KezdőlapBelépés
Naptár
2900. július 21.
Legutóbbi témák
» Chat 04by Alyara Nirois Szer. Aug. 29, 2012 6:28 pm
» Elköltöztünk!
by Alyara Nirois Szer. Aug. 29, 2012 6:20 pm
» 1...!
by Alyara Nirois Szer. Aug. 29, 2012 7:23 am
» A rét
by Mulan Huryū Kedd Aug. 28, 2012 8:11 am
» Hirig lakrésze
by Hirig Kedd Aug. 28, 2012 6:17 am
» Előcsarnok
by Vera Rider Hétf. Aug. 27, 2012 10:04 pm
» 2...!
by Alyara Nirois Hétf. Aug. 27, 2012 9:42 pm
» Múzeum a XXI. századból
by Mira Hétf. Aug. 27, 2012 9:30 pm
» A lidérces álmok ligete
by Raven Raymore Hétf. Aug. 27, 2012 9:35 am
» 3...!
by Alyara Nirois Vas. Aug. 26, 2012 8:11 pm
Toplisták
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég Nincs
A legtöbb felhasználó (23 fő) Szomb. Júl. 28, 2012 9:45 pm-kor volt itt.
Statistics
Összesen 86 regisztrált felhasználónk van.Legújabb felhasználó: Dzsorsua
Jelenleg összesen 10615 hozzászólás olvasható. in 550 subjects
Az utca felől...
4 posters
Mystical Future FRPG :: Szárazföld :: Altmyrca :: Külváros :: Házak :: Froeira és Alyara kúriája
1 / 1 oldal
Az utca felől...
by Alyara Nirois Csüt. Nov. 25, 2010 5:03 am
Piciny út, ahonnan remekül látszódik a ház sárgás fala, és vidáman fénylő vörös teteje.
Alyara Nirois- Arany céhvezér, Mágikus diplomata (Admin)
- Hozzászólások száma : 967
Join date : 2010. Aug. 29.
Tartózkodási hely : Bp. -
Re: Az utca felől...
by Froeira Lullaby Szomb. Nov. 27, 2010 7:27 am
/Még mindig Alyaraba karolva trappoltam a kis úton, miközben ő halkan dúdolgatott. Olyan volt, mintha visszakerültem volna a saját időmbe, amikor még a vizsgázás, a barátaim, és a szerelem miatt aggódhattam. Ez a jövő, bármennyire is gyönyörű és varázslatos volt - szó szerint -, hiányoztak az ismerős emberek, helyek, amikhez kötődtem.
Erre, tessék, csak kérnem kellett. Abban a pillanatban, ahogy megpillantottam a lepusztult kúriát, hatalmasat dobbant a szívem, majd kihagyott pár ütemet. Ledermedve álltam az utca közepén, Alyara fürkésző pillantását magamon érezve. Először azt hittem, csak az agyam szórakozik velem, és hallucinálok, délibábot látok, vagy valami ilyesmi. Remegett a hangom, ahogy kimondtam:/
-Ez nem létezik. Nem lehet igaz. Ez, ez... Ez az a ház... /hebegtem elképedten. Szegény Alyaranak halvány fogalma se lehetett arról, mégis mi a csuda ütött belém. Elengedtem a karját és tétován tettem egy lépést előre. Szememmel minden apró részletet alaposan megvizsgáltam. Nem változott semmit. Az égvilágon semmit.
Az előttünk hatalmasodó borostyánnal benőtt, piszkos, halványsárga falú, törött ablakokkal teli, palaszürke tetejű ház, és a formás, ám lelakott kerti kisépület, a hihetetlenül szép kovácsoltvas kerítéssel szegélyezve, annyira ismerős volt...
Annak idején, egy nyárra Alexandre meghívott a barátnőimet és engem Angersba. Minden nap hatalmas sétákat tettünk a külvárosban, ahol szebbnél szebb, nagyobbnál nagyobb, drágábbnál drágább házak álltak az erdő szélén. Egy délután megtaláltuk a leggyönyörűbbet, amit valaha is láttunk. Megfogadtuk, hogy ha felnövünk, és elég pénzünk lesz rá, mind együtt, közösen megvesszük, és ott éljük majd le az életünket.
