A lidérces álmok ligete

*MET - A jádekő*

[230]

/Csendben hallgatom végig Rab megidézett mindentudó, de segíteni nem akaró lényét./
+ "Az utat mindannyitoknak a szívében kell keresni, csak a saját elmétek emelhet ki benneteket innen!" Kösz a nagy semmit! Vajon a fa mit mondana, ha megkérdezném? +
/Tűnődöm. Enyhültebb tekintettel nézek Rabra, mikor az beszél, majd vállat vonok és széttárom a kezeim. Jelezvén, "ne néz rám, nem értettem én sem, hogy mit akart!". Megsimogatom Rab arcát, és leülök a vállára, nekidöntve hátam a nyakának. Onnan szemlélem Puffogi hápogását./
+ Hol vagyunk? +
/Kérdem az erdőt. Lehunyom szemem és figyelek a környezetemre./
+ Arich hol vagy? +
/Színtelen hangon válaszolok Rabnak, közben karba fonom kezeim a mellkasom előtt./
- Igen, tudom Életem! De attól még nem leszünk előrébb, ha azon merengünk hol voltunk utoljára!
/Morgok egy kicsit, majd nagy levegőt fújok ki tüdőmből./
- Nem fogom megvárni míg itt elsorvadunk és megint eltévedünk! Kövessük a fiút, hátha vezet valahová!


{216}

*MET - A jádekő*

Arich

*Klára nincs ott. Azért írtam, hogy a tündért nézted Klárának, hogy ne legyen zavar. A földön fekszik: Rab, Hirig, 3 tündér, de Klára nem.*

- Nos igyál belőle, az valóban gyorsabb, habár egy tündérke szerintem a fél fogadra sem elég, de ahogy gondolod, nasinak jó lesz...
/A fejével a földön heverő tündérek felé biccent, de a tekintete már a távolt pásztázza. Beleszimatol a levegőbe és zavartan ráncolja tökéletes halovány szemöldökét./

Rab és Hirig

/A fák között haladtok, már egy jó ideje. Nektek ugyan olyannak tűnik az egész erdő, egyik fa olyan, mint a másik, mintha csak egy formából öntötték volna az összeset.
Aztán Rab hirtelen meghallod a gyengécske hangot:/
- Rab....
/mintha a szél suttogná, de csak tétován, félve, hogy nehogy más is meghallja. Ősöreg és megfáradt hang, gyenge és elgyötört, de ott van benne egy fáradt anya szeretete, aki egész életében a gyermekeiért dolgozott, de ezt nem bánja, sőt megtenné újra, ha lenne még elég ereje, hogy egyáltalán megmozduljon.../
- Fiam...
/Hirig közben érzed, ahogy a fák susogni kezdenek, mintha mondani akarnának valamit, de a hangjuk elnyomja valami, mintha nehéz takaró nyomná el őket, az alól akarnának kiálltani neked, de a hangjuk nem ér el hozzád. Ha kiterjeszted az érzékeid valami feltűnhet. Az erdő nem csak hogy haldoklik, de már majdnem teljesen halott. A vörös levelő fák hidegek és élettelenek, már majdnem mind. Csak az erdő közepe felől érzel valami növényi életet./

*MET - A jádekő*

- Azt hiszem megvan. Gyertek a vállamra, sietnünk kell! /Várok pár pillanatig. Szememből is látszik, hogy nem szándékozok várakozni. Aki felül felül, aki nem nem. Aztán elindulok repülve a hang felé. Talán egy fát kell keresni, de az irány megvan, addig körözöm és keresgélek a potyautasokkal a vállamon, amíg valami eltérőt, vagy szokatlant nem találok. Ott pedig leszállok./

- Hol vagy?
/Teszem fel a kérdést, válaszra sem méltatom a tündéreket. Egy olyan hang szólított meg, ami a lelkembe mart. Eddig azt sem tudtam, hogy van, de most már érzem, hogy igen./

[231]

