Lynnek

Admin dicsőítő és szeretet kifejező költemény Alyara tollából.

Még mielőtt elkezdem versemet írni,
Szólnom kell néktek, ti picinyke, kis kölykök:
Ismételjetek át egy ősi tudásnyi rímet;
Hexameterben olvassátok e verssort!

És most felveszem angyali maszkom,
Álmos fény beragyogja a testet.
Halvány árny futkos körülöttem,
Lopva belepillantok a szembe.
Ősi sötétség, mely betakarja a lelket,
Én mégis fénnyel uralom a világot.
Jóakaróim, kedves isteni szikrák,
Védjétek meg gazdátok a pokoltól!
Nőverem, ki a rossz oldalra elcsábít,
Fékezd meg haragod ez estére!
Ülj le velem a hatalmi nagy trónushoz,
Nézzünk le együtt az távoli mélybe!
Szólítsuk népünk minden gyermeki tagját,
Kezdve a félistennel, a feye-jel,
Majdan jöjjenek, ó, a démoni lelkek:
Angyal és fényrabló tüstént elénk álljon!
"Hajtsátok fejetek a Sötétség ő maga előtt,
Aztán Fény is jöjjön mellétek,
Hódoljatok ti, nyomorult áruló népek,
Kik ellenem fordultok az Egyensúlynak harcában!"
Így szólék, majd elfordítom smaragdom,
Bámulok én a jövőnek zegje-zugába,
Fürkészvén az időt, s a lelket:
Mit mond majd végül a nővérkém.
Lyn csak néz, mosolya arcán oly hatalmas,
Őt áldja félve a mágikus népség,
Hadseregének száma felér a szép csillagokkal,
S mágikus fénye hazaállít minden bukottat.
"Gyermekeim, ti szerencsés, féktelen lények!"
Szól, majd rám néz örömmel telt szürkéjével.
"Végzetünk immár, testvéremmel bevégzett,
Fölléptünk a teremtőknek síkjára.
Merthogy tudjátok, volt egy átkunk,
Nem láthattuk egymást a földön,
De ím most ez a sors végre beteljesült,
Immár Fény a Sötét és fordítva ugyanígy van."
Népeink, ők, kik nem voltak felsorolva,
Ott álltak ugyanúgy a trónusunk alján.
Tapsoltak kántálva szent nevünket,
Helytartó és Teremtő eggyé vált most előttük.
Aztán elmentek, mikor úgy kívántuk tőlük,
Ott ültünk egyedül a mennyei széken,
Csillagok fénye köröttünk volt amin láttunk,
S orkán, szél meg a föld rengése a hangunk.
Végül én, Alya, a Fénynek Úrnője, felálltam,
Fáradtan bámultam le a mágikus földre,
Aztán rámosolyogtam a testvéremre e síkon,
Angyali szókkal illettem meg a lánykát.
"Üdv néked most, drága, istennő-nővérkém,
Húgodnak most már ideje lefeküdni,
De maradj csak, míg el nem jő a hajnal,
Akkor majd én ülök rá a trónusra!
Végezetül még hadd mondjam el, ó Heather,
Hiányzik a Mama, meg a sok fura könyved,
Így hát mondom a szót, ami még megmaradt nekünk:
Alyara szeret mindig, örökké, ha százszor is mondom!"

2011. június 5., Budapest.