Közeleg a vég - Mikor nem születnek már gyermekek...

Hogy mily átok az, amely a Tündérdombok nemes népét sújtja? Ők maguk sem tudhatják, de hiába fohászkodnak Danuhoz, a Nagy Istennő nem felel, néma akár a Föld..

Drabassus ingerülten állt fel az asztaltól. Elege volt a fekete sidhek komisz játékaiból, és a baljóslatú hírek is nyugtalanították. Végignézett a trónterem aranyfényét tovább erősítő nők haloványan ragyogó testén. Még az éjszaka mágiájának tüze ficánkolt a bőrük alatt. A király ettől csak még dühösebb lett. Itt voltak mind, több száz éve a szeretői és ágyasai, de gyermeke nem született egyiknek sem. Se tőle, se a többi nemestől, akik néha napján váltották egymást a szépsége Slathik ágyában. De a népe terméketlen volt, mintha csak átok sújtaná őket. Hiába tudta, hogy Ammerit is hasonló gondokkal küszködik, ez nem nyugtatta meg.
Odalépett Mekrante-hoz és végigsimított a nő aranyszínű bőrén. Az felnyitotta szemét aminek három gyűrűje citrom-arany és méz színben tündökölt. A halovány platinaszín haja az egész testét befedte, kivéve ahol a király lesöpörte róla. A nő arcán macskamosoly terült szét és a bőre aranyos szikrázása felerősödött. A király csak nevetve lépett hátra.
- Nem kedvesem, most tárgyalnom kell azzal az átkozott nőszeméllyel.
- Tisztában vagyok vele felség, ehhez is tartom magam. - dorombolta a nő, majd kecses léptekkel fölállt. És vissza se nézve kisétált a hálószobából. Hosszú haja sápadt uszályként követte. A király egy intésére a többiek is követték. Izzó színek, a szivárvány minden árnyalatában játszó szempárok tekintettek rá búcsuzólag.
Drabassus apró sóhajjal maga is kiment és elindult a nagyterem felé. Amikor elhelyezkedett az aranylevelekből ácsolt trónszékében, a tükörből szolid nevetés hangzott fel.
- Mily gondterheltnek tűnsz drága rokon.
A király a királynéra tekintett, aki vérmocsokkal behintett földön állva tárgyalt vele. Az asszony testén még frissen vöröslött a vér, habár sötétlila bőrén ez alig-alig látszott meg, csak az éles sidhe szem vehette ki a nedves csillogást a karcsú testen. Az egész neonsárga szempár a napfényes udvar uralkodóján csüngött.
- Én is köszöntelek Ammerit.
- Oh ne légy már ilyen gyászos Drabassus, az élet szép. - villantott a királyné rövid ragadozómosolyt a másikra.
- Elég a játszadozásból Ammerit, mond el végre miért kértél találkozót! - mondta a király ingerülten, habár tudta a dühe csak elégedettséget vált ki abból az undorító nőszemélyből.
A királynő kissé elkomorult, de hamar visszaillesztette a jól megszokott, gúnyos-kegyetlen maszkját.
- Úgy érzem valami baj közeleg... A domb már haldoklik csendesen, ahogy a népem is. Próbáltam nem észrevenni, de ez egyszerűen lehetetlen már. Nem születnek gyermekek, de az öregek megtérnek Danu kebelére. A hatalmunk már csak töredéke a réginek. Valljuk be, hogy hanyatlunk, és nem tudom mit tehetnénk ez ellen.
Az arany sidhe úgy meglepődött, hogy egy pillanatig megszólalni sem tudott. Csak egy rövid idő volt, de a másik persze azonnal észre vette. A nagy játékban nem lehetett ilyen hibát véteni.
- Tudod, az a szomorú, amikor egyet kell értenem veled...
Ekkor a terembe egy éppen emberméretű tündér férfi rohant be. Térdre vetette magát és erősen lihegett.
- Felséges király! Krischea-t elrabolták!
Drabassus döbbenten pattant föl. Vetett még egy pillantást a tükörbe mire annak a felszíne megremegett és hamarosan már csak magát látta benne, nem a véres asszonyt. A lihegő tündér felé fordult.
- Mégis ki vitte el a Lángok Menyasszonyát? Mi az, hogy elrabolták? Ki rabol egy egy sidhe nemes asszonyt?
- Nem tudjuk uram.. maga az éjszaka ragadta magával...
A király arca hirtelen megkövült. A tündér férfi megrémült, ilyen érzelemmentesnek szinte még soha nem látta az uralkodóját.
- Minden rendben felség? - kérdezte a férfi remegő hangon. Hatalmas lepkeszárnyai finoman remegtek, szivárványszín hímporral hintve be a földet.
- Hívjátok a hintót, van egy kis elintéznivalóm...
a tündér férfi rémülten menekült ki a trónteremből. De még a kanyargós aranymárvánnyal burkolt folyosókon is csak egy gondolat járt a fejében. Ha a király megidézi a hintót, milyen erőket fog még felébreszteni? A férfi inkább nem akart belegondolni, most csak ment, hogy megtegye amit az uralkodó parancsol, hiába rettegett tőle minden porcikája.