- Nasi...? /Kérdezem tétován, miközben kezeim szinte magukat önállósítva emelik fel a Klárára hasonlító tündért. +Hova tűnt vajon ő? És hogy kerülnek ezek a játékbabaszerű ismeretlenek ide?+ Gyengéd mozdulattal simítom végig haját, arcát, hogy aztán törékeny tagjait becézzem végig ujjaimmal. És akkor meghallom.
A parányi szív ütemes dobbanásai, ahogy apró testében gyengén, de az élet ritmusát pumpálja... Ahogy finoman arcomhoz szorítom testét, elfog a vágy, hogy egy heves mozdulattal lepöccintsem a fejét, mint egy üveg Coronita kupakját, hogy aztán egyenesen forrásából hörpöljem a benne lüktető elevenséget, azonban védtelen aprósága és a nő lefitymáló fintora, ahogy róla beszélt, (és valahol hátul, mélyen a jóérzés szikrája) megakadályozza a végzetesen brutális mozdulatot. Hiszen.../
+Hiszen nem is ismerem. Azt sem tudom, mit keres itt. Az álmomban. És ha már úgyis álmodom... Baja nem eshet, csak én leszek egy tapasztalattal gazdagabb.+
/Bocsánatkérő mosollyal simítom végig hüvelykemmel nyaka oldalát a pulzáló, vékonyka kis vonalat keresve, hogy a már fájdalmasan meredő agyaram hegyével óvatos karcolást ejtve felnyissam és végre csillapuljon izgalmam./
- Csak egy próbát... Egy nyalatnyit... Csak hogy megtudjam... /Mormogom magam elé, ahogy aztán erét találva az első szerelemhez jutó kamasz izgalmával ajkaimhoz emelem az apró, magatehetetlen kis testet./

(55)

*Előző reagban is írtam, hogy "a Klárának nézett lányt". Most módosítottam, remélem megfelel áthidalásképp. *

/Elmélyülten hallgatom a halott környezetem, hangtalan figyelmeztetését. Nehezen veszem a levegőt, és a szívemet összeszorítja a fájdalom./
+ Ne aggódj! Valahogyan újjáélesztelek! Kerüljön bármibe! +
/Fogadkozom. Elszánt tekintettel nézek körbe, mikor megérkezünk. Keresem az életet legapróbb jelét. Hogy Rab kit keres nem tudom és nem is érdekel jelenleg, így nem is teszem fel a kérdést.
Tündértársaimat figyelem./
- Ez nem úgy tűnik, mint az erdő széle, de gondolom Ti is érzitek, hogy jó helyen járunk!
/Halványan, a közönyös és élettelen tekintetemben megcsillan, egy apró érzelem jele. Az elszántságé./
+ Most már csak Arichot és Lailát kell megtalálni! +


{217}

*MET - A jádekő*


Rab Hirig

/Egy tisztást láttok meg. A vérszín leveleket a fentről beáramló fény aranyos köntösbe burkolja, a vérből mintha arannyá változnának. A napfény hívogató bársonyos meleggel ömlik szét a füvön. Érzitek a tavasz illatát az orrtokban, a bőrötökön lágy meleg szellő simít végig./
- Itt vagyok.... /susogja elhalóan a szomorú hang a fületekbe.
A tündérek félelemmel vegyes csodálattal bámulják a fényárban úszó tisztást. Rab vállán a kicsi egészen közel bújik a sidhe úrhoz és finoman remeg.
Az áhitatot és a csendet a vöröshajú tündér velőtrázó sikolya szakítja meg. A torkához kap, amin véres seb nyílik, majd rothadni kezd. Hamarosan egy undorító zöld véres csomóként hullik a földre.
A tisztáson mintha megkopna a fény aranyossága és az élet lüktetését is egyre gyengébben érzékelitek.../

