Ramiel Crusader

Karakter régi neve: Ramiel Crusade
Karakter új neve: Crusade Ramiel
Kora: 26 éves (kb.)
Születési hely: Anglia, London
Fátyolos város: London
Faj: Vadász

Előtörténet:
Ezt alá egy új hozzászólásban fogom leírni a „Belépés a fátyolba” című résszel együtt…

Tulajdonságok:
Fekete haja sötétbarnává vált, míg a szeme színe nem változott s továbbra is csokoládébarna maradt. Fehéres bőre halványbarna lett. Test felépítésileg a nagy különbség, hogy alapjába véve alacsony növésű volt, de ez megváltozott és így a 29. századi világban 180cm magas lett. A jobb szeme és a ball lába az új testén, a helyén van így újra „normális”.

A hite erősebb, mint jó néhány papnak. Higgadt, hűvös, megfontolt természetű, de ha úgy érzi, akkor elengedi magát és vidám, hirtelen cselekvő személyé válik.

Képességek:

Beszerzés:
- Lőfegyverek (1+2=3p)
- Közelharci fegyverek (1p)

Tárgy:
Egy ezüst nyaklánc melynek egy kereszt medálja van.
Beretta 92FS 9mm Luger (Beszerzés által)

Egyéb:
Jobb és bal kézfején egy „keresztes” tetoválás, orrán egy szemüveg.

Általános képességek:
Erő: 6/10
Gyorsaság: 9/10
Ügyesség: 10/10
Állóképesség: 6/10
Modor: 6/10
Megjelenés: 6/10
Intelligencia: 7/10

Rólam:
Huh. Közel 4 éve szerepjátékozom s habár kevésnek tűnhet számomra sok, mert rendszeresen szoktam mind a mai napig is.  Egy meghívás miatt jöttem erre az oldalra alapjában véve a fórumos szerepjáték nem az erősségeim közé tartozik. Mint a legtöbb ember (természetesen van rengeteg kivétel) nem szeretek magamról csak úgy beszélni szóval szerintem a témát ezzel le is zárhatom. Ha valakit érdekel, úgyis megkérdezi. Hiszen nem harapok (bár ki tudja, a mai világban bármi megtörténhet...)

Belegondoltál-e már valaha, hogy mi van akkor, ha az, amiben hiszel, nem létezik, és amit eddig mesének hittél valósággá válik? Bevallom őszintén, egészen addig a napig nem kételkedtem…

1985. December 23… Ezen a napon találtak rám, és hoztak engem a kolostorba. Azelőttről semmire nem emlékeztem. A kolostorban nem volt meglepő, hogy egy újabb elveszett gyereket találtak, mert itt árvákkal foglalkoztak. Szóval nevezhetnék egyfajta vallásos árvaháznak is. Mivel nem emlékeztem semmire, és a szüleimről sem tudtak meg semmilyen információt, ezért a rendőrség úgy döntött, hogy jobb, ha ott maradok addig is. Ja igen, az épület a Szent Teréz Kolostor néven állt, és Angliában, azon is belül London külterületén volt található…

A kolostorban kedvesek voltak a felnőttek és a gyerekek egyaránt. Gyorsan alkalmazkodtam, és boldogan éltem közöttük. A mindennapos életem olyan lett, mint mindenki másé, aki ott élt. Reggel nyolckor ébresztő. Utána fél óra múlva egy reggeli imádság. Ezután jött kilenckor a reggeli étkezés. Természetesen az asztali áldást mindig másnak kellett elmondania, de szinte jutalom volt, hogy valaki hangosan mondhatta. Ezután mindenki beosztva dolgozott. Volt, aki ruhákat mosta, másik teregette, harmadik összehajtogatta, és így tovább. Mindenkinek volt valamilyen feladata; senki sem lustálkodott. Az idősebbek még a kertben is munkálkodhattak. Közben, amikor szünetet tartottunk a munkában, a Bibliát tanultuk és tanulmányoztuk a példabeszédeket. Az ebéd után ismét csináltuk a dolgunkat. A vacsora is úgy zajlott, mint az előző étkezések. Észre se vettem, és máris eltelt egy teljes év így. A következő hét év is ilyen átlagosan telt el. Mások azt mondanák, hogy unalmas, vagy, hogy egyhangú, de nekem csupán erre volt akkor szükségem…