Ez volt az a ház... Már akkor is nagyon lelakott volt, fel akartuk újítani, innen ismertem meg olyan hamar.
Még nem tudtam, pontosan milyen érzés is az, ami a hatalmába kerített, és hogy mit is kezdjek ezzel, de egy váratlan megérzésre hallgatva Alyara felé fordultam./
-Azt mondtad ugye, hogy keresnünk kellene egy házat nekem? /Egy másodpercre elbizonytalanodtam, biztosan jó ötlet-e ez. Sosem voltam igazán döntésképes... de úgy éreztem, most erre van szükségem. Egy talpalatnyira a saját valóságomból, ebben a világban. Kellett valami, amit ismerek, amiben megbízhatok. Mi lett volna erre alkalmasabb, mint életem háza?/
-Ezt szeretném! Láthatóan nem lakik itt senki. Na jó, azért lehet, hogy meg kéne róla bizonyosodnom, mielőtt ilyen kijelentéseket teszek, de... Ezt a helyet ismerem! Még otthonról... Vagyis... Alexandre-ral, tudod meséltem róla, na vele és a barátainkkal találtuk egyszer. Meg akartuk venni és kipofozni, hogy itt élhessünk, egy családként. Hihetetlen, hogy még megvan! Évszázadok teltek el azóta, hogy én itt jártam. Valaki biztosan megvásárolta, még annak idején, és folyamatosan, generációról generációra, felújítgatták. Ez annyira... sorsszerű. Alyara! Ez a tökéletes hely! /fejeztem be monológomat szélesen mosolyogva. Alyara felhúzott szemöldökkel nézett rám, bizonyára meglepte ez a hirtelen kirohanás, de úgy láttam, neki is tetszik a kúria.
Vágyakozó tekintettel fordultam vissza a világ leggyönyörűbb épülete felé, és alig bírtam betelni a látvánnyal. Könnybe lábadt a szemem, arra gondolva, hogyan képzeltem még el pár napja a közös életemet itt, Alexandre-ral./
+Annyira akartuk ezt. Itt éltünk volna, két gyönyörű gyerekkel... Lett volna egy olyan okos, kedves, udvarias, tisztelettudó fiunk, mint az apja... és egy lányunk, aki legalább olyan tehetséges és művelt lett volna, mint ő. A barátaink is itt laktak volna velünk egy házban, aztán ha már meguntak volna minket, elköltöztek volna... de nem messzire, csak ide a környékre. Chantal és Mirjam csupa rosszra nevelték volna a gyerekeket. Leila megtanította volna nekik, hogyan védjék meg magukat, minden fizikai erőszakot nélkülözve. Yolande udvariasságra és a zene feltétlen szeretetére művelte volna őket. Laurentől pedig szerénységet és becsületet tanultak volna. Nem mintha Alexandre és én nem tudtuk volna egyedül felnevelni őket, de a lányok mind szerves részét képezték volna az életüknek. Már ha lett volna gyerekünk... de még diplomám sincs... és nem is lesz. Eltűntem az ő világukból, ennyi. Sosem tudhatom már meg, milyenek lettek a szeretteim, mikor végre benőtt a fejük lágya. Rossellaval sem találkozhatok többet, nem lesznek édi kis unokahúgaim, vagy unokaöcsikéim... nem leszek nagynéni, vagy keresztanya. Soha.
/Erre már tényleg elsírtam magam. Bárhogy próbáltam örülni ennek a biztos pontnak, a háznak, nem voltam képes megállj-t parancsolni a könnyeimnek. Hiába volt ez az ezredik alkalom, hogy bőgni kezdtem ebben a világban, még mindig volt nedvesség, ami végigcsoroghatott az arcomon.
Kimondhatatlanul hiányoztak, és csak az vigasztalt, hogy lesz, ami emlékeztet rájuk... Lenéztem a kezemre, amin még mindig ott virítottak a megviselt karkötőim. Erőt merítettem belőlük és igyekeztem megnyugodni, azt akartam hinni, hogy lélekben még mindig velem vannak.