Arich

/Amikor az ajkadhoz ér a bőre, az apró ér mintha önön akaratából igyekezne a te belsődbe, hogy végigperzseljen forró élő lángjával. Olyan édes az aroma, akár a nectár az istenek itala, sőt még annál is jobb. Telt gazdag aromája megtölti a belsőd, lágyan simogatja az érzékeid. De éppen csak egy kortynyi volt, egy korty és hiába nyalogatod vagy harapod, nem jön több vér belőle. A kezedben a száraz mumiaszerű test rohamosan rothadni kezd.
A nő összefont karral továbbra is csak mosolyog./
- Első lecke fióka, mindig nézd meg mit eszel. Ezek a falatkák évszázadok óta az erdő fogjai, az pedig nem éppen mai évjárat... Csak az erdő mágiája tartotta életben őket, de most megtörted, ő pedig olyanná lesz, amilyennek lennie kell. Remélheted, hogy a vére nem rohad el a gyomrodban.
/Ahogy az utolsó szót kiejti, bizony érzed, hogy az az isteni aroma bizony kesernyéssé válik a nyelveden és a gyomrodat mardosó éhség sem csitult, talán csak egy pillanatra./
- Nah ha nem akarod megkostólni a barátaid, akiknek mellesleg sértetlenséget ígértünk, akkor jobb lesz ha velem jössz és keresünk rendes zsákmányt. Különben is nyomaszt ez az erdő, eleget járok ahhoz az álmokba, hogy ne ragadjon el, de ezért küzdeni kell...
/Mintha rájönne, hogy túl sokat mondott megindul egy halvány csapáson könnyeden intve neked, hogy kövesd./

/Mikor meglátom az aranyszínbe úszó tisztást, felrepülök Rab válláról és a közepére szállok. Utamat a velőtrázó sikoly akasztja meg. Gyorsan vissza fordulók és csendben, haragvó tekintettel figyelem a gusztustalan jelenetet./
- Ennyivé lesz minden.
/Mondom nyersen. De haragom nem a jelenlévők miatt tör elő belőlem, hanem az iránt aki ezt okozta! Bár sejtelmem sincs pontosan, hogy kinek a keze van e mögött, de ha találkozok vele, nem teszi zsebre amit tőlem kap majd ezért!
Ahogy a hátam mögött lévő fény kezd megkopni és az aranyszín fakulni, úgy kezd körülöttem megint a láthatatlan sötét burok körbelengni. Melyet inkább csak tapintani lehet semmint ténylegesen látni./
- Valaki nem akarja, hogy innen elmenjünk! Jobb ha sietünk! Mielőtt elkezdenétek jajveszékelni és hisztérikus hangulatba kerülni nővéretek elvesztése miatt, előtérbe helyezném, hogy mi még élünk és nem szándékozom miattatok itt maradni! Ezzel csak késlekedtek, amit feltételezem nem akar Piena sem!
/Beszélek a tündérekhez. Először nevezem nevén a vörös hajút, jelezvén, hogy nem vagyok annyira tiszteletlen, mint azt mondandóm tükrözi./
- Ö már nem fog tovább szenvedni! Vissza került a természethez!
/Röptömben fordulok meg tengelyem körül. Vállam felett vetem hátra mondandóm./
- Rab, siessünk! Ha a tündérek mégis maradni akarnak, nekünk nincs okuk rá! Fontosabb dolgunk van, megemlékezni akkor is tudunk majd, ha végeztünk a feladatunkkal!
/Átadom magam az érzékeimnek, hogy az vezessen és megtaláljam a kiutat./


{218}

*MET - A jádekő*

- Hoppá! /Mondom halkan, amikor ez egyik tündér zöld rongycsomóvá válik. A kétségbeesett hang irányába fordulok./
- Talán még megmenthetünk téged. /Szavalok bele a szélbe./ Használd ezt... /Folytatom és kiveszem a zsebemből a nyakéket. Koncentrálni kezdek, a levegőt hívom segítségül. Megpróbálom újra életre kelteni a varázslatos tárgyat. Hirig kiosztja a tündéreket +Ez az, most jól jön ez a beszéd!+ és elindul egy irányba. Halkan követem őt és koncentráltuk a tárgyra./
- Megmentünk Téged! /Mondom fennhangon./

[232]

