. Mindig is ez volt a cél. A mágikus lényeknek – legalábbis a veszélyesebbeknek - nem szükséges aludniuk, és ez ránk nézve, az esteleges elhúzódó háborúra tekintettel hatalmas előnyt jelentett volna… De most mi kerültünk előnybe, így indíthatjuk az eddig mindenki elől eltitkolt szuperfegyverünket, a Lándzsát. – a főparancsnok kicsit megáll a beszédében, várja a hatást. Az asztalnál ülők sugdolóznak és értetlenkednek. Mikor kissé elül a döbbenet, Dragujev folytatja.
- A végzet lándzsája képes megölni a mágikus lényeket. Ezért tudósaink kidolgoztak egy módszert, amivel sokmilliárd részre robbanthatjuk a légkörön kívül, majd az visszatérve utat talál az „elfajzottakhoz”. Ebben segítségünkre van „Az áruló”. Ő fogja ráhangolni a lándzsadarabokat sajátjaira. Még mielőtt rákérdeznek, igen, az irányításunk alatt áll, nincs tudatában mit cselekszik. Így a holnapi nap már a miénk és újrakezdhetjük a föld civilizációjának újraépítését, a genetikailag inkompetens betolakodó lények nélkül. A bomba éjfélkor robban, fajunkra nincs veszéllyel. Ezerszám fogjuk felküldeni a drónokat a Föld felé, kicsi az esély, hogy megtalálják ellenségeink, de felküldjük flottánk nyolcvan százalékát, hogy megnehezítsük az amúgy sem könnyű dolgukat. A győzelem a miénk! – mondja már egy karlendítéssel a főparancsnok és újra eufórikus hangulat lesz a szupertitkos bázison. Mindenki bízik a győzelemben és vár. Warm tábornok képe előtt tisztelegnek az arra elhaladók, az ő tüze tovább ég, így a remény lángja is.
23:55
- Indulhat a „Gömb” Onuris! Biztos, hogy elpusztít ez minden ellenséget? – kérdezi aggodalommal Drabussus. A rúnakészítő nem reagál, sosem szokott. Csak érthetetlen nyelven – a rúnák nyelvén – mond néhány szót. Mellette megjelenik egy ezüstösen vibráló, mindenféle színben kavargó gömb. Statikus szikrák és fénynyalábok pattannak ki belőle, néhol megégetve, néhol megfagyasztva a padlót és a falakat. Mindenki hátrébb húzódik, kivéve Onuriszt, akit elkerülnek a kisülések. Majd útjára indítja a borzalmat, amit ő csak vonakodva készített el, majd odalép Drabussus elé.
- Kilépek az udvarból, ezentúl az életben maradottakat fogom segíteni, bárki is legyen az! Remélem, te nem leszel közöttük Királyom! - mondja, majd egy villanás képben kifakul a valóságból. Mindenki meghökken, Drabussus dúlva-fúlva hagyja el a termet. A terv kész, a „Gömb” elindult, győztek.

Ugyanekkor az EEH főparancsnokságon elindítják a „Lándzsa hadműveletet”. Milliárdnyi színes bogár lepi be a bolygó égboltját, szinte nappali fényt csinálva a légierő repülőszerkezeteivel együtt. A drónok őket kikerülik, a barátfelismerő rendszer segítségével. Viszont egy fényes, több városnyi méretű gömb is elindul a varázslények oldaláról. Bárki, aki megpróbálja megállítani azonnal elpusztul, mindenféle módon, amit csak elképzelni lehet. Minden szem az égre tapad, csak a drónok és az égi gömb hangja hallatszik. Mintha még az állatok is megéreznék a változást, félelmet ont a Föld. Talán itt a vég, a föld elpusztul. Az óra számlapja átfordul, egy új nap indul… Vagy a világ áll meg örökre.

2599. szeptember 1.
Vakító fehér fény. Mindenhová eljutó, mindent megállító jelenség. Az idő megfagy, semmi és senki nem mozdul. Egy ragyogó alak lépdel mégis a Rajna menti képzeletbeli határvonalon. A Föld üdvözli őt, a fák meghajolnak, a fű a lábát simogatja. Megáll, egy könnycsepp gördül a „szeméből”. Abból egy új forrás fakad, amit később majd a „Tisztaság kútjának” neveznek el. A „Gömb” kihuny, a Lándzsa a lény lába elé hullik. Ő nem törődik vele folytatja az útját. Elkeseredett és haragos, a világ nem értheti őt. Még saját gyermekei sem értik. De most, most változtat ezen. „Ujjaiból” furcsa minta kél életre, egy új rúna, még Onurisz számára is ismeretlen és fel sem fogható rúna pedig elindul, pillanatok alatt bejárja a Föld minden zugát, és minden érző lényen megjelenik a mása. Danu már Drabussus előtt áll, tüzetesen vizslatja az időbe fagyott királyt.
- Te és gyermekeid is meddők lesznek innentől. Csakis a régi világból válogatott egyedek lesznek képesek új színt hozni elkorcsosult véretekhez. De erre is várnotok kell, bár talán perceknek tűnnek majd, de fájdalmas percek lesznek. – szavai mézként csordulnak, de pokolként égetődnek be a király szívébe.

Dragujev főparancsnok epekedő tekintete előtt Danu körbe-körbe jár. Gondolatai képekben és betű kavalkádban jelennek meg, bár senki sem láthatja e lenyűgöző jelenséget. Nagyot „sóhajt” majd megáll a gyermekeit elpusztítani vágyó előtt. Mellette egy elszenesedett, szétfagyott, szétvágott, szétroppant csontváz. Az Áruló megbüntettetett, élete véget ért.
- Te, ki elpusztíthattál volna, visszavetlek. A mágikus lényekkel való béke hírnöke leszel, Merlin jobb keze. Felruházlak a hatalommal, hogy megértsd, mivel jár. Ha rosszul használod, elpusztulsz! Ha jól csinálod béke lesz, és én elégedett.
Drgaunov lelke beszívja a szavakat, az elméje még nem. Ugyanúgy nem, mint Drabussusé. Ő csak egyet érez majd. A domb megvonja tőle támogatását.A fény kihuny, a sötétség visszatér. Milliókat égeti a jel, melynek mibenlétéről semmit sem tudnak. Aki támadni próbált, nem sikerült neki, se egyik, se a másik oldalon. Furcsa kimenetelű csata, rengeteg kérdés. Danu áldása békét hozott… Egy időre.