Kézfejemmel megtöröltem a szemeimet, mély lélegzetet vettem, és kissé kipirosodott arccal, Alyarara néztem.
Tudtam, hogy nem bírom ki idegösszeroppanás nélkül, hogy itt éljek. Kimondtam hát, ami először az eszembe jutott./
-Szükségem van rád. /Ez elég határozottan csengett, de az ezt követő mondatba beleremegett a hangom./ -Nem szeretnél itt lakni velem? /Sóhajtottam még egy nagyot./ -Egyedül nem bírnám ki. Kérlek!
/Bután hangzott ez az egész, és úgy is éreztem magam, de csak rá és Bettinara számíthattam, csak bennük bízhattam. Meg persze sosem voltam olyan, aki sokáig bírta volna egyedül. Szerettem a magam zugában, a magam dolgát csinálni, de barátokra szükségem volt, nem bírtam a magányt.
Homlokráncolva, idegesen vártam a válaszát, és féltem, hogy ő is teljesen hülyének néz./
(13)
Erre, tessék, csak kérnem kellett. Abban a pillanatban, ahogy megpillantottam a lepusztult kúriát, hatalmasat dobbant a szívem, majd kihagyott pár ütemet. Ledermedve álltam az utca közepén, Alyara fürkésző pillantását magamon érezve. Először azt hittem, csak az agyam szórakozik velem, és hallucinálok, délibábot látok, vagy valami ilyesmi. Remegett a hangom, ahogy kimondtam:/
-Ez nem létezik. Nem lehet igaz. Ez, ez... Ez az a ház... /hebegtem elképedten. Szegény Alyaranak halvány fogalma se lehetett arról, mégis mi a csuda ütött belém. Elengedtem a karját és tétován tettem egy lépést előre. Szememmel minden apró részletet alaposan megvizsgáltam. Nem változott semmit. Az égvilágon semmit.
Az előttünk hatalmasodó borostyánnal benőtt, piszkos, halványsárga falú, törött ablakokkal teli, palaszürke tetejű ház, és a formás, ám lelakott kerti kisépület, a hihetetlenül szép kovácsoltvas kerítéssel szegélyezve, annyira ismerős volt...
Annak idején, egy nyárra Alexandre meghívott a barátnőimet és engem Angersba. Minden nap hatalmas sétákat tettünk a külvárosban, ahol szebbnél szebb, nagyobbnál nagyobb, drágábbnál drágább házak álltak az erdő szélén. Egy délután megtaláltuk a leggyönyörűbbet, amit valaha is láttunk. Megfogadtuk, hogy ha felnövünk, és elég pénzünk lesz rá, mind együtt, közösen megvesszük, és ott éljük majd le az életünket.
Ez volt az a ház... Már akkor is nagyon lelakott volt, fel akartuk újítani, innen ismertem meg olyan hamar.
Még nem tudtam, pontosan milyen érzés is az, ami a hatalmába kerített, és hogy mit is kezdjek ezzel, de egy váratlan megérzésre hallgatva Alyara felé fordultam./
-Azt mondtad ugye, hogy keresnünk kellene egy házat nekem? /Egy másodpercre elbizonytalanodtam, biztosan jó ötlet-e ez. Sosem voltam igazán döntésképes... de úgy éreztem, most erre van szükségem. Egy talpalatnyira a saját valóságomból, ebben a világban. Kellett valami, amit ismerek, amiben megbízhatok. Mi lett volna erre alkalmasabb, mint életem háza?/
-Ezt szeretném! Láthatóan nem lakik itt senki. Na jó, azért lehet, hogy meg kéne róla bizonyosodnom, mielőtt ilyen kijelentéseket teszek, de... Ezt a helyet ismerem! Még otthonról... Vagyis... Alexandre-ral, tudod meséltem róla, na vele és a barátainkkal találtuk egyszer. Meg akartuk venni és kipofozni, hogy itt élhessünk, egy családként. Hihetetlen, hogy még megvan! Évszázadok teltek el azóta, hogy én itt jártam. Valaki biztosan megvásárolta, még annak idején, és folyamatosan, generációról generációra, felújítgatták. Ez annyira... sorsszerű. Alyara! Ez a tökéletes hely! /fejeztem be monológomat szélesen mosolyogva. Alyara felhúzott szemöldökkel nézett rám, bizonyára meglepte ez a hirtelen kirohanás, de úgy láttam, neki is tetszik a kúria.