- Feltételezem, roppant mód élvezed a szituációt. /Jegyzem meg epésen a nő leckéztetésére, majd a szándéktalanul bántó megnyilatkozásomat megvizsgálva rádöbbenek, igenis jól esett a röpke, ahogy oly találóan megfogalmazta "nasi" és bosszúságom inkább annak fogytának szól, mintsem a nő kioktatásának. Magamba révedve javaslatának csak első fele jut el tudatomig, s pillanatra eljátszom a gondolattal, hogy a most már beazonosított késztetésnek Rabraquat erét felhasítva - nagyobb testben több a vér, ergo tovább tart az általa okozott élvezet is, továbbá őt biztosan nem tartja fogva évszázadok óta az erdő - engedjek, azonban a nő ismét elszór egy információmorzsát./
+Sértetlenséget ígértünk?+ /Hangosan ki azért már nem mondom, mindössze elraktározom a fontos tényt: újdonsült ismerőseim tudják, mi folyik itt, és nagyon is közrejátszanak abban, hogy itt leledzünk... Vagy legalábbis abban, hogy én itt ébredtem, biztosan./
- Azt mondod, ha itt történik velük valami... /Hagyom félbe a mondatot, majd bűnbánó arccal kihúzom a tüskét, amit felfortyanásom jelenthetett a számára, akármilyen mélyre is küldtem./ - Bocsáss meg az előző megjegyzésemért. Még nagyon új nekem ez az egész... De azt hiszem, kezdek rákapni az ízére. /Nyalom meg mosolyogva számat, ahogy felegyenesedek, de aztán fintorogva, köpködve igyekszek megszabadulni a megtört életű tündér utóízétől./
- Azt hiszem, ideje valóban valami érdemi... és nem megbűvölt ételhez jutnom. /Megigazítom ruhámat, s egy-egy mozdulattal lesöpröm vállaimról a vélt vagy valós porszemeket./ És most mi következik? Az ébredés? /Nézek mentoromra kérdőn./

(56)

*MET - A jádekő*

Rab és Hirig

/Hirig a tisztás közepén meglátsz egy gyönyörű ősi tölgyfát. A fa egy kisebb dombon áll és mintha fürdödne a fényben. Látszik rajta, hogy ősöreg, de a fő gond az, hogy sok levele megsárgult már és az arany glória mellett a halál is körbelengi.
Rab a tündérek követnek téged és a kezedben tartott zöld taknyot, habár egyikük sem szól egy szót sem, talán nem is látnak a szemüket elhomályosító könnyfüggönyön át.
Amikor odaértek a fához az a lágy megfáradt hang szólal meg, halkan, de érthetően./
- Hagyd, annak a medálnak itt nincs hatalma, ahogy neked sincs, it mind örök rabok vagyunk....

Arich

- Örömmel hallom, hogy végre... /Itt azonban hirtelen elhallgat, megmerevedik majd némán int neked és megindul az erdő belseje felé.
Hamarosan egy tisztásra értek, ahol mintha sötétebb lenne, mint máshol. A levelek sűrűn takarják az égboltot, de még a hold fénye sem sugárzik át. Egyedül a lilás-fekete mérgeskígyóként tekergő lángok világítják meg a tisztás közepén álló félig meztelen nőt. Amikor odaértek mély túlvilági hangon szólal meg. /
- Már vártalak titeket, hamarosan eljön a szülés ideje.
/A tűz mellett egy különös fickó térdel, és amikor megérkeztek rátok pillant, majd felegyenesedik és karba fonja a kezeit./

*MET - A Jádekő*

/Megérkezem, de a medál nem működik el is teszem. Ezt a földanya el is mondja nekünk. Ugyanis ki más lenne?/

- Szóval "itt" nincs hatalma. Tehát ez nem valóság, ahogy sejtettem. Már csak a kaput kell találni, hogy megszabaduljunk a fogságból.
/Megsimogatom az ágait, akárcsak ha Klári lenne. Közel érzem magam hozzá./

- Nos, akkor ébredjünk fel, vagy mit tudom én! /Kezdek haragos lenni./ Most ti jöttök... /Mondom és felreppenek a faágra, magamra húzom ágait, jól érzem magam a közelében. Lehunyom a szemem és arra gondolok, hogy ébredjek fel a tisztáson, ahol elragadott a különös vihar bennünket./

[233]

