Nadine McRyan

Hogy ki is vagyok én? Jelenleg erre a kérdésre nem tudnék válaszolni. Viszont, hogy ki voltam, erre azért tudok válaszolni, de ne számíts semmi különlegesre. Dublin egyik szegénynegyedében nőttem fel, de ennek ellenére úgy éreztem mindenem meg volt, ami kell. Szerető család, néhány barát. Volt hol lehajtsam a fejem és éheznem sem kellet. Mindenesetre voltak nálam sanyarúbb körülmények között élők is. Anyám varrónő volt és elég sokat dolgozott. Ahol csak tudtam segítettem neki a házimunkában. Mikor már elég idős lettem, már én főztem és takarítottam, egyszóval vezettem a háztartást. Apám szigorú ember volt, de igazságos. Szintén sokat dolgozott, ezért gyakran voltam egyedül otthon. Megkövetelte tőlem, hogy többet tanuljak, mint amit az iskolában követelnek tőlem. Jobb életet szánt nekem, azt akarta, hogy orvos, vagy ügyvéd legyek. Nem is csoda, hogy kitűnő tanuló voltam világ életemben. Na igen, az iskola. Vegyes érzelmekkel gondolok rá vissza. Egyik oldalról én voltam a tanárok kedvence, aki minden kérdésükre tudja a választ. Másrészről, emiatt a többi gyerek nem igazán kedvelt. Mondhatni egyedül voltam, főleg, hogy időm se lett volna iskolán kívüli programokra. Ez csak felső tagozatban, majd a gimnáziumban változott csak meg. Ott már nem volt annyira ciki, hogy él tanuló vagyok, más dolgok foglalkoztatták a többieket. Persze így se volt sok barátom, talán egy szívemnek kedves barátnőm volt, Natti. Vajon mi lehet vele? Ezt már úgy sem fogom megtudni. Lényegében nem volt túl sok említésre méltó eddigi életemben, addig a bizonyos napig, ami örökre megváltoztatta életem...vagy inkább halálom. A szüleim nagyon sokat dolgoztak, de minden vasárnap délutánt együtt töltöttünk. Most épp sétára indultunk, ami kicsit elhúzódott. Fáradt voltam, úgy éreztem menten leszakad a lábam. Persze örültem neki, hogy együtt a család és még egy szép karkötőt is kaptam, amin egy kis zöld négylevelű lóhere alakú medál volt. Reménykedtem benne, hogy majd szerencsét hoz a jövő heti vizsgára. Már a buszra vártunk, mikor szüleimnek feltűnt az út túloldalán egy boltocska, Anne nagyi boltja…

Fiatal, törékeny testalkatú, alacsony lány(158cm, 45kg). Hosszú fekete haja, rendezetlenül hullik a vállára és gyakran hamuszürke szemébe is. Mikor halványan megjelenik, egy világos kék pólót, egy fehér kardigánt és kék farmert visel. Lábán fehér edzőcipő. A póló és a kardigánon van egy lyuk... és a testén is (bal oldalt, középtájt, ahol áthatolt a tüdején a golyó).
Életében vidám, jó kedélyű volt, de az események mély nyomot hagytak benne. Félelem, fájdalom, harag és kétségbeesés a legjellemzőbb tulajdonságai. Nem találja a helyét és gyakran vannak dührohamai. Talán idővel kicsit megnyugszik, de a fájdalmat és a haragot sosem tudja kiölni magából. Nyugodt pillanataiban kíváncsi természete tör a felszínre, mindenre nyitott természetét az életből hozta magával. Ugyanakkor félénk és nehezen alkalmazkodik az új körülményekhez. Bonyolult, néha ellentmondásos személyiség.

Anne nagyi boltja egy aprócska kis régiségkereskedés, ami épp látszott a buszmegállóból. Nem nagyon örültem, hogy bejöttünk ebbe a sikátorba, de nem ácsorogtam volna egyedül a megállóban. Végül is sok dolog volt a boltba, számos érdekesebbnél érdekesebb tárgy. Némelyiknek biztos érdekes története lehet. Pár perce nézelődtünk csak, mikor hirtelen kivágódott az ajtó és egy koszos férfi rohant be rajta zihálva. Kiabálni kezdett, a pénzt akarta az öreg nénitől és közben egy pisztollyal hadonászott. Apám egy óvatlan pillanatban nekiesett a rablónak. Ekkor az események még jobban felgyorsultak. A dulakodás közben egy lövés dördült el. Éreztem, ahogy anya óvó ölelése enyhült, majd keze szép lassan lecsúszott rólam. Nem lehet szavakkal leírni azt, amit abban a pillanatban éreztem. Nem kaptam levegőt, éreztem ahogy félig meghalok, iszonyatos fájdalom, kétségbeesés söpört rajtam végig. Üvöltöttem volna, de egy hang sem jött ki a torkomon. Láttam, ahogy anyám holtan esik össze. A következő pillanatban még egy lövés hallatszott, majd éles fájdalom áramlott végig a testemen. Éreztem, ahogy izmaim megfeszültek, majd elernyedtek. Erőm hirtelen elpárolgott, és úgy estem össze, mint egy rongybaba. Tehetetlenül feküdtem a földön, éreztem, ahogy egyre nehezebben veszem a levegőt. Láttam, ahogy a rabló ellökte magától apámat és kétszer belelőt. Hátratántorodott, majd eltűnt a szemem elöl (nekiesett a makettnek). Hirtelen csend lett, fagyos, rémisztő csend. Kétségbeesetten próbáltam kapaszkodni valamibe, valamibe, ami segít, amitől felébredek ebből a rémálomból. De nem, ez volt a valóság. Éreztem, hogy egyre könnyebb leszek, a fájdalom alább hagyott, valami megmagyarázhatatlan nyugtató érzés kezdett eluralkodni rajtam. Lassan elhomályosodott a kép, de mintha az öreg néni közeledett volna. Halványan éreztem ahogy felemel, de a szememet nem bírtam már nyitva tartani. Azt hittem meghaltam…

Az idős hölgy óvatosan felemelte a haldokló lányt, csak egyetlen megoldást tudott, hogy ne érjen ilyen fiatalon véget az élete. Reménykedve sétált a bolt egy eldugott hátsó szegletébe, ahol egy varázslatos, letakart tárgy bújt meg a félhomályban. Lassan lefektette a lányt az asztalra, majd felfedte az élethű makettet, mely egy várost ábrázolt. Mikor ismét rájuk terítette a leplet, már csak a makett körvonala rajzolódtak ki. A lány teste eltűnt...

Húúúúha, ez a legnehezebb. Az idők kezdetén egy darabig szerepjátékoztam, majd sokáig nem volt hozzá szerencsém. Fél éve találtam rá egy másik fórumos játékra. Sajnos családi okok miatt nem tudtam rá koncentrálni, majd mostanában oda is visszatérek. Viszont ide tévedtem valahogy és tetszett a leírása. Hát itt vagyok és remélem jól csináltam a karakterlapot. Ezen kívül szeretek még számítógépes grafikákkal bajlódni, az avatáromat is meg fotómanipuláltam két képből.