Viszont Isten akarata szerint változásoknak kellett bekövetkeznie. A felnőttek a kolostorban minden évben sportversenyeket és szellemi vetélkedőket rendeztek, melyen a gyerekek korosztályok szerint vettek részt. Nem számított, hogy ki győzött mindenki egyaránt kapott egy részvételi csokit. Viszont, minden emberben megvan a győzni akarás, és a gyerekekben ez csak még jobban előjön. Elkeseredtem, mikor a versenyek ranglistáján majdnem a legalján végeztem, így folyamatosan edzettem a testem, a lelkem és az elmém, hogy én nyerhessek. Kilenc évesen kezdett látszódni az eredménye: minden versenyágban a dobogós helyekre jutottam. Tíz évesen már mindenben második, illetve első voltam. Tizenegy évesen már csakis mindenhol első helyezett voltam a korosztályos versenyekben. Ezután tizennégy éves koromig folyamatosan elsőként végeztem. Azután a kolostor vezetője behívott a szobájába. Egy közel hatvan éves férfi, kinek őszülő haja és szemöldöke alatt sötétkék szempár vizsgálta a világot. Elég magas volt, lehetet talán 190cm-er is. Habár szigorú, de nagyon kedves, és mindig segített bárkin, akinek problémája adódott. Miközben néztem őt, ő is nézett engem, és feltett egy szokatlan kérdést:

- Mit akarsz kezdeni a jövőben Ramiel? – ahogy elhagyta a kérdés a száját felvonta a szemöldökét, és érzem, hogy fontos neki a válasz.
- Természetesen továbbra is Istent óhajtom szolgálni, Atyám– feleltem neki azonnal, határozottan.
- Helyes válasz - mondta megkönnyebbült hangon, és kicsit komolyabb hangnemben folytatta - A vezetőséggel úgy döntöttünk, hogy te leszel a következő Ördögűző…
- Hogy mi?! Mi leszek?– kérdeztem furcsán kérdő tekintettel.
- Ördögűző. Isten legerősebb harcosa, kiknek a feladata, hogy elpusztítsák a sötét teremtményeket…- magyarázta komoly, méltóságteljes hangon.
- Isten legerősebb harcosa? Sötét lények? Mégis mit kéne tennem, Atyám?– kérdeztem kíváncsian.
- Sok tanulással, igaz hittel és tiszta lélekkel tökéletes Ördögűzővé válhatsz, ki megvédi az ártatlanokat a tisztátlan szörnyektől- felelte és folytatta- Csupán a legjobb tehetségűek kiváltsága, hogy Ördögűző lehessen, mivel a sötétség démonai az emberfeletti erővel rendelkeznek. Ezért választottunk ki téged, mint a legújabb újoncot. Természetese csak, ha érdekel…

Végül elfogadtam az ajánlatott, és 4 évre rá hivatalosan is Ördögűző lettem. Megtudtam, hogy mégis milyen lényekről beszélt az Atya, és, hogy miért; valamint, hogyan kell őket megölni. Az emberek úgy élik mindennapjaikat, hogy nem is tudják, micsoda szörnyetegek vannak közöttük. Vámpírok, vérfarkasok, alakváltók és még maguk a szellemek is. A feladatom az lett, hogy az Ördög minden teremtményét elpusztítsam. Nyolc évig folyamatosan vadásztam rájuk. Egy sem menekült. Ha komolyabb volt az ellenfél, akkor többen mentünk, hogy levadászzuk. Sajnos ezekben a csatákban elvesztettem a jobb szemem, a ball lábam és a testemen számos maradandó sérülés keletkezett. Emiatt fel kellett hagynom vele. Ezek miatt rendes munkám sem lehetet, így huszonhat évesen nyomorként kellett élnem. Az egyetlen munkalehetőségként bolti eladós lehetnék, olyan helyen ahol nem kell sokat mozogni.

Ezért kezdtem el keresni London belvárosában. Egy nap a boltok sorát nézve rátaláltam egy érdekes kis üzletre. „Anne nagyi régiségboltja” volt a neve, és ahhoz hűen régiségeket árult. Valahogy úgy éreztem, be kell mennem. Bent fura szag csapta meg az orrom. Úgy véltem, hogy a régiségek illata lehet. Számos értéktelen dolog között találtam egy-két talán értékeset is, de ami igazán lenyűgözött, az egy különös, talán átlátszó anyagú baldachin volt. Ahogy kerekes székemmel közelebb gurultam, egy érdekes kis makettet láttam mögötte, bár nem tudtam kivenni, hogy mit ábrázol, ezért félre kellett tolnom az átlátszó függönyt. Miközben elkezdtem közelebb gurulni hirtelen elsötétült minden…

Szia!

Először is üdv nálunk!

A lappal a következő dolgok nincsenek rendben, kérlek, ezeket javítsd, majd szólj nekünk:

- A képességektől vedd ki a szövegmemóriát, erre nem kell külön pontot költened.
- A memória nélkül is túl sok pontot osztottál szét, összesen hatot.

Üdv, Alya

Hali!

Igen értettem, a javításokat megtettem!

Nos részemről más hibát nem találtam benne, szóval elfogadlak.

Köszönöm szépen a javításokat, elfogadlak! ^^