+Nocsak... Egy újabb varázspáros.+ /Meredek a nőt körbevevő sugárzóan fényes és az extrém kinézetű férfit ölelő arany aurára, majd első zavaromat leküzdve, mosolyogva lépek előre, a különös tűzre éppencsak egy pillantást vesztegetve./
- Ennek roppantmód örülök, kedves hölgyem, azonban jómagam kevés látnoki vénával rendelkezem, így valaki igazán felvilágosíthatna, kikhez van szerencsém, mi folyik itt, mi van készülőben, satöbbi, satöbbi. /Elnéző mozdulattal húzom fel a vállamat, majd ahogy visszaengedem, mentoromra pillantok, igyekezvén burkoltan felderíteni, amibe most fogtunk, az a beígért vadászat-e./
- Feltételezem, nem rájuk céloztál, amikor elindultunk.

(57)

/Pár percig csak némán szemlélem egy helyben a fát, mikor megszólal a hang nagyon apró rezgés kezd úrrá lenni a szárnyaimon.
Eleget adva kíváncsiságomnak, keresztül-kasul körbe repkedek a fa ágai között. Itt ott hozzá érek egy-egy ághoz, levélhez./
+ Már amikor kiléptem a boltból úgy éreztem, hogy nem jó helyen járok! Ehhez képest amit mondtál csak egy olyan mondat volt, mintha azt közölted, hogy vattapamacs! +
/Mormogok magamban.
Miután már eléggé kirepkedtem magam, vissza szállok Rab vállára. Félig felvont szemöldökkel figyelem, érdekes takarózási szándékát./
- Ha fel akarsz ébredni miért takarózol be?
/Kérdezem. Majd a könnyáztatta tündérek arcait figyelem./
- Van valami ötletetek?


{219}

*MET - A jádekő*

Rab és Hirig

/Hirig éppen leszállna a sidhe vállára, amikor az hirtelen egy szellő kiséretében egyszerűen kifakul a világból. A tündérek rémülten néznek. A fán egy arany virág nyílik, amikor a társad eltűnik és érzed a növény boldogságát./
- Mi volt ez? /kérdezi a gyermek aggódva.
Rab a tisztáson ébredsz, melletten Hirig és a két tündérke teste fekszik, meg egy zöldes-véres csomó. Egy férfi véres lábnyoma van még a csomó mellett./

Arich

- Neked nem is kell annál többet tudnod erről, mint amit Calla elmondott múltjáró. /mondja a férfi, majd föláll. Mögötte mintha vibráln a levegő és mintha több teret töltene ki, mint amekkorának elsőre láttad. A nő csak int neki./
- Úgy hiszen Calla már említette, de ha sebtében létre hívott hírnökünk nem tette volna meg, hát legyen. Meg fog születni a Vér Úrnője, és mi fogjuk világra segíteni. Azonban itt az ideje, hogy induljunk.
/Tesz két lépést, majd amikor az utolsó kérdésed is meghallja visszafordul./
- Nem mi leszünk a prédád múltjáró, kapsz majd finomabb falatokat, de most nem késlekedhetünk.
/Amikor a Callanak nevezett nő arcán meglátja az undort, csak elmosolyodik./
- Mi az korcs, talán elfeledted hol a helyed?
/A vámpírnő elrejti az érzelmeit, majd a férfi mellé lép, és int neked is, hogy kövesd./

*MET - A Jádekő*

/Hirtelen minden eltűnik és más érzésem lesz. Mintha már nem a fán ülnék, hanem valahol feküdnék. Pár pillanatig nem is tudom mitévő legyek, de kinyitom a szemem végül. Ismerős ég tárul a szemem elé... vörös. Feltápászkodom és látom, hogy csak három tündér fekszik mellettem, meg nagy valószínűséggel a halott társuk. Ott vagyunk, ahol elkezdett esni a vérvörös esőféleség./