Vágyakozó tekintettel fordultam vissza a világ leggyönyörűbb épülete felé, és alig bírtam betelni a látvánnyal. Könnybe lábadt a szemem, arra gondolva, hogyan képzeltem még el pár napja a közös életemet itt, Alexandre-ral./
+Annyira akartuk ezt. Itt éltünk volna, két gyönyörű gyerekkel... Lett volna egy olyan okos, kedves, udvarias, tisztelettudó fiunk, mint az apja... és egy lányunk, aki legalább olyan tehetséges és művelt lett volna, mint ő. A barátaink is itt laktak volna velünk egy házban, aztán ha már meguntak volna minket, elköltöztek volna... de nem messzire, csak ide a környékre. Chantal és Mirjam csupa rosszra nevelték volna a gyerekeket. Leila megtanította volna nekik, hogyan védjék meg magukat, minden fizikai erőszakot nélkülözve. Yolande udvariasságra és a zene feltétlen szeretetére művelte volna őket. Laurentől pedig szerénységet és becsületet tanultak volna. Nem mintha Alexandre és én nem tudtuk volna egyedül felnevelni őket, de a lányok mind szerves részét képezték volna az életüknek. Már ha lett volna gyerekünk... de még diplomám sincs... és nem is lesz. Eltűntem az ő világukból, ennyi. Sosem tudhatom már meg, milyenek lettek a szeretteim, mikor végre benőtt a fejük lágya. Rossellaval sem találkozhatok többet, nem lesznek édi kis unokahúgaim, vagy unokaöcsikéim... nem leszek nagynéni, vagy keresztanya. Soha.
/Erre már tényleg elsírtam magam. Bárhogy próbáltam örülni ennek a biztos pontnak, a háznak, nem voltam képes megállj-t parancsolni a könnyeimnek. Hiába volt ez az ezredik alkalom, hogy bőgni kezdtem ebben a világban, még mindig volt nedvesség, ami végigcsoroghatott az arcomon.
Kimondhatatlanul hiányoztak, és csak az vigasztalt, hogy lesz, ami emlékeztet rájuk... Lenéztem a kezemre, amin még mindig ott virítottak a megviselt karkötőim. Erőt merítettem belőlük és igyekeztem megnyugodni, azt akartam hinni, hogy lélekben még mindig velem vannak.
Kézfejemmel megtöröltem a szemeimet, mély lélegzetet vettem, és kissé kipirosodott arccal, Alyarara néztem.
Tudtam, hogy nem bírom ki idegösszeroppanás nélkül, hogy itt éljek. Kimondtam hát, ami először az eszembe jutott./
-Szükségem van rád. /Ez elég határozottan csengett, de az ezt követő mondatba beleremegett a hangom./ -Nem szeretnél itt lakni velem? /Sóhajtottam még egy nagyot./ -Egyedül nem bírnám ki. Kérlek!
/Bután hangzott ez az egész, és úgy is éreztem magam, de csak rá és Bettinara számíthattam, csak bennük bízhattam. Meg persze sosem voltam olyan, aki sokáig bírta volna egyedül. Szerettem a magam zugában, a magam dolgát csinálni, de barátokra szükségem volt, nem bírtam a magányt.
Homlokráncolva, idegesen vártam a válaszát, és féltem, hogy ő is teljesen hülyének néz./
(13)
Froeira Lullaby- Tipikus XXI. századi
- Hozzászólások száma : 59
Join date : 2010. Sep. 28.
