Beköszöntött a tavasz....

Beköszöntött a tavasz, szinte egyik pillanatról a másikra. A sűrű szürke fellegek mindenhol felszakadoztak és az aranyszínű napsugarak pillanatok alatt megolvasztották a rengeteg havat és az áttetsző jégkristályokat. Néhány órába sem telt bele, hogy már csak a talaj nedvessége emlékeztessen a hóra. A virágok mindenfelé kitárták szirmaikat és haamrosan madárdaltól és virágillattól lett terhes a levegő. Még H'Sekiratban is érezni lehetett a vidék illatát.
Azonban volt még valami, ami úgy tűnt a tavasszal együtt felébredt. Alig hogy a hótakaró eltűnt különös indák kezdtek előkúszni a talajból. A száracskákon ezüstösen csillant meg a napfény, habár sötétebb vidékeken megtartották zöld színűket. az indák kecsesek és vékonyak voltak, láthatatlan erekként hálózták be a talajt. Azonban ahol fába vagy épületbe ütköztek és talajszintnél magasabbra emelkedhettek kicsiny bimbók jelentek meg rajtuk, amik egy óra elteltével kibontották különös vörös-fehér virágaikat. Az illatuk semmihez sem volt hasonlítható, volt, aki édesnek mondta, más mentolosnak, a harmadikak pedig a vihar utáni levegő ózonját vélték kiérezni belőle. Az indák a városokba is bekúsztak, több-kevesebb virágot hozva. Az ismeretlen illat mindenhol terjengett, az egész kontinenst beborította szinte. A színpompás virágok senkit nem zavartak, hiszen szépségük igéző volt, habár bárkit is kérdeztek az emberek senki nem tudta megmondani, pontosan milyen virág is az, ami beborított mindent. A legtöbben csak egy kósza pillantást vetettek rájuk, aztán mentek tovább a dolgukra.