+Klári nincs itt! Ha a tündér meghalt és itt a teste... Klári is meghalt, de az ő teste nincs itt. Na most ez azt jelenti, hogy vagy elvitték a testét, vagy nem halt meg. És hol van a vámpírkánk? Lehet, hogy ő vert át mindenkit? Meg egyébként is, hogy kerültek ide a tündérek, nem beszélve arról, hogy mi a franc ez az egész. Cassandra, kinyírlak!+

/Gondolataim közben megrázom a tündéreket, pofozgatom, hátha felébrednek. Ha használ, ha nem várok egy darabig, közben pedig újabb üzenetet küldök, kimondva szavaim./

- Köszönöm Danu, hogy megmutattad az utat! Klári, ha élsz, csak jelezz és én megtudom! /Küldöm útjára a "széllevelem" szívem virágának. Jelenleg nem tudom melyik lenne jobb, ha élne, vagy ha nem. Nem az ő világa volt, az biztos. A szívem az övé, de elég sérült is. A viszontlátás öröme biztosan jó lenne, de, hogy még egyszer elveszíthetem... nem is akarok belegondolni./

+Mióta lettél ilyen kib***** nagy filozófus Weindligher Andor, vagy Rabraquat, vagy Szelek Hercege, vagy "miafranc"?+

/Reménykedve várakozom, hogy Hirig felébredjen, vagy, hogy Klári választ adjon./

[234]

/Először értetlenül, bosszúsan, majd szemöldökömet össze ráncolva figyelem Rab volt helyét./
- Szépen itt hagytál minket!
/Mormogom az orrom alatt. Hosszúnak tűnő pillanatokig figyelem a fát, majd a két meglepett tündérhez fordulok./
- Csináljátok ti is azt amit láttatok Rabtól az előbb! Gubózzatok bele a levelekbe, mert az ágakat nem tudjátok magatokra húzni! Gondoljatok arra, hogy álmodtok és álmotokban máshol vagytok! Vagy mit tudom én?!
/Mondom nekik./
+ Egy próbát megér! Ha beválik eltűnnek, ha a fa beszívja őket, még mindig megkérhetem, hogy engedje el! +


{220}

/Szemeimet kissé összehúzva, magamban tartom a - nem túl pozitív +Nagyon nem tetszik, hogy senki sem akarja konkrétan elmagyarázni a dolgokat!+ - véleményemet, csak mentorom felé vetek egy pillantást./
- Szóval Calla, igaz? Nos, részemről a szerencse, Arich vagyok. /Elbűvölő mosolyt villantok felé, majd miközben értelmezem az elhangzottakat +Tehát tudja, mire céloztam. Vagy ő javasolta, mivel csábítson erre Calla, vagy értesült róla, miről társalogtunk. Csak nem egy újabb Cassandra féle látnok?+, mellé lépek./
- És ti kik vagytok? /Mosolygok az ismeretlen nőre minden személyes varázsommal, a férfit látszólag figyelmem peremére száműzve./ +Callával ellentétben nem vámpír, ez világosan látszik. Akkor viszont mit akarnak a Vérúrnő megidézésével elérni?+

(58)

*MET - A jádekő*

Rab

/A szélüzenet nyomtalanul eloszlik, nem hoz neked enyhet adó választ egy lágy szellő sem. A tündérek semmit nem reagálnak kicsiny arcukon lidérces álmot látok kifejezése honol.
Azonban a szíved megmelegszik és a szomorú ősi hang ismét a füledbe suttog:/
- Fiam....

Hirig

/A tündérek rémülten reppennek hátrébb./
- Nem, én nem merek oda menni! Ő is meghalt mint a nővérünk! Nem és nem! És a hugocskám sem fogjuk feláldozni! /sipítja szint fejhangon a férfi, aztán karon ragadja a hugát és amilyen gyorsan csak tudnak elreppennek. Magadra maradsz és a tisztás fénye mintha másodpercről másodpercre kopna. Az öreg fa pár levele már elszáradva hull alá./