Tartózkodási hely : Budapest -
Re: Az utca felől...
by Alyara Nirois Szer. Dec. 01, 2010 2:13 am
/A ház látványa émelyítő volt, hisz felért egy kisebb palotával. Elvigyorodtam, és elképzeltem, amint a már felújított épületben bankettet adok./
- Fro, ne aggódj, én sem bírom sokáig egyedül /vigasztaltam a síró lánykát./ Nem tudom, hogy említettem-e már, de nekem sincs senkim - még ha a nővéremmel együtt is keltünk át a fátylon. Meg se ismerném, fél éve nem láttam!
/Simogattam, vigasztaltam, míg végül megint jól lett./
- Gyere, kicsi boszim, újítsuk fel ezt a házat! /kacsintottam barátnémra.
Elindultam a bozót felé, közben kivágódott a kicsiny kerti kamra ajtaja, és felsorakoztak a rozsdás szerszámok - a parancsomra természetesen. Nyomban elkezdték kaszálni az égig érő gazt, míg végül el tudtam jutni a bejárati ajtóhoz. Óvatosan fellépkedtem a lépcsőn (nehogy összedőljön alattam!), majd benyitottam a kúriába. Idő közben a mágia csak úgy perzselte a bőrömet, hálásan eresztettem ki, hogy jótékony hatását a ház is megtapasztalja./
(39)
- Fro, ne aggódj, én sem bírom sokáig egyedül /vigasztaltam a síró lánykát./ Nem tudom, hogy említettem-e már, de nekem sincs senkim - még ha a nővéremmel együtt is keltünk át a fátylon. Meg se ismerném, fél éve nem láttam!
/Simogattam, vigasztaltam, míg végül megint jól lett./
- Gyere, kicsi boszim, újítsuk fel ezt a házat! /kacsintottam barátnémra.
Elindultam a bozót felé, közben kivágódott a kicsiny kerti kamra ajtaja, és felsorakoztak a rozsdás szerszámok - a parancsomra természetesen. Nyomban elkezdték kaszálni az égig érő gazt, míg végül el tudtam jutni a bejárati ajtóhoz. Óvatosan fellépkedtem a lépcsőn (nehogy összedőljön alattam!), majd benyitottam a kúriába. Idő közben a mágia csak úgy perzselte a bőrömet, hálásan eresztettem ki, hogy jótékony hatását a ház is megtapasztalja./
(39)
Alyara Nirois- Arany céhvezér, Mágikus diplomata (Admin)
- Hozzászólások száma : 967
Join date : 2010. Aug. 29.
Tartózkodási hely : Bp. -
Re: Az utca felől...
by Froeira Lullaby Szer. Dec. 01, 2010 11:57 pm
+Alyara eddig valahogy nem tűnt magányos típusnak... Nem irigylem, hogy el kellett válnia a nővérétől. Végül is, én is elszakadtam Rossellától... Nagyon hiányzik. /elmélkedtem búskomoran, majd egy sokkal vidámabb gondolattal próbáltam lefoglalni magam:/ +Viszont úgy fest, itt marad velem, és felújítjuk a házat!
/Végre teljesen megnyugodtam, és azt éreztem, most már én vagyok a "béke szigete". Szokás szerint nem tartott sokáig a dolog. Alyara, amint elindult a kertben, nyomában a kerti lakból "kirepült" szerszámok kaszabolták az udvar buja növényzetét.
Káprázatos volt, ahogy a maga esetlen, mégis fensőbbségesen kecses járásával fellépdelt a lépcsőn, majd be az ajtón. Királynői volt, igazi vezéregyéniség, csodáltam és nagyon örültem, hogy a barátja lehetek.
Ahogy eltűnt a sötét előszobában (?), egyből utána iramodtam. A kerti szerszámok még javában pusztították a rengeteg gazt, mikor én is beléptem a házba.
Még épp idejében, mert amint átléptem a kopott küszöböt, azon nyomban eleredt a hó. Először csak szállingóztak a hópelyhek, - talán már rég elkezdődött, csak nem vettem észre a nagy sokkhatás miatt - , ám mostanra már erős széllel párosulva zúdult alá az a rengeteg hó.../
(14)
/Végre teljesen megnyugodtam, és azt éreztem, most már én vagyok a "béke szigete". Szokás szerint nem tartott sokáig a dolog. Alyara, amint elindult a kertben, nyomában a kerti lakból "kirepült" szerszámok kaszabolták az udvar buja növényzetét.