Arich

- A nevem Mersilde kedvesem, a társam pedig Azazel. /Int a férfi felé.
Callán látod, hogy teljesen bezárkozótt arca olyan, akár egy szépséges maszk. Amikor a férfi megérinti a vállát megrázkódik, de amikor megfogja a kezét engedi. Azazel odasétál a nőhöz és neki is megfogja a kezét, közben egy szót sem szól. Ahogy közelebb jön erőteljes szantálfa és kénes illatot áraszt feléd./
- Fogd meg a kezem múltjáró. /nyújtja feléd egyik törékeny csuklóját, sötét szemében várakozás és hatalom igérete csillan./

*MET - A Jádekő*

- Egyelőre semmi, bár ennyi idő alatt szokott érkezni válasz. Talán tényleg meghalt /Dünnyögöm magam elé, és egy könnycsepp gurul le az arcomon végig. Egyelőre továbbra sem tudok mit kezdeni az érzéseimmel, de arra rájöttem, hogy erősnek kell lennem, különben ez a világ bekebelez. Megnézem a nyakéket, megnyugtatóan hűvösen simul a kezembe./
+Hátha itt segíthetek nekik kijutni ezzel, egy próbát megér.+
/Gondolom, majd rákoncentrálok a nyakékre./
- Ébredjetek, csak egy álomba vagytok, akarjatok kijutni! /Próbálom beleerőszakolni a tudásom, hogy átjuthasson hozzájuk. Pár percig még próbálkozom, mikor az ismerős hang megszólít./
- Itt vagyok, segítek neked! /Mondom kedvesen./

[235]

- Azazel? Ó, milyen drámai. /Húzom fel szemöldökömet, s egészen kicsit lebiggyesztve ajkaimat hagyom figyelmen kívül a férfi felém nyújtott kezét, majd megértő-gúnyos mosoly kíséretében pillantok Mersilde-re./
- Csak minimális információt adunk, hogy aztán a tudatlan tömegeket kedvünk szerint irányítsuk, igaz? /Közben erőteljesen koncentrálva igyekszem felidézni azt az érzést, +látásmódot?+ ami a repülő autóban öntött el, közvetlenül a robbanás előtt. De nagyon nem akar megcsavarodni a világ. +Vajon mi lehet a gond?+ A próbálkozással felhagyva számat elhúzva lépek egy fél lépést hátra./
- Tudod, ott, ahonnan én jövök, ez alapvető irányító stratégia. Viszont én baromira rühellem, ha az orromnál fogva akar vezetni valaki. Szóval valami magyarázatot kérek erről az egészről, mert amit drága Callánk mondott, nem sokra elegendő. Mindössze csak arra, hogy büdösnek tűnjön az egész helyzet. /Vonom meg elnéző-bocsánatkérő mosollyal vállaimat, közben az említett vámpírra pillantva igyekszem az arcán választ találni a kérdéseimre. +Mégis mit akar egy varázspáros a vámpírok istenével, mikor feltételezésem szerint az a vámpírokon kívül másnak nem jó? Csak nem a saját céljaikra akarnák felhasználni? Botorság...+/

(59)

/Bosszankodva fordulok a tovareppenő tündérek után./
- Ha nem jöttök akkor itt maradtok örökre!
/Meg sem hallják kiáltásom, így utánuk repülök. Nem tudom miért, de úgy érzem, hogy nem hagyhatom itt őket. Hiszem, hogy utol tudom érni őket, így kis idő múlva sikerrel is járok. Megfogom a kiakadt tündér kezét és elé fordulok, miközben magam felé húzom. Ahogy az arcába bámulok, hideg hangon szólalok meg és haragos tekintettel nézek rá./
- Nem fogom Náliának azt mondani, hogy gyáva módon hagytad elveszejteni az életedet és a húgodét! Most szépen velem jöttök és vissza megyünk a fához! Csak ott tudunk ebből az istenverte helyről kijutni! Rab nem halt meg! Azt érezném.
/Megszorítom a kezét, de a vonásaim lágyulnak./
- Él és ránk vár! Nem akarlak itt hagyni titeket! Nem tudom mi vár ránk odaát, azt sem tudom, hogy hol fogunk felébredni, de azt tudom, hogy Rabnak szüksége van rám, és nem fogom cserbenhagyni! azt akarom, hogy ti is velem gyertek és közösen kijussunk innen ebből az erdőből!


{221}

*MET - A jádekő*

Rab
/A hang erőtlen, meg-megbicsaklik. Láthatóan közölni akar veled valamit, de olyan, akár egy haldokló, nincs már elég ereje hozzá, hogy mindent elmodjon, amit akar./
- A gyermek.... az angyal... védd meg... mintha ellenünk lenne...
/Aztán a suttogás elhal és az erdő csöndje talán még mélyebbnek tűnik. Az tündérek arcába kis szín költözik, de máshogy nem reagálnak a kristály erejére./

Arich

- Nos múltjáró uram, ha önt irányítható tömegnek érzi magát... mellesleg higgyen nekem, nem kívánom önt tudatlanságban tartani, egyszerűen az idő szorít minket, így nincs időm elmondani önne az elmúlt pár évszázad történetmél ezrek indítékát, amivel nincs tisztában. Az Úrnő eljövetele ugyanis közeleg és ha üres fecsegéssel múlatjuk az időt, a pillanat el is múlhat. Ellenben, hogy lássa, nem akarom rászedni. Most a Vérmocsárhoz fogunk menni, a szertartás helyére, ha odaérkeztünk, lesz még egy kis időnk, gondoljon ki öt kérdést, a legjobb tudásom szerint megfelelek rájuk. Így már jó?
/nyújtja feléd a kezét Mersilde ismét. Sötét tekintete kegyetlen, de látszólag őszinte./

Hirig

/A tündérek zavartan és aggódva fészkelődnek a szorításodban, de hagyják magukat visszavontatni a fához. Amikor odaértek, a férfi csak akkor szólal meg kissé remegő hangon./
- Jó, odamegyünk, de csak ha te is velünk jössz, hogy ne mi menjünk előre. Jó?
/Aggodalmas pillantást vált a hugával, de nem szökik meg, habár láthatóan nincs sok kedvük veled tartan./

*MET - A Jádekő*

/Koncentrálok, alig hallom, amit az erdő öreg fája - melyet valószínűleg Danu esszenciája átitatott - szeretne elmondani. A szavak a gondolataimba égnek, én viszont szomorúságot érzek, mikor már egyedül maradok, az alvó tündérnéppel./

- A gyermek, angyal... megvédem, ha tudom, hogy kiről van szó. /Közben pedig abbahagyom a kristályt fókuszálás, mert látom, hogy nagyjából nincs hatása. Megpróbálom felnyalábolni a piciket és elindulok egy irányba. Egész pontosan felfelé, reménykedve abban, hogy már nem növekszik velem az erdő. Ha a fák felé érek körbenézek, hátha meglátok valamit. Addig a jól bevált tündérhordó zsebembe helyezem a három létszámra apadt tündérkommandót, amennyiben sikerült őket felemelnem a földről./

[236]

- Frászfenét!
/Mondom a fiúnak. Mikor megint a fánál vagyunk elengedem a csuklóját.
Felreppenek a fa egyik ágára, közel a kinyílt virághoz./
- Látjátok? A fa így jelzett nekünk, hogy egy új hajtást virágoztatott ki! Ez jelképezi az életet! Meglehet, hogy egy fához képest kérész életűek vagyunk, mert előbb-utóbb elhervadunk mint minden virág, de azt az időt melyet illatozással töltünk és szebbnél-szebb színekbe öltöztetjük küllemünk, meg kell élnünk! Nem szabad félni, csak mindig előre kell tekinteni!
/Mondom a virág felé beszélve, nem tekintve rájuk, de mégis hozzájuk intézve szavaim. Kicsit megcirógatom a virág egyik szirmát./
+ Rab, remélem tényleg vársz rám, és nem hagytál itt! +
/Lehunyom a szemem egy kis időre és hallgatom a környezetem neszeit. Lassan felpillantok és feléjük tekintek./
- Készen álltok?
/Kérdem. Kéztávolságban lévő leveleket magam kőré vonom./
- Ti is tegyétek ezt, amit már a szőkésetek előtt mondtam!
/Ha megteszik én is elmélyülök és koncentrálni kezdek, ahogyan tanácsoltam nekik./


{222}