Káprázatos volt, ahogy a maga esetlen, mégis fensőbbségesen kecses járásával fellépdelt a lépcsőn, majd be az ajtón. Királynői volt, igazi vezéregyéniség, csodáltam és nagyon örültem, hogy a barátja lehetek.
Ahogy eltűnt a sötét előszobában (?), egyből utána iramodtam. A kerti szerszámok még javában pusztították a rengeteg gazt, mikor én is beléptem a házba.
Még épp idejében, mert amint átléptem a kopott küszöböt, azon nyomban eleredt a hó. Először csak szállingóztak a hópelyhek, - talán már rég elkezdődött, csak nem vettem észre a nagy sokkhatás miatt - , ám mostanra már erős széllel párosulva zúdult alá az a rengeteg hó.../
(14)
Froeira Lullaby- Tipikus XXI. századi
- Hozzászólások száma : 59
Join date : 2010. Sep. 28.
Tartózkodási hely : Budapest -
Re: Az utca felől...
by Mira Szer. Dec. 07, 2011 8:42 pm
*Tereus*
[2900. július 23., 15:46]
*Még az Előcsarnokban*
Mielőtt még Hajnal válaszolna a kérdéseidre, megszünteti köröttetek a biztonsági függönyt. Aztán megszorítja a kezedet. Ismét fény ragyog fel, ám ez most teljesen más, mint az előzők. Érzed, ahogy a tested angyaltársaddal együtt színekre és fényre, Isten melegére bomlik fel. Utolsóként Hajnal ragyogó mosolyát látod, aztán elröpít téged a mágikus szél.
*Már itt*
Amikor újra összeállsz egésszé, Hajnalt már magad előtt látod, ahogy egy piros tetős ház felé vezető úton lépked. A kúria magad előtt nem üt ki Altmyrca sokszínűségéből, ám ezen a környéken alig látsz házakat az előtted lévőn kívül.
- Negapan a kontinens, amin jársz - kezd bele a szépség az utca kellős közepén, de továbbra is előre tekint, nem néz Rád. - Danu a Földet megtestesítő energia neve, a mi Teremtőnk. A lány neve pedig Alyara Nirois.
Váratlanul feléd fordul, szemében őszinte csalódást látsz.
- Bevallom, reménykedtem benne, hogy legalább a származásunkkal tisztában vagy, Gyermek. De úgy látszik, tudatlanságod fényesebb lelked ragyogásánál. - Mielőtt bármit is szólhatnál, tovább folytatja útját a kúria felé. - Látod ott azt a házat? - mutat a fák által takarásban lévő piros tetős ház felé. - Ott lakik a Védelmezett.
*Hogyha gondolod, írhatsz már a Hallhoz, de még mehet itt is egy kör.
*
[2900. július 23., 15:46]
*Még az Előcsarnokban*
Mielőtt még Hajnal válaszolna a kérdéseidre, megszünteti köröttetek a biztonsági függönyt. Aztán megszorítja a kezedet. Ismét fény ragyog fel, ám ez most teljesen más, mint az előzők. Érzed, ahogy a tested angyaltársaddal együtt színekre és fényre, Isten melegére bomlik fel. Utolsóként Hajnal ragyogó mosolyát látod, aztán elröpít téged a mágikus szél.
*Már itt*
Amikor újra összeállsz egésszé, Hajnalt már magad előtt látod, ahogy egy piros tetős ház felé vezető úton lépked. A kúria magad előtt nem üt ki Altmyrca sokszínűségéből, ám ezen a környéken alig látsz házakat az előtted lévőn kívül.
- Negapan a kontinens, amin jársz - kezd bele a szépség az utca kellős közepén, de továbbra is előre tekint, nem néz Rád. - Danu a Földet megtestesítő energia neve, a mi Teremtőnk. A lány neve pedig Alyara Nirois.
Váratlanul feléd fordul, szemében őszinte csalódást látsz.
- Bevallom, reménykedtem benne, hogy legalább a származásunkkal tisztában vagy, Gyermek. De úgy látszik, tudatlanságod fényesebb lelked ragyogásánál. - Mielőtt bármit is szólhatnál, tovább folytatja útját a kúria felé. - Látod ott azt a házat? - mutat a fák által takarásban lévő piros tetős ház felé. - Ott lakik a Védelmezett.
*Hogyha gondolod, írhatsz már a Hallhoz, de még mehet itt is egy kör.
*
Mira- Mesélő - Polimetron és Altmyrca moderátora
- Hozzászólások száma : 271
Join date : 2010. Aug. 30. -
Re: Az utca felől...
by Tereus Csüt. Dec. 08, 2011 1:09 am
/Élvezem ahogy atomjaira bomlok, és a fénnyel egyesülök. Ez az érzés nem olyan mint amikor a kaput használom, ez valahogy más, mégis ugyan az a kellemes bizsergés marad a tarkómnál, mikor újra egységes vagyok. Az érzés, hogy semmivé váltam, hogy egyesültem az univerzummal, leírhatatlan.
Hajnal kissé fedő és kioktató viselkedése cseppentsem zavar. Enyhe vállrándítással reagálok rá./
- Nem akartalak megsérteni hitedben! Ami az enyémet illeti maradjunk annyiban, hogy felőlem mindenki abban hisz amiben akar, szabad vallásgyakorlást folytathat bárki, míg rám nem akarja a sajátját kényszeríteni!
/Az új környeztem alaposan szemügyre veszem. A ház, melyre felhívja figyelmem a barátságos, többgenerációs családi ház képét juttatja eszembe./
- Igen, látom.
/Felelem szűkszavúan./
+ Tudatlanságom fényesebb a lelkem ragyogásánál?! Khmm... Mintha ez nem lenne egyértelmű! Hiszen a lelkem fekete. De ezt a sértésnek szánt megjegyzést elnézem! +
/Lassú, de határozott léptekkel elindulok a ház felé./
{80}
Tereus- Szeráf
- Hozzászólások száma : 198
Join date : 2010. Dec. 14.
Re: Az utca felől...
by Mira Szer. Dec. 14, 2011 2:20 am
[2900. július 23., 15:50]
- Nem sértésnek szántam - motyogja maga elé Hajnal. Nem érted, honnan tudja, hiszen nem mondtál semmit sem ezzel kapcsolatban.
Folytatjátok a sétát.
Pár perc múlva megérkeztek a kúriához. Az angyal kérdés nélkül betolakszik a bejárati ajtóhoz.
- Neked kéne csöngetned, én nem értek az ilyen modern szerkezetekhez - mondja, miközben egy teljesen natúr gombra mutogat az ajtó mellett. Legszívesebben kinevetnéd, amiért ilyen egyszerű, de az ő nagyszerűsége pont ebben a tulajdonságában rejlik.
*Köv. posztot kérlek, írd a Hallhoz!*
- Nem sértésnek szántam - motyogja maga elé Hajnal. Nem érted, honnan tudja, hiszen nem mondtál semmit sem ezzel kapcsolatban.
Folytatjátok a sétát.
Pár perc múlva megérkeztek a kúriához. Az angyal kérdés nélkül betolakszik a bejárati ajtóhoz.
- Neked kéne csöngetned, én nem értek az ilyen modern szerkezetekhez - mondja, miközben egy teljesen natúr gombra mutogat az ajtó mellett. Legszívesebben kinevetnéd, amiért ilyen egyszerű, de az ő nagyszerűsége pont ebben a tulajdonságában rejlik.
*Köv. posztot kérlek, írd a Hallhoz!*
Mira- Mesélő - Polimetron és Altmyrca moderátora
- Hozzászólások száma : 271
Join date : 2010. Aug. 30. -
Mystical Future FRPG :: Szárazföld :: Altmyrca :: Külváros :: Házak :: Froeira és Alyara kúriája
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.|
|
|